FÉRFI IDENTITÁSOK

Mi az identitásunk?

Gyakran merülnek fel bennem kérdések. Sok mindent megtanulunk, miután megszületünk és cseperedünk kisfiúvá, kamaszodunk, és felnőtt férfivé válunk.

Lexikon szerint ez az identitás fogalma: „Az identitás én-azonosság, önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, mely a "teljes én" érzésével társul. A személyiségfejlődés eredménye, a  szocializáció eredménye, az emberi kölcsönhatások során jön létre.”

A én (J) megfogalmazásomban azon elhitt gondolatok és a hozzá kapcsolódó érzések összessége az, amit ’én’-ként értelmeztem. Minden, amit mondtak nekem (kisfiam, egy fiú ilyen meg olyan, a kislányok pityeregnek stb.) és amit mutattak, azzal, ahogyan éltek azok, akik körülöttem voltak az életutamon hozzátett az identitásomhoz. Folyamatosan érnek minket ingerek és ezeket – többnyire az adott társadalmi-kulturális környezet mintájára – értelmezzük. Leegyszerűsítve elhisszük magunkat. Azt mondják fiú vagy és elhiszed. Azt mondják erős vagy gyenge vagy és egy idő után elhiszed, és így tovább megy mindennel. És mivel viszonyítanak minket, kialakul bennünk (elhisszük) egy értékrendszer. Értékelünk (viszonyítunk, megítélünk) másokat és persze magunkat is. Párhuzamosan kialakul az önértékelés is. Így hisszük el magunkat.

Kicsit visszanéztem az utam eddigi részére, fontosabbnak ítélt állomásokra és ezt találtam:

• Kukival születtem. Azt mondták: - Fiú.
• Kék ruhákat kaptam, nadrágot és inget, mert fiú vagyok.
• Kisautót kaptam ajándékba, meg labdát, puskát. Egy fiúnak ez kell.
• Azt mondták rossz vagyok, verekedős. Egy fiúnál ez elmegy.
• Lehorzsoltam a térdem, katonadolog.
• Fociztam és karatéztam. Fiús sportok.
• Begyújtottam, füvet nyírtam, kocsit mostam. Férfi munkák.
• Katonai főiskolára jelentkeztem pilótának, szerencsére nem vettek fel.
• Besoroztak. Ez is katonadolog.
• Férj lettem, apa lettem.
• Még a daganatom is férfias helyen volt.
• Autószerelőnek tanultam.
• Elváltam és nulláról újrakezdtem. Igazán tökös, kemény fickó.
• Új család, kettő + 1 gyerek. Bevállalós pasi.
• Házat építettem. Kétkezű melósként. Egy férfi erre is képes.
• Önismeretre adtam a fejem. Ez a legférfiasabb J

Az eddigi életem kiemelt részeiben 16, kemény, férfi identitás. A sok aprócskát nem is említem.

Jól elhittem, hogy férfi vagyok. És ezzel semmi baj. Ez a természetes, mondhatnánk.

És akkor jön a bibi. Ugyanis (a viszonyítások világában), ha valamilyen vagyok, akkor annak az ellenkezője is előfordulhat. És elő is fordul J

Nézzünk egy listát arról, hogy hol nem voltam ezekben az azonosulásokban eléggé fiú, férfi:

• Eleinte még nem álltam ellen a férfi identitásnak.
• Verekedni nem szerettem. Féltem, hogy megvernek, bajom lesz.
• Ha elestem és véreztem, akkor - közterületen - tartottam magam, de ahogy egyedül maradtam, sírtam vagy fájlaltam.
• A focit abbahagytam, mert orrba vágtak. A karatét abba kellet hagynom, mert orrba vágtak. Menekültem.
• A főiskolára nem vettek fel. Béna voltam.
• A laktanyából el-elszöktem, mert nem bírtam a korlátokat. Gyenge voltam.
• Férjként, az első házasságomban, megbuktam. Apaként, akkoriban dettó.
• Az autószerelés nem jött be. Túl koszos meló. Puhány voltam. 

Csak, hogy pár ’nem vagyok eléggé férfi’ identitást említsek.

Szépen, rendben elhittem magam fiúnak, majd férfinak és eközben elhittem magam nem eléggé férfinak is.

Az elmúlt években sok férfi és kevésbé férfi hiedelmet kérdőjeleztem meg. Feltettem a kérdéseket és megcsináltam a megfordításokat. Az utóbbi pár hónapban kerestem a férfi identitásokat a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal. Sok teljesen feloldódott, nem hagyva feszültséget maga után. Néhány még itt van. Újra elhívődik. Újra ránézek. És puhul, ritkul, csendesedik. Némelyik erősödik, feszültséggel telik. Így vagyok.

És egyre kevesebb az ítéletem magamról. Magamról, mint férfiról. És másokról is.

Imádom ezt! Meg utálom. Azt is imádom, mikor utálom. Jó imádni meg utálni. Jó érezni és kifejezni az érzéseket. Nem kell mindig férfiasan, józanul lenni. Nem kell tartani magam. Egyre többet lehetek ilyen is, meg olyan is. Egyre többet vagyok. Vagyok azzal, ami éppen van. És kapom hozzá a lehetőségeket, hogy megéljem minden részét ennek a világnak J

Ha neked is vannak hasonló identitásaid, és ha eljött a pillanat az életedben, gyere és nézzünk rá együtt a FÉRFI hiedelmekre!
További információ itt: A Munka

Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.