HONNAN TUDOD, HOGY NEM SZERETED? - AZ ÖNVIZSGÁLAT LEHETSÉGES 'MELLÉKHATÁSAI', AZAZ FUTNI IS 'JÓ'!

Olyan természetességgel vágjuk rá dolgokra, hogy nem szeretjük. Vagy azt, hogy szeretjük. Nem szoktunk ezeken túl sokat gondolkodni. Nem nagyon vizsgájuk felül, nézzük meg közelebbről, hogy pontosan mit nem szeretünk. Hogy miből áll ez a nem szeretés. Ritkán próbálunk meg dolgokat, amiket eddig nem szerettünk.

Pedig ezek a dolgok, a felülvizsgált vagy az újrapróbált dolgok sok csodát rejtenek.

Nézzünk egy konkrét példát mielőtt elunod az általános megfogalmazást!

Itt van a testmozgás, vegyük most a futást. Én sose szerettem futni. Kellett persze a tornaórákon meg néha az állólképesség javító edzéseken, de nem rajongtam érte.

Gyakran viccelődtem vele, mondván fussanak azok, akiket üldöznek. Aztán olyan 30 lehettem, amikor itt-ott megjelentek fájdalmak, kellemetlen érzetek, merevebbé váltak az izmaim. Akkoriban kezdtem masszírozni, ami elég statikus, egy helyben álló munka. A tüneteim, a fájdalmak, merevségek természetes következményei voltak életmódomnak. Átgondolva arra jutottam, hogy kb. 10 év sportmentes élet után újra elkezdek mozogni. Nem sorolom fel, hogy miket csináltam hosszabb-rövidebb ideig. Mind hasznos volt. Inkább a futásra kanyarodnék vissza.

A futás annyira kézenfekvő mozgás. Bármikor lehet űzni, nem kell hozzá semmilyen különleges adottság vagy tárgyi feltétel. Mégis, mindig találtam valamilyen kifogást, hogy miért ne fussak. Első helyen a ’nem szeretek futni’ hiedelmem állt. Hogy ez miért hiedelem? Mert egyszerűen elhittem. Semmi tényszerű nem volt ebben a gondolatban. Bár az tényszerűnek tűnik, hogy unalmas, fárasztó stb., olyan mintha valóban ilyen lenne a futás. Az elmém rengeteg bizonyítékot hozott arra vonatkozólag, hogy miért ne fussak. Kifogásoknak vagy bizonyítékoknak is hívhatjuk ezeket. Voltak még ilyenek bőven. Például a ’gerincsérvvel nem lehet futni, mert romlani fog az állapota’ vagy ’a kattogó térdemnek sem jó’. Bőven volt még ilyen, mint: túl meleg van, hideg van, esik, fáradt vagyok, nincs kedvem, túl sok idő, megizzadok, más dolgoktól veszi el az időt és energiát, és még találhatnék jó pár ilyet.

A koncepcióink, a hiedelmek, a sokat ismételt, berögzült gondolatok valójában az életünk minden területén megtalálhatók. Megnézheted ezt a kapcsolataidban, a munkádban, még a szórakozásban is. Nincs olyan területe az életünknek, ahol ne lenne valamilyen kifogás vagy elképzelés, hogy miért nem szeretem, miért nem jó, miért nem csinálom, vagy ezeknek az ellenkezője. Az elme minduntalan viszonyít és bizonyít. Mindig tudja. Még sokáig akkor is, ha fáj. Az elme önmagától így működik.

Az önvizsgálatokban töltött közel 4 évem alatt sok koncepciómra néztem rá. Több száz hiedelmet vizsgáltam felül, de a futással kapcsolatosak nem voltak benne. Az izgalmas az ebben, hogy az önvizsgálatoknak van egy ilyen ’mellékhatása’. Kinyit. Kinyitja az elmét. Egyre kíváncsibbá tesz, és ezzel olyan szélessé teszi a megtapasztalásunkat, ahogy azt még a legvadabb álmainkban sem láttuk.

A futáshoz való hozzáállásomban a ’mellékhatás’ a következőképpen alakult ki: Úgy egy éve kezdtem futni. Na, jó inkább kocogni. Érdekelt, hogy mit bírok, mi az az eufória, amiről a futók beszélnek, milyen hatásai lesznek rám, az egészségemre.

Szóval belefogtam – ebben, az elkezdésben mindig is jó voltam :) – és igen meglepődtem, hogy milyen keveset bírok levegővel és izomból. Eleinte csak pár száz métereket kocogtam. És levegőhiány és gyorsan elfáradó izmok mellett hol a derekam, hol a térdem fájt. Ez néha hetekre is visszavetett, azaz hetekre jó kifogásként szolgált.

Egy darabig próbáltam azt, hogy nagyon 'jelenlévő' leszek és mindig azt teszem, amit a bensőm sugall. Ebben is megláttam a kifogást, de már ’tartottam ott’, hogy ezzel én jól vagyok. És ez igaz is volt.

Aztán jött egy pont, – és itt jön a ’mellékhatás’ – amikor nagyon kíváncsi lettem, hogy mi van az állandóan kommentáló elme és a kellemetlennek és fáradtnak értelmezett testi érzeteken túl. A szülinapomra kaptam egy futócipőt és azt mondtam magamnak: futok minden reggel, nem számít, hogy mi van épp velem, milyen kedvem van, milyen az idő, amíg fizikailag képes vagyok rá, futok. Mert kíváncsi vagyok, hogy az összes kifogásom és ’jól’ megalapozott elme-bizonyítékon túl milyen megtapasztalás vár.

Nem akartam, akarok bebizonyítani semmit. A pillanatra, a jelen pillanat megtapasztalására vagyok kíváncsi. A koncepciók nélküli valóságra.

Más lett a futás így. Egyre könnyedebb, egyre szabadabb. Nincs benne kell, mert a kíváncsiság hajt, mint a kisgyerekeket. Biztos láttál már gyerekeket, akik órákon át képesek szaladni, játszani. Ha szülő vagy, lehet próbáltál is velük ’lépést tartani’. Nehéz, mert hihetetlen energiájuk van. Ez az energia a kíváncsiságukból, a nem ellenállásukból és a koncepciómentességükből fakad. Ők a jelen pillanatban élnek. Nem mászkálnak gondolatban a jövőben és a múltban. ’Csak’ élik a pillanatot.

Ilyen nekem a futás ma. Élem. És nem is annyira futás már. Ez a szó már csak a mozgásforma meghatározása. Nem csak könnyed és szabad ez a mozgás, hanem határtalan, egybeolvadt mindennel. A patakparton futok, ahol megfér egymás mellett a víz, a halak, a fák, a madarak, kutyák, macskák, futók, sétálók, bringások, munkába és iskolába igyekvők, házak, autók és motorok (ez utóbbi kettőből szerencsére kevés), az elmémben futó gondolatok, a testemben jelentkező érzetek. És az érzelmek, a hála, hogy ezt átélhetem, a szeretet, mert lehetővé teszem ezt magamnak.

Még egy dolog eszembe jutott, ami elég fontos fizikai szinten ehhez a könnyedséghez. A légzés ritmusa. Eleinte futás közben kevés volt a levegő. Egyrészt, mert szoktatni kellett a tüdőt ehhez az új megterheléshez, másrészt, mert nem volt ritmusa. Az egyik reggeli futás közben villant fel az a mentális mozi az elmém vetítővásznán, amit egy videón láttam. Ajánlom is megnézni, hallgatni!

Itt meg is nézheted: https://www.youtube.com/watch?v=lVPLIuBy9CY)

Ez rövid videó (sajnos csak angol felirattal elérhető) a Nyugat-afrikai zenét-életet mutatja be. Azért írom kötőjellel, mert náluk ez a két dolog nem választódik szét. A zenében, a ritmusban élnek. Minden hétköznapi és ünnepi tevékenységükben benne van. Ebből jelentek meg futás közben képek, és került előtérbe a ritmus jelentősége. Eleinte a futás közben ezt tudatosan figyeltem. Ma időnként ráeszmélek erre a csodálatos ritmikusságra, ami a légzésben, futás, az életben van.

Ehhez párosult még a Buteyko-féle gyengéd orrlégzés, amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam (ezt itt találod: http://a-munka.blogspot.hu/2014/07/legzes-es-panik.html#uds-search-results). Úgy vélem, hogy ez a ritmikus orrlégzés és a kíváncsi attitűd az alapja ennek a könnyed és szabad megtapasztalásnak.

Ma szeretek futni. Mert a futás koncepciója megváltozott bennem. Kiürült. Már nem célom elérni vele bármit is. Nem akarom bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Nem az elhatározásról és kitartásról szól. Nem akarok erősödni, testsúlyt megtartani. Még az egészséges életmód részét képező elképzeléseim is elhalványultak a pillanat megtapasztalásában. Önmagáért az élményért futok. Nem azért, mert jobb, mint feküdni, olvasni, sétálni, tévézni, másokkal együtt lenni. Ezek is mind jók, ha valóban, koncepciók nélkül vagyok jelen. Önmagáért a jelen megtapasztalásért teszem, és még ez a gondolat is felolvad benne. Néha már csak áramlok ebben, és ’észre sem veszem, hogy futok’.

Párszor az életemben, teljesen öntudatlanul ezt megéltem pillanatokra, néha percekre. Annyira finomak voltak ezek a tapasztalások, hogy nagyon, már-már görcsösen akartam újra megélni. Mondanom sem kell, hogy nem 'sikerült'. :)

Ma, azt hiszem, elsősorban az önvizsgálatok, az elmélyült, lelassult és belső csendes jelenlétnek köszönhetően ez az áramló, tiszta élmény gyakorivá vált. Ez is ’mellékhatás’. A gyakoriság nem volt cél. És ez a ’mellékhatás’ fincsi. Nem kell megkérdezned a gyógyszerészed vagy a kezelőorvosod – de még a facilitátorod sem – erről, mert úgysem tudja, hogy rád miképpen hat. Honnan is tudhatná?
Ha az önvizsgálatot konkrét cél nélkül végezzük, akkor nem hatása lesz, hanem 'mellékhatása'. Úgy értsd ezt, ha céllal végezzük, akkor hatást várunk, amiről elképzelésünk van. Ez meg kiránt a valóságból, a jelen pillanatból. A 'mellékhatás' szóval egyszerűen a következményt fejezem ki, a nem elvárt eredményt. De nagyon ott van…!

Mindegy, hogy milyen tevékenységet végzel. Futhatsz, sétálhatsz, bámulhatod a tájat vagy egy emberektől nyüzsgő teret, mosogathatsz, dolgozhatsz, nyaralhatsz, játszhatsz, bulizhatsz, tanulhatsz. A jelen pillanat mindig ott van veled. Bármikor tapasztalhatod önmaga valóságában. Ez a ’képesség’ ott van benned is, csak kicsit eltemette a sok elhitt gondolat, a koncepciók. Fedezd fel újra!

Nézz körül itt a blogon, gyere el valamelyik aktuális tanfolyamunkra vagy meditálj velünk online!

'HOGY EZ MEKKORA SZTORI' - A FELISMERÉS EREJE

 Köszönet Móninak, hogy van, hogy megosztotta élete egy szeletét!

Mi a te történeted?

 

'Hogy ez mekkora sztori!' - bukott ki Móniból úgy negyven percnyi önvizsgálat után. 

Hihetetlenül felszabadító, amikor az ember ráeszmél, hogy amit addig valóságnak hitt az egy jókora történet. Egy történet, amit az elménk kreált teljesen tudattalanul, mindössze azért, hogy jobban érezzük magunkat. Mert bármit is gondolunk, az azért van, hogy jó legyen, de legalábbis a legkevésbé rossz legyen. Ez az automatikus én-védő mechanizmusunk.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell védeni magunkat! Ennek egy újabb, erőteljes hiedelem csomag az oka, ami megfogalmazva valahogy így néz ki: Veszélyben vagyok. Támadnak engem. Fenyegetik jóllétem. Megkérdőjelezik az igazam, a jó szándékom, a szeretetem, a tisztaságom és így tovább.

Amikor felismerjük, hogy mindössze azért szenvedünk egy-egy kapcsolatunkban, mert - bár valójában nem tudjuk a Másik gondolatát és érzését - azt hisszük, hogy a Másik ezt vagy azt gondol rólunk, ezt vagy azt csinálja velünk. És legtöbbször még odáig sem jutunk, hogy megkérdezzük: ’Te épp átversz engem?’ vagy ’Bántani akarsz?’. Sokszor addig sem jutunk el, hogy elmondjuk mit gondolunk, érzünk egy-egy helyzetben. Hogy elmondjuk: ’Úgy érzem, átversz.’ vagy ’Engem ez nagyon bánt.’. Gondolatban lerendezzük azzal, hogy elhisszük, átver. Vagy bizonygatjuk magunknak, hogy biztos nem ver át. Többnyire önmagunkon belül lerendezzük, bár szenvedünk tőle.

És itt is fontos tudatában lenni, hogy maga a szenvedés is megóv valamitől, itt is működik az automata én-védő működésünk. Például olyasmitől óvhat meg, hogy szembesülnünk kelljen – ebben az esetben – az átveréssel. Mert az elménk gyakran úgy értelmezi az ilyen helyzeteket, hogy még mindig jobb, ha átver és velem él, mintha mondjuk elhagy. Tűnhet sokkal félelmetesebbnek egyedül élni (legalábbis egy darabig), mint a rendszeres átverés. Nem mellesleg még az is szóba jöhet, hogy a kedves ’átverő’ nincs is tudatában az átverésének, ugyanis az is lehet, hogy nála ez nem minősül átverésnek.

No, de hagyjuk is az Ő részét meg neki. Mert az, amit ő hisz, érez, csinál, az mind az ő dolga.
Erről bővebben a következő bejegyzésben olvashatsz:

http://a-munka.blogspot.hu/2011/12/alapelvek-ii-resz.html 

Van az a pont a szenvedésünkben, amikor elkezdünk kíváncsiak lenni. Elkezdjük felülvizsgálni a helyzeteinket, kapcsolatainkat, hiedelmeinket, az igazunkat. Van, amikor eljutunk oda, hogy meglátjuk, ez már nem jó nekem, ne kapok tőle semmit. Ilyenkor állunk neki keresni, kicsit jobban körülnézni, hogy mi is történik itt. (És ha jobban megfigyeljük, még ilyenkor is kapunk, van értelme a szenvedésnek, hiszen elkezdünk változni, máshogy viszonyulni, kipróbálni dolgokat, módszereket.)
Szóval a kíváncsiságból elindul az életünk egyfajta átvilágítása. És ez kemény. Kemény munka, mert évtizedeken keresztül itatódtunk át az élet, a helyzetek, viselkedések, jó és rossz értelmezésével. Nagyon 'erősen' hisszük, hogy jól látjuk a dolgokat, hogy igazunk van. Bármi áron hajlandóak vagyunk azt védeni. És mit kapunk cserébe? Egy jó adag szenvedést! :) És újfent hangsúlyozom, hogy a szenvedés valójában ’jó’, mert megmozdít, kimozdít a betokosodott történetünkből. 

Amikor ezt meglátjuk, amikor megkaptuk a kellő adag szenvedést, itt az ideje az önvizsgálatnak. Mert nem kell szenvedve leélni az életünket. Felszabadulhatunk a gondolati és érzelmi azonosulásaink, azaz a sztorik alól. Sőt, még élvezhetjük is a gondolatainkat, ha nem hiszünk nekik feltétel nélkül. Az érzelmeinket is megélhetjük szenvedés nélkül. Lehet jót szomorkodni, kellemeset sírni, teljességgel dühösnek lenni, elmélyülve szeretni vagy könnyedén tehetetlennek lenni. Ezeket mind lehet. Szenvedés nélkül is.

Ha már felülvizsgáltuk az érzelmekkel kapcsolatos sztorikat, szabadabban fejezhetjük ki (elsősorban önmagunk felé) az érzéseinket is. 

Ha rájövünk, 'Hogy ez mekkora sztori!'. 

És ha van kedved nézd meg a felvételt Móni önvizsgálatáról az alábbi linken:

Hűtlenség, Átverés, Bizalom a Párkapcsolatban – Munka Önvizsgálat Mónival - Videó

NEM TUDNI

Vannak dolgok, amit nehéz szavakkal kifejezni és könnyű félreérteni, félreértelmezni. A ’Nem Tudás’ is ilyen.

Abban a világban, amiben élünk, felnőttünk a ’Nem Tudás’ nem elfogadott. Mindent tudnunk kell, sőt jobban kell tudnunk, mint a Másik. Ez ívódott bele a zsigereinkbe: tudni szükséges, jó dolog, nem tudni elrejtendő, megváltoztatandó, rossz dolog.

Ezzel együtt, talán észrevettétek már, hogy minél többet tanultok és tudtok, annál inkább szélesedik a tudnivalók tárháza és motivál arra, hogy még többet tudjunk. Ahogy nő az ismeretünk, úgy csökken a relatív tudásunk. És ha csak ezt a tágulást veszed észre, és úgy érzékeled, hogy egyre többet kell tudnod, az igen frusztráló tud lenni. Csak épül a tudás, gyűlik az információ, viszont a tudástól várt megértés, béke vagy boldogság közben gyakran nem élődik meg vagy elillan.

Mintha a tudás, a megértés megrekedne egy szinten. Ahol megreked, az az intellektuális szint, ami egyébként nagyon hasznos a praktikus életünkben. Abból a tudásból, amiből az intellektus táplálkozik, nincs rálátás másra, csak az addig információként, tudásként beépült, beégett gondolatokra, érzésekre és cselekedetekre. Sőt, sokszor ezekre sem. A kiegyensúlyozott, boldog és szeretetteli élethez azonban az intellektuális szint kevés. Ehhez az életminőséghez váltás szükséges. Valamiféle nézőpontváltás. Mondhatnánk ezt magasabb szintnek vagy következő lépcsőfoknak, de ez azt a gondolatot szülheti, hogy ez jobb, ez elérendő, ami továbbra is ott tarthat az intellektuális szinten. Mi viszont lépnénk, de akkor hova? Hogyan juthatunk túl az gondolatiság szintjén?

Megfigyelheted, hogy amikor boldog, békés és kiegyensúlyozott vagy, akkor mi is történik pontosan. Mi jár olyankor a fejedben, milyen érzéseid vannak és mennyire igazodik az elképzelésed az aktuális élethelyzetedhez.

A megfigyelés, a gondolatok és érzések észrevétele, a lelassult, csendes levés segít abban, hogy az említett váltás megtörténhessen. A kíváncsiság az újra, és az eddig megszerzett tudás félretevése nyitja ki a kaput a ’Nem Tudás’ világába. Félreteszem azért, hogy más is beleférjen a perspektívába.

Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtünk mindent és majd csak bámulunk ki a fejünkből, nem reagálva az élet történéseire. Csak az előítéleteink, berögzült gondolati és cselekvés sémáink válnak átláthatóvá, szétoszlatva ezzel ezek megkérdőjelezhetetlen igazságát.

Például 'tudom', hogy a szomszédom kárörvendő és rosszindulatú. Ez intellektuális szinten zavaró, feszültséget kelt bennem. Ez az ítélet azért jelenik meg bennem, mert megtanultam, hogy milyen a kárörvendő és rosszindulatú viselkedés, és szegény szomszédom valamennyire megfelel ennek. Persze azt, hogy mi zajlik a szomszédomban, azt valójában nem tudom, csak elképzelésem, történetem van róla. A történetem meg igazából bennem zajlik, semmi közvetlen köze nincs a szomszédhoz. A szomszédomról szóló történet a fejemben megkérdőjelezetlen és igaznak hiszem. Ez a Tudom. Tudom, hogy ő milyen, mit gondol és mit, miért tesz. Hahaha…és ezt tényleg elhiszem?!

Az elme, legalábbis ez az ’Én Tudom’ része, elhiszi. Mi több, Szent meggyőződése, hogy az, ami gondolatban megjelenik benne, az igaz! És még az 'érzései' is megtámogatják a sztoriját. Ebben él, és ragaszkodik az igazához. Nagyjából úgy, mintha az élete függne ettől. (megjegyze, az elme számárá az igazánák, az illuzórikus valóságának elvesztése egyenlő a halállal.) Pedig valójában ez a ’tudás’ vágja el a másik embertől és saját magától is. Ez tartja feszültségben és ettől szenved. Pont azt nem éri el, amit szeretne. Mert szeretné jól érezni magát, szeretne szeretni, kiegyensúlyozottnak, békésnek lenni.

A ’Nem Tudom’ mérhetetlen szabadságot ad. De szükséges hozzá az, hogy lásd: az ’Én Tudom’-mal csak a mókuskerékben hajtasz. Kell hozzá ez a tapasztalat. Amikor ezt meglátod, jöhet a munka. Mert nem adják ingyen a ’Nem Tudom’ szabadságát. Sokáig járjuk az ’Én Tudom’ útját, mélyen átitatódunk a hiedelmekkel, amik ezen az úton ránk ragadnak. Sokáig tanuljuk azt, hogy ez Én vagyok! És ezt nem is lehet elfelejteni. Nem is kell elfelejteni. A ’Nem Tudom’ teljesen békés az ’ÉN Tudom’-mal. Az ’Én Tudom’ viszont egyáltalán nincs kibékülve a ’Nem Tudom’-mal.

A ’Nem Tudom’-ba minden belefér. Belefér a szomszéd bármely megnyilvánulása. A ’Nem Tudom’ békében van a szomszéddal, bármilyen legyen is ő. Nem akarja megváltoztatni. És ez nem azt jelenti, hogyha a kedves szomszéd rendszeresen éjjel kettőkor bömbölteti a hifit, akkor nem kérem meg, hogy halkítsa le, vagy nem keresek valamilyen módot arra, hogy ez megváltozzon. A ’Nem Tudom’ nem fojtja el az érzéseit és nem temeti el a gondolatait. Mindössze feszültség nélkül létezik és teszi azt, amit. Megteszi, amit lehet. És ha feszültség keletkezik, akkor érzékelhető, hogy átcsúsztam az ’Én Tudom’-ba. Pont a feszültség a jelzőberendezés.

Én az önvizsgálatokban találtam meg az utat, ami elvezet ide. Már nem keresem. Itt van. Már sokszor nem tudom. Nem kell tudnom. A dolgok maguktól alakulnak. Én meg alakulok velük.

Ha már annyit 'tudsz', hogy szeretnél kicsit 'nem tudni', akkor nézz körül az önvizsgálatok világában!

Várlak szeretettel itt a blogon, a Facebook Önvizsgálatok oldalon és a zárt csoportban, illetve az alábbi programok bármelyikén!

BYRON KATIE - Munka Alapképzési Csomag ONLINE (2014. január 14.-i kezdéssel)

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok, Tréningek

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

FÉRFI TÉMA

Régóta foglalkoztat, hogy miért találkozok relatíve kevés férfival az önismeret terén. Ennyire tisztában vagyunk magunkkal vagy ennyire nem foglalkozunk önmagunkkal? Keménykedünk, takargatunk, vakok vagyunk, nem vállaljuk fel a nehézségeink?

Még a történetem szerinti bátrabbak is, akik mélyebben foglalkoznak magukkal, sem túl aktívak. Legalább is láthatóan. Fejben rendezik a dolgokat vagy mélyebben? Vagy csak nem foglalkoznak a nehézségekkel? Vagy a férfi identitás, az ennek való megfelelési vágy az, ami nem enged megkérdőjelezni, megvizsgálni dolgokat. Hiúság, büszkeség, önteltség, a látszat fenntartása akadályoz ebben?

Ahogy elkezdtem magamba nézni, találtam válaszokat. És megkedveltem a nehézségeket, illetve egyre kevésbé hiszem el nehézségnek azt, amit előtte annak véltem. 

Ha úgy érzed van még mit megtudnod magadról, ha szembenéznél a legfélelmetesebb hiedelmeiddel, ha kíváncsi vagy ki vagy mi is ez a férfi benned, jelentkezz a következő kurzusra:

KURZUS CSAK FÉRFIAKNAK!

Az ÖnMunka módszereiben kezdőknek és haladóknak indítom ezt az intenzív, 8 hetes folyamatot. A tanfolyamon elsajátítható és elmélyíthető Byron Katie - A Munka és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok módszerei. Ez a két önvizsgálati technika kiválóan alkalmas arra, hogy ránézzünk a FÉRFI, FÉRJ (PARTNER) ÉS APA identitásainkra! 

Az a tapasztalatom, hogy a férfi témában több, mély hiedelem is rányomja a bélyegét az életünkre. Ezek meglátásával az elmúlt két évben sokat könnyült az önmagammal és másokkal való kapcsolatom.

Ebben a férfi csoportban a férfi identitáson keresztül az alapoktól dolgozunk együtt az alábbi témákban:

- férfi, férj, partner, apa, gyerek (felnőttként a szülővel való kapcsolatban) szerepeink

- külső és belső elvárások a férfi, férj, apa szerepekben

- az ideális férfi, férj, apa

- férfiasság

- hiány-ének és koncepciók keresése a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ)

A tanfolyam fontos része a heti alkalmak közti önálló és közös gyakorlás, tapasztalás és az egyéni konzultáció, mind a Munka és MÖ módszerekkel. A tanfolyam díja tartalmaz egy ingyenes MÖ konzultációt velem, illetve a tanfolyamon való részvétellel egy 50%-os, kedvezményes Munka konzultációt is kaptok.
Maximális létszám 8 fő!
A tanfolyam a Köz-Pontban (VI. Bp, Benczúr u. 20.), április első hetében indul és heti egyszer 4 órás időtartamú, előre láthatóan kedd esti időpontban.
A tanfolyam díja 40.000.- Ft.
Jelentkezési határidő: március 18.
Jelentkezés: pakolux@gmail.com vagy 20/9138 673, Pákolicz Misinél

AMIRE SZÜKSÉGED VAN A KÉRDÉSEK MEGVÁLASZOLÁSÁHOZ

Az alábbi írás egy feladatnak készült a Mélyülő csoportnak, aztán lett belőle egy bejegyzés :-) Imádom a Valóságot! (Amikor épp nem utálom.) :-)
Szeretettel ajánlom Mindenkinek, elmélyülésre!

IGAZ EZ? Nagyon szeretem ezt a kérdést. Olyan egyszerű. És amilyen egyszerű, olyan ritkán tesszük fel. És ha fel is tesszük, olyan összetett, koncepciózus válaszokat adunk, hogy az szinte kibogozhatatlan. Pedig, ha kicsit csendesítjük az elmét - megengedve neki, hogy a gondolatok és érzések szabadon megjelenjenek benne; és megengedve magunknak, hogy ne kezdjünk velük semmit, csak hagyjuk, hadd legyenek - megláthatjuk az igazat. Azt a tiszta igazságot, ami mentes a koncepcióktól, az ítéletektől és a viszonyítástól. Ebben a csendben meglelhetjük azt az igazságot, ami abban a pillanatban a miénk. És honnan tudhatjuk, hogy ez az igazság? Onnan, hogy nincs benne feszültség.

Nincs más dolgunk, csak együtt lenni a hiedelemmel és a kérdéssel: Igaz ez? Úgy is megkérdezhetjük, hogy: Mi a konkrét bizonyíték az adott gondolat igazságára? Pl. Karcsi megbántott! Mi a bizonyíték erre? Mi történt valójában? Mik a konkrét tények? Tudhatom, hogy mi volt a szándéka? Egyáltalán volt-e szándéka? Tudhatom, hogy mi zajlott benne, miközben azt tette/mondta, amivel engem „megbántott”?

Tedd fel a kérdést és várj! Az intellektuális válaszra a feszültség nem vagy csak kicsit és átmenetileg csökken. Az igazi válasz, az igazság felszabadít. Békéssé válsz, innen tudhatod, hogy már nem vagy történetben. Karcsi azt mondta, hogy kövér vagyok. Mihelyst meglátom, hogy a „kövérség” a történetem (az alvilág a „megbántott” történetnél mélyebben elhitt gondolat), abban a pillanatban tud szertefoszlani a „megbántott” történet. (És persze a kövérség is történet, de erre - a történet alvilágára - majd később, egy következő bejegyzésben visszatérünk.)

Próbáld ki azt, hogy amikor éppen feszült vagy, amikor épp történetben vagy, csak vedd észre a feszültséget és a történetet. Amíg a feszültségre a menekülést választod, minden marad a régiben. Ha kész vagy az igazságra, akkor tapasztald meg a feszültséget, engedd meg a történetnek, hogy ott legyen és vedd észre a gondolatot, ami szemben áll a valósággal. Ehhez kell a csendesség. Arra is fordíthatod az energiádat, hogy bizonygasd az igazad. Mindig megbánt. A múltkor azt mondta, hogy kiállhatatlan vagyok. Így is élhetsz. És ha semmilyen feszültséget nem okoz az igazad, boldog ember vagy. Ha viszont ez nem így van, felteheted ezt az egyszerű kérdést és várhatsz.

Ebben a csendes várakozásban sok mindent megtudhatsz magadról, a hiedelmeidről, történeteidről és a Valóságról. Ez az önismeret útja, az önvizsgálat. A csendességben ismered meg magad, születsz újjá. És így már tudatosan élheted ugyanazt az életet, amit az „első” születésednél kezdtél megtapasztalni. Akkor még nem volt történeted, nem voltak viszonyításaid és ítéleteid. A világot és annak működését, amit ezután ártatlanul (hiszen nem tudtad megkérdőjelezni és megvizsgálni) elhittél, most már megvizsgált hiedelmekkel, újra megtapasztalhatod.

A Munka ehhez a megtapasztaláshoz segít hozzá!

Egy hiedelem a süllyesztőben

Az első Munkáim egyike akadt a kezembe a minap. Ahogy átolvastam, szinte újraéltem azt az állapotot, amiben írtam. Az olvasás közben a másik megtapasztalásom az, hogy visszanézve az elmúlt két évre, ez a megvizsgált hiedelem nem jött vissza. Azóta nem éreztem, hogy bárki is b@sztatna. Néha felmerült ez a gondolat egy-egy helyzetben és ahogy felmerült, úgy süllyedt el. Nem hagyva maga után érzéseket vagy kapcsolódó történeteket és igazolásokat. Két éve nem gondoltam volna, hogy hiedelem így el tud tűnni. Mára ez többszörös tapasztalattá vált. Amikor ezt a Munkát végeztem, hihetetlen intenzitással jártak át a megfordítások felismerései. Ez nincs mindig így és nem is kell mindig így lennie. Ez nem tervezhető folyamat. Ahogy mondani szoktuk: megengedődik. Amikor 'kész' vagyok rá, megtörténik. Nem előbb és nem később. Csak arra van szükség, hogy ott legyek és annyira tudok ott lenni, amennyire megengedődik nekem abban a pillanatban. Olyan természetes ez a folyamat. És a gondolatok elhívésével tudom csak ezt a természetes áramlást gátolni és igazából ezt sem én csinálom. Egyszerűen így alakul. Ez a Valóság. Egy ideje imádom ezt. Mégpedig úgy imádom, hogy már az ellenkezőjét sem utálom. Pedig gyakran utáltam. Nem mondom, hogy nincs már mit megvizsgálnom, csak megváltozott/változik bennem valami. A feszültség muladozik, enyhül, ritkul. És az előző mondat megfordítása is igaz. Volt egy hosszú időszak, amikor olyan feszült állapotokba kerültem, mint még soha. Pontosabban ezeket az állapotokat azonosítottam feszültségnek. Ez is csodás megtapasztalásokhoz vitt, de erről majd legközelebb. Most következzen a hiedelem:

Önmagam kivetülése vagy!

Azt mondtad nekem: nincs rám időd, nem töltöd velem az időt.

Ez igaz: az elmúlt napokban mindenképpen és ha a mélyére tekintek én is így érzem: kevés időm van rád. Az is igaz, hogy neked is kevés időd van mostanában rám.

Az is igaz, hogy amennyi időt veled tudok tölteni, annyit veled is töltök és ez fordítva is igaz: amennyi időt velem tudsz tölteni, annyit el is töltesz velem.

Azt válaszoltam: ne b@sztass, direkt b@sztatsz.

Elgondolkodtató, hogy így reagáltam. Te kifejezted a gondolatod, amit én b@sztatásként éltem meg. Mert én is úgy gondolom, hogy keveset vagyunk együtt. Csak éppen most neked fájt jobban és te jegyezted meg. (Persze a nincs rám időd is megkérdőjelezendő hiedelem.)

Szóval igaz az, hogy b@sztatsz? - Nem

Hogyan reagálok arra gondolatra, hogy b@sztatsz? – Fáj, dühös vagyok, megsértődök. Arra gondolok, hogy mikor jössz már rá, hogy veled vagyok és én is vágyom veled lenni. Félek, hogy elveszítelek. Ilyenkor nem tudlak szeretni és magamat is utálom.

Mi lenne a gondolat nélkül, hogy b@sztatsz? – Egyszerűen látnám, hogy most kevesebbet voltunk együtt és te kifejezed, hogy szükséged van több együttlétre és ez örömmel töltene el. Érezném, hogy szeretsz. Abban a pillanatban is tudnálak szeretni.

Megfordítások:

-         Nem b@sztatsz: ez sokkal többször előfordul és különben is csak hangot adtál a gondolatodnak.

-         Én b@sztatom magamat: pl. azzal, hogy elhiszem, hogy te b@sztatsz engem. És azzal, hogy megsértődöm és a fejedhez vágom a saját gondolatomat. Azzal meg pláne, hogy elhiszem a bennem felbukkanó, feszültséget okozó gondolatokat.

-         Én b@sztatlak téged: hát ez még sokkal igazabb. Abban a pillanatban, amikor azt mondtad: nincs rám időd, máris elkezdtelek b@sztatni, azzal, hogy azonnal támadásba lendültem, mert engem is igen zavart, hogy nem töltök veled több időt.

A MEGÉRTÉS AJÁNDÉKA: TE MAGAD

 „Nem a te feladatod, hogy megérts engem, hanem az enyém.” BK

Gondolj csak bele, hogyan is éljük az életünket! Nézzük csak a megértés szempontjából: folyamatosan próbáljuk megértetni magunkat másokkal és fordítva is így van, mi magunk is mások megértésére törekszünk. A verbális kommunikációnk java erről szól. És mit érünk el? Többnyire csak félreértjük, vagy egyszerűen nem értjük a másikat. Ritkán azt hisszük, hogy megértjük és még ritkábban talán ténylegesen megértjük.

A Munka 4 kérdése és a Megfordítások segítségével megtapasztaltam, hogy csak egy valakit tudok megérteni: saját magamat. Ami teljesen logikus, hiszen kivel töltöm a legtöbb időmet, kinek az életét tapasztalom a bőrömön, kinek az érzéseit érzem, kinek a gondolatait hallom? Csakis a sajátomat. Nekem legalábbis ez a megélésem.

Hadd osszam meg egy önvizsgálat részletét Byron Katie Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? című könyvéből.

„Szükségem van rá, hogy a férjem megértse, nem vagyok képes tovább a házasságunkban élni.”

- Szükséged van rá, hogy megértsen – igaz ez?

- Inkább szeretném, hogy megértsen.

- Szükséged van rá, hogy megértsen – tökéletesen biztos vagy benne, hogy ez így van? Ez egy nagyon fontos kérdés.

- Nem, nem vagyok benne biztos.

- És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy szükséged van a megértésére, miközben ő nem ért meg.

- Tovább hajszolok valamit, amit nem kaphatok meg. Folyton csak őt bámulom és válaszokat várok tőle. Persze nem kapok és ettől csak még frusztráltabb leszek.

- És hogyan bánsz vele, ha még ezek után sem tanúsít megértést irántad?

- Úgy, mintha az egész az ő hibája lenne.

- És ha ez után se?

- Akkor feladom.

- És hogyan fest, amikor feladod? Továbbra is úgy gondolod, hogy szükséged van a megértésére?

- Leereszkedően bánok vele. Keserű, hallgatag és mogorva leszek. Úgy érzem magam és úgy is teszek, mintha áldozat lennék.

- Ki lennél a gondolat nélkül, hogy szükséged van a férjed megértésére?

- Egy csomó stressztől szabadulnék meg. Hagynám, hogy az legyen, aki, a maga csendességével.

- Hiába mondja valaki, hogy „Ó, értem”, nem lehetünk biztosak benne, hogy valójában mit is ért. Amit te akarsz, Csillagom, az egyszerűen képtelenség. Nézzük mi az, ami lehetséges. „Szükségem van rá, hogy a férjem megértsen.” – fordítsd meg!

- Szükségem van rá, hogy megértsem magam.

- Igen. Már azzal is rengeteg megértésben részesítetted magad, hogy kitöltötted ezt a Munkalapot. Ezentúl bármikor, ha jobban meg szeretnéd érteni magadat, először mondj ítéletet a párodról és írd le a gondolataidat, aztán tedd fel és válaszold meg a négy kérdést, és végezd el a megfordításokat. És most tudnál mondani még egy megfordítást?

- Szükségem van rá, hogy megértsem a férjemet.

- Lehetséges, hogy őt is nagyon bántja ez az egész, és képtelen megérteni. Most már van néhány válaszod a számára, amiket megoszthatsz vele – szeretettel, mindenféle indulat nélkül. Mondd el neki, hogy mire jöttél rá önmagaddal kapcsolatban, mintha csak egy jó baráttal beszélgetnél. És értsd meg őt. De van még másik megfordítás.

- Nincs szükségem rá, hogy a férjem megértsen. Hát ez jó lenne.

- Ha őszinték akarunk lenni, be kell, hogy lássuk, hogy sokkal egyszerűbb a szeretteinkkel, ha megértik, honnan jövünk. Ha nem kiabálunk velük, mintha az ellenségeink volnának. Ha kedvesen és szeretettel fordulunk feléjük, és kertelés nélkül elmondjuk, hogyan járultunk hozzá a mi problémánkhoz. Ha tudjuk, hogy meg akarnak érteni bennünket, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ha elvárjuk ezt tőlük, rossz úton járunk. Mert nem az a lényeg, hogy ők megértsenek bennünket, hanem hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa.

Egy olyan gondolat elhívésekor, amely szemben áll a Valósággal, a tényekkel, pont arra nem vagyunk képesek, amit szeretnénk. A fenti példában pont a megértéstől zárjuk el magunkat abban a pillanatban, amikor ezt a másiktól várjuk.

Amíg hiszünk a gondolatnak, olyan, mintha egy mókuskerékben taposnánk, midig ugyanazokat a köröket rójuk. Mindig a másikat vagy magunkat okoljuk a helyzetünkért, miközben nem történt más, csak hittünk egy gondolatnak, ami nem igaz.

A gondolat nélkül (vagy egy elvégzett Munka után) egy teljesen más világba kerülünk. Egy olyan világba, ami mindig is létezett, csak nem láttuk meg. Eltakarták a hiedelmeink. Sokszor rácsodálkozok, hogy ennyire egyszerű!? Gondolattal feszült, nélküle békés. Persze előfordul, hogy befeszülök, csak már van hozzá eszközöm, hogy megvizsgáljam hol megyek szemben a Valósággal J

A Megfordításoknak hihetetlen ereje lehet. Amikor meglátjuk magunkat, amint pontosan ugyanazt tesszük egy konkrét helyzetben a másikkal, amiért őt megítéltük…akkor felismerjük, hogy ez az egész nem is arról szól, amit hittünk.

A fenti példában nem ismertük meg a megfordításra adott válaszokat. Ki-ki belenézhet az életében felmerülő hasonló helyzetbe és megtalálhatja a saját válaszait.

Az én válaszaim ilyenek:

Szükségem van rá, hogy megértsem magam:

Mert néha olyan dolgokat mondok, teszek, amiket nem értek. Nem tudom honnan jönnek. Sokszor észreveszem, hogy automatikusan reagálok, valamilyen ismert vagy ismeretlen minta alapján. Ha egy szituációban nem azonnal reagálok, hanem lecsendesedek és kicsit várok a felbukkanó reakcióra, egészen meglepően egy békés valakit találok.

Szükségem van rá, hogy megértsem a másikat:

Igen, és ehhez a megértéshez a meg nem értésen keresztül vezet az út, hiszen pont ez az, ami felhívja a figyelmemet arra, hogy mélyebbre nézzek magamba. Így megérthetem magam és közelebb kerülhetek a másik megértéséhez is.

Nincs szükségem rá, hogy a másik megértsen:

Amíg nem ért meg, addig arra van szükségem. Hogyan is érthetne meg, amikor sokszor én sem értem magamat. Amikor meg már megértettem, akkor tényleg nem szükséges, hogy ő is értse. Amint megbékélek magammal és a világgal, automatikusan elfogadódik, hogy a másik még éppen nem ért meg.

Ha még azt gondolod, hogy másoknak meg kellene érteni téged, és ez feszültséget szül benned, vedd a kezedbe a 4 kérdést és a Megfordításokat, hogy a saját bőrödön tapasztald meg milyen az élet a megvizsgált hiedelmek után.

ALAPELVEK V. RÉSZ

KERESD MEG A SZENVEDÉST OKOZÓ GONDOLATO(KA)T!

Byron Katie meglátta, hogy minden érzést/érzelmet megelőz egy gondolat. Nem kell ezt elhinned. Vizsgálj meg egy szenvedéssel teli érzést és magad győződhetsz meg róla!

Lássunk egy konkrét példát:

A lányomat nem engedtem el bulizni az éjszakába, ő meg nem szól hozzám, ha mégis, akkor meg azt mondja, hogy: nem hagyom élni, már nem az őskorban élünk, tönkreteszem a fiatal éveit. Ez intenzív érzelmeket vált ki belőlem: elszomorít, hogy nem tisztel; bűntudatom van, hogy túl szigorú vagyok; dühös vagyok, hogy flegmán szól hozzám és elkeseredett, mert ez sokszor előfordul.

Nézzük csak meg miket hittem el, milyen gondolat/ok előzik meg az érzelmeket.

- Szomorú vagyok: elhittem, hogy a gyerek/em/nek tisztelnie, legalábbis elismerni kellene azt, amit és ahogyan teszek érte. Tudhatná (hiszen sokszor elmondtam már neki), hogy az ő érdekében teszem. (Micsoda önhittség a részemről! Később leírom, hogy miért.)

- Bűntudatom van: elhittem, hogy lehetek túl szigorú, hogy bármit is csinálhatok rosszul.

- Dühös vagyok: elhittem, hogy a gyerekem nem szólhat hozzám flegmán, értenie kell, hogy óvni akarom és örülnie, hogy ilyen szülője van.

- Elkeseredett vagyok: elhittem, hogyha flegmán szól hozzám, akkor nem érdekli, hogy jót akarok neki.

Mi is történt? Jött a felsorolt négy érzelem, ami – megvizsgálva - megmutatta, hogy milyen elhitt gondolatok előzték meg. Sokszor nincs konkrét gondolat, mert már jól begyakoroltuk ezeket a sémákat és egyből a testi érzet vagy az érzelem jelenik meg, ami valamilyen cselekvésre késztet. Ebben az esetben én felküldtem a lányom a szobájába. Éppen látni sem bírtam! Olyan tükröt tartott elém, amibe egyszerűen nem akartam belenézni. Így aztán megítéltem, feltettem a négy kérdést, megfordítottam és erre jutottam. Megköszöntem neki és elmondtam, hogy mit éltem át, kvázi nem hordoztam tovább magamban, hanem megkerestem a szenvedést okozó gondolatot és megMunkáztam.

Katie úgy fogalmaz, hogy „valamennyi feszültséggel terhes érzés ébresztőóraként működik, amely arra int, hogy ideje kikászálódni az álmok világából”.

Ha ezt meglátjuk, már kevésbé fogjuk rossznak ítélni ezeket az érzéseket, sőt idővel meg is szerethetjük az ébresztőóra csengését! Hisz ez a figyelmeztető jel, hogy „hahó, elhittél valamit, ami nem egyezik a Valósággal!”.

Most már ki tudom mondani: Alig várom, hogy a lányom újra kifakadjon! Így megtudhatom, hogy van-e még a témában feszültséggel teli történet.

Ezen az úton haladva akaratlanul is rálelek a boldogságra.

„A Munka tudatosítja bennünk belső történéseink oksági láncolatát. Ha egyszer felismerjük ezt, valamennyi szenvedésünk elenyészik.” BK


Ha még nem ismered A Munkát, kattints az elméleti alapokra!

ALAPELVEK IV. RÉSZ

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SAJÁT TÖRTÉNETEIDET!

Mi jut eszedbe erről a képről? Milyen történetek indulnak el benned? 

Ezeknél az észrevett történeteknél kezdődhet az önvizsgálat.

A mai bejegyzés erről szól.

Minél többet foglalkozom A Munkával, minél többször vizsgálom meg a stresszes gondolatokat vagy a nyomukban keletkező érzéseket, annál inkább válnak láthatóvá az elhitt történetek. Egyszerűen kikerülhetetlen egy idő után.

A tudatosítás nekem így néz ki: „Nézd már Misi, hogy fáj ez!” vagy „Mi is éppen a bajom?”. És ránézek, kicsit kívülről (vagy legalábbis kijjebbről), megvizsgálom mi is zajlik bennem és vajon miért. Ezt többféleképpen próbáltam már mire az ÖnMunkával találkoztam és azt tapasztaltam, hogy az önvizsgálat egyszerűbben világít rá a valóságra, mint bármi más. Nem tudok elbújni és nem is kell, olyan szépen oldódnak fel a hiedelmeim okozta gubancok.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a sztorinkhoz, az igazunkhoz. Abból tudhatjuk, hogy ez nem az igazság-valóság, hogy fájdalmas, szomorú vagy dühítő a helyzet. Ilyenkor rávetítjük a külvilágra a belvilágunk és a külvilág ezt tökéletesen visszatükrözi. A legjobb, ami történhet velünk, hogy meglátjuk magunkat a környezetünk tükrében, hiszen ez az, ami rávilágít az elhitt gondolatokra. A kivetült, tükröződő sztori, a másik fájdalma, szomorúsága vagy dühe mutatja meg, hogy miket hittünk el és mi az, amit érdemes megkérdőjeleznünk. Így tudatosíthatjuk a történeteinket, pontosabban így tudatosodhatunk.

Nézd csak meg mennyi mindent gondolsz az emberekről, dolgokról, a fenti képről. Minden, amit gondolsz a gyerekedről, szüleidről, főnöködről, szomszédodról, gazdaságról, politikáról vagy időjárásról, elhitt történet. Ha ezt észreveszed, megvizsgálod, megváltozik az életed. Ehhez legfőképp nyitott, ítéletektől mentes elmére van szükséged. A nyitott elméhez pedig a zárt, történeteihez ragaszkodó, szenvedő elme szükséges. Épp ezért nem is haragszom a szenvedésre. A szenvedésem ébreszt fel, mutat rá az igaznak vélt történetekre. Végeredményben fontos segítő. Talán ezért is mondja Byron Katie, hogy, akkor nyílt meg az elméd, amikor ki tudod mondani és minden porcikádban ezt is érzed: „Alig várom, hogy a szenvedést okozó helyzetet újra átéljem!”. Ebben a nyitott állapotban megláthatod egy újra történő szituban az aktuális reakcióidon keresztül azt, aki éppen vagy. Lehet, hogy azt, aki azt veszi észre, hogy meg sem érinti az újra átélt helyzet. Ha pedig még fáj, akkor lehet további felderítő utakat tenni az elhitt gondolatok erdejében!

Mindig a valóság történik, és benne megláthatom (nyitott) magam, mint valóság vagy egy másik (zártabb) magam, mint elhitt sztori.

Ha szeretnéd tudatosítani a történeteidet és megakadsz, szívesen látlak, hallak vagy olvaslak, hogy a megakadt fogaskereket közösen mozdítsuk meg!
Bővebb információ ITT

ALAPELVEK II. RÉSZ

A SAJÁT HÁZUNK TÁJÁN SEPERJÜNK!

„Az én szememben a mindenség három részre különül el: van, ami az én ügyem; van, ami másoké; és van, ami kizárólag Istenre tartozik. Számomra Isten egyet jelent a Valósággal.” BK

Ez elmúlt évben bőven volt alkalmam megfigyelni, hogy mi történik, amikor nem az én dolgommal foglalkozom. Ráláttam, hogy sokszor foglalkozom a párom és a gyermekeim dolgával és időnként még Isten kezéből is ki akartam venni a kormánykereket. Persze ilyenkor rendesen szenvedtem, hol szomorú, hol tehetetlen, hol dühös voltam. Ezek a „negatívnak nevezett” érzelmek a mi figyelmezető jelzéseink, hogy nem a saját dolgunkkal foglakozunk. Igazából hálásak lehetünk minden „negatív” érzésünknek és gondolatunknak, mert ezek az iránymutatók az utunkon.

Csodálatos adomány az a képességünk, hogy kívülről is rá tudunk nézni a működésünkre. A Munka pedig kiváló segítség ezen képességünk tudatos használatára. Egy stresszes helyzetben feltett „Kinek a dolgával foglalkozom éppen?” kérdés és az arra, a belső csendünkből felbukkanó válasz már önmagában kibillenti a Jól Tudom Elménket a jól megszokott szenvedésből. Megéri beiktatni egy-egy olyan napot az életünkbe, amikor minden kellemetlen helyzetben feltesszük ezt a kérdést.

A Munka végzése közben is fontos, hogy feltegyük ezt az alkérdést a „Hogyan reagálok, amikor elhiszem a gondolatot?” kérdéskörben.

Eleinte folyton- folyvást beleakadtam ebbe a kérdésbe és sokszor nagyon zavart, hogy tudom, nem a más dolgával kéne foglalkoznom, miközben éppen azt tettem. Munkáztam is rá párszor és az alvilágból fel is bukkantak azok a hiedelmek és minták, amik teljesen logikussá és érthetővé tették számomra, hogy addig fogok a másik dolgával foglakozni, amíg meg nem vizsgálom az összes elhitt gondolatomat. Most éppen ott tartok, ha előfordul, hogy beleütöm az orrom más dolgába, mihamarabb megvizsgálom. És bizton mondhatom, ez egyre ritkábban fordul elő velem és már kevésbé ráz meg.

Nézzünk egy konkrét példát:

- Vegyél fel meleg kabátot gyermekem, mert hideg van.

A gyermekem persze nem akar. Én dühös leszek, hogy nem fogad szót. Vagy aggódó, hogy meg fog fázni. Vagy tehetetlen, mert nem tudom rávenni. Vagy erőszakos, hogy ráadjam. Vagy manipulatív, hogy azt mondom neki beteg lesz vagy nem találkozhat a barátaival. Mindenki megtalálhatja a rá leginkább jellemző érzelmi állapotokat és reakciókat.

Kinek a dolgával foglakozok ilyenkor?

Az biztos, hogy nem a sajátommal! Az a gyerek dolga, hogy szót fogad-e vagy meg fog-e fázni. Az én dolgom annyi lehet, hogy veszek neki kabátot, megmondom hány fok van, esetleg, hogy én mennyire fázok, amikor nem öltözök melegen. Ja, és szerethetem is, ha nem az egyéb érzelmeimmel vagyok elfoglalva.

Érezhetem-e azt, hogy ő fázik? Volt olyan, hogy én nem fáztam, amikor mások igen?

Ha megkérdőjelezem a hiedelmeim, - miszerint „A gyereknek szót kell fogadnia.” Vagy „Nem kellene megfáznia.”, egyáltalán, hogy „Ha nem öltözik melegen, meg fog fázni.” Vagy „Én tudom, hogy mire van szüksége a gyereknek.” – megláthatom azt, hogy én mikor hittem el, amiket mondok neki és így megérthetem a működésemet. Megláthatom, hogy mennyire igaz az állításom ellenkezője, amikor szót fogad vagy amikor „melegben fázik meg”.

Mi változik, ha végzem a Munkát? Én változok. Az elmém megtisztul az elhitt gondolatoktól, az ítéletektől, az előfeltételezésektől, történetektől. A másik nem biztos, hogy változik. Én viszont másképpen fogok tükröződni benne. A szeretet, a megértés, az elfogadás fog tükröződni benne. Kapcsolódni fogok, elsősorban valódi önmagamhoz. Ahhoz, aki történetek előtt van. És ebben az állapotban másokhoz is tudok kapcsolódni.

Szívesen és köszönettel veszem a kérdéseket, hozzászólásokat, ellenvéleményeket és kritikákat!