A SZABADSÁG A TUDATOSSÁGBAN REJLIK

Eredendően nincsen velünk semmi baj. Csak éppen nem mindig vagyunk ennek tudatában. Nem vagyunk hiányosak vagy nem megfelelőek. Csupán elhittük ezeket magunkról, megtanultuk, hogy rosszak vagy jók, ügyesek vagy ügyetlenek vagyunk. És mindezeket, megkérdőjelezés nélkül hittük el. Nem volt olyan gondolatunk, hogy ’Elhiggyem?’. Elhittük és kész. Nem volt választási lehetőségünk, mert nem voltunk tudatában, hogy épp elhiszünk valamit. Így azonosultunk be rossz és jó gyerekké, okossá vagy butává, széppé vagy csúnyává, bátorrá vagy félénkké és még sorolhatnám az ellentétpárokat.

Nem vagyunk sem ilyenek, sem olyanok. Ez csak a dualista hitvilág szüleménye. A valódi lényünk nem kettős. Amikor megszülettünk még úgy voltunk egységben mindennel, hogy fogalmunk sem volt róla. Nem volt ’földi’ tudásunk, nem volt értelmezésünk, nem tudtunk különbséget tenni. Nem voltunk elkülönülve.

A valódi lényünk közelebb van, mint gondolnánk. Csak az elhitt gondolatok, az azonosulásaink választanak el tőle. És ez sem teljesen igaz. Ez az elválasztás egyben a híd is önmagunk felé. Ugyanis elválasztva élni nem ’jó’ nekünk. Az elválasztottság-érzés a szenvedésünk egyik fő forrása. Egyedül érezzük magunkat, ezért is keressük a Másik vagy mások társaságát. Hogy ne kelljen éreznünk a különállóságot.

És maga az elkülönültség gondolat-érzés együttese is hiedelem. Megtanultuk magunkat különálló lényként látni. Például amikor a szüleink mutattak egymásra, hogy ’Ő apu’ és ’Ő meg anyu’. Aztán ránk, hogy ’Baba’. Így szép lassan elhittük magunkat különállónak, és beleestünk a dualitás világába. Innen fakad minden magányosság érzetünk.

Amikor elkezd bennünk tudatosulni az automatikusan működő ’robot-énünk’ és az ebből származó szenvedés, legyen az fájdalom, félelem, hiányérzet vagy elkülönültség érzés, akkor nyílik meg a lehetőség a hiedelmeink felülvizsgálására. Amikor ráeszmélünk arra a képességünkre, hogy tudatában vagyunk a gondolatoknak, érzéseknek és cselekvésnek, azt is megérthetjük, hogy az, aki tudatában van ezeknek, ’nem lehet’ egy a gondolattal, az érzéssel vagy a cselekvéssel. Ekkor világlik ki, hogy azonosultunk a fájdalmunkkal, félelmünkkel, hiányérzetünkkel és különállóságunkkal. Hogy nem a fájdalom vagyok, hanem az, aki tudatában a fájdalomnak. Hogy nem én félek, hanem tudatában vagyok a félelmet egyben tartó gondolatoknak és érzéseknek. Hogy nem vagyok hiányos, nem vagyok elégtelen, hanem csak elhittem, hogy valami nincs velem rendben. Hogy nem vagyok elkülönülve másoktól, hanem mindössze így értelmezte az elmém.

Nincs velünk semmi baj. Csupán elhittük, hogy igen. Csupán így értelmeződött bennünk.

Ezzel a felismeréssel bármikor felülvizsgálhatom, hogy valójában kell-e hinnem a gondolatoknak. Legyen az félelmetes gondolat, a ’nem vagyok megfelelő’ gondolat, vagy bármilyen más feszültséget keltő gondolat.

Nap, mint nap azt találom, hogy nem szükséges. Az automata üzemmód fokozatosan elkezdett átváltani a tudatos jelenlét állapotába. És minden egyes alkalom, amikor észreveszem az automata reakcióimat, az egy-egy lépés a tudatosság útján.
Van mód arra is, hogy ezek az 'észrevevések' gyakoribbak legyenek. Találhatok különböző eszközöket az élet tudatos megéléséhez. Ilyen például a meditáció, ami lényegében nem más, mint a figyelem képességének aktív használata.

Meditálni, azaz észrevenni, ami a jelen pillanatban történik, és tudatosítani, hogy az észlelésemben nincs más, mint gondolatok (mentális és élő képek, illetve szavak) és testi érzetek (melegség, bizsergés, nyomás, szúrás, szorítás stb.) bárhol és bármikor lehet. Meditáció lehet a reggeli felkelés, egy kávé elfogyasztása, a munkába utazás, a sport, az evés, egy beszélgetés, a külvilág hangjainak hallgatása, egy ölelés, a szex, az írás és sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg, hogy minden érzékszervemmel, tudatos figyelemmel legyek benne. Minél többször teszem ezt, annál tudatosabbá válok.
És hogy ez mire jó? Arra, hogy egy olyan gondolat, ami feszültséget szül, vagy maga a feszültség érzése nem zár be többé. Ha tudatában vagyok a feszültséggel kapcsolatos gondolatoknak és az érzéseknek, már kevésbé azonosítom magam velük. Így szabadon megélhetem az érzést, vehetem észre a gondolatokat.

Itt egy gyakorlat, hívhatjuk meditációnak is, ha szeretnéd megtapasztalni, amiről írtam:

Csendesedj el belül, akár hunyd is le a szemed egy-egy mondat között. Idézz fel egy benned feszültséget keltő helyzetet, személyt. Lehet ez múltbeli vagy a jövőbe vetített helyzet. Nézz rá erre a helyzetre, személyre úgy, mintha egy külső szemlélő lennél. Figyeld meg, hogy mi történik, mit látsz vagy érzel…. Fedezd fel, hogy semmi más nem történik, mint gondolatok és érzések merülnek fel…. Lehet, hogy kívülről vagy a saját nézőpontodból látod a helyzetet. Lehet, hogy a gondolatok szavakként, mondatokban bukkannak fel. Lehet, hogy enyhébb vagy intenzívebb érzeteket tapasztalsz a testedben.

Nincs más dolgod, mint tudatában lenni ezeknek a gondolatoknak és érzeteknek. Csak nézd és érezd. Hagyd most kicsit itt lenni ezeket, anélkül, hogy továbbgondolnád, megoldást keresnél, kimenekülnél vagy meg akarnád szüntetni őket. Legyél megfigyelő…. Vedd észre, hogy egyik érzés, egyik gondolat sem mondja, hogy változtatnod kellene…. Figyeld meg, ahogy felerősödnek az érzések, ahogy újabb és újabb gondolatok tolulnak, és maradj még kicsit külső szemlélő…. Lásd, hogy a gondolat nem Te vagy, hiszen akkor nem is vennéd észre. Egy gondolat nem lehet tudatában önmagának…. Lásd, hogy az érzés nem Te vagy, egy érzés nem lehet tudatában önmagának…. Ha valami, akkor a tudat vagy, az észlelő.

Most térj vissza a kiinduló helyzethez, személyhez. Van azzal a gondolattal vagy érzéssel bármi baj, ami épp most merül fel?... Lásd, hogy a válasz erre a kérdésre, egy újabb gondolat vagy érzés. Lehet, hogy ez is, az is, egyszerre…. Fedezd fel a tapasztalásodban, hogy ha nem ’csinálsz’ semmit a felmerült gondolattal, érzéssel, akkor is változik, eltűnik…. Nem kell megszabadulnod tőle vagy megoldást keresni, mert magától jött és magától megy…. Mindössze az tart itt egy stresszes élményt, hogy el akarod távolítani. Most hagyd kicsit, hogy észrevehesd, amint magától oszlik szét.

A tudatosság ennyi: észreveszed a gondolatot, észleled az érzést. A szabadság ebben a tudatosságban rejlik. A szabadság a gondolatok és érzések ítéletektől mentes, puszta megtapasztalása.

Ha élőben is kíváncsi vagy ilyen tapasztalásra, gyere el a Meditációs Napra szeptember 27.-én, Szentendrére! 

További részletek itt a blogon: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html