Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.

A MEGÉRTÉS AJÁNDÉKA: TE MAGAD

 „Nem a te feladatod, hogy megérts engem, hanem az enyém.” BK

Gondolj csak bele, hogyan is éljük az életünket! Nézzük csak a megértés szempontjából: folyamatosan próbáljuk megértetni magunkat másokkal és fordítva is így van, mi magunk is mások megértésére törekszünk. A verbális kommunikációnk java erről szól. És mit érünk el? Többnyire csak félreértjük, vagy egyszerűen nem értjük a másikat. Ritkán azt hisszük, hogy megértjük és még ritkábban talán ténylegesen megértjük.

A Munka 4 kérdése és a Megfordítások segítségével megtapasztaltam, hogy csak egy valakit tudok megérteni: saját magamat. Ami teljesen logikus, hiszen kivel töltöm a legtöbb időmet, kinek az életét tapasztalom a bőrömön, kinek az érzéseit érzem, kinek a gondolatait hallom? Csakis a sajátomat. Nekem legalábbis ez a megélésem.

Hadd osszam meg egy önvizsgálat részletét Byron Katie Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? című könyvéből.

„Szükségem van rá, hogy a férjem megértse, nem vagyok képes tovább a házasságunkban élni.”

- Szükséged van rá, hogy megértsen – igaz ez?

- Inkább szeretném, hogy megértsen.

- Szükséged van rá, hogy megértsen – tökéletesen biztos vagy benne, hogy ez így van? Ez egy nagyon fontos kérdés.

- Nem, nem vagyok benne biztos.

- És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy szükséged van a megértésére, miközben ő nem ért meg.

- Tovább hajszolok valamit, amit nem kaphatok meg. Folyton csak őt bámulom és válaszokat várok tőle. Persze nem kapok és ettől csak még frusztráltabb leszek.

- És hogyan bánsz vele, ha még ezek után sem tanúsít megértést irántad?

- Úgy, mintha az egész az ő hibája lenne.

- És ha ez után se?

- Akkor feladom.

- És hogyan fest, amikor feladod? Továbbra is úgy gondolod, hogy szükséged van a megértésére?

- Leereszkedően bánok vele. Keserű, hallgatag és mogorva leszek. Úgy érzem magam és úgy is teszek, mintha áldozat lennék.

- Ki lennél a gondolat nélkül, hogy szükséged van a férjed megértésére?

- Egy csomó stressztől szabadulnék meg. Hagynám, hogy az legyen, aki, a maga csendességével.

- Hiába mondja valaki, hogy „Ó, értem”, nem lehetünk biztosak benne, hogy valójában mit is ért. Amit te akarsz, Csillagom, az egyszerűen képtelenség. Nézzük mi az, ami lehetséges. „Szükségem van rá, hogy a férjem megértsen.” – fordítsd meg!

- Szükségem van rá, hogy megértsem magam.

- Igen. Már azzal is rengeteg megértésben részesítetted magad, hogy kitöltötted ezt a Munkalapot. Ezentúl bármikor, ha jobban meg szeretnéd érteni magadat, először mondj ítéletet a párodról és írd le a gondolataidat, aztán tedd fel és válaszold meg a négy kérdést, és végezd el a megfordításokat. És most tudnál mondani még egy megfordítást?

- Szükségem van rá, hogy megértsem a férjemet.

- Lehetséges, hogy őt is nagyon bántja ez az egész, és képtelen megérteni. Most már van néhány válaszod a számára, amiket megoszthatsz vele – szeretettel, mindenféle indulat nélkül. Mondd el neki, hogy mire jöttél rá önmagaddal kapcsolatban, mintha csak egy jó baráttal beszélgetnél. És értsd meg őt. De van még másik megfordítás.

- Nincs szükségem rá, hogy a férjem megértsen. Hát ez jó lenne.

- Ha őszinték akarunk lenni, be kell, hogy lássuk, hogy sokkal egyszerűbb a szeretteinkkel, ha megértik, honnan jövünk. Ha nem kiabálunk velük, mintha az ellenségeink volnának. Ha kedvesen és szeretettel fordulunk feléjük, és kertelés nélkül elmondjuk, hogyan járultunk hozzá a mi problémánkhoz. Ha tudjuk, hogy meg akarnak érteni bennünket, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ha elvárjuk ezt tőlük, rossz úton járunk. Mert nem az a lényeg, hogy ők megértsenek bennünket, hanem hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa.

Egy olyan gondolat elhívésekor, amely szemben áll a Valósággal, a tényekkel, pont arra nem vagyunk képesek, amit szeretnénk. A fenti példában pont a megértéstől zárjuk el magunkat abban a pillanatban, amikor ezt a másiktól várjuk.

Amíg hiszünk a gondolatnak, olyan, mintha egy mókuskerékben taposnánk, midig ugyanazokat a köröket rójuk. Mindig a másikat vagy magunkat okoljuk a helyzetünkért, miközben nem történt más, csak hittünk egy gondolatnak, ami nem igaz.

A gondolat nélkül (vagy egy elvégzett Munka után) egy teljesen más világba kerülünk. Egy olyan világba, ami mindig is létezett, csak nem láttuk meg. Eltakarták a hiedelmeink. Sokszor rácsodálkozok, hogy ennyire egyszerű!? Gondolattal feszült, nélküle békés. Persze előfordul, hogy befeszülök, csak már van hozzá eszközöm, hogy megvizsgáljam hol megyek szemben a Valósággal J

A Megfordításoknak hihetetlen ereje lehet. Amikor meglátjuk magunkat, amint pontosan ugyanazt tesszük egy konkrét helyzetben a másikkal, amiért őt megítéltük…akkor felismerjük, hogy ez az egész nem is arról szól, amit hittünk.

A fenti példában nem ismertük meg a megfordításra adott válaszokat. Ki-ki belenézhet az életében felmerülő hasonló helyzetbe és megtalálhatja a saját válaszait.

Az én válaszaim ilyenek:

Szükségem van rá, hogy megértsem magam:

Mert néha olyan dolgokat mondok, teszek, amiket nem értek. Nem tudom honnan jönnek. Sokszor észreveszem, hogy automatikusan reagálok, valamilyen ismert vagy ismeretlen minta alapján. Ha egy szituációban nem azonnal reagálok, hanem lecsendesedek és kicsit várok a felbukkanó reakcióra, egészen meglepően egy békés valakit találok.

Szükségem van rá, hogy megértsem a másikat:

Igen, és ehhez a megértéshez a meg nem értésen keresztül vezet az út, hiszen pont ez az, ami felhívja a figyelmemet arra, hogy mélyebbre nézzek magamba. Így megérthetem magam és közelebb kerülhetek a másik megértéséhez is.

Nincs szükségem rá, hogy a másik megértsen:

Amíg nem ért meg, addig arra van szükségem. Hogyan is érthetne meg, amikor sokszor én sem értem magamat. Amikor meg már megértettem, akkor tényleg nem szükséges, hogy ő is értse. Amint megbékélek magammal és a világgal, automatikusan elfogadódik, hogy a másik még éppen nem ért meg.

Ha még azt gondolod, hogy másoknak meg kellene érteni téged, és ez feszültséget szül benned, vedd a kezedbe a 4 kérdést és a Megfordításokat, hogy a saját bőrödön tapasztald meg milyen az élet a megvizsgált hiedelmek után.