A FESZÜLTSÉG HASZNA

ZÁRT ELME, NYITOTT ELME

Az elmúlt 4 év alatt ennek a két, látszólag ellentétes fogalomnak különböző ’mélységei’ tárultak fel előttem.

Amikor először olvastam Byron Katie egyik könyvében a zárt és a nyitott elméről, még kissé fura és megfoghatatlan volt számomra. Katie ugyan nagyon jól és egyszerűen fogalmaz, de az emberi elme mindig sajátosan értelmez, mindig úgy, hogy a legkisebb bajba kerüljön.

Szóval, mint általában, az elmém, ez az automata, értelmező gépezet fenntartással kezelte az olvasottakat. Nem teljes elutasítással, mert valami erős igazságszaga volt annak, amiket Katie leírt.

Intellektuálisan elég hamar felfogtam, hogy mi a különbség a zárt és nyitott elme között. Katie gyakorlati módszerének, A Munkának, a kérdéseknek a hatására láthatóvá vált, hogy a Zárt Elme egy olyan állapot, amikor az embernek egy adott helyzetben vagy azzal kapcsolatban nagyon beszűkül a látása és csak azt tudja igaznak vélni, amit éppen gondol és érez. Egy egyszerű példával érzékeltetve: ha a párunk vagy a gyerekünk becaplat a lakásba – amit épp előtte takarítottunk ki – sáros cipővel és harsány jókedvvel, akkor a legritkábban örülünk vele együtt. Ha ilyenkor feszültté válunk az csak azért van, mert az elménk éppen csak a sáros foltokra fókuszál a padlón, és mindeközben olyan gondolataink támadnak, mint például ’Nem veszi figyelembe a fáradtságos munkám!’ vagy ’Nem ezt érdemlem!’. Amikor bezár az elme, mindig feszültség keletkezik a testünkben. Lehet, hogy a fejünk fájdul meg vagy úgy érezzük, hogy gyomorszájon vágtak. Esetleg egy gombócérzet keletkezik a torkunkban. Az, hogy hol jelenik meg a feszültség és milyen intenzitású, egyénenként különbözhet. Mondhatjuk, hogy a feszültség jelzés, ami azt mutatja, hogy az értelmezésünk egy szűk mezsgyén jár, így nem látjuk a fától az erdőt, azaz ilyenkor nem a valóságot látjuk.

Hiszen a valóság itt nem biztos, hogy az, ami a gondolatinkban megjelenik. Nem tudhatjuk, hogy a Másik azzal a belső szándékkal jött-e be, hogy ne vegyen figyelembe. Ez egy gondolat, amit megkérdőjelezés nélkül hiszünk el. És ez teljesen természetes, hiszen eddig még nem ismertük az elme automatikus működési mechanizmusait, egyáltalán nem voltunk tudatosak arra, hogy épp ez a gondolatom támadt és ez nem biztos, hogy így van.

ÉRZÉSEK A TESTBEN ÉS ÉRZELMEK

A gondolati folyamatok mellett fontos - ha nem fontosabb - az érzelmi energia megjelenése, a testi érzetek megjelenése. A nem szeretett érzetek, mint például a feszültség - legyen az gombócérzet a torokban vagy görcs a gyomorban - megjelenése.

Nem tanultuk meg, hogy mik ezek. Nem mondták vagy mutatták meg, hogy nincsen baj az érzésekkel, hogy ezek teljesen természetesen jelennek meg és alakulnak át. Legtöbben azt tanultuk meg, hogy egyik érzés jó, a másik rossz, és olyan hozzáállást tanultunk meg az érzésekkel kapcsolatban, hogy a jókat tartsuk meg és a rosszakat kerüljük el, szabaduljunk meg tőlük vagy nyomjuk el őket. Alap hozzáállásunk, hogy minősítsük és kontrolláljuk az érzéseket.

Scott önvizsgálataival arra ébredtem rá, hogy bármilyen érzést tapasztalok is az önmagában nem több, mint érzet, energia. A feszültség, konkrétabban például a gyomromban megjelenő összehúzódás egy energia. Ez az energia attól lesz feszültség, hogy az elme megcímkézi. Szavakkal írja le. Finom mentális képekkel tűzdeli meg.

Amint ezek a szavak és képek, az értelmezések leválnak az energiáról, az többé nem lesz feszültség, rossz, megváltoztatandó vagy félelmetes. Puszta energia marad, ami szabadon áramlik tova.

Scott módszere megtanított lenni az érzésekkel, valóban átélni és látni a testi és gondolati energiákat. Ez mérhetetlen szabadság és teljesen feszültségmentes.

Paradox módon a feszültség vezetett a feszültség feloldódásához.

AZ EGYSZERŰ VALÓSÁG

Visszatérve a fenti példához a valóság egyszerűbb annál, amit a gondolatok és érzések sugallnak. A Másik bejött a lakásba. Ez a valóság. És zajlott benne is valami. Lehet, hogy valamitől felhőtlen jó hangulata lett és még azt is elfelejtette, hogy cipő van a lábán, nemhogy az még sáros is. (És lehet, hogy ezt olvasva már be is van kapcsolva az elméd értelmezőkéje és azt gondolod, hogy ’Na jó, azért megdicsérni ugye nem kell! Ne adjunk neki egy ilyen felmentést.’) Itt érdemes kicsit lelassítani az épp kiáradni készülő gondolati és érzelemi folyamot, mert ezekkel a gondolatokkal együtt elkezd visszazárni a már kicsit nyíló, kíváncsi részünk. Ha ezeknek a gondolatoknak hiszünk, újra bezár az elménk, ami újabb feszültséggel jár. És az ördögi körből így nem jövünk ki. Az elme nem válik nyitottá.

Azt láttam még meg az önvizsgálataim során (A Munka egy olyan önvizsgálati folyamat, amiben felülvizsgáljuk a stresszes gondolatainkat), hogy amikor csak azt tartom igaznak, amit épp hiszek vagy érzek és ez még feszültséggel is jár, az benne tart a szenvedésben. A hitem, a megkérdőjelezetlen ’tudásom’ tart benne a szenvedésben.  A feszültség megjelenése azt mutatja, hogy az igazunkkal valami nem stimmel, hogy az elménk éppen lezárt.

  

FESZÜLTSÉG ÉS FELOLDÓDÁSA

Az önvizsgálatok előtt a feszültség kellemetlen és elkerülendő dolog volt a számomra. Mára ’jóbaráttá’ vált, aki mindig figyelmeztet, hogy hosszú távon jobb nekem (és persze a környezetemnek is), ha kicsit körülnézek az igazam táján, mert valószínű, hogy éppen nem a valóságot látom. A feszültség mutatja az utat a Nyitott Elme és az érzések természetes megélése felé. Jelzi, hogy ez zsákutca, indulj másfelé.

A legtöbb önvizsgálat után kinyílt az elmém. Ennek legfeltűnőbb jele a feszültség teljes feloldódása és a hála, elfogadás és szeretet megjelenése. Nyitott Elmével nincsenek feltételezéseink vagy tisztán látjuk, hogy azok csak feltételezések. Nyitott Elmével feszültség nélkül kommunikálhatunk. Megkérdezhetjük, hogy mi zajlik a Másikban. Könnyedén elmondhatjuk, hogy rosszul esik a sár látványa a padlón. Kérhetjük a Másikat, hogy vegye figyelembe a munkánk. Kíváncsivá válhatunk és meghallgathatjuk a Másikat. És mindezt stressz nélkül. Ha mégis dühösek leszünk vagy elkeseredünk, akkor tudatában lehetünk, hogy az elme épp zárul, a valóság kezd homályossá válni. Ilyenkor ott a lehetőség újra megállni kicsit és felülvizsgálni a stresszes gondolatokat. Nyitott Elmével nem kell félnünk az érzésektől sem. Szabadon átélhetjük az érzelmi energiákat és a feszültség bármely formáját.

4 év alatt sok lehetőségem volt erre. Sokszor zárt be az elmém, ezzel védve az igazát, az önazonosságát. Csak ezzel mindig járt több-kevesebb feszültség és emellett rengeteg energiát emésztett fel az igazam fenntartása. Persze ma is vannak dolgok, amit igaznak vélek és feszültséggel járnak, ma is beindulnak az automata reakciók és előfordul az ebből fakadó stressz is. Csak már láthatóvá vált ez a működés és gyakran előfordul a tudatos jelenlét állapota, amikor könnyen és gyorsan észrevevődik ez a folyamat. Mára természetessé vált átélni a ’negatív’ érzéseket, tudatában lenni a felmerülő gondolatoknak. Az elme folyamatosan nyílik. És persze tovább értelmez, de már látja, hogy a feszültség egy jelzés, a gondolat nem egy a valósággal, és érezni szabad, az érzés természetes energia. A feszültség haszna, hogy a kellemetlenségéből adódóan nem hagy nyugodni, elgondolkodtat, új irányokba mozdít, új tapasztalatok felé visz és mindezekkel segít feloldani önmagát.

Ez a két önvizsgálati módszer és a jelenlétem napjában többször is táncra perdül. És amikor megjelenik valamilyen stresszes gondolat megfűszerezve egy kis feszültségérzettel, az már nem a világvége, nem húz 'le', nem tart 'lent'. Vagy ha mégis, akkor csak átélem ezt a 'lentet', mert tudom, hogy átmeneti, tudom, hogy történet, és tudom, hogy semmi baj nincs vele.

HONNAN TUDOD, HOGY NEM SZERETED? - AZ ÖNVIZSGÁLAT LEHETSÉGES 'MELLÉKHATÁSAI', AZAZ FUTNI IS 'JÓ'!

Olyan természetességgel vágjuk rá dolgokra, hogy nem szeretjük. Vagy azt, hogy szeretjük. Nem szoktunk ezeken túl sokat gondolkodni. Nem nagyon vizsgájuk felül, nézzük meg közelebbről, hogy pontosan mit nem szeretünk. Hogy miből áll ez a nem szeretés. Ritkán próbálunk meg dolgokat, amiket eddig nem szerettünk.

Pedig ezek a dolgok, a felülvizsgált vagy az újrapróbált dolgok sok csodát rejtenek.

Nézzünk egy konkrét példát mielőtt elunod az általános megfogalmazást!

Itt van a testmozgás, vegyük most a futást. Én sose szerettem futni. Kellett persze a tornaórákon meg néha az állólképesség javító edzéseken, de nem rajongtam érte.

Gyakran viccelődtem vele, mondván fussanak azok, akiket üldöznek. Aztán olyan 30 lehettem, amikor itt-ott megjelentek fájdalmak, kellemetlen érzetek, merevebbé váltak az izmaim. Akkoriban kezdtem masszírozni, ami elég statikus, egy helyben álló munka. A tüneteim, a fájdalmak, merevségek természetes következményei voltak életmódomnak. Átgondolva arra jutottam, hogy kb. 10 év sportmentes élet után újra elkezdek mozogni. Nem sorolom fel, hogy miket csináltam hosszabb-rövidebb ideig. Mind hasznos volt. Inkább a futásra kanyarodnék vissza.

A futás annyira kézenfekvő mozgás. Bármikor lehet űzni, nem kell hozzá semmilyen különleges adottság vagy tárgyi feltétel. Mégis, mindig találtam valamilyen kifogást, hogy miért ne fussak. Első helyen a ’nem szeretek futni’ hiedelmem állt. Hogy ez miért hiedelem? Mert egyszerűen elhittem. Semmi tényszerű nem volt ebben a gondolatban. Bár az tényszerűnek tűnik, hogy unalmas, fárasztó stb., olyan mintha valóban ilyen lenne a futás. Az elmém rengeteg bizonyítékot hozott arra vonatkozólag, hogy miért ne fussak. Kifogásoknak vagy bizonyítékoknak is hívhatjuk ezeket. Voltak még ilyenek bőven. Például a ’gerincsérvvel nem lehet futni, mert romlani fog az állapota’ vagy ’a kattogó térdemnek sem jó’. Bőven volt még ilyen, mint: túl meleg van, hideg van, esik, fáradt vagyok, nincs kedvem, túl sok idő, megizzadok, más dolgoktól veszi el az időt és energiát, és még találhatnék jó pár ilyet.

A koncepcióink, a hiedelmek, a sokat ismételt, berögzült gondolatok valójában az életünk minden területén megtalálhatók. Megnézheted ezt a kapcsolataidban, a munkádban, még a szórakozásban is. Nincs olyan területe az életünknek, ahol ne lenne valamilyen kifogás vagy elképzelés, hogy miért nem szeretem, miért nem jó, miért nem csinálom, vagy ezeknek az ellenkezője. Az elme minduntalan viszonyít és bizonyít. Mindig tudja. Még sokáig akkor is, ha fáj. Az elme önmagától így működik.

Az önvizsgálatokban töltött közel 4 évem alatt sok koncepciómra néztem rá. Több száz hiedelmet vizsgáltam felül, de a futással kapcsolatosak nem voltak benne. Az izgalmas az ebben, hogy az önvizsgálatoknak van egy ilyen ’mellékhatása’. Kinyit. Kinyitja az elmét. Egyre kíváncsibbá tesz, és ezzel olyan szélessé teszi a megtapasztalásunkat, ahogy azt még a legvadabb álmainkban sem láttuk.

A futáshoz való hozzáállásomban a ’mellékhatás’ a következőképpen alakult ki: Úgy egy éve kezdtem futni. Na, jó inkább kocogni. Érdekelt, hogy mit bírok, mi az az eufória, amiről a futók beszélnek, milyen hatásai lesznek rám, az egészségemre.

Szóval belefogtam – ebben, az elkezdésben mindig is jó voltam :) – és igen meglepődtem, hogy milyen keveset bírok levegővel és izomból. Eleinte csak pár száz métereket kocogtam. És levegőhiány és gyorsan elfáradó izmok mellett hol a derekam, hol a térdem fájt. Ez néha hetekre is visszavetett, azaz hetekre jó kifogásként szolgált.

Egy darabig próbáltam azt, hogy nagyon 'jelenlévő' leszek és mindig azt teszem, amit a bensőm sugall. Ebben is megláttam a kifogást, de már ’tartottam ott’, hogy ezzel én jól vagyok. És ez igaz is volt.

Aztán jött egy pont, – és itt jön a ’mellékhatás’ – amikor nagyon kíváncsi lettem, hogy mi van az állandóan kommentáló elme és a kellemetlennek és fáradtnak értelmezett testi érzeteken túl. A szülinapomra kaptam egy futócipőt és azt mondtam magamnak: futok minden reggel, nem számít, hogy mi van épp velem, milyen kedvem van, milyen az idő, amíg fizikailag képes vagyok rá, futok. Mert kíváncsi vagyok, hogy az összes kifogásom és ’jól’ megalapozott elme-bizonyítékon túl milyen megtapasztalás vár.

Nem akartam, akarok bebizonyítani semmit. A pillanatra, a jelen pillanat megtapasztalására vagyok kíváncsi. A koncepciók nélküli valóságra.

Más lett a futás így. Egyre könnyedebb, egyre szabadabb. Nincs benne kell, mert a kíváncsiság hajt, mint a kisgyerekeket. Biztos láttál már gyerekeket, akik órákon át képesek szaladni, játszani. Ha szülő vagy, lehet próbáltál is velük ’lépést tartani’. Nehéz, mert hihetetlen energiájuk van. Ez az energia a kíváncsiságukból, a nem ellenállásukból és a koncepciómentességükből fakad. Ők a jelen pillanatban élnek. Nem mászkálnak gondolatban a jövőben és a múltban. ’Csak’ élik a pillanatot.

Ilyen nekem a futás ma. Élem. És nem is annyira futás már. Ez a szó már csak a mozgásforma meghatározása. Nem csak könnyed és szabad ez a mozgás, hanem határtalan, egybeolvadt mindennel. A patakparton futok, ahol megfér egymás mellett a víz, a halak, a fák, a madarak, kutyák, macskák, futók, sétálók, bringások, munkába és iskolába igyekvők, házak, autók és motorok (ez utóbbi kettőből szerencsére kevés), az elmémben futó gondolatok, a testemben jelentkező érzetek. És az érzelmek, a hála, hogy ezt átélhetem, a szeretet, mert lehetővé teszem ezt magamnak.

Még egy dolog eszembe jutott, ami elég fontos fizikai szinten ehhez a könnyedséghez. A légzés ritmusa. Eleinte futás közben kevés volt a levegő. Egyrészt, mert szoktatni kellett a tüdőt ehhez az új megterheléshez, másrészt, mert nem volt ritmusa. Az egyik reggeli futás közben villant fel az a mentális mozi az elmém vetítővásznán, amit egy videón láttam. Ajánlom is megnézni, hallgatni!

Itt meg is nézheted: https://www.youtube.com/watch?v=lVPLIuBy9CY)

Ez rövid videó (sajnos csak angol felirattal elérhető) a Nyugat-afrikai zenét-életet mutatja be. Azért írom kötőjellel, mert náluk ez a két dolog nem választódik szét. A zenében, a ritmusban élnek. Minden hétköznapi és ünnepi tevékenységükben benne van. Ebből jelentek meg futás közben képek, és került előtérbe a ritmus jelentősége. Eleinte a futás közben ezt tudatosan figyeltem. Ma időnként ráeszmélek erre a csodálatos ritmikusságra, ami a légzésben, futás, az életben van.

Ehhez párosult még a Buteyko-féle gyengéd orrlégzés, amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam (ezt itt találod: http://a-munka.blogspot.hu/2014/07/legzes-es-panik.html#uds-search-results). Úgy vélem, hogy ez a ritmikus orrlégzés és a kíváncsi attitűd az alapja ennek a könnyed és szabad megtapasztalásnak.

Ma szeretek futni. Mert a futás koncepciója megváltozott bennem. Kiürült. Már nem célom elérni vele bármit is. Nem akarom bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Nem az elhatározásról és kitartásról szól. Nem akarok erősödni, testsúlyt megtartani. Még az egészséges életmód részét képező elképzeléseim is elhalványultak a pillanat megtapasztalásában. Önmagáért az élményért futok. Nem azért, mert jobb, mint feküdni, olvasni, sétálni, tévézni, másokkal együtt lenni. Ezek is mind jók, ha valóban, koncepciók nélkül vagyok jelen. Önmagáért a jelen megtapasztalásért teszem, és még ez a gondolat is felolvad benne. Néha már csak áramlok ebben, és ’észre sem veszem, hogy futok’.

Párszor az életemben, teljesen öntudatlanul ezt megéltem pillanatokra, néha percekre. Annyira finomak voltak ezek a tapasztalások, hogy nagyon, már-már görcsösen akartam újra megélni. Mondanom sem kell, hogy nem 'sikerült'. :)

Ma, azt hiszem, elsősorban az önvizsgálatok, az elmélyült, lelassult és belső csendes jelenlétnek köszönhetően ez az áramló, tiszta élmény gyakorivá vált. Ez is ’mellékhatás’. A gyakoriság nem volt cél. És ez a ’mellékhatás’ fincsi. Nem kell megkérdezned a gyógyszerészed vagy a kezelőorvosod – de még a facilitátorod sem – erről, mert úgysem tudja, hogy rád miképpen hat. Honnan is tudhatná?
Ha az önvizsgálatot konkrét cél nélkül végezzük, akkor nem hatása lesz, hanem 'mellékhatása'. Úgy értsd ezt, ha céllal végezzük, akkor hatást várunk, amiről elképzelésünk van. Ez meg kiránt a valóságból, a jelen pillanatból. A 'mellékhatás' szóval egyszerűen a következményt fejezem ki, a nem elvárt eredményt. De nagyon ott van…!

Mindegy, hogy milyen tevékenységet végzel. Futhatsz, sétálhatsz, bámulhatod a tájat vagy egy emberektől nyüzsgő teret, mosogathatsz, dolgozhatsz, nyaralhatsz, játszhatsz, bulizhatsz, tanulhatsz. A jelen pillanat mindig ott van veled. Bármikor tapasztalhatod önmaga valóságában. Ez a ’képesség’ ott van benned is, csak kicsit eltemette a sok elhitt gondolat, a koncepciók. Fedezd fel újra!

Nézz körül itt a blogon, gyere el valamelyik aktuális tanfolyamunkra vagy meditálj velünk online!

SZOKÁSOK ÉS TUDATOSSÁG

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk szokás és tudatosság alatt.

A szokás minden automatikus, tudattalan működés, amit nem gondolunk át, veszünk fontolóra vagy mélyedünk el benne mielőtt cselekszünk, beleértve a beszédet és a kimondatlan véleményeket is. Minden cselekedet szokás, amire nem tesszük fel a kérdést, hogy ’Valóban ezt akarom?’ vagy ’Valóban erre van szükségem?’ A szokás a megkérdőjelezetlen, felülvizsgálatlan hiedelemből, elhitt gondolatból fakadó, automatikus gondolati-érzelmi reakció és cselekvés.

A tudatosság az az állapot, amiben nincs kész válaszunk, válasz reakciónk egy adott helyzetben. A tudatosság a csend, amelyből a feszültségmentes válasz vagy reakció fakad. A tudatosság az, amikor észreveszed a gondolatot vagy cselekedetet, tudatossá válsz a gondolatra vagy cselekedetre. Tudatos vagy, amikor felteszed a kérdést, hogy ’Valóban reggelizni akarok? Éhes vagyok?’, és amikor tudatában vagy a gondolatnak, hogy ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’, vagy csak robot üzemmódban betolod a reggelit. Tudatos vagy abban a pillanatban is, amikor reggeli közben észreveszed, hogy elég, vagy észreveszed, hogy ott a gondolat: ’Ételt nem dobok ki.’.

Az életünk napjai a szokások folyamata. Az ébredés utáni első gondolattal és cselekvéssel kezdődik és az elalvás előtti utolsóval zárul. A szokás nem rossz dolog. Addig nem is okoz bennünk feszültséget semmilyen szokás, amíg nem áll szemben a valósággal. Mondok egy példát: Az ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’ gondolattal és a reggelizéssel semmi bajom, amíg van, és olyan étel van reggelire, amit szeretek. Amikor azonban nincs semmi a hűtőben vagy a kedvesem egy új receptet próbált ki éppen (amit persze nem szeretek), azonnal ott terem a feszültség valamely formája. Ez lehet enyhe rosszallás vagy heves tiltakozás, akár düh is. Miközben csak annyi történt, hogy a valóság nem passzolt az elképzelésünkkel, a szokásunkkal. Biztos történt már veled is olyan, hogy egy ételt valamiért nem szerettél, de egyszer úgy alakult, hogy megkóstoltad és ízlett. Egészen addig ragaszkodtál egy olyan élményhez a múltban, ami azt mondta, hogy azt nem szereted. Egyszerűen a szokásod volt, hogy nem eszel olyat. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell enned bármit, meg kell csinálnod vagy másképp kell gondolnod bármit, mindössze arról szól, hogyha feszültség keletkezik benned egy helyzetben, attól nem feltétlenül szükséges szenvedned. A tudatosság az, ami segíthet felismerni a szenvedésed okát, az ellenállásod a valóságnak. Ha nincs semmi a hűtőben, akkor nem eszek vagy átmegyek a boltba, vagy csak megkérdem magamtól: Valóban éhes vagyok? A tudatosságban mindig felbukkan a következő, stressz-mentes lépés. Byron Katie úgy mondja, hogy a nyitott elme az egyszerű utasításokat követi: nincs kaja a hűtőben és éhes vagyok, megyek veszek a boltban, vagy megkérem a párom, hogy készítsen, vegyen nekem stb. Az egyszerű utasítások az elmémben megjelenő, feszültség mentes gondolatok, amikhez nem fűzök kommentárt, magyarázatot, nem keresek kifogást vagy hibást.

A szokásokat eltanultuk, lemásoltuk a körülöttünk élőktől. Vannak, amelyeket tudatosan, mert tetszett nekünk, de többnyire teljesen tudattalanul vettük át és kezdtük el használni ezeket.

A szokások sokszor lezárnak, lebénítanak minket helyzetekben. Az étkezésnél maradva: Napi 3 étkezés szükséges, amiből egynek melegnek kell lennie. Gyerekként sokszor átéltem, hogy a szüleim azt mondák ennem kell. Miközben nem voltam mindig éhes. Ez feszültséget keltett bennem és nyilván a szüleimben is, akik ugyanúgy elhitték ezt a gondolatot. Jelzem, nem a napi 3 étkezés a probléma, hanem az, hogy ha valaki épp nem éhes egész nap, akkor csak úgy tud feszültség keletkezni benne, ha a gondolat (Ennem kellene) megjelenik. Amíg a valósággal (nem vagyok éhes) szembe menő gondolat nem bukkan fel, semmi bajom. Ebben az esetben az egyszerű utasítás az, hogy: Nem eszek. Ha az elme ehhez nem fűz kommentárt (pl. ha nem eszel, akkor legyengülsz vagy beteg leszel), akkor nem keletkezik feszültség. Ezt a kommentáló elmét nevezzük Jól Tudom Elmének, ami a szokások, hiedelmek alapján értelmezi a helyzetet. A helyzetben egyébként nincs semmi feszültség. Az értelmezés teszi stresszesé.

A tudatosság a Nyitott Elme. A Nyitott Elmének ugyanúgy megjelenik a gondolat (Ebédidő van), csak amikor észreveszi a gondolatot, lecsendesedve befelé figyel. Figyel, hogy éhes-e. És ha nem, akkor folytatja a napját. A Nyitott Elme tudatos a történésekre. Ha később éhes lesz, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem megy szembe a Valósággal. Követi az egyszerű utasítást és eszik, amikor éhes. Ha meg épp nem tud enni, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem értelmezi a helyzetet. Egyszerűen teszi a dolgát.

A feszültséget csak az tudja előidézni és fenntartani, ha gondolatban szembehelyezkedünk a Valósággal! Ahogy Katie mondja: Mondhatod az esőnek, hogy ne essen, amikor éppen esik. A Valóság az, hogy esik. Ez tény. Gondolatban ellene mehetsz ennek, de mindig alul maradsz. A Valóság mindent ural.

Ha felülvizsgálod, megkérdőjelezed a feszültséggel teli gondolatokat, a Zárt Elme kinyílik. És egy másik, békés világba kerülsz. Egy olyan világba, ami addig is ott volt, mindössze néhány elhitt, megkérdőjelezetlen gondolat választott el tőle!

Ha már kíváncsi vagy arra a világra, amiben nyitottan, feszültségektől mentesen élhetsz, jelentkezz az alábbi programok valamelyikére:

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag ONLINE nov. 21.-től:
http://onmunka.blogspot.hu/p/online-scott-kiloby-elo-onvizsgalatok.html

Byron Katie - Munka-Módszere Alapképzési Csomag dec. 7.:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Bevezetés az ÖnMunkába - Gyakorlati ismerkedés az önvizsgálatokkal nov. 27.-én Szentendrén:
http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

és nov. 30.-án ONLINE:
http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

AZ ELME NYITOTTSÁGI ÁLLAPOTA

A minap volt egy "nehéz" helyzet az életemben. Ebből született a következő írás. Köszönöm a nehéz helyzetnek és a résztvevőknek! No meg az önvizsgálatnak és az önvizsgálónak :-)

Azt hinni, hogy a Másik megérti (úgy érti, ahogy az bennem megélődik - amit sokszor magam sem értek!) azt, amit kommunikálok felé, a beszűkült érzékelésű elme szüleménye. Egy megvizsgálatlan hiedelem az a gondolat, hogy a Másik meg/ért engem. Fogalmazhatok pontosan, tisztán érthetően, gesztikulálhatok tudatosan, lehet a szívemben mindent körülölelő szeretet, a Másik mindenképpen a saját szemüvegén, a saját szűrőjén, az elméje aktuális nyitottsági állapotán keresztül fogja értelmezni a hallottakat, látottakat. És ugyanígy az, amit közölni szeretnék, a szűrőimen, az elmém jelenlegi nyitottsági állapotán keresztül indul a Másik felé. Lehet elképzelésem arról, hogy hogyan fogja vagy hogyan kellene fogadnia, hogy meg kellene értenie és úgy kellene értenie, ahogy az bennem van és megy felé. Nem rajtam múlik, hogy miképpen értelmezi a kommunikációmat és még csak rajta sem. A másik "megértése" csak azon múlik, hogy az elme éppen mit tud befogadni. 

Megjegyzem, az elme nem ellenség. Az elme egyszerűen kondíciónálódott. Az elme működését úgy képzelem, hogy a bejövő információkat valamely módon értelmezi és az értelmezések összességéből azonosul énné. Az a bibliai jelenet jutott eszembe, amikor Ádám és Éva a tudás fájáról csemegéznek. Talán ez lehetett az elme szimbolikus születése.

Visszatérve, nem azt mondom, hogy értelmetlen körültekintően fogalmazni, átgondoltan gesztikulálni, egyszóval csiszolni, tisztítani a kommunikációnkat, csak azt, hogy ahogyan ezt a Másik fogadja, ahogy megérkezik hozzá, az Ő szűrőjén, az elméjén. Sőt, a tiszta kommunikáció alapja a békés megélésnek.
Olyan világban élünk, ahol többnyire az elmén keresztül értelmeződnek a dolgok. Az önvizsgálat erre az értelmezésre láttat rá! Az önismeret olyan folyamat, amiben felfedezzük az értelmezéseket és ezek az értelmezések így, rájuk látva, elkezdenek szertefoszlani. Visszakerülhetünk abba a Paradicsomi állapotba, amikor úgy mentünk el az Almafa mellett, hogy észre sem vettük :-) A Nem-tudás, békés állapotába. A billegő egyensúlyunk középpontjába. 

Milyen szó már ez is: köz-ép-pont.

És - ahogyan a Másikhoz megérkezett a mondandóm és gesztusom - az Ő reakciója tükröződés önmagamról. Hiszen a reakciója megint csak az én szűrőimen keresztül, az elmém aktuális állapotán keresztül, kerül befogadásra. Az egész rólam szól, illetve az azonosult elme értelmezéséről. Amikor erre rálátok, akkor kezd a világ és a benne lévő dolgok másról szólni. Már meglátom őt is. Az elkülönültségem meglazul és egyre inkább látom magam a Másikban és a Másikat bennem. Elmosódnak a határok. Szertefoszlanak a történetek. Csak a jelen közvetlen megtapasztalása marad! És már vannak, pontosabban fogalmazva, észreveszem ezeket a jelen pillanatokat az életemben.

Erre invitállak Téged is!

Legközelebbi tréningek és egyéni konzultáció (kattints a linkekre):

Vidéken
Budapesten

Egyéni konzultáció 

ALAPELVEK IV. RÉSZ

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SAJÁT TÖRTÉNETEIDET!

Mi jut eszedbe erről a képről? Milyen történetek indulnak el benned? 

Ezeknél az észrevett történeteknél kezdődhet az önvizsgálat.

A mai bejegyzés erről szól.

Minél többet foglalkozom A Munkával, minél többször vizsgálom meg a stresszes gondolatokat vagy a nyomukban keletkező érzéseket, annál inkább válnak láthatóvá az elhitt történetek. Egyszerűen kikerülhetetlen egy idő után.

A tudatosítás nekem így néz ki: „Nézd már Misi, hogy fáj ez!” vagy „Mi is éppen a bajom?”. És ránézek, kicsit kívülről (vagy legalábbis kijjebbről), megvizsgálom mi is zajlik bennem és vajon miért. Ezt többféleképpen próbáltam már mire az ÖnMunkával találkoztam és azt tapasztaltam, hogy az önvizsgálat egyszerűbben világít rá a valóságra, mint bármi más. Nem tudok elbújni és nem is kell, olyan szépen oldódnak fel a hiedelmeim okozta gubancok.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a sztorinkhoz, az igazunkhoz. Abból tudhatjuk, hogy ez nem az igazság-valóság, hogy fájdalmas, szomorú vagy dühítő a helyzet. Ilyenkor rávetítjük a külvilágra a belvilágunk és a külvilág ezt tökéletesen visszatükrözi. A legjobb, ami történhet velünk, hogy meglátjuk magunkat a környezetünk tükrében, hiszen ez az, ami rávilágít az elhitt gondolatokra. A kivetült, tükröződő sztori, a másik fájdalma, szomorúsága vagy dühe mutatja meg, hogy miket hittünk el és mi az, amit érdemes megkérdőjeleznünk. Így tudatosíthatjuk a történeteinket, pontosabban így tudatosodhatunk.

Nézd csak meg mennyi mindent gondolsz az emberekről, dolgokról, a fenti képről. Minden, amit gondolsz a gyerekedről, szüleidről, főnöködről, szomszédodról, gazdaságról, politikáról vagy időjárásról, elhitt történet. Ha ezt észreveszed, megvizsgálod, megváltozik az életed. Ehhez legfőképp nyitott, ítéletektől mentes elmére van szükséged. A nyitott elméhez pedig a zárt, történeteihez ragaszkodó, szenvedő elme szükséges. Épp ezért nem is haragszom a szenvedésre. A szenvedésem ébreszt fel, mutat rá az igaznak vélt történetekre. Végeredményben fontos segítő. Talán ezért is mondja Byron Katie, hogy, akkor nyílt meg az elméd, amikor ki tudod mondani és minden porcikádban ezt is érzed: „Alig várom, hogy a szenvedést okozó helyzetet újra átéljem!”. Ebben a nyitott állapotban megláthatod egy újra történő szituban az aktuális reakcióidon keresztül azt, aki éppen vagy. Lehet, hogy azt, aki azt veszi észre, hogy meg sem érinti az újra átélt helyzet. Ha pedig még fáj, akkor lehet további felderítő utakat tenni az elhitt gondolatok erdejében!

Mindig a valóság történik, és benne megláthatom (nyitott) magam, mint valóság vagy egy másik (zártabb) magam, mint elhitt sztori.

Ha szeretnéd tudatosítani a történeteidet és megakadsz, szívesen látlak, hallak vagy olvaslak, hogy a megakadt fogaskereket közösen mozdítsuk meg!
Bővebb információ ITT

ALAPELVEK I. RÉSZ

Elsősorban a Munkában kezdőknek ajánlom az alapelvekkel való ismerkedést, bár a bejegyzés írása közben én is újabb felismerésekre leltem. Az ismétlés és elmélyülés sosem árt!

Vedd észre, amikor gondolataid szembehelyezkednek a valósággal!

„Kizárólag az okoz szenvedést, amikor olyan gondolatnak hiszünk, amelyik szembehelyezkedik a tényekkel.” BK

Nem kell mást tenned, mint hogy megvizsgálod a legutóbbi olyan helyzetet, ami heves és negatív érzelmeket váltott ki belőled. Mi történt? Hogyan reagáltál?

Pl.: A párod, amikor haza érkezel azt mondja neked: - Nem igaz, hogy sáros cipővel kell bejönnöd! Egész nap a lakást takarítottam. Semmibe veszed a munkámat!

Neked is nehéz napod volt. A főnököd sem volt elégedett a munkáddal, miközben lelkiismeretesen elvégezted az aznapi feladataidat. Milyen gondolatok és érzelmek jelennek meg benned ekkor? Lehet, hogy bűntudatot érzel, dühössé vagy elkeseredetté válsz. Ilyenkor azt gondolhatod, hogy a párod üdvözölhetett vagy örülhetett volna, hogy megérkeztél. Vagy azt, hogy azért gürizel, hogy ő otthon lehessen és ne kelljen dolgoznia. Lehetne hálásabb vagy megértőbb.

Mindkettőtök gondolatai szemben állnak a valósággal. A tény az, hogy sáros cipővel bementél. Az összes többi történet. Nyilván nem azért mentél be sáros cipővel, hogy tönkretedd a munkáját.

Mit lehet tenni, amikor egy fájdalmas érzelmi állapotba kerülünk?

Észre lehet venni, hogy nem történt más, minthogy szembe kerültünk a valósággal. A Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal meg lehet vizsgálni, hogy mi történt. Lelassítjuk a kavargó gondolat-érzés áradatot. A Munka végzése elvihet a megértéshez. Elvihet valódi önmagadhoz. És miért feltételes módban írtam? Mert Te is kellesz hozzá. A nyitottságod, a bátorságod. Az önvizsgálat nem mindig könnyű! A tapasztalatom az, hogy minél nehezebb, minél mélyebb, annál nagyobb a feloldódás, a megértés, az öröm és a szeretet, ami áramlik a lényedben. Amint az ellenállásod oldódik, az áramlás válik természetessé.

Tehát, ahogy észrevetted, hogy szembe mész a tényekkel, nincs más dolgod, mint megkérdőjelezni a gondolatot.

Pl.: Örülhetett volna, hogy megérkeztem.

1. Igaz ez?

      Csak engedd magadba a kérdést és hagyd, hogy a válasz felbukkanjon. A Munka meditáció. A válasz igen, nem vagy nem tudom. Nincs rossz válasz és ne magyarázd meg. Ha a válaszod igen, tedd fel a második kérdést.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz ez?

       Ez a kérdés arra szolgál, hogy még mélyebbre engedd magadba az állítást. Itt sincs rossz válasz és igen, nem és nem tudom lehet a válasz.  Itt se magyarázkodj. A magyarázat, értelmezés a Jól Tudom Elme működése. A válaszaidat most a Nem Tudom Elme adja. Ez a két kérdés egy olyan birodalomba visz, ahol ritkán járunk. Megkérdőjelezi azt, amit szent meggyőződéssel hiszünk. Legyél magaddal gyengéd.

3. Hogyan reagálsz, mi történik, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

      Ennél a résznél figyeld meg, mi zajlik benned ebben a konkrét helyzetben. Milyen gondolataid, érzelmeid jönnek elő. Pl.: Dühös vagyok magamra, hogy nem voltam figyelmes. Elkeserít, hogy elszúrok dolgokat. Az anyám is mindig szidott.

Megnézheted, hogy ilyenkor hogyan bánsz a pároddal és magaddal. Milyen félelmeid kerülnek a felszínre és hogy mire nem vagy képes ebben a helyzetben.

4. Ki lennél a fenti gondolat nélkül?

      Ennél a kérdésnél egy utazásra invitállak. Itt megláthatod azt a részed, aki a gondolat nélkül van. Aki látja magát. A nyitott, szabad elméjét, ami nem korlátozza semmiben. Aki látja a párja igazát és tudja, hogy mi rejlik a mögött, amit kommunikál. Csak engedd magad a gondolat nélkül, szabadon szárnyalni.

Megkérdőjelezted, újra átélted a gondolattal járó érzelmi és intellektuális állapotokat és megnézted magad a gondolat nélkül is. Jöhetnek a megfordítások! A megfordítások tovább nyitják az elménket. Megmutatják, hogy amikor elhittük az adott gondolatot, mennyire bezártunk, mennyire leszűkítettük a látómezőnket és hogy mennyire igaz a gondolatunk szöges ellentéte is. A gondolatot megfordítjuk az ellenkezőjére, a másikra, önmagunkra és hozunk legalább 3 konkrét példát mindegyikre.

Eredeti gondolat: Örülhetett volna, hogy megérkeztem.

      + Nem örülhetett, hogy megérkeztem.

•  Nehéz annak örülni, amikor összesározzák a lakást.
•  Kifáradt a takarításban és pihenni készült.
•  Késtem és a vacsora is kihűlt.

+ Örülhettem volna, hogy megérkeztem.

•    Bocsánatot kérek tőle.
•    Örömmel üdvözlöm és feltakarítom a sarat.
•   Végre itthon vagyok a párommal és gyújtok pár gyertyát a    megmelegített vacsora mellé.

A Munka végzése kinyitja az elménket és olyan tettekre késztet, amikre nem is gondoltunk előtte. Amikor az energiánkat az ellenállás helyett az önvizsgálatra fordítjuk, akkor nem a szenvedés fog hatványozódni, hanem az Öröm.

„Amikor az elme tökéletesen tiszta, azt akarjuk, ami van.” BK

A Munkával az elménket tisztogatjuk! Kellemes tisztogatást!

A VALÓSÁG MEGBÍZHATÓ

A valóság megbízható.

Már-már kezdem elhinni, hogy minden úgy jó nekem, ahogy van, aztán jön a (keserű) valóság és rá kell, hogy jöjjek: vannak még stresszes gondolatok. Utólag még örülni is tudok neki, de amikor épp jönnek, nem mindig örülök nekik.

Örülnöm kellene a stresszes gondolatoknak.

1. Igaz ez?

-          Nem igaz.

3. Hogyan reagálok, amikor elhiszem a gondolatot?

-          Először is nem hiszem el és meglepődök. Elkezdek védekezni, érvelni vagy támadni.

-          Kicsit haragszom magamra, hogy ellene megyek a valóságnak és elszomorodok, hogy még mindig itt tartok.

-          Ilyenkor leblokkolok, egy darabig benne maradok az ellenállásban, majd elvesztem a csatát, visszavonulok, megsértődök, rosszul érzem magam és aztán megMunkázom.

-          Talán attól félek, hogyha nem tudnám elhinni a gondolatot, akkor veszítenék, nem lehetne felnézni rám, mint társ vagy apa. Furán néznének rám, hogy minek is örülök. (Bár ez inkább szórakoztat, mint félelmet kelt)

-          Ilyenkor nem vagyok képes gyorsan kapcsolni, nyugodt középpontból szemlélni, ami éppen történik.

4. Ki lennék a gondolat nélkül?

-          Szabadon örülnék, vagy épp nem örülnék a felbukkanó gondolatoknak. Nyitottabban szemlélném őket. Talán meg is szeretném őket J

+ Nem kell örülnöm a stresszes gondolatoknak.

-          Hiszen nem is teszem. Illetve csak néha.

-          Mert így megláthatom, hogy hol kell még magamon Munkázni.

-          Nem néznek hülyének J

+ A stresszes gondolatoknak kell örülniük nekem J

-          Még szép! Mert így megkérdőjeleződhetnek és mehetnek stressz mentesen a dolgukra.

+ Örülnöm kell magamnak.

-          Igen, hiszen én láthatok rá az elhitt gondolataimra.

-          Megtalált/am a Munkát és használom.

-     A valóság megbízható és mindig visszatalálhatok hozzá.

CSAK SZERETNI TUDUNK!

Még nehezen tudom elhinni, mégis igaz. Csak szeretni tudunk. Az egyetlen, ami történhet, az az, hogy félreértelmezünk egy helyzetet. Persze, amíg hiszünk a gondolatainknak, addig félre is fogjuk értelmezni. Hihetetlen ereje van az önvizsgálatnak. Főként a Munka segítségével.

Már lassan egy éve találkoztam ezzel a módszerrel (igazából több nekem, mint módszer), sok fájdalmas gondolatomat megkérdőjeleztem, aminek hatására felismerések és feloldódások tömkelegére leltem. A legutóbbiról írok most, hátha indikál nálatok, az olvasóknál is valamilyen felismerést.

Talán ti is megéltetek már párkapcsolati nehézségeket, vitákat, fájdalmas egymáshoz szólásokat, hirtelen és meggondolatlan reakciókat. Hát velem is ez történt, sokadszor. Egy relatív békés nap vége felé közeledve, miközben az eltervezetthez képest kicsit másképpen alakult az este, az én Drága Párom mondott nekem valamit. Mindjárt rátérek, hogy pontosan mit, de fontosak az előzmények is. Édesem nem nagyon szereti az egyhetes (időnként 2,3,4 hetes) borostát, amit ebben a konkrét szituban is többször megemlített. Persze én meg levágni vagyok lusta, többnyire.

Tehát miután a pár hét alatt többször is szembesültem az arcszőrzetem hosszával, az én drága Egyetlenem, arra szeretetteli közlésemre, hogy „ma este levágom a borostámat” ezt bírta válaszolni: „Bezzeg, amikor másokkal találkozol, le tudod vágni. Nekem meg nem!”. (aznap este úgy alakult, hogy ÖnMunkás összejövetel volt és Ő nem vett részt. Ja, és a Mások általában nem férfiakat jelent :-)) Megjegyzem, azt hiszem, ez egy teljesen hétköznapi eset.

Szóval, ez mondta és itt kezd érdekessé válni a történet. Én csípőből, azonnal, mindenféle átgondolás nélkül azt mondtam: „Elmész te a jó …!” És persze értetlenül és feldúlva álltam saját magam előtt. Bocsánatot kértem, miközben tudtam, hogy ez édes kevés. „Szerencsére” nemsokkal ezután elkezdődött az összejövetel és pár órán keresztül nem kellett foglalkoznom a dologgal.

Késő este még beszéltünk a helyzetről és mondhatom nagy érzelmi mélypontokat éltem át, mindenesetre relatív nyugodtan tudtam elaludni.

Másnap és harmadnap Andi tartott nálunk alaptanfolyamot, amin ismétlőként, mindketten részt vettünk, így oldva tovább a sérüléseinket.

Azzal kezdtem, hogy csak szeretni lehet és joggal tehetitek fel a kérdést, hogy lesz ebből csak szeretet!

A döbbenetes felismerés a tanfolyamot követő reggelen csapott belém! Kinyitottam a szemem és az első gondolataim a három nappal azelőtti helyzet körül jártak. Újra felidéztem, hogy mi történt. Mit mondott ő, mit mondtam én. És a megkérdőjelezés önmagától ment végbe. Mit is jelent pontosan, amit mondtam? Miért mondtam? És mit jelent az nekem, amit ő mondott? Miért is mondta? Ekkor csapott belém a felismerés: Az, hogy ilyet mondtam neki, azért volt, mert elhittem, hogy ő feltételezi, hogy másoknak akarok tetszeni, nem neki. Mit is jelenthet ez? Azt hiszem, neki azt, hogy „nem elég jó nő” vagy „nem érzem vele jól magam” vagy „nem érdemli meg, hogy neki kedvezzek” vagy „fél, hogy elveszít” vagy hogy „nem is szeretem”! Ergo, a szeretete mondatta vele ezt, én meg teljesen másképpen értelmeztem. Nem hallottam meg, hogy ezt mondja: SZERETLEK. És én detto: Vulgáris szóösszetételem mögött ugyanez rejlik. Azért reagáltam így, mert elhittem, hogy „nem ért meg”, „nem hiszi el, amit mondok neki”, „félek, hogy nem fog szeretni”. És azért van, mert szeretem. Csak azt mondtam neki: SZERETLEK. Kissé félreérhető kifejezéssel, de mégis.

És ahogy ebben az állapotban voltam/vagyok rájöttem, hogy másokkal is így van ez. Mások is csak szeretni tudnak! Csak félreértések vannak és csak addig, amíg elhisszük a történeteinket, amíg nem kérdőjelezzük meg a szenvedést okozó gondolatainkat!

„A 4 kérdés legyen velünk!”

Először is köszönöm az én Drágámnak, a legnagyobb tanítómnak! Köszönöm Andinak és Katie-nek és mindenkinek, aki segít az utamon! Köszönöm Neked, kedves Olvasó! És utoljára és elsősorban Magamnak, amiért meg tud nyílni a zárt kicsi elmém!

Ha még nem ismered A Munkát vagy már igen és szeretnél csoportosan Munkázni, gyere el egy ÖnMunkás összejövetelre Szentendrén. Kéthetente pénteken este 7 órakor találkozunk.

Ha tovább mélyítenéd önismereted A Munkával részt vehetsz a következő alaptanfolyamon, Szentendrén, legközelebb 2011.12.10-11.-én lesz rá alkalmad.

Bejelentkezés e-mailen vagy a 20/9138673-as telefonszámon.

IGAZ EZ?

Még a hideg is kirázott, amikor egy stresszes gondolatra először feltettem magamnak ezt a kérdést. Mi van? Hogyne lenne igaz?! Hát bárki láthatja, hogy a másik mit művel velem vagy magával! Hogy mit képzel magáról! Értelmetlennek tűnt feltenni ezt a kérdést! (Byron Katie hiedelem megkérdőjelező Munka módszerének 4 kérdéséből ez az első.) A másodikról nem is beszélve: Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz ez! Hát persze, hogy az. Mitől változott volna meg a válaszom?

Leírok egy konkrét helyzetet, hogy érthetőbb legyek:

Egy éjszaka, úgy 3 órakor felébredtem és enyhe fájdalmat éreztem a veséim tájékán. (A történethez hozzátartozik egy órás vesegörcs KO ezelőtt két évvel.) Pár perc múlva finoman meg-megremegett egyik, másik izmom. Kis idő elteltével az egész testemben remegtem. Bejött pár emlékkép a vesegörcsről, de a fájdalom nem fokozódott. Csak a remegés. Közben felmerült bennem, hogy a fájdalom emléke keltette pánik lett rajtam úrrá. Némi homeopátiás nyugtatószer lassan segített és egy óra múlva már aludtam is. Két nap múlva megismétlődött a dolog, úgyhogy kénytelen voltam „megmunkázni”!

A következő hiedelmemet vizsgáltam meg: Félek, hogy fájni fog.

1. Igaz ez? Hogy a csudába ne lenne igaz! Kétszer is pánikrohamot kaptam! (Már, ha ez az volt.)

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy ez igaz? Persze, hogy az! Félek. Úgy remegtem, mint a nyárfalevél.

3. Hogyan reagálok a gondolatra, hogy fájni fog? A testem hullámokban meleg önti el; enyhe fájdalmaim vannak; remegek; kiver a víz; lesápadok; feszültté válok; eszembe jut, hogy mennyire szenvedtem a görcstől; kórházba kerülhetek; félelem jár át; egyedül érzem magam; félek, hogy akár bele is halhatok.

Ezt a kérdést már könnyebben meg tudtam válaszolni. Csak vissza kellett emlékeznem a történésre és a felmerült gondolataimra.

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy fájni fog? Megfigyelő, szemlélő, aki tudja, hogy a fájdalom nem tart örökké; nem félnék a fájdalom magányától; nem félnék a haláltól.

Csodálatos, amikor megengedem magamnak, hogy átérezzem a helyzetemet a stresszes gondolat nélkül. Katie szavaival élve ilyenkor megnyílunk, nyitott az elménk. Amikor elhiszünk egy gondolatot, akkor zárt az elménk. Ilyenkor a fókuszt az elhitt gondolaton tartjuk. Katie a zárt elmét JÓL TUDOM ELMÉnek nevezi, mert az nagyon jól tudja,hogy mi fog történni. (Biztos megint erős görcseim lesznek és csak feküdni, nyögni leszek képes.) A nyitott elmét NEM TUDOM ELMÉnek nevezi, ami megengedi, hogy ne tudjuk, hogy mi fog történni és így ne stresszeljünk az elképzelt jövőtől. Végül is negyven év alatt egyszer volt ilyen fájdalmam, miért kellene a hátralévő életemet a fájdalomtól való félelemben töltenem.

A Munka 4 kérdése után fontos azokra Megfordításokat találni, amivel a Jól tudom elmének megmutathatjuk, hogy egy stresszes gondolatnak az ellenkezője ugyanannyira vagy még jobban is igaz lehet az életünkre. Ez a rész hihetetlenül megnyitott engem is!

Első megfordítás: Félek, hogy nem fog fájni. Hogyan lehet ez igaz? Eleinte csak ültem a kérdésen és ezerrel pörgött az agyam. Nemhogy félek, de örülnék neki, ha nem fájna! Mire használom, mire jó nekem, hogy félek a fájdalomtól? (Ebből a szemszögből még sosem néztem rá a helyzetre! A nyitott elme ezt megengedi. Végül is mi bajom lehet? ) Becsuktam a szemem és beengedtem a gondolatot…és befurakodott egy teljesen új gondolat-érzés: Félek, hogy elveszítem a Párom! Hoppá! Ez egy mélyebb rétegből került felszínre. Visszaemlékezve, sokszor éreztem már a veszteségtől való félelmet. Tehát erre használom, ha más miatt nem, hát sajnálatból vagy kötelességből, csak nem hagy el. A veszteség a fájdalom-hiedelemnek az ún. alvilága, tehát egy mélyebben elhitt gondolat. Hogy bármit is elveszíthetek. Erre még visszatérhetünk J.

Második megfordítás: Félek, hogy nem történik (semmi). Ezt még jobban be kellett engednem. Olyan megfoghatatlan. Ahogy becsukom a szemem, - most is ezt teszem és visszakerülök abba a meditációba – azt látom, hogy mindig történik valami. Mindig csinálok valamit. Olyan ritkán hagyom abba, olyan ritkán élem meg a nem csinálást. Igen, ha jobban megfigyelem, félek tőle, hogy nem történik semmi. Nem voltam tudatában. Valahol mélyen viszont félek tőle. És ahogy ezt átélem, már oldódik is. Most éppen nem érzek félelmet. Katie azt mondja, akkor végezeted el a Munkát, ha ki tudod jelenteni a végén, hogy „Alig várom, hogy újra megtörténjen!” Amikor pedig újra belekerülsz ugyanabba vagy egy nagyon hasonló helyzetbe, a reakciódból kiderül, hogy van-e még megvizsgálandó hiedelmed az adott területen vagy teljesen kibékültél a Valósággal!

A kedvencem Katie-től, ami nekem minden helyzetben segít, a következő:

„A valóság mindig kedvesebb, mint a róla szőtt történet!”

A Munka meditáció. Lassú és mély. Összeköt mindennel. A Nem Tudom Elme birodalmában működik. A Jól Tudom Elme nem visz közelebb valódi önmagunkhoz. Agyal, bonyolít, történeteket sző és jól megmond. Eltávolít mindentől.

ELJÖTT AZ IDŐ, HOGY MEGISMERD VALÓDI ÖNMAGAD?
Szeptembertől csoportos foglakozásokat indítunk Szentendrén, a Natura Életmód Stúdióban, gyakorlott ÖnMunkások segítségével! Az első foglalkozás szeptember 30.-án, pénteken 19 órakor kezdődik. Bejelentkezés itt a blogon vagy e-mail-ben!
Szeretettel várunk!

Továbbra is örömmel veszek minden hozzászólást, kérést és kérdést!