3-5 MÁSODPERCES JELENLÉT GYAKORLAT - MEGPIHENÉS AZ ELMÉNEK

Életünk nagyobb részét tudattalan működések teszik ki. A tudattalan kifejezés annyit tesz, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy valójában csak felszínesen éljük meg a történéseket, mert gondolatban éppen máshol járunk és mert a mélyebben megbúvó érzéseket és hiedelmeket elfedik ezek a felszíni gondolatok. Például amikor munkába megyünk, mennyire vagyunk tudatában az egyes lépések kiváltotta érzeteknek, a tájnak, az épületeknek, a gondolatoknak, amik átsuhannak az elménken, a részleteknek? Mennyire vagyunk jelen abban, amit épp csinálunk vagy ami épp történik?

Leggyakrabban a munkába menet fejben még otthon vagyunk a reggeli beszélgetésben vagy vitában. Lehet, hogy gondolatban már bent vagyunk a főnök irodájában vagy azon mélázunk, hogy mennyire utáljuk a munkánkat.

A múltban és jövőben tett gondolati és érzelmi séták igen kimerítőek tudnak lenni. Persze vannak ebből praktikusak és feltöltő erejűek is, de most nem ezekről írok.

Ha például a reggelinél feszült volt a hangulat már az a feszültség is abból fakadt, hogy valójában nem voltunk jelen. Megjegyzi a társad, hogy reméli, ma itthon leszel vacsorára, te meg már gondolatban ott tartasz, hogy jó lenne, ha észrevenné, hogy nincs más választásod, mert simán kirúgnak, ha a munkaidő végén lelépsz. Igazából a társad csak azt fejezte ki, hogy veled szeretné tölteni az estét és te is szeretnél vele lenni, de közben félted a munkád. Tudatos szinten azonban ebből csak annyi jelenik meg, hogy a társad elvárja, hogy otthon legyél, meg pénzt is keress. A társ pedig a felszínen csak annyit lát, hogy mindig későn jössz, és azt gondolja, hogy már nem fontos neked. Ez a felszín.

Ezek a felszíni gondolatok szülik a feszültséget és fedik el a tudat alatt meghúzódó, homályos, alig észrevehető, kellemetlen gondolatokat és érzéseket. A múlttal és jövővel kapcsolatos felszíni, stresszes érzéseket és gondolatokat persze nem szoktuk szeretni, így tudattalanul is menekülünk ezektől, és pont ez a menekülés tart minket benne a szenvedésben. Menekülni meg félelmetes dolgok elől szokás, tehát kell itt mindig lennie valaminek, ami fenyegető a számunkra. Valami, amit veszélyesnek vagy félelmetesnek ítélünk.

Hogy lehet ezen változtatni? Hogyan lehet a feszült életvitelből, a szenvedésből vagy egyszerűen csak a stresszes helyzetekből kilépni?

A menekülésre, elkerülésre és megváltoztatásra tett hosszabb távon sikertelen kísérleteim során ráébredtem, hogy egyetlen út van számomra: szembenézni a félelmeimmel. A félelmek alapos megtapasztalása azért, hogy megismerjem a félelem valós természetét. Mire erre a pontra jutottam, már csak az hiányzott, hogy a félelmekre alkalmazva használjam az addig megtanultakat.

Hogyan lehet kilépni a vissza-visszatérő szenvedésből? A belépéssel. Belépni pedig annyit tesz, hogy elkezdek jelen lenni. Elkezdem tudatosítani azt, ami éppen történik. Észrevenni az egyes gondolatokat, észlelni a testi érzeteket. Nem továbbgondolni, nem megváltoztatni, nem érzésteleníteni, nem címkézni és minősíteni. Mindössze tudatában lenni, kicsit megállni és hagyni a gondolatnak vagy érzésnek, hogy legyen. Miért is kellene bármit csinálni velük? Lehet egy gondolattól bármi bajom? Vagy egy érzettől, például egy nyomás érzettől a fejemben? (Persze, ha már hosszabb ideje fáj a fejem, szúr a szívem vagy görcsöl a gyomrom, azért elmehetek kivizsgáltatni. A józan ész legyen kéznél. :) )

A félelem, a pánikrohamok és a szorongás hozta el számomra a lehetőséget, hogy a gyakorlatban, valós élethelyzetben is használjam mindazt, amit tanultam az önvizsgálatokról. Eljött a próba ideje. A lehetőség a jelenlétben rejlik. Jelen lenni. Itt és most észrevenni, tudatosítani, hogy éppen ez a gondolat jelent meg. Én raktam ide? Mondhatod, hogy igen, de valóban? Mindenkinél előfordulnak olyan gondolatok, amit véletlenül sem akar gondolni. Például, hogy elveszít valakit, akit szeret. Ezt senki nem akarja gondolni, mégis megjelenik időnként ilyen gondolat. Jelen lenni annyi, hogy itt és most észlelem, hogy milyen érzet jelenik meg a testemben a gondolattal egy időben. Például a veszteség gondolatával együtt összeszorul a torok, a sírás kerülget, nyomás nehezedik a mellkasra.

A gondolatok és testi érzetek együttes megjelenését Tépőzár-hatásnak nevezzük. A jelenlét annyi, hogy észlelem a gondolat és az érzet megjelenését ugyanabban az időben. Látom, hogy a gondolat önmagában nem több, mint szavak vagy mentális képek, és az érzet pedig önmagában (címkék, azaz szavak és képek nélkül) csak egy energia, ami épp átáramlik a pillanaton. A Tépőzár-hatás azt mutatja, hogy bár együtt jelennek meg a gondolatok és érzetek, de – ahogy a tépőzárnál is – ezek könnyen szétválaszthatóak, és persze könnyen újra össze is tapadnak. Idővel, mint a sokat használt tépőzárnál is, egyre gyengébben tart a kötés, végül már egyáltalán nem tapad. Amikor például a félelem, mint gondolat és a félelemérzet (mondjuk a mellkasi nyomás vagy remegés) elválik egymástól, akkor a félelem koncepciónk fellazul és elenged, megszűnik félelemnek lenni.

A jelen megtapasztalása mindössze annyi, hogy látom vagy hallom a gondolatot. Érzem az érzést. Nem kombinálok, nem akarom eltüntetni vagy megváltoztatni, mert ahogy jött úgy fog továbbállni bármilyen gondolat vagy érzés. Ha hagyom, hogy az legyen, ami. Ha hagyom, hogy a gondolat csak gondolat legyen és az érzet csak érzet legyen. Ha nem állok ellen a jelen tapasztalatomnak. Ha nem keresek kiváltó okokat vagy magyarázatokat a múltban, illetve megoldásokat a jövőben.

Megerősítem, hogy a jelen tapasztalásával nem akarjuk eltüntetni a múlt emlékeit és nem akarjuk megszüntetni a jövőre irányuló tervezést sem. Ezek természetesek, ha nem okoznak feszültséget. Ha viszont szenvedéssel járnak, érdemes visszatérni a jelen pillanatba, a pillanat természetes nyugalmába.

A jelenlét, a jelen pillanat természetes nyugalmához a következő gyakorlat segíthet el.

Bármit is csinálsz, bárhol is vagy mindig van 3-5 másodperced arra, hogy jelen legyél a pillanatban.

Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy megállsz egy pillanatra és tudatosítod a gondolatot vagy testi érzetet, ami éppen jelen van.

Ha például most arra gondolsz, hogy ’Ez meg mire lesz jó?’, csak lásd vagy halld a szavakat. Legyél tudatában a szavaknak, anélkül, hogy tovább fűznéd a gondolatot. Csak tartsd itt pár másodpercre a szavakat. Aztán folytasd azt, amit csináltál e rövid gyakorlat előtt.

Amikor legközelebb eszedbe jut a gyakorlat, újra állj meg egy pillanatra és vedd észre a gondolatot, ami épp megjelent és tartsd kicsit rajta a figyelmed. Majd folytasd a teendőid.

Ha fáj a fejed vagy bármilyen kellemetlen érzet van a testedben, állj meg pár másodpercre és csak érezd. Néhány pillanatig úgy legyél az érzettel, hogy semmilyen szándékod ne legyen vele. És folytasd a napod tovább.

Ha éppen felbosszant valaki, állj meg pár másodpercre és figyeld meg az éppen jelenlévő gondolatot. Merevítsd ki egy kicsit és csak nézd a szavakat. Vagy ismételd el magadban párszor és halld. Most nincs vele teendőd, nem kell továbbgondolnod vagy megmásítanod. Csak hagyd pár pillanatra.

Ha maradt valamilyen érzet is a testedben miközben felbosszantottak, akkor most irányítsd rá a teljes figyelmed és legyél vele pár röpke pillanatra, anélkül, hogy címkéznéd az érzést. Hagyd érződni kicsit.

Figyeld meg, ha a nap folyamán többször megállsz és megpihensz picit abban, ami épp van – legyen az gondolat vagy érzet – akkor mit tapasztalsz! Figyeld meg, hogy pusztán azzal, ha hagyod a gondolatoknak és érzéseknek, hogy legyenek, mennyivel könnyedebb a pillanat! Ha nem minősíted a gondolatot, ha nem címkézed az érzést, ha nem próbálod megváltoztatni, akkor lehetőséged van megismerni a gondolat és testérzet valós természetét, ami mindössze annyi, hogy megjelenik, majd eltűnik.

Lehet, hogy ez kevés az elmédnek. Lehet, hogy ez túl egyszerűnek tűnik. Lehet, hogy többre, jobbra, komolyabb magyarázatra vagy hihetőbb történetre vágyik. Ez teljesen rendben van, hiszen azt tanultad meg, hogy a kevés tudásodat gyarapítani kell, amit bonyolult képletekkel érhetsz el. Ha így van, vedd észre, hogy ezek is gondolatok. Vedd észre, ha testérzetek is járnak a gondolatokkal. Nézz és érezz! Hagyd kicsit magad mögött a történetedet és pihenj meg a jelen pillanat puszta megtapasztalásában.

Ez az elme pihenője. Sokat dolgozik egész nap, jár neki pár másodperc pihenő.
A pillanat természetes nyugalmában pihenve az elme előtt egy új perspektívák nyílnak. A ’nem kell szenvedni’ perspektívája. A ’rendben vagyok’ perspektívája. A ’dolgok megfelelőek’ perspektívája. És paradox módon ezek az új perspektívák nem a passzivitás, a beletörődés vagy motiválatlanság felé visznek, hanem éppen ellenkezőleg: a szabad, aktív és szeretetteli élet felé. A könnyed, kreatív cselekvés felé.

Hagyd ezeket a gondolatokat és a velük járó érzeteket is, hogy legyenek. Pihenj meg ebben a jelenlétben kicsit. Vedd észre, hogy ezek is gondolatok és testérzetek. Hogy felbukkantak és szertefoszlanak. Pihenj ebben a tapasztalásban pár pillanatot.

3-5 másodperc. Naponta többször. Ahányszor eszedbe jut. Ennyi.


Ebben a hónapban jelenik meg Scott Kiloby Természetes Nyugalom című könyve, amit a Libri boltjaiban lehet majd kapni. Ebben a könyvben Scott részletesen bemutatja rövid megpihenések jelentőségét, az Élő Önvizsgálatokat, a kapcsolatot a félelmek, a függőségek és az identitások között, illetve rengeteg gyakorlati lehetőséget mutat be, amivel megkönnyítheti az önismereti utunkat.
Itt a blogon megtalálod a Természetes Nyugalommal és az Élő Önvizsgálatokkal kapcsolatos legtöbb információt és programot.