SZÜNET

 "A megfelelő szó talán hatásos, de nem volt még szó olyan hatásos, mit a jól időzített szünet." Mark Twain

Marcus a macskánk tudja hogy kell élni

Olyan finom egy kis szünet. Szünet a ’nagyon tudatosan élt’ életemben.

Az elmúlt években arra döbbentem rá nap, mint nap, hogy mennyire automata programok szerint élem az életem. Hogy a gondolati sémáim, az érzelmi reakcióim szinte kivétel nélkül tudattalanok.

És ez fájt. Sokszor és nagyon fájt. Gyakran utáltam magam a tehetetlenségem miatt, ami az említett reakciómintázatokból fakadt vagy velük járt.

Javarészt menekülni akartam. Elmenekülni a problémák elől. A fájdalom elől, a tehetetlenség elől. Az agyam, az intellektusom nagyban segítette ezt a menekülést. Mindenféle remek sztorit mesélt nekem, amivel vagy szuper sebességre kapcsolta az elkerülést vagy átmenetileg megnyugtatott, hogy azért ez mind elviselhető. El is viseltem. Néha meg – a körülettem élők erős megrökönyödésére – kifakadtam, kiabáltam, csapkodtam, romboltam vagy – egy két éves időszakban - szorongtam. A nyugodt, békés, rendes Misi átváltozott, rémisztő vagy épp betoji lett. Nem csak nekik, a magam számára is az lettem.

Sokáig értetlenül álltam ezek előtt az átváltozások előtt. Négy éve önvizsgálok, szinte megállás nélkül. Nem mániásan, de nagyon kitartóan, újra meg újra szétszedve az azonosulásaimat. Számtalan ’csapdába’ lépve és beleragadva.

És most pihenek. Szünetelek. Nem önvizsgálok, nem elemzek, nem posztolok, alig facilitálok.

Úgy látom, hogy nem sok mindenben változott az életem, ahogy figyelem a hétköznapjaimat ebben a pihenésben. Ugyanúgy hajtok, félek, örülök, kétségbe esek, tervezek és feladok.

Csak egy valami változott: egy kicsit kevésbé megyek szembe a dolgokkal. És ezt sokszor csak belül érzem így. Kívülről nem mindig ez látszik, mert szavakban, gesztusokban, hangsúlyokban még ellenállás érződhet.

Talán ezek a gesztusok nehezebben változnak, és a külső szemlélő szemében, a rólam alkotott képpel az elméjében talán nem változtam.

Piciny változás ez. Piciny megnyugvást hoz. Néha pedig irtózatos elkeseredést, hogy bár belül érzem a kicsi változást, kívülről ez mégsem látható vagy nem elismerhető.

A belső világomban jól elvagyok. De nem csak ott élek. Egy darabig azzal áltattam magam, hogy csak magamra van szükségem, hogy egyedül kell megoldanom és feloldanom minden problémát és feszültséget. Ez végletes gondolkodás. Korábban a kapcsolatoktól reméltem a boldogságot, és javarészt feláldoztam magam a kapcsolatok oltárán. Ez a másik véglet.

Most kezdem apró részleteiben felfedezni, hogy a kapcsolati függésem oka valami iszonyatos érzelmi hiány betöltése, túltöltése volt. A másik véglet meg, a fene nagy önállóság, a kapcsolati függésem túlkompenzálása. Mint a viharban hánykolódó hajón, tapasztalat és kapaszkodó híján, ide-oda guruló utas, aki abban a hiszemben élt, hogy a tenger mindig békés.

Most kezdem felismerni, ahogy a gondolati és érzelmi mintázataimat rendesen átörökítettem a gyermekeimre. Most kezdem látni, hogy a gondolati és érzelmi tudatosság hiánya hogyan befolyásolta az életünket. És most kezdek nem hadakozni ezzel.

Most kezdem élni, érezni az életem, ahelyett, hogy mentálisan szembe helyezkednék vele. Sosem mondták nekem, hogy sírj csak, dühöng vagy keseregj. A legjobb indulattal óvtak a negatív érzésektől, ami ezek elnyomásához és elkerüléséhez vezetett. Emellett az a jóindulatú óvás a pozitív érzések hajszolását eredményezte, sok kudarcélménnyel, amit akkor éreztem, amikor nem ’sikerült’ jól érezni magam.

A tudatosság nélkül élt életemet pár éve felváltotta a kényszeres tudatosodás útja. Egyik végletből a másikba. És ez ’jó’, ez is természetes, már látom. Most megértően és elfogadóan vagyok ezekkel. Természetesek a gondolatok és természetesek az érzések. Nem kell tiltakoznom ellenük, nem kell haragudni magamra, nem kell változtatnom sem rajtuk, mert úgy változnak maguktól, hogy azt élvezet megtapasztalni. Olyan életteli ez az egész.

Lehet örülni anélkül, hogy félnék az elmúlásától. Lehet félni anélkül, hogy dühös lennék magamra. Lehet dühösnek lenni, anélkül, hogy haragudnék magamra és haragudni anélkül, hogy bűntudatom lenne. Lehet bűntudatot érezni anélkül, hogy valami óriási nagy baj lenne velem.

És lehet pihenni. Pihenni ebben változékony élettapasztalásban. Pihenni a szünetben. Pihenni az írásban, a munkában, a problémák megoldásában, a kapcsolatokban. Furán érthetetlenül pihenni a fájdalomban, a nehéz helyzetekben, a félelmekben.

Így vagyok most. Az ellentétek változékonyságában, kevesebb ellenállással.

Egy másik Marcus verzió a pihenésre :)

A TÜKÖR-HATÁS

Sokáig nem értettem, sőt bizonyos helyzetekben kifejezettem utáltam, ha valaki – legyen az megvilágosodott mester vagy egy ismerős – azzal jött, hogy amit a másikban látok az bennem is megvan, saját magamat látom benne.

Ilyenkor gyakran összezavarodtam. Hogy lehetek én gyilkos, másokat kihasználó vagy agresszív stb. Láttam másokat, akik ’ilyenek’ voltak, de magamban nem láttam ezeket. Azt hittem, valami baj van velem. A mesterek csak nem tévednek!?

Persze az tetszett, amikor valakit szeretetteljesnek vagy bölcsnek láttam. Ha ilyesmit észrevettem magamban, az nem zavart össze, inkább megelégedettséggel töltött el.

Nekem azóta kezdett kitisztulni a tükör effektus, amióta elmélyedtem az önvizsgálatokban. Ez Byron Katie-féle Munka önvizsgálatában szinte magától értetődő, hiszen a 4 kérdés után a Megfordítások következnek, ahol a stresszes gondolatot az ellenkezőjére fordítjuk. Pl. ha úgy gondolom, hogy főnököm kihasznál engem, és ezt az ellenkezőjére fordítom, azt kapom, hogy én használom ki őt. Ezt ilyenkor fontos tüzetesebben is szemügyre venni és megtalálni, hogy ez hogyan igaz.

Ezt az elme vagy ego eleinte nem mindig engedi. Előfordul, hogy ragaszkodik az igazához. Előfordul, hogy egy darabig még fontosabb az igazunk, minthogy a valóságot lássuk. Azzal nem nagyon szeretünk szembesülni, hogy mi használunk ki mást.

Egy másik megfordítás arra mutat, hogy hogyan használjuk ki saját magunkat ugyanebben a helyzetben. Ezt lehet, hogy könnyebb meglátni. Lehet, hogy egyből felbukkan ennek az igazsága pl. akkor, amikor nem mondunk nemet a sokadik túlórára sem. Ilyenkor kihasználjuk magunkat.

És ez tovább is mutat. A tükör, illetve a tükröződés az első lépcsőfok ebben a folyamatban.

Ha nehezen vagy egyáltalán nem tudsz nemet mondani, az önvizsgálat során azt is megértheted, hogy miért van ez. Fellelheted a tétjeidet. Pl. azért nem mondasz nemet, mert félsz, hogy akkor nem léptetnek elő vagy akár ki is rúgnak. Lehet, hogy attól félsz, hogy a főnök ezért majd keresztbe tesz neked. Nézz bele a saját helyzetedbe és megláthatod a téteket. Itt ezzel részletesebben most nem foglalkozom, de érdemes felülvizsgálni a tétek valóság tartalmát is. Ez a következő lépcsőfok.

Visszatérve, a tükör ott van az életed minden helyzetében. Láthatod direktben magad, a viselkedésed, a reakcióid (tehát a Másikat durvának látom és abban a pillanatban magamat is) vagy indirekt módon. Ez utóbbi azokra a részeidre mutat, amiket mélyen elutasítasz magadban. Pl. ha mindig kedvesnek kell lenned, akkor valószínűsíthető, hogy ennek az ellenkezője (durva, érdektelen, nemtörődöm, nyers stb.) is benned van. Valamikor egy vagy több helyzetben is pl. nyersnek vagy durvának hitted el magad, és jó mélyre ástad vagy egyszerűen elutasítod. Ezért inkább kedves vagy. Ne érts félre, ez nem az a kedvesség, ami csak úgy árad az emberből, elvárások és viszonzások nélkül. Ez a kompenzáció. Onnan tudhatod, hogy kompenzálsz, hogy ez sok plusz energiádba telik, feszültséget szül és cserébe te is kedvességet vársz. Amit persze, ha nem kapsz meg, akkor jól megítéled a Másikat nyersnek vagy durvának.

A tükör, a tükröződés jó barát. Segít felismerni azt a valakit, akinek elhitted magad, akivé azonosultál az életed során. Ahogy találkozol a nem szeretett részeiddel és elkezded befogadni őket, úgy derül fény arra, hogy nem történt más, minthogy valamikor elhitted magad nyersnek vagy durvának. Lehet akár egyetlen helyzet, ahol így azonosultál. És ezek negatív címkéjű dolgok, tulajdonságok. Azok pedig nemkívánatosak.

Ráláthatsz, hogy megkérdőjelezetlenül, felülvizsgálatlanul hittél egy külső ítéletnek és azóta azon munkálkodsz, hogy ez ne látszódjon. Miközben könnyen lehet, hogy nem is voltál nyers, csak a Másik így értelmezte a viselkedésed.

Amikor kisgyerekkorban belénk ívódnak ezek a viselkedés-tulajdonság címkék még egyáltalán nem vagyunk ennek tudatában. Mikor egy gyereknek először azt mondják, hogy durva vagy, még nem érti, nem jelent neki semmit ez a szó. Maximum a hangsúlyból érzékeli, hogy azzal, amit csinál, ahogy csinálja, valami baj van. Aztán – minél többször hallja ezt – elkezd neki összeállni a történet. A történet, amit a szülők és mások mesélnek. Belehiszi magát a mesébe.

Aztán felnőttként még mindig ebben a mesében élünk. Egészen addig, amíg a feszültség el nem kezd gondolkodtatni, valami felé mozgatni minket. Lehet, hogy újabb meséket fogunk keresni, megpróbáljuk átírni a programjainkat. Keresünk egy szebb mesét. De az azonosulások, a hiány történetek ezzel nem változnak, csak el lesznek takarva. És lehet, hogy végül elég kíváncsivá válunk és meglátjuk, hogy mesevilágban, illúziókban élünk. Rálelhetünk a puszta valóságra, amit arról ismerhetünk meg, hogy semmi feszültség nincs benne.

Személyes tapasztalatom az, hogy az azonosulásokból, a történetekből gondolkodással nem lehet kiutat találni. Nincs is rá szükség, ugyanis nem gondolkodással jöttek létre a történetek, hanem egyszerűen összeálltak. Nem tudatosan raktuk össze, hogy pl. ’nem vagyok megfelelő’. Voltak helyzetek, amiket szavakkal jellemeztünk, ehhez tapadnak képek ezekről a helyzetekről, illetve a szituációban megjelent érzések is hozzánőttek ehhez az azonosuláshoz. Így áll össze egy pl. ’nem vagyok megfelelő’ történet.

Scott Kiloby – Élő Önvizsgálataiban közvetlenül ezekhez a szavakhoz, képekhez és érzésekhez fordulunk, és szétválasztva őket, külön-külön nézve és tapasztalva azokat, egyszerűen szétesnek az identitások. Nem értelmezzük, átgondoljuk a helyzetet, hanem szemléljük, érezzük. Nem megváltoztatni, eltűntetni, átprogramozni akarjuk, csak vagyunk velük. De az, hogy leírom ezeket a szavakat, köszönő viszonyban sincs az Élő Önvizsgálatok megtapasztalásával. A tapasztalás leírhatatlan, megfogalmazhatatlan.

Az én története abból áll, hogy valamilyen módon hiányosnak, nem rendben lévőnek tartjuk magunkat, ami kijavítandó, megváltoztatni való, elkerülendő vagy elrejtendő. Ez feszültséget és folytonos keresést eredményez. Azt keressük, hogy mi lenne jobb, hogyan lenne jobb és hogyan érhetjük el azt. Ez rengeteg energiába és feszültségbe kerül. Miközben a kiindulási pont – az hogy nem vagyok így elég jó – téves elképzelésen alapul. Amint átlátunk a történeten, az azonosulásokon, úgy szűnik meg az azonosulás, a feszültség és végül a keresés. A meséből a valóságba kerülünk.

Az önvizsgálatok a hogyan. Egyszerű, gyakorlatias módjai a szenvedés, az ellenállás és a feszültség feloldásának!

Ha szeretnél átlátni a történeteken és a mesevilágodból a feszültségmentes valóságba felé haladni, válassz az alábbi lehetőségek közül:

BYRON KATIE - Munka Alapképzési Csomag ONLINE (2014. január 14.-i kezdéssel)

Aktuális budapesti képzések

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok alapcsomag ONLINE janár 7.-től

AMIT AZ ÖNVIZSGÁLAT ADHAT

Ma a nyári egyhetes tábor két résztvevőjének a táborral kapcsolatos tapasztalatait osztom meg veletek.

Ezeket a megosztásokat nagyon fontosnak tartom. Az életemben többször is megtörtént, hogy ilyen megosztások indítottak el olyan utakon, mint például az önvizsgálatok használata. Egyszerűen csodálatos ez az út számomra. Kétségtelen, hogy - hagyományos értelemben véve - nem könnyű önmagunk megismerése, a szembesülés az azonosulásainkkal és félelmeinkkel. És egy-egy önvizsgálat elvégzése nem is feltétlenül rövid, nem egy instant megoldás. A kíváncsiság, kitartás, türelem és az önmagunkhoz való gyengéd hozzáállás jó, ha velünk tartanak ebben a folyamatban. Sokszor megtorpanhatunk ezen az úton. Kételyek merülhetnek fel, összezavarodhatunk. És közben elkezdünk - néha, majd egyre gyakrabban - rálátni az életünkre, az elme működésére, a hiedelmeinkre, és arra, hogy milyen a stresszes történetek nélkül a valóságban lenni.

Az első ilyen, 7 napos ÖnMunkás táborban két éve vettem részt, amiben még 'csak' a Munka önvizsgálattal dolgoztunk Oravecz Andi vezetésével. Erről akkor, az alábbi, egy rövid beszámolót írtam:

"Nem könnyű ezt szavakba önteni.

Először is, azt hiszem, megmutatta, hogy szinte ugyanazok a gyötrő gondolatok jönnek-mennek a fejünkben. Nagy rácsodálkozások és felismerések villantak be a semmiből.

Sok megértés, mély megértés érkezett hozzám mind másokról, mind önmagammal kapcsolatban. És még több, ami a többiektől felém áramlott.

Igen. Valamiféle természetes áramlás volt a tábor, amibe bele engedődtem. Mert, hogy én csináltam, azt túlzás lenne állítani. A gyakorlatok sokat segítettek, hogy benne maradhassunk ebben az áramlásban. Olyan érzésem volt, mintha az események teljesen spontán alakultak volna, miközben egyértelmű volt, hogy komoly tematikus felkészülés előzte meg őket. Nem volt ellenállás, csak egy-egy örvény, amiből úgy kerültünk ki, mint a gyakorlott dunai úszó.

Nonstop lehetőségünk volt Munkázni. Valószínűleg ebben is rejlett a nagyszerűsége, hiszen semmi más dolgunk nem volt. Persze, a gondolatok jöttek, de a Munka pont erre jó. Ez az, amit a tábor és az elmúlt év még adott: Örülök a gondolatoknak! Nem akarok megszabadulni tőlük. Örülök a történéseknek! Látom, hogy minden ad, minden ’jó’ nekem.

Köszönöm Mindannyiunknak!"

Az idei tábor vezetését, immáron az Élő Önvizsgálatokkal kiegészítve, vállaltam fel. Még egyszer köszönöm ezt a lehetőséget és a bizalmat Andinak!

Már a tavaszi 3 napos elvonulás is azt mutatta, hogy ez az intenzitású, folyamatos munka önmagunkon más perspektívákat nyit a megtapasztalásokra, mint a 'hétköznapi' életünk mellett végzett önvizsgálódás. Persze nagyon fontos, hogy a 'hétköznapi' életben is használjuk, használni tudjuk az ismereteinket, mégis ott eleinte - a sok hiedelem és trigger-pont miatt - nehezebb lehet ezt megvalósítani. Nekem csodás élmény volt végigkísérni a résztvevők találkozását önmagukkal, látni-hallani a felismeréseiket és csak lenni velük. És ebben a 'táborvezető' minőségben is megjelentek hiedelmeim. Az önvizsgálatok nem vetnek véget a hiedelmeknek, csak megengedővé tesznek minket a befogadásukra.

Íme kettejük megosztása, amihez kaptak kérdéseket is, ahogy azt az önvizsgálatoknál már megszokhattuk: 

 

"Nyitottan és kíváncsian mentem, hogy hogyan fogok reagálni, előjönnek-e majd történetek és volt előítéletem néhány ember iránt.  A nyitottság és kíváncsiság megmaradt, az előítéletek megszűntek. Mindenkiben megtaláltam magamat, és nagyon megszerettem ezeket az embereket. Úgy érzem hogy legszívesebben telehajigálnám a fb. csoportot hatalmas szívecskékkel  és egy igazi nyálgép lett belőlem. J
Leírom hogy mi motivált:

továbblépés a történeteimből, intenzív önmunka, mélyebb megélések, a saját Munka iránti ellenérzés legyűrése, hogy rálássak a történeteimre, kíváncsiság, hogy milyen vagyon itt más emberek között, kiszakadni a megszokott családi közegből.

Mit kaptam:

oldott, nyitott, őszinte, segítő, támogató közeget; hálás vagyok, hogy ráláthattam a történeteimre, néhány helyzetben ezek erősen beindultak, és ezek rögtön feldolgozásra is kerülhettek; feloldódott az egyedüli munka iránti ellenérzésem; fantasztikus embereket ismerhettem meg; szembenézhettem szorongásaimmal ; mélyülést, rálátást magamra; a térben levés intenzívebb megtapasztalását; mélyebb tudatosságot az érzetek és címkék észrevételére.

Az igazság az, hogy nagyon jól éreztem magam, megszerettem mindenkit, ráláthattam a saját működéseimre, megtapasztalhattam magam helyzetekben tét nélkül,  elveszítettem gátlásokat, szorongásokat és félelmeket, sokkal megengedőbb lettem saját magamhoz.

Külön köszönöm Misinek, hogy a segítségével  kaphattam egy csinos  és vonzó nőt, a saját személyemben (nem kis beakadásom volt a csúnyaságon), és  Gabinak és Ildinek a segítséget, nagyon intenzív önmunkában lehetett részem általuk.

Konkrétan a megéléseim: Hazafelé a buszon  nagyon doppingolnak érzetem magam. Alig vártam, hogy hazaérjek, és megtapasztalhassam magam a régi-új helyzetekben.  Nagy blokkjaim voltak a kommunikáción, a saját vágyaim, önmagam felvállalása, és ennek kimondása terén (is).  Ehhez képest már első este hosszan meséltem a férjemnek a táborról, a módszerekről, teljesen oldottan, felvállalva amit gondolok. Úgy érzem hogy közelebb kerültünk egymáshoz ezáltal és főleg én kerültem közelebb magamhoz. Másnap pedig szex közben többször is sikerült őszinte kérést és közlést adnom, voltak visszajelzéseim. Simán kimondtam, hogy mit hogyan szeretnék, és utána egy olyan meghitt és őszinte beszélgetés alakult ki, amiben még nem volt részem. Olyan dolgokat is ki mertem mondani, amire eddig nem volt példa. Ez a nyitottság és őszinteség megmaradt,  ma is ugyanígy működött, szóval halleluja. (régen ilyenkor jött a toroknál az érzet, a szívtájéki érzet, és nem tudtam kimondani).  Nagyon hálás vagyok, hogy ez így megélődhetett bennem, a férjem szerint egy új nőt kapott, és van benne igazság. Misinek hála, a csúnya énből sikerül kiazonosulni, és csinosnak és vonzónak érzem magam. Már ez is egy nagy szó, mert ez nagyon be volt akadva. A táplálkozással kapcsolatos elakadásom is oldódott rendesen, sokkal megengedőbb vagyok magamhoz. Hirtelen ennyi jön belőlem, de azt hiszem igazán szavakkal nem lehet kifejezni a változást. Nagyon élveztem, hogy ez az egy hét rólam szólt, hogy nem kellett mosogatnom, takarítanom, pakolni a lányom után, hogy meg lehetett élni a félelmeket, és milyen sok mindennek szembenézhettem, és nagyon konkrét oldódásaim voltak. Kipróbálhattam a cigit, vitorlázhattam, ott is volt bátorság-próba, imádtam a koncertet, teljesen feltöltött, és legfőképpen az ott levő embereket, közeget szerettem. Nem tudtak kialakulni konfliktusok, annyira hálás vagyok mindenkinek aki jelen volt, és magamnak is, hogy ezt megengedtem magamnak.  Köszönöm." (KI)

"Mi motivált arra, hogy elmenjek?

Az utolsó előtti másodpercben jelentkeztem a táborba, mert az életemben is pont ugyanitt tartottam, hogy most már muszáj leszek lassan döntéseket hozni. De valahol mélyen éreztem, hogy a jelenlegi hiedelmeimmel nem tudok együtt élni, és nem tudok olyan döntéseket hozni, amivel igazán jól érezném magam. A házasságom számomra elviselhetetlenné vált, ugyanakkor nem akartam elfogadni, hogy vége legyen. Tudtam jól, hogy nem tettem meg még mindent érte, és ez nem engedett kilépni sem. Mindemellett magammal is nagyon elégedetlen voltam. Pánikszerűen vágytam az anyagi függetlenség elérésére, mert elegem lett abból, hogy nem számíthatok magamra, és folyton kiszolgáltatottnak érezzem magam. Vágytam arra, hogy merjek érezni, és hogy sebezhető legyek.
Milyen ítéleteim születtek a táborral kapcsolatosan?
Közben millió és egy, nem volna elég a mai nap, hogy leírjam. De a végén, amikor indulni készültünk, azt éreztem, hogy nem változtatnék semmin. Volt, hogy rühelltem egy feladatot, vagy rettegtem tőle, vagy csak sűrűn gondoltam Misi felmenőire… Ettől függetlenül a programok és a feladatok eszméletlen jól épültek egymásra, és ahogy telt az idő, kezdett kibontakozni előttem a kép, hogy sehol máshol nem lennék most, bármi jöjjön is még. A kezdeti ellenállásom Misivel és a korlátokkal kapcsolatosan szertefoszlottak, mint a köd a napsütésben. Már nem akartam mindenről tudni, hogy miért kell, vagy tudni, hogy éppen mi jön. Fantasztikus élmény volt beleengedődni az egészbe. Biztonságban voltam. A tábor résztvevői, mintha kifejezetten miattam jöttek volna. Mindenki mutatott valami tanulságosat a számomra. Rengeteget tanultam magamról általuk. Sokan közülük akaratukon kívül megszemélyesítettek olyan karaktereket az életemben, akikkel ideje volt szembenéznem. Misiről az a képem alakult ki, hogy amiket tőlünk kért, Ő is megtette már, átment rajta, túlélte, hasznosnak találja, ezért kéri. Hitelesnek éreztem és támogatónak. Bármikor kész volt segíteni, a szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen számomra. Nekem a tábor tökéletes volt, kerek és egész.
Mit kaptam a tábortól? Megfelelt-e az elvárásaimnak?
Szerencsére nem felelt meg az elvárásaimnak, hanem túlszárnyalta azokat. Ugyanis nem csak az történt, hogy sokat Munkáztunk és UI-ztunk (Unfindable Inquary - Megtalálhatatlan Önvizsgálat), hanem annál sokkal több. Többek között, amiért jöttem a táborba, az teljesen átértékelődött bennem, és bár meg nem oldódott még, a kényszert, stresszt, pánikot el tudtam engedni róla, és maradt a kíváncsi, megoldásokra nyitott elme. 
A tábortól időt kaptam magammal lenni, hogy felfedezhessem magam, és megkérdőjelezzem a hitrendszereimet. Kaptam impulzusokat, melyek olyan történeteket is beindítottak, amelyekre már nem is emlékeztem, nem is gondoltam volna, hogy még számítanak, fájnak. Kaptam visszaemlékezést arra az énre, akivel elégedettebb voltam, akivel szerettem volna újra azonosulni, és még Őt is jobban kinyitni. Kaptam új barátokat, akikre szintén vágytam már. Engedték, hogy megítéljem őket, és ők is engedték, hogy általam megítéltessenek. Engedték, hogy szeressem és csodáljam őket, és én is meg tudtam engedni, hogy szeretve és csodálva legyek. Megtanultam nem félni az érzéseimtől, a testi érzeteimtől, és nyitottan várni, mit hoz a következő pillanat. Rugalmasabb lett az elmém. Rengeteget nevettem, remekül szórakoztam. A tábortól azt kaptam még, amire régen vágytam, hogy itt önmagam lehettem. Mert tudni akartam, kíváncsi voltam, hogy ki is vagyok, ha úgy viselkedem, ahogy az természetes, megfelelés és görcsölés nélkül. És ez még csak a jéghegy csúcsa! De már látom, hogy milyen irány az, amin ha továbbmegyek, akkor összejöhetek azzal a személlyel, aki a legfontosabb az életemben: önmagammal. 
A tábor óta eltelt időben tapasztalt dolgok:
A Férjemmel a kapcsolatunk varázslatos változásnak indult. Nem túlzok, tényleg. Amióta hazajöttem, egyre nyílunk, udvarolunk egymásnak, pajkoskodunk, rengeteget beszélgetünk nyíltan és őszintén, felfedezzük önmagunkat, egymást. Nagyon élvezem! Elkezdtem szexuálisan vonzódni önmagamhoz, és ez belőle is kihozza a Férfit még jobban. A fogyás is beindult nálam, már látszik, hogy olvadnak le rólam a kilók. Tele vagyok ötletekkel, életkedvvel, önbizalommal, vidámsággal, újra ÉLEK! És kész vagyok arra is, hogy ez bármikor változzon, kész vagyok érezni." (IH)

Az út önmagunkhoz a hiedelmeinken keresztül vezet! Hálásak lehetünk minden egyes stresszes gondolatnak és 'rossz érzésnek', hogy lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megkérdőjelezhessük, megvizsgáljuk és megláthassuk a Valóságot!

Köszönöm a tábor résztvevőinek ez a csodás hetet!

A legközelebbi elvonulás november végén lesz. Részletek az alábbi linken:

http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html

ÉLETÜNK AUTOMATIZMUSAI ÉS A TUDATOSSÁG

Az életünk automatizmusok sorozata. Minden pillanat automatikusan következik az előtte lévőkből. Nézz csak meg egy csecsemőt. Alszik, kinyitja a szemeit, néz, sír, elhallgat, néz, gügyög, mozog, ásít, sír, néz, alszik. Teljesen automatikus. (Mindeközben lélegzik, ver a szíve, működik az idegrendszere, az egész hihetetlenül összetett szervezete – egyszerűen, önmagától működik, automatikusan.) Mi is így vagyunk ezzel, a szervezetünk is, és alapvetően minden működésünk automatikus. Mint egy robot a programját, úgy követjük a gondolatokat, az érzéseket és cselekszünk.

Annyi különbség van csak a csecsemő és egy nagyobb gyerek vagy felnőtt működése között, hogy a csecsemő nem értelmezi a történéseket, és véleményem szerint nem szenved. Még nem tanulta meg. Mi meg igen. A felnőtté válásunk folyamán szépen megtanultunk értelmezni, megtanultuk a szüleink történeteit, értelmezéseit az életről. És a történetük a saját történetünkké vált. Persze ez is automatikus, nem volt választásunk abban, hogy elhisszük-e azt, amit közvetítettek felénk, amit mondtak vagy mutattak nekünk. Minden teljesen automatikusan épült be az identitásunkba. Ez félelmetesnek és idegennek tűnhet, és joggal mondhatod, hogy ’én az akaratom szerint cselekszem’.

Már a Bibliában is leírták, hogy van szabad akarat. Vajon mit érhettek ezalatt?! Nekem annyit jelent, hogy mehetek szembe a Valóság/ Isten akaratával. Nincs megtiltva. Így szabadon megtapasztalhatom, hogy ez szenvedéssel jár.

Kétféle ’akaratot’ szükséges különválasztani. Isten/Univerzum/Valóság (és a csecsemő) akaratát és a gondolatokkal, érzésekkel, cselekedetekkel azonosult ember akaratát. Ezen két akarat szembenállásából fakad a feszültségünk, és a két akarat egyezéséből a békénk. Nekem úgy tűnik, hogy az automatizmus is Isten, az Univerzum vagy a Valóság akarata.

Visszatérve a felnövekvésünkhöz, a szüleinken keresztül elhisszük, megtanuljuk a világot, a környezetünket, magunkat értelmezni. Beazonosulunk. Majd, egy-egy pillanatra, kizökkenünk. Elkezdünk rálátni először magunkra, majd később a történetekre, az értelmezésekre is.

Az első ilyen rálátások egyike, amikor a tükörbe nézve nem azt mondjuk, hogy ’baba’, hanem azt, hogy ’én vagyok’. Ez és még sok hasonló magunkra látás fordul elő az életünk folyamán. Később olyan is lehet, hogy egyszerűen csak észrevesszük a létezésünket, hogy vagyunk. Néha talán az is előfordul, hogy nem azonosítjuk magunkat azzal, akik vagyunk. Ez furán hangozhat és valószínű, hogy veled is előfordult már, hogy azon tűnődtél, hogy ki ez. Aki így gondolja vagy érzi. Aki ezt csinálja. Ezeket a pillanatokat hívjuk a tudat/elme önmagára ébredésének. Ezek azok a pillanatok, amikor észrevesszük az életünk egyes helyzeteiben, hogy teljesen automatikusan működünk. Ezekben, az eleinte idegennek tűnő pillanatokban tudatosodunk az automatikus működésekre, és ekkor indulhatunk fel az önfelfedezés tudatos útján. Ezek a pillanatok egy másféle öntudatra ébredés hírnökei, az első lépései annak a változásnak, ami a Tudatosság felé vezet. (Itt is meg kell jegyeznem, hogy kétféle tudatosságot különböztethetünk meg: a hétköznapi értelmezésű tudatosságot – a dolgokkal azonosult, elkülönült-individuális, én XY vagyok, házas stb. –, illetve azt a tudatosságot, ami nem azonosul a nevével, testével, helyzetével, gondolataival és érzéseivel, nem különül el a környezetétől, egy a mindenséggel.)

Mindenki tart valahol ezen az úton. Lehet, hogy már több, hosszabb rövidebb, öntudatra ébredésed is volt már, és még mindig szenvedsz időnként. Lehet, hogy türelmetlen vagy, akár kételkedsz is abban, hogy ez az Azonosulatlan Tudatosság létezik-e egyáltalán. Én is itt tartok. Tudatossá válni nem egy csettintés, nem egy ’aha’ élmény, nem egy csinálás. Tudatossá válni egy folyamat, maga a folyamat. A tudatosság folyamatos. Amikor nem vagyok tudatos, amikor automata robot üzemmódban vagyok, akkor ez a folyamat épp megszakad. Ez nem jó vagy rossz, ez van a dualitás és a gondolatokkal/érzésekkel azonosult én világában.

A ráeszmélést, az öntudatra ébredést, ezeket a pillanatokat meg lehet támogatni, elő lehet segíteni. A tudatosság nem más, mint ezeknek a pillanatoknak az összessége. És az a jó hír, hogy egyszerre mindig csak egy pillanat létezik. Nem kell előreszaladnunk a jövőbe, nem kell félnünk, hogy mi lesz, ha a következő pillanatban nem leszünk tudatosak. Ha behozod a figyelmedet a most-ba, ebbe az egyetlen-folyamatos pillanatba, máris tudatos vagy. Ha közben észreveszed a beinduló gondolatfolyamot, akkor is tudatos vagy. Ha viszont azonosulsz a gondolatfolyammal, hiszel a gondolatoknak, akkor épp nem vagy annyira tudatos. Ne haragudj ezért magadra! Ha egy járni tanuló kisgyerek minden elesésnél haragudna magára, az jelentősen lassítaná abban, hogy megtanuljon járni. De a kisgyerek – nem tudatosan – ’akar’ járni. ’Akarja’ utánozni a nagyobbakat. És lehet, hogy ez nem is ’akarás’, egyszerűen csak csinálja. Nincs olyan története, hogy nem fog tudni megtanulni járni.

Csak egy történet választhat el a Valóságtól! A kisgyereknek még nincs ilyen története, ezért nem szenved attól a gondolattól, hogy pl. a sok elesés gátolja abban, hogy megtanuljon járni vagy attól, hogy ő béna és nem fog megtanulni járni. Ő még nem értelmezi a helyzetet, egyszerűen átéli.

Amikor azonosulva vagyunk (pl. esetlen vagyok), automatikusan működünk, akkor nem tudjuk a történést (pl. elesünk) önmagában megélni. Az elme értelmezi a helyzetet és azt mondja, hogy béna vagy, esetlen vagy, öreg vagy stb. Amikor értelmezés nélkül élünk át egy helyzetet, egy elesést, akkor egyszerűen elesünk, elesve vagyunk és felállunk. Ebben nincs feszültség, nincs ítélet vagy értelmezés. Ilyenkor csak van-ás, létezés van.

Most, ebben a pillanatban, is itt a lehetőség, hogy ennek (a puszta, történet nélküli, létezésnek) tudatában legyél. Mindig, minden pillanatban itt van a lehetőség.

Az ÖnMunka két módszere csodás segítői a jelen – puszta, történetektől mentes – megtapasztalásának.

Mindkét módszer feltárja az automatikus működéseket, a történeteket, az azonosulásokat. Majd radikálisan és mégis gyengéden tapasztaltatja meg a Valóságot. Olyan átalakulásban lehet részed, amiről fogalmad sem volt.

Aktuális tanfolyamok:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Illetve ezen a blogon a jobboldali menüsorban.

ÉLMÉNYEK

Mik az élmények?

Az önvizsgálatokon először kérdéseket teszünk fel és nem a Jól Tudom válaszait várjuk, hiszen azokat már jól tudjuk. Vegyél csak egy élményt! Gondolj egy meghatározó, karakteres, intenzív élményre. Pl. amikor szerelmes vagy, egy jót eszel, vagy a tengerben úszol. Figyeld csak meg, mi zajlik benned, miközben erre az élményre gondolsz! (Ez az önvizsgálat következő része: megtapasztalás, figyelem, észlelés). Mit tapasztalsz, érzel? Milyen gondolatok, szavak, képek, hangok, szagok bukkannak elő? És milyen érzelmekké, érzelmi állapotokká állnak össze ezek az érzések és gondolatok? Ez - amivé összeáll - az azonosulás. A szerelmessé vagy dühössé azonosult Én. Ilyenkor hisszük-érezzük, hogy szerelmesek, dühösek vagyunk, félünk vagy örülünk. Azt hisszük, hogy ezek az érzelmi állapotok vagyunk. És amíg nem hatalmasodnak el egy-egy életszakaszunkban a negatívnak bélyegzett érzelmi állapotok, addig ’jól’ elvagyunk. Ha viszont túl sok vagy hosszabb ideig tartanak ezek a dühös, szomorú, elkeseredett szakaszok, akkor a szenvedés felerősödik, az elhitt identitásunk erőteljesebben mutatja meg magát. Amíg nem vagyunk tudatosak erre és nem látjuk a működési mechanizmusait, addig szenvedünk, menekülünk, elnyomunk, vagy valamilyen módon próbálunk megszabadulni ezektől az állapotoktól. Az összes ’megváltoztató’ módszernek ez a nehézsége, ezért nem hoz maradandó változást. Ezek a módszerek megszabadulni, megváltoztatni akarnak dolgokat, anélkül, hogy tisztában lennének vele, hogy mi is az érzelmi állapot. Hogy miből áll.

Az Önvizsgálatokban a figyelmet, a megértést, az észrevevést, az észlelést és a megtapasztalást használjuk. Ezeken keresztül találkozhatunk azzal a valakivel, aki az azonosulások előtt van. Ez úgy történik egy önvizsgálat során, hogy nézőpontot váltunk és 'kívülről' nézünk rá az érzelmi állapotra. Megkérdezzük, hogy mit mond rólunk ez az állapot. Feltárjuk az azonosulásokat és meglátjuk, hogy minden ilyen azonosulás képekből, szavakból és érzésekből áll. Ez az önvizsgálat harmadik szakasza.

Konkrét élményt nézve a dühöm szavakból (pl. ’Utálom xy-t, mert átvert.’), képekből (’Látom a lelki szemeim előtt, ahogy Hawai-on henyél a pénzemből.’) és érzésekből (összeszorul a torkom, görcsbe rándul a gyomrom vagy szétmegy a fejem) áll.

Ezeket a szavakat, képeket és érzéseket szétválasztva, önmagában nézve vagy megtapasztalva jöhet létre a kiazonosulás egy érzelmi állapotból.

És itt egy saját élmény:

Elmentünk családostul egy hétre kikapcsolódni a mindennapi életünkből, a munkából olaszhonba. Mivel már jártunk ott, nagyon vártuk a szép tájakat, finom ételeket, fürdést a tengerben, napsütést, városnézést, pihenést, fagylaltozást és még sorolhatnám. (Ezeket nevezhetjük elképzeléseknek, elvárásoknak.)

Ez részben sikerült is, hiszen napokig eszembe sem jutottak az önvizsgálatok vagy a masszázs. Csak élveztem a vezetést (egy lakóautóval mentünk), a tájakat, már első nap a tengert és a fagyit, hogy a családom (egy híján) együtt van. Imádtam reggelit készíteni és mosogatni utána. Minden szép és jó volt, még azzal együtt is, hogy öt emberből (három tini!), szinte mindig volt valami, ami valakinek nem tetszett.

Ez amolyan menős, intenzív megtapasztalásos út volt. Minden nap máshol aludtunk, más városban vagy tengerparton töltöttük a napot. Rengeteg élményben volt részünk, és bennem nem is minősítődtek már ezek az élmények, egyszerűen élveztem, megéltem a pillanatokat.

Magam is meglepődtem, amikor az ötödik napon - éppen Pisa-ban a ferde toronynál vigadtunk - visszaértünk az lakóautóhoz és nyitva volt az ajtaja. Egyből bűzlött valami, miközben az is megfordult a fejemben, hogy én hagytam nyitva. Kihajtva az ajtót mát tisztán láttam a szemközti ablak maradványait, kétség nem volt: feltörték. Minden kinyitva, szétdobálva. El is vittek egy-két dolgot: a laptopot, a lányom telefonját,  a másik lányom ipod-ját. Szerencsére a pénz széfben volt, ahhoz nem fértek hozzá. (Ezeket nevezzük tényeknek, valóságnak.)

Miközben tettem a dolgom (kerestem egy olaszt, felhívtam a rendőrséget, a biztosítót, letiltattam a sim kártyát), figyeltem a testembe is. Először a megszokott feszítést éreztem a fejemben, de semmilyen erős érzelem nem tapadt hozzá, és a felbukkanó gondolatokat is hagytam, hadd jöjjenek-menjenek. Persze nem voltam a ’határtalan boldogság’ állapotában, de nagyon rossznak sem címkézném a történteket.

Az egyetlen többször felbukkanó gondolat a ’Miért hoztam laptopot magammal!? Nem is volt rá szükségem.’ volt. (Ezt nevezzük stresszes gondolatnak. Ha hiszel neki, szenvedsz.) És észre is vettem azokat az újra feljövő gondolatokat, amik az indulás előtt azt sugallták, hogy vigyem. Lassan meg is békéltem ezzel. Észrevettem olyan gondolatokat is, hogy ’Tőlem még soha nem loptak.’ vagy ’Milyen jó, hogy nem voltunk a kocsiban, amikor feltörték. Aztán megláttam azt is, hogy milyen jól ’kezelem’ a helyzetet. Oda tudtam fordulni magamhoz és a fontos intézkedések után, meg némileg közben a családom felé is. Bár erről inkább őket kellene kérdezni. (Ilyen a stresszes gondolat nélkül.)

A másik, kicsit később felbukkanó, érzet a nyomás a hasamban volt. Ez egész délután velem volt. Étvágyam sem nagyon volt, de azért ezt a dolgot fogyókúrás receptként nem fogom népszerűsíteni J Ehhez az érzéshez csak az a gondolatkör társult, ami az Új medicinából jön, hogy a testi tünet az érzelmi konfliktus megoldása után jön. Ezek szerint ez egy rövid és gyenge kis konfliktus volt, hiszen nem voltak erős és hosszan tartó testi tünetei. (persze itt beindult a megmagyarázó elme :-) )

Az enyhe feszültség a nap végére fel is oldódott.

Pár éve máshogy reagáltam volna. Más ’megoldó képletek’ jutottak volna eszembe, más reakciók kerültek volna elő.

Hála ezért magamnak, az Önvizsgálatoknak, és mindenkinek, akinek bármi köze is van ehhez az egészhez!

Ha szeretnéd az élményeket önmagukban, címkék és azonosulások nélkül is megélni nézd meg programjainkat:

Nyári intenzív tréningek

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok, Tréningek

ÖnMunka tanfolyamok vidéken