Ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikeredett és lehet, hogy az elme elveszti az érdeklődését olvasás közben. Próbáld meg a szíveddel olvasni, mert neked is írtam. Van benne legalább egy dolog, ami Neked szól!
A csecsemőben nincs ellenállás. Figyeld meg, hogy egy ilyen
picuri lény milyen természetességgel éli meg a pillanatokat. Ahogyan áramlik az
élet történéseivel. Néz, amikor néz. Sír, amikor sír. Gügyög, amikor gügyög. Szopik,
amikor szoptatja az anyja. Nincs benne ellenállás, ezért áramlik teljesen
természetesen mindennel. Jelen van, nincs számára idő, nincsenek lehetőségek
vagy elvárások. Csak a most van. Áldott állapot.
Aztán idővel megtanul dolgokat. Megtanul azért sírni, hogy
felvegyék, mert így kapcsolódott benne össze. hogy a sírással járó testi érzet elmúlik, amikor anya felveszi. Mielőtt azt hinnénk, hogy milyen kis
rafkós, tudnunk kell, hogy ezt nem tudatosan teszi. Teljesen tudattalanul értelmezi
a helyzetet és ebből fakadnak a szintúgy tudattalan működései, reakciói. (Felnőttként a működéseink legjava ugyanilyen tudattalan.)
És amikor egyszer mégsem veszi fel anya őt, amikor már jól
megszokta ezt, akkor jön az első ellenállás. Ellenállás annak, ami éppen van.
Ilyenkor a pici már nem csak az áramlós, természetes sírás-állapot megélésében
van, hanem hozzájön egy plusz feszültség, ami abból fakad, hogy nem a
megszokott módon alakulnak a dolgok. Nem múlik az érzés, mert nem vettek fel. Már gépiessé vált a sírok-felvesznek. Ez persze feszültséggel jár, ami az ellenállásból fakad.
A jelenlét egyre gyakrabban szakad meg, mert a pici – szülői segítséggel –
megtanulta, hogy a sírással és az ezzel járó testi érzettel valami baj lehet,
meg kell azt szüntetni, és most – talán mert a szülőnek épp tele van a hócipője
– nem veszik fel, az érzés meg egyre erősebb, és a kicsi egyre kevésbé ’akarja’
átélni. Ez – az előtte normális sírásból – felfokozott érzelmi állapotot okoz,
ami ismeretlen számára, és mindössze a belső ellenállás tartja fenn. Ezt persze a gyerek
nem tudja, többnyire a szülő sem tudja és a gyerek így nő fel, így találkozik
az életében egyre gyakrabban a feszültséggel és az attól való megszabadulás
szándékával.
Felnőve aztán megláthatja ezt a működést, és kemény munkával
tudatosulhatnak, feloldódhatnak a gépies reakció sémák. Ehhez van szükség az
éber jelenlétre, amolyan kirándulásokra vissza a csecsemőkorba. Abba az állapotunkba, amikor
még nem volt semmiről tudomásunk. Most a tudásunkkal és tapasztalatainkkal, az
önazonosságunkkal együtt indulhatunk felfedezni azt, akik vagyunk. Megláthatjuk a sematikus működéseinket, az ezeket fenntartó érzéseket, gondolatokat és a belső ellenállásunkat.
Sokféle módszert használhatunk ehhez. Én rengeteget
önvizsgálatot tartottam és közben azt láttam meg, hogy az éber jelenlét alapvető
fontosságú ebben a folyamatban.
Éber jelenlét nélkül önvizsgálatot tartani olyan, mintha síbakancsban
masszíroznák a talpad. Nem érzel semmit sem. Pedig az önvizsgálatok pont az
érzéseket hívják elő és teszik megélhetővé. Az érzések elől menekülünk, mert
úgy érezzük, hogy fájnak, rosszak, vagy éppen jók viszont gyorsan elmúlnak, nem
érdemeljük meg őket és sorolhatnánk a végtelenségig, hogy miért ne érezzünk.
Az érzések elől leggyakrabban a gondolkodásba burkolózunk,
teljesen tudattalanul, ezzel védve magunkat a fájdalommá minősített
testérzetektől.
Éber jelenlét nélkül bármit tenni olyan, mintha ott sem
lennél abban a tevékenységben. Gondolatban már a jövőben, a lehetséges
következményeknél vagy a múltban merengve vagy. Figyeld meg például, amikor eszel mennyire vagy jelen. Észreveszed-e a különböző ízösszetevőket vagy
azt, ahogy jelez a tested, hogy elég? És azt, hogy egyáltalán kívánod-e?
Gyakran eszünk úgy, hogy közben fejben már a következő teendőnél járunk vagy
tévézünk. Aztán egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy majd kipukkadunk és
mozdulni sem bírunk.
Vehetünk egy baráti beszélgetést is példának. Lehet, hogy
olyan vagy, aki nehezen bírja kivárni, amíg a Másik befejezi a mondatot, mert
gondolatban folyamatosan kommentálod, mindig mindenről eszedbe jut valami, amit
valamiért ki is kell mondanod. Vagy az is lehet, hogy csendben meghúzódó vagy,
aki szintén kommentálja a Másik mondandóját, de nem mondja ki. Vagy olyan
aligvárommárhogyhazamenjek típus vagy, aki ugyanúgy máshol jár fejben.
Próbáld ki milyen
úgy enni, hogy minden idegszálad az étel ízeivel, illataival, színeivel,
formáival, a testedben kialakuló érzetekkel van elfoglalva. Vagy úgy részt
venni egy beszélgetésben, hogy elmerülsz a Másik hangjában, mozdulataiban,
gesztusaiban.
Ha nem vagy ott a
jelen pillanatban, mindegy, hogy eszel, beszélgetsz vagy bármi mást
csinálsz, egészen más dolgokat tapasztalsz. Ezek nem rosszabbak, csak mások.
Felmerülhet benned a gondolat, hogy: Mi az, hogy nem vagyok jelen a pillanatban? Amikor a gondolataimmal, a jövővel
vagy a múlttal foglalkozom az nem jelenlevés a pillanatban?
Igazad van. Ez is jelenlevés. Itt most arról van szó, hogy egy adott
tevékenységben vagy állapotban, az apró részletekben és a testben megjelenő
érzésekkel jelen vagy-e. Arról, hogy amikor eszel, beszélgetsz vagy mást
csinálsz, ott tudsz-e maradni csupán abban a tevékenységben jelenlévőként. Ha
emlékszel, abból indultunk ki, hogy gyerekként megtanultunk menekülni a rossz
érzések elől.
Gyakran előfordul, hogy feszültek vagyunk ilyen hétköznapi helyzetekben.
Bűntudatunk lesz, hogy túlesszük magunkat. Vagy félreértjük a Másikat, mert valójában
oda sem figyeltünk. Ekkor jöhet jól az éberség, a jelenlét, mert ezek segítségével megszakadhatnak a menekülési kényszereink, felismerhetővé válnak a gépies cselekedeteink, gondolataink és érzéseink.
Megtapasztalva a jelenlétet nem kell többé máshova, másra vágyni. Békére lelhetsz benne.
Ahogy keressük a kiutakat a feszültséget keltő helyzeteinkből, lehet, hogy épp
az önvizsgálathoz találunk. Buzgón belefogunk az önismerkedésbe, úgy gondoljuk,
hogy majd jól megoldjuk az életünk nehézségeit. Aztán a kezdeti lelkesedés le-letörik. Vajon miért? Saját tapasztalatom
azt mutatja, hogy mindössze azért, mert ugyanúgy, azaz intellektuálisan állunk hozzá. Valójában próbáljuk kigondolkodni
magunkat a feszültségeinkből.
A feszültség nem csak gondolat, ezt tudjuk. A testben mindig
megjelenik valamilyen érzet formájában is. A lényeg, hogy amikor gondolkodunk a feszültség testi érzete csökkenni látszik.
Ezt kajálja be az értelmezőkénk, az elme. Azt hisszük, – és ennek nem sem vagyunk
tudatában eleinte – hogy a gondolkodás oldja a
feszültséget. (Na, persze ez sem mindig van így, de maradjunk ennél az esetnél.)
A gondolkodás, a
gondolati áramlatra való figyelem elveszi
a hangsúlyt az érzetről. Ezt tanulta meg az elme és gépiesen megy a
gondolati folyamatok felé, mert az könnyebbnek és fájdalommentesebbnek tűnik.
Gyakran így is van, csak hosszabb távon észrevehetjük, hogy a feszültség
nemhogy oldódik, inkább növekszik. Amiből újfent a gondolkodásba menekülünk és
az ördögi kör fel is állt. Ebben őrlődünk egészen addig, amíg rá nem jövünk,
meg nem tapasztaljuk, hogy valójában mi is történik velünk. Amíg meg nem
ismerjük a gondolati és testi energiák, érzetek működését.
Vissza is érkeztünk az érzéshez. A testben megjelenő
energiákhoz, amiket az elme folytonosan osztályoz. Hol kellemetlen, hol
kellemes címkével látja el az érzéseket.
Lehet, hogy az olvasottak alapján most már kezdesz kiszaladni
a világból. Megértem, én is voltam így. Mindjárt befejezem. Most tudhatod meg,
hogy mihez kezdhetsz az érzésekkel, testérzetekkel.
Ha a testedben felbukkanó elutasított, negatívnak minősített érzetekkel elkezdesz úgy bánni,
mint az étellel vagy a barátod meghallgatásával, amikor éberen jelen is vagy
ezekben, észre fogod venni, hogy az
érzetek (pl. egy fejfájás vagy egy gombócérzet a torokban) a velük együtt megjelenő címkék (pl.
fájdalmas, kellemetlen) nélkül szabadon
áramló energiák, amik csak egy darabig érződnek. Jönnek mennek a tapasztalásodban. Sőt, olyan is megtörténhet, hogy egy lüktető fejfájásból kellemesen
hullámzó érzet válik vagy egyszerűen feloldódik.
Az éber jelenlét
tanulható. Gondolkodni, jövőbeni terveket szövögetni és a múltunkat
felidézve élni is megtanultunk. A szüleinktől, az óvodában, az iskolában,
mindenhol ezt láttuk és hallottuk. Mélyen beivódtak a gondolati és testi reakciók, működések a
tudatunkba. Sokat ’gyakoroltuk’ ezeket. Ráadásul – gyerekként – mérhetetlen
kíváncsisággal gyakoroltuk.
A jelenlét, az éber jelenlévő megtapasztalása gyakorlással
ugyanígy beivódik. Persze az elvárás
nélküli, puszta kíváncsi hozzáállás elengedhetetlen ehhez a megtapasztaláshoz.
Gondolj csak bele, pici, 1-2 éves gyerekként volt-e bármilyen elvárásod? Még a
kíváncsiságról sem tudtunk. Figyeld csak meg az ilyen
kicsi gyerekeket és megismered az emberi alaptermészetet.
2010 óta tanulom és gyakorlom az éber jelenlétet, amit nevezhetünk
meditációnak is. Nem csak a hagyományosan elképzelt meditációs formák ezek,
hanem gyakori éberség. Hétköznapi helyzetek figyelemmel átitatott, éber átélése.
Az önvizsgálatok mutatták meg nekem a jelenlét fontosságát.
Mert jelenlét nélkül – az érzetek gondolat nélküli megtapasztalása hiányában – a
gond gond marad, a feszültség növekszik, mi meg szenvedünk.
Gyere és tapasztaljuk meg együtt a jelenlét gyógyító
hatásait a Meditációs Napon, Szentendrén, legközelebb október 18.-án!
A Meditációs Napról bővebben itt olvashatsz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése