ZÁRT ELME, NYITOTT ELME
Az elmúlt 4 év alatt ennek a két,
látszólag ellentétes fogalomnak különböző ’mélységei’ tárultak fel előttem.
Amikor először olvastam Byron
Katie egyik könyvében a zárt és a nyitott elméről, még kissé fura és
megfoghatatlan volt számomra. Katie ugyan nagyon jól és egyszerűen fogalmaz, de
az emberi elme mindig sajátosan értelmez,
mindig úgy, hogy a legkisebb bajba kerüljön.
Szóval, mint általában, az elmém,
ez az automata, értelmező gépezet fenntartással kezelte az olvasottakat. Nem
teljes elutasítással, mert valami erős igazságszaga volt annak, amiket Katie
leírt.
Intellektuálisan elég hamar
felfogtam, hogy mi a különbség a zárt és nyitott elme között. Katie gyakorlati
módszerének, A Munkának, a kérdéseknek a hatására láthatóvá vált, hogy a Zárt Elme egy olyan állapot, amikor
az embernek egy adott helyzetben vagy azzal kapcsolatban nagyon beszűkül a
látása és csak azt tudja igaznak vélni,
amit éppen gondol és érez. Egy egyszerű példával érzékeltetve: ha a párunk
vagy a gyerekünk becaplat a lakásba – amit épp előtte takarítottunk ki – sáros
cipővel és harsány jókedvvel, akkor a legritkábban örülünk vele együtt. Ha
ilyenkor feszültté válunk az csak azért van, mert az elménk éppen csak a sáros
foltokra fókuszál a padlón, és mindeközben olyan gondolataink támadnak, mint
például ’Nem veszi figyelembe a fáradtságos munkám!’ vagy ’Nem ezt érdemlem!’. Amikor bezár az elme, mindig feszültség
keletkezik a testünkben. Lehet, hogy a fejünk fájdul meg vagy úgy érezzük,
hogy gyomorszájon vágtak. Esetleg egy gombócérzet keletkezik a torkunkban. Az,
hogy hol jelenik meg a feszültség és milyen intenzitású, egyénenként
különbözhet. Mondhatjuk, hogy a feszültség
jelzés, ami azt mutatja, hogy az értelmezésünk egy szűk mezsgyén jár, így
nem látjuk a fától az erdőt, azaz ilyenkor
nem a valóságot látjuk.
Hiszen a valóság itt nem biztos,
hogy az, ami a gondolatinkban megjelenik. Nem tudhatjuk, hogy a Másik azzal a
belső szándékkal jött-e be, hogy ne vegyen figyelembe. Ez egy gondolat, amit megkérdőjelezés nélkül
hiszünk el. És ez teljesen természetes, hiszen eddig még nem ismertük az
elme automatikus működési mechanizmusait, egyáltalán nem voltunk tudatosak
arra, hogy épp ez a gondolatom támadt és ez nem biztos, hogy így van.
ÉRZÉSEK A TESTBEN ÉS ÉRZELMEK
A gondolati folyamatok mellett fontos - ha nem fontosabb - az érzelmi energia megjelenése, a testi érzetek megjelenése. A nem szeretett érzetek, mint például a feszültség - legyen az gombócérzet a torokban vagy görcs a gyomorban - megjelenése.
Nem
tanultuk meg, hogy mik ezek. Nem mondták vagy mutatták meg, hogy
nincsen baj az érzésekkel, hogy ezek teljesen természetesen jelennek meg
és alakulnak át. Legtöbben azt tanultuk meg, hogy egyik érzés jó, a
másik rossz, és olyan hozzáállást tanultunk meg az érzésekkel
kapcsolatban, hogy a jókat tartsuk meg és a rosszakat kerüljük el,
szabaduljunk meg tőlük vagy nyomjuk el őket. Alap hozzáállásunk, hogy minősítsük és kontrolláljuk az érzéseket.
Scott
önvizsgálataival arra ébredtem rá, hogy bármilyen érzést tapasztalok is
az önmagában nem több, mint érzet, energia. A feszültség, konkrétabban
például a gyomromban megjelenő összehúzódás egy energia. Ez az energia
attól lesz feszültség, hogy az elme megcímkézi. Szavakkal írja le. Finom
mentális képekkel tűzdeli meg.
Amint
ezek a szavak és képek, az értelmezések leválnak az energiáról, az
többé nem lesz feszültség, rossz, megváltoztatandó vagy félelmetes.
Puszta energia marad, ami szabadon áramlik tova.
Scott módszere megtanított lenni az érzésekkel, valóban átélni és látni a testi és gondolati energiákat. Ez mérhetetlen szabadság és teljesen feszültségmentes.
Paradox módon a feszültség vezetett a feszültség feloldódásához.
AZ EGYSZERŰ VALÓSÁG
Visszatérve a fenti példához a valóság egyszerűbb annál, amit a gondolatok és érzések sugallnak. A
Másik bejött a lakásba. Ez a valóság. És zajlott benne is valami. Lehet, hogy
valamitől felhőtlen jó hangulata lett és még azt is elfelejtette, hogy cipő van
a lábán, nemhogy az még sáros is. (És lehet, hogy ezt olvasva már be is van
kapcsolva az elméd értelmezőkéje és azt gondolod, hogy ’Na jó, azért
megdicsérni ugye nem kell! Ne adjunk neki egy ilyen felmentést.’) Itt érdemes
kicsit lelassítani az épp kiáradni készülő gondolati és érzelemi folyamot, mert
ezekkel a gondolatokkal együtt elkezd visszazárni a már kicsit nyíló, kíváncsi
részünk. Ha ezeknek a gondolatoknak hiszünk, újra bezár az elménk, ami újabb
feszültséggel jár. És az ördögi körből így nem jövünk ki. Az elme nem válik nyitottá.
Azt láttam még meg az
önvizsgálataim során (A Munka egy olyan önvizsgálati folyamat, amiben
felülvizsgáljuk a stresszes gondolatainkat), hogy amikor csak azt tartom
igaznak, amit épp hiszek vagy érzek és ez még feszültséggel is jár, az benne
tart a szenvedésben. A hitem, a megkérdőjelezetlen ’tudásom’ tart benne a
szenvedésben. A feszültség megjelenése azt mutatja, hogy az igazunkkal valami nem
stimmel, hogy az elménk éppen lezárt.
FESZÜLTSÉG ÉS FELOLDÓDÁSA
Az önvizsgálatok előtt a feszültség kellemetlen és elkerülendő
dolog volt a számomra. Mára ’jóbaráttá’ vált, aki mindig figyelmeztet, hogy
hosszú távon jobb nekem (és persze a környezetemnek is), ha kicsit körülnézek
az igazam táján, mert valószínű, hogy éppen nem a valóságot látom. A feszültség mutatja az utat a Nyitott Elme
és az érzések természetes megélése felé. Jelzi, hogy ez zsákutca, indulj másfelé.
A legtöbb önvizsgálat után
kinyílt az elmém. Ennek legfeltűnőbb jele a feszültség teljes feloldódása és a
hála, elfogadás és szeretet megjelenése. Nyitott
Elmével nincsenek feltételezéseink vagy tisztán látjuk, hogy azok csak
feltételezések. Nyitott Elmével feszültség
nélkül kommunikálhatunk. Megkérdezhetjük,
hogy mi zajlik a Másikban. Könnyedén elmondhatjuk,
hogy rosszul esik a sár látványa a padlón. Kérhetjük
a Másikat, hogy vegye figyelembe a munkánk. Kíváncsivá válhatunk és meghallgathatjuk a Másikat. És mindezt
stressz nélkül. Ha mégis dühösek leszünk vagy elkeseredünk, akkor tudatában
lehetünk, hogy az elme épp zárul, a valóság kezd homályossá válni. Ilyenkor ott
a lehetőség újra megállni kicsit és felülvizsgálni a stresszes gondolatokat. Nyitott Elmével nem kell félnünk az érzésektől sem. Szabadon átélhetjük az érzelmi energiákat és a feszültség bármely formáját.
4 év alatt sok lehetőségem volt erre. Sokszor zárt be az elmém, ezzel védve az igazát, az önazonosságát. Csak ezzel mindig járt több-kevesebb feszültség és emellett rengeteg energiát emésztett fel az igazam fenntartása. Persze ma is vannak dolgok, amit igaznak vélek és feszültséggel járnak, ma is beindulnak az automata reakciók és előfordul az ebből fakadó stressz is. Csak már láthatóvá vált ez a működés és gyakran előfordul a tudatos jelenlét állapota, amikor könnyen és gyorsan észrevevődik ez a folyamat. Mára természetessé vált átélni a ’negatív’ érzéseket, tudatában lenni a felmerülő gondolatoknak. Az elme folyamatosan nyílik. És persze tovább értelmez, de már látja, hogy a feszültség egy jelzés, a gondolat nem egy a valósággal, és érezni szabad, az érzés természetes energia. A feszültség haszna, hogy a kellemetlenségéből adódóan nem hagy nyugodni, elgondolkodtat, új irányokba mozdít, új tapasztalatok felé visz és mindezekkel segít feloldani önmagát.
Ez
a két önvizsgálati módszer és a jelenlétem napjában többször is táncra
perdül. És amikor megjelenik valamilyen stresszes gondolat megfűszerezve
egy kis feszültségérzettel, az már nem a világvége, nem húz 'le', nem
tart 'lent'. Vagy ha mégis, akkor csak átélem ezt a 'lentet', mert
tudom, hogy átmeneti, tudom, hogy történet, és tudom, hogy semmi baj
nincs vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése