A MEGISMERÉS ÁTTETSZŐVÉ TESZI A FÉLELMEKET - RÁDIÓINTERJÚ A SZORONGÁSRÓL ÉS PÁNIKRÓL

A múlt hónap végén megkeresett a helyi rádióadó egyik műsorvezetője, Rácz Cili azzal, hogy lenne-e kedvem beszélni a szorongásról és pánikról egy reggeli műsorban. Mivel még soha sem volt velem élő rádióinterjú, és kihívásnak tűnt, belementem. Jó próbája egy ilyen alkalom a félelmek vagy a stressz megtapasztalásának, az önvizsgálatok gyakorlati hasznosításának.

Volt bennem némi izgalom, feszültség a műsor kezdete előtt, így alkalmam nyílt megfigyelni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és testi érzeteket. Egy rövid önvizsgálat után megérkeztem a jelen pillanatba – miközben már 10 perce a stúdióban ültem – és elkezdődött a beszélgetés.

Első körben a félelem és feszültség kapcsolatáról, a pozitív és negatív stresszről beszéltünk. Arról, hogy szorongás esetén az ismeretlentől félünk, nem tudjuk mi lesz velünk, illetve felületes, számunkra negatív elképzeléseink vannak a jövőről. Szó volt róla, hogy fontos megkülönböztetni az indokolt és indokolatlan félelmet, mert az indokolt félelem, a racionális megfontolás – amíg nem válik fóbiává – hasznos nekünk.

Cili nagyon jól kérdezett, valódi figyelemmel volt jelen. Hálás köszönet érte, nagyon megkönnyítette a dolgom!

Beszéltem a saját élményeimről, a tünetekről, a pánikrohamokról. Megemlítettem az elme azon funkcióját, hogy meg akarja találni a tünetek okát, meg akarja ismerni a racionális magyarázatot. Pánikbetegség esetén gyakran előfordul, hogy az orvosi vizsgálatok nem mutatnak semmilyen szervi elváltozást, ami még félelmetesebbé teheti a tüneteket, rohamokat. Megesik, hogy ilyenkor a testünk és gondolataink feletti irányításunk elvesztésével szembesülünk, és kiszolgáltatottság érzésünk támad.

Szó esett még a legfőbb kiváltó okokról és arról, hogyan közelítsük meg a pánik helyzeteket, hogy mi történik ilyenkor pontosan, hogy mit lehet tenni. Megemlítettük a környezet támogató hozzáállásának fontosságát, az önsegítés jelentőségét, az önvizsgálat szerepét és természetesen a számomra kiutat jelentő módszereket: Byron Katie Munka önvizsgálatát és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait.

Végül megegyeztünk abban, hogy a félelemtől, a félelmetes dolgoktól nem félni kell, hanem megismerni. Mert megismerve a félelem feloldódik, áttetszővé válik.

Az alábbi linkre kattintva meghallgathatod a riportot (a megnyíló oldalon a DOWNLOAD/LETÖLTÉS feliratra kattintva hallgatható):
Rádióinterjú a szorongásról és pánikról

MIHEZ KEZDHETÜNK A FÉLELMEINKKEL

Sokszor írtam már arról, hogy az állapotok, mint a félelem, szorongás, pánik vagy akár a pozitív előjelű elégedettség, boldogság, siker mind ugyanúgy működnek. Ugyanazokból a részekből állnak, csak a minősítésünk más róluk.

Nem szoktuk a pozitív azonosulásokkal kezdeni az önvizsgálati munkát, mert ha ezen a téren tapasztalatlanok vagyunk és ha az eddig elérendőnek és megtartandónak tanult pozitív azonosulások szétesnek, akkor a negatív oldal még erőteljesebbnek hathat, így eltántoríthat a mélyebb megismeréstől. Maradjunk ezért a negatívaknál, kezdjünk negatív azonosulásokkal, ebben a bejegyzésben a félelemmel. Minden, a félelem is két részből áll: gondolatból és érzésből. Sosem fogod a félelmet, mint kézzelfogható valamit megtalálni a keresés, az önvizsgálat során.

Találsz majd gondolatokat, azaz szavakat, mondatokat, amiket belső hangokként hallhatsz vagy akár láthatod is a szavakat (pl. félek a vizsgától, rettegek a metrón vagy tömegben), és találsz majd mentális képeket, amik többnyire halvány képek, elképzelések csupán (pl. egy kép arról, hogy állsz a vizsgabizottság előtt és nem jön ki hang a torkodon vagy látod magad a metróban, ahogy elájulsz).

Mindig van mentális kép a tudatodban ez nagyon fontos (nem mindig képszerű, látható formában, inkább elképzelésként jelenik meg), hiszen hogyan is találnál haza, ha nem lenne semmilyen képed, elképzelésed a hazaútról, a házatokról. Van mentális képed, elképzelésed a családod tagjairól és mindenről, ami körbevesz, enélkül nem ismernéd fel őket és nem tudnál eligazodni a hétköznapi életedben sem. Csukott szemmel is tudod hogyan néznek ki a családtagjaid, lakásod, kocsid, vagy bármi, amit már valaha láttál. Van mentális képed a metróról és a vizsgahelyzetről is, csak ezek mind halovány, az elméden átsuhanó képek, amiknek nem feltétlenül vagy tudatában. Ezek a képek és szavak a gondolatok, a félelem összetevőinek egyik csoportja.

A másik csoport az érzések, pontosítva a testedben megjelenő érzetek, mint melegség, borzongás, remegés, szívdobogás, szédülés, nyomás, szúrás. Ezek az érzetek együtt jelennek meg a félelem-gondolatokkal és ezek a testérzetek teszik olyan valóságossá a félelmet. Attól valóságos érzelem a félelem, hogy egy helyzetben egyszerre jelenik/jelennek meg a félelemre mutató gondolat/ok és a félelmet erősítő érzet/ek. Gyakran nevezzük ezeket testérzeteket energiáknak is.

Eleinte nehezebb lehet meglátni, hogy valóban csak ezekből áll a félelem. Olyannyira megszoktuk félelemnek ezt az állapotot, hogy megkérdőjelezetlenül hisszük: ez a félelem. De vajon van-e a tapasztalásunkban egy egzakt dolog, ami a félelem? Amikor félünk azok a gondolatok és érzések, amik a félelmet jelzik a számunkra egyszerre és intenzíven vannak jelen. A félelem teljesen valóságosnak tűnik.
Induljunk ki abból, hogy ez jó alaposan beivódott a tudatunkba. Igen, mondjuk, a félelem létezik és szörnyűséges. Oké, ha próbáltad már a félelmeidet megszüntetni, eltávolítani, átváltoztatni, elkerülni, akkor lehet róla tapasztalatod, hogy ez ideig óráig sikerülhet, de váratlanul vagy előre látva újra és újra feltűnik. Akkor mégis mi a csudát kezdjünk a félelmekkel?

Mindennel, amit valamilyen szempontból rossznak, kerülendőnek, félelmetesnek tanultunk és tapasztaltunk meg az eddigi életünkben, ellenállásban vagyunk. Ha például otthon vagy és nem tudsz elindulni a vizsgára azért, hogy ne kelljen átélni a megkukulás előrevetített állapotát, mindössze annyi történik, hogy ellenállsz a jelen megtapasztalásodnak. A jelen megtapasztalásod itt lehet a mentális kép, amin magad látod szótlanul, megszégyenülve és lehet ezzel együtt egy gombóc érzet a torkodban és gyengeség érzet a lábadban. Azzal, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzetekkel ellenállásban vagy, alakul ki és tartódik fenn a feszültség, a félelem. (Nem fura, hogy egy-egy mentális képnek és testi érzetnek való ellenállás idézi elő ezt az állapotot?)

Figyeld meg, ha elkezded kicsit lelassítani és csendesíteni ezt az állapotot, hogy könnyebben észrevehesd a részleteket, a félelmet összetevő gondolatokat és energiákat, megtapasztalhatod, hogy milyen aprócska dolgok összességétől féltél. Észreveheted, hogy pl. a 'Szorongok a tömegben' mondat az egyik összetevő, amitől félsz. Hogy ezzel együtt megjelenik pl. a szédülés, légszomj vagy remegés érzet. Ugye önmagában a szédülésérzettől nem szoktunk félni, sőt gyerekként még szerettük is előidézni a pörgéssel. Amint elkezdjük részeiben látni és érezni a félelmünket alkotó dolgokat, és kitisztul, hogy ezektől nem kell félnünk, a félelem eloszlik.

Persze pusztán intellektussal, gondolkodással ezt nem fogod így megélni. Ehhez teljesen jelenlévő, tudatos tapasztalás szükséges. Nem lehet kihagyni a félelmetesnek tűnő érzeteket sem. Nem lehet kihagyni az erős szívverést, mellkasi szorítást, a torokgombócot, a légszomjat, semmilyen fura érzetet, mert ez mind része a félelem-történetednek. És amíg a legkisebb részlet félelmetes, addig a félelem, a szorongás vagy pánik nem szűnik vagy vissza-visszatér. Mert összetartja még pár részlet.

Ezért lehet hosszú ez a munka. Lehet, hogy száz önvizsgálatot és több száz éber jelenlét meditációt is megcsinálsz mire szétesik a félelem-történet.

Nálam így történt. Rengeteg jelenlét gyakorlás és önvizsgálat után tisztult ki az elmém számára a kép. Megértettem és megéltem, hogy semmilyen mentális kép, semmilyen szó vagy mondat, semmilyen testi érzet nem félelmetes, önmagában nem fenyegeti az életem vagy a testi-lelki épségem. Mindössze annyi történik, hogy ezek a gondolatok és testi érzetek egyszerre vannak jelen a megtapasztalásomban, és amíg nem látom tisztán, hogy ezekben semmi fenyegető vagy veszélyes nincs, addig félelemben élek. Amikorra átlátok a félelem-történeten, feloszlik a félelem és többé nem is áll össze.

Függetlenül attól, hogy még előfordulnak az életemben olyan gondolatok, hogy ’Félek, hogy beteg leszek’ vagy ’Ha egyedül utazom pánikrohamom lehet’ és megjelennek torokszorító vagy heves szívverés érzetek a testemben, már nem indul be a félelem program, nem pánikolok, mert megismertem a mechanizmust. A gondolat nem indítja be az érzést, ha pedig mégis, akkor tudatában vagyok a folyamatnak. Tisztán látom, hogy mi zajlik bennem és nem menekülök el az érzéstől. Nem akarom megszüntetni a torokszorítást vagy mellkasi nyomást, hanem hagyom érződni önmagában. A további gondolatok nélkül ugyanis szépen lassan vagy éppen gyorsan feloszlik. Mára megszűnt az ellenállásom a félelem összetevőivel szemben, így szabadon lehetek tudatában a felmerülő gondolatoknak és érezhetem a testi érzeteket, energiákat.

Nincs ebben semmi varázslat, nem is bonyolult. Mindössze a módszer (Szorongás Önvizsgálat) és gyakorlás, tapasztalás szükséges hozzá. Bárki képes megtanulni és használni ezt.

Ha szeretnél végre egy valóban hasznos, bármikor bevethető gyakorlati módszert a félelmeid, pánik vagy szorongás kezelésére, jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, amin megbeszéljük, hogy merre és hogyan indulhatsz el. A misi.pakolicz@gmail.com címen tudsz bejelentkezni időpont egyeztetésre!

A PÁNIK AZ BETEGSÉG?

„Egy életprobléma keltette ’depresszió’ vagy ’pánik’ sikeres kezelése azt jelenti, hogy valakit tünetmentessé tettek egy olyan helyzetben, amelyben indokoltak volnának a tünetei. A ’tünetek’ csak a pszichiátria szemüvegén keresztül patológiásak, a mindennapi élet szempontjából a ’tünetek’ a változtatni akarást kiváltó szorongást, lehangoltságot, dühöt jelentik.” Szendi Gábor – Pánik, Tények és Tévhitek c. könyvéből

Érdemes kicsit jobban szemügyre venni, mit is írt le ide a könyv tiszteletre méltó szerzője.

Tehát, akad némi problémám az életemben, amitől lehangolt, depresszív leszek vagy éppenséggel félelemmel teli, szorongó, pánik tüneteim lesznek. Elmegyek a dokihoz, aki gyógyszerrel kezel, tünetmentessé tesz. Mindenki boldog lehetne, de mi is történik valójában? A tüneteim, a lehangoltság vagy félelem, indokoltak, hiszen van valamilyen ok (legalább a fejemben), ami kiváltotta őket. Azzal, hogy tünetmentessé tesz a doki a gyógyszerrel (lenyugtat, tompítja a gondolatokat és az érzéseket), még az ok – nagy valószínűséggel – megmarad. És jó eséllyel újra ki is fogja váltani a tüneteket. Továbbá jöhet még a tünetekhez némi gyógyszer mellékhatás, amitől még nagyobb lesz a katyvasz bennem, plusz ha visszamegyek a dokihoz, a mellékhatás tünetei alapján újabb gyógyszereket írhat fel. Így 'tetézve a bajaim'.

A pszichiátriai protokoll beteges megnyilvánulásnak állítja be az adott élethelyzetre adott reakcióm, a lehangoltsággal vagy félelemmel járó érzelmi állapotom. Magyarul az orvos betegnek nyilvánít.

Ha egy példával akarok élni: Kiderül, hogy a szeretett házastársam el akar válni tőlem, amire én elkeseredett és lehangolt érzelmi állapotba kerülök. Teljesen normális reakció ez, ami tarthat pár órától pár hétig vagy hónapig is, attól függően, hogy milyen mélyen, váratlanul stb. ér engem. A körülöttem élők – tisztán szeretetből – elkezdenek aggódni (lehet, hogy én magam is) és félteni, jobbnál jobb megoldásokat javasolnak, beleérve a pszichiátert is, ha már akkorának érzékelik a bajt.

Mi lenne, ha hagynánk ilyenkor ezeket az érzelmeket megélődni? Hadd legyen a lehangoltság, az aggodalom vagy akár a düh is jelen. Miért kellene elnyomni? Ahogy a könyvrészletben is van: ezek az érzelmi állapotok váltják ki a változtatni akarást. Ami nem más, mint az énvédő, életvédő, öngyógyító belső mechanizmusunk.

A magam életében azt tapasztalom, – és ezt bárki megfigyelheti a saját élethelyzeteiben – hogy nem volt még olyan érzelmi állapot, ami bizonyos idő elteltével el nem múlt volna. Nem tudunk egyfolytában félni, szomorúnak vagy dühösnek lenni. Hosszabb rövidebb idő elteltével minden állapot elmúlik.

Mindemellett, ezek az érzelmi állapotok segítenek nekünk, segítenek kiváltani belőlünk az alapvető emberi és természeti működésünket: a változást, változtatást, változtatni akarást.
(Nem mellesleg a kínai orvoslás többezer éves megfigyelései alapján a betegségeket az érzelmek elfojtása, ki nem fejezése okozza!)

A gyógyszerrel vagy bármilyen figyelemelterelő módszerrel pedig ettől a természetes, változtatni akarástól fosztjuk meg – ha csak átmenetileg is – magunkat. Persze, a gyógyszerrel is úgymond változtatni akarunk a helyzeten. Ha viszont kicsit jobban belegondolunk, a természet évmilliók alatt kialakította a jól bevált túlélő struktúráit, szemben a modern orvostudomány alig több, mint másfél évszázados próbálkozásaival. Mi mégis jobban bízunk az utóbbiban?

Hát, ezt mindeki döntse el a saját belátása szerint.

Az Újmedicina szerint a megjelenő testi tünetek, érzetek nem betegségek, hanem biológiailag logikus következményei egy-egy átélt érzelmi konfliktusnak. És amíg az érzelmeinket konfliktusként éljük meg, nem a maguk természetességében, addig lesznek is tüneteink.

A helyzetek konfliktusként való megélésének feloldására, ezeknek a működéseknek a mélyebb megértésére kiváló eszköz az önvizsgálat!

Én nem hiszem, hogy ha hosszabb ideig vagy gyakran lehangolt vagyok vagy félek, akkor ez betegség. És már bízom annyira a természetben, hogy meg tudjam várni a változtatni akarás állapotát. Engem a pánik és a szorongás tanított meg arra, hogy nincs mitől félni és hogy semmi más nem létezik, mint a jelen pillanat, amiben soha semmi félelmetes nincs. A félelem csak a jövőben ’létezik’, azaz nem létezik, és a múlt értelmezései táplálják. Ezekről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok.


Ha úgy érzed, hogy jó lenne átlátni a pánikon, félelmeken, depresszión, betegségen, ha szeretnéd megérteni, megismerni a működéseid, reakcióid és szabadon megélni az érzelmi állapotokat, akkor nézz körül itt a blogon vagy gyere el valamelyik programunkra.

Aktuális ÖnMunka programok itt!

Byron Katie Munka módszere, 1 napos workshop a MagNet házban május 10.-én

A PÁNIKROHAM JELEI...ÉS KÖDDÉ VÁLÁSUK

A napokban olvastam valahol az alábbi pár sort arról, hogy mik a pánikroham jelei. Ha kisgyerekként tapasztaltál ezek közül egyet is, nagy valószínűséggel, nem foglalkoztál vele. Inkább játszottál tovább. Felnőttként, ’tudással’ a kezünkben, elneveztük betegségnek.

A pánikroham legfőbb jelei:
- elviselhetetlenségig fokozódó, intenzív rossz közérzet

- "gombóc" a torokban, nehéz nyelés, légszomj, fulladás érzés

- szapora szívverés, szívrohamhoz hasonló szorítás érzés a mellkasban

- hőhullámok, émelygés, szédülés

- attól való félelem, hogy elveszíti uralmát a helyzet fölött, megtébolyodik, esetleg meghal 
- menekülési vágy

Elneveztük ezeket az ÉRZETEKET a pánikbetegség tüneteinek. De mik is ezek valójában? Csak olvasd végig párszor, lassan, egymás után a szavakat. Ha egy-egy szónál megállsz és csak azt nézed, mit tapasztalsz? Figyeld meg mielőtt továbbolvasnál!

Vegyük példának a ’nyelés’ szót. Figyeld meg, ahogy nézed ezt a szót, mi történik benned? Megindul a nyáltermelésed? Nyelsz is? Ha becsukod a szemed, látsz valamilyen képet, színt vagy formát is? Ne ijedj meg, ha képet látsz vagy valamilyen elképzelés körvonalazódik, amikor csukva van a szemed! Nem vagy klinikai eset :) Minden szóhoz van képszerű, formai elképzelésünk. Nézd csak tovább a ’nyelés’ szót és figyelj csendesen befelé. Lehet, hogy újabb szavak vagy mondatok is megjelennek ott bent.

Izgalmas felfedezés, amikor ennyire lelassítod az észlelésed. Csak nézel egy szót és észreveszed, hogy mi minden bukkan fel benned a szóval együtt. További szavak, mentális képek és testi érzetek.

Ezt a jelenséget nevezte el Scott Kiloby TÉPŐZÁR-HATÁSNAK. Megfigyelheted ezt bármilyen más szónál is. Például olvasod a ’hamburger’ szót és máris megfigyelheted a tépőzár-hatást működés közben, amint a szóval együtt ott a hamburger képe és az szájban valamilyen érzet. Nem mellesleg a reklámok pont erre a hatásmechanizmusra alapoznak.

Hogy miért fontos felfedezés ez? Hozzájuthatunk vele a legalapvetőbb emberi működéseink mechanizmusához. Megfigyelhetjük így az érzelmi állapotainkat. Mondjuk a félelmet. Eljárhatsz a fenti módon: csak nézed a ’félelem’ szót. Észreveheted, amint gondolatok és érzések árasztanak el. Nézed a szót és felbukkan egy emlékkép vagy egy érzet a testedben.

Játssz ezzel kicsit. Nézz egy szót vagy egy képet (lehet fénykép) és figyeld meg, hogy mik bukkannak fel!

És hogy mi a gyakorlati haszna ennek a játéknak? Ha csak a félelmekkel kapcsolatban nézzük, akkor tudatosodhatunk a tépőzár-hatás működésére és megszabadulhatunk a következményes vérnyomásemelkedéstől, a rossz közérzettől stb. Végeredményben, ahogy tudatossá válunk erre a mechanizmusra, úgy szűnnek meg ezek az összetapadások, mígnem egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem pánikolunk.

Hogy is mondják? Azt azért ne várd, hogy a sültgalamb a szádba repüljön. Legalább végy egy galambot, süsd meg, tálald fel és szúrd fel a villádra. Ennyit minimum meg kell tenned, ha enni akarsz, avagy ki akarsz szabadulni a félelmek szorításából. Lefordítva: vegyél egy gondolatot, nézz rá, vedd észre a hozzátapadó érzetet, válaszd szét az érzetet a gondolattól (az önvizsgálat alkalmazásával) és tapasztald meg, hogy különválasztva, önmagában sem a gondolat, sem az érzet nem félelmetes.

Ne keseredj el, ha elsőre nem megy vagy fura ez az egész. Gyakorlat teszi a mestert. Használd ezt az önvizsgálati eszközt naponta és a maga idejében beköszönt a szabadság.

Ha megtanulnád az önvizsgálatok gyakorlati alkalmazását, elsősorban a Szorongás Önvizsgálatot, akkor nézz körül itt a blogon és ha úgy érzed, gyere el az alábbi programra:

https://www.facebook.com/events/501825939947158/?ref_dashboard_filter=upcoming

A FÉLELEM AJÁNDÉKAI

Lehet, hogy meghökkentő a cím. Hogyan lehet a félelem ajándék? Ez nonszensz. Hát…ha két évvel ezelőtt kérdezik ez tőlem, én biztos visszakérdeztem volna, hogy: ’Jól vagy? Miről beszélsz? A félelem ajándék? Hahaha’.

Most meg itt vagyok ezzel a címmel és kiteszem magam annak, hogy furán nézzenek rám. Egy biztos: ez utóbbitól nem félek. J

Az elmúlt két év nekem a félelemről, és annak különböző megnyilvánulásairól szólt. Egy pánikrohammal kezdődött, amiről már olvashattatok itt a blogon. Arról nem írtam, hogy nem sokkal az első ilyen roham után elmentem egy Hellinger-féle állításra, ahol a félelmet állítottam fel. A félelmet megszemélyesítő férfi csak keringett körülöttem azt mondogatva, hogy ő nem is létezik. Igen szürreálisnak hatott a dolog, és nem fűztem túl nagy reményeket ahhoz, hogy ezután majd a félelem megszűnik. Ugyanis ez a para igencsak valóságosnak tűnt. A testem a rohamok közben remegett, elgyengült, szúrt, nyomott vagy feszített és egy jó nagy rakás gondolat is társult az érzésekhez. Kompakt kis pánik, szorongás vagy félelem volt ez.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy ez mekkora ajándék nekem. Inkább szabadultam volna tőle, próbáltam elkerülni, kimenekülni ezekből a helyzetekből, csak hogy ne kelljen éreznem ezeket a félelmeket. Mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A rohamok jöttek, a szorongás erősödött és egyre gyakrabban és hosszabban volt jelen.

Szerencsémre ismertem pár módszert, melyekkel próbáltam a végére járni ennek a történetnek és nem kellett – nem is akartam – gyógyszereket szedni és orvoshoz menni. Bár a biztonság kedvéért egy időben ott lapult pár pirula a zsebemben.

Gondolom, már inkább azt olvasnád, hogy lett ebből ajándék. Igyekszem rövidre fogni, de hát két év az két év. Persze, hozzá vagyunk szoktatva – a nem mindig értékes – instant megoldásokhoz, és értem, ha már azt fontolgatod, hogy abbahagyod az olvasást.

Visszatekintve erre az időszakra, rájöttem, hogy a gyors megoldással kecsegtető lehetőségek nem segítettek hosszabb távon, a végleges megoldásról már nem is beszélve.

Tudjátok, a jó ajándék jól be van csomagolva, és ránézésre nem lehet megállapítani, hogy mit rejt a csomagolópapír. Nos, így jártam én is a szorongással. Jól be volt csomagolva. És a csomagolás nem más volt, mint a gondolatok és az érzések.

Egyértelműbben fogalmazva: amennyiszer csak beindult a pánik, mindig ott voltak a következő gondolatok: ’Mi fog történni velem?’ ’Biztos bele fogok halni.’ ’A családom magára marad, ha kimúlok.’ és ezek társai. És mindig ott voltak az érzések: a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem és még sorolhatnám. Akkor még nem tudtam, de ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel volt becsomagolva a történetem. Ezek a gondolatok és érzések rejtik el előlünk az ajándékot. Egyszerűen nem látjuk meg tőlük. És ugye, ahhoz, hogy megkaparinthassuk az ajándékot, hozzá kell fognuk a kicsomagoláshoz. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. És van, hogy nem vagyunk elég kitartóak és kíváncsiak ahhoz, hogy kibontsuk a csomagot. Néha szídjuk azt, aki becsomagolta és nekünk adta.

Én a félelmeimmel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel való közvetlen találkozással bontogattam az ajándékomat. (Erről most nem írok részletesebben, a blogon mindent elolvashatsz az önvizsgálatokról, és több bejegyzésben is leírtam ezt részletekbe menően. A bejegyzés végére beillesztek pár linket.)

Mondhatom, ez az ajándék akkurátusan volt becsomagolva. Több réteg, vaskos papírral és erős szalagokkal leragasztva és átkötve. De én nagyon kíváncsi voltam, és ugyan a lelkesedésemet időnként elvesztettem, mégis mindig újra nekiálltam a bontogatásnak.

Míg végül elfogyott a csomagolóanyag. Először fel sem tűnt. De lassacskán észrevettem, hogy már napok, hetek óta nem szorongok. Függetlenül attól, hogy volt egy-egy kósza gondolatom, amiktől azelőtt pánikoltam, és volt pár érzésem, amitől korábban beparáztam. Valahogy megszűnt a szorongás. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen szétesett a félelem hiedelme, az illúzió. És eszembe ötlött az állítás, amikor a félelem azt mondogatta nekem, hogy ő nem létezik. Igen, megszűnt, atomjaira, alkotóelemeire esett szét.

És akkor jöjjön az ajándék, ha még nem kristályosodott ki a számodra. Az ajándék az út volt. A tapasztalás. A csomag nem rejtett semmit, illetve a semmit rejtette. A félelem illúzióját.

És ez az egész folyamat egy újabb ajándékot adott. Az, hogy ezt az utat megjártam, tapaszatlatokat szereztem, kinyitott abba az irányba, hogy megosszam ezt az utat veled. Hogy bátorítsalak, ha épp elfogyott a kitartásod, ha nem találod a kíváncsiságod, ha egyedül vagy és elveszettnek érzed a helyzeted. Ez is az ajándék része.

Egy soron következő bejegyzésben majd arról írok, hogy a különböző félelmek milyen konkrét ajándékot rejtettek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

És a linkek:

Szorongás Önvizsgálat

Pánikbetegség

Szorongás hol vagy?

Félelemmentesen élni

A közeljövőben készülök hirdetni csoportos intenzív kurzussal és rendszeres, beszélgetős-megosztós-gyakorlós összejövetelekkel is! Részleteket megtudhatsz itt a blogon és a Facebook-on:

https://www.facebook.com/onvizsgalatok

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

„Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a félelmet, vagy úgy teszünk, mintha nem félnénk, hisz ez csupán megjátszás lenne. És a félelemnek sosem vetne véget. Félelemmentesen élni azt jelenti, hogy minden félelemmel elme és test szinten szembenézünk, és sehol nem találjuk meg benne a fenyegetést. Számomra ez bizonyult az egyetlen, közvetlen útnak a szabadság felé, minden más elkerülés, elmenekülés vagy megjátszás.” (Scott Kiloby)

Amikor megszülettem – feltehetően – nem ismertem a félelmet. Aztán lassan megtanultam félni, tartani, aggódni, sőt rettegni is. Majd elkezdtem harcolni a félelemmel, megtanulni legyőzni vagy elkerülni. Huszonéves koromra úgy nézett ki, hogy ez nagyjából sikerült is. 40 éves korom környékén viszont olyan félelmek, szorongás és pánik lettek rajtam úrrá, amikről csak hallhattam előtte. (Többekkel találkoztam, akik pánikrohamokkal, szorongással küszködtek, én meg akkoriban nem értettem, hogy mitől félnek. Mondták, hogy utazástól, a párjuk elvesztésétől, betegségektől, haláltól…de nem értettem, hogy lehet ilyen megfoghatatlan dolgoktól félni.) Aztán megértettem, az élet segített megérteni. Közel egy évig tapasztaltam a saját bőrömön ezeket az érzéseket. Aggódtam az egészségem, a gyermekeim és a párkapcsolatom miatt. Egészen a mindennapi szorongásig, a pánikrohamokig vitt a jó sors. Olyasmit kaptam a félelmektől, amire nem számítottam. Nem írom le ide, hogy mit. Nem veszem el tőled. Legyen ez a te folyamatod, tapasztalásod, felismerésed, megértésed és feloldódásod!

Az önvizsgálat gyakorlatias, könnyen és bármikor alkalmazható módszer, és egyenesen ahhoz az ajándékhoz visz, amit én is megkaptam a félelmek közbenjárásával.

Gondolj csak bele, mi a félelem, az aggódás és társai? Beleengedted már valaha magad? Csak mondod, hogy félsz? Gondolod, hogy félsz? Vagy érzed is? Mielőtt továbbolvasnál, hagyj magadnak itt egy kis időt, hogy megválaszold ezeket a kérdéseket. Meglásd, hogy valójában – jobban megvizsgálva – mi van benned a félelemmel kapcsolatban!

Egy buddhista szerzetes nagyon egyszerűen fogalmazta meg: a félelem akkor jelenik meg, amikor a ’Mi lesz, ha…!?’ gondolat bármely verziója felbukkan.

A félelem gondolatok és érzések egyvelege, amihez gyakran társul bűntudat, szégyen és más érzelmek, gondolatok is. Az egész kaotikusnak tűnik, és pont ez az kavargó gondolati és érzelmi halmaz tart benne ebben az állapotban. És gondolkodással, szembehelyezkedéssel, elkerüléssel, meneküléssel nem nagyon szokott változni a helyzet. Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor nagy valószínűséggel megtapasztaltad már, hogy a félelem egykönnyen nem lerázható.

Akkor mihez lehet kezdeni a félelmekkel?

Ezzel a módszerrel megtanulhatod, hogyan engedd bele magad egy félelemmel teli helyzetbe. Megtapasztalhatod, hogy milyen így benne lenni, és azt, ahogy darabjaira hullik a félelmetes történet. Hihetetlenül egyszerű ez. Az elmém alig tudta felfogni ezt, és egy darabig még ragaszkodott a szorongáshoz, az aggódáshoz. Majd lassan megenyhült ez a ragaszkodása. Manapság ritkán kapcsol be a félelem érzése egy-egy olyan gondolatnál, aminél azelőtt igen. És a legszebb az egészben, hogy ma már nem akarok megszabadulni tőle. Merek félni, merek belemenni a félelem bármely formájába. Ez az egész folyamat nem a megszabadulásról, a félelmek eltüntetéséről vagy eltűnéséről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy amit azelőtt félelemnek, szorongásnak, aggódásnak vagy pániknak hívtam, az már nem fenyegető a számomra. A valóságban nem fenyeget semmi. Csak egy stresszes gondolat és a vele együtt felmerülő érzés tud fenyegetőnek tűnni, de valójában ezek nem veszélyesek. Ki mondana olyat, hogy a ’Meg fogok halni’ gondolat veszélyes? Csak a gondolat, ha leírod, veszélyes? Ugye, nem. Csak akkor fog veszélyesnek tűnni, ha valami rossz érzés is megjelenik vele együtt. És fordítva, ha megjelenik benned egy érzés, az csak akkor lehet veszélyes, ha a gondolat is felbukkan vele együtt. Nem kell ezt elhinned, nem is kérlek erre. Inkább tapasztald meg a saját bőrödön!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje szembenézni a félelmeiddel, akkor jelentkezz az alábbi 4 hetes intenzív kurzusra:

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

4 hetes, intenzív kurzus a félelmek, szorongás, aggódás, pánik, stressz témakörében

http://a-munka.blogspot.hu/p/szorongas-felelem-panik.html

Érdemes elolvasni a témában az alábbi két írást is:

http://onmunka.blogspot.hu/2013/07/a-felelembol-nem-tudod-kigondolkodni.html

http://onmunka.blogspot.hu/2013/05/szorongaspanikfelelem-onvizsgalat-szo.html

SZORONGÁS! HOL VAGY?

Stressz, félelem, szorongás, pánik. Azt hiszem, ezek a szavak és állapotok mindenki életében előfordultak már. Kinél gyakrabban, kinél ritkábban, erősebben vagy gyengébben, de megjelennek. A stresszre, félelemre, szorongásra vagy pánikra adott reakció három féle lehet: HARC (ellenállás), MENEKÜLÉS (elkerülés) vagy LEFAGYÁS (blokk).

Ezek a reakciók mélyen belénk kódolódtak és a természetes előfordulásukban (pl. megtámad egy kutya) teljesen normális, hiszen ott van konkrét fenyegetés (pl. megharap). Az elme pillanatok alatt felméri a helyzetet és menekülésre, harcra vagy lefagyásra utasítja a testet. Nem megyek bele a miértekbe. Ennek megvan a biológiai, pszichikai, fiziológiai, genetikus stb. oka.

Számunkra a lényeg az, hogy egy konkrét veszélyhelyzetben ez teljesen rendben van, viszont az a személyes tapasztalatom, hogy ezeket a fenyegetésre, veszélyre adott reakciókat olyankor is produkáljuk, amikor nincs konkrét veszély. (Pl. a főnököm azzal vár reggel, hogy miattam elvesztettük a cég legjobb ügyfelét, mert nem voltam elég körültekintő. És tegyük fel, hogy tényleg van benne részem.) Nincs konkrét veszélyhelyzet, mégis a három reakció egyike indul be. Elkezdek védekezni vagy támadni (harc), megpróbálom megmagyarázni (menekülés) vagy csak állok ott kukán és egy szó sem jön ki a számon (lefagyás). Nincs fenyegetés, konkrét veszély, mert a főnök nem fog megharapni vagy megverni. Persze a gondolataim között lehet olyan, hogy „Ki fog rúgni.”, „Levon a fizumból.”, „Nem fog előléptetni.” stb., viszont konkrétan, abban a pillanatban nem vagyok semmilyen veszélynek kitéve. Csak az elmém vetíti ki az előbb felsorolt gondolatokat, képeket. A reakcióm mégis ugyanaz lesz, mint egy konkrét veszélyhelyzetben.

A miértekbe most sem megyek bele. Elmondom, miért J Nagyon úgy néz ki, hogy az elme egy értelmezőgépezet. Így kondicionálódott. Az elmén keresztül fogjuk fel a világot, történéseket. Az elmén keresztül értelmezünk. És az elmének szuper önvédelmi mechanizmusa van. Ahogy értelmezi a világot, úgy talál benne veszélyes és veszélytelen dolgokat, és amit veszélyesnek ítél, attól próbál megóvni. Amikor tudatosulunk arra, hogy az elme így működik és éppen semmilyen konkrét veszélyhelyzet nem áll fenn, akkor tehetjük meg az első lépést azért, hogy ne kelljen a fenyegetettség illúziójában élnünk. Amíg erre nem vagy tudatos, benne maradsz az automatikus működéseidben.

A tudatosság elsőre itt annyit jelent, hogy észleled az aktuális működésed (pl. a főnök szavaitól megrémülsz), és észreveszed, hogy melyik válaszreakció beindult (harc, menekülés, lefagyás). Aztán tovább mehetsz. Fokozottabb figyelemmel lehetsz az életed történéseire és az adott reakciókra. Így ismerheted meg az automatikus, tanult működéseidet. És tapasztalhatod, hogy éppen kellemesen vagy kellemetlenül érzed magad egy helyzetben.

A következő lépés lehet a változtatás, pontosabban a változás. És nem a helyzetek vagy a másik megváltoztatása. Ezeket mind megpróbáltam, sikertelenül. Lehet, hogy neked is van ilyen tapasztalatod J

Én az önvizsgálatok során láttam rá ezekre az automatikus működésekre. Ezek segítségével tudatosodtam az azonosulásokra és tapasztaltam meg, hogy nincs fenyegetés vagy veszély ezekben a helyzetekben. Az elme kreálja ezeket, hogy megóvjon, mert nem látja, hogy nincs veszély. És nem mondom, hogy egy konkrét helyzetben haraptasd meg magad vagy állj bele egy pofonba. Mindössze légy tudatos rá, hogy van- e konkrét veszély vagy nincs.

Ezeknek az illúzióknak a felismerésére az egyik legnagyszerűbb módszer, ami megtalált az Élő Önvizsgálatok, illetve ezek közül a Szorongás Önvizsgálat.

Ez a módszer hihetetlenül hatékony. Olyan radikálisan mállasztja darabjaira a stresszt, félelmet, szorongást, hogy öröm nézni. Én önmagamon pánikrohamokra és szorongásra alkalmaztam. Kliensekkel hasonlóképp. Hosszú évek óta tartó szorongásos, fóbiás, pánikos embereknél néhány alkalom és intenzív gyakorlás, használat után, napok vagy hetek alatt foszlottak semmivé ezek az azonosulások, amit hagyományosan pánikbetegségnek, depressziónak, fóbiáknak hívnak. A különböző gyógyszeres vagy pszichikai kezelések során is ’kigyógyulhatsz’ ezekből. Bár, én nem is gyógyulásnak hívom ezt a folyamatot. Szerintem ezek nem betegségek, csak elhittük őket betegségnek. Betegségként azonosultak bennünk. Ezek az azonosulások oszlanak szét az önvizsgálatok során, és a SZORONGÁS többé NEM MEGTALÁLHATÓ!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje egy kicsit másképp találkozni a szorongásos vagy bármilyen más történeteddel, gyere el a legközelebbi, vidéki Élő Önvizsgálatok alapképzésre szeptember 14-15.-n! Bővebben itt!