3-5 MÁSODPERCES JELENLÉT GYAKORLAT - MEGPIHENÉS AZ ELMÉNEK

Életünk nagyobb részét tudattalan működések teszik ki. A tudattalan kifejezés annyit tesz, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy valójában csak felszínesen éljük meg a történéseket, mert gondolatban éppen máshol járunk és mert a mélyebben megbúvó érzéseket és hiedelmeket elfedik ezek a felszíni gondolatok. Például amikor munkába megyünk, mennyire vagyunk tudatában az egyes lépések kiváltotta érzeteknek, a tájnak, az épületeknek, a gondolatoknak, amik átsuhannak az elménken, a részleteknek? Mennyire vagyunk jelen abban, amit épp csinálunk vagy ami épp történik?

Leggyakrabban a munkába menet fejben még otthon vagyunk a reggeli beszélgetésben vagy vitában. Lehet, hogy gondolatban már bent vagyunk a főnök irodájában vagy azon mélázunk, hogy mennyire utáljuk a munkánkat.

A múltban és jövőben tett gondolati és érzelmi séták igen kimerítőek tudnak lenni. Persze vannak ebből praktikusak és feltöltő erejűek is, de most nem ezekről írok.

Ha például a reggelinél feszült volt a hangulat már az a feszültség is abból fakadt, hogy valójában nem voltunk jelen. Megjegyzi a társad, hogy reméli, ma itthon leszel vacsorára, te meg már gondolatban ott tartasz, hogy jó lenne, ha észrevenné, hogy nincs más választásod, mert simán kirúgnak, ha a munkaidő végén lelépsz. Igazából a társad csak azt fejezte ki, hogy veled szeretné tölteni az estét és te is szeretnél vele lenni, de közben félted a munkád. Tudatos szinten azonban ebből csak annyi jelenik meg, hogy a társad elvárja, hogy otthon legyél, meg pénzt is keress. A társ pedig a felszínen csak annyit lát, hogy mindig későn jössz, és azt gondolja, hogy már nem fontos neked. Ez a felszín.

Ezek a felszíni gondolatok szülik a feszültséget és fedik el a tudat alatt meghúzódó, homályos, alig észrevehető, kellemetlen gondolatokat és érzéseket. A múlttal és jövővel kapcsolatos felszíni, stresszes érzéseket és gondolatokat persze nem szoktuk szeretni, így tudattalanul is menekülünk ezektől, és pont ez a menekülés tart minket benne a szenvedésben. Menekülni meg félelmetes dolgok elől szokás, tehát kell itt mindig lennie valaminek, ami fenyegető a számunkra. Valami, amit veszélyesnek vagy félelmetesnek ítélünk.

Hogy lehet ezen változtatni? Hogyan lehet a feszült életvitelből, a szenvedésből vagy egyszerűen csak a stresszes helyzetekből kilépni?

A menekülésre, elkerülésre és megváltoztatásra tett hosszabb távon sikertelen kísérleteim során ráébredtem, hogy egyetlen út van számomra: szembenézni a félelmeimmel. A félelmek alapos megtapasztalása azért, hogy megismerjem a félelem valós természetét. Mire erre a pontra jutottam, már csak az hiányzott, hogy a félelmekre alkalmazva használjam az addig megtanultakat.

Hogyan lehet kilépni a vissza-visszatérő szenvedésből? A belépéssel. Belépni pedig annyit tesz, hogy elkezdek jelen lenni. Elkezdem tudatosítani azt, ami éppen történik. Észrevenni az egyes gondolatokat, észlelni a testi érzeteket. Nem továbbgondolni, nem megváltoztatni, nem érzésteleníteni, nem címkézni és minősíteni. Mindössze tudatában lenni, kicsit megállni és hagyni a gondolatnak vagy érzésnek, hogy legyen. Miért is kellene bármit csinálni velük? Lehet egy gondolattól bármi bajom? Vagy egy érzettől, például egy nyomás érzettől a fejemben? (Persze, ha már hosszabb ideje fáj a fejem, szúr a szívem vagy görcsöl a gyomrom, azért elmehetek kivizsgáltatni. A józan ész legyen kéznél. :) )

A félelem, a pánikrohamok és a szorongás hozta el számomra a lehetőséget, hogy a gyakorlatban, valós élethelyzetben is használjam mindazt, amit tanultam az önvizsgálatokról. Eljött a próba ideje. A lehetőség a jelenlétben rejlik. Jelen lenni. Itt és most észrevenni, tudatosítani, hogy éppen ez a gondolat jelent meg. Én raktam ide? Mondhatod, hogy igen, de valóban? Mindenkinél előfordulnak olyan gondolatok, amit véletlenül sem akar gondolni. Például, hogy elveszít valakit, akit szeret. Ezt senki nem akarja gondolni, mégis megjelenik időnként ilyen gondolat. Jelen lenni annyi, hogy itt és most észlelem, hogy milyen érzet jelenik meg a testemben a gondolattal egy időben. Például a veszteség gondolatával együtt összeszorul a torok, a sírás kerülget, nyomás nehezedik a mellkasra.

A gondolatok és testi érzetek együttes megjelenését Tépőzár-hatásnak nevezzük. A jelenlét annyi, hogy észlelem a gondolat és az érzet megjelenését ugyanabban az időben. Látom, hogy a gondolat önmagában nem több, mint szavak vagy mentális képek, és az érzet pedig önmagában (címkék, azaz szavak és képek nélkül) csak egy energia, ami épp átáramlik a pillanaton. A Tépőzár-hatás azt mutatja, hogy bár együtt jelennek meg a gondolatok és érzetek, de – ahogy a tépőzárnál is – ezek könnyen szétválaszthatóak, és persze könnyen újra össze is tapadnak. Idővel, mint a sokat használt tépőzárnál is, egyre gyengébben tart a kötés, végül már egyáltalán nem tapad. Amikor például a félelem, mint gondolat és a félelemérzet (mondjuk a mellkasi nyomás vagy remegés) elválik egymástól, akkor a félelem koncepciónk fellazul és elenged, megszűnik félelemnek lenni.

A jelen megtapasztalása mindössze annyi, hogy látom vagy hallom a gondolatot. Érzem az érzést. Nem kombinálok, nem akarom eltüntetni vagy megváltoztatni, mert ahogy jött úgy fog továbbállni bármilyen gondolat vagy érzés. Ha hagyom, hogy az legyen, ami. Ha hagyom, hogy a gondolat csak gondolat legyen és az érzet csak érzet legyen. Ha nem állok ellen a jelen tapasztalatomnak. Ha nem keresek kiváltó okokat vagy magyarázatokat a múltban, illetve megoldásokat a jövőben.

Megerősítem, hogy a jelen tapasztalásával nem akarjuk eltüntetni a múlt emlékeit és nem akarjuk megszüntetni a jövőre irányuló tervezést sem. Ezek természetesek, ha nem okoznak feszültséget. Ha viszont szenvedéssel járnak, érdemes visszatérni a jelen pillanatba, a pillanat természetes nyugalmába.

A jelenlét, a jelen pillanat természetes nyugalmához a következő gyakorlat segíthet el.

Bármit is csinálsz, bárhol is vagy mindig van 3-5 másodperced arra, hogy jelen legyél a pillanatban.

Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy megállsz egy pillanatra és tudatosítod a gondolatot vagy testi érzetet, ami éppen jelen van.

Ha például most arra gondolsz, hogy ’Ez meg mire lesz jó?’, csak lásd vagy halld a szavakat. Legyél tudatában a szavaknak, anélkül, hogy tovább fűznéd a gondolatot. Csak tartsd itt pár másodpercre a szavakat. Aztán folytasd azt, amit csináltál e rövid gyakorlat előtt.

Amikor legközelebb eszedbe jut a gyakorlat, újra állj meg egy pillanatra és vedd észre a gondolatot, ami épp megjelent és tartsd kicsit rajta a figyelmed. Majd folytasd a teendőid.

Ha fáj a fejed vagy bármilyen kellemetlen érzet van a testedben, állj meg pár másodpercre és csak érezd. Néhány pillanatig úgy legyél az érzettel, hogy semmilyen szándékod ne legyen vele. És folytasd a napod tovább.

Ha éppen felbosszant valaki, állj meg pár másodpercre és figyeld meg az éppen jelenlévő gondolatot. Merevítsd ki egy kicsit és csak nézd a szavakat. Vagy ismételd el magadban párszor és halld. Most nincs vele teendőd, nem kell továbbgondolnod vagy megmásítanod. Csak hagyd pár pillanatra.

Ha maradt valamilyen érzet is a testedben miközben felbosszantottak, akkor most irányítsd rá a teljes figyelmed és legyél vele pár röpke pillanatra, anélkül, hogy címkéznéd az érzést. Hagyd érződni kicsit.

Figyeld meg, ha a nap folyamán többször megállsz és megpihensz picit abban, ami épp van – legyen az gondolat vagy érzet – akkor mit tapasztalsz! Figyeld meg, hogy pusztán azzal, ha hagyod a gondolatoknak és érzéseknek, hogy legyenek, mennyivel könnyedebb a pillanat! Ha nem minősíted a gondolatot, ha nem címkézed az érzést, ha nem próbálod megváltoztatni, akkor lehetőséged van megismerni a gondolat és testérzet valós természetét, ami mindössze annyi, hogy megjelenik, majd eltűnik.

Lehet, hogy ez kevés az elmédnek. Lehet, hogy ez túl egyszerűnek tűnik. Lehet, hogy többre, jobbra, komolyabb magyarázatra vagy hihetőbb történetre vágyik. Ez teljesen rendben van, hiszen azt tanultad meg, hogy a kevés tudásodat gyarapítani kell, amit bonyolult képletekkel érhetsz el. Ha így van, vedd észre, hogy ezek is gondolatok. Vedd észre, ha testérzetek is járnak a gondolatokkal. Nézz és érezz! Hagyd kicsit magad mögött a történetedet és pihenj meg a jelen pillanat puszta megtapasztalásában.

Ez az elme pihenője. Sokat dolgozik egész nap, jár neki pár másodperc pihenő.
A pillanat természetes nyugalmában pihenve az elme előtt egy új perspektívák nyílnak. A ’nem kell szenvedni’ perspektívája. A ’rendben vagyok’ perspektívája. A ’dolgok megfelelőek’ perspektívája. És paradox módon ezek az új perspektívák nem a passzivitás, a beletörődés vagy motiválatlanság felé visznek, hanem éppen ellenkezőleg: a szabad, aktív és szeretetteli élet felé. A könnyed, kreatív cselekvés felé.

Hagyd ezeket a gondolatokat és a velük járó érzeteket is, hogy legyenek. Pihenj meg ebben a jelenlétben kicsit. Vedd észre, hogy ezek is gondolatok és testérzetek. Hogy felbukkantak és szertefoszlanak. Pihenj ebben a tapasztalásban pár pillanatot.

3-5 másodperc. Naponta többször. Ahányszor eszedbe jut. Ennyi.


Ebben a hónapban jelenik meg Scott Kiloby Természetes Nyugalom című könyve, amit a Libri boltjaiban lehet majd kapni. Ebben a könyvben Scott részletesen bemutatja rövid megpihenések jelentőségét, az Élő Önvizsgálatokat, a kapcsolatot a félelmek, a függőségek és az identitások között, illetve rengeteg gyakorlati lehetőséget mutat be, amivel megkönnyítheti az önismereti utunkat.
Itt a blogon megtalálod a Természetes Nyugalommal és az Élő Önvizsgálatokkal kapcsolatos legtöbb információt és programot.

MIHEZ KEZDHETÜNK A FÉLELMEINKKEL

Sokszor írtam már arról, hogy az állapotok, mint a félelem, szorongás, pánik vagy akár a pozitív előjelű elégedettség, boldogság, siker mind ugyanúgy működnek. Ugyanazokból a részekből állnak, csak a minősítésünk más róluk.

Nem szoktuk a pozitív azonosulásokkal kezdeni az önvizsgálati munkát, mert ha ezen a téren tapasztalatlanok vagyunk és ha az eddig elérendőnek és megtartandónak tanult pozitív azonosulások szétesnek, akkor a negatív oldal még erőteljesebbnek hathat, így eltántoríthat a mélyebb megismeréstől. Maradjunk ezért a negatívaknál, kezdjünk negatív azonosulásokkal, ebben a bejegyzésben a félelemmel. Minden, a félelem is két részből áll: gondolatból és érzésből. Sosem fogod a félelmet, mint kézzelfogható valamit megtalálni a keresés, az önvizsgálat során.

Találsz majd gondolatokat, azaz szavakat, mondatokat, amiket belső hangokként hallhatsz vagy akár láthatod is a szavakat (pl. félek a vizsgától, rettegek a metrón vagy tömegben), és találsz majd mentális képeket, amik többnyire halvány képek, elképzelések csupán (pl. egy kép arról, hogy állsz a vizsgabizottság előtt és nem jön ki hang a torkodon vagy látod magad a metróban, ahogy elájulsz).

Mindig van mentális kép a tudatodban ez nagyon fontos (nem mindig képszerű, látható formában, inkább elképzelésként jelenik meg), hiszen hogyan is találnál haza, ha nem lenne semmilyen képed, elképzelésed a hazaútról, a házatokról. Van mentális képed, elképzelésed a családod tagjairól és mindenről, ami körbevesz, enélkül nem ismernéd fel őket és nem tudnál eligazodni a hétköznapi életedben sem. Csukott szemmel is tudod hogyan néznek ki a családtagjaid, lakásod, kocsid, vagy bármi, amit már valaha láttál. Van mentális képed a metróról és a vizsgahelyzetről is, csak ezek mind halovány, az elméden átsuhanó képek, amiknek nem feltétlenül vagy tudatában. Ezek a képek és szavak a gondolatok, a félelem összetevőinek egyik csoportja.

A másik csoport az érzések, pontosítva a testedben megjelenő érzetek, mint melegség, borzongás, remegés, szívdobogás, szédülés, nyomás, szúrás. Ezek az érzetek együtt jelennek meg a félelem-gondolatokkal és ezek a testérzetek teszik olyan valóságossá a félelmet. Attól valóságos érzelem a félelem, hogy egy helyzetben egyszerre jelenik/jelennek meg a félelemre mutató gondolat/ok és a félelmet erősítő érzet/ek. Gyakran nevezzük ezeket testérzeteket energiáknak is.

Eleinte nehezebb lehet meglátni, hogy valóban csak ezekből áll a félelem. Olyannyira megszoktuk félelemnek ezt az állapotot, hogy megkérdőjelezetlenül hisszük: ez a félelem. De vajon van-e a tapasztalásunkban egy egzakt dolog, ami a félelem? Amikor félünk azok a gondolatok és érzések, amik a félelmet jelzik a számunkra egyszerre és intenzíven vannak jelen. A félelem teljesen valóságosnak tűnik.
Induljunk ki abból, hogy ez jó alaposan beivódott a tudatunkba. Igen, mondjuk, a félelem létezik és szörnyűséges. Oké, ha próbáltad már a félelmeidet megszüntetni, eltávolítani, átváltoztatni, elkerülni, akkor lehet róla tapasztalatod, hogy ez ideig óráig sikerülhet, de váratlanul vagy előre látva újra és újra feltűnik. Akkor mégis mi a csudát kezdjünk a félelmekkel?

Mindennel, amit valamilyen szempontból rossznak, kerülendőnek, félelmetesnek tanultunk és tapasztaltunk meg az eddigi életünkben, ellenállásban vagyunk. Ha például otthon vagy és nem tudsz elindulni a vizsgára azért, hogy ne kelljen átélni a megkukulás előrevetített állapotát, mindössze annyi történik, hogy ellenállsz a jelen megtapasztalásodnak. A jelen megtapasztalásod itt lehet a mentális kép, amin magad látod szótlanul, megszégyenülve és lehet ezzel együtt egy gombóc érzet a torkodban és gyengeség érzet a lábadban. Azzal, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzetekkel ellenállásban vagy, alakul ki és tartódik fenn a feszültség, a félelem. (Nem fura, hogy egy-egy mentális képnek és testi érzetnek való ellenállás idézi elő ezt az állapotot?)

Figyeld meg, ha elkezded kicsit lelassítani és csendesíteni ezt az állapotot, hogy könnyebben észrevehesd a részleteket, a félelmet összetevő gondolatokat és energiákat, megtapasztalhatod, hogy milyen aprócska dolgok összességétől féltél. Észreveheted, hogy pl. a 'Szorongok a tömegben' mondat az egyik összetevő, amitől félsz. Hogy ezzel együtt megjelenik pl. a szédülés, légszomj vagy remegés érzet. Ugye önmagában a szédülésérzettől nem szoktunk félni, sőt gyerekként még szerettük is előidézni a pörgéssel. Amint elkezdjük részeiben látni és érezni a félelmünket alkotó dolgokat, és kitisztul, hogy ezektől nem kell félnünk, a félelem eloszlik.

Persze pusztán intellektussal, gondolkodással ezt nem fogod így megélni. Ehhez teljesen jelenlévő, tudatos tapasztalás szükséges. Nem lehet kihagyni a félelmetesnek tűnő érzeteket sem. Nem lehet kihagyni az erős szívverést, mellkasi szorítást, a torokgombócot, a légszomjat, semmilyen fura érzetet, mert ez mind része a félelem-történetednek. És amíg a legkisebb részlet félelmetes, addig a félelem, a szorongás vagy pánik nem szűnik vagy vissza-visszatér. Mert összetartja még pár részlet.

Ezért lehet hosszú ez a munka. Lehet, hogy száz önvizsgálatot és több száz éber jelenlét meditációt is megcsinálsz mire szétesik a félelem-történet.

Nálam így történt. Rengeteg jelenlét gyakorlás és önvizsgálat után tisztult ki az elmém számára a kép. Megértettem és megéltem, hogy semmilyen mentális kép, semmilyen szó vagy mondat, semmilyen testi érzet nem félelmetes, önmagában nem fenyegeti az életem vagy a testi-lelki épségem. Mindössze annyi történik, hogy ezek a gondolatok és testi érzetek egyszerre vannak jelen a megtapasztalásomban, és amíg nem látom tisztán, hogy ezekben semmi fenyegető vagy veszélyes nincs, addig félelemben élek. Amikorra átlátok a félelem-történeten, feloszlik a félelem és többé nem is áll össze.

Függetlenül attól, hogy még előfordulnak az életemben olyan gondolatok, hogy ’Félek, hogy beteg leszek’ vagy ’Ha egyedül utazom pánikrohamom lehet’ és megjelennek torokszorító vagy heves szívverés érzetek a testemben, már nem indul be a félelem program, nem pánikolok, mert megismertem a mechanizmust. A gondolat nem indítja be az érzést, ha pedig mégis, akkor tudatában vagyok a folyamatnak. Tisztán látom, hogy mi zajlik bennem és nem menekülök el az érzéstől. Nem akarom megszüntetni a torokszorítást vagy mellkasi nyomást, hanem hagyom érződni önmagában. A további gondolatok nélkül ugyanis szépen lassan vagy éppen gyorsan feloszlik. Mára megszűnt az ellenállásom a félelem összetevőivel szemben, így szabadon lehetek tudatában a felmerülő gondolatoknak és érezhetem a testi érzeteket, energiákat.

Nincs ebben semmi varázslat, nem is bonyolult. Mindössze a módszer (Szorongás Önvizsgálat) és gyakorlás, tapasztalás szükséges hozzá. Bárki képes megtanulni és használni ezt.

Ha szeretnél végre egy valóban hasznos, bármikor bevethető gyakorlati módszert a félelmeid, pánik vagy szorongás kezelésére, jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, amin megbeszéljük, hogy merre és hogyan indulhatsz el. A misi.pakolicz@gmail.com címen tudsz bejelentkezni időpont egyeztetésre!

AZ ÉBER JELENLÉT AZ ÖNVIZSGÁLAT ALAPJA

Ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikeredett és lehet, hogy az elme elveszti az érdeklődését olvasás közben. Próbáld meg a szíveddel olvasni, mert neked is írtam. Van benne legalább egy dolog, ami Neked szól!

A csecsemőben nincs ellenállás. Figyeld meg, hogy egy ilyen picuri lény milyen természetességgel éli meg a pillanatokat. Ahogyan áramlik az élet történéseivel. Néz, amikor néz. Sír, amikor sír. Gügyög, amikor gügyög. Szopik, amikor szoptatja az anyja. Nincs benne ellenállás, ezért áramlik teljesen természetesen mindennel. Jelen van, nincs számára idő, nincsenek lehetőségek vagy elvárások. Csak a most van. Áldott állapot.

Aztán idővel megtanul dolgokat. Megtanul azért sírni, hogy felvegyék, mert így kapcsolódott benne össze. hogy a sírással járó testi érzet elmúlik, amikor anya felveszi. Mielőtt azt hinnénk, hogy milyen kis rafkós, tudnunk kell, hogy ezt nem tudatosan teszi. Teljesen tudattalanul értelmezi a helyzetet és ebből fakadnak a szintúgy tudattalan működései, reakciói. (Felnőttként a működéseink legjava ugyanilyen tudattalan.)

És amikor egyszer mégsem veszi fel anya őt, amikor már jól megszokta ezt, akkor jön az első ellenállás. Ellenállás annak, ami éppen van. Ilyenkor a pici már nem csak az áramlós, természetes sírás-állapot megélésében van, hanem hozzájön egy plusz feszültség, ami abból fakad, hogy nem a megszokott módon alakulnak a dolgok. Nem múlik az érzés, mert nem vettek fel. Már gépiessé vált a sírok-felvesznek. Ez persze feszültséggel jár, ami az ellenállásból fakad. A jelenlét egyre gyakrabban szakad meg, mert a pici – szülői segítséggel – megtanulta, hogy a sírással és az ezzel járó testi érzettel valami baj lehet, meg kell azt szüntetni, és most – talán mert a szülőnek épp tele van a hócipője – nem veszik fel, az érzés meg egyre erősebb, és a kicsi egyre kevésbé ’akarja’ átélni. Ez – az előtte normális sírásból – felfokozott érzelmi állapotot okoz, ami ismeretlen számára, és mindössze a belső ellenállás tartja fenn. Ezt persze a gyerek nem tudja, többnyire a szülő sem tudja és a gyerek így nő fel, így találkozik az életében egyre gyakrabban a feszültséggel és az attól való megszabadulás szándékával.

Felnőve aztán megláthatja ezt a működést, és kemény munkával tudatosulhatnak, feloldódhatnak a gépies reakció sémák. Ehhez van szükség az éber jelenlétre, amolyan kirándulásokra vissza a csecsemőkorba. Abba az állapotunkba, amikor még nem volt semmiről tudomásunk. Most a tudásunkkal és tapasztalatainkkal, az önazonosságunkkal együtt indulhatunk felfedezni azt, akik vagyunk. Megláthatjuk a sematikus működéseinket, az ezeket fenntartó érzéseket, gondolatokat és a belső ellenállásunkat.

Sokféle módszert használhatunk ehhez. Én rengeteget önvizsgálatot tartottam és közben azt láttam meg, hogy az éber jelenlét alapvető fontosságú ebben a folyamatban.

Éber jelenlét nélkül önvizsgálatot tartani olyan, mintha síbakancsban masszíroznák a talpad. Nem érzel semmit sem. Pedig az önvizsgálatok pont az érzéseket hívják elő és teszik megélhetővé. Az érzések elől menekülünk, mert úgy érezzük, hogy fájnak, rosszak, vagy éppen jók viszont gyorsan elmúlnak, nem érdemeljük meg őket és sorolhatnánk a végtelenségig, hogy miért ne érezzünk.

Az érzések elől leggyakrabban a gondolkodásba burkolózunk, teljesen tudattalanul, ezzel védve magunkat a fájdalommá minősített testérzetektől.

Éber jelenlét nélkül bármit tenni olyan, mintha ott sem lennél abban a tevékenységben. Gondolatban már a jövőben, a lehetséges következményeknél vagy a múltban merengve vagy. Figyeld meg például, amikor eszel mennyire vagy jelen. Észreveszed-e a különböző ízösszetevőket vagy azt, ahogy jelez a tested, hogy elég? És azt, hogy egyáltalán kívánod-e? Gyakran eszünk úgy, hogy közben fejben már a következő teendőnél járunk vagy tévézünk. Aztán egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy majd kipukkadunk és mozdulni sem bírunk.

 

Vehetünk egy baráti beszélgetést is példának. Lehet, hogy olyan vagy, aki nehezen bírja kivárni, amíg a Másik befejezi a mondatot, mert gondolatban folyamatosan kommentálod, mindig mindenről eszedbe jut valami, amit valamiért ki is kell mondanod. Vagy az is lehet, hogy csendben meghúzódó vagy, aki szintén kommentálja a Másik mondandóját, de nem mondja ki. Vagy olyan aligvárommárhogyhazamenjek típus vagy, aki ugyanúgy máshol jár fejben.

Próbáld ki milyen úgy enni, hogy minden idegszálad az étel ízeivel, illataival, színeivel, formáival, a testedben kialakuló érzetekkel van elfoglalva. Vagy úgy részt venni egy beszélgetésben, hogy elmerülsz a Másik hangjában, mozdulataiban, gesztusaiban.

Ha nem vagy ott a jelen pillanatban, mindegy, hogy eszel, beszélgetsz vagy bármi mást csinálsz, egészen más dolgokat tapasztalsz. Ezek nem rosszabbak, csak mások.

Felmerülhet benned a gondolat, hogy: Mi az, hogy nem vagyok jelen a pillanatban? Amikor a gondolataimmal, a jövővel vagy a múlttal foglalkozom az nem jelenlevés a pillanatban? Igazad van. Ez is jelenlevés. Itt most arról van szó, hogy egy adott tevékenységben vagy állapotban, az apró részletekben és a testben megjelenő érzésekkel jelen vagy-e. Arról, hogy amikor eszel, beszélgetsz vagy mást csinálsz, ott tudsz-e maradni csupán abban a tevékenységben jelenlévőként. Ha emlékszel, abból indultunk ki, hogy gyerekként megtanultunk menekülni a rossz érzések elől.

Gyakran előfordul, hogy feszültek vagyunk ilyen hétköznapi helyzetekben. Bűntudatunk lesz, hogy túlesszük magunkat. Vagy félreértjük a Másikat, mert valójában oda sem figyeltünk. Ekkor jöhet jól az éberség, a jelenlét, mert ezek segítségével megszakadhatnak a menekülési kényszereink, felismerhetővé válnak a gépies cselekedeteink, gondolataink és érzéseink.

Megtapasztalva a jelenlétet nem kell többé máshova, másra vágyni. Békére lelhetsz benne.

Ahogy keressük a kiutakat a feszültséget keltő helyzeteinkből, lehet, hogy épp az önvizsgálathoz találunk. Buzgón belefogunk az önismerkedésbe, úgy gondoljuk, hogy majd jól megoldjuk az életünk nehézségeit. Aztán a kezdeti lelkesedés le-letörik. Vajon miért? Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy mindössze azért, mert ugyanúgy, azaz intellektuálisan állunk hozzá. Valójában próbáljuk kigondolkodni magunkat a feszültségeinkből.

A feszültség nem csak gondolat, ezt tudjuk. A testben mindig megjelenik valamilyen érzet formájában is. A lényeg, hogy amikor gondolkodunk a feszültség testi érzete csökkenni látszik. Ezt kajálja be az értelmezőkénk, az elme. Azt hisszük, – és ennek nem sem vagyunk tudatában eleinte –  hogy a gondolkodás oldja a feszültséget. (Na, persze ez sem mindig van így, de maradjunk ennél az esetnél.)

A gondolkodás, a gondolati áramlatra való figyelem elveszi a hangsúlyt az érzetről. Ezt tanulta meg az elme és gépiesen megy a gondolati folyamatok felé, mert az könnyebbnek és fájdalommentesebbnek tűnik. Gyakran így is van, csak hosszabb távon észrevehetjük, hogy a feszültség nemhogy oldódik, inkább növekszik. Amiből újfent a gondolkodásba menekülünk és az ördögi kör fel is állt. Ebben őrlődünk egészen addig, amíg rá nem jövünk, meg nem tapasztaljuk, hogy valójában mi is történik velünk. Amíg meg nem ismerjük a gondolati és testi energiák, érzetek működését.

Vissza is érkeztünk az érzéshez. A testben megjelenő energiákhoz, amiket az elme folytonosan osztályoz. Hol kellemetlen, hol kellemes címkével látja el az érzéseket.

Lehet, hogy az olvasottak alapján most már kezdesz kiszaladni a világból. Megértem, én is voltam így. Mindjárt befejezem. Most tudhatod meg, hogy mihez kezdhetsz az érzésekkel, testérzetekkel.

Ha a testedben felbukkanó elutasított, negatívnak minősített érzetekkel elkezdesz úgy bánni, mint az étellel vagy a barátod meghallgatásával, amikor éberen jelen is vagy ezekben, észre fogod venni, hogy az érzetek (pl. egy fejfájás vagy egy gombócérzet a torokban) a velük együtt megjelenő címkék (pl. fájdalmas, kellemetlen) nélkül szabadon áramló energiák, amik csak egy darabig érződnek. Jönnek mennek a tapasztalásodban. Sőt, olyan is megtörténhet, hogy egy lüktető fejfájásból kellemesen hullámzó érzet válik vagy egyszerűen feloldódik.

Az éber jelenlét tanulható. Gondolkodni, jövőbeni terveket szövögetni és a múltunkat felidézve élni is megtanultunk. A szüleinktől, az óvodában, az iskolában, mindenhol ezt láttuk és hallottuk. Mélyen beivódtak a gondolati és testi reakciók, működések a tudatunkba. Sokat ’gyakoroltuk’ ezeket. Ráadásul – gyerekként – mérhetetlen kíváncsisággal gyakoroltuk.

A jelenlét, az éber jelenlévő megtapasztalása gyakorlással ugyanígy beivódik. Persze az elvárás nélküli, puszta kíváncsi hozzáállás elengedhetetlen ehhez a megtapasztaláshoz. Gondolj csak bele, pici, 1-2 éves gyerekként volt-e bármilyen elvárásod? Még a kíváncsiságról sem tudtunk. Figyeld csak meg az ilyen kicsi gyerekeket és megismered az emberi alaptermészetet.

2010 óta tanulom és gyakorlom az éber jelenlétet, amit nevezhetünk meditációnak is. Nem csak a hagyományosan elképzelt meditációs formák ezek, hanem gyakori éberség. Hétköznapi helyzetek figyelemmel átitatott, éber átélése.

Az önvizsgálatok mutatták meg nekem a jelenlét fontosságát. Mert jelenlét nélkül – az érzetek gondolat nélküli megtapasztalása hiányában – a gond gond marad, a feszültség növekszik, mi meg szenvedünk.

Gyere és tapasztaljuk meg együtt a jelenlét gyógyító hatásait a Meditációs Napon, Szentendrén, legközelebb október 18.-án!

A Meditációs Napról bővebben itt olvashatsz:

http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

"BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

A titok nyitja, hogy ne légy gépies. Ha ki tudod iktatni a gépiességet az életedből, akkor az egész életed meditációvá válik. Akkor minden apróság, a zuhanyozás, az étkezés, egy baráti beszélgetés is meditáció lesz.

A meditáció belső érték, nem pedig valami külsőség - ezért aztán bármi azzá válhat.

Az emberek úgy gondolják, hogy a meditáció egy speciális cselekvés-sor: ülsz arccal kelet felé, bizonyos mantrákat ismételgetsz, füstölőt égetsz, mindenféle hókuszpókuszt csinálsz egy adott időben, egy adott helyen, kimért mozdulatokkal.

A meditációnak semmi köze ezekhez a dolgokhoz.

Ezek csak gépiessé tesznek, pedig a meditáció épp azért van, hogy felszámolja benned az elgépiesedést.

Tehát, ha éber tudsz maradni, akkor minden cselekvés meditáció, és minden mozdulat óriási segítség lehet." - Osho

 

A gépiesség, az automata gondolati és érzelmi reakciók az élet különböző helyzeteire sokszor okoznak félelmet, járnak hiányérzettel, vezetnek kényszerességhez, hoznak szenvedést a mindennapi életünkbe.

A meditáció, az éberség, az éber tudatosság, a jelenét tanulható. Két dologra van szükséged hozzá, és mindkettő megvan minden emberi lényben: FIGYELEM, hogy észrevedd ami éppen történik a tapasztalásodban, legyen az gondolat vagy érzés; és LELASSULÁS, hogy finoman elválasztódjanak egymástól a szavak, mentális képek és testi energiák, hogy ezek tisztán, önmagukban megélhetővé váljanak. Ez a tudatos és közvetlen megtapasztalás oldja fel a gépiességet.

Én több lépcsőn keresztül jutottam/jutok egyre gyakrabban az éber jelenlét békés állapotába. Eleinte vezetett meditációkat hallgattam és imaginációs technikákat gyakoroltam. Később Byron Katie írásos önvizsgálataiban, majd Scott Kiloby Élő Önvizsgálataiban mélyültem el. Ez utóbbi hozta meg számomra a jelen pillanat természetes békéjének megtapasztalását. Messze nem folyamatos tapasztalás ez, és nem is célom állandóan ebben az állapotban lenni. Önmagában a szándék, hogy ebben az állapotban tartsam magam, már szűkíti a megtapasztalást; már ott a félelem magja, hogy elveszíthetem ezt; már kényszerességet szülhet, hogy előidézzem és fenntartsam ezt az állapotot; már hiányérzetet okoz, amikor nincs ott.

A jelenlétet nem lehet előidézni vagy fenntartani. A jelenlét minden pillanatban ott van, csak észre ’kell’ venni. Amikor megtapasztalod a jelen pillanatot, amikor tudatában vagy minden egyes gondolatnak és testi energiának, máris a jelenlét állapotában vagy. Ehhez segít a meditáció.

Szeretettel látlak kéthetente csütörtökön az ONLINE meditáción:  

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/meditacio.html

Facebook esemény itt:

https://www.facebook.com/events/1464186813851444/

és a legközelebbi élő Meditációs Napon Szentendrén, szept. 27.-én:

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

Facebook esemény itt: 

https://www.facebook.com/events/282369185290087/?ref_dashboard_filter=upcoming

A SZABADSÁG A TUDATOSSÁGBAN REJLIK

Eredendően nincsen velünk semmi baj. Csak éppen nem mindig vagyunk ennek tudatában. Nem vagyunk hiányosak vagy nem megfelelőek. Csupán elhittük ezeket magunkról, megtanultuk, hogy rosszak vagy jók, ügyesek vagy ügyetlenek vagyunk. És mindezeket, megkérdőjelezés nélkül hittük el. Nem volt olyan gondolatunk, hogy ’Elhiggyem?’. Elhittük és kész. Nem volt választási lehetőségünk, mert nem voltunk tudatában, hogy épp elhiszünk valamit. Így azonosultunk be rossz és jó gyerekké, okossá vagy butává, széppé vagy csúnyává, bátorrá vagy félénkké és még sorolhatnám az ellentétpárokat.

Nem vagyunk sem ilyenek, sem olyanok. Ez csak a dualista hitvilág szüleménye. A valódi lényünk nem kettős. Amikor megszülettünk még úgy voltunk egységben mindennel, hogy fogalmunk sem volt róla. Nem volt ’földi’ tudásunk, nem volt értelmezésünk, nem tudtunk különbséget tenni. Nem voltunk elkülönülve.

A valódi lényünk közelebb van, mint gondolnánk. Csak az elhitt gondolatok, az azonosulásaink választanak el tőle. És ez sem teljesen igaz. Ez az elválasztás egyben a híd is önmagunk felé. Ugyanis elválasztva élni nem ’jó’ nekünk. Az elválasztottság-érzés a szenvedésünk egyik fő forrása. Egyedül érezzük magunkat, ezért is keressük a Másik vagy mások társaságát. Hogy ne kelljen éreznünk a különállóságot.

És maga az elkülönültség gondolat-érzés együttese is hiedelem. Megtanultuk magunkat különálló lényként látni. Például amikor a szüleink mutattak egymásra, hogy ’Ő apu’ és ’Ő meg anyu’. Aztán ránk, hogy ’Baba’. Így szép lassan elhittük magunkat különállónak, és beleestünk a dualitás világába. Innen fakad minden magányosság érzetünk.

Amikor elkezd bennünk tudatosulni az automatikusan működő ’robot-énünk’ és az ebből származó szenvedés, legyen az fájdalom, félelem, hiányérzet vagy elkülönültség érzés, akkor nyílik meg a lehetőség a hiedelmeink felülvizsgálására. Amikor ráeszmélünk arra a képességünkre, hogy tudatában vagyunk a gondolatoknak, érzéseknek és cselekvésnek, azt is megérthetjük, hogy az, aki tudatában van ezeknek, ’nem lehet’ egy a gondolattal, az érzéssel vagy a cselekvéssel. Ekkor világlik ki, hogy azonosultunk a fájdalmunkkal, félelmünkkel, hiányérzetünkkel és különállóságunkkal. Hogy nem a fájdalom vagyok, hanem az, aki tudatában a fájdalomnak. Hogy nem én félek, hanem tudatában vagyok a félelmet egyben tartó gondolatoknak és érzéseknek. Hogy nem vagyok hiányos, nem vagyok elégtelen, hanem csak elhittem, hogy valami nincs velem rendben. Hogy nem vagyok elkülönülve másoktól, hanem mindössze így értelmezte az elmém.

Nincs velünk semmi baj. Csupán elhittük, hogy igen. Csupán így értelmeződött bennünk.

Ezzel a felismeréssel bármikor felülvizsgálhatom, hogy valójában kell-e hinnem a gondolatoknak. Legyen az félelmetes gondolat, a ’nem vagyok megfelelő’ gondolat, vagy bármilyen más feszültséget keltő gondolat.

Nap, mint nap azt találom, hogy nem szükséges. Az automata üzemmód fokozatosan elkezdett átváltani a tudatos jelenlét állapotába. És minden egyes alkalom, amikor észreveszem az automata reakcióimat, az egy-egy lépés a tudatosság útján.
Van mód arra is, hogy ezek az 'észrevevések' gyakoribbak legyenek. Találhatok különböző eszközöket az élet tudatos megéléséhez. Ilyen például a meditáció, ami lényegében nem más, mint a figyelem képességének aktív használata.

Meditálni, azaz észrevenni, ami a jelen pillanatban történik, és tudatosítani, hogy az észlelésemben nincs más, mint gondolatok (mentális és élő képek, illetve szavak) és testi érzetek (melegség, bizsergés, nyomás, szúrás, szorítás stb.) bárhol és bármikor lehet. Meditáció lehet a reggeli felkelés, egy kávé elfogyasztása, a munkába utazás, a sport, az evés, egy beszélgetés, a külvilág hangjainak hallgatása, egy ölelés, a szex, az írás és sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg, hogy minden érzékszervemmel, tudatos figyelemmel legyek benne. Minél többször teszem ezt, annál tudatosabbá válok.
És hogy ez mire jó? Arra, hogy egy olyan gondolat, ami feszültséget szül, vagy maga a feszültség érzése nem zár be többé. Ha tudatában vagyok a feszültséggel kapcsolatos gondolatoknak és az érzéseknek, már kevésbé azonosítom magam velük. Így szabadon megélhetem az érzést, vehetem észre a gondolatokat.

Itt egy gyakorlat, hívhatjuk meditációnak is, ha szeretnéd megtapasztalni, amiről írtam:

Csendesedj el belül, akár hunyd is le a szemed egy-egy mondat között. Idézz fel egy benned feszültséget keltő helyzetet, személyt. Lehet ez múltbeli vagy a jövőbe vetített helyzet. Nézz rá erre a helyzetre, személyre úgy, mintha egy külső szemlélő lennél. Figyeld meg, hogy mi történik, mit látsz vagy érzel…. Fedezd fel, hogy semmi más nem történik, mint gondolatok és érzések merülnek fel…. Lehet, hogy kívülről vagy a saját nézőpontodból látod a helyzetet. Lehet, hogy a gondolatok szavakként, mondatokban bukkannak fel. Lehet, hogy enyhébb vagy intenzívebb érzeteket tapasztalsz a testedben.

Nincs más dolgod, mint tudatában lenni ezeknek a gondolatoknak és érzeteknek. Csak nézd és érezd. Hagyd most kicsit itt lenni ezeket, anélkül, hogy továbbgondolnád, megoldást keresnél, kimenekülnél vagy meg akarnád szüntetni őket. Legyél megfigyelő…. Vedd észre, hogy egyik érzés, egyik gondolat sem mondja, hogy változtatnod kellene…. Figyeld meg, ahogy felerősödnek az érzések, ahogy újabb és újabb gondolatok tolulnak, és maradj még kicsit külső szemlélő…. Lásd, hogy a gondolat nem Te vagy, hiszen akkor nem is vennéd észre. Egy gondolat nem lehet tudatában önmagának…. Lásd, hogy az érzés nem Te vagy, egy érzés nem lehet tudatában önmagának…. Ha valami, akkor a tudat vagy, az észlelő.

Most térj vissza a kiinduló helyzethez, személyhez. Van azzal a gondolattal vagy érzéssel bármi baj, ami épp most merül fel?... Lásd, hogy a válasz erre a kérdésre, egy újabb gondolat vagy érzés. Lehet, hogy ez is, az is, egyszerre…. Fedezd fel a tapasztalásodban, hogy ha nem ’csinálsz’ semmit a felmerült gondolattal, érzéssel, akkor is változik, eltűnik…. Nem kell megszabadulnod tőle vagy megoldást keresni, mert magától jött és magától megy…. Mindössze az tart itt egy stresszes élményt, hogy el akarod távolítani. Most hagyd kicsit, hogy észrevehesd, amint magától oszlik szét.

A tudatosság ennyi: észreveszed a gondolatot, észleled az érzést. A szabadság ebben a tudatosságban rejlik. A szabadság a gondolatok és érzések ítéletektől mentes, puszta megtapasztalása.

Ha élőben is kíváncsi vagy ilyen tapasztalásra, gyere el a Meditációs Napra szeptember 27.-én, Szentendrére! 

További részletek itt a blogon: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html