2013. december 11., szerda

A TÜKÖR-HATÁS



Sokáig nem értettem, sőt bizonyos helyzetekben kifejezettem utáltam, ha valaki – legyen az megvilágosodott mester vagy egy ismerős – azzal jött, hogy amit a másikban látok az bennem is megvan, saját magamat látom benne.
Ilyenkor gyakran összezavarodtam. Hogy lehetek én gyilkos, másokat kihasználó vagy agresszív stb. Láttam másokat, akik ’ilyenek’ voltak, de magamban nem láttam ezeket. Azt hittem, valami baj van velem. A mesterek csak nem tévednek!?
Persze az tetszett, amikor valakit szeretetteljesnek vagy bölcsnek láttam. Ha ilyesmit észrevettem magamban, az nem zavart össze, inkább megelégedettséggel töltött el.

Nekem azóta kezdett kitisztulni a tükör effektus, amióta elmélyedtem az önvizsgálatokban. Ez Byron Katie-féle Munka önvizsgálatában szinte magától értetődő, hiszen a 4 kérdés után a Megfordítások következnek, ahol a stresszes gondolatot az ellenkezőjére fordítjuk. Pl. ha úgy gondolom, hogy főnököm kihasznál engem, és ezt az ellenkezőjére fordítom, azt kapom, hogy én használom ki őt. Ezt ilyenkor fontos tüzetesebben is szemügyre venni és megtalálni, hogy ez hogyan igaz.
Ezt az elme vagy ego eleinte nem mindig engedi. Előfordul, hogy ragaszkodik az igazához. Előfordul, hogy egy darabig még fontosabb az igazunk, minthogy a valóságot lássuk. Azzal nem nagyon szeretünk szembesülni, hogy mi használunk ki mást.
Egy másik megfordítás arra mutat, hogy hogyan használjuk ki saját magunkat ugyanebben a helyzetben. Ezt lehet, hogy könnyebb meglátni. Lehet, hogy egyből felbukkan ennek az igazsága pl. akkor, amikor nem mondunk nemet a sokadik túlórára sem. Ilyenkor kihasználjuk magunkat.
És ez tovább is mutat. A tükör, illetve a tükröződés az első lépcsőfok ebben a folyamatban.
Ha nehezen vagy egyáltalán nem tudsz nemet mondani, az önvizsgálat során azt is megértheted, hogy miért van ez. Fellelheted a tétjeidet. Pl. azért nem mondasz nemet, mert félsz, hogy akkor nem léptetnek elő vagy akár ki is rúgnak. Lehet, hogy attól félsz, hogy a főnök ezért majd keresztbe tesz neked. Nézz bele a saját helyzetedbe és megláthatod a téteket. Itt ezzel részletesebben most nem foglalkozom, de érdemes felülvizsgálni a tétek valóság tartalmát is. Ez a következő lépcsőfok.

Visszatérve, a tükör ott van az életed minden helyzetében. Láthatod direktben magad, a viselkedésed, a reakcióid (tehát a Másikat durvának látom és abban a pillanatban magamat is) vagy indirekt módon. Ez utóbbi azokra a részeidre mutat, amiket mélyen elutasítasz magadban. Pl. ha mindig kedvesnek kell lenned, akkor valószínűsíthető, hogy ennek az ellenkezője (durva, érdektelen, nemtörődöm, nyers stb.) is benned van. Valamikor egy vagy több helyzetben is pl. nyersnek vagy durvának hitted el magad, és jó mélyre ástad vagy egyszerűen elutasítod. Ezért inkább kedves vagy. Ne érts félre, ez nem az a kedvesség, ami csak úgy árad az emberből, elvárások és viszonzások nélkül. Ez a kompenzáció. Onnan tudhatod, hogy kompenzálsz, hogy ez sok plusz energiádba telik, feszültséget szül és cserébe te is kedvességet vársz. Amit persze, ha nem kapsz meg, akkor jól megítéled a Másikat nyersnek vagy durvának.

A tükör, a tükröződés jó barát. Segít felismerni azt a valakit, akinek elhitted magad, akivé azonosultál az életed során. Ahogy találkozol a nem szeretett részeiddel és elkezded befogadni őket, úgy derül fény arra, hogy nem történt más, minthogy valamikor elhitted magad nyersnek vagy durvának. Lehet akár egyetlen helyzet, ahol így azonosultál. És ezek negatív címkéjű dolgok, tulajdonságok. Azok pedig nemkívánatosak.
Ráláthatsz, hogy megkérdőjelezetlenül, felülvizsgálatlanul hittél egy külső ítéletnek és azóta azon munkálkodsz, hogy ez ne látszódjon. Miközben könnyen lehet, hogy nem is voltál nyers, csak a Másik így értelmezte a viselkedésed.
Amikor kisgyerekkorban belénk ívódnak ezek a viselkedés-tulajdonság címkék még egyáltalán nem vagyunk ennek tudatában. Mikor egy gyereknek először azt mondják, hogy durva vagy, még nem érti, nem jelent neki semmit ez a szó. Maximum a hangsúlyból érzékeli, hogy azzal, amit csinál, ahogy csinálja, valami baj van. Aztán – minél többször hallja ezt – elkezd neki összeállni a történet. A történet, amit a szülők és mások mesélnek. Belehiszi magát a mesébe.
Aztán felnőttként még mindig ebben a mesében élünk. Egészen addig, amíg a feszültség el nem kezd gondolkodtatni, valami felé mozgatni minket. Lehet, hogy újabb meséket fogunk keresni, megpróbáljuk átírni a programjainkat. Keresünk egy szebb mesét. De az azonosulások, a hiány történetek ezzel nem változnak, csak el lesznek takarva. És lehet, hogy végül elég kíváncsivá válunk és meglátjuk, hogy mesevilágban, illúziókban élünk. Rálelhetünk a puszta valóságra, amit arról ismerhetünk meg, hogy semmi feszültség nincs benne.

Személyes tapasztalatom az, hogy az azonosulásokból, a történetekből gondolkodással nem lehet kiutat találni. Nincs is rá szükség, ugyanis nem gondolkodással jöttek létre a történetek, hanem egyszerűen összeálltak. Nem tudatosan raktuk össze, hogy pl. ’nem vagyok megfelelő’. Voltak helyzetek, amiket szavakkal jellemeztünk, ehhez tapadnak képek ezekről a helyzetekről, illetve a szituációban megjelent érzések is hozzánőttek ehhez az azonosuláshoz. Így áll össze egy pl. ’nem vagyok megfelelő’ történet.
Scott Kiloby – Élő Önvizsgálataiban közvetlenül ezekhez a szavakhoz, képekhez és érzésekhez fordulunk, és szétválasztva őket, külön-külön nézve és tapasztalva azokat, egyszerűen szétesnek az identitások. Nem értelmezzük, átgondoljuk a helyzetet, hanem szemléljük, érezzük. Nem megváltoztatni, eltűntetni, átprogramozni akarjuk, csak vagyunk velük. De az, hogy leírom ezeket a szavakat, köszönő viszonyban sincs az Élő Önvizsgálatok megtapasztalásával. A tapasztalás leírhatatlan, megfogalmazhatatlan.

Az én története abból áll, hogy valamilyen módon hiányosnak, nem rendben lévőnek tartjuk magunkat, ami kijavítandó, megváltoztatni való, elkerülendő vagy elrejtendő. Ez feszültséget és folytonos keresést eredményez. Azt keressük, hogy mi lenne jobb, hogyan lenne jobb és hogyan érhetjük el azt. Ez rengeteg energiába és feszültségbe kerül. Miközben a kiindulási pont – az hogy nem vagyok így elég jó – téves elképzelésen alapul. Amint átlátunk a történeten, az azonosulásokon, úgy szűnik meg az azonosulás, a feszültség és végül a keresés. A meséből a valóságba kerülünk.

Az önvizsgálatok a hogyan. Egyszerű, gyakorlatias módjai a szenvedés, az ellenállás és a feszültség feloldásának!


Ha szeretnél átlátni a történeteken és a mesevilágodból a feszültségmentes valóságba felé haladni, válassz az alábbi lehetőségek közül:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése