Az első Munkáim egyike akadt a kezembe a minap. Ahogy átolvastam, szinte újraéltem azt az állapotot, amiben írtam. Az olvasás közben a másik megtapasztalásom az, hogy visszanézve az elmúlt két évre, ez a megvizsgált hiedelem nem jött vissza. Azóta nem éreztem, hogy bárki is b@sztatna. Néha felmerült ez a gondolat egy-egy helyzetben és ahogy felmerült, úgy süllyedt el. Nem hagyva maga után érzéseket vagy kapcsolódó történeteket és igazolásokat. Két éve nem gondoltam volna, hogy hiedelem így el tud tűnni. Mára ez többszörös tapasztalattá vált. Amikor ezt a Munkát végeztem, hihetetlen intenzitással jártak át a megfordítások felismerései. Ez nincs mindig így és nem is kell mindig így lennie. Ez nem tervezhető folyamat. Ahogy mondani szoktuk: megengedődik. Amikor 'kész' vagyok rá, megtörténik. Nem előbb és nem később. Csak arra van szükség, hogy ott legyek és annyira tudok ott lenni, amennyire megengedődik nekem abban a pillanatban. Olyan természetes ez a folyamat. És a gondolatok elhívésével tudom csak ezt a természetes áramlást gátolni és igazából ezt sem én csinálom. Egyszerűen így alakul. Ez a Valóság. Egy ideje imádom ezt. Mégpedig úgy imádom, hogy már az ellenkezőjét sem utálom. Pedig gyakran utáltam. Nem mondom, hogy nincs már mit megvizsgálnom, csak megváltozott/változik bennem valami. A feszültség muladozik, enyhül, ritkul. És az előző mondat megfordítása is igaz. Volt egy hosszú időszak, amikor olyan feszült állapotokba kerültem, mint még soha. Pontosabban ezeket az állapotokat azonosítottam feszültségnek. Ez is csodás megtapasztalásokhoz vitt, de erről majd legközelebb. Most következzen a hiedelem:
Önmagam kivetülése vagy!
Azt mondtad nekem: nincs rám időd, nem töltöd velem
az időt.
Ez igaz: az elmúlt napokban mindenképpen és ha a mélyére
tekintek én is így érzem: kevés időm van rád. Az is igaz, hogy neked is kevés
időd van mostanában rám.
Az is igaz, hogy amennyi időt veled tudok tölteni, annyit
veled is töltök és ez fordítva is igaz: amennyi időt velem tudsz tölteni,
annyit el is töltesz velem.
Azt válaszoltam: ne b@sztass, direkt b@sztatsz.
Elgondolkodtató, hogy így reagáltam. Te kifejezted a gondolatod,
amit én b@sztatásként éltem meg. Mert én is úgy gondolom, hogy keveset vagyunk
együtt. Csak éppen most neked fájt jobban és te jegyezted meg. (Persze a nincs
rám időd is megkérdőjelezendő hiedelem.)
Szóval igaz az, hogy b@sztatsz? - Nem
Hogyan reagálok arra gondolatra, hogy b@sztatsz? –
Fáj, dühös vagyok, megsértődök. Arra gondolok, hogy mikor jössz már rá, hogy
veled vagyok és én is vágyom veled lenni. Félek, hogy elveszítelek. Ilyenkor
nem tudlak szeretni és magamat is utálom.
Mi lenne a gondolat nélkül, hogy b@sztatsz? –
Egyszerűen látnám, hogy most kevesebbet voltunk együtt és te kifejezed, hogy
szükséged van több együttlétre és ez örömmel töltene el. Érezném, hogy
szeretsz. Abban a pillanatban is tudnálak szeretni.
Megfordítások:
-
Nem b@sztatsz: ez sokkal többször előfordul és
különben is csak hangot adtál a gondolatodnak.
-
Én b@sztatom magamat: pl. azzal, hogy elhiszem,
hogy te b@sztatsz engem. És azzal, hogy megsértődöm és a fejedhez vágom a saját
gondolatomat. Azzal meg pláne, hogy elhiszem a bennem felbukkanó, feszültséget
okozó gondolatokat.
-
Én b@sztatlak téged: hát ez még sokkal igazabb.
Abban a pillanatban, amikor azt mondtad: nincs rám időd, máris elkezdtelek
b@sztatni, azzal, hogy azonnal támadásba lendültem, mert engem is igen zavart,
hogy nem töltök veled több időt.