A TÉPŐZÁR-HATÁS

Ha beindult a nyáltermelődésed miközben a képeket nézted, máris megtapasztaltad a Tépőzár-hatást.

SZERELMES ÖLELÉS

Ha eszedbe jutott egy emlék a fenti két szóról vagy arra gondoltál, hogy milyen jó is lenne egy ilyen ölelés, akkor megint megtapasztaltad a Tépőzár-hatást működés közben.

És amennyiben akár a képek nézése, akár a szavak olvasása közben megjelent a testedben bármilyen érzés, érzet, megint csak a Tépőzár-hatással találkoztál.

Ez a hatás, ez a működés meghatározza az életünk minden egyes percét. Az elme úgy működik, hogy bizonyos képekhez bizonyos szavakat és érzeteket tapaszt, tépőzáraz hozzá. Fontos, hogy ezek az összekapcsolódások nem fixek. Némi tudatos figyelemmel elválaszthatóak egymástól.

No, de miért van erre szükség, kérdezheted? Miért kellene szétválasztani? Enni jó, szerelmesen ölelni meg lehet, még jobb. Hát, elsősorban nem is a ’jó’-nak ítélt dolgokkal kapcsolatban szoktuk használni.

Ha felidézel egy számodra kellemetlen helyzetet, képet, szót vagy érzést, akkor viszont máris itt van a jelentősége.

GYENGE VAGY! UNALMAS VAGY! ÖNZŐ VAGY! UTÁLATOS VAGY! TEHETETLEN VAGY! BÉNA VAGY!

Ezeket a szavakat olvasva, nagy valószínűséggel, elindult benned valami pici rossz érzés, felidéződött egy kellemetlen helyzet vagy beindult a gondolat áradat. Talán gondolatban védekeztél, menekültél vagy megrémültél. És az is lehet, hogy csak elgondolkodtatott a fenti pár szó.

Ha látsz az utcán egy balesetet vagy éppen két embert, akik kiabálnak egymással, vagy a mögötted álló autós ráfekszik a dudára, azonnal beindulnak az érzések és a gondolatok. Ez a tépőzár-hatás, és ezekben az esetekben már lehet, hogy szükséged lenne arra, hogy szétválaszd a képeket, szavakat és érzeteket egymástól.

Scott Kiloby, az Élő Önvizsgálatok atyja, az találta, hogy a bennünk keletkező feszültség egy olyan történet, ami az adott helyzethez tartozó szavak, képek és érzetek összetapadásából áll. Hogy a dolgok elkülönülve nem léteznek és hogy mi (mint egyén) sem vagyunk elkülönülve egymástól és a dolgoktól.

A feszültség (és minden más dolog) a következőkből áll össze:

-          a FESZÜLTSÉG SZÓBÓL, és összes hozzá kapcsolódó szóból

-          olyan KÉPEKBŐL a fejünkben, amikhez feszültség kapcsolódik

-          és TESTI ÉRZETEKBŐL, amiket a feszült helyzetekben szoktunk érezni

Ezek együtt tudnak a feszültség lenni.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy nem szeretünk feszültek lenni. Próbálkozunk is megszabadulni ettől az érzéstől vagy valahogy feloldani. Ez hol sikerül, hol nem. És a feszültség újra fel-feltűnik az életünkben. Olyan, mintha nem sok hatásunk lenne rá. Amikor meg konkrétan feszültek vagyunk, inkább még erősödik is, mikor szeretnénk eltüntetni.

Az én életemben akkor lett ennek jelentősége, amikor a feszültség több területen és egyre gyakrabban jelent meg. Nem is értettem, hogy mi történik, mert alapvetően nyugodt embernek ismertem magam.

Amikor elkezdtem megtapasztalni a Tépőzár-hatás működését, amikor elkezdtem tudatossá válni az elme működésére, akkor láttam rá, hogy a nyugodtság és a feszültség nem több, mint a gondolatok és érzések összekapcsolódása. Amióta megértettem a Tépőzár-hatást, azóta nem érzem rosszul magam, amikor egy nagyon beteg emberrel találkozom. Nem kell rettegnem, amikor egy intenzív és ismeretlen érzés van bennem. Nem kell szenvednem attól, ha valamelyik szerettem szomorú vagy ideges.

És ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenné váltam. Mindössze arról van szó, hogy egy ilyen helyzetben nem azonosulok a felmerülő gondolatokkal és érzetekkel. Ha meg mégis, akkor van lehetőségem megvizsgálni és megtapasztalni újra a Tépőzár-hatást működés közben. És van lehetőségem találkozni az azonosulásokkal.

Sokakkal dolgoztam az elmúlt 3 évben és amikor a klienseket megismertetem ezzel az alapvető és automatikus működéssel, minden egyes esetben oszlik a feszültség, tovatűnik a rossz érzés, semmivé válik egy pánikroham vagy szorongás.

A Tépőzár-hatást megfigyelheted az életed bármely pillanatában. Az Élő Önvizsgálatokat pedig megtanulhatod az Alaptanfolyamon, a Mélyítő Kurzusokon és a Tematikus Tanfolyamokon.

ÍGY IS LEHETSZ AZ ÉRZÉSEKKEL

Gyakran kapom a kérdést, hogy mit kezdjünk az intenzív, változni nem nagyon akaró, kellemetlen vagy kifejezetten rossz érzésekkel.

Az önvizsgálatok alatt többnyire eljutunk odáig, hogy rálátunk például a tehetetlenség, kilátástalanság vagy a magányosság érzésének okaira. Meglátjuk és meg is értjük hogyan kapcsol be ez az érzés. Néha tudunk vele lenni vagy egyszerűen csak szertefoszlik. Mégis előfordul, hogy olyan elemi erővel tör ránk az érzés, hogy azt gondoljuk-érezzük: Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel!

Többféleképpen is megközelíthetünk egy ilyen helyzetet. Az egyik lehetőség – nem feltétlenül a legkönnyebb – az, hogy az érzést közvetlenül tapasztaljuk meg. Persze, kinek mit jelent a megtapasztalás :-) Megpróbálom úgy szavakba önteni ezt, hogy befogadható és megérthető legyen.

Először is, a közvetlen megtapasztalás alatt azt értjük, hogy az adott érzést, érzelmet önmagában, gondolatok (szavak és képek) nélkül, mint testi érzetet, pozitív és negatív címkék nélküli energiát tapasztaljuk meg. Amikor ez megtörténik, a címkék, értelmezések lehullanak és marad az energia, úgy ahogy van, feszültség nélkül.

Vegyük a fent említett tehetetlenséget vagy bármilyen, épp aktuális érzést, érzelmet. Ez a tapasztalás akkor a legerőteljesebb, ha akkor csinálod, amikor az érzés éppen elborít. Jól jöhet ilyenkor – főként eleinte – egy képzett facilitátor is!

Szóval, itt van veled az érzés. Tombol, mint egy vihar. Amit ilyenkor – teljesen tudattalanul – csinálunk az az, hogy automatikusan elhisszük az érzéssel együtt felbukkanó gondolatokat. Például a tehetetlenség érzéséhez kapcsolódó ’ha a gyerekem nem tanul, akkor nem viszi semmire az életben’. Vagy amikor azt érzem, hogy elkeseredek, mert ’az apám nem veszi észre, hogy folyton megbánt’, vagy a félelem érzéshez tapad a ’meg fogok bukni a vizsgán’ gondolata. Lehetek a másikkal kedvesen kérő vagy határozottan utasító, esetleg mérgesen kiabáló, a helyzet látszólag mit sem változik. Rajtam meg egyre jobban eluralkodik az említett példák tehetetlenség, elkeseredés vagy félelem érzése.

Mindössze annyi történik, hogy a sok gondolat és az érzés közepette valahol elveszek, összezavarodok. Az egész azért tud így lenni, mert nem vagyok tudatában, hogy mi is történik. Azt hiszem, hogy az elmémben sorakozó gondolatok és a testemben lévő érzések én vagyok, és ez a valóság.

Most akár el is kívánhatsz engem a jó fenébe, mert hogyan is írhatok neked olyat, hogy amit megélsz az nem te vagy, az nem a valóság!

Teljesen érthető ez számomra. Én is ezt gondoltam, amikor először találkoztam ezzel. Ezért is fontos tisztázni, hogy mit értek az alatt, hogy a gondolatok és érzések nem te vagy és hogy nem valósak.

Az érzés, érzelem a következőkből tevődik össze:

1. A tehetetlenség és bármilyen más érzés csak úgy létezik, hogy:
   Van hozzá egy leírt szavunk: pl. TEHETETLENSÉG. Az érzéshez hozzákapcsolódott a szó.
2. Az érzéshez hozzákapcsolódtak képek: pl. a szülő, testvér - vagy saját magam - egy helyzetben hogyan néz ki, milyen a testtartása, arckifejezése.
3. És az adott helyzetekben megjelenő testi érzet is hozzákapcsolódott. Pl. kimegy a kézből-lábból az erő vagy gombócérzet keletkezik a torokban.
4. Végül megtanultuk, hogy ez mit jelent: pl. akkor vagyok tehetetlen, amikor bármit is csinálok, a helyzet, dolog, személy mégsem változik. Megtanultuk az értelmezést. Ezt halhattuk, láttuk a szülőktől, nagyszülőktől, testvérektől, óvónénitől stb., és így értelmeződött bennünk.

Ez a megközelítés fura lehet, ha először találkozol vele ebben a formában. Az önvizsgálatok során a fenti megközelítést sajátíthatod el. És a megközelítés erre a tapasztalásra egy nagyon gyenge szavacska J

Amikor elönt az érzés, egyszerűen csak csukd be a szemed és ülj bele a kellős közepébe. A figyelmedet irányítsd a megjelent testi érzetre. Az adott érzelemhez, érzéshez többféle testi érzet is tapadhat, kapcsolódhat. Lehet, hogy a gyomrodban érzel feszültséget, lehet, hogy a mellkasodra nehezedik valami vagy a torokban érzel gombócot. És lehet, hogy figyelsz befelé és épp semmit sem érzel. Ilyenkor az elme képes olyan zakatolásba kezdeni, hogy a gondolatoktól nem tapasztalsz testi érzetet. Ez teljesen normális én-védelmi mechanizmus. A testi érzet mindig ott van, csak éppen nem érzékeled. Ha nem lenne, akkor nem tudnád rosszul vagy feszültnek érezni magad.

A facilitátor pont ebben tud segíteni neked. Ott tart az érzelemben, felhívja figyelmed a felbukkanó szavakra, képekre és segít megtalálni és visszakerülni a testi érzethez. Ilyenkor ő a tudatosságod. És ahogy haladsz önvizsgálatokban, megtapasztalhatod azt, hogy te, önállóan is képes vagy tudatában lenni a gondolatoknak és érzéseknek. Megtanulod ezt a fajta nézést és jelenlétet.

Tehát ülsz az érzelmi vihar kellős közepében. Hogyan? Úgy, hogy tudatában vagy a gondolatoknak (mint pl. tehetetlen vagyok, a gyerek nem tanul, hiába beszélek neki stb.) és figyelmedet a testedbe irányítod, megfigyeled, mit érzel. Ha olyanok jönnek, hogy dühöt vagy elkeseredést érzel, akkor tudatosítsd, hogy ezek is érzelmeket kifejező szavak, gondolatok. Nem ilyeneket keresünk, hanem testi érzeteket! Csak legyél tudatában a szavaknak. Felbukkanhatnak képek is az elmédben, mint pl.: a gyerek a gép előtt játszik. Ezeknek is legyél tudatában és figyelj befelé, a testi érzetre.

Amikor megvan az érzet (gombóc, nyomás, feszítés vagy bármi más), csak legyél vele. Merülj el benne, érezd, figyelgesd, tapasztald. Ha észreveszed, hogy újra gondolatokkal foglalkozol, csak legyél ennek tudatában és irányítsd vissza a figyelmed az érzetre. Ezt folytathatod egészen addig, míg csak az érzet marad, feszültség nélkül.

Erőteljes, sokáig elfojtott érzelmek kerülhetnek felszínre az önvizsgálat, az érzet tapasztalása közepette.

Lehet, hogy ez a testi érzet félelmetesnek, fenyegetőnek tűnik a számodra. Ilyen esetekben szintén nagy segítség a facilitátor, aki megfelelően képzett abban, hogy addig vigyen a tapasztalásban, amíg ez a fenyegetés szertefoszlik.

Fontos hangsúlyoznom, hogy az esetek többségében, eleinte a képzett facilitátor támogatása, tapasztalata elősegíti a folyamatot! Ez megkönnyíti az elindulást és elkerülhetővé teszi a téves következtetések levonását, és az ebből adódó nagyobb, hosszabb ideig tartó feszültséget.

A testi érzet önmagában való, gondolatok és érzések nélküli, tapasztalása egészen új perspektívába helyezi az életet. Az érzések és gondolatok szabad áramlása felszabadítóan hat az egész életünk megtapasztalására. A feszültséget keltő gondolatoknak és kellemetlen érzéseknek való ellenállás megszűnésével kinyílik a kapu valódi önmagad megtapasztalására.


Ha nem csak kukucskálni akarsz ezen a kapun túlra, hanem át is mennél rajta, hogy körülnézz ott is, gyere el az év utolsó alaptanfolyamaira!
BYRON KATIE Munka Önvizsgálat október 26.-n és SCOTT KILOBY Élő Önvizsgálatok november 2-3.-n.
Részletek az alábbi linkre kattintva:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

AMIT AZ ÖNVIZSGÁLAT ADHAT

Ma a nyári egyhetes tábor két résztvevőjének a táborral kapcsolatos tapasztalatait osztom meg veletek.

Ezeket a megosztásokat nagyon fontosnak tartom. Az életemben többször is megtörtént, hogy ilyen megosztások indítottak el olyan utakon, mint például az önvizsgálatok használata. Egyszerűen csodálatos ez az út számomra. Kétségtelen, hogy - hagyományos értelemben véve - nem könnyű önmagunk megismerése, a szembesülés az azonosulásainkkal és félelmeinkkel. És egy-egy önvizsgálat elvégzése nem is feltétlenül rövid, nem egy instant megoldás. A kíváncsiság, kitartás, türelem és az önmagunkhoz való gyengéd hozzáállás jó, ha velünk tartanak ebben a folyamatban. Sokszor megtorpanhatunk ezen az úton. Kételyek merülhetnek fel, összezavarodhatunk. És közben elkezdünk - néha, majd egyre gyakrabban - rálátni az életünkre, az elme működésére, a hiedelmeinkre, és arra, hogy milyen a stresszes történetek nélkül a valóságban lenni.

Az első ilyen, 7 napos ÖnMunkás táborban két éve vettem részt, amiben még 'csak' a Munka önvizsgálattal dolgoztunk Oravecz Andi vezetésével. Erről akkor, az alábbi, egy rövid beszámolót írtam:

"Nem könnyű ezt szavakba önteni.

Először is, azt hiszem, megmutatta, hogy szinte ugyanazok a gyötrő gondolatok jönnek-mennek a fejünkben. Nagy rácsodálkozások és felismerések villantak be a semmiből.

Sok megértés, mély megértés érkezett hozzám mind másokról, mind önmagammal kapcsolatban. És még több, ami a többiektől felém áramlott.

Igen. Valamiféle természetes áramlás volt a tábor, amibe bele engedődtem. Mert, hogy én csináltam, azt túlzás lenne állítani. A gyakorlatok sokat segítettek, hogy benne maradhassunk ebben az áramlásban. Olyan érzésem volt, mintha az események teljesen spontán alakultak volna, miközben egyértelmű volt, hogy komoly tematikus felkészülés előzte meg őket. Nem volt ellenállás, csak egy-egy örvény, amiből úgy kerültünk ki, mint a gyakorlott dunai úszó.

Nonstop lehetőségünk volt Munkázni. Valószínűleg ebben is rejlett a nagyszerűsége, hiszen semmi más dolgunk nem volt. Persze, a gondolatok jöttek, de a Munka pont erre jó. Ez az, amit a tábor és az elmúlt év még adott: Örülök a gondolatoknak! Nem akarok megszabadulni tőlük. Örülök a történéseknek! Látom, hogy minden ad, minden ’jó’ nekem.

Köszönöm Mindannyiunknak!"

Az idei tábor vezetését, immáron az Élő Önvizsgálatokkal kiegészítve, vállaltam fel. Még egyszer köszönöm ezt a lehetőséget és a bizalmat Andinak!

Már a tavaszi 3 napos elvonulás is azt mutatta, hogy ez az intenzitású, folyamatos munka önmagunkon más perspektívákat nyit a megtapasztalásokra, mint a 'hétköznapi' életünk mellett végzett önvizsgálódás. Persze nagyon fontos, hogy a 'hétköznapi' életben is használjuk, használni tudjuk az ismereteinket, mégis ott eleinte - a sok hiedelem és trigger-pont miatt - nehezebb lehet ezt megvalósítani. Nekem csodás élmény volt végigkísérni a résztvevők találkozását önmagukkal, látni-hallani a felismeréseiket és csak lenni velük. És ebben a 'táborvezető' minőségben is megjelentek hiedelmeim. Az önvizsgálatok nem vetnek véget a hiedelmeknek, csak megengedővé tesznek minket a befogadásukra.

Íme kettejük megosztása, amihez kaptak kérdéseket is, ahogy azt az önvizsgálatoknál már megszokhattuk: 

 

"Nyitottan és kíváncsian mentem, hogy hogyan fogok reagálni, előjönnek-e majd történetek és volt előítéletem néhány ember iránt.  A nyitottság és kíváncsiság megmaradt, az előítéletek megszűntek. Mindenkiben megtaláltam magamat, és nagyon megszerettem ezeket az embereket. Úgy érzem hogy legszívesebben telehajigálnám a fb. csoportot hatalmas szívecskékkel  és egy igazi nyálgép lett belőlem. J
Leírom hogy mi motivált:

továbblépés a történeteimből, intenzív önmunka, mélyebb megélések, a saját Munka iránti ellenérzés legyűrése, hogy rálássak a történeteimre, kíváncsiság, hogy milyen vagyon itt más emberek között, kiszakadni a megszokott családi közegből.

Mit kaptam:

oldott, nyitott, őszinte, segítő, támogató közeget; hálás vagyok, hogy ráláthattam a történeteimre, néhány helyzetben ezek erősen beindultak, és ezek rögtön feldolgozásra is kerülhettek; feloldódott az egyedüli munka iránti ellenérzésem; fantasztikus embereket ismerhettem meg; szembenézhettem szorongásaimmal ; mélyülést, rálátást magamra; a térben levés intenzívebb megtapasztalását; mélyebb tudatosságot az érzetek és címkék észrevételére.

Az igazság az, hogy nagyon jól éreztem magam, megszerettem mindenkit, ráláthattam a saját működéseimre, megtapasztalhattam magam helyzetekben tét nélkül,  elveszítettem gátlásokat, szorongásokat és félelmeket, sokkal megengedőbb lettem saját magamhoz.

Külön köszönöm Misinek, hogy a segítségével  kaphattam egy csinos  és vonzó nőt, a saját személyemben (nem kis beakadásom volt a csúnyaságon), és  Gabinak és Ildinek a segítséget, nagyon intenzív önmunkában lehetett részem általuk.

Konkrétan a megéléseim: Hazafelé a buszon  nagyon doppingolnak érzetem magam. Alig vártam, hogy hazaérjek, és megtapasztalhassam magam a régi-új helyzetekben.  Nagy blokkjaim voltak a kommunikáción, a saját vágyaim, önmagam felvállalása, és ennek kimondása terén (is).  Ehhez képest már első este hosszan meséltem a férjemnek a táborról, a módszerekről, teljesen oldottan, felvállalva amit gondolok. Úgy érzem hogy közelebb kerültünk egymáshoz ezáltal és főleg én kerültem közelebb magamhoz. Másnap pedig szex közben többször is sikerült őszinte kérést és közlést adnom, voltak visszajelzéseim. Simán kimondtam, hogy mit hogyan szeretnék, és utána egy olyan meghitt és őszinte beszélgetés alakult ki, amiben még nem volt részem. Olyan dolgokat is ki mertem mondani, amire eddig nem volt példa. Ez a nyitottság és őszinteség megmaradt,  ma is ugyanígy működött, szóval halleluja. (régen ilyenkor jött a toroknál az érzet, a szívtájéki érzet, és nem tudtam kimondani).  Nagyon hálás vagyok, hogy ez így megélődhetett bennem, a férjem szerint egy új nőt kapott, és van benne igazság. Misinek hála, a csúnya énből sikerül kiazonosulni, és csinosnak és vonzónak érzem magam. Már ez is egy nagy szó, mert ez nagyon be volt akadva. A táplálkozással kapcsolatos elakadásom is oldódott rendesen, sokkal megengedőbb vagyok magamhoz. Hirtelen ennyi jön belőlem, de azt hiszem igazán szavakkal nem lehet kifejezni a változást. Nagyon élveztem, hogy ez az egy hét rólam szólt, hogy nem kellett mosogatnom, takarítanom, pakolni a lányom után, hogy meg lehetett élni a félelmeket, és milyen sok mindennek szembenézhettem, és nagyon konkrét oldódásaim voltak. Kipróbálhattam a cigit, vitorlázhattam, ott is volt bátorság-próba, imádtam a koncertet, teljesen feltöltött, és legfőképpen az ott levő embereket, közeget szerettem. Nem tudtak kialakulni konfliktusok, annyira hálás vagyok mindenkinek aki jelen volt, és magamnak is, hogy ezt megengedtem magamnak.  Köszönöm." (KI)

"Mi motivált arra, hogy elmenjek?

Az utolsó előtti másodpercben jelentkeztem a táborba, mert az életemben is pont ugyanitt tartottam, hogy most már muszáj leszek lassan döntéseket hozni. De valahol mélyen éreztem, hogy a jelenlegi hiedelmeimmel nem tudok együtt élni, és nem tudok olyan döntéseket hozni, amivel igazán jól érezném magam. A házasságom számomra elviselhetetlenné vált, ugyanakkor nem akartam elfogadni, hogy vége legyen. Tudtam jól, hogy nem tettem meg még mindent érte, és ez nem engedett kilépni sem. Mindemellett magammal is nagyon elégedetlen voltam. Pánikszerűen vágytam az anyagi függetlenség elérésére, mert elegem lett abból, hogy nem számíthatok magamra, és folyton kiszolgáltatottnak érezzem magam. Vágytam arra, hogy merjek érezni, és hogy sebezhető legyek.
Milyen ítéleteim születtek a táborral kapcsolatosan?
Közben millió és egy, nem volna elég a mai nap, hogy leírjam. De a végén, amikor indulni készültünk, azt éreztem, hogy nem változtatnék semmin. Volt, hogy rühelltem egy feladatot, vagy rettegtem tőle, vagy csak sűrűn gondoltam Misi felmenőire… Ettől függetlenül a programok és a feladatok eszméletlen jól épültek egymásra, és ahogy telt az idő, kezdett kibontakozni előttem a kép, hogy sehol máshol nem lennék most, bármi jöjjön is még. A kezdeti ellenállásom Misivel és a korlátokkal kapcsolatosan szertefoszlottak, mint a köd a napsütésben. Már nem akartam mindenről tudni, hogy miért kell, vagy tudni, hogy éppen mi jön. Fantasztikus élmény volt beleengedődni az egészbe. Biztonságban voltam. A tábor résztvevői, mintha kifejezetten miattam jöttek volna. Mindenki mutatott valami tanulságosat a számomra. Rengeteget tanultam magamról általuk. Sokan közülük akaratukon kívül megszemélyesítettek olyan karaktereket az életemben, akikkel ideje volt szembenéznem. Misiről az a képem alakult ki, hogy amiket tőlünk kért, Ő is megtette már, átment rajta, túlélte, hasznosnak találja, ezért kéri. Hitelesnek éreztem és támogatónak. Bármikor kész volt segíteni, a szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen számomra. Nekem a tábor tökéletes volt, kerek és egész.
Mit kaptam a tábortól? Megfelelt-e az elvárásaimnak?
Szerencsére nem felelt meg az elvárásaimnak, hanem túlszárnyalta azokat. Ugyanis nem csak az történt, hogy sokat Munkáztunk és UI-ztunk (Unfindable Inquary - Megtalálhatatlan Önvizsgálat), hanem annál sokkal több. Többek között, amiért jöttem a táborba, az teljesen átértékelődött bennem, és bár meg nem oldódott még, a kényszert, stresszt, pánikot el tudtam engedni róla, és maradt a kíváncsi, megoldásokra nyitott elme. 
A tábortól időt kaptam magammal lenni, hogy felfedezhessem magam, és megkérdőjelezzem a hitrendszereimet. Kaptam impulzusokat, melyek olyan történeteket is beindítottak, amelyekre már nem is emlékeztem, nem is gondoltam volna, hogy még számítanak, fájnak. Kaptam visszaemlékezést arra az énre, akivel elégedettebb voltam, akivel szerettem volna újra azonosulni, és még Őt is jobban kinyitni. Kaptam új barátokat, akikre szintén vágytam már. Engedték, hogy megítéljem őket, és ők is engedték, hogy általam megítéltessenek. Engedték, hogy szeressem és csodáljam őket, és én is meg tudtam engedni, hogy szeretve és csodálva legyek. Megtanultam nem félni az érzéseimtől, a testi érzeteimtől, és nyitottan várni, mit hoz a következő pillanat. Rugalmasabb lett az elmém. Rengeteget nevettem, remekül szórakoztam. A tábortól azt kaptam még, amire régen vágytam, hogy itt önmagam lehettem. Mert tudni akartam, kíváncsi voltam, hogy ki is vagyok, ha úgy viselkedem, ahogy az természetes, megfelelés és görcsölés nélkül. És ez még csak a jéghegy csúcsa! De már látom, hogy milyen irány az, amin ha továbbmegyek, akkor összejöhetek azzal a személlyel, aki a legfontosabb az életemben: önmagammal. 
A tábor óta eltelt időben tapasztalt dolgok:
A Férjemmel a kapcsolatunk varázslatos változásnak indult. Nem túlzok, tényleg. Amióta hazajöttem, egyre nyílunk, udvarolunk egymásnak, pajkoskodunk, rengeteget beszélgetünk nyíltan és őszintén, felfedezzük önmagunkat, egymást. Nagyon élvezem! Elkezdtem szexuálisan vonzódni önmagamhoz, és ez belőle is kihozza a Férfit még jobban. A fogyás is beindult nálam, már látszik, hogy olvadnak le rólam a kilók. Tele vagyok ötletekkel, életkedvvel, önbizalommal, vidámsággal, újra ÉLEK! És kész vagyok arra is, hogy ez bármikor változzon, kész vagyok érezni." (IH)

Az út önmagunkhoz a hiedelmeinken keresztül vezet! Hálásak lehetünk minden egyes stresszes gondolatnak és 'rossz érzésnek', hogy lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megkérdőjelezhessük, megvizsgáljuk és megláthassuk a Valóságot!

Köszönöm a tábor résztvevőinek ez a csodás hetet!

A legközelebbi elvonulás november végén lesz. Részletek az alábbi linken:

http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html

ÉLETÜNK AUTOMATIZMUSAI ÉS A TUDATOSSÁG

Az életünk automatizmusok sorozata. Minden pillanat automatikusan következik az előtte lévőkből. Nézz csak meg egy csecsemőt. Alszik, kinyitja a szemeit, néz, sír, elhallgat, néz, gügyög, mozog, ásít, sír, néz, alszik. Teljesen automatikus. (Mindeközben lélegzik, ver a szíve, működik az idegrendszere, az egész hihetetlenül összetett szervezete – egyszerűen, önmagától működik, automatikusan.) Mi is így vagyunk ezzel, a szervezetünk is, és alapvetően minden működésünk automatikus. Mint egy robot a programját, úgy követjük a gondolatokat, az érzéseket és cselekszünk.

Annyi különbség van csak a csecsemő és egy nagyobb gyerek vagy felnőtt működése között, hogy a csecsemő nem értelmezi a történéseket, és véleményem szerint nem szenved. Még nem tanulta meg. Mi meg igen. A felnőtté válásunk folyamán szépen megtanultunk értelmezni, megtanultuk a szüleink történeteit, értelmezéseit az életről. És a történetük a saját történetünkké vált. Persze ez is automatikus, nem volt választásunk abban, hogy elhisszük-e azt, amit közvetítettek felénk, amit mondtak vagy mutattak nekünk. Minden teljesen automatikusan épült be az identitásunkba. Ez félelmetesnek és idegennek tűnhet, és joggal mondhatod, hogy ’én az akaratom szerint cselekszem’.

Már a Bibliában is leírták, hogy van szabad akarat. Vajon mit érhettek ezalatt?! Nekem annyit jelent, hogy mehetek szembe a Valóság/ Isten akaratával. Nincs megtiltva. Így szabadon megtapasztalhatom, hogy ez szenvedéssel jár.

Kétféle ’akaratot’ szükséges különválasztani. Isten/Univerzum/Valóság (és a csecsemő) akaratát és a gondolatokkal, érzésekkel, cselekedetekkel azonosult ember akaratát. Ezen két akarat szembenállásából fakad a feszültségünk, és a két akarat egyezéséből a békénk. Nekem úgy tűnik, hogy az automatizmus is Isten, az Univerzum vagy a Valóság akarata.

Visszatérve a felnövekvésünkhöz, a szüleinken keresztül elhisszük, megtanuljuk a világot, a környezetünket, magunkat értelmezni. Beazonosulunk. Majd, egy-egy pillanatra, kizökkenünk. Elkezdünk rálátni először magunkra, majd később a történetekre, az értelmezésekre is.

Az első ilyen rálátások egyike, amikor a tükörbe nézve nem azt mondjuk, hogy ’baba’, hanem azt, hogy ’én vagyok’. Ez és még sok hasonló magunkra látás fordul elő az életünk folyamán. Később olyan is lehet, hogy egyszerűen csak észrevesszük a létezésünket, hogy vagyunk. Néha talán az is előfordul, hogy nem azonosítjuk magunkat azzal, akik vagyunk. Ez furán hangozhat és valószínű, hogy veled is előfordult már, hogy azon tűnődtél, hogy ki ez. Aki így gondolja vagy érzi. Aki ezt csinálja. Ezeket a pillanatokat hívjuk a tudat/elme önmagára ébredésének. Ezek azok a pillanatok, amikor észrevesszük az életünk egyes helyzeteiben, hogy teljesen automatikusan működünk. Ezekben, az eleinte idegennek tűnő pillanatokban tudatosodunk az automatikus működésekre, és ekkor indulhatunk fel az önfelfedezés tudatos útján. Ezek a pillanatok egy másféle öntudatra ébredés hírnökei, az első lépései annak a változásnak, ami a Tudatosság felé vezet. (Itt is meg kell jegyeznem, hogy kétféle tudatosságot különböztethetünk meg: a hétköznapi értelmezésű tudatosságot – a dolgokkal azonosult, elkülönült-individuális, én XY vagyok, házas stb. –, illetve azt a tudatosságot, ami nem azonosul a nevével, testével, helyzetével, gondolataival és érzéseivel, nem különül el a környezetétől, egy a mindenséggel.)

Mindenki tart valahol ezen az úton. Lehet, hogy már több, hosszabb rövidebb, öntudatra ébredésed is volt már, és még mindig szenvedsz időnként. Lehet, hogy türelmetlen vagy, akár kételkedsz is abban, hogy ez az Azonosulatlan Tudatosság létezik-e egyáltalán. Én is itt tartok. Tudatossá válni nem egy csettintés, nem egy ’aha’ élmény, nem egy csinálás. Tudatossá válni egy folyamat, maga a folyamat. A tudatosság folyamatos. Amikor nem vagyok tudatos, amikor automata robot üzemmódban vagyok, akkor ez a folyamat épp megszakad. Ez nem jó vagy rossz, ez van a dualitás és a gondolatokkal/érzésekkel azonosult én világában.

A ráeszmélést, az öntudatra ébredést, ezeket a pillanatokat meg lehet támogatni, elő lehet segíteni. A tudatosság nem más, mint ezeknek a pillanatoknak az összessége. És az a jó hír, hogy egyszerre mindig csak egy pillanat létezik. Nem kell előreszaladnunk a jövőbe, nem kell félnünk, hogy mi lesz, ha a következő pillanatban nem leszünk tudatosak. Ha behozod a figyelmedet a most-ba, ebbe az egyetlen-folyamatos pillanatba, máris tudatos vagy. Ha közben észreveszed a beinduló gondolatfolyamot, akkor is tudatos vagy. Ha viszont azonosulsz a gondolatfolyammal, hiszel a gondolatoknak, akkor épp nem vagy annyira tudatos. Ne haragudj ezért magadra! Ha egy járni tanuló kisgyerek minden elesésnél haragudna magára, az jelentősen lassítaná abban, hogy megtanuljon járni. De a kisgyerek – nem tudatosan – ’akar’ járni. ’Akarja’ utánozni a nagyobbakat. És lehet, hogy ez nem is ’akarás’, egyszerűen csak csinálja. Nincs olyan története, hogy nem fog tudni megtanulni járni.

Csak egy történet választhat el a Valóságtól! A kisgyereknek még nincs ilyen története, ezért nem szenved attól a gondolattól, hogy pl. a sok elesés gátolja abban, hogy megtanuljon járni vagy attól, hogy ő béna és nem fog megtanulni járni. Ő még nem értelmezi a helyzetet, egyszerűen átéli.

Amikor azonosulva vagyunk (pl. esetlen vagyok), automatikusan működünk, akkor nem tudjuk a történést (pl. elesünk) önmagában megélni. Az elme értelmezi a helyzetet és azt mondja, hogy béna vagy, esetlen vagy, öreg vagy stb. Amikor értelmezés nélkül élünk át egy helyzetet, egy elesést, akkor egyszerűen elesünk, elesve vagyunk és felállunk. Ebben nincs feszültség, nincs ítélet vagy értelmezés. Ilyenkor csak van-ás, létezés van.

Most, ebben a pillanatban, is itt a lehetőség, hogy ennek (a puszta, történet nélküli, létezésnek) tudatában legyél. Mindig, minden pillanatban itt van a lehetőség.

Az ÖnMunka két módszere csodás segítői a jelen – puszta, történetektől mentes – megtapasztalásának.

Mindkét módszer feltárja az automatikus működéseket, a történeteket, az azonosulásokat. Majd radikálisan és mégis gyengéden tapasztaltatja meg a Valóságot. Olyan átalakulásban lehet részed, amiről fogalmad sem volt.

Aktuális tanfolyamok:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Illetve ezen a blogon a jobboldali menüsorban.

AMIT A MOTIVÁCIÓ ELREJT ELŐLED

MOTIVÁCIÓ

Vannak, akiknek többre van szüksége az átlagnál...

Az egyik tanfolyamra készülve jutott eszembe a motiváció témája. Már többször dolgoztam ezzel, felfedezve a motivációkat, mozgató rugókat, melyek az életem állandó résztvevői, de írásban még nem jegyződött le.

Mi a motiváció?

Neked mi az? Mielőtt továbbolvasnál, fogalmazd meg! Igazából úgysem az én vagy bárki más válaszaira vagy kíváncsi, hanem a sajátodéra. (A kérdések feltevése és a megválaszolása arra jó, hogy feltárd, önmagad számára láthatóvá tedd, ami benned gondolati és érzés szinten van. A feltárás nélkül nem nagyon nyílik a látóterünk, a tapasztaló terünk és benne ragadunk a jól megszokott gondolati és érzés körökben.)

Én arra jutottam, hogy az a motiváció, amikor valamit el akarok érni, meg akarok valósítani, hogy az a valami jobbá váljon, vagy boldogabb, elégedettebb stb. legyek.

Mit szeretnél jobbá tenni az életedben?  Írd le! (ez az, amin változtatnál)

Pl. Szeretnék végre békében, kiegyensúlyozottan élni. (ez az irány, a motiváció)

Úgy tűnik, hogy van egy részünk, ami sokszor mondogatja, hogy: Javítsd ki, tedd jobbá, változtass rajta. Ez rendben is van addig a pontig, amíg ezzel békében vagyunk, amíg ez nem szül bennünk feszültséget. Sokakban viszont nagyon erős ez a jobbítási, megváltoztatási vágy. A kényszerességig fajul bennük. Mindig ezen dolgoznak, ami rengeteg energiát emészt fel, és feszültséggel jár.

Ez a kényszer nagyon erős hiedelmeken alapul. Mélyen belénk ivódott, hogy elégtelenek vagyunk, kevesek, bénák, gyengék vagyunk. Ezek mind a viszonyításból, a dualitásból származtathatóak, és a szüleinken, nagyszüleinken, nevelőinken, tanárainkon, barátainkon keresztül égtek belénk, váltak a hitrendszerünkké. (És persze haragudhatunk rájuk, amivel semmire sem megyünk, csak újabb feszültségek keletkeznek bennünk! Az önvizsgálatokon keresztül megismerve magunkat és a működésinket, megismerjük őket is. Ők is ugyanabban nőttek fel, ugyanúgy beléjük égtek a hiedelmek, és nem tudatosan adták nekünk tovább.)
Amikor felismerhetővé válik ez a feszült, kényszeres vagy vágyott jobbítási, megváltoztatási törekvés, akkor van lehetőségünk arra, hogy kezdjünk vele valamit. Amikor már nagyon nem tetszik, ami van körülöttem, egyszer csak felbukkan a kíváncsiság, hogy mi is történik itt valójában. Ez az önismereti út első, tudatos pillanata. És itt az azonosult elme ezerrel tiltakozik, harcol, igazol, menekül, mert mint értelmező gépezet, nem tudja, nem meri felfogni, hogy az eddigi élete egy nagy illúzióhalmaz. Ezt rendkívül félelmetesnek éli meg. Mindenfélét ki is talál, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia. Próbálja elnyomni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és érzéseket.

Ha épp itt tartasz, légy türelmes és gyengéd magadhoz, mint a bölcs édesanya az enni tanuló gyermekéhez. Tudja, hogy evőeszközzel megtanulni enni nem könnyű! Sok gyakorlás szükséges hozzá. Még ebben a rohanó világban is kell elég idő az idegrendszernek arra, hogy kialakuljanak és bejáratódjanak az idegpályák, amik a mozgásért felelősek.
Ugyanígy idő kell ahhoz is, hogy az elme megszokja ezt az új nézőpontot. Hogy megtapasztalja, nincs ebben semmi félelmetes. Hogy megtanulja, mit kezdjen az érzésekkel, a vetített történeteivel, viszonyítás nélkül.

Ne érts félre! Nincs a motivációval semmi baj. Alapmotivációnk az életben maradás. Fontos, hogy ez az alapmotiváció tevődött át azokra területekre, ahol messze nincs szó életben maradásról. Ezekre a motivációkra nézhetünk rá az önvizsgálatok segítségével, ezekről jöhet le a feszültség.

És vajon miért van erre szükségem? Miért kell megváltoztatnom, jobbá tennem ezt? Ezt a kérdést is válaszold meg mielőtt továbbolvasol!

Az önvizsgálatokkal feltárulhat számodra mindaz, amit egy konkrét dologgal kapcsolatban beléd égett. Ezeknek a dolgoknak a megkérdőjelezésével tovább haladhatsz ezen az önismerkedős úton.

Én azt találtam, hogy azért kell bármit, bárkit (akár önmagamat) jobbá tennem, mert azzal valami baj van. Nem jól működik, így nem elég jó.

Pl. Megértőbbnek kellene lennem. Ilyenkor valami hiány történet aktiválódik bennem, valami nincs rendben velem. Pl. érzéketlennek gondolom magam. Aki érzéketlen, az pedig nincs rendben, hiányos és meg kell javítani. Ilyenkor elhiszem, hogy ilyen, érzéketlen vagyok és nem is nagyon tudom magam másmilyennek látni. Ez a zárt elme a működése, beszűkül az általa igaznak tartott vélekedésbe. Elhisz egy gondolatot és hosszabb-rövidebb ideig ragaszkodik hozzá. Ilyen esetben aktiválódik bennem az Érzéketlen-én, ami egy Hiány-én, hiány-történet. Ez - másképp fogalmazva - az elhitt gondolatokkal és érzésekkel való azonosultság.
Figyelmedbe ajánlom egy korábbi bejegyzésemet, ami az elme működésével, az azonosulás folyamatával foglakozik: http://a-munka.blogspot.hu/2013/06/az-elme-ebredese.html

A legegyszerűbb megfogalmazásban a motiváció = változtatási, jobbá tevési vágy, kényszer.

Ha a konkrét helyzetbe belenézve nem jelenik meg benned feszültség, akkor ez nem motiváció, vagy nem stresszes számodra a várható kimenetele. És persze ebben az esetben is épülésedre szolgál a vizsgálódás. 

Ha már felismerhetővé vált a jobbítási, változtatási kényszered, vágyad, és a motiváció már túl sok feszültséggel jár, nézz körül itt a blogon vagy jelentkezz az egyik aktuális ÖnMunka tanfolyamra!

Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapcsomag az alábbi linkre kattintva:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

ONLINE Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag itt:

http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html