A PÁNIK SEM BETEGSÉG

„Hogy mi minősül betegségnek és mi nem, azt az adott kultúra gondolkodása és tudása határozza meg. Az emberek felnőve folyamatosan megtanulják látni és értelmezni a világot. Ennek része az is, hogy bizonyos tünetekről azt tanultuk, az betegség. Az orvoslás, a pszichiátria, a pszichológia számos dolgot megtanított nekünk nevén nevezni, de sokszor ezek a megfogalmazások tévesek. Téves a rosszkedvet és a boldogtalanságot depressziónak és agyi elváltozásnak nevezni, és ugyanígy téves az önmagában veszélytelen spontán pánikot betegségnek beállítani. De arról sem ön, sem sorstársai nem tehetnek, hogy valamit tévesen tanítottak meg önöknek.” Szendi Gábor: PÁNIK Tények és Tévhitek

Ez a bejegyzés a másfél hónapja írt ’A pánik az betegség?’ című írásom folytatása is lehetne. Talán az is, bár nem annak szántam. Az említett írás inkább a tünetek, állapotok szabadabb, ítéletektől mentes megtapasztalását, és az abból fakadó változást mutatta be. Ez az írás a tanult minta, a megkérdőjelezetlen és feszültséggel járó ’tudás’ csapdáját, annak felülvizsgálatát, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimat taglalja. Talán csak a megközelítésben különböznek, talán másban is. Ha egy ember megérint, megérte leírni! :)

Az Önvizsgálatok hatására tisztán szétvált bennem a tanult értelmezés a tényektől, más szóval a valóságtól. Erről írt Szendi Gábor is a fenti részletben. Hihetetlenül felszabadító, hogy a 'pániknak' nevezett tünetek mára nemcsak ritkultak, de még csak nem is értelmeződnek pániknak bennem! Arra hívlak, hogy ismerd fel Te is, hogy a pánik nem betegség és nem kell félni tőle.

Ha jobban belegondolok, a pánik valójában sosem bántott engem. Semelyik tünet, érzés vagy állapot nem volt veszélyes! Csak az elme, a jövőbe mutató, bizonytalansággal teli és rémisztőnek ható gondolatok tették veszélyessé, félelmetessé. És ezeket a gondolatokat is ’csak’ elhittük rémisztőnek, és megtanultunk félni tőlük.

Ha ezt meglátjuk, megértjük, lehetővé válik a szemléletváltás. És elkezdhetünk tenni azért, hogy változzunk.

A szemléletváltás nem valami átgondolás vagy újraértelmezés, hanem megkérdőjelezés és felülvizsgálás!

A megkérdőjelezés minden tanult minta, gondolat és érzés, értelmezés megvizsgálása. Ami egészen addig tart, amíg elkezdünk átlátni a személyes történetünkön. A történeten, amit az eddigi életünkben megkérdőjelezetlenül hittünk el. És onnan tudható, hogy átláttunk a történeten, illetve annak részein, hogy az addig feszültséggel teli helyzetekben már nem jelenik meg a feszültség. A feszültség, ami járhat félelemmel, elkeseredéssel, boldogtalansággal, dühvel, tehetetlenséggel, szeretetlenséggel vagy akár sikerrel, hírnévvel, pénzzel, boldogsággal is. Ugyanis teljesen mindegy, hogy negatívan vagy pozitívan címkéződik valami. Ha jobban szemügyre vesszük, feltűnhet, hogy azt tanultuk meg, hogy a negatívtól szabaduljunk és a pozitívat tartsuk meg, idézzük elő. Feszültség mindkettővel jár. Hiszen, ha megvan a 'jó állapot', akkor azt meg kell tartani, és el is lehet veszíteni. Ha el lehet veszíteni, az feszültséget kelthet. Ha nincs meg a 'jó állapot', akkor 'rossz állapot' van, ami szintúgy stresszes. A duálisan értelemzett világunkban nincs más lehetőség: vagy jó valami, vagy rossz.

Ez a szemléletváltás olyan 35 éves korom környékén indult és az önvizsgálat teljesíti ki és tette könnyeddé. Akkoriban kezdett feltűnni, hogy jelentősen befolyásolja az érzelmi állapotomat, ha mást akarok, mint ami éppen van. Mondhatom, az élet nagyon kegyes volt hozzám és sorra hozta elém azokat a helyzeteket, amik nem tetszettek. Hol egy helyzetet tartottam elfogadhatatlannak, hol egy emberi viselkedést. Mindegy volt, hogy a Másikkal van bajom vagy saját magammal, nekifeszültem ezeknek a helyzeteknek. Többnyire az ’igazságérzetem’ vezetett a viszonyulásaimban, a hozzáállásomban. Sokszor nagyon határozottan tudtam, ha valami igazságtalan, és többnyire volt is kényszerem ezt kifejezni. Néha elbizanytalanodtam, de ilyenkor bizton számíthattam a Jól Tudom Elmémre, ami addig csűrte csavarta a gondolatokat, amíg végül kiderült, hogy azért csak igazam van.

Ma már jókat mosolygok ezeken az emlékeken, de akkor ez ’vérre’ ment. Az igazam, az elhitt identitásom valóságosnak tűnő léte, azaz az ’életem’ forgott kockán. Nem csoda, hogy a tudattalan énvédő mechanizmusok – amik elsődlegesen a túlélést tartják szem előtt – ilyen aktívan működtek.

Utólag azt is megértettem, hogy ilyen erős segítő-békéltető – az Enneagram 3-as és 9-es személyiség típus a legjellemzőbb rám – azonosulással nem is működhettem másképp.

Olvasd csak újra a fenti Szendi idézetet!

Mindössze azáltal, hogy megkérdőjelezés nélkül szívtuk magunkba, hittük el, amit mondanak nekünk, lettünk azzá, akik most vagyunk. A természettel már nem harcolok, elfogadtam, hogy az elme így működik. Elfogadtam, hogy az elmén keresztül fogjuk fel a dolgokat, és az elme értelmezi olyanná, amilyenek. Megláttam, hogy ez eddig tudattalanul folyt, amivel tudatossá váltam erre a törvényszerűségre. Ez a váltópont! Innen egyre gyakrabban észreveszem, hogy a dolgok történnek, a gondolatok jönnek, a test érzéssekkel reagál, az elme értelmez. És Én vagyok. Vagyok, aki mindezt látja és érzi. Tudatában vagyok a történéseknek. Csak annyi változott, hogy amikor tudatában vagyok, hogy a dolgok, gondolatok és érzések önmagukban nem okoznak se rosszat, se jót, akkor nem szenvedek, nincs feszültség. Ezt előtte nem láttam, azt hittem én vagyok a gondolat és az érzés, és ez az egész velem történik. Azt hittem igazam van, igazamnak kell lennie ahhoz, hogy jól legyek. Azt hittem, hogy a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy gondolom, és amikor nem úgy volt, akkor szenvedtem. Volt, hogy rövidebb ideig, mert stratégiákat alkottam a helyzet megváltoztatására vagy egyszerűen kimenekültem belőle. Volt, hogy hosszasan szenvedtem, másokat okoltam, ragaszkodtam az elképzeléseimhez.

Megtanultuk a tünetekről, hogy betegség. Megkérdőjelezetlenül hittük el. Vannak és voltak kultúrák, ahol a tüneteket jeleknek értelmezték. Manapság következményként és – előre tekintve – előzményként is értelmezzük őket. Az Újmedicina a tüneteket természetes, biologikus válaszreakciónak nevezi. Éljük az életünk és reagál a testünk, lelkünk.

6 millió évre teszik az emberszabású majmok és az emberi faj kialakulásának szétválását. Ki tudja, hogy hány millió éve élnek emlősök a földön?! Megismerhetjük a tudósok kutatásai alapján készült feltételezéseket, de az elég biztosnak tűnik, hogy nagyon rég vagyunk itt, mint faj és élőlény. Milyen paradox, hogy a tünetek betegségnek definiálása – ennek az értelmes Homo Sapiens-nek – akár halálfélelmet is okozhat, miközben ilyen ’régóta’ fennmaradt! Egy kutya – feltehetően – nem értelmezi a testi tüneteit. Láthatóan, nem is szenved (annyit)! :)

Érzelmi állapotokat is elneveztünk, megtanultunk értelmezni. Bizonyos testben érzékelhető energiákat elneveztünk rosszkedvnek, majd a hosszabb rosszkedvet megtanultuk depressziónak hívni. Más energiákat jó érzésnek tanultunk meg és a hosszabb időtartamú jó érzést boldogságnak címkéztünk. Ez az működése: észlel, elnevez, értelmez.

’Tévesen’ tanultunk meg dolgokat, mert ’tévesen’ – másképpen értelmezve – tanították meg nekünk. Akiktől tanultuk, azok is így tanulták. Nem vették észre, hogy értelmeznek, és hogy ha az értelmezésük szemben van a tényekkel, akkor szenvednek. Nem voltak erre tudatosak. Most, nekünk van itt pár lehetőség, hogy tudatosodjunk ezekre az emberi működésekre.

Ha elég volt a feszültségből, illetve végre elérte a feszültség a ’célját’, azaz észrevettük, hogy miért van itt, akkor ráléphetünk a tudatosság útjára. Isten vagy a természet jól kitalálta ezt. Ha úgy nézzük a feszültség egy jelzőberendezés! Jelzi, hogy álmodunk! Nem a tényeket, a valóságot látjuk, hanem az értelmezéseket!

Az ÖnMunka – majdnem az unalomig koptatott szavai – erről szól! Kérdőjelezd meg a stresszes gondolataid! Ez a tudatosság és a szenvedéstől való megszabadulás egyik útja!

Aktuális tanfolyamok:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
2014. június 14-15. Jelentkezési határidő: május 16.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Jelentkezési határidő: május 15.

Részletek itt: http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

MENEKÜLÉS HELYETT

Sokszor merül fel az ülések során, hogy a kliensek menekülnek a helyzetekből mind az ülés alatt, mind az életükben.

Fontos tudni, hogy a menekülés nem rossz, kerülendő vagy megváltoztatandó dolog, mindössze tudattalan, automatikus önvédelmi reakció, ami evolúciósan alakult ki és alapvetően az életünk megóvását szolgálja! (Fontos, hogy a valós veszélyt, az indokolt félelmeket ne keverjük össze a konkrét veszélyt nem tartalmazó helyzetekkel, állapotokkal!) A menekülésre akkor nincs szükségünk, amikor nem vagyunk valós veszélyben. Ha szorongsz, akkor még indokoltnak tűnik a félelmed. Gyere, lássunk át együtt ezen az illúzión!

A menekülés természetes reflex veszélyhelyzetben! Evolúciósan 3 életmentő reakció alakult ki a veszély elhárítására az embernél és állatoknál egyaránt: a lefagyás, a menekülés és a harc. Nem tudatos szinten aszerint választunk ezek közül, hogy melyikkel van a legnagyobb túlélési esélyünk. Ez működik a hétköznapi helyzetekben is, ahol nincs konkrét életveszély!

Ha LEFAGYUNK, MEGDERMEDÜNK, akkor talán észre sem vesz a ragadozó (hétköznapi helyzetben a szülő, tanár, főnök, házastárs stb.)

Amikor MENEKÜLÜNK,  akkor esélyét látjuk annak, hogy így megússzuk a konfliktust (indokolatlan félelemnél, amikor nincs konkrét veszély ez azért nem szokott működni, mert a félelem gondolati-érzet szinten keletkezett, így hiába menekülünk, a gondolat-érzet 'jön' velünk, újra meg újra felbukkan).

Vagy HARCOLUNK, amikor sem a lefagyást, sem a menekülést nem látjuk már lehetőségnek. Ez az a pont pánikosoknál és szorongóknál, amikor úgymond megelégeljük az eddigi menekülést és lefagyást. Amikor rájövünk, hogy ez nem segít! Ilyenkor felvesszük a harcot és szembenézhetünk a helyzettel, a félelmekkel.

Ennek több módja is lehet, abból fakadóan, hogy milyen a 'fegyvertárunk', milyen módszereket ismerünk.

Nekem az önvizsgálat, valóságvizsgálat, a dolgok-gondolatok-érzések mélyebb megértése segített a pánik és szorongás 'legyőzésében'. Úgy is fogalmazhatok, hogy a pánikon, szorongáson való ÁTLÁTÁSBAN segítettek a rendszeres önvizsgálatok. Ez az út azonban nem harc, hanem megismerés. Megismertem a félelmek részleteit: a gondolatokat és az érzéseket. És megláttam, megtapasztaltam, hogy egyik sem veszélyes. Nem kell tőlük félnem. Mondhatom úgy is, hogy megbarátkoztam ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel, mert sosem bántottak. Megértettem, hogy csak úgy képzeltem-éreztem, hogy félek, és átláttam a félelem illúzióján.

Ez az átlátás, megértés velem nem napok alatt történt meg. Hónapokban, sőt több, mint másfél évben mérhető a folyamat. Persze ez egyéni, kinek mennyi, kinek mikor esik le vagy válik világossá. Nem az idő, hanem a hozzáállás, a belefektetett energia, a kíváncsiság a fontos.

Évtizedekben mérhető, hogy elhittük: félni kell bizonyos helyzetekben. Ezt a beégett tapasztalatot nem lehet gyógyszerekkel vagy átírt gondolatokkal pár nap alatt megváltoztatni! Ez munka! Kinek több, hosszabb, kinek kevesebb, de munka!

És megéri ez a befektetés, mert ha átlátsz a félelmeken, akkor egy merőben más minőségű élet vár!

Ahhoz, hogy meglássuk, nem vagyunk veszélyben az egyik legjobb módszer a Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) lehet. Én az SZÖ-vel voltam képes a legjobban belemenni a félelmeimbe. Szóról szóra, képről képre és érzésről érzésre vált megtalálhatatlanná a fenyegetettség érzés, a veszélyérzet, a félelem.

"Nem vagyok különleges talentum, csak szenvedélyesen kíváncsi." - Albert Einstein

A fentebb említett hozzáállás két legfontosabb eleme a kíváncsiság és a gyengédség. Hogy miért?

Kíváncsiság nélkül nincs tanulás. Márpedig az önvizsgálat tanulás. A kíváncsiságot lehet, hogy újra fel kell ébresztened, mert felnőttkorunkra már azt hisszük, hogy ’Jól Tudjuk’ a dolgokat. Ha valamit biztosan ’tudok’, akkor a kíváncsiság meghalt és a ’jól tudásom’ bezárt egy kalitkába. A ’Nem Tudás’ elsőre lehet rémisztő, de ’ő’ a kíváncsiság ’nagybácsikája’. Nézd csak meg ezt: ha úgy gondolom, hogy a szorongás sosem fog elmúlni, akkor épp ’jól tudok’. Így a szorongás újra és újra előidézi önmagát. Ha ’nem tudok’, ha nem tudom, hogy mi lesz a szorongással – tovább megyek: nem tudom mi a szorongás – az lassan vagy gyorsan feloldódik.

A kíváncsiság másik fontos velejárója a ’nem elutasítás’ avagy az elfogadás. Ugyanazzal a dologgal egyszerre nem tudsz kíváncsi és elutasító lenni. Mondhatnám úgy is, hogy a kíváncsiság következménye az elfogadás.

És itt jön a gyengédség szerepe. Ha már jól megtanultam szorongani és sokat pánikoltam, nem biztos, hogy az első önvizsgálat után szertefoszlik minden félelmem. A különböző helyzetekre adott öntudatlan félelmi reakciók még egy darabig működni fognak. Sokak feladják az elején, a közepén vagy a vége előtt közvetlenül, mert nem látják a változást!

Az önmagunkhoz való gyengédség azért szükséges, hogy ezekben az esetekben ne hibáztassuk magunkat. Ez csak benne fog tartani a szenvedésben. Tudjátok, tanulhatunk a kisgyerekektől és a kölyök állatoktól. Amikor kúszni, állni vagy járni tanulnak, miközben újra meg újra elesnek, nem kezdik el ócsárolni magukat. Nem modogatják, hogy de béna vagyok. A kíváncsiság és a gyengédség természtesen és öntudatlanul van velük. És ezek nélkül nem tanulnának meg semmit. Hála a jó Égnek, hogy így lettünk kitalálva!

A gyengéd, önmagunkat és a helyzeteket elfogadó hozzáállás nélkül még befizetünk egy kis időre a kalitkánkba.

A gyengédség önmagunkkal szemben továbbsegít a nehézségeken.

Ha kíváncsi lettél és eleged van az élet, mások és önmagad hibáztatásából, és szeretnéd elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, akkor lehet érdemes az önvizsgálatokat megtanulni és használni!

A SPONTÁN PÁNIKROHAM - EGY TELJESEN NORMÁLIS FIZIOLÓGIÁS REAKCIÓ TOTÁLIS FÉLREÉRTÉSE

„…az érzelmek minősége, hogy például valami félelmetes-e vagy izgalmas, azon múlik, hogyan értelmezzük a helyzetet. Ha például valakinek kialakul egy spontán pánikrohama, azt értelmezheti veszélyesnek, s így épülhet ki nála az ismételt rohamok hatására a spontán pánikos pánikzavar. Ha viszont sikerül megértenie, hogy ezek a rohamok teljesen veszélytelenek, akkor megszűnhet a félelme, bár a rohamok esetleg még néha előjönnek.” Szendi Gábor: Pánik – Tények és Tévhitek

Kiegészítésként fontos tudni, hogy mit értünk spontán pánikrohamon és spontán pánikos pánikzavaron!

Spontán pánikroham: amikor nincs konkrét ijesztő vagy félelmetes helyzet, gondolat vagy érzés, ami kiváltja a rohamot. A roham tünetei felismert ok nélkül jelennek meg.

Spontán pánikos pánikzavar: Szendi Gábor a spontán pánikot nem betegségnek, hanem zavarnak hívja, mert nincs rendellenesen működő szervi háttere a rohamnak. A spontán pániknál mindössze arról van szó, hogy az agyban a széndioxid szintje – az oxigén szinthez képest – megnövekszik, ezért az agy parancsot ad a széndioxid-oxigén arány normalizálására. Ez tünetileg légszomj, szédülés, zsibbadás, ziháló légzés, szapora szívverés, vérnyomásemelkedés formájában jelenhet meg. Ha az elme ezeket a tüneteket veszélyesnek értelmezi, akkor hosszabb ideig fennmaradnak, felerősödnek és gyakrabban fordulnak elő. Ez a pánikzavar. Ha az elme ezt nem értelmezi veszélyesnek, akkor gyorsabban és félelemmentesen zajlik a spontán pánikroham és többé nem, vagy nagyon ritkán és enyhén jelentkezik.

A pánikosok körében bizonyított a széndioxid érzékenység, ami az agyi széndioxid érzékelők extra érzékenységének következménye. Ez önmagában nem befolyásolja az egészséget, és evolúciós gyökerei vannak. Ezekről bővebben a fent említett könyvben olvashatsz.

Ha ezt a mechanizmust a pánikos megérti, átlátja, az nagyban elősegíti az indokolatlan veszélyérzet, a félelemérzet csökkenését vagy teljes megszűnését. A megértési folyamatot pedig nagyban támogatja a rendszeres önvizsgálat.

Az első két pánikrohamom a spontán pánik kategóriájába sorolható, ugyanis mindkettő az éjszaka közepén felébredve ért. Ez a két roham izomfeszülésekkel, egész testre kiterjedő remegéssel, hidegverítékezéssel, fokozott szívdobogással és nagyfokú izgatottsággal jártak. Az első alkalommal felhívtam az orvosi ügyeletet, ahol egy unott női hang nyugtató gyógyszert javasolt, és letette a telefont. Ez némiképp kizökkentett a félelemből. Igazából alaposan felbosszantott a hozzám állása, így a testemben másféle érzetek is megjelentek, de alapjában véve a félelmem csökkent. A második roham két nappal később következett be és nagyjából ugyanúgy folyt le, mint az előző, leszámítva az ügyelet felhívását. Mindkettő körülbelül egy órán keresztül tartott.

Ezek után az elmém elkezdett nagyon figyelni. Amikor észlete az említett tünetek egyikét vagy valamilyen fura – addig nem észlelt – érzetet, és veszélyesnek minősítette, akkor beindult a roham. Ezek a rohamok annyiban különböztek az első kettőtől, hogy az elmém folyamatosan értelmezte a testi érzeteket, illetve elkezdett előre gondolkodni. Például ha valahova egyedül vagy éjszaka kellett mennem, ahol nem volt gyorsan elérhető segítség, akkor az veszélyesnek minősült, és sokszor beindította a rohamot. Ez a fajta pánikroham már a másik csoportba, a szorongásos pánik csoportjába tartozik.

Erről majd a következő bejegyzésben írok!

Kicsit visszatérve az indító idézetre, a pánik, a szorongás, összeségében a félelmek az elme értelmezései. Az éppen adott információk (gondolatok: 'valami baj lesz' és testi érzetek: 'szapora szívverés, szédülés' stb.) alapján az agy válaszreakciókat eszközöl a 'túlélés' érdekében. Az elme mindig a lehető legkissebb rosszat választja, ami lehet egy félelmetes gondolat vagy egy menekülési útvonal. Mindegy, bármiképp is van, mert csak az elme önvédelmi mechanizmusai indulnak be. És amikor ezek működések átláthatóvá válnak, akkor a tünetek lassan vagy akár azonnal megszűnnek, illetve nem értelmeződnek rossznak vagy félelmetesnek. Magyarul, amikor megértem az elme és a test működését, akkor már nem fog veszélyesnek tűnni a légszomj vagy mellkasi nyomás, így ezek a tünetek könnyebben távozhatnak.

Az önvizsgálatok hozadéka az értelmezések kioldódása és az érzések tiszta, feszültségmentes átélése.

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

SZOKÁSOK ÉS TUDATOSSÁG

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk szokás és tudatosság alatt.

A szokás minden automatikus, tudattalan működés, amit nem gondolunk át, veszünk fontolóra vagy mélyedünk el benne mielőtt cselekszünk, beleértve a beszédet és a kimondatlan véleményeket is. Minden cselekedet szokás, amire nem tesszük fel a kérdést, hogy ’Valóban ezt akarom?’ vagy ’Valóban erre van szükségem?’ A szokás a megkérdőjelezetlen, felülvizsgálatlan hiedelemből, elhitt gondolatból fakadó, automatikus gondolati-érzelmi reakció és cselekvés.

A tudatosság az az állapot, amiben nincs kész válaszunk, válasz reakciónk egy adott helyzetben. A tudatosság a csend, amelyből a feszültségmentes válasz vagy reakció fakad. A tudatosság az, amikor észreveszed a gondolatot vagy cselekedetet, tudatossá válsz a gondolatra vagy cselekedetre. Tudatos vagy, amikor felteszed a kérdést, hogy ’Valóban reggelizni akarok? Éhes vagyok?’, és amikor tudatában vagy a gondolatnak, hogy ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’, vagy csak robot üzemmódban betolod a reggelit. Tudatos vagy abban a pillanatban is, amikor reggeli közben észreveszed, hogy elég, vagy észreveszed, hogy ott a gondolat: ’Ételt nem dobok ki.’.

Az életünk napjai a szokások folyamata. Az ébredés utáni első gondolattal és cselekvéssel kezdődik és az elalvás előtti utolsóval zárul. A szokás nem rossz dolog. Addig nem is okoz bennünk feszültséget semmilyen szokás, amíg nem áll szemben a valósággal. Mondok egy példát: Az ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’ gondolattal és a reggelizéssel semmi bajom, amíg van, és olyan étel van reggelire, amit szeretek. Amikor azonban nincs semmi a hűtőben vagy a kedvesem egy új receptet próbált ki éppen (amit persze nem szeretek), azonnal ott terem a feszültség valamely formája. Ez lehet enyhe rosszallás vagy heves tiltakozás, akár düh is. Miközben csak annyi történt, hogy a valóság nem passzolt az elképzelésünkkel, a szokásunkkal. Biztos történt már veled is olyan, hogy egy ételt valamiért nem szerettél, de egyszer úgy alakult, hogy megkóstoltad és ízlett. Egészen addig ragaszkodtál egy olyan élményhez a múltban, ami azt mondta, hogy azt nem szereted. Egyszerűen a szokásod volt, hogy nem eszel olyat. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell enned bármit, meg kell csinálnod vagy másképp kell gondolnod bármit, mindössze arról szól, hogyha feszültség keletkezik benned egy helyzetben, attól nem feltétlenül szükséges szenvedned. A tudatosság az, ami segíthet felismerni a szenvedésed okát, az ellenállásod a valóságnak. Ha nincs semmi a hűtőben, akkor nem eszek vagy átmegyek a boltba, vagy csak megkérdem magamtól: Valóban éhes vagyok? A tudatosságban mindig felbukkan a következő, stressz-mentes lépés. Byron Katie úgy mondja, hogy a nyitott elme az egyszerű utasításokat követi: nincs kaja a hűtőben és éhes vagyok, megyek veszek a boltban, vagy megkérem a párom, hogy készítsen, vegyen nekem stb. Az egyszerű utasítások az elmémben megjelenő, feszültség mentes gondolatok, amikhez nem fűzök kommentárt, magyarázatot, nem keresek kifogást vagy hibást.

A szokásokat eltanultuk, lemásoltuk a körülöttünk élőktől. Vannak, amelyeket tudatosan, mert tetszett nekünk, de többnyire teljesen tudattalanul vettük át és kezdtük el használni ezeket.

A szokások sokszor lezárnak, lebénítanak minket helyzetekben. Az étkezésnél maradva: Napi 3 étkezés szükséges, amiből egynek melegnek kell lennie. Gyerekként sokszor átéltem, hogy a szüleim azt mondák ennem kell. Miközben nem voltam mindig éhes. Ez feszültséget keltett bennem és nyilván a szüleimben is, akik ugyanúgy elhitték ezt a gondolatot. Jelzem, nem a napi 3 étkezés a probléma, hanem az, hogy ha valaki épp nem éhes egész nap, akkor csak úgy tud feszültség keletkezni benne, ha a gondolat (Ennem kellene) megjelenik. Amíg a valósággal (nem vagyok éhes) szembe menő gondolat nem bukkan fel, semmi bajom. Ebben az esetben az egyszerű utasítás az, hogy: Nem eszek. Ha az elme ehhez nem fűz kommentárt (pl. ha nem eszel, akkor legyengülsz vagy beteg leszel), akkor nem keletkezik feszültség. Ezt a kommentáló elmét nevezzük Jól Tudom Elmének, ami a szokások, hiedelmek alapján értelmezi a helyzetet. A helyzetben egyébként nincs semmi feszültség. Az értelmezés teszi stresszesé.

A tudatosság a Nyitott Elme. A Nyitott Elmének ugyanúgy megjelenik a gondolat (Ebédidő van), csak amikor észreveszi a gondolatot, lecsendesedve befelé figyel. Figyel, hogy éhes-e. És ha nem, akkor folytatja a napját. A Nyitott Elme tudatos a történésekre. Ha később éhes lesz, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem megy szembe a Valósággal. Követi az egyszerű utasítást és eszik, amikor éhes. Ha meg épp nem tud enni, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem értelmezi a helyzetet. Egyszerűen teszi a dolgát.

A feszültséget csak az tudja előidézni és fenntartani, ha gondolatban szembehelyezkedünk a Valósággal! Ahogy Katie mondja: Mondhatod az esőnek, hogy ne essen, amikor éppen esik. A Valóság az, hogy esik. Ez tény. Gondolatban ellene mehetsz ennek, de mindig alul maradsz. A Valóság mindent ural.

Ha felülvizsgálod, megkérdőjelezed a feszültséggel teli gondolatokat, a Zárt Elme kinyílik. És egy másik, békés világba kerülsz. Egy olyan világba, ami addig is ott volt, mindössze néhány elhitt, megkérdőjelezetlen gondolat választott el tőle!

Ha már kíváncsi vagy arra a világra, amiben nyitottan, feszültségektől mentesen élhetsz, jelentkezz az alábbi programok valamelyikére:

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag ONLINE nov. 21.-től:
http://onmunka.blogspot.hu/p/online-scott-kiloby-elo-onvizsgalatok.html

Byron Katie - Munka-Módszere Alapképzési Csomag dec. 7.:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Bevezetés az ÖnMunkába - Gyakorlati ismerkedés az önvizsgálatokkal nov. 27.-én Szentendrén:
http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

és nov. 30.-án ONLINE:
http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

AMIT A MOTIVÁCIÓ ELREJT ELŐLED

MOTIVÁCIÓ

Vannak, akiknek többre van szüksége az átlagnál...

Az egyik tanfolyamra készülve jutott eszembe a motiváció témája. Már többször dolgoztam ezzel, felfedezve a motivációkat, mozgató rugókat, melyek az életem állandó résztvevői, de írásban még nem jegyződött le.

Mi a motiváció?

Neked mi az? Mielőtt továbbolvasnál, fogalmazd meg! Igazából úgysem az én vagy bárki más válaszaira vagy kíváncsi, hanem a sajátodéra. (A kérdések feltevése és a megválaszolása arra jó, hogy feltárd, önmagad számára láthatóvá tedd, ami benned gondolati és érzés szinten van. A feltárás nélkül nem nagyon nyílik a látóterünk, a tapasztaló terünk és benne ragadunk a jól megszokott gondolati és érzés körökben.)

Én arra jutottam, hogy az a motiváció, amikor valamit el akarok érni, meg akarok valósítani, hogy az a valami jobbá váljon, vagy boldogabb, elégedettebb stb. legyek.

Mit szeretnél jobbá tenni az életedben?  Írd le! (ez az, amin változtatnál)

Pl. Szeretnék végre békében, kiegyensúlyozottan élni. (ez az irány, a motiváció)

Úgy tűnik, hogy van egy részünk, ami sokszor mondogatja, hogy: Javítsd ki, tedd jobbá, változtass rajta. Ez rendben is van addig a pontig, amíg ezzel békében vagyunk, amíg ez nem szül bennünk feszültséget. Sokakban viszont nagyon erős ez a jobbítási, megváltoztatási vágy. A kényszerességig fajul bennük. Mindig ezen dolgoznak, ami rengeteg energiát emészt fel, és feszültséggel jár.

Ez a kényszer nagyon erős hiedelmeken alapul. Mélyen belénk ivódott, hogy elégtelenek vagyunk, kevesek, bénák, gyengék vagyunk. Ezek mind a viszonyításból, a dualitásból származtathatóak, és a szüleinken, nagyszüleinken, nevelőinken, tanárainkon, barátainkon keresztül égtek belénk, váltak a hitrendszerünkké. (És persze haragudhatunk rájuk, amivel semmire sem megyünk, csak újabb feszültségek keletkeznek bennünk! Az önvizsgálatokon keresztül megismerve magunkat és a működésinket, megismerjük őket is. Ők is ugyanabban nőttek fel, ugyanúgy beléjük égtek a hiedelmek, és nem tudatosan adták nekünk tovább.)
Amikor felismerhetővé válik ez a feszült, kényszeres vagy vágyott jobbítási, megváltoztatási törekvés, akkor van lehetőségünk arra, hogy kezdjünk vele valamit. Amikor már nagyon nem tetszik, ami van körülöttem, egyszer csak felbukkan a kíváncsiság, hogy mi is történik itt valójában. Ez az önismereti út első, tudatos pillanata. És itt az azonosult elme ezerrel tiltakozik, harcol, igazol, menekül, mert mint értelmező gépezet, nem tudja, nem meri felfogni, hogy az eddigi élete egy nagy illúzióhalmaz. Ezt rendkívül félelmetesnek éli meg. Mindenfélét ki is talál, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia. Próbálja elnyomni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és érzéseket.

Ha épp itt tartasz, légy türelmes és gyengéd magadhoz, mint a bölcs édesanya az enni tanuló gyermekéhez. Tudja, hogy evőeszközzel megtanulni enni nem könnyű! Sok gyakorlás szükséges hozzá. Még ebben a rohanó világban is kell elég idő az idegrendszernek arra, hogy kialakuljanak és bejáratódjanak az idegpályák, amik a mozgásért felelősek.
Ugyanígy idő kell ahhoz is, hogy az elme megszokja ezt az új nézőpontot. Hogy megtapasztalja, nincs ebben semmi félelmetes. Hogy megtanulja, mit kezdjen az érzésekkel, a vetített történeteivel, viszonyítás nélkül.

Ne érts félre! Nincs a motivációval semmi baj. Alapmotivációnk az életben maradás. Fontos, hogy ez az alapmotiváció tevődött át azokra területekre, ahol messze nincs szó életben maradásról. Ezekre a motivációkra nézhetünk rá az önvizsgálatok segítségével, ezekről jöhet le a feszültség.

És vajon miért van erre szükségem? Miért kell megváltoztatnom, jobbá tennem ezt? Ezt a kérdést is válaszold meg mielőtt továbbolvasol!

Az önvizsgálatokkal feltárulhat számodra mindaz, amit egy konkrét dologgal kapcsolatban beléd égett. Ezeknek a dolgoknak a megkérdőjelezésével tovább haladhatsz ezen az önismerkedős úton.

Én azt találtam, hogy azért kell bármit, bárkit (akár önmagamat) jobbá tennem, mert azzal valami baj van. Nem jól működik, így nem elég jó.

Pl. Megértőbbnek kellene lennem. Ilyenkor valami hiány történet aktiválódik bennem, valami nincs rendben velem. Pl. érzéketlennek gondolom magam. Aki érzéketlen, az pedig nincs rendben, hiányos és meg kell javítani. Ilyenkor elhiszem, hogy ilyen, érzéketlen vagyok és nem is nagyon tudom magam másmilyennek látni. Ez a zárt elme a működése, beszűkül az általa igaznak tartott vélekedésbe. Elhisz egy gondolatot és hosszabb-rövidebb ideig ragaszkodik hozzá. Ilyen esetben aktiválódik bennem az Érzéketlen-én, ami egy Hiány-én, hiány-történet. Ez - másképp fogalmazva - az elhitt gondolatokkal és érzésekkel való azonosultság.
Figyelmedbe ajánlom egy korábbi bejegyzésemet, ami az elme működésével, az azonosulás folyamatával foglakozik: http://a-munka.blogspot.hu/2013/06/az-elme-ebredese.html

A legegyszerűbb megfogalmazásban a motiváció = változtatási, jobbá tevési vágy, kényszer.

Ha a konkrét helyzetbe belenézve nem jelenik meg benned feszültség, akkor ez nem motiváció, vagy nem stresszes számodra a várható kimenetele. És persze ebben az esetben is épülésedre szolgál a vizsgálódás. 

Ha már felismerhetővé vált a jobbítási, változtatási kényszered, vágyad, és a motiváció már túl sok feszültséggel jár, nézz körül itt a blogon vagy jelentkezz az egyik aktuális ÖnMunka tanfolyamra!

Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapcsomag az alábbi linkre kattintva:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

ONLINE Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag itt:

http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

AZ ELME ÉBREDÉSE

Byron Katie – Az öröm ezer neve című könyvéből osztok meg veled néhány részletet, melyek segítségével könnyebbé válhat az önfelismerés útja. Születésünktől fogva az elme (nevezzük így azt a részünket, amin keresztül felfogjuk a világot) fokozatosan, mély álomba merül. Úgy értem, hogy eleinte mindent önmagában tapasztal, nem címkéz és elemez, egyszerűen jelen van. Tanúja, nem pedig – a hagyományos értelemben – ’aktív’ résztvevője a történéseknek. Aztán megtanul értelmezni. Szavakat hall, amiket – eleinte a szülők, a szűkebb és tágabb környezet, később önmaga – összeköt képekkel (pl. a ’fa’ szót egy fa képével), helyzetekkel (kidőlt fa, nagy fa, korhadt fa) és érzésekkel (nagy fa-csodálat, korhadt fa-undor, kidőlő fa-félelem). Persze ez tudattalan összekötés, nem akaratlagos. Az elme megtanul értelmezni. És közben azonosul a gondolatokkal és érzésekkel.

„Amint az elme felismeri önmagát, abbahagyja a saját gondolataival való azonosulást. Ez pedig óriási nyitott teret hagy maga után. Az érett elme bármilyen gondolattal jól elvan; sosem fenyegeti ellenállás vagy konfliktus, mivel tudja, hogy nem lehet őt hátráltatni. Amikor nincs védelmezni kívánt pozíciója vagy identitása, bárhová elmehet szabadon. Sosincs semmi veszítenivalója, hiszen alapvetően semmi nem is létezik. Nevetés árad ki belőle, és a hála könnyei is, saját természetének megtapasztalása révén.”

Amikor felismered az elme működési mechanizmusait, az életed megváltozik. Fura és félelmetes is lehet, hogy rálátsz ezekre a működésekre, miközben folyamatosan kattognak a gondolatok a fejedben, hogy ’Ha ez mind csak értelmezés, akkor mi van, mi valóságos?’ és jönnek a legkülönfélébb ’rossz’ érzések. És az elméd keresi a régi normákat és menekül az ismerős gondolatokba és érzésekbe, még ha azok fájdalmasak vagy szorongást keltőek is.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.”

Tudatosan megvizsgálva a gondolatokat és érzéseket, fokozatosan, kiazonosulhatsz ezekből a megtanult, elhitt működési mintákból. A tudatosan mindössze annyit jelent, hogy ’nem értelmezve’, ’nem azonosulva’, mondjuk úgy, hogy ’kívülről ránézve’ szemlélőként tapasztaljuk meg a történéseket. Így, önmagukban, a rájuk aggatott címkék nélkül vizsgáljuk a felbukkanó gondolatokat és érzéseket.

„A kérdezést végző rész az elme semleges része, mely képes az elmét az egyik polaritásból a másikba átvinni. Ez a semleges rész lehetővé teszi a zavarodott, beragadt, jól-tudom polaritásnak, hogy megnyissa magát az elme azon polaritása számára, mely azokat az ép, tiszta, szeretetteljes válaszokat rejti, melyek a jól-tudom elmének is értelmezhetőek. A semleges résznek nincs motivációja vagy vágya, „kellenéje” vagy „nem kellenéje”; hídként szolgál az egyik polaritásnak, hogy átkelhessen a másikhoz. És ahogy a jól-tudom elme egyre tanultabbá válik, feloldódik a bölcsesség polaritásában. Ami pedig visszamarad, az teljesen ép(eszű), osztatlan és szabad. Természetesen, mindez csak egy metafora, mivel összesen egy elme létezik. A lényeg azonban annyi, hogy amikor az elme zárva van, a szív is zárt; amikor pedig az elme nyitott, a szív is nyitva áll. Vagyis, amennyiben szeretnéd megnyitni a szívedet, kérdőjelezd meg a gondolataidat.”

Tehát az önvizsgálatot a ’Nem Tudom’ elméből, a nem-tudás teréből végezzük. Ehhez eleinte lehet, hogy segítségre lesz szükséged. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy több-kevesebb idővel egyedül végezd az önvizsgálatokat, hiszen a kérdések és a válaszok is Benned vannak.

„Az önvizsgálat nyomán mindig egyre kevesebb történeted marad. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg önvizsgálatot nem tartasz. Nincs történet, mely te lennél, amely feléd vezet. Minden sztori tőled elfele vezet. Te az vagy, aki az összes történet előtt létezik. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre kerül.”

A történetekből, értelmezésekből kifelé vezető úton egyre többször tapasztalhatod meg a dolgokat önmagukban. A gondolatok és érzések nem valószínű, hogy el fognak tűnni, csak az értelmezés nélküli megtapasztalás teszi őket majd mássá. Nem lesznek téves értelmezések, szorongássá azonosult érzések. Lesz öröm és bánat, csak tiszta megtapasztalásban, teljesen átélve, megélve, címkék nélkül, hogy ez jó vagy rossz.

„Az önvizsgálat túlsó oldalán az élet annyira egyszerű és nyilvánvaló, amilyet innen, önvizsgálat nélkül képtelenség elképzelni. Minden tökéletesnek tűnik úgy, ahogy éppen van. Ezen a helyen nincs szükség reményre és hitre.”

Pihenj a tapasztalásokban értelmezések nélkül, önvizsgálj ezzel a két csodálatos módszerrel és élvezd az életet a hiedelmekkel együtt vagy azok nélkül!

„Az önfelismerés hozadéka egy állandó kegyelmi állapot. Ezt az állapotot nem lehet keresni vagy megtalálni. Más irányból érkezik, és teljesen átveszi feletted a hatalmat. Oly hatalmas, hogy képtelenség elhalványítani vagy befedni. A rövid verzió ennyi: „az önmagába szerelmes elme”. Önmagának teljes, totális elfogadása és elfogyasztása, mely ugyanabban a pillanatban már vissza is tükröződik a központi helyre; mint a fúzió. Amikor erről a helyről éled az életedet, hazaérkeztél.”

Ha az elején tartasz vagy elakadtál az önvizsgálatokban gyere egyéni konzultációra (akkreditált facilitátorok itt), tanfolyamra (vidéki tanfolyamok itt, fővárosi tanfolyamok itt) vagy csatlakozz a Facebook-on az ÖNVIZSGÁLATOK csoporthoz itt.

KAPCSOLAT MŰHELY

Páros Munka azoknak, akik együtt akarnak tenni Önmagukért.

Nem mintha bármely kapcsolat megjavításra szorulna (valamiért és hosszútávon minden úgy jó, ahogy van), mégis sokszor találkozunk olyan gondolatokkal, hogy a kapcsolatainkban valami nem jól működik.

Akik már tudatosan is járják az önismeret útját, tapasztalhatják, hogy kapcsolatainkban elvárásokkal működünk. Azt is megértik, hogy a kapcsolatainkban, a másik félben tükröződünk. Gyakran homályos, hogy mi is az, ami tükröződik, mégis tudják, hogy az a valami ott van bennük is.

És lehet, hogy már Te is felismerted önmagadban azt, ami a Másik szavaiban, tetteiben, viselkedésében tükröződik feléd. Lehet, hogy önmagadban el is fogadtad ezeket a dolgokat. Egyedül már „jól” vagy. Viszont még nem tartasz ott, hogy egyedül élj, mert van párod, gyerekeid, szüleid, akikkel együtt élsz és szeretsz, szeretnél együtt élni.

Ilyenkor mit lehet tenni?

Lehet lenyomni magadban, lehet áldozat szerepet vállalni, lehet harcolni, lehet tisztán kommunikálni, lehet megoldást keresni. Ki hol tart.

Én most éppen itt. Keresem a megoldást, keresem magam a kapcsolataimban. És, úgy látom, ha mindketten odafordulunk a Másik felé, – egyben Önmagunk felé – akkor hatványozódik a megélésem. Nem tudom hogyan is van ez. Olyan mintha kölcsönhatásba lépnénk. Ráadásul gyorsan.

Azokban a kapcsolatokban, ahol – látszólag – csak én fordulok oda, a következmény nem ilyen erős, pláne nem gyors. És persze nem kell gyorsan, szuper jól éreznem magam, nem ez a cél, azért be kell, hogy valljam, én kedvelem a kölcsönös jó érzést, jól együtt levést. Itt tartok.

És kevésbé kedvelem azokat az együttléteket, amikben feszültség van. Tudom, hogy ez csak azért van, mert szembe megyek a Valósággal. Mégis, egyelőre van még bennem valami idealisztikus kép arról, hogy kéne lenni a dolgoknak. Az ÖnMunka, az önvizsgálatok hatására egyre kevesebb bennem a feszültség ezzel kapcsolatban, egyre tisztábban kommunikálok a Másik és magam felé. Látom, hogy ez egy folyamat. Ahogy elhittem a kapcsolatokat és bennük magamat, az is egy folyamat volt.

Ennek az önismerkedő folyamatnak lehet része a kapcsolatokban a páros Munka. Ebben a Munka-folyamatban nagy ereje van annak, ahogy egymást megítélve, egymásnak intézve ezeket az ítéleteket, odafigyelve egymásra, meglátjuk a történeteinket. A történeteket a kapcsolatról, a Másikról és Önmagunkról. A történetekre való rálátással csökken vagy megszűnik a feszültség. Tapasztalatom szerint a feszültségmentes kapcsolat nagyban különbözik a feszülttől. Elsősorban persze saját magaddal kerülsz „jó” kapcsolatba. Saját magadat érted meg, szereted meg. Ezen – az önismereten – keresztül érted meg a Másikat is. Így válsz szeretetteljessé.

A Kapcsolat Műhely minden emberi kapcsolatban hatékony önvizsgálati lehetőség a pár-, szülő-gyerek, baráti, munkahelyi kapcsolatokban egyaránt.

Ha Te és a Párod, Gyermeked, Szülőd, Barátod, Munkatársad kíváncsiak vagytok és készen álltok őszintén egymás felé fordulni, szeretettel várlak Titeket a Kapcsolat Műhely tanfolyamaira! Részletek és egy Katie videó a Kapcsolat Műhely fül alatt.

FÉRFI TÉMA

Régóta foglalkoztat, hogy miért találkozok relatíve kevés férfival az önismeret terén. Ennyire tisztában vagyunk magunkkal vagy ennyire nem foglalkozunk önmagunkkal? Keménykedünk, takargatunk, vakok vagyunk, nem vállaljuk fel a nehézségeink?

Még a történetem szerinti bátrabbak is, akik mélyebben foglalkoznak magukkal, sem túl aktívak. Legalább is láthatóan. Fejben rendezik a dolgokat vagy mélyebben? Vagy csak nem foglalkoznak a nehézségekkel? Vagy a férfi identitás, az ennek való megfelelési vágy az, ami nem enged megkérdőjelezni, megvizsgálni dolgokat. Hiúság, büszkeség, önteltség, a látszat fenntartása akadályoz ebben?

Ahogy elkezdtem magamba nézni, találtam válaszokat. És megkedveltem a nehézségeket, illetve egyre kevésbé hiszem el nehézségnek azt, amit előtte annak véltem. 

Ha úgy érzed van még mit megtudnod magadról, ha szembenéznél a legfélelmetesebb hiedelmeiddel, ha kíváncsi vagy ki vagy mi is ez a férfi benned, jelentkezz a következő kurzusra:

KURZUS CSAK FÉRFIAKNAK!

Az ÖnMunka módszereiben kezdőknek és haladóknak indítom ezt az intenzív, 8 hetes folyamatot. A tanfolyamon elsajátítható és elmélyíthető Byron Katie - A Munka és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok módszerei. Ez a két önvizsgálati technika kiválóan alkalmas arra, hogy ránézzünk a FÉRFI, FÉRJ (PARTNER) ÉS APA identitásainkra! 

Az a tapasztalatom, hogy a férfi témában több, mély hiedelem is rányomja a bélyegét az életünkre. Ezek meglátásával az elmúlt két évben sokat könnyült az önmagammal és másokkal való kapcsolatom.

Ebben a férfi csoportban a férfi identitáson keresztül az alapoktól dolgozunk együtt az alábbi témákban:

- férfi, férj, partner, apa, gyerek (felnőttként a szülővel való kapcsolatban) szerepeink

- külső és belső elvárások a férfi, férj, apa szerepekben

- az ideális férfi, férj, apa

- férfiasság

- hiány-ének és koncepciók keresése a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ)

A tanfolyam fontos része a heti alkalmak közti önálló és közös gyakorlás, tapasztalás és az egyéni konzultáció, mind a Munka és MÖ módszerekkel. A tanfolyam díja tartalmaz egy ingyenes MÖ konzultációt velem, illetve a tanfolyamon való részvétellel egy 50%-os, kedvezményes Munka konzultációt is kaptok.
Maximális létszám 8 fő!
A tanfolyam a Köz-Pontban (VI. Bp, Benczúr u. 20.), április első hetében indul és heti egyszer 4 órás időtartamú, előre láthatóan kedd esti időpontban.
A tanfolyam díja 40.000.- Ft.
Jelentkezési határidő: március 18.
Jelentkezés: pakolux@gmail.com vagy 20/9138 673, Pákolicz Misinél

AMIRE SZÜKSÉGED VAN A KÉRDÉSEK MEGVÁLASZOLÁSÁHOZ

Az alábbi írás egy feladatnak készült a Mélyülő csoportnak, aztán lett belőle egy bejegyzés :-) Imádom a Valóságot! (Amikor épp nem utálom.) :-)
Szeretettel ajánlom Mindenkinek, elmélyülésre!

IGAZ EZ? Nagyon szeretem ezt a kérdést. Olyan egyszerű. És amilyen egyszerű, olyan ritkán tesszük fel. És ha fel is tesszük, olyan összetett, koncepciózus válaszokat adunk, hogy az szinte kibogozhatatlan. Pedig, ha kicsit csendesítjük az elmét - megengedve neki, hogy a gondolatok és érzések szabadon megjelenjenek benne; és megengedve magunknak, hogy ne kezdjünk velük semmit, csak hagyjuk, hadd legyenek - megláthatjuk az igazat. Azt a tiszta igazságot, ami mentes a koncepcióktól, az ítéletektől és a viszonyítástól. Ebben a csendben meglelhetjük azt az igazságot, ami abban a pillanatban a miénk. És honnan tudhatjuk, hogy ez az igazság? Onnan, hogy nincs benne feszültség.

Nincs más dolgunk, csak együtt lenni a hiedelemmel és a kérdéssel: Igaz ez? Úgy is megkérdezhetjük, hogy: Mi a konkrét bizonyíték az adott gondolat igazságára? Pl. Karcsi megbántott! Mi a bizonyíték erre? Mi történt valójában? Mik a konkrét tények? Tudhatom, hogy mi volt a szándéka? Egyáltalán volt-e szándéka? Tudhatom, hogy mi zajlott benne, miközben azt tette/mondta, amivel engem „megbántott”?

Tedd fel a kérdést és várj! Az intellektuális válaszra a feszültség nem vagy csak kicsit és átmenetileg csökken. Az igazi válasz, az igazság felszabadít. Békéssé válsz, innen tudhatod, hogy már nem vagy történetben. Karcsi azt mondta, hogy kövér vagyok. Mihelyst meglátom, hogy a „kövérség” a történetem (az alvilág a „megbántott” történetnél mélyebben elhitt gondolat), abban a pillanatban tud szertefoszlani a „megbántott” történet. (És persze a kövérség is történet, de erre - a történet alvilágára - majd később, egy következő bejegyzésben visszatérünk.)

Próbáld ki azt, hogy amikor éppen feszült vagy, amikor épp történetben vagy, csak vedd észre a feszültséget és a történetet. Amíg a feszültségre a menekülést választod, minden marad a régiben. Ha kész vagy az igazságra, akkor tapasztald meg a feszültséget, engedd meg a történetnek, hogy ott legyen és vedd észre a gondolatot, ami szemben áll a valósággal. Ehhez kell a csendesség. Arra is fordíthatod az energiádat, hogy bizonygasd az igazad. Mindig megbánt. A múltkor azt mondta, hogy kiállhatatlan vagyok. Így is élhetsz. És ha semmilyen feszültséget nem okoz az igazad, boldog ember vagy. Ha viszont ez nem így van, felteheted ezt az egyszerű kérdést és várhatsz.

Ebben a csendes várakozásban sok mindent megtudhatsz magadról, a hiedelmeidről, történeteidről és a Valóságról. Ez az önismeret útja, az önvizsgálat. A csendességben ismered meg magad, születsz újjá. És így már tudatosan élheted ugyanazt az életet, amit az „első” születésednél kezdtél megtapasztalni. Akkor még nem volt történeted, nem voltak viszonyításaid és ítéleteid. A világot és annak működését, amit ezután ártatlanul (hiszen nem tudtad megkérdőjelezni és megvizsgálni) elhittél, most már megvizsgált hiedelmekkel, újra megtapasztalhatod.

A Munka ehhez a megtapasztaláshoz segít hozzá!

AZ ELME NYITOTTSÁGI ÁLLAPOTA

A minap volt egy "nehéz" helyzet az életemben. Ebből született a következő írás. Köszönöm a nehéz helyzetnek és a résztvevőknek! No meg az önvizsgálatnak és az önvizsgálónak :-)

Azt hinni, hogy a Másik megérti (úgy érti, ahogy az bennem megélődik - amit sokszor magam sem értek!) azt, amit kommunikálok felé, a beszűkült érzékelésű elme szüleménye. Egy megvizsgálatlan hiedelem az a gondolat, hogy a Másik meg/ért engem. Fogalmazhatok pontosan, tisztán érthetően, gesztikulálhatok tudatosan, lehet a szívemben mindent körülölelő szeretet, a Másik mindenképpen a saját szemüvegén, a saját szűrőjén, az elméje aktuális nyitottsági állapotán keresztül fogja értelmezni a hallottakat, látottakat. És ugyanígy az, amit közölni szeretnék, a szűrőimen, az elmém jelenlegi nyitottsági állapotán keresztül indul a Másik felé. Lehet elképzelésem arról, hogy hogyan fogja vagy hogyan kellene fogadnia, hogy meg kellene értenie és úgy kellene értenie, ahogy az bennem van és megy felé. Nem rajtam múlik, hogy miképpen értelmezi a kommunikációmat és még csak rajta sem. A másik "megértése" csak azon múlik, hogy az elme éppen mit tud befogadni. 

Megjegyzem, az elme nem ellenség. Az elme egyszerűen kondíciónálódott. Az elme működését úgy képzelem, hogy a bejövő információkat valamely módon értelmezi és az értelmezések összességéből azonosul énné. Az a bibliai jelenet jutott eszembe, amikor Ádám és Éva a tudás fájáról csemegéznek. Talán ez lehetett az elme szimbolikus születése.

Visszatérve, nem azt mondom, hogy értelmetlen körültekintően fogalmazni, átgondoltan gesztikulálni, egyszóval csiszolni, tisztítani a kommunikációnkat, csak azt, hogy ahogyan ezt a Másik fogadja, ahogy megérkezik hozzá, az Ő szűrőjén, az elméjén. Sőt, a tiszta kommunikáció alapja a békés megélésnek.
Olyan világban élünk, ahol többnyire az elmén keresztül értelmeződnek a dolgok. Az önvizsgálat erre az értelmezésre láttat rá! Az önismeret olyan folyamat, amiben felfedezzük az értelmezéseket és ezek az értelmezések így, rájuk látva, elkezdenek szertefoszlani. Visszakerülhetünk abba a Paradicsomi állapotba, amikor úgy mentünk el az Almafa mellett, hogy észre sem vettük :-) A Nem-tudás, békés állapotába. A billegő egyensúlyunk középpontjába. 

Milyen szó már ez is: köz-ép-pont.

És - ahogyan a Másikhoz megérkezett a mondandóm és gesztusom - az Ő reakciója tükröződés önmagamról. Hiszen a reakciója megint csak az én szűrőimen keresztül, az elmém aktuális állapotán keresztül, kerül befogadásra. Az egész rólam szól, illetve az azonosult elme értelmezéséről. Amikor erre rálátok, akkor kezd a világ és a benne lévő dolgok másról szólni. Már meglátom őt is. Az elkülönültségem meglazul és egyre inkább látom magam a Másikban és a Másikat bennem. Elmosódnak a határok. Szertefoszlanak a történetek. Csak a jelen közvetlen megtapasztalása marad! És már vannak, pontosabban fogalmazva, észreveszem ezeket a jelen pillanatokat az életemben.

Erre invitállak Téged is!

Legközelebbi tréningek és egyéni konzultáció (kattints a linkekre):

Vidéken
Budapesten

Egyéni konzultáció 

Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.

A MEGÉRTÉS AJÁNDÉKA: TE MAGAD

 „Nem a te feladatod, hogy megérts engem, hanem az enyém.” BK

Gondolj csak bele, hogyan is éljük az életünket! Nézzük csak a megértés szempontjából: folyamatosan próbáljuk megértetni magunkat másokkal és fordítva is így van, mi magunk is mások megértésére törekszünk. A verbális kommunikációnk java erről szól. És mit érünk el? Többnyire csak félreértjük, vagy egyszerűen nem értjük a másikat. Ritkán azt hisszük, hogy megértjük és még ritkábban talán ténylegesen megértjük.

A Munka 4 kérdése és a Megfordítások segítségével megtapasztaltam, hogy csak egy valakit tudok megérteni: saját magamat. Ami teljesen logikus, hiszen kivel töltöm a legtöbb időmet, kinek az életét tapasztalom a bőrömön, kinek az érzéseit érzem, kinek a gondolatait hallom? Csakis a sajátomat. Nekem legalábbis ez a megélésem.

Hadd osszam meg egy önvizsgálat részletét Byron Katie Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? című könyvéből.

„Szükségem van rá, hogy a férjem megértse, nem vagyok képes tovább a házasságunkban élni.”

- Szükséged van rá, hogy megértsen – igaz ez?

- Inkább szeretném, hogy megértsen.

- Szükséged van rá, hogy megértsen – tökéletesen biztos vagy benne, hogy ez így van? Ez egy nagyon fontos kérdés.

- Nem, nem vagyok benne biztos.

- És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy szükséged van a megértésére, miközben ő nem ért meg.

- Tovább hajszolok valamit, amit nem kaphatok meg. Folyton csak őt bámulom és válaszokat várok tőle. Persze nem kapok és ettől csak még frusztráltabb leszek.

- És hogyan bánsz vele, ha még ezek után sem tanúsít megértést irántad?

- Úgy, mintha az egész az ő hibája lenne.

- És ha ez után se?

- Akkor feladom.

- És hogyan fest, amikor feladod? Továbbra is úgy gondolod, hogy szükséged van a megértésére?

- Leereszkedően bánok vele. Keserű, hallgatag és mogorva leszek. Úgy érzem magam és úgy is teszek, mintha áldozat lennék.

- Ki lennél a gondolat nélkül, hogy szükséged van a férjed megértésére?

- Egy csomó stressztől szabadulnék meg. Hagynám, hogy az legyen, aki, a maga csendességével.

- Hiába mondja valaki, hogy „Ó, értem”, nem lehetünk biztosak benne, hogy valójában mit is ért. Amit te akarsz, Csillagom, az egyszerűen képtelenség. Nézzük mi az, ami lehetséges. „Szükségem van rá, hogy a férjem megértsen.” – fordítsd meg!

- Szükségem van rá, hogy megértsem magam.

- Igen. Már azzal is rengeteg megértésben részesítetted magad, hogy kitöltötted ezt a Munkalapot. Ezentúl bármikor, ha jobban meg szeretnéd érteni magadat, először mondj ítéletet a párodról és írd le a gondolataidat, aztán tedd fel és válaszold meg a négy kérdést, és végezd el a megfordításokat. És most tudnál mondani még egy megfordítást?

- Szükségem van rá, hogy megértsem a férjemet.

- Lehetséges, hogy őt is nagyon bántja ez az egész, és képtelen megérteni. Most már van néhány válaszod a számára, amiket megoszthatsz vele – szeretettel, mindenféle indulat nélkül. Mondd el neki, hogy mire jöttél rá önmagaddal kapcsolatban, mintha csak egy jó baráttal beszélgetnél. És értsd meg őt. De van még másik megfordítás.

- Nincs szükségem rá, hogy a férjem megértsen. Hát ez jó lenne.

- Ha őszinték akarunk lenni, be kell, hogy lássuk, hogy sokkal egyszerűbb a szeretteinkkel, ha megértik, honnan jövünk. Ha nem kiabálunk velük, mintha az ellenségeink volnának. Ha kedvesen és szeretettel fordulunk feléjük, és kertelés nélkül elmondjuk, hogyan járultunk hozzá a mi problémánkhoz. Ha tudjuk, hogy meg akarnak érteni bennünket, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ha elvárjuk ezt tőlük, rossz úton járunk. Mert nem az a lényeg, hogy ők megértsenek bennünket, hanem hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa.

Egy olyan gondolat elhívésekor, amely szemben áll a Valósággal, a tényekkel, pont arra nem vagyunk képesek, amit szeretnénk. A fenti példában pont a megértéstől zárjuk el magunkat abban a pillanatban, amikor ezt a másiktól várjuk.

Amíg hiszünk a gondolatnak, olyan, mintha egy mókuskerékben taposnánk, midig ugyanazokat a köröket rójuk. Mindig a másikat vagy magunkat okoljuk a helyzetünkért, miközben nem történt más, csak hittünk egy gondolatnak, ami nem igaz.

A gondolat nélkül (vagy egy elvégzett Munka után) egy teljesen más világba kerülünk. Egy olyan világba, ami mindig is létezett, csak nem láttuk meg. Eltakarták a hiedelmeink. Sokszor rácsodálkozok, hogy ennyire egyszerű!? Gondolattal feszült, nélküle békés. Persze előfordul, hogy befeszülök, csak már van hozzá eszközöm, hogy megvizsgáljam hol megyek szemben a Valósággal J

A Megfordításoknak hihetetlen ereje lehet. Amikor meglátjuk magunkat, amint pontosan ugyanazt tesszük egy konkrét helyzetben a másikkal, amiért őt megítéltük…akkor felismerjük, hogy ez az egész nem is arról szól, amit hittünk.

A fenti példában nem ismertük meg a megfordításra adott válaszokat. Ki-ki belenézhet az életében felmerülő hasonló helyzetbe és megtalálhatja a saját válaszait.

Az én válaszaim ilyenek:

Szükségem van rá, hogy megértsem magam:

Mert néha olyan dolgokat mondok, teszek, amiket nem értek. Nem tudom honnan jönnek. Sokszor észreveszem, hogy automatikusan reagálok, valamilyen ismert vagy ismeretlen minta alapján. Ha egy szituációban nem azonnal reagálok, hanem lecsendesedek és kicsit várok a felbukkanó reakcióra, egészen meglepően egy békés valakit találok.

Szükségem van rá, hogy megértsem a másikat:

Igen, és ehhez a megértéshez a meg nem értésen keresztül vezet az út, hiszen pont ez az, ami felhívja a figyelmemet arra, hogy mélyebbre nézzek magamba. Így megérthetem magam és közelebb kerülhetek a másik megértéséhez is.

Nincs szükségem rá, hogy a másik megértsen:

Amíg nem ért meg, addig arra van szükségem. Hogyan is érthetne meg, amikor sokszor én sem értem magamat. Amikor meg már megértettem, akkor tényleg nem szükséges, hogy ő is értse. Amint megbékélek magammal és a világgal, automatikusan elfogadódik, hogy a másik még éppen nem ért meg.

Ha még azt gondolod, hogy másoknak meg kellene érteni téged, és ez feszültséget szül benned, vedd a kezedbe a 4 kérdést és a Megfordításokat, hogy a saját bőrödön tapasztald meg milyen az élet a megvizsgált hiedelmek után.