A PÁNIK AZ BETEGSÉG?

„Egy életprobléma keltette ’depresszió’ vagy ’pánik’ sikeres kezelése azt jelenti, hogy valakit tünetmentessé tettek egy olyan helyzetben, amelyben indokoltak volnának a tünetei. A ’tünetek’ csak a pszichiátria szemüvegén keresztül patológiásak, a mindennapi élet szempontjából a ’tünetek’ a változtatni akarást kiváltó szorongást, lehangoltságot, dühöt jelentik.” Szendi Gábor – Pánik, Tények és Tévhitek c. könyvéből

Érdemes kicsit jobban szemügyre venni, mit is írt le ide a könyv tiszteletre méltó szerzője.

Tehát, akad némi problémám az életemben, amitől lehangolt, depresszív leszek vagy éppenséggel félelemmel teli, szorongó, pánik tüneteim lesznek. Elmegyek a dokihoz, aki gyógyszerrel kezel, tünetmentessé tesz. Mindenki boldog lehetne, de mi is történik valójában? A tüneteim, a lehangoltság vagy félelem, indokoltak, hiszen van valamilyen ok (legalább a fejemben), ami kiváltotta őket. Azzal, hogy tünetmentessé tesz a doki a gyógyszerrel (lenyugtat, tompítja a gondolatokat és az érzéseket), még az ok – nagy valószínűséggel – megmarad. És jó eséllyel újra ki is fogja váltani a tüneteket. Továbbá jöhet még a tünetekhez némi gyógyszer mellékhatás, amitől még nagyobb lesz a katyvasz bennem, plusz ha visszamegyek a dokihoz, a mellékhatás tünetei alapján újabb gyógyszereket írhat fel. Így 'tetézve a bajaim'.

A pszichiátriai protokoll beteges megnyilvánulásnak állítja be az adott élethelyzetre adott reakcióm, a lehangoltsággal vagy félelemmel járó érzelmi állapotom. Magyarul az orvos betegnek nyilvánít.

Ha egy példával akarok élni: Kiderül, hogy a szeretett házastársam el akar válni tőlem, amire én elkeseredett és lehangolt érzelmi állapotba kerülök. Teljesen normális reakció ez, ami tarthat pár órától pár hétig vagy hónapig is, attól függően, hogy milyen mélyen, váratlanul stb. ér engem. A körülöttem élők – tisztán szeretetből – elkezdenek aggódni (lehet, hogy én magam is) és félteni, jobbnál jobb megoldásokat javasolnak, beleérve a pszichiátert is, ha már akkorának érzékelik a bajt.

Mi lenne, ha hagynánk ilyenkor ezeket az érzelmeket megélődni? Hadd legyen a lehangoltság, az aggodalom vagy akár a düh is jelen. Miért kellene elnyomni? Ahogy a könyvrészletben is van: ezek az érzelmi állapotok váltják ki a változtatni akarást. Ami nem más, mint az énvédő, életvédő, öngyógyító belső mechanizmusunk.

A magam életében azt tapasztalom, – és ezt bárki megfigyelheti a saját élethelyzeteiben – hogy nem volt még olyan érzelmi állapot, ami bizonyos idő elteltével el nem múlt volna. Nem tudunk egyfolytában félni, szomorúnak vagy dühösnek lenni. Hosszabb rövidebb idő elteltével minden állapot elmúlik.

Mindemellett, ezek az érzelmi állapotok segítenek nekünk, segítenek kiváltani belőlünk az alapvető emberi és természeti működésünket: a változást, változtatást, változtatni akarást.
(Nem mellesleg a kínai orvoslás többezer éves megfigyelései alapján a betegségeket az érzelmek elfojtása, ki nem fejezése okozza!)

A gyógyszerrel vagy bármilyen figyelemelterelő módszerrel pedig ettől a természetes, változtatni akarástól fosztjuk meg – ha csak átmenetileg is – magunkat. Persze, a gyógyszerrel is úgymond változtatni akarunk a helyzeten. Ha viszont kicsit jobban belegondolunk, a természet évmilliók alatt kialakította a jól bevált túlélő struktúráit, szemben a modern orvostudomány alig több, mint másfél évszázados próbálkozásaival. Mi mégis jobban bízunk az utóbbiban?

Hát, ezt mindeki döntse el a saját belátása szerint.

Az Újmedicina szerint a megjelenő testi tünetek, érzetek nem betegségek, hanem biológiailag logikus következményei egy-egy átélt érzelmi konfliktusnak. És amíg az érzelmeinket konfliktusként éljük meg, nem a maguk természetességében, addig lesznek is tüneteink.

A helyzetek konfliktusként való megélésének feloldására, ezeknek a működéseknek a mélyebb megértésére kiváló eszköz az önvizsgálat!

Én nem hiszem, hogy ha hosszabb ideig vagy gyakran lehangolt vagyok vagy félek, akkor ez betegség. És már bízom annyira a természetben, hogy meg tudjam várni a változtatni akarás állapotát. Engem a pánik és a szorongás tanított meg arra, hogy nincs mitől félni és hogy semmi más nem létezik, mint a jelen pillanat, amiben soha semmi félelmetes nincs. A félelem csak a jövőben ’létezik’, azaz nem létezik, és a múlt értelmezései táplálják. Ezekről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok.


Ha úgy érzed, hogy jó lenne átlátni a pánikon, félelmeken, depresszión, betegségen, ha szeretnéd megérteni, megismerni a működéseid, reakcióid és szabadon megélni az érzelmi állapotokat, akkor nézz körül itt a blogon vagy gyere el valamelyik programunkra.

Aktuális ÖnMunka programok itt!

Byron Katie Munka módszere, 1 napos workshop a MagNet házban május 10.-én

Egy hiedelem a süllyesztőben

Az első Munkáim egyike akadt a kezembe a minap. Ahogy átolvastam, szinte újraéltem azt az állapotot, amiben írtam. Az olvasás közben a másik megtapasztalásom az, hogy visszanézve az elmúlt két évre, ez a megvizsgált hiedelem nem jött vissza. Azóta nem éreztem, hogy bárki is b@sztatna. Néha felmerült ez a gondolat egy-egy helyzetben és ahogy felmerült, úgy süllyedt el. Nem hagyva maga után érzéseket vagy kapcsolódó történeteket és igazolásokat. Két éve nem gondoltam volna, hogy hiedelem így el tud tűnni. Mára ez többszörös tapasztalattá vált. Amikor ezt a Munkát végeztem, hihetetlen intenzitással jártak át a megfordítások felismerései. Ez nincs mindig így és nem is kell mindig így lennie. Ez nem tervezhető folyamat. Ahogy mondani szoktuk: megengedődik. Amikor 'kész' vagyok rá, megtörténik. Nem előbb és nem később. Csak arra van szükség, hogy ott legyek és annyira tudok ott lenni, amennyire megengedődik nekem abban a pillanatban. Olyan természetes ez a folyamat. És a gondolatok elhívésével tudom csak ezt a természetes áramlást gátolni és igazából ezt sem én csinálom. Egyszerűen így alakul. Ez a Valóság. Egy ideje imádom ezt. Mégpedig úgy imádom, hogy már az ellenkezőjét sem utálom. Pedig gyakran utáltam. Nem mondom, hogy nincs már mit megvizsgálnom, csak megváltozott/változik bennem valami. A feszültség muladozik, enyhül, ritkul. És az előző mondat megfordítása is igaz. Volt egy hosszú időszak, amikor olyan feszült állapotokba kerültem, mint még soha. Pontosabban ezeket az állapotokat azonosítottam feszültségnek. Ez is csodás megtapasztalásokhoz vitt, de erről majd legközelebb. Most következzen a hiedelem:

Önmagam kivetülése vagy!

Azt mondtad nekem: nincs rám időd, nem töltöd velem az időt.

Ez igaz: az elmúlt napokban mindenképpen és ha a mélyére tekintek én is így érzem: kevés időm van rád. Az is igaz, hogy neked is kevés időd van mostanában rám.

Az is igaz, hogy amennyi időt veled tudok tölteni, annyit veled is töltök és ez fordítva is igaz: amennyi időt velem tudsz tölteni, annyit el is töltesz velem.

Azt válaszoltam: ne b@sztass, direkt b@sztatsz.

Elgondolkodtató, hogy így reagáltam. Te kifejezted a gondolatod, amit én b@sztatásként éltem meg. Mert én is úgy gondolom, hogy keveset vagyunk együtt. Csak éppen most neked fájt jobban és te jegyezted meg. (Persze a nincs rám időd is megkérdőjelezendő hiedelem.)

Szóval igaz az, hogy b@sztatsz? - Nem

Hogyan reagálok arra gondolatra, hogy b@sztatsz? – Fáj, dühös vagyok, megsértődök. Arra gondolok, hogy mikor jössz már rá, hogy veled vagyok és én is vágyom veled lenni. Félek, hogy elveszítelek. Ilyenkor nem tudlak szeretni és magamat is utálom.

Mi lenne a gondolat nélkül, hogy b@sztatsz? – Egyszerűen látnám, hogy most kevesebbet voltunk együtt és te kifejezed, hogy szükséged van több együttlétre és ez örömmel töltene el. Érezném, hogy szeretsz. Abban a pillanatban is tudnálak szeretni.

Megfordítások:

-         Nem b@sztatsz: ez sokkal többször előfordul és különben is csak hangot adtál a gondolatodnak.

-         Én b@sztatom magamat: pl. azzal, hogy elhiszem, hogy te b@sztatsz engem. És azzal, hogy megsértődöm és a fejedhez vágom a saját gondolatomat. Azzal meg pláne, hogy elhiszem a bennem felbukkanó, feszültséget okozó gondolatokat.

-         Én b@sztatlak téged: hát ez még sokkal igazabb. Abban a pillanatban, amikor azt mondtad: nincs rám időd, máris elkezdtelek b@sztatni, azzal, hogy azonnal támadásba lendültem, mert engem is igen zavart, hogy nem töltök veled több időt.