'HOGY EZ MEKKORA SZTORI' - A FELISMERÉS EREJE

 Köszönet Móninak, hogy van, hogy megosztotta élete egy szeletét!

Mi a te történeted?

 

'Hogy ez mekkora sztori!' - bukott ki Móniból úgy negyven percnyi önvizsgálat után. 

Hihetetlenül felszabadító, amikor az ember ráeszmél, hogy amit addig valóságnak hitt az egy jókora történet. Egy történet, amit az elménk kreált teljesen tudattalanul, mindössze azért, hogy jobban érezzük magunkat. Mert bármit is gondolunk, az azért van, hogy jó legyen, de legalábbis a legkevésbé rossz legyen. Ez az automatikus én-védő mechanizmusunk.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell védeni magunkat! Ennek egy újabb, erőteljes hiedelem csomag az oka, ami megfogalmazva valahogy így néz ki: Veszélyben vagyok. Támadnak engem. Fenyegetik jóllétem. Megkérdőjelezik az igazam, a jó szándékom, a szeretetem, a tisztaságom és így tovább.

Amikor felismerjük, hogy mindössze azért szenvedünk egy-egy kapcsolatunkban, mert - bár valójában nem tudjuk a Másik gondolatát és érzését - azt hisszük, hogy a Másik ezt vagy azt gondol rólunk, ezt vagy azt csinálja velünk. És legtöbbször még odáig sem jutunk, hogy megkérdezzük: ’Te épp átversz engem?’ vagy ’Bántani akarsz?’. Sokszor addig sem jutunk el, hogy elmondjuk mit gondolunk, érzünk egy-egy helyzetben. Hogy elmondjuk: ’Úgy érzem, átversz.’ vagy ’Engem ez nagyon bánt.’. Gondolatban lerendezzük azzal, hogy elhisszük, átver. Vagy bizonygatjuk magunknak, hogy biztos nem ver át. Többnyire önmagunkon belül lerendezzük, bár szenvedünk tőle.

És itt is fontos tudatában lenni, hogy maga a szenvedés is megóv valamitől, itt is működik az automata én-védő működésünk. Például olyasmitől óvhat meg, hogy szembesülnünk kelljen – ebben az esetben – az átveréssel. Mert az elménk gyakran úgy értelmezi az ilyen helyzeteket, hogy még mindig jobb, ha átver és velem él, mintha mondjuk elhagy. Tűnhet sokkal félelmetesebbnek egyedül élni (legalábbis egy darabig), mint a rendszeres átverés. Nem mellesleg még az is szóba jöhet, hogy a kedves ’átverő’ nincs is tudatában az átverésének, ugyanis az is lehet, hogy nála ez nem minősül átverésnek.

No, de hagyjuk is az Ő részét meg neki. Mert az, amit ő hisz, érez, csinál, az mind az ő dolga.
Erről bővebben a következő bejegyzésben olvashatsz:

http://a-munka.blogspot.hu/2011/12/alapelvek-ii-resz.html 

Van az a pont a szenvedésünkben, amikor elkezdünk kíváncsiak lenni. Elkezdjük felülvizsgálni a helyzeteinket, kapcsolatainkat, hiedelmeinket, az igazunkat. Van, amikor eljutunk oda, hogy meglátjuk, ez már nem jó nekem, ne kapok tőle semmit. Ilyenkor állunk neki keresni, kicsit jobban körülnézni, hogy mi is történik itt. (És ha jobban megfigyeljük, még ilyenkor is kapunk, van értelme a szenvedésnek, hiszen elkezdünk változni, máshogy viszonyulni, kipróbálni dolgokat, módszereket.)
Szóval a kíváncsiságból elindul az életünk egyfajta átvilágítása. És ez kemény. Kemény munka, mert évtizedeken keresztül itatódtunk át az élet, a helyzetek, viselkedések, jó és rossz értelmezésével. Nagyon 'erősen' hisszük, hogy jól látjuk a dolgokat, hogy igazunk van. Bármi áron hajlandóak vagyunk azt védeni. És mit kapunk cserébe? Egy jó adag szenvedést! :) És újfent hangsúlyozom, hogy a szenvedés valójában ’jó’, mert megmozdít, kimozdít a betokosodott történetünkből. 

Amikor ezt meglátjuk, amikor megkaptuk a kellő adag szenvedést, itt az ideje az önvizsgálatnak. Mert nem kell szenvedve leélni az életünket. Felszabadulhatunk a gondolati és érzelmi azonosulásaink, azaz a sztorik alól. Sőt, még élvezhetjük is a gondolatainkat, ha nem hiszünk nekik feltétel nélkül. Az érzelmeinket is megélhetjük szenvedés nélkül. Lehet jót szomorkodni, kellemeset sírni, teljességgel dühösnek lenni, elmélyülve szeretni vagy könnyedén tehetetlennek lenni. Ezeket mind lehet. Szenvedés nélkül is.

Ha már felülvizsgáltuk az érzelmekkel kapcsolatos sztorikat, szabadabban fejezhetjük ki (elsősorban önmagunk felé) az érzéseinket is. 

Ha rájövünk, 'Hogy ez mekkora sztori!'. 

És ha van kedved nézd meg a felvételt Móni önvizsgálatáról az alábbi linken:

Hűtlenség, Átverés, Bizalom a Párkapcsolatban – Munka Önvizsgálat Mónival - Videó

ÉLETÜNK AUTOMATIZMUSAI ÉS A TUDATOSSÁG

Az életünk automatizmusok sorozata. Minden pillanat automatikusan következik az előtte lévőkből. Nézz csak meg egy csecsemőt. Alszik, kinyitja a szemeit, néz, sír, elhallgat, néz, gügyög, mozog, ásít, sír, néz, alszik. Teljesen automatikus. (Mindeközben lélegzik, ver a szíve, működik az idegrendszere, az egész hihetetlenül összetett szervezete – egyszerűen, önmagától működik, automatikusan.) Mi is így vagyunk ezzel, a szervezetünk is, és alapvetően minden működésünk automatikus. Mint egy robot a programját, úgy követjük a gondolatokat, az érzéseket és cselekszünk.

Annyi különbség van csak a csecsemő és egy nagyobb gyerek vagy felnőtt működése között, hogy a csecsemő nem értelmezi a történéseket, és véleményem szerint nem szenved. Még nem tanulta meg. Mi meg igen. A felnőtté válásunk folyamán szépen megtanultunk értelmezni, megtanultuk a szüleink történeteit, értelmezéseit az életről. És a történetük a saját történetünkké vált. Persze ez is automatikus, nem volt választásunk abban, hogy elhisszük-e azt, amit közvetítettek felénk, amit mondtak vagy mutattak nekünk. Minden teljesen automatikusan épült be az identitásunkba. Ez félelmetesnek és idegennek tűnhet, és joggal mondhatod, hogy ’én az akaratom szerint cselekszem’.

Már a Bibliában is leírták, hogy van szabad akarat. Vajon mit érhettek ezalatt?! Nekem annyit jelent, hogy mehetek szembe a Valóság/ Isten akaratával. Nincs megtiltva. Így szabadon megtapasztalhatom, hogy ez szenvedéssel jár.

Kétféle ’akaratot’ szükséges különválasztani. Isten/Univerzum/Valóság (és a csecsemő) akaratát és a gondolatokkal, érzésekkel, cselekedetekkel azonosult ember akaratát. Ezen két akarat szembenállásából fakad a feszültségünk, és a két akarat egyezéséből a békénk. Nekem úgy tűnik, hogy az automatizmus is Isten, az Univerzum vagy a Valóság akarata.

Visszatérve a felnövekvésünkhöz, a szüleinken keresztül elhisszük, megtanuljuk a világot, a környezetünket, magunkat értelmezni. Beazonosulunk. Majd, egy-egy pillanatra, kizökkenünk. Elkezdünk rálátni először magunkra, majd később a történetekre, az értelmezésekre is.

Az első ilyen rálátások egyike, amikor a tükörbe nézve nem azt mondjuk, hogy ’baba’, hanem azt, hogy ’én vagyok’. Ez és még sok hasonló magunkra látás fordul elő az életünk folyamán. Később olyan is lehet, hogy egyszerűen csak észrevesszük a létezésünket, hogy vagyunk. Néha talán az is előfordul, hogy nem azonosítjuk magunkat azzal, akik vagyunk. Ez furán hangozhat és valószínű, hogy veled is előfordult már, hogy azon tűnődtél, hogy ki ez. Aki így gondolja vagy érzi. Aki ezt csinálja. Ezeket a pillanatokat hívjuk a tudat/elme önmagára ébredésének. Ezek azok a pillanatok, amikor észrevesszük az életünk egyes helyzeteiben, hogy teljesen automatikusan működünk. Ezekben, az eleinte idegennek tűnő pillanatokban tudatosodunk az automatikus működésekre, és ekkor indulhatunk fel az önfelfedezés tudatos útján. Ezek a pillanatok egy másféle öntudatra ébredés hírnökei, az első lépései annak a változásnak, ami a Tudatosság felé vezet. (Itt is meg kell jegyeznem, hogy kétféle tudatosságot különböztethetünk meg: a hétköznapi értelmezésű tudatosságot – a dolgokkal azonosult, elkülönült-individuális, én XY vagyok, házas stb. –, illetve azt a tudatosságot, ami nem azonosul a nevével, testével, helyzetével, gondolataival és érzéseivel, nem különül el a környezetétől, egy a mindenséggel.)

Mindenki tart valahol ezen az úton. Lehet, hogy már több, hosszabb rövidebb, öntudatra ébredésed is volt már, és még mindig szenvedsz időnként. Lehet, hogy türelmetlen vagy, akár kételkedsz is abban, hogy ez az Azonosulatlan Tudatosság létezik-e egyáltalán. Én is itt tartok. Tudatossá válni nem egy csettintés, nem egy ’aha’ élmény, nem egy csinálás. Tudatossá válni egy folyamat, maga a folyamat. A tudatosság folyamatos. Amikor nem vagyok tudatos, amikor automata robot üzemmódban vagyok, akkor ez a folyamat épp megszakad. Ez nem jó vagy rossz, ez van a dualitás és a gondolatokkal/érzésekkel azonosult én világában.

A ráeszmélést, az öntudatra ébredést, ezeket a pillanatokat meg lehet támogatni, elő lehet segíteni. A tudatosság nem más, mint ezeknek a pillanatoknak az összessége. És az a jó hír, hogy egyszerre mindig csak egy pillanat létezik. Nem kell előreszaladnunk a jövőbe, nem kell félnünk, hogy mi lesz, ha a következő pillanatban nem leszünk tudatosak. Ha behozod a figyelmedet a most-ba, ebbe az egyetlen-folyamatos pillanatba, máris tudatos vagy. Ha közben észreveszed a beinduló gondolatfolyamot, akkor is tudatos vagy. Ha viszont azonosulsz a gondolatfolyammal, hiszel a gondolatoknak, akkor épp nem vagy annyira tudatos. Ne haragudj ezért magadra! Ha egy járni tanuló kisgyerek minden elesésnél haragudna magára, az jelentősen lassítaná abban, hogy megtanuljon járni. De a kisgyerek – nem tudatosan – ’akar’ járni. ’Akarja’ utánozni a nagyobbakat. És lehet, hogy ez nem is ’akarás’, egyszerűen csak csinálja. Nincs olyan története, hogy nem fog tudni megtanulni járni.

Csak egy történet választhat el a Valóságtól! A kisgyereknek még nincs ilyen története, ezért nem szenved attól a gondolattól, hogy pl. a sok elesés gátolja abban, hogy megtanuljon járni vagy attól, hogy ő béna és nem fog megtanulni járni. Ő még nem értelmezi a helyzetet, egyszerűen átéli.

Amikor azonosulva vagyunk (pl. esetlen vagyok), automatikusan működünk, akkor nem tudjuk a történést (pl. elesünk) önmagában megélni. Az elme értelmezi a helyzetet és azt mondja, hogy béna vagy, esetlen vagy, öreg vagy stb. Amikor értelmezés nélkül élünk át egy helyzetet, egy elesést, akkor egyszerűen elesünk, elesve vagyunk és felállunk. Ebben nincs feszültség, nincs ítélet vagy értelmezés. Ilyenkor csak van-ás, létezés van.

Most, ebben a pillanatban, is itt a lehetőség, hogy ennek (a puszta, történet nélküli, létezésnek) tudatában legyél. Mindig, minden pillanatban itt van a lehetőség.

Az ÖnMunka két módszere csodás segítői a jelen – puszta, történetektől mentes – megtapasztalásának.

Mindkét módszer feltárja az automatikus működéseket, a történeteket, az azonosulásokat. Majd radikálisan és mégis gyengéden tapasztaltatja meg a Valóságot. Olyan átalakulásban lehet részed, amiről fogalmad sem volt.

Aktuális tanfolyamok:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Illetve ezen a blogon a jobboldali menüsorban.

KAPCSOLAT MŰHELY

Páros Munka azoknak, akik együtt akarnak tenni Önmagukért.

Nem mintha bármely kapcsolat megjavításra szorulna (valamiért és hosszútávon minden úgy jó, ahogy van), mégis sokszor találkozunk olyan gondolatokkal, hogy a kapcsolatainkban valami nem jól működik.

Akik már tudatosan is járják az önismeret útját, tapasztalhatják, hogy kapcsolatainkban elvárásokkal működünk. Azt is megértik, hogy a kapcsolatainkban, a másik félben tükröződünk. Gyakran homályos, hogy mi is az, ami tükröződik, mégis tudják, hogy az a valami ott van bennük is.

És lehet, hogy már Te is felismerted önmagadban azt, ami a Másik szavaiban, tetteiben, viselkedésében tükröződik feléd. Lehet, hogy önmagadban el is fogadtad ezeket a dolgokat. Egyedül már „jól” vagy. Viszont még nem tartasz ott, hogy egyedül élj, mert van párod, gyerekeid, szüleid, akikkel együtt élsz és szeretsz, szeretnél együtt élni.

Ilyenkor mit lehet tenni?

Lehet lenyomni magadban, lehet áldozat szerepet vállalni, lehet harcolni, lehet tisztán kommunikálni, lehet megoldást keresni. Ki hol tart.

Én most éppen itt. Keresem a megoldást, keresem magam a kapcsolataimban. És, úgy látom, ha mindketten odafordulunk a Másik felé, – egyben Önmagunk felé – akkor hatványozódik a megélésem. Nem tudom hogyan is van ez. Olyan mintha kölcsönhatásba lépnénk. Ráadásul gyorsan.

Azokban a kapcsolatokban, ahol – látszólag – csak én fordulok oda, a következmény nem ilyen erős, pláne nem gyors. És persze nem kell gyorsan, szuper jól éreznem magam, nem ez a cél, azért be kell, hogy valljam, én kedvelem a kölcsönös jó érzést, jól együtt levést. Itt tartok.

És kevésbé kedvelem azokat az együttléteket, amikben feszültség van. Tudom, hogy ez csak azért van, mert szembe megyek a Valósággal. Mégis, egyelőre van még bennem valami idealisztikus kép arról, hogy kéne lenni a dolgoknak. Az ÖnMunka, az önvizsgálatok hatására egyre kevesebb bennem a feszültség ezzel kapcsolatban, egyre tisztábban kommunikálok a Másik és magam felé. Látom, hogy ez egy folyamat. Ahogy elhittem a kapcsolatokat és bennük magamat, az is egy folyamat volt.

Ennek az önismerkedő folyamatnak lehet része a kapcsolatokban a páros Munka. Ebben a Munka-folyamatban nagy ereje van annak, ahogy egymást megítélve, egymásnak intézve ezeket az ítéleteket, odafigyelve egymásra, meglátjuk a történeteinket. A történeteket a kapcsolatról, a Másikról és Önmagunkról. A történetekre való rálátással csökken vagy megszűnik a feszültség. Tapasztalatom szerint a feszültségmentes kapcsolat nagyban különbözik a feszülttől. Elsősorban persze saját magaddal kerülsz „jó” kapcsolatba. Saját magadat érted meg, szereted meg. Ezen – az önismereten – keresztül érted meg a Másikat is. Így válsz szeretetteljessé.

A Kapcsolat Műhely minden emberi kapcsolatban hatékony önvizsgálati lehetőség a pár-, szülő-gyerek, baráti, munkahelyi kapcsolatokban egyaránt.

Ha Te és a Párod, Gyermeked, Szülőd, Barátod, Munkatársad kíváncsiak vagytok és készen álltok őszintén egymás felé fordulni, szeretettel várlak Titeket a Kapcsolat Műhely tanfolyamaira! Részletek és egy Katie videó a Kapcsolat Műhely fül alatt.

AMIRE SZÜKSÉGED VAN A KÉRDÉSEK MEGVÁLASZOLÁSÁHOZ

Az alábbi írás egy feladatnak készült a Mélyülő csoportnak, aztán lett belőle egy bejegyzés :-) Imádom a Valóságot! (Amikor épp nem utálom.) :-)
Szeretettel ajánlom Mindenkinek, elmélyülésre!

IGAZ EZ? Nagyon szeretem ezt a kérdést. Olyan egyszerű. És amilyen egyszerű, olyan ritkán tesszük fel. És ha fel is tesszük, olyan összetett, koncepciózus válaszokat adunk, hogy az szinte kibogozhatatlan. Pedig, ha kicsit csendesítjük az elmét - megengedve neki, hogy a gondolatok és érzések szabadon megjelenjenek benne; és megengedve magunknak, hogy ne kezdjünk velük semmit, csak hagyjuk, hadd legyenek - megláthatjuk az igazat. Azt a tiszta igazságot, ami mentes a koncepcióktól, az ítéletektől és a viszonyítástól. Ebben a csendben meglelhetjük azt az igazságot, ami abban a pillanatban a miénk. És honnan tudhatjuk, hogy ez az igazság? Onnan, hogy nincs benne feszültség.

Nincs más dolgunk, csak együtt lenni a hiedelemmel és a kérdéssel: Igaz ez? Úgy is megkérdezhetjük, hogy: Mi a konkrét bizonyíték az adott gondolat igazságára? Pl. Karcsi megbántott! Mi a bizonyíték erre? Mi történt valójában? Mik a konkrét tények? Tudhatom, hogy mi volt a szándéka? Egyáltalán volt-e szándéka? Tudhatom, hogy mi zajlott benne, miközben azt tette/mondta, amivel engem „megbántott”?

Tedd fel a kérdést és várj! Az intellektuális válaszra a feszültség nem vagy csak kicsit és átmenetileg csökken. Az igazi válasz, az igazság felszabadít. Békéssé válsz, innen tudhatod, hogy már nem vagy történetben. Karcsi azt mondta, hogy kövér vagyok. Mihelyst meglátom, hogy a „kövérség” a történetem (az alvilág a „megbántott” történetnél mélyebben elhitt gondolat), abban a pillanatban tud szertefoszlani a „megbántott” történet. (És persze a kövérség is történet, de erre - a történet alvilágára - majd később, egy következő bejegyzésben visszatérünk.)

Próbáld ki azt, hogy amikor éppen feszült vagy, amikor épp történetben vagy, csak vedd észre a feszültséget és a történetet. Amíg a feszültségre a menekülést választod, minden marad a régiben. Ha kész vagy az igazságra, akkor tapasztald meg a feszültséget, engedd meg a történetnek, hogy ott legyen és vedd észre a gondolatot, ami szemben áll a valósággal. Ehhez kell a csendesség. Arra is fordíthatod az energiádat, hogy bizonygasd az igazad. Mindig megbánt. A múltkor azt mondta, hogy kiállhatatlan vagyok. Így is élhetsz. És ha semmilyen feszültséget nem okoz az igazad, boldog ember vagy. Ha viszont ez nem így van, felteheted ezt az egyszerű kérdést és várhatsz.

Ebben a csendes várakozásban sok mindent megtudhatsz magadról, a hiedelmeidről, történeteidről és a Valóságról. Ez az önismeret útja, az önvizsgálat. A csendességben ismered meg magad, születsz újjá. És így már tudatosan élheted ugyanazt az életet, amit az „első” születésednél kezdtél megtapasztalni. Akkor még nem volt történeted, nem voltak viszonyításaid és ítéleteid. A világot és annak működését, amit ezután ártatlanul (hiszen nem tudtad megkérdőjelezni és megvizsgálni) elhittél, most már megvizsgált hiedelmekkel, újra megtapasztalhatod.

A Munka ehhez a megtapasztaláshoz segít hozzá!

VISSZATEKINTÉS

"Visszatekintve az életedre rájöhetsz, hogy egy nagyon különleges személy követte végig azt: 
TE MAGAD! És még nem késő újra azzá a különleges személlyé válni." Ismeretlen szerző

2010 karácsonyán Byron Katie Négy kérdés című könyvét olvasva úgy tűnt, hogy - cirka 15 év kevésbé tudatos és 5 év intenzív önismereti út bejárása után - az élet működésének esszenciáját kaptam a kezembe. A kérdések egyszerűsége, a rálátás történetekre kíváncsisággal töltött el. Persze két év elmúltával látom, hogy az első találkozásom a Munkával még nagyon intellektuális volt. És az intellektussal semmi baj, hiszen az ember élete így épül fel, az intellektuson keresztül épül az identitásunk. Egyszerűbben fogalmazva elhisszük azt, akik vagyunk. Tapasztalatokat szerzünk, gondolatok és érzetek jelennek meg bennünk és ezek összefonódásából állunk össze. Ez is egyfajta tudatosság. A Munka segítségével egyre inkább ráláttam, hogy a tudatosság sokkal szélesebb, mélyebb - és még ki tudja milyen dimenziókon - spektrumon mozog.

A kíváncsiságom a 2011 év eleji ÖnMunka alaptanfolyamig vitt. Ez volt az első „élő” megtapasztalásom a Munka világában. Már az első vezetett meditáció hazavágott (nem én gondolok??). Megtudtam, hogy van Jól Tudom Elmém és ezzel el is kezdődött az a folyamat, melyben egyre többször láttam meg a működését. Az egyszerűsége még itt is tetszett, bár az elmém helyenként igencsak tiltakozott, bonyolított és menekült. Már látszott valami ’más’, ami ismeretlen volt szemben az időnként igen kényelmetlen, de jól megszokott működésekkel. Őszintén szólva úgy mentem az Alaptanfolyamra, hogy én már csak egy-két lépésre vagyok a megvilágosodástól. Túl voltam már komoly betegségeken, váláson, válságokon, csodás meditációkon. Nos, valóban egy-két lépésre voltam, csak nem a megvilágosodástól, hanem attól, hogy rájöjjek: ez nem egy-két lépés és hogy nem is a megvilágosodásról szól. Néha úgy éreztem, hogy inkább távolodok ettől az áhított állapottól. Most meg nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e. És ez a két éves utazás megmutatta nekem, hogy ez a tudás egyáltalán nem is fontos.

A lelkesedésem viszont nem csökkent és éltem a különböző tematikus napok adta lehetőségekkel, miközben egyre többet használtam a Munkát, hiedelmeket kérdőjeleztem, ítélkező lapokat töltöttem ki, dolgoztam fel és jóvátevő leveleket töltöttem ki. És az is igaz, hogy sokszor elakadtam, elkeseredtem és egy-egy hétre abba is hagytam az önvizsgálatokat. Többször előfordult, hogy egy hiedelem megkérdőjelezése után újra és újra hittem az adott, már megvizsgált gondolatnak. Ilyenkor úgy éreztem, hogy már nem itt kéne tartanom. Ezen az úton ez sokszor előfordul. És a „Már nem itt kéne tartanom.” is csak egy gondolat. Ha hiszünk neki szenvedünk, ha megvizsgáljuk nem!

2011 nyarán két különleges esemény várt. Katie néni Bécsben tartott workshop-ot és Andi szervezett egy 8 napos tábort. Mindkettő különleges élmény volt újabb tapasztalatokat, megéléseket és lendületet adva a további önvizsgálatokhoz.

Összejövetelek, tematikus napok, csodás megtapasztalások és még csodásabb mélypontok váltogatták egymást. Voltak fizikai és érzelmi nehézségek. És volt a Munka. Mindig ott volt és segített, ha használtam. Döbbenet hegyekkel találkoztam. Olyan automatikus, ahogy elhiszek egy gondolatot, olyan mélyen hívődött el némelyik, hogy szinte fejbe vág, hogy észrevegyem. Mint, ahogy egy hegy tornyosul elénk, eltakarva azt, ami mögötte van. A Munka, az önvizsgálat a hegymászás. A hegy ott van, ahogy a gondolat is. Nem tudom eltüntetni és nem is kell. A hegyet meg lehet mászni, a gondolatot meg lehet vizsgálni. A hegyeket mindig szerettem és mára a gondolatokat is megszerettem. A gondolat nem kinyírandó ellenség. Nem tudom, honnan kerülnek a ’fejembe’ és ez nem is az én dolgom, ahogy egy hegy ott léte sem.

Időközben másokkal is elkezdtem a Munkával dolgozni. Nekem ez is különleges élmény. Látni, ahogy a másik járja az utat. Látni magamat a benne, a történeteimet a történeteiben. Régebben azt hittem tanítani fogok, ma úgy gondolom, engem tanítanak. Mindenki, akivel találkozom.

2012 közepe hozta a lehetőséget, hogy megismerjem Scott Kiloby Megtalálhatatlan Önvizsgálatát, mely bennem mára a legteljesebb összhangba került a Munkával. Ez a módszer mélyebb megtapasztalást adott a valóság és az értelmezések közti különbözőségben. Ez a módszer megmutatta, hogy minden értelmezés. Hogy a szenvedés is csak történet és keresve sem találni. Megtapasztaltam a nem találásban lévő természetes békét, amit szavakkal csak értelmezni lehet. A tapasztalás, az észlelés és a nem tudás a csoda.

Az év végén, nyolcad magammal, meghívást kaptam Anditól egy intenzív kurzusra, amely mindkét önvizsgálati módszer elmélyítését magába foglalja. Az önismereti út, az önvizsgálat az életem része lett.

Hálával tartozom mindenkinek, aki hozzásegített a megtapasztalásokhoz, beleértve önmagamat!

Ha Te is elindulnál Önmagad felé, mélyítenéd a kapcsolatot magaddal, olvasd el a bejegyzéseket ezen a blogon, keress meg vagy nézd meg az alábbi honlapokat és programokat!

www.kincsamivan.hu

www.onmunka.blogspot.com

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL?

Tanmese:

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer  a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta a  lányt. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'

Köszönöm ezt a tanmesét a szerzőjének és azoknak, akiken keresztül eljutott hozzám!

Ez a történet is megmutatja, hogy mi a különbség a Valóság (tények) és az elhitt gondolatok (hiedelmek) között. Ha Valóság szempontjából kicsit ’szétszedjük’ a történetet, megláthatjuk, hogy az ellenállásunknak milyen következményei lehetnek és azt is, hogyha megvizsgáljuk a feszültséget szülő gondolatainkat, akkor hogyan élhetjük meg ugyanazt a valóságot.

Nézzük végig:

1.      A lány gyűlölte magát a vaksága miatt. Ellenáll a valóságnak, hogy ő vak és felbukkannak benne a gondolatok: Nem kellene vaknak lennem. Látóként jobb lenne élni. Még a kedveséhez is hozzámenne, ha látna. A gondolatok nyomában meg jönnek a társított érzelmek (gyűlölet), érzetek és persze újabb gondolatok és érzelmek újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem vizsgájuk a kiváltó okot, az elhitt gondolatot. Az ilyen stresszes gondolatok annyira leszűkíthetik a látókörünket, hogy észre sem vesszük, azt ami van. Például, hogy van kedvesünk, aki szeret és akit szeretünk.

2.      A lányt sokkolta a fiú vaksága. Akár ennyire is blokkolhat minket egy történet (jelen esetben a fiú vaksága). Hogy észre sem veszünk egy olyan evidenciát, hogy a kedvesünk nem volt vak. És azáltal, hogy ’nem számított rá’, tehát olyan történettel, gondolatokkal élt, hogy a fiú látó, megint szembekerült a valósággal. Újabb stresszes gondolat, újabb ’negatív’ érzelmek és újra a valóságtól távoli álomvilágban találja magát. A zárt elméje pedig csak arra volt képes, hogy visszautasítsa a fiút.

3.      A fiú története pedig az volt, hogyha a szeme világát a kedvesének adja, hozzá megy feleségül. Az ő érzelmeiről itt nem volt szó, de kis fantáziával és tapasztalattal könnyen kitalálhatjuk, hogy miket is érezhetett.

És megnézhetjük a hiedelmeik nélkül is:

A lány nem tudja elhinni, hogy látóként jobban érezné magát, és azt sem tudja elhinni, hogy a fiú önkéntes vakságával valami baj lenne. Amikor nem állok ellen a valóságnak, kinyílok és meglátom, megélem a jelen pillanatot. Észreveszem annak tágasságát. Áramlok vele és így élhetem át. Az ellenállással az ellenállást élhetem meg. Ez nem jobb vagy rosszabb. Egyszerű jelenLÉT. Amíg ellenállok, addig az VAN. Amikor észreveszem, hogy ellenállok, az VAN. Amikor áramlok, amikor megkérdőjelezem és már nem hiszem el a gondolatokat, az VAN. A stresszes gondolatok megvizsgálása rámutat az ítéleteimre és azok hamisságára. Elvisz ahhoz az Énemhez, akiben nincsenek ítéletek és feszültség nélkül éli azt, ami VAN.

Nyitott elmével a fiú odaadhatta volna az egyik szemét és mindketten látva egy másféle Valóságba kerültek volna.

Ha kíváncsi vagy a nyitott elmével tapasztalható valóságra, nézz körül az ÖnMunka által nyújtott lehetőségek világában!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 5.) Két külön helyszín: Budapest és Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT