Akkor leszek boldog,
ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott
van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és
fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot
kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy
belegondolnánk, miért?
A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával
nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem
úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a
Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az
életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak
feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk
magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk
van, mint a nem szeretetről.
A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket.
A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami
éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a
kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy
szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap
feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt
mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait
ugyanabban a helyzetben. Nem kell
szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal
bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz
inkább. A gyermekemnek kell szeretnie
engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt
hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy
szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki
is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal
és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen.
Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya
magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor
megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik.
Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem
szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj
van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen.
Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni.
Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És
mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot
váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás,
kíváncsiság, vizsgálódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése