SZÜNET

 "A megfelelő szó talán hatásos, de nem volt még szó olyan hatásos, mit a jól időzített szünet." Mark Twain

Marcus a macskánk tudja hogy kell élni

Olyan finom egy kis szünet. Szünet a ’nagyon tudatosan élt’ életemben.

Az elmúlt években arra döbbentem rá nap, mint nap, hogy mennyire automata programok szerint élem az életem. Hogy a gondolati sémáim, az érzelmi reakcióim szinte kivétel nélkül tudattalanok.

És ez fájt. Sokszor és nagyon fájt. Gyakran utáltam magam a tehetetlenségem miatt, ami az említett reakciómintázatokból fakadt vagy velük járt.

Javarészt menekülni akartam. Elmenekülni a problémák elől. A fájdalom elől, a tehetetlenség elől. Az agyam, az intellektusom nagyban segítette ezt a menekülést. Mindenféle remek sztorit mesélt nekem, amivel vagy szuper sebességre kapcsolta az elkerülést vagy átmenetileg megnyugtatott, hogy azért ez mind elviselhető. El is viseltem. Néha meg – a körülettem élők erős megrökönyödésére – kifakadtam, kiabáltam, csapkodtam, romboltam vagy – egy két éves időszakban - szorongtam. A nyugodt, békés, rendes Misi átváltozott, rémisztő vagy épp betoji lett. Nem csak nekik, a magam számára is az lettem.

Sokáig értetlenül álltam ezek előtt az átváltozások előtt. Négy éve önvizsgálok, szinte megállás nélkül. Nem mániásan, de nagyon kitartóan, újra meg újra szétszedve az azonosulásaimat. Számtalan ’csapdába’ lépve és beleragadva.

És most pihenek. Szünetelek. Nem önvizsgálok, nem elemzek, nem posztolok, alig facilitálok.

Úgy látom, hogy nem sok mindenben változott az életem, ahogy figyelem a hétköznapjaimat ebben a pihenésben. Ugyanúgy hajtok, félek, örülök, kétségbe esek, tervezek és feladok.

Csak egy valami változott: egy kicsit kevésbé megyek szembe a dolgokkal. És ezt sokszor csak belül érzem így. Kívülről nem mindig ez látszik, mert szavakban, gesztusokban, hangsúlyokban még ellenállás érződhet.

Talán ezek a gesztusok nehezebben változnak, és a külső szemlélő szemében, a rólam alkotott képpel az elméjében talán nem változtam.

Piciny változás ez. Piciny megnyugvást hoz. Néha pedig irtózatos elkeseredést, hogy bár belül érzem a kicsi változást, kívülről ez mégsem látható vagy nem elismerhető.

A belső világomban jól elvagyok. De nem csak ott élek. Egy darabig azzal áltattam magam, hogy csak magamra van szükségem, hogy egyedül kell megoldanom és feloldanom minden problémát és feszültséget. Ez végletes gondolkodás. Korábban a kapcsolatoktól reméltem a boldogságot, és javarészt feláldoztam magam a kapcsolatok oltárán. Ez a másik véglet.

Most kezdem apró részleteiben felfedezni, hogy a kapcsolati függésem oka valami iszonyatos érzelmi hiány betöltése, túltöltése volt. A másik véglet meg, a fene nagy önállóság, a kapcsolati függésem túlkompenzálása. Mint a viharban hánykolódó hajón, tapasztalat és kapaszkodó híján, ide-oda guruló utas, aki abban a hiszemben élt, hogy a tenger mindig békés.

Most kezdem felismerni, ahogy a gondolati és érzelmi mintázataimat rendesen átörökítettem a gyermekeimre. Most kezdem látni, hogy a gondolati és érzelmi tudatosság hiánya hogyan befolyásolta az életünket. És most kezdek nem hadakozni ezzel.

Most kezdem élni, érezni az életem, ahelyett, hogy mentálisan szembe helyezkednék vele. Sosem mondták nekem, hogy sírj csak, dühöng vagy keseregj. A legjobb indulattal óvtak a negatív érzésektől, ami ezek elnyomásához és elkerüléséhez vezetett. Emellett az a jóindulatú óvás a pozitív érzések hajszolását eredményezte, sok kudarcélménnyel, amit akkor éreztem, amikor nem ’sikerült’ jól érezni magam.

A tudatosság nélkül élt életemet pár éve felváltotta a kényszeres tudatosodás útja. Egyik végletből a másikba. És ez ’jó’, ez is természetes, már látom. Most megértően és elfogadóan vagyok ezekkel. Természetesek a gondolatok és természetesek az érzések. Nem kell tiltakoznom ellenük, nem kell haragudni magamra, nem kell változtatnom sem rajtuk, mert úgy változnak maguktól, hogy azt élvezet megtapasztalni. Olyan életteli ez az egész.

Lehet örülni anélkül, hogy félnék az elmúlásától. Lehet félni anélkül, hogy dühös lennék magamra. Lehet dühösnek lenni, anélkül, hogy haragudnék magamra és haragudni anélkül, hogy bűntudatom lenne. Lehet bűntudatot érezni anélkül, hogy valami óriási nagy baj lenne velem.

És lehet pihenni. Pihenni ebben változékony élettapasztalásban. Pihenni a szünetben. Pihenni az írásban, a munkában, a problémák megoldásában, a kapcsolatokban. Furán érthetetlenül pihenni a fájdalomban, a nehéz helyzetekben, a félelmekben.

Így vagyok most. Az ellentétek változékonyságában, kevesebb ellenállással.

Egy másik Marcus verzió a pihenésre :)

A MEGISMERÉS ÁTTETSZŐVÉ TESZI A FÉLELMEKET - RÁDIÓINTERJÚ A SZORONGÁSRÓL ÉS PÁNIKRÓL

A múlt hónap végén megkeresett a helyi rádióadó egyik műsorvezetője, Rácz Cili azzal, hogy lenne-e kedvem beszélni a szorongásról és pánikról egy reggeli műsorban. Mivel még soha sem volt velem élő rádióinterjú, és kihívásnak tűnt, belementem. Jó próbája egy ilyen alkalom a félelmek vagy a stressz megtapasztalásának, az önvizsgálatok gyakorlati hasznosításának.

Volt bennem némi izgalom, feszültség a műsor kezdete előtt, így alkalmam nyílt megfigyelni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és testi érzeteket. Egy rövid önvizsgálat után megérkeztem a jelen pillanatba – miközben már 10 perce a stúdióban ültem – és elkezdődött a beszélgetés.

Első körben a félelem és feszültség kapcsolatáról, a pozitív és negatív stresszről beszéltünk. Arról, hogy szorongás esetén az ismeretlentől félünk, nem tudjuk mi lesz velünk, illetve felületes, számunkra negatív elképzeléseink vannak a jövőről. Szó volt róla, hogy fontos megkülönböztetni az indokolt és indokolatlan félelmet, mert az indokolt félelem, a racionális megfontolás – amíg nem válik fóbiává – hasznos nekünk.

Cili nagyon jól kérdezett, valódi figyelemmel volt jelen. Hálás köszönet érte, nagyon megkönnyítette a dolgom!

Beszéltem a saját élményeimről, a tünetekről, a pánikrohamokról. Megemlítettem az elme azon funkcióját, hogy meg akarja találni a tünetek okát, meg akarja ismerni a racionális magyarázatot. Pánikbetegség esetén gyakran előfordul, hogy az orvosi vizsgálatok nem mutatnak semmilyen szervi elváltozást, ami még félelmetesebbé teheti a tüneteket, rohamokat. Megesik, hogy ilyenkor a testünk és gondolataink feletti irányításunk elvesztésével szembesülünk, és kiszolgáltatottság érzésünk támad.

Szó esett még a legfőbb kiváltó okokról és arról, hogyan közelítsük meg a pánik helyzeteket, hogy mi történik ilyenkor pontosan, hogy mit lehet tenni. Megemlítettük a környezet támogató hozzáállásának fontosságát, az önsegítés jelentőségét, az önvizsgálat szerepét és természetesen a számomra kiutat jelentő módszereket: Byron Katie Munka önvizsgálatát és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait.

Végül megegyeztünk abban, hogy a félelemtől, a félelmetes dolgoktól nem félni kell, hanem megismerni. Mert megismerve a félelem feloldódik, áttetszővé válik.

Az alábbi linkre kattintva meghallgathatod a riportot (a megnyíló oldalon a DOWNLOAD/LETÖLTÉS feliratra kattintva hallgatható):
Rádióinterjú a szorongásról és pánikról

MIHEZ KEZDHETÜNK A FÉLELMEINKKEL

Sokszor írtam már arról, hogy az állapotok, mint a félelem, szorongás, pánik vagy akár a pozitív előjelű elégedettség, boldogság, siker mind ugyanúgy működnek. Ugyanazokból a részekből állnak, csak a minősítésünk más róluk.

Nem szoktuk a pozitív azonosulásokkal kezdeni az önvizsgálati munkát, mert ha ezen a téren tapasztalatlanok vagyunk és ha az eddig elérendőnek és megtartandónak tanult pozitív azonosulások szétesnek, akkor a negatív oldal még erőteljesebbnek hathat, így eltántoríthat a mélyebb megismeréstől. Maradjunk ezért a negatívaknál, kezdjünk negatív azonosulásokkal, ebben a bejegyzésben a félelemmel. Minden, a félelem is két részből áll: gondolatból és érzésből. Sosem fogod a félelmet, mint kézzelfogható valamit megtalálni a keresés, az önvizsgálat során.

Találsz majd gondolatokat, azaz szavakat, mondatokat, amiket belső hangokként hallhatsz vagy akár láthatod is a szavakat (pl. félek a vizsgától, rettegek a metrón vagy tömegben), és találsz majd mentális képeket, amik többnyire halvány képek, elképzelések csupán (pl. egy kép arról, hogy állsz a vizsgabizottság előtt és nem jön ki hang a torkodon vagy látod magad a metróban, ahogy elájulsz).

Mindig van mentális kép a tudatodban ez nagyon fontos (nem mindig képszerű, látható formában, inkább elképzelésként jelenik meg), hiszen hogyan is találnál haza, ha nem lenne semmilyen képed, elképzelésed a hazaútról, a házatokról. Van mentális képed, elképzelésed a családod tagjairól és mindenről, ami körbevesz, enélkül nem ismernéd fel őket és nem tudnál eligazodni a hétköznapi életedben sem. Csukott szemmel is tudod hogyan néznek ki a családtagjaid, lakásod, kocsid, vagy bármi, amit már valaha láttál. Van mentális képed a metróról és a vizsgahelyzetről is, csak ezek mind halovány, az elméden átsuhanó képek, amiknek nem feltétlenül vagy tudatában. Ezek a képek és szavak a gondolatok, a félelem összetevőinek egyik csoportja.

A másik csoport az érzések, pontosítva a testedben megjelenő érzetek, mint melegség, borzongás, remegés, szívdobogás, szédülés, nyomás, szúrás. Ezek az érzetek együtt jelennek meg a félelem-gondolatokkal és ezek a testérzetek teszik olyan valóságossá a félelmet. Attól valóságos érzelem a félelem, hogy egy helyzetben egyszerre jelenik/jelennek meg a félelemre mutató gondolat/ok és a félelmet erősítő érzet/ek. Gyakran nevezzük ezeket testérzeteket energiáknak is.

Eleinte nehezebb lehet meglátni, hogy valóban csak ezekből áll a félelem. Olyannyira megszoktuk félelemnek ezt az állapotot, hogy megkérdőjelezetlenül hisszük: ez a félelem. De vajon van-e a tapasztalásunkban egy egzakt dolog, ami a félelem? Amikor félünk azok a gondolatok és érzések, amik a félelmet jelzik a számunkra egyszerre és intenzíven vannak jelen. A félelem teljesen valóságosnak tűnik.
Induljunk ki abból, hogy ez jó alaposan beivódott a tudatunkba. Igen, mondjuk, a félelem létezik és szörnyűséges. Oké, ha próbáltad már a félelmeidet megszüntetni, eltávolítani, átváltoztatni, elkerülni, akkor lehet róla tapasztalatod, hogy ez ideig óráig sikerülhet, de váratlanul vagy előre látva újra és újra feltűnik. Akkor mégis mi a csudát kezdjünk a félelmekkel?

Mindennel, amit valamilyen szempontból rossznak, kerülendőnek, félelmetesnek tanultunk és tapasztaltunk meg az eddigi életünkben, ellenállásban vagyunk. Ha például otthon vagy és nem tudsz elindulni a vizsgára azért, hogy ne kelljen átélni a megkukulás előrevetített állapotát, mindössze annyi történik, hogy ellenállsz a jelen megtapasztalásodnak. A jelen megtapasztalásod itt lehet a mentális kép, amin magad látod szótlanul, megszégyenülve és lehet ezzel együtt egy gombóc érzet a torkodban és gyengeség érzet a lábadban. Azzal, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzetekkel ellenállásban vagy, alakul ki és tartódik fenn a feszültség, a félelem. (Nem fura, hogy egy-egy mentális képnek és testi érzetnek való ellenállás idézi elő ezt az állapotot?)

Figyeld meg, ha elkezded kicsit lelassítani és csendesíteni ezt az állapotot, hogy könnyebben észrevehesd a részleteket, a félelmet összetevő gondolatokat és energiákat, megtapasztalhatod, hogy milyen aprócska dolgok összességétől féltél. Észreveheted, hogy pl. a 'Szorongok a tömegben' mondat az egyik összetevő, amitől félsz. Hogy ezzel együtt megjelenik pl. a szédülés, légszomj vagy remegés érzet. Ugye önmagában a szédülésérzettől nem szoktunk félni, sőt gyerekként még szerettük is előidézni a pörgéssel. Amint elkezdjük részeiben látni és érezni a félelmünket alkotó dolgokat, és kitisztul, hogy ezektől nem kell félnünk, a félelem eloszlik.

Persze pusztán intellektussal, gondolkodással ezt nem fogod így megélni. Ehhez teljesen jelenlévő, tudatos tapasztalás szükséges. Nem lehet kihagyni a félelmetesnek tűnő érzeteket sem. Nem lehet kihagyni az erős szívverést, mellkasi szorítást, a torokgombócot, a légszomjat, semmilyen fura érzetet, mert ez mind része a félelem-történetednek. És amíg a legkisebb részlet félelmetes, addig a félelem, a szorongás vagy pánik nem szűnik vagy vissza-visszatér. Mert összetartja még pár részlet.

Ezért lehet hosszú ez a munka. Lehet, hogy száz önvizsgálatot és több száz éber jelenlét meditációt is megcsinálsz mire szétesik a félelem-történet.

Nálam így történt. Rengeteg jelenlét gyakorlás és önvizsgálat után tisztult ki az elmém számára a kép. Megértettem és megéltem, hogy semmilyen mentális kép, semmilyen szó vagy mondat, semmilyen testi érzet nem félelmetes, önmagában nem fenyegeti az életem vagy a testi-lelki épségem. Mindössze annyi történik, hogy ezek a gondolatok és testi érzetek egyszerre vannak jelen a megtapasztalásomban, és amíg nem látom tisztán, hogy ezekben semmi fenyegető vagy veszélyes nincs, addig félelemben élek. Amikorra átlátok a félelem-történeten, feloszlik a félelem és többé nem is áll össze.

Függetlenül attól, hogy még előfordulnak az életemben olyan gondolatok, hogy ’Félek, hogy beteg leszek’ vagy ’Ha egyedül utazom pánikrohamom lehet’ és megjelennek torokszorító vagy heves szívverés érzetek a testemben, már nem indul be a félelem program, nem pánikolok, mert megismertem a mechanizmust. A gondolat nem indítja be az érzést, ha pedig mégis, akkor tudatában vagyok a folyamatnak. Tisztán látom, hogy mi zajlik bennem és nem menekülök el az érzéstől. Nem akarom megszüntetni a torokszorítást vagy mellkasi nyomást, hanem hagyom érződni önmagában. A további gondolatok nélkül ugyanis szépen lassan vagy éppen gyorsan feloszlik. Mára megszűnt az ellenállásom a félelem összetevőivel szemben, így szabadon lehetek tudatában a felmerülő gondolatoknak és érezhetem a testi érzeteket, energiákat.

Nincs ebben semmi varázslat, nem is bonyolult. Mindössze a módszer (Szorongás Önvizsgálat) és gyakorlás, tapasztalás szükséges hozzá. Bárki képes megtanulni és használni ezt.

Ha szeretnél végre egy valóban hasznos, bármikor bevethető gyakorlati módszert a félelmeid, pánik vagy szorongás kezelésére, jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, amin megbeszéljük, hogy merre és hogyan indulhatsz el. A misi.pakolicz@gmail.com címen tudsz bejelentkezni időpont egyeztetésre!

A SZABADSÁG A TUDATOSSÁGBAN REJLIK

Eredendően nincsen velünk semmi baj. Csak éppen nem mindig vagyunk ennek tudatában. Nem vagyunk hiányosak vagy nem megfelelőek. Csupán elhittük ezeket magunkról, megtanultuk, hogy rosszak vagy jók, ügyesek vagy ügyetlenek vagyunk. És mindezeket, megkérdőjelezés nélkül hittük el. Nem volt olyan gondolatunk, hogy ’Elhiggyem?’. Elhittük és kész. Nem volt választási lehetőségünk, mert nem voltunk tudatában, hogy épp elhiszünk valamit. Így azonosultunk be rossz és jó gyerekké, okossá vagy butává, széppé vagy csúnyává, bátorrá vagy félénkké és még sorolhatnám az ellentétpárokat.

Nem vagyunk sem ilyenek, sem olyanok. Ez csak a dualista hitvilág szüleménye. A valódi lényünk nem kettős. Amikor megszülettünk még úgy voltunk egységben mindennel, hogy fogalmunk sem volt róla. Nem volt ’földi’ tudásunk, nem volt értelmezésünk, nem tudtunk különbséget tenni. Nem voltunk elkülönülve.

A valódi lényünk közelebb van, mint gondolnánk. Csak az elhitt gondolatok, az azonosulásaink választanak el tőle. És ez sem teljesen igaz. Ez az elválasztás egyben a híd is önmagunk felé. Ugyanis elválasztva élni nem ’jó’ nekünk. Az elválasztottság-érzés a szenvedésünk egyik fő forrása. Egyedül érezzük magunkat, ezért is keressük a Másik vagy mások társaságát. Hogy ne kelljen éreznünk a különállóságot.

És maga az elkülönültség gondolat-érzés együttese is hiedelem. Megtanultuk magunkat különálló lényként látni. Például amikor a szüleink mutattak egymásra, hogy ’Ő apu’ és ’Ő meg anyu’. Aztán ránk, hogy ’Baba’. Így szép lassan elhittük magunkat különállónak, és beleestünk a dualitás világába. Innen fakad minden magányosság érzetünk.

Amikor elkezd bennünk tudatosulni az automatikusan működő ’robot-énünk’ és az ebből származó szenvedés, legyen az fájdalom, félelem, hiányérzet vagy elkülönültség érzés, akkor nyílik meg a lehetőség a hiedelmeink felülvizsgálására. Amikor ráeszmélünk arra a képességünkre, hogy tudatában vagyunk a gondolatoknak, érzéseknek és cselekvésnek, azt is megérthetjük, hogy az, aki tudatában van ezeknek, ’nem lehet’ egy a gondolattal, az érzéssel vagy a cselekvéssel. Ekkor világlik ki, hogy azonosultunk a fájdalmunkkal, félelmünkkel, hiányérzetünkkel és különállóságunkkal. Hogy nem a fájdalom vagyok, hanem az, aki tudatában a fájdalomnak. Hogy nem én félek, hanem tudatában vagyok a félelmet egyben tartó gondolatoknak és érzéseknek. Hogy nem vagyok hiányos, nem vagyok elégtelen, hanem csak elhittem, hogy valami nincs velem rendben. Hogy nem vagyok elkülönülve másoktól, hanem mindössze így értelmezte az elmém.

Nincs velünk semmi baj. Csupán elhittük, hogy igen. Csupán így értelmeződött bennünk.

Ezzel a felismeréssel bármikor felülvizsgálhatom, hogy valójában kell-e hinnem a gondolatoknak. Legyen az félelmetes gondolat, a ’nem vagyok megfelelő’ gondolat, vagy bármilyen más feszültséget keltő gondolat.

Nap, mint nap azt találom, hogy nem szükséges. Az automata üzemmód fokozatosan elkezdett átváltani a tudatos jelenlét állapotába. És minden egyes alkalom, amikor észreveszem az automata reakcióimat, az egy-egy lépés a tudatosság útján.
Van mód arra is, hogy ezek az 'észrevevések' gyakoribbak legyenek. Találhatok különböző eszközöket az élet tudatos megéléséhez. Ilyen például a meditáció, ami lényegében nem más, mint a figyelem képességének aktív használata.

Meditálni, azaz észrevenni, ami a jelen pillanatban történik, és tudatosítani, hogy az észlelésemben nincs más, mint gondolatok (mentális és élő képek, illetve szavak) és testi érzetek (melegség, bizsergés, nyomás, szúrás, szorítás stb.) bárhol és bármikor lehet. Meditáció lehet a reggeli felkelés, egy kávé elfogyasztása, a munkába utazás, a sport, az evés, egy beszélgetés, a külvilág hangjainak hallgatása, egy ölelés, a szex, az írás és sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg, hogy minden érzékszervemmel, tudatos figyelemmel legyek benne. Minél többször teszem ezt, annál tudatosabbá válok.
És hogy ez mire jó? Arra, hogy egy olyan gondolat, ami feszültséget szül, vagy maga a feszültség érzése nem zár be többé. Ha tudatában vagyok a feszültséggel kapcsolatos gondolatoknak és az érzéseknek, már kevésbé azonosítom magam velük. Így szabadon megélhetem az érzést, vehetem észre a gondolatokat.

Itt egy gyakorlat, hívhatjuk meditációnak is, ha szeretnéd megtapasztalni, amiről írtam:

Csendesedj el belül, akár hunyd is le a szemed egy-egy mondat között. Idézz fel egy benned feszültséget keltő helyzetet, személyt. Lehet ez múltbeli vagy a jövőbe vetített helyzet. Nézz rá erre a helyzetre, személyre úgy, mintha egy külső szemlélő lennél. Figyeld meg, hogy mi történik, mit látsz vagy érzel…. Fedezd fel, hogy semmi más nem történik, mint gondolatok és érzések merülnek fel…. Lehet, hogy kívülről vagy a saját nézőpontodból látod a helyzetet. Lehet, hogy a gondolatok szavakként, mondatokban bukkannak fel. Lehet, hogy enyhébb vagy intenzívebb érzeteket tapasztalsz a testedben.

Nincs más dolgod, mint tudatában lenni ezeknek a gondolatoknak és érzeteknek. Csak nézd és érezd. Hagyd most kicsit itt lenni ezeket, anélkül, hogy továbbgondolnád, megoldást keresnél, kimenekülnél vagy meg akarnád szüntetni őket. Legyél megfigyelő…. Vedd észre, hogy egyik érzés, egyik gondolat sem mondja, hogy változtatnod kellene…. Figyeld meg, ahogy felerősödnek az érzések, ahogy újabb és újabb gondolatok tolulnak, és maradj még kicsit külső szemlélő…. Lásd, hogy a gondolat nem Te vagy, hiszen akkor nem is vennéd észre. Egy gondolat nem lehet tudatában önmagának…. Lásd, hogy az érzés nem Te vagy, egy érzés nem lehet tudatában önmagának…. Ha valami, akkor a tudat vagy, az észlelő.

Most térj vissza a kiinduló helyzethez, személyhez. Van azzal a gondolattal vagy érzéssel bármi baj, ami épp most merül fel?... Lásd, hogy a válasz erre a kérdésre, egy újabb gondolat vagy érzés. Lehet, hogy ez is, az is, egyszerre…. Fedezd fel a tapasztalásodban, hogy ha nem ’csinálsz’ semmit a felmerült gondolattal, érzéssel, akkor is változik, eltűnik…. Nem kell megszabadulnod tőle vagy megoldást keresni, mert magától jött és magától megy…. Mindössze az tart itt egy stresszes élményt, hogy el akarod távolítani. Most hagyd kicsit, hogy észrevehesd, amint magától oszlik szét.

A tudatosság ennyi: észreveszed a gondolatot, észleled az érzést. A szabadság ebben a tudatosságban rejlik. A szabadság a gondolatok és érzések ítéletektől mentes, puszta megtapasztalása.

Ha élőben is kíváncsi vagy ilyen tapasztalásra, gyere el a Meditációs Napra szeptember 27.-én, Szentendrére! 

További részletek itt a blogon: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

MENEKÜLÉS HELYETT

Sokszor merül fel az ülések során, hogy a kliensek menekülnek a helyzetekből mind az ülés alatt, mind az életükben.

Fontos tudni, hogy a menekülés nem rossz, kerülendő vagy megváltoztatandó dolog, mindössze tudattalan, automatikus önvédelmi reakció, ami evolúciósan alakult ki és alapvetően az életünk megóvását szolgálja! (Fontos, hogy a valós veszélyt, az indokolt félelmeket ne keverjük össze a konkrét veszélyt nem tartalmazó helyzetekkel, állapotokkal!) A menekülésre akkor nincs szükségünk, amikor nem vagyunk valós veszélyben. Ha szorongsz, akkor még indokoltnak tűnik a félelmed. Gyere, lássunk át együtt ezen az illúzión!

A menekülés természetes reflex veszélyhelyzetben! Evolúciósan 3 életmentő reakció alakult ki a veszély elhárítására az embernél és állatoknál egyaránt: a lefagyás, a menekülés és a harc. Nem tudatos szinten aszerint választunk ezek közül, hogy melyikkel van a legnagyobb túlélési esélyünk. Ez működik a hétköznapi helyzetekben is, ahol nincs konkrét életveszély!

Ha LEFAGYUNK, MEGDERMEDÜNK, akkor talán észre sem vesz a ragadozó (hétköznapi helyzetben a szülő, tanár, főnök, házastárs stb.)

Amikor MENEKÜLÜNK,  akkor esélyét látjuk annak, hogy így megússzuk a konfliktust (indokolatlan félelemnél, amikor nincs konkrét veszély ez azért nem szokott működni, mert a félelem gondolati-érzet szinten keletkezett, így hiába menekülünk, a gondolat-érzet 'jön' velünk, újra meg újra felbukkan).

Vagy HARCOLUNK, amikor sem a lefagyást, sem a menekülést nem látjuk már lehetőségnek. Ez az a pont pánikosoknál és szorongóknál, amikor úgymond megelégeljük az eddigi menekülést és lefagyást. Amikor rájövünk, hogy ez nem segít! Ilyenkor felvesszük a harcot és szembenézhetünk a helyzettel, a félelmekkel.

Ennek több módja is lehet, abból fakadóan, hogy milyen a 'fegyvertárunk', milyen módszereket ismerünk.

Nekem az önvizsgálat, valóságvizsgálat, a dolgok-gondolatok-érzések mélyebb megértése segített a pánik és szorongás 'legyőzésében'. Úgy is fogalmazhatok, hogy a pánikon, szorongáson való ÁTLÁTÁSBAN segítettek a rendszeres önvizsgálatok. Ez az út azonban nem harc, hanem megismerés. Megismertem a félelmek részleteit: a gondolatokat és az érzéseket. És megláttam, megtapasztaltam, hogy egyik sem veszélyes. Nem kell tőlük félnem. Mondhatom úgy is, hogy megbarátkoztam ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel, mert sosem bántottak. Megértettem, hogy csak úgy képzeltem-éreztem, hogy félek, és átláttam a félelem illúzióján.

Ez az átlátás, megértés velem nem napok alatt történt meg. Hónapokban, sőt több, mint másfél évben mérhető a folyamat. Persze ez egyéni, kinek mennyi, kinek mikor esik le vagy válik világossá. Nem az idő, hanem a hozzáállás, a belefektetett energia, a kíváncsiság a fontos.

Évtizedekben mérhető, hogy elhittük: félni kell bizonyos helyzetekben. Ezt a beégett tapasztalatot nem lehet gyógyszerekkel vagy átírt gondolatokkal pár nap alatt megváltoztatni! Ez munka! Kinek több, hosszabb, kinek kevesebb, de munka!

És megéri ez a befektetés, mert ha átlátsz a félelmeken, akkor egy merőben más minőségű élet vár!

Ahhoz, hogy meglássuk, nem vagyunk veszélyben az egyik legjobb módszer a Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) lehet. Én az SZÖ-vel voltam képes a legjobban belemenni a félelmeimbe. Szóról szóra, képről képre és érzésről érzésre vált megtalálhatatlanná a fenyegetettség érzés, a veszélyérzet, a félelem.

"Nem vagyok különleges talentum, csak szenvedélyesen kíváncsi." - Albert Einstein

A fentebb említett hozzáállás két legfontosabb eleme a kíváncsiság és a gyengédség. Hogy miért?

Kíváncsiság nélkül nincs tanulás. Márpedig az önvizsgálat tanulás. A kíváncsiságot lehet, hogy újra fel kell ébresztened, mert felnőttkorunkra már azt hisszük, hogy ’Jól Tudjuk’ a dolgokat. Ha valamit biztosan ’tudok’, akkor a kíváncsiság meghalt és a ’jól tudásom’ bezárt egy kalitkába. A ’Nem Tudás’ elsőre lehet rémisztő, de ’ő’ a kíváncsiság ’nagybácsikája’. Nézd csak meg ezt: ha úgy gondolom, hogy a szorongás sosem fog elmúlni, akkor épp ’jól tudok’. Így a szorongás újra és újra előidézi önmagát. Ha ’nem tudok’, ha nem tudom, hogy mi lesz a szorongással – tovább megyek: nem tudom mi a szorongás – az lassan vagy gyorsan feloldódik.

A kíváncsiság másik fontos velejárója a ’nem elutasítás’ avagy az elfogadás. Ugyanazzal a dologgal egyszerre nem tudsz kíváncsi és elutasító lenni. Mondhatnám úgy is, hogy a kíváncsiság következménye az elfogadás.

És itt jön a gyengédség szerepe. Ha már jól megtanultam szorongani és sokat pánikoltam, nem biztos, hogy az első önvizsgálat után szertefoszlik minden félelmem. A különböző helyzetekre adott öntudatlan félelmi reakciók még egy darabig működni fognak. Sokak feladják az elején, a közepén vagy a vége előtt közvetlenül, mert nem látják a változást!

Az önmagunkhoz való gyengédség azért szükséges, hogy ezekben az esetekben ne hibáztassuk magunkat. Ez csak benne fog tartani a szenvedésben. Tudjátok, tanulhatunk a kisgyerekektől és a kölyök állatoktól. Amikor kúszni, állni vagy járni tanulnak, miközben újra meg újra elesnek, nem kezdik el ócsárolni magukat. Nem modogatják, hogy de béna vagyok. A kíváncsiság és a gyengédség természtesen és öntudatlanul van velük. És ezek nélkül nem tanulnának meg semmit. Hála a jó Égnek, hogy így lettünk kitalálva!

A gyengéd, önmagunkat és a helyzeteket elfogadó hozzáállás nélkül még befizetünk egy kis időre a kalitkánkba.

A gyengédség önmagunkkal szemben továbbsegít a nehézségeken.

Ha kíváncsi lettél és eleged van az élet, mások és önmagad hibáztatásából, és szeretnéd elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, akkor lehet érdemes az önvizsgálatokat megtanulni és használni!

ÉSZLELÉS GYAKORLAT (A FÉLELEMRE)

Most éppen félsz? (=Most éppen szorongsz, pánikolsz, rettegsz, aggódsz?) És most?.....És most?....És ebben a pillanatban?...

Légy résen! Nem tudsz állandóan félni vagy szorongani. Ez egyszerűen nem lehetséges.

Vedd észre a pillanatokat, amikor épp nem félsz! Figyeld meg, hogy az ilyen pillanatokból is rengeteg van.

Állandóan szorongsz? Én nem hiszek neked! Te elhiszed magadnak ezt? Igen, néha tényleg úgy tűnik, hogy állandóan vagy szinte mindig ott a szorongás. De ez is, a félelem is csak pillanatnyi. Mindig csak abban a pillanatban létezik, és még csak nem is valódi, csak valóságosnak tűnik.

Mi a félelem, mi a szorongás?

A legjobban akkor tudod ezt a kérdést megválaszolni, ha a legközelebbi szorongásnál nagyon figyelsz! Figyelsz, hogy mi zajlik éppen.

Mert sokszor mondjuk, hogy félünk, és a társai. De mi az tulajdonképpen? Nem azt kérdem, hogy mitől félsz, hanem, hogy mi az pontosan, amit ilyenkor érzel és gondolsz.

Hadd szemléltessem ezt egy hasonlattal. Gyakran használom a vihar példáját. Amíg nem tudom, hogy a vihar milyen alkotórészekből áll és nagyjából meddig tarthat, illetve mi az oka, addig félelmetes is lehet. Ezt sokan átéltük gyerekként.

A vihar addig félelmetes, amíg nem ismerjük, és amíg megtoldjuk néhány jövőbe mutató, többesélyes és számunkra hátrányos kimenetelű gondolattal.

Miből is áll ez a félelmetes vihar? Felhő, szél, esőcsepp, villanás, dörgés. Együtt és ismeretlenül félelmetes lehet. (Azért csak lehet, mert minimanóként még sehogy sem értelmeztük a vihart. Nagyobb gyerekként már hallhattunk ezt azt róla, és kialakult bennünk valamilyen kép a sötétről, szélről, villámról és mennydörgésről.)

Szóval, ha különválasztjuk a felhő félelmetes? A szél? Az esőcsepp? A fényvillanás? A hangos dörgés? Főleg úgy, hogy már tudjuk, mi hogyan jön létre. És azt is tudjuk, hogy el fog múlni!

A félelemmel, pánikkal és társaival ugyanez a helyzet! Mondhatni, hogy ezek érzelmi viharok, amiket nem ismerünk igazán.

Miből is áll a félelem?

Figyeld meg legközelebb, vagy most, ha éppen most is félsz! (amit kétlek, mert éppen olvasol. És ha nem csak nézed a betűket, hanem érted is miről hablatyolok, akkor most nem a féléssel vagy elfoglalva.)

Figyeld meg, hogy pontosan mi történik! Mi alkotja a félelem vihart? Milyen összetevői vannak a szorongásnak?

Ha jól figyelsz, lecsendesedsz kicsit, lassítasz az elme fénysebességű tempóján, észreveheted, hogy két dologból áll a félelem!

Gondolatokból és érzésekből. Ennyi.

Tovább szemlélődve szavakból, mondatokból, (néha halovány) mentális képekből és érzetekből. Ahogy viharnál is néztük: egy szó, kép vagy érzet önmagában félelmetes? Az logikus elme most lehet, hogy hahotázik: 'Már hogy is félhetnék pár betűtől!?'

Amint megismered a félelem részeit, a gondolatokat és érzeteket, már nem is olyan szörnyűséges ez az félelem vihar.

És még tovább mehetsz! Volt már olyan, hogy nem múlt el a szorongás? Mindig elmúlik, akárcsak a valódi vihar. Lassan kezded kiismerni. Egyre kevésbé félelmetes, nem? :)

Mi maradt még? Ja, igen, a jövőbe mutató gondolatok. Várjunk csak...hisz ezek is csak gondolatok: szavak és (rém)képek!

Már csak az ok maradt hátra. Na erre aztán temérdek a magyarázat. Keresd meg a hozzád legközelebb állót, vagy találd meg a saját válaszod. De még az is lehet, hogy némi vizsgálódás után már nem is fog érdekelni az ok. Én így jártam :) A félelmek megszűntek, elhagytak. Most meg - amióta már nem foglalkoztat az ok - kezembe akadt Szendi Gábor: Pánik könyve. És kezdem megérteni az okokat. A valóság (vagy Sors, Isten, Univerzum) mindig azt adja, amire épp szükség van.

Most éppen félsz? :)

A PÁNIK AZ BETEGSÉG?

„Egy életprobléma keltette ’depresszió’ vagy ’pánik’ sikeres kezelése azt jelenti, hogy valakit tünetmentessé tettek egy olyan helyzetben, amelyben indokoltak volnának a tünetei. A ’tünetek’ csak a pszichiátria szemüvegén keresztül patológiásak, a mindennapi élet szempontjából a ’tünetek’ a változtatni akarást kiváltó szorongást, lehangoltságot, dühöt jelentik.” Szendi Gábor – Pánik, Tények és Tévhitek c. könyvéből

Érdemes kicsit jobban szemügyre venni, mit is írt le ide a könyv tiszteletre méltó szerzője.

Tehát, akad némi problémám az életemben, amitől lehangolt, depresszív leszek vagy éppenséggel félelemmel teli, szorongó, pánik tüneteim lesznek. Elmegyek a dokihoz, aki gyógyszerrel kezel, tünetmentessé tesz. Mindenki boldog lehetne, de mi is történik valójában? A tüneteim, a lehangoltság vagy félelem, indokoltak, hiszen van valamilyen ok (legalább a fejemben), ami kiváltotta őket. Azzal, hogy tünetmentessé tesz a doki a gyógyszerrel (lenyugtat, tompítja a gondolatokat és az érzéseket), még az ok – nagy valószínűséggel – megmarad. És jó eséllyel újra ki is fogja váltani a tüneteket. Továbbá jöhet még a tünetekhez némi gyógyszer mellékhatás, amitől még nagyobb lesz a katyvasz bennem, plusz ha visszamegyek a dokihoz, a mellékhatás tünetei alapján újabb gyógyszereket írhat fel. Így 'tetézve a bajaim'.

A pszichiátriai protokoll beteges megnyilvánulásnak állítja be az adott élethelyzetre adott reakcióm, a lehangoltsággal vagy félelemmel járó érzelmi állapotom. Magyarul az orvos betegnek nyilvánít.

Ha egy példával akarok élni: Kiderül, hogy a szeretett házastársam el akar válni tőlem, amire én elkeseredett és lehangolt érzelmi állapotba kerülök. Teljesen normális reakció ez, ami tarthat pár órától pár hétig vagy hónapig is, attól függően, hogy milyen mélyen, váratlanul stb. ér engem. A körülöttem élők – tisztán szeretetből – elkezdenek aggódni (lehet, hogy én magam is) és félteni, jobbnál jobb megoldásokat javasolnak, beleérve a pszichiátert is, ha már akkorának érzékelik a bajt.

Mi lenne, ha hagynánk ilyenkor ezeket az érzelmeket megélődni? Hadd legyen a lehangoltság, az aggodalom vagy akár a düh is jelen. Miért kellene elnyomni? Ahogy a könyvrészletben is van: ezek az érzelmi állapotok váltják ki a változtatni akarást. Ami nem más, mint az énvédő, életvédő, öngyógyító belső mechanizmusunk.

A magam életében azt tapasztalom, – és ezt bárki megfigyelheti a saját élethelyzeteiben – hogy nem volt még olyan érzelmi állapot, ami bizonyos idő elteltével el nem múlt volna. Nem tudunk egyfolytában félni, szomorúnak vagy dühösnek lenni. Hosszabb rövidebb idő elteltével minden állapot elmúlik.

Mindemellett, ezek az érzelmi állapotok segítenek nekünk, segítenek kiváltani belőlünk az alapvető emberi és természeti működésünket: a változást, változtatást, változtatni akarást.
(Nem mellesleg a kínai orvoslás többezer éves megfigyelései alapján a betegségeket az érzelmek elfojtása, ki nem fejezése okozza!)

A gyógyszerrel vagy bármilyen figyelemelterelő módszerrel pedig ettől a természetes, változtatni akarástól fosztjuk meg – ha csak átmenetileg is – magunkat. Persze, a gyógyszerrel is úgymond változtatni akarunk a helyzeten. Ha viszont kicsit jobban belegondolunk, a természet évmilliók alatt kialakította a jól bevált túlélő struktúráit, szemben a modern orvostudomány alig több, mint másfél évszázados próbálkozásaival. Mi mégis jobban bízunk az utóbbiban?

Hát, ezt mindeki döntse el a saját belátása szerint.

Az Újmedicina szerint a megjelenő testi tünetek, érzetek nem betegségek, hanem biológiailag logikus következményei egy-egy átélt érzelmi konfliktusnak. És amíg az érzelmeinket konfliktusként éljük meg, nem a maguk természetességében, addig lesznek is tüneteink.

A helyzetek konfliktusként való megélésének feloldására, ezeknek a működéseknek a mélyebb megértésére kiváló eszköz az önvizsgálat!

Én nem hiszem, hogy ha hosszabb ideig vagy gyakran lehangolt vagyok vagy félek, akkor ez betegség. És már bízom annyira a természetben, hogy meg tudjam várni a változtatni akarás állapotát. Engem a pánik és a szorongás tanított meg arra, hogy nincs mitől félni és hogy semmi más nem létezik, mint a jelen pillanat, amiben soha semmi félelmetes nincs. A félelem csak a jövőben ’létezik’, azaz nem létezik, és a múlt értelmezései táplálják. Ezekről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok.


Ha úgy érzed, hogy jó lenne átlátni a pánikon, félelmeken, depresszión, betegségen, ha szeretnéd megérteni, megismerni a működéseid, reakcióid és szabadon megélni az érzelmi állapotokat, akkor nézz körül itt a blogon vagy gyere el valamelyik programunkra.

Aktuális ÖnMunka programok itt!

Byron Katie Munka módszere, 1 napos workshop a MagNet házban május 10.-én

Mr. Ramesh - A Félelem

Ez a videó nagyon jól szemlélteti, és a lehető legegyszerűbben mutatja be, hogy mit csinálunk, amikor félünk. Illetve azt is, hogy mi az, amit olyankor tehetünk, amikor félünk. Plusz nagyon szórakoztató az előadásmód és az indiai akcentussal beszélt angol. :)

Itt a videó fordítása:

"Jó napot mindenkinek! Ma a félelemről fogok nektek beszélni. Mi a félelem? Félni…mi az, félni? Mert észrevettem, hogy az emberek gyakran félnek. Sokat félnek az emberek. Félnek az öregedéstől, félnek a pénzhiánytól, a haláltól, félnek ettől, félnek attól, és a legrosszabb: félnek magától a félelemtől! Félnek attól, hogy féljenek! A félelemtől félnek! A félelemtől akarunk tehát megszabadulni. Ó, jaj! Rossz irány. A probléma nem maga a félelem, a gond az, hogy nem vagyunk elég kíváncsiak! Amikor félünk: azonnal menekülünk. Azt sem tudjuk, hogy mitől menekülünk! Hogyan tudsz megismerni valamit, amitől elmenekülsz? Ha ki akarsz jönni valamiből, akkor előbb bele kell menned. Ezt nagyon egyszerű megérteni. Nem tudsz kijönni egy szobából, ha még nem mentél be oda. Ez nagyon egyszerű. A kifelé vezető út: a befelé vezető út! Ahogy egy szobánál, úgy a félelemnél is. Ugyanaz! Ugorj bele! Próbáld meg megismerni a félelmet, lehet, hogy életed legizgalmasabb dolgaitól félsz. Amikor félsz, a tested reszketni kezd, így… Ugorj bele! Ó! Figyeld a tested! Mi történik a bensődben? Fel fogod fedezni, hogy buli van odabent. Egy óriási energiahalom mozog odabent. Ó, nézz rám, reszketek, anélkül, hogy akarnám. Nem én vagyok a főnök ebben itt benn. Néha fizetsz azért, hogy felülj a hullámvasútra, hogy ezt érezd. És most ez az érzés itt van benned, pont itt van, a bensődben! Amikor félünk, az másfajta élmény is lehet! A legközelebbi alkalommal, amikor félsz, ne menekülj, légy kíváncsi! Megmondom nektek, a legnagyobb félelem nem a halálfélelem, hanem az élettől való félelem! Tehát legközelebb, amikor szemben találod magad a félelemmel, vegyél részt a buliban! Életben vagyok! Életben vagyok! Reszketek…Reszketek…Nézd a tested! Még el is táncolhatod: Életben vagyok! Életben vagyok! Reszketek…reszketek…félek…félek…életben vagyok…életben vagyok!"

Gyors és lényegretörő, amit Mr. Ramesh mond. Lassítsuk le egy kicsit és nézzük meg részleteiben.

'Mi a félelem?' - teszi fel a kérdést. Hát igen, ez talán az egyik legfontosabb kérdés. Akár foghatsz is egy papírt és ceruzát. Leírhatod, hogy neked mi. Mit érzel? Hogyan félsz? Kicsit aggódsz, szorongsz vagy rettegsz? Mire gondolsz ilyenkor? Mik járnak a fejedben? Hogyan reagálsz? Menekülsz, lefagysz, vagy küzdesz?

Én azt tapasztaltam, hogy a félelemmel addig semmit sem tudtam kezdeni, amíg nem lassítottam le a bennem dúló érzelmi vihart. És ez írásban volt a leghatékonyabb. Ráadásul a leírt mondatok igazság-valóságtartalmát aztán egyesével felül tudtam vizsgálni. Így kicsit jobban képbe kerültem, hogy mi is történik, amikor épp félek, plusz egy kissé le is nyugodtam.

Aztán, többnyire a félelem valamire mutat. Pontosabban valamitől félünk. Ahogy mondja, ez sok minden lehet, és az is igaz, hogy magától a félelemtől is félünk. Félünk félni, mintha az valami szörnyűséges dolog lenne.

Miközben mi is történik, amikor félünk?

Igazából nem is tudjuk, hiszen azonnal meg akarunk szabadulni tőle, menekülünk fizikailag vagy a gondolatainkba, de semmiképp sem tapasztuljuk meg úgy jó alaposan. Nagyon igaz, hogy egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak a félelemre, és a vele járó érzésekre és gondolatokra sem.

Pedig könnyen lehet, hogy ezzel a kimeneküléssel lemaradunk valamiről. Ami talán nem is olyan szörnyű.

Nem is ismerjük a félelmet, mert csak a megszabadulással vagyunk elfoglalva.

De miért menekülünk valami elől, amit nem is ismerünk?

Egyetértek Mr. Ramesh-el. Legalább ismerjük meg a félelmet, mielőtt az összes energiánkat arra pazarolnánk, hogy megszüntessük. Ráadásul milyen eredményességgel sikerül ez? És mennyi energiát emészt fel?!

Egyszóval, van az a lehetőségünk is, hogy megtapasztaljuk, ami akkor történik, amikor félünk. Mi történik ilyenkor?

Reszketünk, remegünk, gombóc van a torkunkban, bizsereg-zsibbad a testünk...csupa energia. Miért kell ezektől az érzésektől félni?

Egy csomó gondolat is megjelenhet: 'Mi lesz velem? Hova fog ez vezetni? Mi lesz, ha ez már örökké így marad? Bele fogok halni!' Miért kell ezektől a gondolatoktól félni?

Olyan valóságosnak tűnik, olyan félelmetesnek! És az? Tényleg, valóban félelmetes?

Nagyon hasonló ez az érzés a hullámvasúton átélhető érzésekhez, amiért még fizetünk is! Tiszta őrület! Amikor meg itt van (hullámvasút nélkül), akkor nem akarjuk.

Nincs szükség semmi másra, mint némi kiváncsiságra! Hogy hagyjuk az érzésnek, hadd vigyen. Nem tart ez sokkal tovább, mint egy hullámvasutas menet, ha hagyjuk neki, hogy legyen, remegjen, szorítson, nyomjon...

Sőt, ha elfelejtjük, hogy épp félünk, akkor még bulinak is felfoghatjuk! Pont, mint a vidámparkban, nem?

És mi a különbség a hullámvasút-érzés és a félelem közt? Egy valami: az előbbit akarjuk, az utóbbi csak úgy jön.

Nincs más különbség csak az irányítás (pontosabban annak illúziója). Mert valójában mit kontrollálunk a hullámvasúton? Semmit, nem tudjuk, hogy fogunk-e hányni, megfájdul-e a fejünk, kisiklik-e a kocsi, leszakad-e a szerkezet.

Ezzel szemben mi az, amit nem tudunk kontrollálni a félelemben? Semmit! Azaz abszolút kontrollálható a folyamat. Teljes figyelmünkkel ott tudunk lenni. A legapróbb részletekig tudjuk érezni a remegést, észre tudjuk venni az összes gondolatot!

Végül pedig, mi is az élet?

Az élet érzések és gondolatok összessége. Nézz csak utána! Szólj, ha találsz valamit, ami nem gondolat vagy érzés az emberi megtapasztalásban! Ha találsz ilyet, azért még Nóbel díjat is kaphatsz! :)

Ez az indiai úriember azt mondja, hogy a legnagyobb félelmünk nem a halálfélelem, hanem az élettől való félelem. Félünk az élettől? Ez elgondolkodtató...próbáld ki fordítva! Legalább egyszer! Legalább egyszer ne félj az érzésektől, hanem élvezd őket, akárcsak valami gigantikus hullámvasút-bulit! Egyszer, a kedvedért...aztán úgy élheted az életed...ahogy addig soha. A kifelé vezető út a befelé vezető út!

Én megtanultam verekedni, hogy megvédjem magam. Megtanultam a test fizikai működését, egészségesen étkeztem és mozogtam, nehogy megbetegedjek. Elkezdtem a mentális összetevőket vizsgálni, hogy ne kelljen félnem. Lelki, spirituális tanítások és tapasztalások felé is mentem, hogy megtaláljam a belső békét. Mindössze azért, mert féltem! Féltem, hogy eltángálnak, féltem, hogy beteg leszek, hogy gyenge leszek, hogy fájni fog, hogy örökké így marad. Féltem, hogy valami baj van velem és hogy a békét sosem lelem meg.

És mit nem vettem észre közben? Azt, hogy élek. Hogy a félelem (is) az élet. Mert az élet és a félelem = érzések és gondolatok.

Lehet, hogy kissé filozófikusnak tűnik ez az írás. És az is, sok tapasztalással mögötte.

Ha kíváncsi vagy többre is, nézz körül itt a blogon. Ha saját megtapasztalást szeretnél, gyere el valamelyik tanfolyamunkra vagy keress meg személyesen!

A PÁNIKROHAM JELEI...ÉS KÖDDÉ VÁLÁSUK

A napokban olvastam valahol az alábbi pár sort arról, hogy mik a pánikroham jelei. Ha kisgyerekként tapasztaltál ezek közül egyet is, nagy valószínűséggel, nem foglalkoztál vele. Inkább játszottál tovább. Felnőttként, ’tudással’ a kezünkben, elneveztük betegségnek.

A pánikroham legfőbb jelei:
- elviselhetetlenségig fokozódó, intenzív rossz közérzet

- "gombóc" a torokban, nehéz nyelés, légszomj, fulladás érzés

- szapora szívverés, szívrohamhoz hasonló szorítás érzés a mellkasban

- hőhullámok, émelygés, szédülés

- attól való félelem, hogy elveszíti uralmát a helyzet fölött, megtébolyodik, esetleg meghal 
- menekülési vágy

Elneveztük ezeket az ÉRZETEKET a pánikbetegség tüneteinek. De mik is ezek valójában? Csak olvasd végig párszor, lassan, egymás után a szavakat. Ha egy-egy szónál megállsz és csak azt nézed, mit tapasztalsz? Figyeld meg mielőtt továbbolvasnál!

Vegyük példának a ’nyelés’ szót. Figyeld meg, ahogy nézed ezt a szót, mi történik benned? Megindul a nyáltermelésed? Nyelsz is? Ha becsukod a szemed, látsz valamilyen képet, színt vagy formát is? Ne ijedj meg, ha képet látsz vagy valamilyen elképzelés körvonalazódik, amikor csukva van a szemed! Nem vagy klinikai eset :) Minden szóhoz van képszerű, formai elképzelésünk. Nézd csak tovább a ’nyelés’ szót és figyelj csendesen befelé. Lehet, hogy újabb szavak vagy mondatok is megjelennek ott bent.

Izgalmas felfedezés, amikor ennyire lelassítod az észlelésed. Csak nézel egy szót és észreveszed, hogy mi minden bukkan fel benned a szóval együtt. További szavak, mentális képek és testi érzetek.

Ezt a jelenséget nevezte el Scott Kiloby TÉPŐZÁR-HATÁSNAK. Megfigyelheted ezt bármilyen más szónál is. Például olvasod a ’hamburger’ szót és máris megfigyelheted a tépőzár-hatást működés közben, amint a szóval együtt ott a hamburger képe és az szájban valamilyen érzet. Nem mellesleg a reklámok pont erre a hatásmechanizmusra alapoznak.

Hogy miért fontos felfedezés ez? Hozzájuthatunk vele a legalapvetőbb emberi működéseink mechanizmusához. Megfigyelhetjük így az érzelmi állapotainkat. Mondjuk a félelmet. Eljárhatsz a fenti módon: csak nézed a ’félelem’ szót. Észreveheted, amint gondolatok és érzések árasztanak el. Nézed a szót és felbukkan egy emlékkép vagy egy érzet a testedben.

Játssz ezzel kicsit. Nézz egy szót vagy egy képet (lehet fénykép) és figyeld meg, hogy mik bukkannak fel!

És hogy mi a gyakorlati haszna ennek a játéknak? Ha csak a félelmekkel kapcsolatban nézzük, akkor tudatosodhatunk a tépőzár-hatás működésére és megszabadulhatunk a következményes vérnyomásemelkedéstől, a rossz közérzettől stb. Végeredményben, ahogy tudatossá válunk erre a mechanizmusra, úgy szűnnek meg ezek az összetapadások, mígnem egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem pánikolunk.

Hogy is mondják? Azt azért ne várd, hogy a sültgalamb a szádba repüljön. Legalább végy egy galambot, süsd meg, tálald fel és szúrd fel a villádra. Ennyit minimum meg kell tenned, ha enni akarsz, avagy ki akarsz szabadulni a félelmek szorításából. Lefordítva: vegyél egy gondolatot, nézz rá, vedd észre a hozzátapadó érzetet, válaszd szét az érzetet a gondolattól (az önvizsgálat alkalmazásával) és tapasztald meg, hogy különválasztva, önmagában sem a gondolat, sem az érzet nem félelmetes.

Ne keseredj el, ha elsőre nem megy vagy fura ez az egész. Gyakorlat teszi a mestert. Használd ezt az önvizsgálati eszközt naponta és a maga idejében beköszönt a szabadság.

Ha megtanulnád az önvizsgálatok gyakorlati alkalmazását, elsősorban a Szorongás Önvizsgálatot, akkor nézz körül itt a blogon és ha úgy érzed, gyere el az alábbi programra:

https://www.facebook.com/events/501825939947158/?ref_dashboard_filter=upcoming

A FÉLELEM AJÁNDÉKAI

Lehet, hogy meghökkentő a cím. Hogyan lehet a félelem ajándék? Ez nonszensz. Hát…ha két évvel ezelőtt kérdezik ez tőlem, én biztos visszakérdeztem volna, hogy: ’Jól vagy? Miről beszélsz? A félelem ajándék? Hahaha’.

Most meg itt vagyok ezzel a címmel és kiteszem magam annak, hogy furán nézzenek rám. Egy biztos: ez utóbbitól nem félek. J

Az elmúlt két év nekem a félelemről, és annak különböző megnyilvánulásairól szólt. Egy pánikrohammal kezdődött, amiről már olvashattatok itt a blogon. Arról nem írtam, hogy nem sokkal az első ilyen roham után elmentem egy Hellinger-féle állításra, ahol a félelmet állítottam fel. A félelmet megszemélyesítő férfi csak keringett körülöttem azt mondogatva, hogy ő nem is létezik. Igen szürreálisnak hatott a dolog, és nem fűztem túl nagy reményeket ahhoz, hogy ezután majd a félelem megszűnik. Ugyanis ez a para igencsak valóságosnak tűnt. A testem a rohamok közben remegett, elgyengült, szúrt, nyomott vagy feszített és egy jó nagy rakás gondolat is társult az érzésekhez. Kompakt kis pánik, szorongás vagy félelem volt ez.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy ez mekkora ajándék nekem. Inkább szabadultam volna tőle, próbáltam elkerülni, kimenekülni ezekből a helyzetekből, csak hogy ne kelljen éreznem ezeket a félelmeket. Mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A rohamok jöttek, a szorongás erősödött és egyre gyakrabban és hosszabban volt jelen.

Szerencsémre ismertem pár módszert, melyekkel próbáltam a végére járni ennek a történetnek és nem kellett – nem is akartam – gyógyszereket szedni és orvoshoz menni. Bár a biztonság kedvéért egy időben ott lapult pár pirula a zsebemben.

Gondolom, már inkább azt olvasnád, hogy lett ebből ajándék. Igyekszem rövidre fogni, de hát két év az két év. Persze, hozzá vagyunk szoktatva – a nem mindig értékes – instant megoldásokhoz, és értem, ha már azt fontolgatod, hogy abbahagyod az olvasást.

Visszatekintve erre az időszakra, rájöttem, hogy a gyors megoldással kecsegtető lehetőségek nem segítettek hosszabb távon, a végleges megoldásról már nem is beszélve.

Tudjátok, a jó ajándék jól be van csomagolva, és ránézésre nem lehet megállapítani, hogy mit rejt a csomagolópapír. Nos, így jártam én is a szorongással. Jól be volt csomagolva. És a csomagolás nem más volt, mint a gondolatok és az érzések.

Egyértelműbben fogalmazva: amennyiszer csak beindult a pánik, mindig ott voltak a következő gondolatok: ’Mi fog történni velem?’ ’Biztos bele fogok halni.’ ’A családom magára marad, ha kimúlok.’ és ezek társai. És mindig ott voltak az érzések: a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem és még sorolhatnám. Akkor még nem tudtam, de ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel volt becsomagolva a történetem. Ezek a gondolatok és érzések rejtik el előlünk az ajándékot. Egyszerűen nem látjuk meg tőlük. És ugye, ahhoz, hogy megkaparinthassuk az ajándékot, hozzá kell fognuk a kicsomagoláshoz. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. És van, hogy nem vagyunk elég kitartóak és kíváncsiak ahhoz, hogy kibontsuk a csomagot. Néha szídjuk azt, aki becsomagolta és nekünk adta.

Én a félelmeimmel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel való közvetlen találkozással bontogattam az ajándékomat. (Erről most nem írok részletesebben, a blogon mindent elolvashatsz az önvizsgálatokról, és több bejegyzésben is leírtam ezt részletekbe menően. A bejegyzés végére beillesztek pár linket.)

Mondhatom, ez az ajándék akkurátusan volt becsomagolva. Több réteg, vaskos papírral és erős szalagokkal leragasztva és átkötve. De én nagyon kíváncsi voltam, és ugyan a lelkesedésemet időnként elvesztettem, mégis mindig újra nekiálltam a bontogatásnak.

Míg végül elfogyott a csomagolóanyag. Először fel sem tűnt. De lassacskán észrevettem, hogy már napok, hetek óta nem szorongok. Függetlenül attól, hogy volt egy-egy kósza gondolatom, amiktől azelőtt pánikoltam, és volt pár érzésem, amitől korábban beparáztam. Valahogy megszűnt a szorongás. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen szétesett a félelem hiedelme, az illúzió. És eszembe ötlött az állítás, amikor a félelem azt mondogatta nekem, hogy ő nem létezik. Igen, megszűnt, atomjaira, alkotóelemeire esett szét.

És akkor jöjjön az ajándék, ha még nem kristályosodott ki a számodra. Az ajándék az út volt. A tapasztalás. A csomag nem rejtett semmit, illetve a semmit rejtette. A félelem illúzióját.

És ez az egész folyamat egy újabb ajándékot adott. Az, hogy ezt az utat megjártam, tapaszatlatokat szereztem, kinyitott abba az irányba, hogy megosszam ezt az utat veled. Hogy bátorítsalak, ha épp elfogyott a kitartásod, ha nem találod a kíváncsiságod, ha egyedül vagy és elveszettnek érzed a helyzeted. Ez is az ajándék része.

Egy soron következő bejegyzésben majd arról írok, hogy a különböző félelmek milyen konkrét ajándékot rejtettek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

És a linkek:

Szorongás Önvizsgálat

Pánikbetegség

Szorongás hol vagy?

Félelemmentesen élni

A közeljövőben készülök hirdetni csoportos intenzív kurzussal és rendszeres, beszélgetős-megosztós-gyakorlós összejövetelekkel is! Részleteket megtudhatsz itt a blogon és a Facebook-on:

https://www.facebook.com/onvizsgalatok