A PÁNIK SEM BETEGSÉG

„Hogy mi minősül betegségnek és mi nem, azt az adott kultúra gondolkodása és tudása határozza meg. Az emberek felnőve folyamatosan megtanulják látni és értelmezni a világot. Ennek része az is, hogy bizonyos tünetekről azt tanultuk, az betegség. Az orvoslás, a pszichiátria, a pszichológia számos dolgot megtanított nekünk nevén nevezni, de sokszor ezek a megfogalmazások tévesek. Téves a rosszkedvet és a boldogtalanságot depressziónak és agyi elváltozásnak nevezni, és ugyanígy téves az önmagában veszélytelen spontán pánikot betegségnek beállítani. De arról sem ön, sem sorstársai nem tehetnek, hogy valamit tévesen tanítottak meg önöknek.” Szendi Gábor: PÁNIK Tények és Tévhitek

Ez a bejegyzés a másfél hónapja írt ’A pánik az betegség?’ című írásom folytatása is lehetne. Talán az is, bár nem annak szántam. Az említett írás inkább a tünetek, állapotok szabadabb, ítéletektől mentes megtapasztalását, és az abból fakadó változást mutatta be. Ez az írás a tanult minta, a megkérdőjelezetlen és feszültséggel járó ’tudás’ csapdáját, annak felülvizsgálatát, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimat taglalja. Talán csak a megközelítésben különböznek, talán másban is. Ha egy ember megérint, megérte leírni! :)

Az Önvizsgálatok hatására tisztán szétvált bennem a tanult értelmezés a tényektől, más szóval a valóságtól. Erről írt Szendi Gábor is a fenti részletben. Hihetetlenül felszabadító, hogy a 'pániknak' nevezett tünetek mára nemcsak ritkultak, de még csak nem is értelmeződnek pániknak bennem! Arra hívlak, hogy ismerd fel Te is, hogy a pánik nem betegség és nem kell félni tőle.

Ha jobban belegondolok, a pánik valójában sosem bántott engem. Semelyik tünet, érzés vagy állapot nem volt veszélyes! Csak az elme, a jövőbe mutató, bizonytalansággal teli és rémisztőnek ható gondolatok tették veszélyessé, félelmetessé. És ezeket a gondolatokat is ’csak’ elhittük rémisztőnek, és megtanultunk félni tőlük.

Ha ezt meglátjuk, megértjük, lehetővé válik a szemléletváltás. És elkezdhetünk tenni azért, hogy változzunk.

A szemléletváltás nem valami átgondolás vagy újraértelmezés, hanem megkérdőjelezés és felülvizsgálás!

A megkérdőjelezés minden tanult minta, gondolat és érzés, értelmezés megvizsgálása. Ami egészen addig tart, amíg elkezdünk átlátni a személyes történetünkön. A történeten, amit az eddigi életünkben megkérdőjelezetlenül hittünk el. És onnan tudható, hogy átláttunk a történeten, illetve annak részein, hogy az addig feszültséggel teli helyzetekben már nem jelenik meg a feszültség. A feszültség, ami járhat félelemmel, elkeseredéssel, boldogtalansággal, dühvel, tehetetlenséggel, szeretetlenséggel vagy akár sikerrel, hírnévvel, pénzzel, boldogsággal is. Ugyanis teljesen mindegy, hogy negatívan vagy pozitívan címkéződik valami. Ha jobban szemügyre vesszük, feltűnhet, hogy azt tanultuk meg, hogy a negatívtól szabaduljunk és a pozitívat tartsuk meg, idézzük elő. Feszültség mindkettővel jár. Hiszen, ha megvan a 'jó állapot', akkor azt meg kell tartani, és el is lehet veszíteni. Ha el lehet veszíteni, az feszültséget kelthet. Ha nincs meg a 'jó állapot', akkor 'rossz állapot' van, ami szintúgy stresszes. A duálisan értelemzett világunkban nincs más lehetőség: vagy jó valami, vagy rossz.

Ez a szemléletváltás olyan 35 éves korom környékén indult és az önvizsgálat teljesíti ki és tette könnyeddé. Akkoriban kezdett feltűnni, hogy jelentősen befolyásolja az érzelmi állapotomat, ha mást akarok, mint ami éppen van. Mondhatom, az élet nagyon kegyes volt hozzám és sorra hozta elém azokat a helyzeteket, amik nem tetszettek. Hol egy helyzetet tartottam elfogadhatatlannak, hol egy emberi viselkedést. Mindegy volt, hogy a Másikkal van bajom vagy saját magammal, nekifeszültem ezeknek a helyzeteknek. Többnyire az ’igazságérzetem’ vezetett a viszonyulásaimban, a hozzáállásomban. Sokszor nagyon határozottan tudtam, ha valami igazságtalan, és többnyire volt is kényszerem ezt kifejezni. Néha elbizanytalanodtam, de ilyenkor bizton számíthattam a Jól Tudom Elmémre, ami addig csűrte csavarta a gondolatokat, amíg végül kiderült, hogy azért csak igazam van.

Ma már jókat mosolygok ezeken az emlékeken, de akkor ez ’vérre’ ment. Az igazam, az elhitt identitásom valóságosnak tűnő léte, azaz az ’életem’ forgott kockán. Nem csoda, hogy a tudattalan énvédő mechanizmusok – amik elsődlegesen a túlélést tartják szem előtt – ilyen aktívan működtek.

Utólag azt is megértettem, hogy ilyen erős segítő-békéltető – az Enneagram 3-as és 9-es személyiség típus a legjellemzőbb rám – azonosulással nem is működhettem másképp.

Olvasd csak újra a fenti Szendi idézetet!

Mindössze azáltal, hogy megkérdőjelezés nélkül szívtuk magunkba, hittük el, amit mondanak nekünk, lettünk azzá, akik most vagyunk. A természettel már nem harcolok, elfogadtam, hogy az elme így működik. Elfogadtam, hogy az elmén keresztül fogjuk fel a dolgokat, és az elme értelmezi olyanná, amilyenek. Megláttam, hogy ez eddig tudattalanul folyt, amivel tudatossá váltam erre a törvényszerűségre. Ez a váltópont! Innen egyre gyakrabban észreveszem, hogy a dolgok történnek, a gondolatok jönnek, a test érzéssekkel reagál, az elme értelmez. És Én vagyok. Vagyok, aki mindezt látja és érzi. Tudatában vagyok a történéseknek. Csak annyi változott, hogy amikor tudatában vagyok, hogy a dolgok, gondolatok és érzések önmagukban nem okoznak se rosszat, se jót, akkor nem szenvedek, nincs feszültség. Ezt előtte nem láttam, azt hittem én vagyok a gondolat és az érzés, és ez az egész velem történik. Azt hittem igazam van, igazamnak kell lennie ahhoz, hogy jól legyek. Azt hittem, hogy a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy gondolom, és amikor nem úgy volt, akkor szenvedtem. Volt, hogy rövidebb ideig, mert stratégiákat alkottam a helyzet megváltoztatására vagy egyszerűen kimenekültem belőle. Volt, hogy hosszasan szenvedtem, másokat okoltam, ragaszkodtam az elképzeléseimhez.

Megtanultuk a tünetekről, hogy betegség. Megkérdőjelezetlenül hittük el. Vannak és voltak kultúrák, ahol a tüneteket jeleknek értelmezték. Manapság következményként és – előre tekintve – előzményként is értelmezzük őket. Az Újmedicina a tüneteket természetes, biologikus válaszreakciónak nevezi. Éljük az életünk és reagál a testünk, lelkünk.

6 millió évre teszik az emberszabású majmok és az emberi faj kialakulásának szétválását. Ki tudja, hogy hány millió éve élnek emlősök a földön?! Megismerhetjük a tudósok kutatásai alapján készült feltételezéseket, de az elég biztosnak tűnik, hogy nagyon rég vagyunk itt, mint faj és élőlény. Milyen paradox, hogy a tünetek betegségnek definiálása – ennek az értelmes Homo Sapiens-nek – akár halálfélelmet is okozhat, miközben ilyen ’régóta’ fennmaradt! Egy kutya – feltehetően – nem értelmezi a testi tüneteit. Láthatóan, nem is szenved (annyit)! :)

Érzelmi állapotokat is elneveztünk, megtanultunk értelmezni. Bizonyos testben érzékelhető energiákat elneveztünk rosszkedvnek, majd a hosszabb rosszkedvet megtanultuk depressziónak hívni. Más energiákat jó érzésnek tanultunk meg és a hosszabb időtartamú jó érzést boldogságnak címkéztünk. Ez az működése: észlel, elnevez, értelmez.

’Tévesen’ tanultunk meg dolgokat, mert ’tévesen’ – másképpen értelmezve – tanították meg nekünk. Akiktől tanultuk, azok is így tanulták. Nem vették észre, hogy értelmeznek, és hogy ha az értelmezésük szemben van a tényekkel, akkor szenvednek. Nem voltak erre tudatosak. Most, nekünk van itt pár lehetőség, hogy tudatosodjunk ezekre az emberi működésekre.

Ha elég volt a feszültségből, illetve végre elérte a feszültség a ’célját’, azaz észrevettük, hogy miért van itt, akkor ráléphetünk a tudatosság útjára. Isten vagy a természet jól kitalálta ezt. Ha úgy nézzük a feszültség egy jelzőberendezés! Jelzi, hogy álmodunk! Nem a tényeket, a valóságot látjuk, hanem az értelmezéseket!

Az ÖnMunka – majdnem az unalomig koptatott szavai – erről szól! Kérdőjelezd meg a stresszes gondolataid! Ez a tudatosság és a szenvedéstől való megszabadulás egyik útja!

Aktuális tanfolyamok:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
2014. június 14-15. Jelentkezési határidő: május 16.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Jelentkezési határidő: május 15.

Részletek itt: http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

AZ ELME TUDATTALAN ELKERÜLÉSI ÚTJAI I.

Valahogyan eljutottál az önvizsgálatokhoz. Az élet, sors vagy elme ide vezetett. Ez nem az utolsó megálló, csak egy állomás. Az önvizsgálatok, vagy ahova ezen keresztül jutsz, nem végállomás. Az csak az elme játéka vagy elképzelése, hogy van bármilyen végcél, végleges, megtalálandó, csúcs állapot. Az a tévhite, hogy valahova el kell jutni. Csak azt nem veszi észre, hogy már ebben a pillanatban is ott van. És mindössze azért nem veszi észre, mert gondolati szinten valóban nincs ott. Hol a közelebbi, hol a távolabbi múltban és jövőben kószál keresve a bizonyítékokat az álláspontjai igazára és valamit, ami jobb és szebb, mint az eddigiek. Nem mondom, hogy ez rossz így. Az is jó valamire, amikor épp nem vagyok a jelenben. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem: ráébredhetek, hogy éppen nem itt vagyok, hogy valami jobbat, szebbet keresgélek a jövőben, és hogy mindez mennyi feszültséggel jár, ami azonnal vissza is ránt ide. Így érkezünk meg – sokszor a fájdalmakon, feszültségen keresztül – újra a jelenbe.

Visszatérve, találkozol az önvizsgálatokkal, mert keresed a nyugalmat, békét, szeretetet vagy bármi fontosnak tetsző dolgot. Elkezded végezni és az elme – mivel a dualitást, a dolgok egymáshoz viszonyítását tanulta meg alapvető értéknek – az önvizsgálatokban is megtalálja azt, ami nincs rendben vele. Az önvizsgálatokat is képes arra használni, hogy az igazát, az elképzeléseit védje. Mintha ezek az elképzelések, az identitás szétesése az elme, illetve az Én halálához vezetne. És hogy ezt a képzelt identitás-halált elkerülje, mindent megtesz.

Ebben a bejegyzésben a saját utamon tapasztaltalt első elkerülési módot írom le, ami Byron Katie Munka Önvizsgálatának első kérdésénél mutatkozott meg.

Az Igaz ez? kérdés az első sokk az elménknek. Mi az, hogy nem igaz?? Pl. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’. És az elme máris példák tömkelegét hozza, hogy alátámassza az igazát. Jól megtanulta már, hogy csak akkor ér valamit, ha igaza van, és ezt be is tudja bizonyítani. Legalább önmagának.

Ha azt kérjük az elmétől, hogy kérdőjelezze meg az évtizedes, igazzá bizonygatott hiedelmét, ezerrel fog tiltakozni. És azért fog küzdeni, hogy véletlenül se veszítse el a keservesen összetákolt igazát, önazonosságát. Mert valamit kap ezektől a hiedelmektől. Hosszabb rövidebb ideig jó érzéssel tölti el, hogy igaza van vagy igaznak hisz valamit.

Minden egyes gondolatnál érdemes külön megnézni, hogy mit ad nekünk vagy mitől óv meg minket. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’ gondolat például elfedheti a ’nem vagyok megfelelő’ identitásomat, vagy megóvhat attól, hogy konfrontálódjak a főnökömmel, illetve akár azt is adhatja, hogy megkapom a titkárnő helyeslését vagy sajnálatát. Ezektől kicsit jobban érzem magam, és úgy tűnik, hogy igazam is van. Megmarad az identitásom, ’tudom’ ki vagyok és – bár jól nem érzem magam – picit mégis jobb nekem, mintha csak úgy hagynám, hogy azt csináljon a főnök, amit akar.

Minek kérdőjelezzem meg? Az elme azt hiszi, hogyha megkérdőjelezi a gondolatot, akkor semmivé válik, nem fogják elismerni és elfogadni, pláne szeretni. Azt tanulta meg, hogy ahhoz, hogy elismerjék és elfogadják, bizonyítania kell. Ha nem bizonyítja az igazát, akkor a Másiknak lesz igaza, és ezzel megsemmisül. Ezért harcol foggal-körömmel, nem akar megsemmisülni. Mindössze annyit nem lát, hogy a megkérdőjelezés nem az ellentétes igazságot hozza, hanem kinyílást, lehetőséget, békét, megértést, elfogadást és szeretetet.

Nagyon egyszerű ez. Amíg egy gondolatban hiszünk, nem látunk mást. Próbáld ki! Nézz rá egy autóra vagy egy házra, bármire és keresd meg mi az, ami nem tetszik benne. Utána csak azt nézd! Amíg a nem tetsző részt nézed, nem fogsz mást látni! Így szűkül be az elme látóköre is, amint hisz egy gondolatnak. Egyszerűen nem lát mást.

Amikor elkezdjük megkérdőjelezni a hiedelmeink igazságát, akkor mindössze szélesítjük a látómezőt. Megnézzük innen és onnan. És amikor meglátjuk, hogy egy helyzetben többféle – sokszor ellentétes – igazság van, megnyílunk, és természetes béke tölt el. Vagy – és eleinte ez gyakori – szétesünk és káoszként fogjuk megélni az ellentétes igazságokat.

Az Igaz ez? kérdés elkezdi meglazítani a kőbe vésett igazságunkat. Ne próbálj jó választ adni erre a kérdésre vagy hosszan ecsetelni a miérteket. Ezek is csak egy elkerülési módok. Ha jó választ adok, akkor jól fogom magam érezni – bukkanhat fel a gondolat. Nincs jó vagy rossz válasz. Csak válasz van, ami ebben a pillanatban jön. Igen, nem vagy nem tudom. Ne bonyolítsd túl, ne magyarázd meg. Csak nézz magadba, hogy éppen mi az a válasz, ami benned van!

Azt is megteheted, hogy napokig, akár hetekig vagy egy adott gondolatra feltett Igaz ez? kérdéssel, várva a választ. Nem kell sietned. És persze megválaszolhatod azonnal is. Itt nem kell megfelelned semmilyen elvárásnak. Hagyj magadnak annyi időt és teret a válaszra, amennyire épp szükség van.

Elkerülés lehet az is, ha gyorsan válaszolsz, hogy túl legyél már rajta. Vagy szöszmötölsz a válaszadással, hogy ne kelljen vele foglalkoznod. Nincs más dolgod, mint észrevenni az ilyen gondolatokat is. Ilyenkor hagyhatod elcsitulni az újabb gondolatokat vagy ezekre is felteheted a kérdéseket.

Amint észreveszed az elme elkerülési kísérleteit, a tudattalan szférából a tudatosba kerül ez az önvédő mechanizmus. Így lehetőséged nyílik a megtapasztalásra, az elkerülés helyett.

Az önvizsgálatok hatékony gyakorlati út a megkérdőjelezésre, a tudattalan működések felszínre hozására és a feszültséget keltő hiedelmeink feloldására.

Ha késznek érzed magad arra, hogy megkérdőjelezd a stresszes gondolataid, ha szeretnél felszabadulni a feszültség alól, gyere el valamelyik programunkra:

Önismeret-Önszeretet csoport Szentendén

Szorongás, félelem, pánik - Gyakorlati Megoldások

Párkapcsolat tréning

Aktuális ÖnMunka alaptanfolyamok és tematikus képzések

Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.