A PÁNIK SEM BETEGSÉG

„Hogy mi minősül betegségnek és mi nem, azt az adott kultúra gondolkodása és tudása határozza meg. Az emberek felnőve folyamatosan megtanulják látni és értelmezni a világot. Ennek része az is, hogy bizonyos tünetekről azt tanultuk, az betegség. Az orvoslás, a pszichiátria, a pszichológia számos dolgot megtanított nekünk nevén nevezni, de sokszor ezek a megfogalmazások tévesek. Téves a rosszkedvet és a boldogtalanságot depressziónak és agyi elváltozásnak nevezni, és ugyanígy téves az önmagában veszélytelen spontán pánikot betegségnek beállítani. De arról sem ön, sem sorstársai nem tehetnek, hogy valamit tévesen tanítottak meg önöknek.” Szendi Gábor: PÁNIK Tények és Tévhitek

Ez a bejegyzés a másfél hónapja írt ’A pánik az betegség?’ című írásom folytatása is lehetne. Talán az is, bár nem annak szántam. Az említett írás inkább a tünetek, állapotok szabadabb, ítéletektől mentes megtapasztalását, és az abból fakadó változást mutatta be. Ez az írás a tanult minta, a megkérdőjelezetlen és feszültséggel járó ’tudás’ csapdáját, annak felülvizsgálatát, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimat taglalja. Talán csak a megközelítésben különböznek, talán másban is. Ha egy ember megérint, megérte leírni! :)

Az Önvizsgálatok hatására tisztán szétvált bennem a tanult értelmezés a tényektől, más szóval a valóságtól. Erről írt Szendi Gábor is a fenti részletben. Hihetetlenül felszabadító, hogy a 'pániknak' nevezett tünetek mára nemcsak ritkultak, de még csak nem is értelmeződnek pániknak bennem! Arra hívlak, hogy ismerd fel Te is, hogy a pánik nem betegség és nem kell félni tőle.

Ha jobban belegondolok, a pánik valójában sosem bántott engem. Semelyik tünet, érzés vagy állapot nem volt veszélyes! Csak az elme, a jövőbe mutató, bizonytalansággal teli és rémisztőnek ható gondolatok tették veszélyessé, félelmetessé. És ezeket a gondolatokat is ’csak’ elhittük rémisztőnek, és megtanultunk félni tőlük.

Ha ezt meglátjuk, megértjük, lehetővé válik a szemléletváltás. És elkezdhetünk tenni azért, hogy változzunk.

A szemléletváltás nem valami átgondolás vagy újraértelmezés, hanem megkérdőjelezés és felülvizsgálás!

A megkérdőjelezés minden tanult minta, gondolat és érzés, értelmezés megvizsgálása. Ami egészen addig tart, amíg elkezdünk átlátni a személyes történetünkön. A történeten, amit az eddigi életünkben megkérdőjelezetlenül hittünk el. És onnan tudható, hogy átláttunk a történeten, illetve annak részein, hogy az addig feszültséggel teli helyzetekben már nem jelenik meg a feszültség. A feszültség, ami járhat félelemmel, elkeseredéssel, boldogtalansággal, dühvel, tehetetlenséggel, szeretetlenséggel vagy akár sikerrel, hírnévvel, pénzzel, boldogsággal is. Ugyanis teljesen mindegy, hogy negatívan vagy pozitívan címkéződik valami. Ha jobban szemügyre vesszük, feltűnhet, hogy azt tanultuk meg, hogy a negatívtól szabaduljunk és a pozitívat tartsuk meg, idézzük elő. Feszültség mindkettővel jár. Hiszen, ha megvan a 'jó állapot', akkor azt meg kell tartani, és el is lehet veszíteni. Ha el lehet veszíteni, az feszültséget kelthet. Ha nincs meg a 'jó állapot', akkor 'rossz állapot' van, ami szintúgy stresszes. A duálisan értelemzett világunkban nincs más lehetőség: vagy jó valami, vagy rossz.

Ez a szemléletváltás olyan 35 éves korom környékén indult és az önvizsgálat teljesíti ki és tette könnyeddé. Akkoriban kezdett feltűnni, hogy jelentősen befolyásolja az érzelmi állapotomat, ha mást akarok, mint ami éppen van. Mondhatom, az élet nagyon kegyes volt hozzám és sorra hozta elém azokat a helyzeteket, amik nem tetszettek. Hol egy helyzetet tartottam elfogadhatatlannak, hol egy emberi viselkedést. Mindegy volt, hogy a Másikkal van bajom vagy saját magammal, nekifeszültem ezeknek a helyzeteknek. Többnyire az ’igazságérzetem’ vezetett a viszonyulásaimban, a hozzáállásomban. Sokszor nagyon határozottan tudtam, ha valami igazságtalan, és többnyire volt is kényszerem ezt kifejezni. Néha elbizanytalanodtam, de ilyenkor bizton számíthattam a Jól Tudom Elmémre, ami addig csűrte csavarta a gondolatokat, amíg végül kiderült, hogy azért csak igazam van.

Ma már jókat mosolygok ezeken az emlékeken, de akkor ez ’vérre’ ment. Az igazam, az elhitt identitásom valóságosnak tűnő léte, azaz az ’életem’ forgott kockán. Nem csoda, hogy a tudattalan énvédő mechanizmusok – amik elsődlegesen a túlélést tartják szem előtt – ilyen aktívan működtek.

Utólag azt is megértettem, hogy ilyen erős segítő-békéltető – az Enneagram 3-as és 9-es személyiség típus a legjellemzőbb rám – azonosulással nem is működhettem másképp.

Olvasd csak újra a fenti Szendi idézetet!

Mindössze azáltal, hogy megkérdőjelezés nélkül szívtuk magunkba, hittük el, amit mondanak nekünk, lettünk azzá, akik most vagyunk. A természettel már nem harcolok, elfogadtam, hogy az elme így működik. Elfogadtam, hogy az elmén keresztül fogjuk fel a dolgokat, és az elme értelmezi olyanná, amilyenek. Megláttam, hogy ez eddig tudattalanul folyt, amivel tudatossá váltam erre a törvényszerűségre. Ez a váltópont! Innen egyre gyakrabban észreveszem, hogy a dolgok történnek, a gondolatok jönnek, a test érzéssekkel reagál, az elme értelmez. És Én vagyok. Vagyok, aki mindezt látja és érzi. Tudatában vagyok a történéseknek. Csak annyi változott, hogy amikor tudatában vagyok, hogy a dolgok, gondolatok és érzések önmagukban nem okoznak se rosszat, se jót, akkor nem szenvedek, nincs feszültség. Ezt előtte nem láttam, azt hittem én vagyok a gondolat és az érzés, és ez az egész velem történik. Azt hittem igazam van, igazamnak kell lennie ahhoz, hogy jól legyek. Azt hittem, hogy a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy gondolom, és amikor nem úgy volt, akkor szenvedtem. Volt, hogy rövidebb ideig, mert stratégiákat alkottam a helyzet megváltoztatására vagy egyszerűen kimenekültem belőle. Volt, hogy hosszasan szenvedtem, másokat okoltam, ragaszkodtam az elképzeléseimhez.

Megtanultuk a tünetekről, hogy betegség. Megkérdőjelezetlenül hittük el. Vannak és voltak kultúrák, ahol a tüneteket jeleknek értelmezték. Manapság következményként és – előre tekintve – előzményként is értelmezzük őket. Az Újmedicina a tüneteket természetes, biologikus válaszreakciónak nevezi. Éljük az életünk és reagál a testünk, lelkünk.

6 millió évre teszik az emberszabású majmok és az emberi faj kialakulásának szétválását. Ki tudja, hogy hány millió éve élnek emlősök a földön?! Megismerhetjük a tudósok kutatásai alapján készült feltételezéseket, de az elég biztosnak tűnik, hogy nagyon rég vagyunk itt, mint faj és élőlény. Milyen paradox, hogy a tünetek betegségnek definiálása – ennek az értelmes Homo Sapiens-nek – akár halálfélelmet is okozhat, miközben ilyen ’régóta’ fennmaradt! Egy kutya – feltehetően – nem értelmezi a testi tüneteit. Láthatóan, nem is szenved (annyit)! :)

Érzelmi állapotokat is elneveztünk, megtanultunk értelmezni. Bizonyos testben érzékelhető energiákat elneveztünk rosszkedvnek, majd a hosszabb rosszkedvet megtanultuk depressziónak hívni. Más energiákat jó érzésnek tanultunk meg és a hosszabb időtartamú jó érzést boldogságnak címkéztünk. Ez az működése: észlel, elnevez, értelmez.

’Tévesen’ tanultunk meg dolgokat, mert ’tévesen’ – másképpen értelmezve – tanították meg nekünk. Akiktől tanultuk, azok is így tanulták. Nem vették észre, hogy értelmeznek, és hogy ha az értelmezésük szemben van a tényekkel, akkor szenvednek. Nem voltak erre tudatosak. Most, nekünk van itt pár lehetőség, hogy tudatosodjunk ezekre az emberi működésekre.

Ha elég volt a feszültségből, illetve végre elérte a feszültség a ’célját’, azaz észrevettük, hogy miért van itt, akkor ráléphetünk a tudatosság útjára. Isten vagy a természet jól kitalálta ezt. Ha úgy nézzük a feszültség egy jelzőberendezés! Jelzi, hogy álmodunk! Nem a tényeket, a valóságot látjuk, hanem az értelmezéseket!

Az ÖnMunka – majdnem az unalomig koptatott szavai – erről szól! Kérdőjelezd meg a stresszes gondolataid! Ez a tudatosság és a szenvedéstől való megszabadulás egyik útja!

Aktuális tanfolyamok:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
2014. június 14-15. Jelentkezési határidő: május 16.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Jelentkezési határidő: május 15.

Részletek itt: http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

MENEKÜLÉS HELYETT

Sokszor merül fel az ülések során, hogy a kliensek menekülnek a helyzetekből mind az ülés alatt, mind az életükben.

Fontos tudni, hogy a menekülés nem rossz, kerülendő vagy megváltoztatandó dolog, mindössze tudattalan, automatikus önvédelmi reakció, ami evolúciósan alakult ki és alapvetően az életünk megóvását szolgálja! (Fontos, hogy a valós veszélyt, az indokolt félelmeket ne keverjük össze a konkrét veszélyt nem tartalmazó helyzetekkel, állapotokkal!) A menekülésre akkor nincs szükségünk, amikor nem vagyunk valós veszélyben. Ha szorongsz, akkor még indokoltnak tűnik a félelmed. Gyere, lássunk át együtt ezen az illúzión!

A menekülés természetes reflex veszélyhelyzetben! Evolúciósan 3 életmentő reakció alakult ki a veszély elhárítására az embernél és állatoknál egyaránt: a lefagyás, a menekülés és a harc. Nem tudatos szinten aszerint választunk ezek közül, hogy melyikkel van a legnagyobb túlélési esélyünk. Ez működik a hétköznapi helyzetekben is, ahol nincs konkrét életveszély!

Ha LEFAGYUNK, MEGDERMEDÜNK, akkor talán észre sem vesz a ragadozó (hétköznapi helyzetben a szülő, tanár, főnök, házastárs stb.)

Amikor MENEKÜLÜNK,  akkor esélyét látjuk annak, hogy így megússzuk a konfliktust (indokolatlan félelemnél, amikor nincs konkrét veszély ez azért nem szokott működni, mert a félelem gondolati-érzet szinten keletkezett, így hiába menekülünk, a gondolat-érzet 'jön' velünk, újra meg újra felbukkan).

Vagy HARCOLUNK, amikor sem a lefagyást, sem a menekülést nem látjuk már lehetőségnek. Ez az a pont pánikosoknál és szorongóknál, amikor úgymond megelégeljük az eddigi menekülést és lefagyást. Amikor rájövünk, hogy ez nem segít! Ilyenkor felvesszük a harcot és szembenézhetünk a helyzettel, a félelmekkel.

Ennek több módja is lehet, abból fakadóan, hogy milyen a 'fegyvertárunk', milyen módszereket ismerünk.

Nekem az önvizsgálat, valóságvizsgálat, a dolgok-gondolatok-érzések mélyebb megértése segített a pánik és szorongás 'legyőzésében'. Úgy is fogalmazhatok, hogy a pánikon, szorongáson való ÁTLÁTÁSBAN segítettek a rendszeres önvizsgálatok. Ez az út azonban nem harc, hanem megismerés. Megismertem a félelmek részleteit: a gondolatokat és az érzéseket. És megláttam, megtapasztaltam, hogy egyik sem veszélyes. Nem kell tőlük félnem. Mondhatom úgy is, hogy megbarátkoztam ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel, mert sosem bántottak. Megértettem, hogy csak úgy képzeltem-éreztem, hogy félek, és átláttam a félelem illúzióján.

Ez az átlátás, megértés velem nem napok alatt történt meg. Hónapokban, sőt több, mint másfél évben mérhető a folyamat. Persze ez egyéni, kinek mennyi, kinek mikor esik le vagy válik világossá. Nem az idő, hanem a hozzáállás, a belefektetett energia, a kíváncsiság a fontos.

Évtizedekben mérhető, hogy elhittük: félni kell bizonyos helyzetekben. Ezt a beégett tapasztalatot nem lehet gyógyszerekkel vagy átírt gondolatokkal pár nap alatt megváltoztatni! Ez munka! Kinek több, hosszabb, kinek kevesebb, de munka!

És megéri ez a befektetés, mert ha átlátsz a félelmeken, akkor egy merőben más minőségű élet vár!

Ahhoz, hogy meglássuk, nem vagyunk veszélyben az egyik legjobb módszer a Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) lehet. Én az SZÖ-vel voltam képes a legjobban belemenni a félelmeimbe. Szóról szóra, képről képre és érzésről érzésre vált megtalálhatatlanná a fenyegetettség érzés, a veszélyérzet, a félelem.

"Nem vagyok különleges talentum, csak szenvedélyesen kíváncsi." - Albert Einstein

A fentebb említett hozzáállás két legfontosabb eleme a kíváncsiság és a gyengédség. Hogy miért?

Kíváncsiság nélkül nincs tanulás. Márpedig az önvizsgálat tanulás. A kíváncsiságot lehet, hogy újra fel kell ébresztened, mert felnőttkorunkra már azt hisszük, hogy ’Jól Tudjuk’ a dolgokat. Ha valamit biztosan ’tudok’, akkor a kíváncsiság meghalt és a ’jól tudásom’ bezárt egy kalitkába. A ’Nem Tudás’ elsőre lehet rémisztő, de ’ő’ a kíváncsiság ’nagybácsikája’. Nézd csak meg ezt: ha úgy gondolom, hogy a szorongás sosem fog elmúlni, akkor épp ’jól tudok’. Így a szorongás újra és újra előidézi önmagát. Ha ’nem tudok’, ha nem tudom, hogy mi lesz a szorongással – tovább megyek: nem tudom mi a szorongás – az lassan vagy gyorsan feloldódik.

A kíváncsiság másik fontos velejárója a ’nem elutasítás’ avagy az elfogadás. Ugyanazzal a dologgal egyszerre nem tudsz kíváncsi és elutasító lenni. Mondhatnám úgy is, hogy a kíváncsiság következménye az elfogadás.

És itt jön a gyengédség szerepe. Ha már jól megtanultam szorongani és sokat pánikoltam, nem biztos, hogy az első önvizsgálat után szertefoszlik minden félelmem. A különböző helyzetekre adott öntudatlan félelmi reakciók még egy darabig működni fognak. Sokak feladják az elején, a közepén vagy a vége előtt közvetlenül, mert nem látják a változást!

Az önmagunkhoz való gyengédség azért szükséges, hogy ezekben az esetekben ne hibáztassuk magunkat. Ez csak benne fog tartani a szenvedésben. Tudjátok, tanulhatunk a kisgyerekektől és a kölyök állatoktól. Amikor kúszni, állni vagy járni tanulnak, miközben újra meg újra elesnek, nem kezdik el ócsárolni magukat. Nem modogatják, hogy de béna vagyok. A kíváncsiság és a gyengédség természtesen és öntudatlanul van velük. És ezek nélkül nem tanulnának meg semmit. Hála a jó Égnek, hogy így lettünk kitalálva!

A gyengéd, önmagunkat és a helyzeteket elfogadó hozzáállás nélkül még befizetünk egy kis időre a kalitkánkba.

A gyengédség önmagunkkal szemben továbbsegít a nehézségeken.

Ha kíváncsi lettél és eleged van az élet, mások és önmagad hibáztatásából, és szeretnéd elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, akkor lehet érdemes az önvizsgálatokat megtanulni és használni!