Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.

KIVEL HÁBORÚZOL?

„A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, elutasító, kemény, rosszindulatú és tisztességtelen vagyok, azt válaszolom: - Köszönöm Kedvesem, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondj el nyugodtan mindet, amit velem kapcsolatban látsz és segíts, hogy jobban megértsem magamat. Általad ismerem meg önmagam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságaimat, amik láthatatlanok? Te vezetsz el önmagamhoz. Úgyhogy Kedvesem, nézz a szemembe és mondd el még egyszer. Szeretném, ha nem fognád magad vissza: mondj el mindent.

Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem. Ha rosszindulatúnak látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek és felfedezzem, mi történik az életemben. Valóban rosszindulatú voltam? Ha igen, rájövök. Valóban tisztességtelen voltam? Nem lesz nehéz válaszolnom. Ha nem vagyok biztos benne, ott vannak a gyerekeim, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalakinek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van és arra vár, hogy felfedezzem.” BK

            Örülök, hogy ezen a bekezdésen akadt ma meg a szemem. Életünk nagy részét töltjük védekezéssel. Nézd végig egy napodat. Mennyi energiád megy el a védekezésre? És mit is védelmezünk ilyenkor olyan vehemensen? Az identitásunkat. Azt, akinek hisszük magunkat. Azt, akinek elhittük magunkat. Személyiségünk a magunkról elhitt gondolatok, képek, érzések, érzelmek összessége. Ezen az énképen keresztül szemléljük a történéseket, és amikor ez sérülni látszik, elkezdjük védelmezni. Valami olyasmit védelmezünk - figyelmen kívül hagyva a tényeket -, ami csak a fejünkben, az elménkben létezik. Nevezzük - Byron Katie után - Jóltudom elmének azt a helyet, ahol ezek a gondolatok, képek, érzések lerakódtak, felhalmozódtak. Igazából nem többek, mint történetek. Tehát védelmezzük őket. Miért is? - ahogy a nagyobbik lányom szokta kérdezni, ha valami nem tetszik neki. Talán azért, mert ha megvédem az igazamat, akkor van létjogusultságom!? Vagy, mert azt feltételezem, hogy megtámadták az igazamat? Úgy tűnik, hogy nem csak nekem van identitásom, elhitt gondolataim, igazam. Mások is így jártak J Elhitték magukat.

            Régebben nem nagyon értettem a Mesterek által emlegetett illúzióvilágot, tükröződést és kivetítést, kivetülést. Megfoghatatlan és félelmetes volt, amiket olvastam. Miközben azt hittem, hogy Ők különlegesek és kiválasztottak, addig magamat nem sokra tartva, csak vágytam, hogy én is olyanná váljak, mint Ők. Olvastam, meditáltam, felismertem, megértettem és megtapasztaltam dolgokat és a hétköznapokban nem változott semmi. Talán kicsit ritkábban voltam már dühös, szomorú vagy elkeseredett. De vissza-visszatértek ezek az állapotok, sőt sokszor sokkal erőteljesebbé váltak. Mi történt?

            Ma már látom, hogy erről van szó: Harcolok az életben maradásért. Pontosabban az azonosult elme életben maradásáért harcol az elme. Ezt az egészet nem én csinálom! Sokáig ezt hittem. A háború bennem zajlik. Az azonosult elmém háborúzik. Nézzünk egy konkrét helyzetet: „A kamasz gyerekem azt mondja, hogy ne nézzem már óvodásnak! Nem nézlek annak, de mutasd meg tettekben is, hogy már felnőttél! - válaszolom én.” Azonnal védekezek. Védem a ’felelősségteljes apa’ énemet (Nem nézlek annak). És még ellentámadásba is lendülők, hogy igazoljam magamat (mutasd meg tettekben is). Tehát a ’felelősségteljes apa’ identitást védelmezem. Magammal háborúzok.

            Sok ilyen ’énünk’ lehet: ’szerető férj’ ’gondoskodó anya’ ’jó gyerek’ ’rossz gyerek’ ’felelőtlen szülő’ ’szerethetetlen társ’ ’magára hagyott feleség’ csak hogy párat említsek.

            A Munka egy kiváló módszer ezen azonosult ének vizsgálatán keresztüli megértésre. Ezen az önvizsgálati folyamaton keresztül elengedődnek az ’azonosult ének’ és megtapasztalhatjuk azt ami, van, azonosulások nélkül. A Munka azt is megmutatja, hogy miért és kivel háborúzol valójában; és azt is, hogy milyen háború nélkül élni!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 15.) Helyszín: Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT