A MEGÉRTÉSTŐL AZ ELFOGADÁSIG, ÉS TOVÁBB ...

Elöljáróban pár szót ejtenék a megfigyelésről, ami az életünk során előbb jelentkezik a megértésnél és értelmezésnél.

A megfigyelés velünk született képesség. Enélkül az ember megmaradna abban az állapotában, amiben megszületik. A megfigyelésen keresztül helyezzük el magunkat – már csecsemőkortól, csak tudattalanul – a térben. A megfigyelés az érzékszerveinken, elsősorban látáson, tapintáson, halláson, kisebb mértékben a szagláson, ízlelésen keresztül történik.

A megfigyelés következménye a reakció, ami lehet veleszületett és tanult. Veleszületett reakció például a szemhéj becsukása, amikor valami közel kerül a szemhez, a légutak zárása víz alatt vagy a sírás. Tanult reakciók például a visszamosolygás, a fejrázás a ’nem’-nél és a bólogatás az ’igen’-nél.

A megfigyelésre adott reakciók az ismétlések hatására reakciósémákká válhatnak. Ez a jól ismert Pavlovi reflex. A hasonló dolgok ismétlését az elme – az adott élethelyzetekhez mérten – értelmezi, alapvetően úgy – és ez a velünkszületett túlélő programokból ered – , hogy a lehető legjobb vagy a legkevésbé rossz legyen neki.

A reakciósémáink rögzülnek és más, de valamilyen szempontból hasonló helyzetekben aktiválódnak. Például, ha gyerekként sokat sírunk és Anya erre hangos szóval vagy elfordulással reagál, akkor bennünk kialakul az erre adott válaszreakciók egy-egy formája, amik később sémává válnak. A reakciók lehetnek hangosabb sírás, mással foglalkozás vagy akár alvás. Ezek a reakciók sémává válnak és értelmeződnek. Például úgy értelmezzük, hogy nem törődnek velünk, és ez a rögzült séma részévé válik. Illetve az adott reakció értelmezését (’nem törődnek velem’) az elme egy-egy hiány-történetként (pl. ’nem vagyok fontos’ vagy ’nem fogadnak el’) azonosítja.

Nagyobb gyerekként vagy felnőttként, amikor valaki kiabál velünk vagy hátat fordít nekünk (és még az sem kell, hogy velünk történjen, elég, ha látunk egy ilyen helyzetet), akkor aktiválódik a hiány-történet és a reakciónk a tanult séma szerint sírás, kimenekülés, mással foglakozás vagy alvás lesz.

A megértés alapja a gondolkodásnak, a gondolati sémák kialakulásának.

A megfigyelésből úgy lesz megértés, hogy valamilyen képi inger (Anyu ’nem’-mel rázza fejét) sokszor megtörténik (Anyu praktikusan meg akarja tanítani, hogy az étel nem a ruhára és a padlóra való). Ezzel párhuzamosan lehet külső fizikai inger is (Anyu elveszi az ételt, irányítja a kezet, rácsap a kézre stb.), amit elmécske értelmez, és valahogy reagál. Az elme reagál gondolattal (múltkor is ez volt) és a számára éppen legjobb megoldást választja (pl. duzzog, hisztizik, szót fogad). Reagál érzelemmel – ami a testi érzet/ek és gondolat/ok összekapcsolódása -, pl. dühös lesz, ami az aktuális legjobb értelmezett reakció (a legjobb vagy a legkisebb rossz reakció, amit a gyerek vagy felnőtt elme abban a pillanatban reagálni tud).

Gyerekkorban az ilyen ismétlődő helyzetekből tanuljuk meg, értjük meg, hogy ha valamit csinálunk, annak valamilyen következménye lesz. A következményeket az elme sémákba rendezi, hogy ’el tudjon igazodni’ a kapcsolataiban, a világban. Van ui. a megértéssel párhuzamosan kialakuló duális értelmezés is. Azért kell sémákba rendezni a következményeket, mert megtanultuk (sokszor a bőrünkön), hogy vannak ’jó’ és ’rossz’ dolgok. Így rendeződik pozitív és negatív/hiány történetekké az életünk.

Persze szűkebb értelemben, praktikusan jó, ha a gyerek az ételt a szájába teszi! A szülő ott követi el a ’hibát’, hogy nem szelektál. A valóságban a praktikum jó dolog. Az, hogy a gyereket nem engedjük át a forgalmas úttesten (megtanítjuk arra, hogy az autó ’nagyobb és erősebb’) hasznos a gyermek életének megóvásában, és saját életünk nyugalmas leélésében. Amíg a szülő maga is a következmény sémák ’rabságában’ él, nem tudja a gyereket másképp tanítani. Nem tudja megtanítani arra, hogy ’elég jó’ gyerek, hisz még nem látja, hogy ő maga is sémákban él. Hogy a hiány-azonosulások és reakciósémák irányítják a gondolatait, érzelmeit és cselekedeteit. Az ’étel a szájba való’ és a ’gyerek a járdára való’ közt annyi a különbség, hogy az utóbbi életet menthet, tehát valós veszélyre hívja fel a figyelmet. Persze az előbbinek is van ’értelme’, hisz, ha a gyerek megtanulja, hogy hova való az étel, akkor kevesebbett kell mosni, takarítani és kukázni.

Nem ítélem meg a szülői gondolkodást és cselekedetet, mindössze felhívnám a szülői/emberi sematikus-tanult működéseinkre a figyelmet. Ez az írás is nagyrészt abból születik, ahogy gyerekeimre való reagálásomból kezdtek kiviláglani a hiány-történeteim, a reakcióimból pedig gondolati-érzelmi sémáim.

A sematikus reakcióink azért alakultak ki, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobban érezzük magunkat. Ezek a reakciók nálunk is úgy alakultak ki, mint ahogy a fenti példákon keresztül a gyerekben is kialakulnak. Az elme a megfigyelései alapján értelmezi a helyzetet és a számára, abban a pillanatban ’legjobb’ vagy ’legkevésbé rossz’ módon reagál.

A rendszeres önvizsgálattal először láthatóvá válnak ezek a sémák. Megértjük, hogy működünk. Ezzel elérkeztünk a befogadás, elfogadás előszobájába.
(Megjegyzem, hogy a sémák azért alakultak ki, hogy megóvjuk magunkat! Ezek automatikus önvédő mechanizmusok. Ennek egyik gyökere az evolúcióban, túlélésben, a másik gyökere a valóság értelmezésből kialakuló hiány-történetekben található. Erről majd legközelebb.)

A megértéssel nem sokra megyünk, ha ennél a pontnál megállunk. Hogy példával érzékeltessem: hiába értem, hogy miért pofozom fel a gyereket, ordibálok a feleségemmel, puffogok a dugóban, tartok a főnökömtől vagy látom meg a hiány-történetemet, ha nem tudom elfogadni, hogy épp így reagálok, hogy ezek a gondolatok és érzések vannak bennem. Mivel főképpen sematikusan és automatikusan működünk, reagálunk és ezek a sémák évtizedekig így működtek, a megértés nem tud megoldás lenni, csak az első lépés.
A gyerekkori megértés/tanulásnál még nem volt meg a tudatos megkérdőjelezés lehetősége, a dolgok több szemszögből való vizsgálatának képessége. Ehhez a sokévi tapasztalás volt szükséges. Felnőttként már több lehetőségünk van a dolgokra, helyzetekre rátekinteni. Képesek vagyunk mérlegelni, több szempontot figyelembe venni. Ezt a képességet és az elme értelmező üzemmódját használhatjuk a továbblépéshez. Hiszen az elménk nem ellenség, a túléléshez szükséges értelmezés talán a legfontosabb az életben.

Az önvizsgálattal a működési sémák felfedésével, kialakulásuk megértésével jutunk el az elfogadásig. Fontos, hogy az elfogadás nem ’csinálás’, hanem következmény. Nem tudunk egy dolgot, amit addig teljes meggyőződéssel elutasítottunk, csak úgy, a következő pillanatban elfogadni. A megértés, a Másik valóságának meglátása szüli az elfogadást.

A Munkában a megértés abból fakad, hogy egy valós helyzetet megvizsgálva ráébredünk mekkora különbség van egy adott gondolatra adott sematikus reakció és a gondolat nélküli reakció között. Emellett a Megfordításokban rejlő párhuzamos igazságok megmutatják, hogy amit addig kizárólagos igazságnak véltünk, csak egy nézőpont. Megértjük, hogy a keletkezett feszültség abból adódott, hogy egy séma szerint értelmeztünk, ami valóságot beleszorította, bezárta ebbe a sémába. Az önvizsgálat kinyitja az elmét, megláttatja a sémákat.

Az Élő Önvizsgálatokban a megértés átlátás az Én történetén. Az Én történetén, aki elhitte, hogy nem elég jó. A hiány-Én, a hiány-azonosulás felismerése és alkotó elemeinként való vizsgálata során jutunk el a reakcóink, működésünk mélyebb megértéséig, a történeteken való átlátásig.

Sokan elakadunk itt. Megrekedünk egy darabig, mert nem használjuk a megszerzett tapasztalatot. Ha a gyerek ugyanígy nem használná a megszerzett tapasztalatát, hogy a forgalmas úttesten haladó autó elütheti őt, akkor átmenne az úton. Ergo alkalmazza a megszerzett tudást. Ez a következő lépés!

Az önvizsgálat alkalmazása nélkül a megértésnél elakadunk és lehet, hogy még inkább fogunk szenvedni, mint előtte. Mondhatnánk úgy is, hogy egy új séma szerint kezdünk élni. Ez annyiban igaz is, hogy egy darabig tudatosan használjuk a módszereket. Így később a gondolat, hogy feltegyek pár kérdést, amikor éppen feszült vagyok, már automatikusan jön. Kissé paradox, hogy a tudatosságot használjuk az automata gondolat előidézésére, de ez – az élet – már csak ilyen. Tele van paradoxonnal. Kicsit továbbmutatva: a tudatos önvizsgálattal előidézett automatikusan megjelenő gondolatot aztán tudatosan használhatjuk. Hogy mire, azt majd mindenki megtudja a határozott határokkal körbevett határtalan szabadságban. :)

Ahogy sorra végzem az önvizsgálatokat, úgy értettem meg, hogy az életem minden egyes helyzete, minden szereplője és saját magam úgy jó, ahogy van. Ezen a ponton a megértés elfogadássá, befogadássá válik. Ez az elfogadás nem gondolati szinten történik. Valóban megszeretem a helyzeteket és embereket. Bár az értelmezés valahol megmarad, mégis megváltozik a tapasztalás. Épp most fogalmazódik bennem a különbség.

Az elme továbbra is értelmez, csak már nem ragaszkodik az értelmezés kizárólagos igazságához. Másképp fogalmazva szélesebben, más nézőpontokat is figyelembe véve lát. És ennek a látásnak – a kinyíló elme látásának – következménye egy másféle érzelmi megtapasztalás. Byron Katie szavaival élve a következmény: a Nyitott Elme és Nyitott Szív.

A valóban nyitott állapotba minden belefér. Az is, hogy helyzetekben újra bezáródhassak. Ha éppen az a valóság, hogy feszült vagyok, bekapcsolt egy sémaműködés, kicsit bezárulok. A különbség az, hogy a nyitottság megtapasztalása, az önvizsgálat alkalmazása segít abban, hogy újra és újra ránézhessek, hogy mi is történik itt valójában.

Hogy mi is történik valójában, illetve Byron Katie Munka Önvizsgálatát legközelebb itt ismerheted meg:

HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST! - Egynapos workshop Budapesten, május 10-én

A SPONTÁN PÁNIKROHAM - EGY TELJESEN NORMÁLIS FIZIOLÓGIÁS REAKCIÓ TOTÁLIS FÉLREÉRTÉSE

„…az érzelmek minősége, hogy például valami félelmetes-e vagy izgalmas, azon múlik, hogyan értelmezzük a helyzetet. Ha például valakinek kialakul egy spontán pánikrohama, azt értelmezheti veszélyesnek, s így épülhet ki nála az ismételt rohamok hatására a spontán pánikos pánikzavar. Ha viszont sikerül megértenie, hogy ezek a rohamok teljesen veszélytelenek, akkor megszűnhet a félelme, bár a rohamok esetleg még néha előjönnek.” Szendi Gábor: Pánik – Tények és Tévhitek

Kiegészítésként fontos tudni, hogy mit értünk spontán pánikrohamon és spontán pánikos pánikzavaron!

Spontán pánikroham: amikor nincs konkrét ijesztő vagy félelmetes helyzet, gondolat vagy érzés, ami kiváltja a rohamot. A roham tünetei felismert ok nélkül jelennek meg.

Spontán pánikos pánikzavar: Szendi Gábor a spontán pánikot nem betegségnek, hanem zavarnak hívja, mert nincs rendellenesen működő szervi háttere a rohamnak. A spontán pániknál mindössze arról van szó, hogy az agyban a széndioxid szintje – az oxigén szinthez képest – megnövekszik, ezért az agy parancsot ad a széndioxid-oxigén arány normalizálására. Ez tünetileg légszomj, szédülés, zsibbadás, ziháló légzés, szapora szívverés, vérnyomásemelkedés formájában jelenhet meg. Ha az elme ezeket a tüneteket veszélyesnek értelmezi, akkor hosszabb ideig fennmaradnak, felerősödnek és gyakrabban fordulnak elő. Ez a pánikzavar. Ha az elme ezt nem értelmezi veszélyesnek, akkor gyorsabban és félelemmentesen zajlik a spontán pánikroham és többé nem, vagy nagyon ritkán és enyhén jelentkezik.

A pánikosok körében bizonyított a széndioxid érzékenység, ami az agyi széndioxid érzékelők extra érzékenységének következménye. Ez önmagában nem befolyásolja az egészséget, és evolúciós gyökerei vannak. Ezekről bővebben a fent említett könyvben olvashatsz.

Ha ezt a mechanizmust a pánikos megérti, átlátja, az nagyban elősegíti az indokolatlan veszélyérzet, a félelemérzet csökkenését vagy teljes megszűnését. A megértési folyamatot pedig nagyban támogatja a rendszeres önvizsgálat.

Az első két pánikrohamom a spontán pánik kategóriájába sorolható, ugyanis mindkettő az éjszaka közepén felébredve ért. Ez a két roham izomfeszülésekkel, egész testre kiterjedő remegéssel, hidegverítékezéssel, fokozott szívdobogással és nagyfokú izgatottsággal jártak. Az első alkalommal felhívtam az orvosi ügyeletet, ahol egy unott női hang nyugtató gyógyszert javasolt, és letette a telefont. Ez némiképp kizökkentett a félelemből. Igazából alaposan felbosszantott a hozzám állása, így a testemben másféle érzetek is megjelentek, de alapjában véve a félelmem csökkent. A második roham két nappal később következett be és nagyjából ugyanúgy folyt le, mint az előző, leszámítva az ügyelet felhívását. Mindkettő körülbelül egy órán keresztül tartott.

Ezek után az elmém elkezdett nagyon figyelni. Amikor észlete az említett tünetek egyikét vagy valamilyen fura – addig nem észlelt – érzetet, és veszélyesnek minősítette, akkor beindult a roham. Ezek a rohamok annyiban különböztek az első kettőtől, hogy az elmém folyamatosan értelmezte a testi érzeteket, illetve elkezdett előre gondolkodni. Például ha valahova egyedül vagy éjszaka kellett mennem, ahol nem volt gyorsan elérhető segítség, akkor az veszélyesnek minősült, és sokszor beindította a rohamot. Ez a fajta pánikroham már a másik csoportba, a szorongásos pánik csoportjába tartozik.

Erről majd a következő bejegyzésben írok!

Kicsit visszatérve az indító idézetre, a pánik, a szorongás, összeségében a félelmek az elme értelmezései. Az éppen adott információk (gondolatok: 'valami baj lesz' és testi érzetek: 'szapora szívverés, szédülés' stb.) alapján az agy válaszreakciókat eszközöl a 'túlélés' érdekében. Az elme mindig a lehető legkissebb rosszat választja, ami lehet egy félelmetes gondolat vagy egy menekülési útvonal. Mindegy, bármiképp is van, mert csak az elme önvédelmi mechanizmusai indulnak be. És amikor ezek működések átláthatóvá válnak, akkor a tünetek lassan vagy akár azonnal megszűnnek, illetve nem értelmeződnek rossznak vagy félelmetesnek. Magyarul, amikor megértem az elme és a test működését, akkor már nem fog veszélyesnek tűnni a légszomj vagy mellkasi nyomás, így ezek a tünetek könnyebben távozhatnak.

Az önvizsgálatok hozadéka az értelmezések kioldódása és az érzések tiszta, feszültségmentes átélése.

ÉSZLELÉS GYAKORLAT (A FÉLELEMRE)

Most éppen félsz? (=Most éppen szorongsz, pánikolsz, rettegsz, aggódsz?) És most?.....És most?....És ebben a pillanatban?...

Légy résen! Nem tudsz állandóan félni vagy szorongani. Ez egyszerűen nem lehetséges.

Vedd észre a pillanatokat, amikor épp nem félsz! Figyeld meg, hogy az ilyen pillanatokból is rengeteg van.

Állandóan szorongsz? Én nem hiszek neked! Te elhiszed magadnak ezt? Igen, néha tényleg úgy tűnik, hogy állandóan vagy szinte mindig ott a szorongás. De ez is, a félelem is csak pillanatnyi. Mindig csak abban a pillanatban létezik, és még csak nem is valódi, csak valóságosnak tűnik.

Mi a félelem, mi a szorongás?

A legjobban akkor tudod ezt a kérdést megválaszolni, ha a legközelebbi szorongásnál nagyon figyelsz! Figyelsz, hogy mi zajlik éppen.

Mert sokszor mondjuk, hogy félünk, és a társai. De mi az tulajdonképpen? Nem azt kérdem, hogy mitől félsz, hanem, hogy mi az pontosan, amit ilyenkor érzel és gondolsz.

Hadd szemléltessem ezt egy hasonlattal. Gyakran használom a vihar példáját. Amíg nem tudom, hogy a vihar milyen alkotórészekből áll és nagyjából meddig tarthat, illetve mi az oka, addig félelmetes is lehet. Ezt sokan átéltük gyerekként.

A vihar addig félelmetes, amíg nem ismerjük, és amíg megtoldjuk néhány jövőbe mutató, többesélyes és számunkra hátrányos kimenetelű gondolattal.

Miből is áll ez a félelmetes vihar? Felhő, szél, esőcsepp, villanás, dörgés. Együtt és ismeretlenül félelmetes lehet. (Azért csak lehet, mert minimanóként még sehogy sem értelmeztük a vihart. Nagyobb gyerekként már hallhattunk ezt azt róla, és kialakult bennünk valamilyen kép a sötétről, szélről, villámról és mennydörgésről.)

Szóval, ha különválasztjuk a felhő félelmetes? A szél? Az esőcsepp? A fényvillanás? A hangos dörgés? Főleg úgy, hogy már tudjuk, mi hogyan jön létre. És azt is tudjuk, hogy el fog múlni!

A félelemmel, pánikkal és társaival ugyanez a helyzet! Mondhatni, hogy ezek érzelmi viharok, amiket nem ismerünk igazán.

Miből is áll a félelem?

Figyeld meg legközelebb, vagy most, ha éppen most is félsz! (amit kétlek, mert éppen olvasol. És ha nem csak nézed a betűket, hanem érted is miről hablatyolok, akkor most nem a féléssel vagy elfoglalva.)

Figyeld meg, hogy pontosan mi történik! Mi alkotja a félelem vihart? Milyen összetevői vannak a szorongásnak?

Ha jól figyelsz, lecsendesedsz kicsit, lassítasz az elme fénysebességű tempóján, észreveheted, hogy két dologból áll a félelem!

Gondolatokból és érzésekből. Ennyi.

Tovább szemlélődve szavakból, mondatokból, (néha halovány) mentális képekből és érzetekből. Ahogy viharnál is néztük: egy szó, kép vagy érzet önmagában félelmetes? Az logikus elme most lehet, hogy hahotázik: 'Már hogy is félhetnék pár betűtől!?'

Amint megismered a félelem részeit, a gondolatokat és érzeteket, már nem is olyan szörnyűséges ez az félelem vihar.

És még tovább mehetsz! Volt már olyan, hogy nem múlt el a szorongás? Mindig elmúlik, akárcsak a valódi vihar. Lassan kezded kiismerni. Egyre kevésbé félelmetes, nem? :)

Mi maradt még? Ja, igen, a jövőbe mutató gondolatok. Várjunk csak...hisz ezek is csak gondolatok: szavak és (rém)képek!

Már csak az ok maradt hátra. Na erre aztán temérdek a magyarázat. Keresd meg a hozzád legközelebb állót, vagy találd meg a saját válaszod. De még az is lehet, hogy némi vizsgálódás után már nem is fog érdekelni az ok. Én így jártam :) A félelmek megszűntek, elhagytak. Most meg - amióta már nem foglalkoztat az ok - kezembe akadt Szendi Gábor: Pánik könyve. És kezdem megérteni az okokat. A valóság (vagy Sors, Isten, Univerzum) mindig azt adja, amire épp szükség van.

Most éppen félsz? :)

A PÁNIK AZ BETEGSÉG?

„Egy életprobléma keltette ’depresszió’ vagy ’pánik’ sikeres kezelése azt jelenti, hogy valakit tünetmentessé tettek egy olyan helyzetben, amelyben indokoltak volnának a tünetei. A ’tünetek’ csak a pszichiátria szemüvegén keresztül patológiásak, a mindennapi élet szempontjából a ’tünetek’ a változtatni akarást kiváltó szorongást, lehangoltságot, dühöt jelentik.” Szendi Gábor – Pánik, Tények és Tévhitek c. könyvéből

Érdemes kicsit jobban szemügyre venni, mit is írt le ide a könyv tiszteletre méltó szerzője.

Tehát, akad némi problémám az életemben, amitől lehangolt, depresszív leszek vagy éppenséggel félelemmel teli, szorongó, pánik tüneteim lesznek. Elmegyek a dokihoz, aki gyógyszerrel kezel, tünetmentessé tesz. Mindenki boldog lehetne, de mi is történik valójában? A tüneteim, a lehangoltság vagy félelem, indokoltak, hiszen van valamilyen ok (legalább a fejemben), ami kiváltotta őket. Azzal, hogy tünetmentessé tesz a doki a gyógyszerrel (lenyugtat, tompítja a gondolatokat és az érzéseket), még az ok – nagy valószínűséggel – megmarad. És jó eséllyel újra ki is fogja váltani a tüneteket. Továbbá jöhet még a tünetekhez némi gyógyszer mellékhatás, amitől még nagyobb lesz a katyvasz bennem, plusz ha visszamegyek a dokihoz, a mellékhatás tünetei alapján újabb gyógyszereket írhat fel. Így 'tetézve a bajaim'.

A pszichiátriai protokoll beteges megnyilvánulásnak állítja be az adott élethelyzetre adott reakcióm, a lehangoltsággal vagy félelemmel járó érzelmi állapotom. Magyarul az orvos betegnek nyilvánít.

Ha egy példával akarok élni: Kiderül, hogy a szeretett házastársam el akar válni tőlem, amire én elkeseredett és lehangolt érzelmi állapotba kerülök. Teljesen normális reakció ez, ami tarthat pár órától pár hétig vagy hónapig is, attól függően, hogy milyen mélyen, váratlanul stb. ér engem. A körülöttem élők – tisztán szeretetből – elkezdenek aggódni (lehet, hogy én magam is) és félteni, jobbnál jobb megoldásokat javasolnak, beleérve a pszichiátert is, ha már akkorának érzékelik a bajt.

Mi lenne, ha hagynánk ilyenkor ezeket az érzelmeket megélődni? Hadd legyen a lehangoltság, az aggodalom vagy akár a düh is jelen. Miért kellene elnyomni? Ahogy a könyvrészletben is van: ezek az érzelmi állapotok váltják ki a változtatni akarást. Ami nem más, mint az énvédő, életvédő, öngyógyító belső mechanizmusunk.

A magam életében azt tapasztalom, – és ezt bárki megfigyelheti a saját élethelyzeteiben – hogy nem volt még olyan érzelmi állapot, ami bizonyos idő elteltével el nem múlt volna. Nem tudunk egyfolytában félni, szomorúnak vagy dühösnek lenni. Hosszabb rövidebb idő elteltével minden állapot elmúlik.

Mindemellett, ezek az érzelmi állapotok segítenek nekünk, segítenek kiváltani belőlünk az alapvető emberi és természeti működésünket: a változást, változtatást, változtatni akarást.
(Nem mellesleg a kínai orvoslás többezer éves megfigyelései alapján a betegségeket az érzelmek elfojtása, ki nem fejezése okozza!)

A gyógyszerrel vagy bármilyen figyelemelterelő módszerrel pedig ettől a természetes, változtatni akarástól fosztjuk meg – ha csak átmenetileg is – magunkat. Persze, a gyógyszerrel is úgymond változtatni akarunk a helyzeten. Ha viszont kicsit jobban belegondolunk, a természet évmilliók alatt kialakította a jól bevált túlélő struktúráit, szemben a modern orvostudomány alig több, mint másfél évszázados próbálkozásaival. Mi mégis jobban bízunk az utóbbiban?

Hát, ezt mindeki döntse el a saját belátása szerint.

Az Újmedicina szerint a megjelenő testi tünetek, érzetek nem betegségek, hanem biológiailag logikus következményei egy-egy átélt érzelmi konfliktusnak. És amíg az érzelmeinket konfliktusként éljük meg, nem a maguk természetességében, addig lesznek is tüneteink.

A helyzetek konfliktusként való megélésének feloldására, ezeknek a működéseknek a mélyebb megértésére kiváló eszköz az önvizsgálat!

Én nem hiszem, hogy ha hosszabb ideig vagy gyakran lehangolt vagyok vagy félek, akkor ez betegség. És már bízom annyira a természetben, hogy meg tudjam várni a változtatni akarás állapotát. Engem a pánik és a szorongás tanított meg arra, hogy nincs mitől félni és hogy semmi más nem létezik, mint a jelen pillanat, amiben soha semmi félelmetes nincs. A félelem csak a jövőben ’létezik’, azaz nem létezik, és a múlt értelmezései táplálják. Ezekről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok.


Ha úgy érzed, hogy jó lenne átlátni a pánikon, félelmeken, depresszión, betegségen, ha szeretnéd megérteni, megismerni a működéseid, reakcióid és szabadon megélni az érzelmi állapotokat, akkor nézz körül itt a blogon vagy gyere el valamelyik programunkra.

Aktuális ÖnMunka programok itt!

Byron Katie Munka módszere, 1 napos workshop a MagNet házban május 10.-én