Nagyon kedves ÖnMunkás társam Munkáját ajánlom nektek. Az egyik leggyakoribb hiedelmünkbe visz, a kontroll birodalmába. Ezen belül pedig a 'Tudnom kell' ösvényén kirándulhatunk el vele!
"Ne légy óvatos, még kárt okozhatsz
magadban. Hagyd, hogy az élet éljen téged.” /Byron Katie/
„Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy
kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít
nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is
megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem." /Byron
Katie/
Oravecz Andi blogján olvasva
Katie sorait , rájöttem, hogy az az érzés,
ami most bennem van és eddig nem tudta az elmém beazonosítani, valójában a gyász érzése. Most úgy érzem magam, mint
akit veszteség ért: elveszítettem a gyerekeimet, a páromat, az eddigi életemet,
vagyis azt, amit eddig gondoltam róluk….
Az elmém folyamatos „kereső”
üzemmódban van , kétségbeesetten kapaszkodik bele újabb és újabb
gondolatokba….Egyelőre, mint a tengerész a viharban próbálok talpon maradni,
figyelem magam…csinálom az önmunkát…..
„
Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyerekeid számára. Reménytelen.
Amikor azt gondolod, hogy meg kell védened őket, szorongást és függőséget
tanítasz. A legjobb mód, az egyetlen hatékony mód az, ha példával jársz elől,
és senkire nem kényszeríted rá az akaratodat” / Byron Katie/
Több mint negyven éve élem az
életem hiedelmeim sokaságával a fejemben, amelyek közül a legerősebb a kontroll
illúziója miszerint elhittem azt, hogy nekem kell irányítanom az életemet,
különben megszégyenülök.
Hála, hála az Univerzumnak, a
páromnak, Andinak…mindenkinek és persze magamnak, hogy végre rájöttem mitől is
félek valójában…Az már csak hab a tortán, hogy egy másik hiedelem gyerekemet is
magamhoz tudtam ölelni: Őt úgy hívják, hogy „ büntetnem kell!”
Íme egy munkám magamnak,
magamról…, ha másoknak is segít annak örülök.
Tudnom kell mi fog történni
- a párkapcsolatomban
- a gyerekeim életében
- a munkámban,
készenlétben
kell lennem, különben megszégyenülök, bántani fognak.
1. Tudnom kell mi fog történni a párkapcsolatomban.
Igaz
ez? Tudnom kell mi történik éppen a párommal, vagy mi fog történni, mit
gondol, mit érez, mit mond ( és annak milyen kihatása lesz rám nézve, hiszen
valójában ettől félek) miközben nem tudom? Nem.
Hogyan
reagálok, amikor elhiszem, hogy tudnom kellene mi történik a párommal , milyen
megélései lesznek, és a valóság az, hogy nem tudhatom…. Megszégyenülök
az azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, mások jobbak nálam, nem tudom
képviselni, felvállalni , megmutatni magamat. Mások negatívan ítélnek meg J.
Velem még ezt is meg lehet
csinálni…szánalmassá, kiszolgáltatottá, nevetségessé válok.
Gyilkos indulatok kerítenek a
hatalmukba. Úgy érzem meg kell őt büntetnem. Fizikai fájdalmat akarok neki
okozni. Tudom mire vágyik és azt megvonom tőle…ugyanakkor iszonyúan szenvedek.
Utálom magam, amiért, nem vagyok képes irányítani. Dühös vagyok magamra, amiért
ennyire függő vagyok, egy másik embertől várom a boldogságomat. Marcangolom
magam, amiért nem tudok különleges lenni a számára…., hogy szeressen engem… Még
a Sorsra is haragszom, hogy folyton olyan helyzetekbe kerülök, ahol
megszégyenülhetek. Menekülök…menekülök…menekülök…
Mikor
jutott először eszembe ez a gondolat, hogy tudnom kell mi történik? Gyerekkoromban,
, testvérem születése kapcsán…jött egy másik nő az én világomba (4 éves voltam)
és osztoznom kellett vele….nagyon sokat büntettem gyerekkorunkban. Szintén
kicsi voltam még, megbeszéltük az unokanővéremmel, hogy átjön hozzám játszani,
és ő nem jött el. Amikor legközelebb találkoztunk: nagyon megvertem. Megbüntettem, mert fájdalmat okozott nekem.
Mire jó
nekem ez a gondolat, mire használom, hogy tudnom kell mi történik a
párkapcsolatomban? Mitől félek, mi történne ha
nem tudnám többé elhinni, hogy tudnom kell….Váratlanul egy
kiszolgáltatott helyzetbe kerülnék ( tudom, hogy csak a gondolataimnak vagyok
kiszolgáltatva J
)
Olyan dolgokat kellene
megtennem, amiket nem akarok….pl. elköltözni, a gyerekemet ritkábban látni.,
anyagi problémákat megélni...és persze attól is félek, hogy a végén egyedül
maradok.
Ki
lennék a gondolat nélkül, hogy, tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban…?
A
szabadság jut először eszembe, meg az, hogy mennyivel fittebb lennék, ha nem
fárasztanám le magam ezzel a folyamatos készültséggel…
Elképzelem,
hogy feladnék egy társkereső hirdetést: „ keresem azt a bolondot, aki társam
lenne az önismeret útján, aki el tudja fogadni, ha néha befordulok és megértően
tud nekem segíteni az elakadásaimban” Basszus, hiszen megtaláltam ezt az
embert! Én vagyok az! Sőt a valóság annyira kedves, hogy még a párom is ilyen J.
Élvezném
a kreatív elmém ötleteit. Sokkal több dologba belefognék, , kíváncsian
figyelném a valóságban felbukkanó lehetőségeket , örömmel venném a
változásokat.
Megfordítások:
Nem kell tudnom mi történik a párkapcsolatomban.
Nem kell tudnom mi történik a párkapcsolatomban.
- A
valóság az, hogy minden igyekezetem ellenére fogalmam sincs mi fog történni
benne.
- Amikor
elváltam a férjemtől, szintén nem tudtam mi fog történni, rettegtem, fájtam,
rossznak ítéltem a helyzetet és most utólag visszanézve a lehető legjobban
alakultak a dolgok, amiért hálás vagyok.
- Amikor
jött egy gondolat, hogy majd megint az fog történni, hogy….. és én megengedtem
magamnak, hogy éppen ne akarjam tudni mi lesz…..a valóság teljesen máshogy
alakult, mint az eredeti gondolatom előre vetítette.
"A valóság mindig kedvesebb." (BK)
"A valóság mindig kedvesebb." (BK)
Tudnom kell mi történik bennem, a
gondolataimban…..
- Minden törekvésem arra irányul,
hogy kontroll alatt tartsam saját magam: hogyan viselkedjek, hogy nézzek ki,
mit érezzek…Sokszor elnyomom az érzéseimet, büntetem magam, nem engedem meg
magamnak, hogy szeressek….Félek attól, hogy fájni fog…..Hú ez nagyon durva
most, hogy leírtam…Apukámnak ezek voltak az utolsó szavai:” nem akarom, hogy
fájjon…..”Ugyanakkor éltem át egy
kontroll nélküli állapotot , amikor elfogadtam a valóságot, más állapotba
kerültem, éreztem a halál közelségét és annyira szépnek láttam…nem tudtam
elhinni, hogy bármi baj lenne vele.
- Félek megtapasztalni ki vagyok
én valójában, félek attól, hogy egy-egy helyzetben milyen gondolatommal fogok
találkozni és arra hogyan reagálok….és az esetleges reakcióim alapján nem fogom
tudni többé beazonosítani magamat olyannak, amilyennek hiszem magamat.
Nem kell tudnom mi történik majd a
gondolataimban….
- Úgyse tudom..
- Amikor nem akarom előre tudni a
forgatókönyvet, nem keletkezik bennem feszültség.
- Amikor felmerül egy stresszes
gondolat és rögtön felteszem az igaz ez? kérdést pláne, ha megfordítom máris
enyhülést tapasztalok.
Köszönöm Andinak a névtelenül kommentálókkal kapcsolatos sorait, gyönyörű volt…Én nem szoktam kommentálni sem névtelenül, sem sehogyan, csak csinálom az önmunkát magamnak. Mégis nagyon megérintve éreztem magam, amikor azt írta, hogy aki még a nevét sem vállalja az „nem fontos önmagának”. Ezért határoztam úgy, hogy megmutatom az egyik munkámat, mert „a fontos vagyok magamnak” gondolat egyáltalán nem stresszes számomra. Gabi
Köszönöm az őszinte megosztást!
Misi