FÉRFI IDENTITÁSOK

Mi az identitásunk?

Gyakran merülnek fel bennem kérdések. Sok mindent megtanulunk, miután megszületünk és cseperedünk kisfiúvá, kamaszodunk, és felnőtt férfivé válunk.

Lexikon szerint ez az identitás fogalma: „Az identitás én-azonosság, önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, mely a "teljes én" érzésével társul. A személyiségfejlődés eredménye, a  szocializáció eredménye, az emberi kölcsönhatások során jön létre.”

A én (J) megfogalmazásomban azon elhitt gondolatok és a hozzá kapcsolódó érzések összessége az, amit ’én’-ként értelmeztem. Minden, amit mondtak nekem (kisfiam, egy fiú ilyen meg olyan, a kislányok pityeregnek stb.) és amit mutattak, azzal, ahogyan éltek azok, akik körülöttem voltak az életutamon hozzátett az identitásomhoz. Folyamatosan érnek minket ingerek és ezeket – többnyire az adott társadalmi-kulturális környezet mintájára – értelmezzük. Leegyszerűsítve elhisszük magunkat. Azt mondják fiú vagy és elhiszed. Azt mondják erős vagy gyenge vagy és egy idő után elhiszed, és így tovább megy mindennel. És mivel viszonyítanak minket, kialakul bennünk (elhisszük) egy értékrendszer. Értékelünk (viszonyítunk, megítélünk) másokat és persze magunkat is. Párhuzamosan kialakul az önértékelés is. Így hisszük el magunkat.

Kicsit visszanéztem az utam eddigi részére, fontosabbnak ítélt állomásokra és ezt találtam:

• Kukival születtem. Azt mondták: - Fiú.
• Kék ruhákat kaptam, nadrágot és inget, mert fiú vagyok.
• Kisautót kaptam ajándékba, meg labdát, puskát. Egy fiúnak ez kell.
• Azt mondták rossz vagyok, verekedős. Egy fiúnál ez elmegy.
• Lehorzsoltam a térdem, katonadolog.
• Fociztam és karatéztam. Fiús sportok.
• Begyújtottam, füvet nyírtam, kocsit mostam. Férfi munkák.
• Katonai főiskolára jelentkeztem pilótának, szerencsére nem vettek fel.
• Besoroztak. Ez is katonadolog.
• Férj lettem, apa lettem.
• Még a daganatom is férfias helyen volt.
• Autószerelőnek tanultam.
• Elváltam és nulláról újrakezdtem. Igazán tökös, kemény fickó.
• Új család, kettő + 1 gyerek. Bevállalós pasi.
• Házat építettem. Kétkezű melósként. Egy férfi erre is képes.
• Önismeretre adtam a fejem. Ez a legférfiasabb J

Az eddigi életem kiemelt részeiben 16, kemény, férfi identitás. A sok aprócskát nem is említem.

Jól elhittem, hogy férfi vagyok. És ezzel semmi baj. Ez a természetes, mondhatnánk.

És akkor jön a bibi. Ugyanis (a viszonyítások világában), ha valamilyen vagyok, akkor annak az ellenkezője is előfordulhat. És elő is fordul J

Nézzünk egy listát arról, hogy hol nem voltam ezekben az azonosulásokban eléggé fiú, férfi:

• Eleinte még nem álltam ellen a férfi identitásnak.
• Verekedni nem szerettem. Féltem, hogy megvernek, bajom lesz.
• Ha elestem és véreztem, akkor - közterületen - tartottam magam, de ahogy egyedül maradtam, sírtam vagy fájlaltam.
• A focit abbahagytam, mert orrba vágtak. A karatét abba kellet hagynom, mert orrba vágtak. Menekültem.
• A főiskolára nem vettek fel. Béna voltam.
• A laktanyából el-elszöktem, mert nem bírtam a korlátokat. Gyenge voltam.
• Férjként, az első házasságomban, megbuktam. Apaként, akkoriban dettó.
• Az autószerelés nem jött be. Túl koszos meló. Puhány voltam. 

Csak, hogy pár ’nem vagyok eléggé férfi’ identitást említsek.

Szépen, rendben elhittem magam fiúnak, majd férfinak és eközben elhittem magam nem eléggé férfinak is.

Az elmúlt években sok férfi és kevésbé férfi hiedelmet kérdőjeleztem meg. Feltettem a kérdéseket és megcsináltam a megfordításokat. Az utóbbi pár hónapban kerestem a férfi identitásokat a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal. Sok teljesen feloldódott, nem hagyva feszültséget maga után. Néhány még itt van. Újra elhívődik. Újra ránézek. És puhul, ritkul, csendesedik. Némelyik erősödik, feszültséggel telik. Így vagyok.

És egyre kevesebb az ítéletem magamról. Magamról, mint férfiról. És másokról is.

Imádom ezt! Meg utálom. Azt is imádom, mikor utálom. Jó imádni meg utálni. Jó érezni és kifejezni az érzéseket. Nem kell mindig férfiasan, józanul lenni. Nem kell tartani magam. Egyre többet lehetek ilyen is, meg olyan is. Egyre többet vagyok. Vagyok azzal, ami éppen van. És kapom hozzá a lehetőségeket, hogy megéljem minden részét ennek a világnak J

Ha neked is vannak hasonló identitásaid, és ha eljött a pillanat az életedben, gyere és nézzünk rá együtt a FÉRFI hiedelmekre!
További információ itt: A Munka

FÉRFI TÉMA

Régóta foglalkoztat, hogy miért találkozok relatíve kevés férfival az önismeret terén. Ennyire tisztában vagyunk magunkkal vagy ennyire nem foglalkozunk önmagunkkal? Keménykedünk, takargatunk, vakok vagyunk, nem vállaljuk fel a nehézségeink?

Még a történetem szerinti bátrabbak is, akik mélyebben foglalkoznak magukkal, sem túl aktívak. Legalább is láthatóan. Fejben rendezik a dolgokat vagy mélyebben? Vagy csak nem foglalkoznak a nehézségekkel? Vagy a férfi identitás, az ennek való megfelelési vágy az, ami nem enged megkérdőjelezni, megvizsgálni dolgokat. Hiúság, büszkeség, önteltség, a látszat fenntartása akadályoz ebben?

Ahogy elkezdtem magamba nézni, találtam válaszokat. És megkedveltem a nehézségeket, illetve egyre kevésbé hiszem el nehézségnek azt, amit előtte annak véltem. 

Ha úgy érzed van még mit megtudnod magadról, ha szembenéznél a legfélelmetesebb hiedelmeiddel, ha kíváncsi vagy ki vagy mi is ez a férfi benned, jelentkezz a következő kurzusra:

KURZUS CSAK FÉRFIAKNAK!

Az ÖnMunka módszereiben kezdőknek és haladóknak indítom ezt az intenzív, 8 hetes folyamatot. A tanfolyamon elsajátítható és elmélyíthető Byron Katie - A Munka és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok módszerei. Ez a két önvizsgálati technika kiválóan alkalmas arra, hogy ránézzünk a FÉRFI, FÉRJ (PARTNER) ÉS APA identitásainkra! 

Az a tapasztalatom, hogy a férfi témában több, mély hiedelem is rányomja a bélyegét az életünkre. Ezek meglátásával az elmúlt két évben sokat könnyült az önmagammal és másokkal való kapcsolatom.

Ebben a férfi csoportban a férfi identitáson keresztül az alapoktól dolgozunk együtt az alábbi témákban:

- férfi, férj, partner, apa, gyerek (felnőttként a szülővel való kapcsolatban) szerepeink

- külső és belső elvárások a férfi, férj, apa szerepekben

- az ideális férfi, férj, apa

- férfiasság

- hiány-ének és koncepciók keresése a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ)

A tanfolyam fontos része a heti alkalmak közti önálló és közös gyakorlás, tapasztalás és az egyéni konzultáció, mind a Munka és MÖ módszerekkel. A tanfolyam díja tartalmaz egy ingyenes MÖ konzultációt velem, illetve a tanfolyamon való részvétellel egy 50%-os, kedvezményes Munka konzultációt is kaptok.
Maximális létszám 8 fő!
A tanfolyam a Köz-Pontban (VI. Bp, Benczúr u. 20.), április első hetében indul és heti egyszer 4 órás időtartamú, előre láthatóan kedd esti időpontban.
A tanfolyam díja 40.000.- Ft.
Jelentkezési határidő: március 18.
Jelentkezés: pakolux@gmail.com vagy 20/9138 673, Pákolicz Misinél

TE HOGYAN BÁNSZ A GONDOLATOKKAL?

"Nem én csinálom a gondolataimat; ők csinálnak engem - míg meg nem kérdőjelezem őket." Byron Katie

Közel 40 évet éltem úgy, hogy észre sem vettem milyen sok gondolat cikázik naphosszat a fejemben. Sokszor csak bevillan, még csak nem is tudatosodik bennem, máskor hosszasabban időzik vagy egyikből a másikba vándorol. A gondolatok önálló életet élnek. Nincs nagy hatásom rájuk, nem kopogtatnak, mielőtt betérnek az észlelésem ajtaján, nem kérdezik, hogy meddig maradhatnak és még csak el sem köszönnek, mikor elhagynak. Jönnek-mennek és egyáltalán nem foglalkoznak velem. Bezzeg én! Mást se csinálok, mint marasztalnám a kedveseket és kitessékelném a zavaróakat. Miért csinálom ezt!? Erre a kérdésre azt a választ találtam valahol, ahol a gondolatok lelassulnak vagy el is csendesednek, hogy kontrollálni akarom őket. Mégpedig azért, mert az a megélésem, hogy a gondolatok befolyásolják, sőt még korlátozzák is az életemet. Szabadon áramlanak és nem vesznek figyelembe. A Munka arra tanít, hogy a dolgokat megváltoztatni nem tudom. Az egyetlen, amin változtatni tudok az a hozzáállásom. A kontroll és az igazam helyett a kíváncsiságot használva, a "nem tudom"-ból nézve, ahogy azt a pici gyerekek teszik. A pici gyerek, úgy fél-egyéves koráig még nem akar irányítani, nem akar semmit, csak tapasztal. Aztán fokozatosan megtanul akarni. Mi tanítjuk meg. Mi korlátozzuk, irányítjuk, kontrolláljuk. Mi szülők, nagyszülők, óvónénik, tanárok. Megtanulja, hogy vannak jobb és rosszabb dolgok. Megtanulja, hogy mit kell tennie, hogy előidézze a jobbat és elkerülje a rosszabbat. Megtanulja azt, amit én is csinálok a gondolatokkal. Beleszűkülünk a viszonyítások világába. És ha a világunk passzol a valósággal, akkor rendben lévőnek éljük meg az életet. Ha viszont a világunk nem passzol a valósággal, szenvedjük az életet. És ez az egész fejben (elmében vagy hol) zajlik. Gondolat és viszonyítás nélkül nem marad más, mint a puszta megtapasztalás, az Élet.

Az viszont a nagybüdös helyzet, hogy vannak gondolatok és viszonyítás! Megtanultuk és elhittük, hogy vannak és olyan valóságosak. Legalábbis észleljük a gondolatokat és viszonyítjuk a jelenségeket. Milliónyit hittünk el belőlük. Rengetegen vannak! És ilyen sokkal nem lehet mit kezdeni! Egyszerre nem. Csakis egyenként. A jó harcos sem tud legyőzni egyszerre több támadót. Egyesével bánik el velük. És azért képes erre, mert megtanulta, hogy hogyan kell. Jól kigyakorolta. Aztán idővel, a harcok során, rájöhet, hogy a háborúság benne van és az ellenség, a helyzetek csak önmaga kivetülése. Hogy igazából, amint megszűnik a belső háború, lassan megszűnik a külső is. Én is harcoltam, fizikailag. És erre jutottam. Ma már többnyire csak fejben harcolok, természetesen magammal és ez kivetül a környezetemre. A gondolatokkal szállok szembe és azt hiszem ellenségek. Pedig a gondolatok is csak engem tükröznek. Jól megítélve őket és megvizsgálva ezeket az ítéleteket, megláthatom ezt. Megláthatom, hogy mit hittem el megszületésem óta. Hogy kinek hittem el magam. És megláthatom, hogy hol nem passzol a történetem a valósággal.

Nemrégiben facilitáltam valakit, akinek éppen nagyon pörögtek a gondolatkerekei. Próbáltam lassítani, fókuszálni, csendesíteni, nem sok sikerrel. Vagy két és fél órán keresztül ment ez így, amikor egyszer csak elkezdtek folyni a könnyei, csak sírt csendesen. Azt hiszem, leállt a nagy gondolatfolyam vagy nagyon belassult és percekig nem szóltunk csak néztük egymást.

Rengeteg a gondolat és szélsebesen áramlik, aztán kevés és lassan csordogál. Hol ilyen, hol olyan. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb, amit tehetek az az, hogy tudatosan ránézek egy gondolatra, technikásan leírom és megvizsgálom. Mint a harcos több ellenféllel. Egyesével foglalkozom velük. És lehet, hogy az x-edik gondolat már nem lesz olyan intenzív. A harcban is többnyire így van. Amikor a harcos elbánik pár ellenféllel (akik eleve valószínűleg a legbátrabbak, legerősebbek voltak és nem mindig így van) a többi könnyebben feladhatja. Látják, hogy nincs esélyük. (Persze olyan is van, hogy nem a legerősebbek támadnak először) Talán a gondolatokkal is így van. A hiedelmek közül is sokszor eleinte az erősebbek jönnek, sőt vissza-vissza is térnek, aztán az egyre gyengébbekkel találkozunk. (Az is igaz lehet, hogy előbb a gyengébb töltetű hiedelmekkel találkozunk.) És gondolom, hasonlóképpen egy idő után mintha megfutamodnának, illetve ilyenkor már mi nem állunk ellen annyira a gondolatoknak. Meghagyjuk nekik a szabad áramlást. Hiszen ugyanolyan létjogosultságuk van, mint a másik embernek, akit ellenfélnek hiszünk.

Mint a harcban a győzelem vagy az önmagunkkal folytatott harcra való rádöbbenés, a gondolatok megkérdőjelezése és a vizsgálódás is ad valamiféle önbecsülést. Megteszem és ennek értéke van.

A Munka és az Élő Önvizsgálat ennek tudatos megtapasztalásában segít. Amíg azt hiszed, hogy a gondolatokat Te gondolod és nem veszed észre, hogy Te az észlelője vagy a gondolatoknak és más jelenségeknek, addig ezek a módszerek nem fognak neked túl sokat adni. Intellektuális tornagyakorlatok lesznek csupán a felszínen. A mély megtapasztaláshoz elmélyülésre, ránézésre, vizsgálódásra, kíváncsiságra, csendességre van szükséged.

Azt hiszem, hogy a Valami vagy a Semmi, természetéből fakadóan egyensúlyra törekszik. Nincs folyton gondolat és nincs teljes és örök csend sem. A világ változik, az élet változik, a dolgok változnak, ahogy a bölcsektől hallom, ez a változás az állandó. És az is lehet, hogy ez sem :-)

Arra hívlak, hogy találkozz a gondolatokkal egyesével! Hogy találkozz Magaddal!

AMIRE SZÜKSÉGED VAN A KÉRDÉSEK MEGVÁLASZOLÁSÁHOZ

Az alábbi írás egy feladatnak készült a Mélyülő csoportnak, aztán lett belőle egy bejegyzés :-) Imádom a Valóságot! (Amikor épp nem utálom.) :-)
Szeretettel ajánlom Mindenkinek, elmélyülésre!

IGAZ EZ? Nagyon szeretem ezt a kérdést. Olyan egyszerű. És amilyen egyszerű, olyan ritkán tesszük fel. És ha fel is tesszük, olyan összetett, koncepciózus válaszokat adunk, hogy az szinte kibogozhatatlan. Pedig, ha kicsit csendesítjük az elmét - megengedve neki, hogy a gondolatok és érzések szabadon megjelenjenek benne; és megengedve magunknak, hogy ne kezdjünk velük semmit, csak hagyjuk, hadd legyenek - megláthatjuk az igazat. Azt a tiszta igazságot, ami mentes a koncepcióktól, az ítéletektől és a viszonyítástól. Ebben a csendben meglelhetjük azt az igazságot, ami abban a pillanatban a miénk. És honnan tudhatjuk, hogy ez az igazság? Onnan, hogy nincs benne feszültség.

Nincs más dolgunk, csak együtt lenni a hiedelemmel és a kérdéssel: Igaz ez? Úgy is megkérdezhetjük, hogy: Mi a konkrét bizonyíték az adott gondolat igazságára? Pl. Karcsi megbántott! Mi a bizonyíték erre? Mi történt valójában? Mik a konkrét tények? Tudhatom, hogy mi volt a szándéka? Egyáltalán volt-e szándéka? Tudhatom, hogy mi zajlott benne, miközben azt tette/mondta, amivel engem „megbántott”?

Tedd fel a kérdést és várj! Az intellektuális válaszra a feszültség nem vagy csak kicsit és átmenetileg csökken. Az igazi válasz, az igazság felszabadít. Békéssé válsz, innen tudhatod, hogy már nem vagy történetben. Karcsi azt mondta, hogy kövér vagyok. Mihelyst meglátom, hogy a „kövérség” a történetem (az alvilág a „megbántott” történetnél mélyebben elhitt gondolat), abban a pillanatban tud szertefoszlani a „megbántott” történet. (És persze a kövérség is történet, de erre - a történet alvilágára - majd később, egy következő bejegyzésben visszatérünk.)

Próbáld ki azt, hogy amikor éppen feszült vagy, amikor épp történetben vagy, csak vedd észre a feszültséget és a történetet. Amíg a feszültségre a menekülést választod, minden marad a régiben. Ha kész vagy az igazságra, akkor tapasztald meg a feszültséget, engedd meg a történetnek, hogy ott legyen és vedd észre a gondolatot, ami szemben áll a valósággal. Ehhez kell a csendesség. Arra is fordíthatod az energiádat, hogy bizonygasd az igazad. Mindig megbánt. A múltkor azt mondta, hogy kiállhatatlan vagyok. Így is élhetsz. És ha semmilyen feszültséget nem okoz az igazad, boldog ember vagy. Ha viszont ez nem így van, felteheted ezt az egyszerű kérdést és várhatsz.

Ebben a csendes várakozásban sok mindent megtudhatsz magadról, a hiedelmeidről, történeteidről és a Valóságról. Ez az önismeret útja, az önvizsgálat. A csendességben ismered meg magad, születsz újjá. És így már tudatosan élheted ugyanazt az életet, amit az „első” születésednél kezdtél megtapasztalni. Akkor még nem volt történeted, nem voltak viszonyításaid és ítéleteid. A világot és annak működését, amit ezután ártatlanul (hiszen nem tudtad megkérdőjelezni és megvizsgálni) elhittél, most már megvizsgált hiedelmekkel, újra megtapasztalhatod.

A Munka ehhez a megtapasztaláshoz segít hozzá!

AZ ELME NYITOTTSÁGI ÁLLAPOTA

A minap volt egy "nehéz" helyzet az életemben. Ebből született a következő írás. Köszönöm a nehéz helyzetnek és a résztvevőknek! No meg az önvizsgálatnak és az önvizsgálónak :-)

Azt hinni, hogy a Másik megérti (úgy érti, ahogy az bennem megélődik - amit sokszor magam sem értek!) azt, amit kommunikálok felé, a beszűkült érzékelésű elme szüleménye. Egy megvizsgálatlan hiedelem az a gondolat, hogy a Másik meg/ért engem. Fogalmazhatok pontosan, tisztán érthetően, gesztikulálhatok tudatosan, lehet a szívemben mindent körülölelő szeretet, a Másik mindenképpen a saját szemüvegén, a saját szűrőjén, az elméje aktuális nyitottsági állapotán keresztül fogja értelmezni a hallottakat, látottakat. És ugyanígy az, amit közölni szeretnék, a szűrőimen, az elmém jelenlegi nyitottsági állapotán keresztül indul a Másik felé. Lehet elképzelésem arról, hogy hogyan fogja vagy hogyan kellene fogadnia, hogy meg kellene értenie és úgy kellene értenie, ahogy az bennem van és megy felé. Nem rajtam múlik, hogy miképpen értelmezi a kommunikációmat és még csak rajta sem. A másik "megértése" csak azon múlik, hogy az elme éppen mit tud befogadni. 

Megjegyzem, az elme nem ellenség. Az elme egyszerűen kondíciónálódott. Az elme működését úgy képzelem, hogy a bejövő információkat valamely módon értelmezi és az értelmezések összességéből azonosul énné. Az a bibliai jelenet jutott eszembe, amikor Ádám és Éva a tudás fájáról csemegéznek. Talán ez lehetett az elme szimbolikus születése.

Visszatérve, nem azt mondom, hogy értelmetlen körültekintően fogalmazni, átgondoltan gesztikulálni, egyszóval csiszolni, tisztítani a kommunikációnkat, csak azt, hogy ahogyan ezt a Másik fogadja, ahogy megérkezik hozzá, az Ő szűrőjén, az elméjén. Sőt, a tiszta kommunikáció alapja a békés megélésnek.
Olyan világban élünk, ahol többnyire az elmén keresztül értelmeződnek a dolgok. Az önvizsgálat erre az értelmezésre láttat rá! Az önismeret olyan folyamat, amiben felfedezzük az értelmezéseket és ezek az értelmezések így, rájuk látva, elkezdenek szertefoszlani. Visszakerülhetünk abba a Paradicsomi állapotba, amikor úgy mentünk el az Almafa mellett, hogy észre sem vettük :-) A Nem-tudás, békés állapotába. A billegő egyensúlyunk középpontjába. 

Milyen szó már ez is: köz-ép-pont.

És - ahogyan a Másikhoz megérkezett a mondandóm és gesztusom - az Ő reakciója tükröződés önmagamról. Hiszen a reakciója megint csak az én szűrőimen keresztül, az elmém aktuális állapotán keresztül, kerül befogadásra. Az egész rólam szól, illetve az azonosult elme értelmezéséről. Amikor erre rálátok, akkor kezd a világ és a benne lévő dolgok másról szólni. Már meglátom őt is. Az elkülönültségem meglazul és egyre inkább látom magam a Másikban és a Másikat bennem. Elmosódnak a határok. Szertefoszlanak a történetek. Csak a jelen közvetlen megtapasztalása marad! És már vannak, pontosabban fogalmazva, észreveszem ezeket a jelen pillanatokat az életemben.

Erre invitállak Téged is!

Legközelebbi tréningek és egyéni konzultáció (kattints a linkekre):

Vidéken
Budapesten

Egyéni konzultáció