A FESZÜLTSÉG HASZNA

ZÁRT ELME, NYITOTT ELME

Az elmúlt 4 év alatt ennek a két, látszólag ellentétes fogalomnak különböző ’mélységei’ tárultak fel előttem.

Amikor először olvastam Byron Katie egyik könyvében a zárt és a nyitott elméről, még kissé fura és megfoghatatlan volt számomra. Katie ugyan nagyon jól és egyszerűen fogalmaz, de az emberi elme mindig sajátosan értelmez, mindig úgy, hogy a legkisebb bajba kerüljön.

Szóval, mint általában, az elmém, ez az automata, értelmező gépezet fenntartással kezelte az olvasottakat. Nem teljes elutasítással, mert valami erős igazságszaga volt annak, amiket Katie leírt.

Intellektuálisan elég hamar felfogtam, hogy mi a különbség a zárt és nyitott elme között. Katie gyakorlati módszerének, A Munkának, a kérdéseknek a hatására láthatóvá vált, hogy a Zárt Elme egy olyan állapot, amikor az embernek egy adott helyzetben vagy azzal kapcsolatban nagyon beszűkül a látása és csak azt tudja igaznak vélni, amit éppen gondol és érez. Egy egyszerű példával érzékeltetve: ha a párunk vagy a gyerekünk becaplat a lakásba – amit épp előtte takarítottunk ki – sáros cipővel és harsány jókedvvel, akkor a legritkábban örülünk vele együtt. Ha ilyenkor feszültté válunk az csak azért van, mert az elménk éppen csak a sáros foltokra fókuszál a padlón, és mindeközben olyan gondolataink támadnak, mint például ’Nem veszi figyelembe a fáradtságos munkám!’ vagy ’Nem ezt érdemlem!’. Amikor bezár az elme, mindig feszültség keletkezik a testünkben. Lehet, hogy a fejünk fájdul meg vagy úgy érezzük, hogy gyomorszájon vágtak. Esetleg egy gombócérzet keletkezik a torkunkban. Az, hogy hol jelenik meg a feszültség és milyen intenzitású, egyénenként különbözhet. Mondhatjuk, hogy a feszültség jelzés, ami azt mutatja, hogy az értelmezésünk egy szűk mezsgyén jár, így nem látjuk a fától az erdőt, azaz ilyenkor nem a valóságot látjuk.

Hiszen a valóság itt nem biztos, hogy az, ami a gondolatinkban megjelenik. Nem tudhatjuk, hogy a Másik azzal a belső szándékkal jött-e be, hogy ne vegyen figyelembe. Ez egy gondolat, amit megkérdőjelezés nélkül hiszünk el. És ez teljesen természetes, hiszen eddig még nem ismertük az elme automatikus működési mechanizmusait, egyáltalán nem voltunk tudatosak arra, hogy épp ez a gondolatom támadt és ez nem biztos, hogy így van.

ÉRZÉSEK A TESTBEN ÉS ÉRZELMEK

A gondolati folyamatok mellett fontos - ha nem fontosabb - az érzelmi energia megjelenése, a testi érzetek megjelenése. A nem szeretett érzetek, mint például a feszültség - legyen az gombócérzet a torokban vagy görcs a gyomorban - megjelenése.

Nem tanultuk meg, hogy mik ezek. Nem mondták vagy mutatták meg, hogy nincsen baj az érzésekkel, hogy ezek teljesen természetesen jelennek meg és alakulnak át. Legtöbben azt tanultuk meg, hogy egyik érzés jó, a másik rossz, és olyan hozzáállást tanultunk meg az érzésekkel kapcsolatban, hogy a jókat tartsuk meg és a rosszakat kerüljük el, szabaduljunk meg tőlük vagy nyomjuk el őket. Alap hozzáállásunk, hogy minősítsük és kontrolláljuk az érzéseket.

Scott önvizsgálataival arra ébredtem rá, hogy bármilyen érzést tapasztalok is az önmagában nem több, mint érzet, energia. A feszültség, konkrétabban például a gyomromban megjelenő összehúzódás egy energia. Ez az energia attól lesz feszültség, hogy az elme megcímkézi. Szavakkal írja le. Finom mentális képekkel tűzdeli meg.

Amint ezek a szavak és képek, az értelmezések leválnak az energiáról, az többé nem lesz feszültség, rossz, megváltoztatandó vagy félelmetes. Puszta energia marad, ami szabadon áramlik tova.

Scott módszere megtanított lenni az érzésekkel, valóban átélni és látni a testi és gondolati energiákat. Ez mérhetetlen szabadság és teljesen feszültségmentes.

Paradox módon a feszültség vezetett a feszültség feloldódásához.

AZ EGYSZERŰ VALÓSÁG

Visszatérve a fenti példához a valóság egyszerűbb annál, amit a gondolatok és érzések sugallnak. A Másik bejött a lakásba. Ez a valóság. És zajlott benne is valami. Lehet, hogy valamitől felhőtlen jó hangulata lett és még azt is elfelejtette, hogy cipő van a lábán, nemhogy az még sáros is. (És lehet, hogy ezt olvasva már be is van kapcsolva az elméd értelmezőkéje és azt gondolod, hogy ’Na jó, azért megdicsérni ugye nem kell! Ne adjunk neki egy ilyen felmentést.’) Itt érdemes kicsit lelassítani az épp kiáradni készülő gondolati és érzelemi folyamot, mert ezekkel a gondolatokkal együtt elkezd visszazárni a már kicsit nyíló, kíváncsi részünk. Ha ezeknek a gondolatoknak hiszünk, újra bezár az elménk, ami újabb feszültséggel jár. És az ördögi körből így nem jövünk ki. Az elme nem válik nyitottá.

Azt láttam még meg az önvizsgálataim során (A Munka egy olyan önvizsgálati folyamat, amiben felülvizsgáljuk a stresszes gondolatainkat), hogy amikor csak azt tartom igaznak, amit épp hiszek vagy érzek és ez még feszültséggel is jár, az benne tart a szenvedésben. A hitem, a megkérdőjelezetlen ’tudásom’ tart benne a szenvedésben.  A feszültség megjelenése azt mutatja, hogy az igazunkkal valami nem stimmel, hogy az elménk éppen lezárt.

  

FESZÜLTSÉG ÉS FELOLDÓDÁSA

Az önvizsgálatok előtt a feszültség kellemetlen és elkerülendő dolog volt a számomra. Mára ’jóbaráttá’ vált, aki mindig figyelmeztet, hogy hosszú távon jobb nekem (és persze a környezetemnek is), ha kicsit körülnézek az igazam táján, mert valószínű, hogy éppen nem a valóságot látom. A feszültség mutatja az utat a Nyitott Elme és az érzések természetes megélése felé. Jelzi, hogy ez zsákutca, indulj másfelé.

A legtöbb önvizsgálat után kinyílt az elmém. Ennek legfeltűnőbb jele a feszültség teljes feloldódása és a hála, elfogadás és szeretet megjelenése. Nyitott Elmével nincsenek feltételezéseink vagy tisztán látjuk, hogy azok csak feltételezések. Nyitott Elmével feszültség nélkül kommunikálhatunk. Megkérdezhetjük, hogy mi zajlik a Másikban. Könnyedén elmondhatjuk, hogy rosszul esik a sár látványa a padlón. Kérhetjük a Másikat, hogy vegye figyelembe a munkánk. Kíváncsivá válhatunk és meghallgathatjuk a Másikat. És mindezt stressz nélkül. Ha mégis dühösek leszünk vagy elkeseredünk, akkor tudatában lehetünk, hogy az elme épp zárul, a valóság kezd homályossá válni. Ilyenkor ott a lehetőség újra megállni kicsit és felülvizsgálni a stresszes gondolatokat. Nyitott Elmével nem kell félnünk az érzésektől sem. Szabadon átélhetjük az érzelmi energiákat és a feszültség bármely formáját.

4 év alatt sok lehetőségem volt erre. Sokszor zárt be az elmém, ezzel védve az igazát, az önazonosságát. Csak ezzel mindig járt több-kevesebb feszültség és emellett rengeteg energiát emésztett fel az igazam fenntartása. Persze ma is vannak dolgok, amit igaznak vélek és feszültséggel járnak, ma is beindulnak az automata reakciók és előfordul az ebből fakadó stressz is. Csak már láthatóvá vált ez a működés és gyakran előfordul a tudatos jelenlét állapota, amikor könnyen és gyorsan észrevevődik ez a folyamat. Mára természetessé vált átélni a ’negatív’ érzéseket, tudatában lenni a felmerülő gondolatoknak. Az elme folyamatosan nyílik. És persze tovább értelmez, de már látja, hogy a feszültség egy jelzés, a gondolat nem egy a valósággal, és érezni szabad, az érzés természetes energia. A feszültség haszna, hogy a kellemetlenségéből adódóan nem hagy nyugodni, elgondolkodtat, új irányokba mozdít, új tapasztalatok felé visz és mindezekkel segít feloldani önmagát.

Ez a két önvizsgálati módszer és a jelenlétem napjában többször is táncra perdül. És amikor megjelenik valamilyen stresszes gondolat megfűszerezve egy kis feszültségérzettel, az már nem a világvége, nem húz 'le', nem tart 'lent'. Vagy ha mégis, akkor csak átélem ezt a 'lentet', mert tudom, hogy átmeneti, tudom, hogy történet, és tudom, hogy semmi baj nincs vele.

TUDATOS JELENLÉT - ELVONULÁS AUG. 18-22.

Azt látod, ami Valójában van, vagy az Elmében kavargó gondolatokat?

Mindegy, hogy eddig mit tanultál vagy hol tartasz, a tudatos jelenlét az elme pihenője. Kicsit, ha csak pillanatokra is, csendesen szemléljük azt, ami éppen történik, akár kívül, akár belül. Észrevesszük és nem minősítjük a gondolatokat és érzéseket, önmagunkat vagy a Másikat, csak vagyunk. Ez a tudatos jelenlét.

A tudatos jelenlét (mindfulness) az önvizsgálathoz nélkülözhetetlen tapasztalás. A fizikai jelenléten túl szükséges a tudatosság, hiszen fizikailag mindig jelen vagyunk. A fizikai jelenlét önmagában nem biztosítja számunkra a valódi jelenlétet. Hogy mi a valódi jelenlét? Nekem valami olyasmi, amit szavakkal nem könnyű kifejezni, de a legjobban a 'dolgok értelmezés nélküli megtapasztalása' megfogalmazás írja le. Gondolataink többnyire nem a jelenre vonatkoznak, aminek kulturális és társadalmi okai vannak. Egyszerűen fogalmazva nem tanultunk meg jelen lenni, pedig születésünkkor a jelenlét állapota, a jelen pillanat volt az egyetlen megélésünk.

Évek óta hangsúlyozzuk a megpihenés (ami tulajdonképp tudatos jelenlétet takar) jelentőségét. Akik ismerik az ÖnMunka önvizsgálati módszereit, tudják, hogy a megpihenés nem más, mint a jelenben felbukkanó gondolatok és érzések észlelése, önmagukban, bármilyen értelmezés nélkül. Eleinte ez gyakorolható az általunk készített vezetett meditációk keretében, később pedig önállóan, bármikor és bárhol használható. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a megpihenés, tudatos jelenlét rendszeres gyakorlása hozzásegít ahhoz, hogy a jelenlét ne egy gyakorlat, hanem folyamatos megtapasztalás legyen.

A valódi jelenlét megélését eleinte a gondolatok pörgése, és a gondolatok kiváltotta érzések kavalkádja alaposan megnehezítheti, hisz a gondolatok ritkán mutatnak a jelen pillanatra. Ezért is javasoljuk ennek tudatos gyakorlását.

Az 5 napos tudatos jelenlét elvonulás minden eleme a jelen teljes, feszültséget keltő értelmezéstől mentes megélését segíti elő. Reggeltől estig, minden tevékenységünkben ez a tudatos megtapasztalás van előtérben.

Az elvonuláson olyan – önmagadhoz és minden máshoz való – viszonyulást tanulhatsz és tapasztalhatsz meg, amivel az önvizsgálat valódi megértést és átélést hoz számodra, az intellektuális megértés helyett. A gondolati megértés persze szükséges, hiszen ugyanaz az ’elme’ értelmezi a megtapasztalásokat, azonban a tudatos jelenlét, a dolgok értelmezésmentes észlelése nélkül az intellektuális megértés hosszabb távon nem hoz békét az életünkbe. Ebben az esetben marad az önmagunk és mások okolása, a probléma, a baj, a nehézség, a fájdalom és a félelem.

A jelenben ezek nem léteznek. Amikor úgy érezzük, hogy bárki hibás vagy bármi probléma, nem történik más, mint hogy a múltba és jövőbe mutató gondolatok, és a velük járó érzések átvették a hatalmat. A tudatosság ilyenkor nincs jelen.

Az elvonulásról bővebben itt olvashatsz: http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html

A MEGÉRTÉSTŐL AZ ELFOGADÁSIG, ÉS TOVÁBB ...

Elöljáróban pár szót ejtenék a megfigyelésről, ami az életünk során előbb jelentkezik a megértésnél és értelmezésnél.

A megfigyelés velünk született képesség. Enélkül az ember megmaradna abban az állapotában, amiben megszületik. A megfigyelésen keresztül helyezzük el magunkat – már csecsemőkortól, csak tudattalanul – a térben. A megfigyelés az érzékszerveinken, elsősorban látáson, tapintáson, halláson, kisebb mértékben a szagláson, ízlelésen keresztül történik.

A megfigyelés következménye a reakció, ami lehet veleszületett és tanult. Veleszületett reakció például a szemhéj becsukása, amikor valami közel kerül a szemhez, a légutak zárása víz alatt vagy a sírás. Tanult reakciók például a visszamosolygás, a fejrázás a ’nem’-nél és a bólogatás az ’igen’-nél.

A megfigyelésre adott reakciók az ismétlések hatására reakciósémákká válhatnak. Ez a jól ismert Pavlovi reflex. A hasonló dolgok ismétlését az elme – az adott élethelyzetekhez mérten – értelmezi, alapvetően úgy – és ez a velünkszületett túlélő programokból ered – , hogy a lehető legjobb vagy a legkevésbé rossz legyen neki.

A reakciósémáink rögzülnek és más, de valamilyen szempontból hasonló helyzetekben aktiválódnak. Például, ha gyerekként sokat sírunk és Anya erre hangos szóval vagy elfordulással reagál, akkor bennünk kialakul az erre adott válaszreakciók egy-egy formája, amik később sémává válnak. A reakciók lehetnek hangosabb sírás, mással foglalkozás vagy akár alvás. Ezek a reakciók sémává válnak és értelmeződnek. Például úgy értelmezzük, hogy nem törődnek velünk, és ez a rögzült séma részévé válik. Illetve az adott reakció értelmezését (’nem törődnek velem’) az elme egy-egy hiány-történetként (pl. ’nem vagyok fontos’ vagy ’nem fogadnak el’) azonosítja.

Nagyobb gyerekként vagy felnőttként, amikor valaki kiabál velünk vagy hátat fordít nekünk (és még az sem kell, hogy velünk történjen, elég, ha látunk egy ilyen helyzetet), akkor aktiválódik a hiány-történet és a reakciónk a tanult séma szerint sírás, kimenekülés, mással foglakozás vagy alvás lesz.

A megértés alapja a gondolkodásnak, a gondolati sémák kialakulásának.

A megfigyelésből úgy lesz megértés, hogy valamilyen képi inger (Anyu ’nem’-mel rázza fejét) sokszor megtörténik (Anyu praktikusan meg akarja tanítani, hogy az étel nem a ruhára és a padlóra való). Ezzel párhuzamosan lehet külső fizikai inger is (Anyu elveszi az ételt, irányítja a kezet, rácsap a kézre stb.), amit elmécske értelmez, és valahogy reagál. Az elme reagál gondolattal (múltkor is ez volt) és a számára éppen legjobb megoldást választja (pl. duzzog, hisztizik, szót fogad). Reagál érzelemmel – ami a testi érzet/ek és gondolat/ok összekapcsolódása -, pl. dühös lesz, ami az aktuális legjobb értelmezett reakció (a legjobb vagy a legkisebb rossz reakció, amit a gyerek vagy felnőtt elme abban a pillanatban reagálni tud).

Gyerekkorban az ilyen ismétlődő helyzetekből tanuljuk meg, értjük meg, hogy ha valamit csinálunk, annak valamilyen következménye lesz. A következményeket az elme sémákba rendezi, hogy ’el tudjon igazodni’ a kapcsolataiban, a világban. Van ui. a megértéssel párhuzamosan kialakuló duális értelmezés is. Azért kell sémákba rendezni a következményeket, mert megtanultuk (sokszor a bőrünkön), hogy vannak ’jó’ és ’rossz’ dolgok. Így rendeződik pozitív és negatív/hiány történetekké az életünk.

Persze szűkebb értelemben, praktikusan jó, ha a gyerek az ételt a szájába teszi! A szülő ott követi el a ’hibát’, hogy nem szelektál. A valóságban a praktikum jó dolog. Az, hogy a gyereket nem engedjük át a forgalmas úttesten (megtanítjuk arra, hogy az autó ’nagyobb és erősebb’) hasznos a gyermek életének megóvásában, és saját életünk nyugalmas leélésében. Amíg a szülő maga is a következmény sémák ’rabságában’ él, nem tudja a gyereket másképp tanítani. Nem tudja megtanítani arra, hogy ’elég jó’ gyerek, hisz még nem látja, hogy ő maga is sémákban él. Hogy a hiány-azonosulások és reakciósémák irányítják a gondolatait, érzelmeit és cselekedeteit. Az ’étel a szájba való’ és a ’gyerek a járdára való’ közt annyi a különbség, hogy az utóbbi életet menthet, tehát valós veszélyre hívja fel a figyelmet. Persze az előbbinek is van ’értelme’, hisz, ha a gyerek megtanulja, hogy hova való az étel, akkor kevesebbett kell mosni, takarítani és kukázni.

Nem ítélem meg a szülői gondolkodást és cselekedetet, mindössze felhívnám a szülői/emberi sematikus-tanult működéseinkre a figyelmet. Ez az írás is nagyrészt abból születik, ahogy gyerekeimre való reagálásomból kezdtek kiviláglani a hiány-történeteim, a reakcióimból pedig gondolati-érzelmi sémáim.

A sematikus reakcióink azért alakultak ki, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobban érezzük magunkat. Ezek a reakciók nálunk is úgy alakultak ki, mint ahogy a fenti példákon keresztül a gyerekben is kialakulnak. Az elme a megfigyelései alapján értelmezi a helyzetet és a számára, abban a pillanatban ’legjobb’ vagy ’legkevésbé rossz’ módon reagál.

A rendszeres önvizsgálattal először láthatóvá válnak ezek a sémák. Megértjük, hogy működünk. Ezzel elérkeztünk a befogadás, elfogadás előszobájába.
(Megjegyzem, hogy a sémák azért alakultak ki, hogy megóvjuk magunkat! Ezek automatikus önvédő mechanizmusok. Ennek egyik gyökere az evolúcióban, túlélésben, a másik gyökere a valóság értelmezésből kialakuló hiány-történetekben található. Erről majd legközelebb.)

A megértéssel nem sokra megyünk, ha ennél a pontnál megállunk. Hogy példával érzékeltessem: hiába értem, hogy miért pofozom fel a gyereket, ordibálok a feleségemmel, puffogok a dugóban, tartok a főnökömtől vagy látom meg a hiány-történetemet, ha nem tudom elfogadni, hogy épp így reagálok, hogy ezek a gondolatok és érzések vannak bennem. Mivel főképpen sematikusan és automatikusan működünk, reagálunk és ezek a sémák évtizedekig így működtek, a megértés nem tud megoldás lenni, csak az első lépés.
A gyerekkori megértés/tanulásnál még nem volt meg a tudatos megkérdőjelezés lehetősége, a dolgok több szemszögből való vizsgálatának képessége. Ehhez a sokévi tapasztalás volt szükséges. Felnőttként már több lehetőségünk van a dolgokra, helyzetekre rátekinteni. Képesek vagyunk mérlegelni, több szempontot figyelembe venni. Ezt a képességet és az elme értelmező üzemmódját használhatjuk a továbblépéshez. Hiszen az elménk nem ellenség, a túléléshez szükséges értelmezés talán a legfontosabb az életben.

Az önvizsgálattal a működési sémák felfedésével, kialakulásuk megértésével jutunk el az elfogadásig. Fontos, hogy az elfogadás nem ’csinálás’, hanem következmény. Nem tudunk egy dolgot, amit addig teljes meggyőződéssel elutasítottunk, csak úgy, a következő pillanatban elfogadni. A megértés, a Másik valóságának meglátása szüli az elfogadást.

A Munkában a megértés abból fakad, hogy egy valós helyzetet megvizsgálva ráébredünk mekkora különbség van egy adott gondolatra adott sematikus reakció és a gondolat nélküli reakció között. Emellett a Megfordításokban rejlő párhuzamos igazságok megmutatják, hogy amit addig kizárólagos igazságnak véltünk, csak egy nézőpont. Megértjük, hogy a keletkezett feszültség abból adódott, hogy egy séma szerint értelmeztünk, ami valóságot beleszorította, bezárta ebbe a sémába. Az önvizsgálat kinyitja az elmét, megláttatja a sémákat.

Az Élő Önvizsgálatokban a megértés átlátás az Én történetén. Az Én történetén, aki elhitte, hogy nem elég jó. A hiány-Én, a hiány-azonosulás felismerése és alkotó elemeinként való vizsgálata során jutunk el a reakcóink, működésünk mélyebb megértéséig, a történeteken való átlátásig.

Sokan elakadunk itt. Megrekedünk egy darabig, mert nem használjuk a megszerzett tapasztalatot. Ha a gyerek ugyanígy nem használná a megszerzett tapasztalatát, hogy a forgalmas úttesten haladó autó elütheti őt, akkor átmenne az úton. Ergo alkalmazza a megszerzett tudást. Ez a következő lépés!

Az önvizsgálat alkalmazása nélkül a megértésnél elakadunk és lehet, hogy még inkább fogunk szenvedni, mint előtte. Mondhatnánk úgy is, hogy egy új séma szerint kezdünk élni. Ez annyiban igaz is, hogy egy darabig tudatosan használjuk a módszereket. Így később a gondolat, hogy feltegyek pár kérdést, amikor éppen feszült vagyok, már automatikusan jön. Kissé paradox, hogy a tudatosságot használjuk az automata gondolat előidézésére, de ez – az élet – már csak ilyen. Tele van paradoxonnal. Kicsit továbbmutatva: a tudatos önvizsgálattal előidézett automatikusan megjelenő gondolatot aztán tudatosan használhatjuk. Hogy mire, azt majd mindenki megtudja a határozott határokkal körbevett határtalan szabadságban. :)

Ahogy sorra végzem az önvizsgálatokat, úgy értettem meg, hogy az életem minden egyes helyzete, minden szereplője és saját magam úgy jó, ahogy van. Ezen a ponton a megértés elfogadássá, befogadássá válik. Ez az elfogadás nem gondolati szinten történik. Valóban megszeretem a helyzeteket és embereket. Bár az értelmezés valahol megmarad, mégis megváltozik a tapasztalás. Épp most fogalmazódik bennem a különbség.

Az elme továbbra is értelmez, csak már nem ragaszkodik az értelmezés kizárólagos igazságához. Másképp fogalmazva szélesebben, más nézőpontokat is figyelembe véve lát. És ennek a látásnak – a kinyíló elme látásának – következménye egy másféle érzelmi megtapasztalás. Byron Katie szavaival élve a következmény: a Nyitott Elme és Nyitott Szív.

A valóban nyitott állapotba minden belefér. Az is, hogy helyzetekben újra bezáródhassak. Ha éppen az a valóság, hogy feszült vagyok, bekapcsolt egy sémaműködés, kicsit bezárulok. A különbség az, hogy a nyitottság megtapasztalása, az önvizsgálat alkalmazása segít abban, hogy újra és újra ránézhessek, hogy mi is történik itt valójában.

Hogy mi is történik valójában, illetve Byron Katie Munka Önvizsgálatát legközelebb itt ismerheted meg:

HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST! - Egynapos workshop Budapesten, május 10-én

A PÁNIKROHAM JELEI...ÉS KÖDDÉ VÁLÁSUK

A napokban olvastam valahol az alábbi pár sort arról, hogy mik a pánikroham jelei. Ha kisgyerekként tapasztaltál ezek közül egyet is, nagy valószínűséggel, nem foglalkoztál vele. Inkább játszottál tovább. Felnőttként, ’tudással’ a kezünkben, elneveztük betegségnek.

A pánikroham legfőbb jelei:
- elviselhetetlenségig fokozódó, intenzív rossz közérzet

- "gombóc" a torokban, nehéz nyelés, légszomj, fulladás érzés

- szapora szívverés, szívrohamhoz hasonló szorítás érzés a mellkasban

- hőhullámok, émelygés, szédülés

- attól való félelem, hogy elveszíti uralmát a helyzet fölött, megtébolyodik, esetleg meghal 
- menekülési vágy

Elneveztük ezeket az ÉRZETEKET a pánikbetegség tüneteinek. De mik is ezek valójában? Csak olvasd végig párszor, lassan, egymás után a szavakat. Ha egy-egy szónál megállsz és csak azt nézed, mit tapasztalsz? Figyeld meg mielőtt továbbolvasnál!

Vegyük példának a ’nyelés’ szót. Figyeld meg, ahogy nézed ezt a szót, mi történik benned? Megindul a nyáltermelésed? Nyelsz is? Ha becsukod a szemed, látsz valamilyen képet, színt vagy formát is? Ne ijedj meg, ha képet látsz vagy valamilyen elképzelés körvonalazódik, amikor csukva van a szemed! Nem vagy klinikai eset :) Minden szóhoz van képszerű, formai elképzelésünk. Nézd csak tovább a ’nyelés’ szót és figyelj csendesen befelé. Lehet, hogy újabb szavak vagy mondatok is megjelennek ott bent.

Izgalmas felfedezés, amikor ennyire lelassítod az észlelésed. Csak nézel egy szót és észreveszed, hogy mi minden bukkan fel benned a szóval együtt. További szavak, mentális képek és testi érzetek.

Ezt a jelenséget nevezte el Scott Kiloby TÉPŐZÁR-HATÁSNAK. Megfigyelheted ezt bármilyen más szónál is. Például olvasod a ’hamburger’ szót és máris megfigyelheted a tépőzár-hatást működés közben, amint a szóval együtt ott a hamburger képe és az szájban valamilyen érzet. Nem mellesleg a reklámok pont erre a hatásmechanizmusra alapoznak.

Hogy miért fontos felfedezés ez? Hozzájuthatunk vele a legalapvetőbb emberi működéseink mechanizmusához. Megfigyelhetjük így az érzelmi állapotainkat. Mondjuk a félelmet. Eljárhatsz a fenti módon: csak nézed a ’félelem’ szót. Észreveheted, amint gondolatok és érzések árasztanak el. Nézed a szót és felbukkan egy emlékkép vagy egy érzet a testedben.

Játssz ezzel kicsit. Nézz egy szót vagy egy képet (lehet fénykép) és figyeld meg, hogy mik bukkannak fel!

És hogy mi a gyakorlati haszna ennek a játéknak? Ha csak a félelmekkel kapcsolatban nézzük, akkor tudatosodhatunk a tépőzár-hatás működésére és megszabadulhatunk a következményes vérnyomásemelkedéstől, a rossz közérzettől stb. Végeredményben, ahogy tudatossá válunk erre a mechanizmusra, úgy szűnnek meg ezek az összetapadások, mígnem egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem pánikolunk.

Hogy is mondják? Azt azért ne várd, hogy a sültgalamb a szádba repüljön. Legalább végy egy galambot, süsd meg, tálald fel és szúrd fel a villádra. Ennyit minimum meg kell tenned, ha enni akarsz, avagy ki akarsz szabadulni a félelmek szorításából. Lefordítva: vegyél egy gondolatot, nézz rá, vedd észre a hozzátapadó érzetet, válaszd szét az érzetet a gondolattól (az önvizsgálat alkalmazásával) és tapasztald meg, hogy különválasztva, önmagában sem a gondolat, sem az érzet nem félelmetes.

Ne keseredj el, ha elsőre nem megy vagy fura ez az egész. Gyakorlat teszi a mestert. Használd ezt az önvizsgálati eszközt naponta és a maga idejében beköszönt a szabadság.

Ha megtanulnád az önvizsgálatok gyakorlati alkalmazását, elsősorban a Szorongás Önvizsgálatot, akkor nézz körül itt a blogon és ha úgy érzed, gyere el az alábbi programra:

https://www.facebook.com/events/501825939947158/?ref_dashboard_filter=upcoming

A FÉLELEM AJÁNDÉKAI

Lehet, hogy meghökkentő a cím. Hogyan lehet a félelem ajándék? Ez nonszensz. Hát…ha két évvel ezelőtt kérdezik ez tőlem, én biztos visszakérdeztem volna, hogy: ’Jól vagy? Miről beszélsz? A félelem ajándék? Hahaha’.

Most meg itt vagyok ezzel a címmel és kiteszem magam annak, hogy furán nézzenek rám. Egy biztos: ez utóbbitól nem félek. J

Az elmúlt két év nekem a félelemről, és annak különböző megnyilvánulásairól szólt. Egy pánikrohammal kezdődött, amiről már olvashattatok itt a blogon. Arról nem írtam, hogy nem sokkal az első ilyen roham után elmentem egy Hellinger-féle állításra, ahol a félelmet állítottam fel. A félelmet megszemélyesítő férfi csak keringett körülöttem azt mondogatva, hogy ő nem is létezik. Igen szürreálisnak hatott a dolog, és nem fűztem túl nagy reményeket ahhoz, hogy ezután majd a félelem megszűnik. Ugyanis ez a para igencsak valóságosnak tűnt. A testem a rohamok közben remegett, elgyengült, szúrt, nyomott vagy feszített és egy jó nagy rakás gondolat is társult az érzésekhez. Kompakt kis pánik, szorongás vagy félelem volt ez.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy ez mekkora ajándék nekem. Inkább szabadultam volna tőle, próbáltam elkerülni, kimenekülni ezekből a helyzetekből, csak hogy ne kelljen éreznem ezeket a félelmeket. Mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A rohamok jöttek, a szorongás erősödött és egyre gyakrabban és hosszabban volt jelen.

Szerencsémre ismertem pár módszert, melyekkel próbáltam a végére járni ennek a történetnek és nem kellett – nem is akartam – gyógyszereket szedni és orvoshoz menni. Bár a biztonság kedvéért egy időben ott lapult pár pirula a zsebemben.

Gondolom, már inkább azt olvasnád, hogy lett ebből ajándék. Igyekszem rövidre fogni, de hát két év az két év. Persze, hozzá vagyunk szoktatva – a nem mindig értékes – instant megoldásokhoz, és értem, ha már azt fontolgatod, hogy abbahagyod az olvasást.

Visszatekintve erre az időszakra, rájöttem, hogy a gyors megoldással kecsegtető lehetőségek nem segítettek hosszabb távon, a végleges megoldásról már nem is beszélve.

Tudjátok, a jó ajándék jól be van csomagolva, és ránézésre nem lehet megállapítani, hogy mit rejt a csomagolópapír. Nos, így jártam én is a szorongással. Jól be volt csomagolva. És a csomagolás nem más volt, mint a gondolatok és az érzések.

Egyértelműbben fogalmazva: amennyiszer csak beindult a pánik, mindig ott voltak a következő gondolatok: ’Mi fog történni velem?’ ’Biztos bele fogok halni.’ ’A családom magára marad, ha kimúlok.’ és ezek társai. És mindig ott voltak az érzések: a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem és még sorolhatnám. Akkor még nem tudtam, de ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel volt becsomagolva a történetem. Ezek a gondolatok és érzések rejtik el előlünk az ajándékot. Egyszerűen nem látjuk meg tőlük. És ugye, ahhoz, hogy megkaparinthassuk az ajándékot, hozzá kell fognuk a kicsomagoláshoz. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. És van, hogy nem vagyunk elég kitartóak és kíváncsiak ahhoz, hogy kibontsuk a csomagot. Néha szídjuk azt, aki becsomagolta és nekünk adta.

Én a félelmeimmel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel való közvetlen találkozással bontogattam az ajándékomat. (Erről most nem írok részletesebben, a blogon mindent elolvashatsz az önvizsgálatokról, és több bejegyzésben is leírtam ezt részletekbe menően. A bejegyzés végére beillesztek pár linket.)

Mondhatom, ez az ajándék akkurátusan volt becsomagolva. Több réteg, vaskos papírral és erős szalagokkal leragasztva és átkötve. De én nagyon kíváncsi voltam, és ugyan a lelkesedésemet időnként elvesztettem, mégis mindig újra nekiálltam a bontogatásnak.

Míg végül elfogyott a csomagolóanyag. Először fel sem tűnt. De lassacskán észrevettem, hogy már napok, hetek óta nem szorongok. Függetlenül attól, hogy volt egy-egy kósza gondolatom, amiktől azelőtt pánikoltam, és volt pár érzésem, amitől korábban beparáztam. Valahogy megszűnt a szorongás. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen szétesett a félelem hiedelme, az illúzió. És eszembe ötlött az állítás, amikor a félelem azt mondogatta nekem, hogy ő nem létezik. Igen, megszűnt, atomjaira, alkotóelemeire esett szét.

És akkor jöjjön az ajándék, ha még nem kristályosodott ki a számodra. Az ajándék az út volt. A tapasztalás. A csomag nem rejtett semmit, illetve a semmit rejtette. A félelem illúzióját.

És ez az egész folyamat egy újabb ajándékot adott. Az, hogy ezt az utat megjártam, tapaszatlatokat szereztem, kinyitott abba az irányba, hogy megosszam ezt az utat veled. Hogy bátorítsalak, ha épp elfogyott a kitartásod, ha nem találod a kíváncsiságod, ha egyedül vagy és elveszettnek érzed a helyzeted. Ez is az ajándék része.

Egy soron következő bejegyzésben majd arról írok, hogy a különböző félelmek milyen konkrét ajándékot rejtettek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

És a linkek:

Szorongás Önvizsgálat

Pánikbetegség

Szorongás hol vagy?

Félelemmentesen élni

A közeljövőben készülök hirdetni csoportos intenzív kurzussal és rendszeres, beszélgetős-megosztós-gyakorlós összejövetelekkel is! Részleteket megtudhatsz itt a blogon és a Facebook-on:

https://www.facebook.com/onvizsgalatok

A TÜKÖR-HATÁS

Sokáig nem értettem, sőt bizonyos helyzetekben kifejezettem utáltam, ha valaki – legyen az megvilágosodott mester vagy egy ismerős – azzal jött, hogy amit a másikban látok az bennem is megvan, saját magamat látom benne.

Ilyenkor gyakran összezavarodtam. Hogy lehetek én gyilkos, másokat kihasználó vagy agresszív stb. Láttam másokat, akik ’ilyenek’ voltak, de magamban nem láttam ezeket. Azt hittem, valami baj van velem. A mesterek csak nem tévednek!?

Persze az tetszett, amikor valakit szeretetteljesnek vagy bölcsnek láttam. Ha ilyesmit észrevettem magamban, az nem zavart össze, inkább megelégedettséggel töltött el.

Nekem azóta kezdett kitisztulni a tükör effektus, amióta elmélyedtem az önvizsgálatokban. Ez Byron Katie-féle Munka önvizsgálatában szinte magától értetődő, hiszen a 4 kérdés után a Megfordítások következnek, ahol a stresszes gondolatot az ellenkezőjére fordítjuk. Pl. ha úgy gondolom, hogy főnököm kihasznál engem, és ezt az ellenkezőjére fordítom, azt kapom, hogy én használom ki őt. Ezt ilyenkor fontos tüzetesebben is szemügyre venni és megtalálni, hogy ez hogyan igaz.

Ezt az elme vagy ego eleinte nem mindig engedi. Előfordul, hogy ragaszkodik az igazához. Előfordul, hogy egy darabig még fontosabb az igazunk, minthogy a valóságot lássuk. Azzal nem nagyon szeretünk szembesülni, hogy mi használunk ki mást.

Egy másik megfordítás arra mutat, hogy hogyan használjuk ki saját magunkat ugyanebben a helyzetben. Ezt lehet, hogy könnyebb meglátni. Lehet, hogy egyből felbukkan ennek az igazsága pl. akkor, amikor nem mondunk nemet a sokadik túlórára sem. Ilyenkor kihasználjuk magunkat.

És ez tovább is mutat. A tükör, illetve a tükröződés az első lépcsőfok ebben a folyamatban.

Ha nehezen vagy egyáltalán nem tudsz nemet mondani, az önvizsgálat során azt is megértheted, hogy miért van ez. Fellelheted a tétjeidet. Pl. azért nem mondasz nemet, mert félsz, hogy akkor nem léptetnek elő vagy akár ki is rúgnak. Lehet, hogy attól félsz, hogy a főnök ezért majd keresztbe tesz neked. Nézz bele a saját helyzetedbe és megláthatod a téteket. Itt ezzel részletesebben most nem foglalkozom, de érdemes felülvizsgálni a tétek valóság tartalmát is. Ez a következő lépcsőfok.

Visszatérve, a tükör ott van az életed minden helyzetében. Láthatod direktben magad, a viselkedésed, a reakcióid (tehát a Másikat durvának látom és abban a pillanatban magamat is) vagy indirekt módon. Ez utóbbi azokra a részeidre mutat, amiket mélyen elutasítasz magadban. Pl. ha mindig kedvesnek kell lenned, akkor valószínűsíthető, hogy ennek az ellenkezője (durva, érdektelen, nemtörődöm, nyers stb.) is benned van. Valamikor egy vagy több helyzetben is pl. nyersnek vagy durvának hitted el magad, és jó mélyre ástad vagy egyszerűen elutasítod. Ezért inkább kedves vagy. Ne érts félre, ez nem az a kedvesség, ami csak úgy árad az emberből, elvárások és viszonzások nélkül. Ez a kompenzáció. Onnan tudhatod, hogy kompenzálsz, hogy ez sok plusz energiádba telik, feszültséget szül és cserébe te is kedvességet vársz. Amit persze, ha nem kapsz meg, akkor jól megítéled a Másikat nyersnek vagy durvának.

A tükör, a tükröződés jó barát. Segít felismerni azt a valakit, akinek elhitted magad, akivé azonosultál az életed során. Ahogy találkozol a nem szeretett részeiddel és elkezded befogadni őket, úgy derül fény arra, hogy nem történt más, minthogy valamikor elhitted magad nyersnek vagy durvának. Lehet akár egyetlen helyzet, ahol így azonosultál. És ezek negatív címkéjű dolgok, tulajdonságok. Azok pedig nemkívánatosak.

Ráláthatsz, hogy megkérdőjelezetlenül, felülvizsgálatlanul hittél egy külső ítéletnek és azóta azon munkálkodsz, hogy ez ne látszódjon. Miközben könnyen lehet, hogy nem is voltál nyers, csak a Másik így értelmezte a viselkedésed.

Amikor kisgyerekkorban belénk ívódnak ezek a viselkedés-tulajdonság címkék még egyáltalán nem vagyunk ennek tudatában. Mikor egy gyereknek először azt mondják, hogy durva vagy, még nem érti, nem jelent neki semmit ez a szó. Maximum a hangsúlyból érzékeli, hogy azzal, amit csinál, ahogy csinálja, valami baj van. Aztán – minél többször hallja ezt – elkezd neki összeállni a történet. A történet, amit a szülők és mások mesélnek. Belehiszi magát a mesébe.

Aztán felnőttként még mindig ebben a mesében élünk. Egészen addig, amíg a feszültség el nem kezd gondolkodtatni, valami felé mozgatni minket. Lehet, hogy újabb meséket fogunk keresni, megpróbáljuk átírni a programjainkat. Keresünk egy szebb mesét. De az azonosulások, a hiány történetek ezzel nem változnak, csak el lesznek takarva. És lehet, hogy végül elég kíváncsivá válunk és meglátjuk, hogy mesevilágban, illúziókban élünk. Rálelhetünk a puszta valóságra, amit arról ismerhetünk meg, hogy semmi feszültség nincs benne.

Személyes tapasztalatom az, hogy az azonosulásokból, a történetekből gondolkodással nem lehet kiutat találni. Nincs is rá szükség, ugyanis nem gondolkodással jöttek létre a történetek, hanem egyszerűen összeálltak. Nem tudatosan raktuk össze, hogy pl. ’nem vagyok megfelelő’. Voltak helyzetek, amiket szavakkal jellemeztünk, ehhez tapadnak képek ezekről a helyzetekről, illetve a szituációban megjelent érzések is hozzánőttek ehhez az azonosuláshoz. Így áll össze egy pl. ’nem vagyok megfelelő’ történet.

Scott Kiloby – Élő Önvizsgálataiban közvetlenül ezekhez a szavakhoz, képekhez és érzésekhez fordulunk, és szétválasztva őket, külön-külön nézve és tapasztalva azokat, egyszerűen szétesnek az identitások. Nem értelmezzük, átgondoljuk a helyzetet, hanem szemléljük, érezzük. Nem megváltoztatni, eltűntetni, átprogramozni akarjuk, csak vagyunk velük. De az, hogy leírom ezeket a szavakat, köszönő viszonyban sincs az Élő Önvizsgálatok megtapasztalásával. A tapasztalás leírhatatlan, megfogalmazhatatlan.

Az én története abból áll, hogy valamilyen módon hiányosnak, nem rendben lévőnek tartjuk magunkat, ami kijavítandó, megváltoztatni való, elkerülendő vagy elrejtendő. Ez feszültséget és folytonos keresést eredményez. Azt keressük, hogy mi lenne jobb, hogyan lenne jobb és hogyan érhetjük el azt. Ez rengeteg energiába és feszültségbe kerül. Miközben a kiindulási pont – az hogy nem vagyok így elég jó – téves elképzelésen alapul. Amint átlátunk a történeten, az azonosulásokon, úgy szűnik meg az azonosulás, a feszültség és végül a keresés. A meséből a valóságba kerülünk.

Az önvizsgálatok a hogyan. Egyszerű, gyakorlatias módjai a szenvedés, az ellenállás és a feszültség feloldásának!

Ha szeretnél átlátni a történeteken és a mesevilágodból a feszültségmentes valóságba felé haladni, válassz az alábbi lehetőségek közül:

BYRON KATIE - Munka Alapképzési Csomag ONLINE (2014. január 14.-i kezdéssel)

Aktuális budapesti képzések

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok alapcsomag ONLINE janár 7.-től

SZOKÁSOK ÉS TUDATOSSÁG

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk szokás és tudatosság alatt.

A szokás minden automatikus, tudattalan működés, amit nem gondolunk át, veszünk fontolóra vagy mélyedünk el benne mielőtt cselekszünk, beleértve a beszédet és a kimondatlan véleményeket is. Minden cselekedet szokás, amire nem tesszük fel a kérdést, hogy ’Valóban ezt akarom?’ vagy ’Valóban erre van szükségem?’ A szokás a megkérdőjelezetlen, felülvizsgálatlan hiedelemből, elhitt gondolatból fakadó, automatikus gondolati-érzelmi reakció és cselekvés.

A tudatosság az az állapot, amiben nincs kész válaszunk, válasz reakciónk egy adott helyzetben. A tudatosság a csend, amelyből a feszültségmentes válasz vagy reakció fakad. A tudatosság az, amikor észreveszed a gondolatot vagy cselekedetet, tudatossá válsz a gondolatra vagy cselekedetre. Tudatos vagy, amikor felteszed a kérdést, hogy ’Valóban reggelizni akarok? Éhes vagyok?’, és amikor tudatában vagy a gondolatnak, hogy ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’, vagy csak robot üzemmódban betolod a reggelit. Tudatos vagy abban a pillanatban is, amikor reggeli közben észreveszed, hogy elég, vagy észreveszed, hogy ott a gondolat: ’Ételt nem dobok ki.’.

Az életünk napjai a szokások folyamata. Az ébredés utáni első gondolattal és cselekvéssel kezdődik és az elalvás előtti utolsóval zárul. A szokás nem rossz dolog. Addig nem is okoz bennünk feszültséget semmilyen szokás, amíg nem áll szemben a valósággal. Mondok egy példát: Az ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’ gondolattal és a reggelizéssel semmi bajom, amíg van, és olyan étel van reggelire, amit szeretek. Amikor azonban nincs semmi a hűtőben vagy a kedvesem egy új receptet próbált ki éppen (amit persze nem szeretek), azonnal ott terem a feszültség valamely formája. Ez lehet enyhe rosszallás vagy heves tiltakozás, akár düh is. Miközben csak annyi történt, hogy a valóság nem passzolt az elképzelésünkkel, a szokásunkkal. Biztos történt már veled is olyan, hogy egy ételt valamiért nem szerettél, de egyszer úgy alakult, hogy megkóstoltad és ízlett. Egészen addig ragaszkodtál egy olyan élményhez a múltban, ami azt mondta, hogy azt nem szereted. Egyszerűen a szokásod volt, hogy nem eszel olyat. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell enned bármit, meg kell csinálnod vagy másképp kell gondolnod bármit, mindössze arról szól, hogyha feszültség keletkezik benned egy helyzetben, attól nem feltétlenül szükséges szenvedned. A tudatosság az, ami segíthet felismerni a szenvedésed okát, az ellenállásod a valóságnak. Ha nincs semmi a hűtőben, akkor nem eszek vagy átmegyek a boltba, vagy csak megkérdem magamtól: Valóban éhes vagyok? A tudatosságban mindig felbukkan a következő, stressz-mentes lépés. Byron Katie úgy mondja, hogy a nyitott elme az egyszerű utasításokat követi: nincs kaja a hűtőben és éhes vagyok, megyek veszek a boltban, vagy megkérem a párom, hogy készítsen, vegyen nekem stb. Az egyszerű utasítások az elmémben megjelenő, feszültség mentes gondolatok, amikhez nem fűzök kommentárt, magyarázatot, nem keresek kifogást vagy hibást.

A szokásokat eltanultuk, lemásoltuk a körülöttünk élőktől. Vannak, amelyeket tudatosan, mert tetszett nekünk, de többnyire teljesen tudattalanul vettük át és kezdtük el használni ezeket.

A szokások sokszor lezárnak, lebénítanak minket helyzetekben. Az étkezésnél maradva: Napi 3 étkezés szükséges, amiből egynek melegnek kell lennie. Gyerekként sokszor átéltem, hogy a szüleim azt mondák ennem kell. Miközben nem voltam mindig éhes. Ez feszültséget keltett bennem és nyilván a szüleimben is, akik ugyanúgy elhitték ezt a gondolatot. Jelzem, nem a napi 3 étkezés a probléma, hanem az, hogy ha valaki épp nem éhes egész nap, akkor csak úgy tud feszültség keletkezni benne, ha a gondolat (Ennem kellene) megjelenik. Amíg a valósággal (nem vagyok éhes) szembe menő gondolat nem bukkan fel, semmi bajom. Ebben az esetben az egyszerű utasítás az, hogy: Nem eszek. Ha az elme ehhez nem fűz kommentárt (pl. ha nem eszel, akkor legyengülsz vagy beteg leszel), akkor nem keletkezik feszültség. Ezt a kommentáló elmét nevezzük Jól Tudom Elmének, ami a szokások, hiedelmek alapján értelmezi a helyzetet. A helyzetben egyébként nincs semmi feszültség. Az értelmezés teszi stresszesé.

A tudatosság a Nyitott Elme. A Nyitott Elmének ugyanúgy megjelenik a gondolat (Ebédidő van), csak amikor észreveszi a gondolatot, lecsendesedve befelé figyel. Figyel, hogy éhes-e. És ha nem, akkor folytatja a napját. A Nyitott Elme tudatos a történésekre. Ha később éhes lesz, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem megy szembe a Valósággal. Követi az egyszerű utasítást és eszik, amikor éhes. Ha meg épp nem tud enni, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem értelmezi a helyzetet. Egyszerűen teszi a dolgát.

A feszültséget csak az tudja előidézni és fenntartani, ha gondolatban szembehelyezkedünk a Valósággal! Ahogy Katie mondja: Mondhatod az esőnek, hogy ne essen, amikor éppen esik. A Valóság az, hogy esik. Ez tény. Gondolatban ellene mehetsz ennek, de mindig alul maradsz. A Valóság mindent ural.

Ha felülvizsgálod, megkérdőjelezed a feszültséggel teli gondolatokat, a Zárt Elme kinyílik. És egy másik, békés világba kerülsz. Egy olyan világba, ami addig is ott volt, mindössze néhány elhitt, megkérdőjelezetlen gondolat választott el tőle!

Ha már kíváncsi vagy arra a világra, amiben nyitottan, feszültségektől mentesen élhetsz, jelentkezz az alábbi programok valamelyikére:

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag ONLINE nov. 21.-től:
http://onmunka.blogspot.hu/p/online-scott-kiloby-elo-onvizsgalatok.html

Byron Katie - Munka-Módszere Alapképzési Csomag dec. 7.:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Bevezetés az ÖnMunkába - Gyakorlati ismerkedés az önvizsgálatokkal nov. 27.-én Szentendrén:
http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

és nov. 30.-án ONLINE:
http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

ÍGY IS LEHETSZ AZ ÉRZÉSEKKEL

Gyakran kapom a kérdést, hogy mit kezdjünk az intenzív, változni nem nagyon akaró, kellemetlen vagy kifejezetten rossz érzésekkel.

Az önvizsgálatok alatt többnyire eljutunk odáig, hogy rálátunk például a tehetetlenség, kilátástalanság vagy a magányosság érzésének okaira. Meglátjuk és meg is értjük hogyan kapcsol be ez az érzés. Néha tudunk vele lenni vagy egyszerűen csak szertefoszlik. Mégis előfordul, hogy olyan elemi erővel tör ránk az érzés, hogy azt gondoljuk-érezzük: Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel!

Többféleképpen is megközelíthetünk egy ilyen helyzetet. Az egyik lehetőség – nem feltétlenül a legkönnyebb – az, hogy az érzést közvetlenül tapasztaljuk meg. Persze, kinek mit jelent a megtapasztalás :-) Megpróbálom úgy szavakba önteni ezt, hogy befogadható és megérthető legyen.

Először is, a közvetlen megtapasztalás alatt azt értjük, hogy az adott érzést, érzelmet önmagában, gondolatok (szavak és képek) nélkül, mint testi érzetet, pozitív és negatív címkék nélküli energiát tapasztaljuk meg. Amikor ez megtörténik, a címkék, értelmezések lehullanak és marad az energia, úgy ahogy van, feszültség nélkül.

Vegyük a fent említett tehetetlenséget vagy bármilyen, épp aktuális érzést, érzelmet. Ez a tapasztalás akkor a legerőteljesebb, ha akkor csinálod, amikor az érzés éppen elborít. Jól jöhet ilyenkor – főként eleinte – egy képzett facilitátor is!

Szóval, itt van veled az érzés. Tombol, mint egy vihar. Amit ilyenkor – teljesen tudattalanul – csinálunk az az, hogy automatikusan elhisszük az érzéssel együtt felbukkanó gondolatokat. Például a tehetetlenség érzéséhez kapcsolódó ’ha a gyerekem nem tanul, akkor nem viszi semmire az életben’. Vagy amikor azt érzem, hogy elkeseredek, mert ’az apám nem veszi észre, hogy folyton megbánt’, vagy a félelem érzéshez tapad a ’meg fogok bukni a vizsgán’ gondolata. Lehetek a másikkal kedvesen kérő vagy határozottan utasító, esetleg mérgesen kiabáló, a helyzet látszólag mit sem változik. Rajtam meg egyre jobban eluralkodik az említett példák tehetetlenség, elkeseredés vagy félelem érzése.

Mindössze annyi történik, hogy a sok gondolat és az érzés közepette valahol elveszek, összezavarodok. Az egész azért tud így lenni, mert nem vagyok tudatában, hogy mi is történik. Azt hiszem, hogy az elmémben sorakozó gondolatok és a testemben lévő érzések én vagyok, és ez a valóság.

Most akár el is kívánhatsz engem a jó fenébe, mert hogyan is írhatok neked olyat, hogy amit megélsz az nem te vagy, az nem a valóság!

Teljesen érthető ez számomra. Én is ezt gondoltam, amikor először találkoztam ezzel. Ezért is fontos tisztázni, hogy mit értek az alatt, hogy a gondolatok és érzések nem te vagy és hogy nem valósak.

Az érzés, érzelem a következőkből tevődik össze:

1. A tehetetlenség és bármilyen más érzés csak úgy létezik, hogy:
   Van hozzá egy leírt szavunk: pl. TEHETETLENSÉG. Az érzéshez hozzákapcsolódott a szó.
2. Az érzéshez hozzákapcsolódtak képek: pl. a szülő, testvér - vagy saját magam - egy helyzetben hogyan néz ki, milyen a testtartása, arckifejezése.
3. És az adott helyzetekben megjelenő testi érzet is hozzákapcsolódott. Pl. kimegy a kézből-lábból az erő vagy gombócérzet keletkezik a torokban.
4. Végül megtanultuk, hogy ez mit jelent: pl. akkor vagyok tehetetlen, amikor bármit is csinálok, a helyzet, dolog, személy mégsem változik. Megtanultuk az értelmezést. Ezt halhattuk, láttuk a szülőktől, nagyszülőktől, testvérektől, óvónénitől stb., és így értelmeződött bennünk.

Ez a megközelítés fura lehet, ha először találkozol vele ebben a formában. Az önvizsgálatok során a fenti megközelítést sajátíthatod el. És a megközelítés erre a tapasztalásra egy nagyon gyenge szavacska J

Amikor elönt az érzés, egyszerűen csak csukd be a szemed és ülj bele a kellős közepébe. A figyelmedet irányítsd a megjelent testi érzetre. Az adott érzelemhez, érzéshez többféle testi érzet is tapadhat, kapcsolódhat. Lehet, hogy a gyomrodban érzel feszültséget, lehet, hogy a mellkasodra nehezedik valami vagy a torokban érzel gombócot. És lehet, hogy figyelsz befelé és épp semmit sem érzel. Ilyenkor az elme képes olyan zakatolásba kezdeni, hogy a gondolatoktól nem tapasztalsz testi érzetet. Ez teljesen normális én-védelmi mechanizmus. A testi érzet mindig ott van, csak éppen nem érzékeled. Ha nem lenne, akkor nem tudnád rosszul vagy feszültnek érezni magad.

A facilitátor pont ebben tud segíteni neked. Ott tart az érzelemben, felhívja figyelmed a felbukkanó szavakra, képekre és segít megtalálni és visszakerülni a testi érzethez. Ilyenkor ő a tudatosságod. És ahogy haladsz önvizsgálatokban, megtapasztalhatod azt, hogy te, önállóan is képes vagy tudatában lenni a gondolatoknak és érzéseknek. Megtanulod ezt a fajta nézést és jelenlétet.

Tehát ülsz az érzelmi vihar kellős közepében. Hogyan? Úgy, hogy tudatában vagy a gondolatoknak (mint pl. tehetetlen vagyok, a gyerek nem tanul, hiába beszélek neki stb.) és figyelmedet a testedbe irányítod, megfigyeled, mit érzel. Ha olyanok jönnek, hogy dühöt vagy elkeseredést érzel, akkor tudatosítsd, hogy ezek is érzelmeket kifejező szavak, gondolatok. Nem ilyeneket keresünk, hanem testi érzeteket! Csak legyél tudatában a szavaknak. Felbukkanhatnak képek is az elmédben, mint pl.: a gyerek a gép előtt játszik. Ezeknek is legyél tudatában és figyelj befelé, a testi érzetre.

Amikor megvan az érzet (gombóc, nyomás, feszítés vagy bármi más), csak legyél vele. Merülj el benne, érezd, figyelgesd, tapasztald. Ha észreveszed, hogy újra gondolatokkal foglalkozol, csak legyél ennek tudatában és irányítsd vissza a figyelmed az érzetre. Ezt folytathatod egészen addig, míg csak az érzet marad, feszültség nélkül.

Erőteljes, sokáig elfojtott érzelmek kerülhetnek felszínre az önvizsgálat, az érzet tapasztalása közepette.

Lehet, hogy ez a testi érzet félelmetesnek, fenyegetőnek tűnik a számodra. Ilyen esetekben szintén nagy segítség a facilitátor, aki megfelelően képzett abban, hogy addig vigyen a tapasztalásban, amíg ez a fenyegetés szertefoszlik.

Fontos hangsúlyoznom, hogy az esetek többségében, eleinte a képzett facilitátor támogatása, tapasztalata elősegíti a folyamatot! Ez megkönnyíti az elindulást és elkerülhetővé teszi a téves következtetések levonását, és az ebből adódó nagyobb, hosszabb ideig tartó feszültséget.

A testi érzet önmagában való, gondolatok és érzések nélküli, tapasztalása egészen új perspektívába helyezi az életet. Az érzések és gondolatok szabad áramlása felszabadítóan hat az egész életünk megtapasztalására. A feszültséget keltő gondolatoknak és kellemetlen érzéseknek való ellenállás megszűnésével kinyílik a kapu valódi önmagad megtapasztalására.


Ha nem csak kukucskálni akarsz ezen a kapun túlra, hanem át is mennél rajta, hogy körülnézz ott is, gyere el az év utolsó alaptanfolyamaira!
BYRON KATIE Munka Önvizsgálat október 26.-n és SCOTT KILOBY Élő Önvizsgálatok november 2-3.-n.
Részletek az alábbi linkre kattintva:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

AMIT AZ ÖNVIZSGÁLAT ADHAT

Ma a nyári egyhetes tábor két résztvevőjének a táborral kapcsolatos tapasztalatait osztom meg veletek.

Ezeket a megosztásokat nagyon fontosnak tartom. Az életemben többször is megtörtént, hogy ilyen megosztások indítottak el olyan utakon, mint például az önvizsgálatok használata. Egyszerűen csodálatos ez az út számomra. Kétségtelen, hogy - hagyományos értelemben véve - nem könnyű önmagunk megismerése, a szembesülés az azonosulásainkkal és félelmeinkkel. És egy-egy önvizsgálat elvégzése nem is feltétlenül rövid, nem egy instant megoldás. A kíváncsiság, kitartás, türelem és az önmagunkhoz való gyengéd hozzáállás jó, ha velünk tartanak ebben a folyamatban. Sokszor megtorpanhatunk ezen az úton. Kételyek merülhetnek fel, összezavarodhatunk. És közben elkezdünk - néha, majd egyre gyakrabban - rálátni az életünkre, az elme működésére, a hiedelmeinkre, és arra, hogy milyen a stresszes történetek nélkül a valóságban lenni.

Az első ilyen, 7 napos ÖnMunkás táborban két éve vettem részt, amiben még 'csak' a Munka önvizsgálattal dolgoztunk Oravecz Andi vezetésével. Erről akkor, az alábbi, egy rövid beszámolót írtam:

"Nem könnyű ezt szavakba önteni.

Először is, azt hiszem, megmutatta, hogy szinte ugyanazok a gyötrő gondolatok jönnek-mennek a fejünkben. Nagy rácsodálkozások és felismerések villantak be a semmiből.

Sok megértés, mély megértés érkezett hozzám mind másokról, mind önmagammal kapcsolatban. És még több, ami a többiektől felém áramlott.

Igen. Valamiféle természetes áramlás volt a tábor, amibe bele engedődtem. Mert, hogy én csináltam, azt túlzás lenne állítani. A gyakorlatok sokat segítettek, hogy benne maradhassunk ebben az áramlásban. Olyan érzésem volt, mintha az események teljesen spontán alakultak volna, miközben egyértelmű volt, hogy komoly tematikus felkészülés előzte meg őket. Nem volt ellenállás, csak egy-egy örvény, amiből úgy kerültünk ki, mint a gyakorlott dunai úszó.

Nonstop lehetőségünk volt Munkázni. Valószínűleg ebben is rejlett a nagyszerűsége, hiszen semmi más dolgunk nem volt. Persze, a gondolatok jöttek, de a Munka pont erre jó. Ez az, amit a tábor és az elmúlt év még adott: Örülök a gondolatoknak! Nem akarok megszabadulni tőlük. Örülök a történéseknek! Látom, hogy minden ad, minden ’jó’ nekem.

Köszönöm Mindannyiunknak!"

Az idei tábor vezetését, immáron az Élő Önvizsgálatokkal kiegészítve, vállaltam fel. Még egyszer köszönöm ezt a lehetőséget és a bizalmat Andinak!

Már a tavaszi 3 napos elvonulás is azt mutatta, hogy ez az intenzitású, folyamatos munka önmagunkon más perspektívákat nyit a megtapasztalásokra, mint a 'hétköznapi' életünk mellett végzett önvizsgálódás. Persze nagyon fontos, hogy a 'hétköznapi' életben is használjuk, használni tudjuk az ismereteinket, mégis ott eleinte - a sok hiedelem és trigger-pont miatt - nehezebb lehet ezt megvalósítani. Nekem csodás élmény volt végigkísérni a résztvevők találkozását önmagukkal, látni-hallani a felismeréseiket és csak lenni velük. És ebben a 'táborvezető' minőségben is megjelentek hiedelmeim. Az önvizsgálatok nem vetnek véget a hiedelmeknek, csak megengedővé tesznek minket a befogadásukra.

Íme kettejük megosztása, amihez kaptak kérdéseket is, ahogy azt az önvizsgálatoknál már megszokhattuk: 

 

"Nyitottan és kíváncsian mentem, hogy hogyan fogok reagálni, előjönnek-e majd történetek és volt előítéletem néhány ember iránt.  A nyitottság és kíváncsiság megmaradt, az előítéletek megszűntek. Mindenkiben megtaláltam magamat, és nagyon megszerettem ezeket az embereket. Úgy érzem hogy legszívesebben telehajigálnám a fb. csoportot hatalmas szívecskékkel  és egy igazi nyálgép lett belőlem. J
Leírom hogy mi motivált:

továbblépés a történeteimből, intenzív önmunka, mélyebb megélések, a saját Munka iránti ellenérzés legyűrése, hogy rálássak a történeteimre, kíváncsiság, hogy milyen vagyon itt más emberek között, kiszakadni a megszokott családi közegből.

Mit kaptam:

oldott, nyitott, őszinte, segítő, támogató közeget; hálás vagyok, hogy ráláthattam a történeteimre, néhány helyzetben ezek erősen beindultak, és ezek rögtön feldolgozásra is kerülhettek; feloldódott az egyedüli munka iránti ellenérzésem; fantasztikus embereket ismerhettem meg; szembenézhettem szorongásaimmal ; mélyülést, rálátást magamra; a térben levés intenzívebb megtapasztalását; mélyebb tudatosságot az érzetek és címkék észrevételére.

Az igazság az, hogy nagyon jól éreztem magam, megszerettem mindenkit, ráláthattam a saját működéseimre, megtapasztalhattam magam helyzetekben tét nélkül,  elveszítettem gátlásokat, szorongásokat és félelmeket, sokkal megengedőbb lettem saját magamhoz.

Külön köszönöm Misinek, hogy a segítségével  kaphattam egy csinos  és vonzó nőt, a saját személyemben (nem kis beakadásom volt a csúnyaságon), és  Gabinak és Ildinek a segítséget, nagyon intenzív önmunkában lehetett részem általuk.

Konkrétan a megéléseim: Hazafelé a buszon  nagyon doppingolnak érzetem magam. Alig vártam, hogy hazaérjek, és megtapasztalhassam magam a régi-új helyzetekben.  Nagy blokkjaim voltak a kommunikáción, a saját vágyaim, önmagam felvállalása, és ennek kimondása terén (is).  Ehhez képest már első este hosszan meséltem a férjemnek a táborról, a módszerekről, teljesen oldottan, felvállalva amit gondolok. Úgy érzem hogy közelebb kerültünk egymáshoz ezáltal és főleg én kerültem közelebb magamhoz. Másnap pedig szex közben többször is sikerült őszinte kérést és közlést adnom, voltak visszajelzéseim. Simán kimondtam, hogy mit hogyan szeretnék, és utána egy olyan meghitt és őszinte beszélgetés alakult ki, amiben még nem volt részem. Olyan dolgokat is ki mertem mondani, amire eddig nem volt példa. Ez a nyitottság és őszinteség megmaradt,  ma is ugyanígy működött, szóval halleluja. (régen ilyenkor jött a toroknál az érzet, a szívtájéki érzet, és nem tudtam kimondani).  Nagyon hálás vagyok, hogy ez így megélődhetett bennem, a férjem szerint egy új nőt kapott, és van benne igazság. Misinek hála, a csúnya énből sikerül kiazonosulni, és csinosnak és vonzónak érzem magam. Már ez is egy nagy szó, mert ez nagyon be volt akadva. A táplálkozással kapcsolatos elakadásom is oldódott rendesen, sokkal megengedőbb vagyok magamhoz. Hirtelen ennyi jön belőlem, de azt hiszem igazán szavakkal nem lehet kifejezni a változást. Nagyon élveztem, hogy ez az egy hét rólam szólt, hogy nem kellett mosogatnom, takarítanom, pakolni a lányom után, hogy meg lehetett élni a félelmeket, és milyen sok mindennek szembenézhettem, és nagyon konkrét oldódásaim voltak. Kipróbálhattam a cigit, vitorlázhattam, ott is volt bátorság-próba, imádtam a koncertet, teljesen feltöltött, és legfőképpen az ott levő embereket, közeget szerettem. Nem tudtak kialakulni konfliktusok, annyira hálás vagyok mindenkinek aki jelen volt, és magamnak is, hogy ezt megengedtem magamnak.  Köszönöm." (KI)

"Mi motivált arra, hogy elmenjek?

Az utolsó előtti másodpercben jelentkeztem a táborba, mert az életemben is pont ugyanitt tartottam, hogy most már muszáj leszek lassan döntéseket hozni. De valahol mélyen éreztem, hogy a jelenlegi hiedelmeimmel nem tudok együtt élni, és nem tudok olyan döntéseket hozni, amivel igazán jól érezném magam. A házasságom számomra elviselhetetlenné vált, ugyanakkor nem akartam elfogadni, hogy vége legyen. Tudtam jól, hogy nem tettem meg még mindent érte, és ez nem engedett kilépni sem. Mindemellett magammal is nagyon elégedetlen voltam. Pánikszerűen vágytam az anyagi függetlenség elérésére, mert elegem lett abból, hogy nem számíthatok magamra, és folyton kiszolgáltatottnak érezzem magam. Vágytam arra, hogy merjek érezni, és hogy sebezhető legyek.
Milyen ítéleteim születtek a táborral kapcsolatosan?
Közben millió és egy, nem volna elég a mai nap, hogy leírjam. De a végén, amikor indulni készültünk, azt éreztem, hogy nem változtatnék semmin. Volt, hogy rühelltem egy feladatot, vagy rettegtem tőle, vagy csak sűrűn gondoltam Misi felmenőire… Ettől függetlenül a programok és a feladatok eszméletlen jól épültek egymásra, és ahogy telt az idő, kezdett kibontakozni előttem a kép, hogy sehol máshol nem lennék most, bármi jöjjön is még. A kezdeti ellenállásom Misivel és a korlátokkal kapcsolatosan szertefoszlottak, mint a köd a napsütésben. Már nem akartam mindenről tudni, hogy miért kell, vagy tudni, hogy éppen mi jön. Fantasztikus élmény volt beleengedődni az egészbe. Biztonságban voltam. A tábor résztvevői, mintha kifejezetten miattam jöttek volna. Mindenki mutatott valami tanulságosat a számomra. Rengeteget tanultam magamról általuk. Sokan közülük akaratukon kívül megszemélyesítettek olyan karaktereket az életemben, akikkel ideje volt szembenéznem. Misiről az a képem alakult ki, hogy amiket tőlünk kért, Ő is megtette már, átment rajta, túlélte, hasznosnak találja, ezért kéri. Hitelesnek éreztem és támogatónak. Bármikor kész volt segíteni, a szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen számomra. Nekem a tábor tökéletes volt, kerek és egész.
Mit kaptam a tábortól? Megfelelt-e az elvárásaimnak?
Szerencsére nem felelt meg az elvárásaimnak, hanem túlszárnyalta azokat. Ugyanis nem csak az történt, hogy sokat Munkáztunk és UI-ztunk (Unfindable Inquary - Megtalálhatatlan Önvizsgálat), hanem annál sokkal több. Többek között, amiért jöttem a táborba, az teljesen átértékelődött bennem, és bár meg nem oldódott még, a kényszert, stresszt, pánikot el tudtam engedni róla, és maradt a kíváncsi, megoldásokra nyitott elme. 
A tábortól időt kaptam magammal lenni, hogy felfedezhessem magam, és megkérdőjelezzem a hitrendszereimet. Kaptam impulzusokat, melyek olyan történeteket is beindítottak, amelyekre már nem is emlékeztem, nem is gondoltam volna, hogy még számítanak, fájnak. Kaptam visszaemlékezést arra az énre, akivel elégedettebb voltam, akivel szerettem volna újra azonosulni, és még Őt is jobban kinyitni. Kaptam új barátokat, akikre szintén vágytam már. Engedték, hogy megítéljem őket, és ők is engedték, hogy általam megítéltessenek. Engedték, hogy szeressem és csodáljam őket, és én is meg tudtam engedni, hogy szeretve és csodálva legyek. Megtanultam nem félni az érzéseimtől, a testi érzeteimtől, és nyitottan várni, mit hoz a következő pillanat. Rugalmasabb lett az elmém. Rengeteget nevettem, remekül szórakoztam. A tábortól azt kaptam még, amire régen vágytam, hogy itt önmagam lehettem. Mert tudni akartam, kíváncsi voltam, hogy ki is vagyok, ha úgy viselkedem, ahogy az természetes, megfelelés és görcsölés nélkül. És ez még csak a jéghegy csúcsa! De már látom, hogy milyen irány az, amin ha továbbmegyek, akkor összejöhetek azzal a személlyel, aki a legfontosabb az életemben: önmagammal. 
A tábor óta eltelt időben tapasztalt dolgok:
A Férjemmel a kapcsolatunk varázslatos változásnak indult. Nem túlzok, tényleg. Amióta hazajöttem, egyre nyílunk, udvarolunk egymásnak, pajkoskodunk, rengeteget beszélgetünk nyíltan és őszintén, felfedezzük önmagunkat, egymást. Nagyon élvezem! Elkezdtem szexuálisan vonzódni önmagamhoz, és ez belőle is kihozza a Férfit még jobban. A fogyás is beindult nálam, már látszik, hogy olvadnak le rólam a kilók. Tele vagyok ötletekkel, életkedvvel, önbizalommal, vidámsággal, újra ÉLEK! És kész vagyok arra is, hogy ez bármikor változzon, kész vagyok érezni." (IH)

Az út önmagunkhoz a hiedelmeinken keresztül vezet! Hálásak lehetünk minden egyes stresszes gondolatnak és 'rossz érzésnek', hogy lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megkérdőjelezhessük, megvizsgáljuk és megláthassuk a Valóságot!

Köszönöm a tábor résztvevőinek ez a csodás hetet!

A legközelebbi elvonulás november végén lesz. Részletek az alábbi linken:

http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html