Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.

A MEGÉRTÉS AJÁNDÉKA: TE MAGAD

 „Nem a te feladatod, hogy megérts engem, hanem az enyém.” BK

Gondolj csak bele, hogyan is éljük az életünket! Nézzük csak a megértés szempontjából: folyamatosan próbáljuk megértetni magunkat másokkal és fordítva is így van, mi magunk is mások megértésére törekszünk. A verbális kommunikációnk java erről szól. És mit érünk el? Többnyire csak félreértjük, vagy egyszerűen nem értjük a másikat. Ritkán azt hisszük, hogy megértjük és még ritkábban talán ténylegesen megértjük.

A Munka 4 kérdése és a Megfordítások segítségével megtapasztaltam, hogy csak egy valakit tudok megérteni: saját magamat. Ami teljesen logikus, hiszen kivel töltöm a legtöbb időmet, kinek az életét tapasztalom a bőrömön, kinek az érzéseit érzem, kinek a gondolatait hallom? Csakis a sajátomat. Nekem legalábbis ez a megélésem.

Hadd osszam meg egy önvizsgálat részletét Byron Katie Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? című könyvéből.

„Szükségem van rá, hogy a férjem megértse, nem vagyok képes tovább a házasságunkban élni.”

- Szükséged van rá, hogy megértsen – igaz ez?

- Inkább szeretném, hogy megértsen.

- Szükséged van rá, hogy megértsen – tökéletesen biztos vagy benne, hogy ez így van? Ez egy nagyon fontos kérdés.

- Nem, nem vagyok benne biztos.

- És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy szükséged van a megértésére, miközben ő nem ért meg.

- Tovább hajszolok valamit, amit nem kaphatok meg. Folyton csak őt bámulom és válaszokat várok tőle. Persze nem kapok és ettől csak még frusztráltabb leszek.

- És hogyan bánsz vele, ha még ezek után sem tanúsít megértést irántad?

- Úgy, mintha az egész az ő hibája lenne.

- És ha ez után se?

- Akkor feladom.

- És hogyan fest, amikor feladod? Továbbra is úgy gondolod, hogy szükséged van a megértésére?

- Leereszkedően bánok vele. Keserű, hallgatag és mogorva leszek. Úgy érzem magam és úgy is teszek, mintha áldozat lennék.

- Ki lennél a gondolat nélkül, hogy szükséged van a férjed megértésére?

- Egy csomó stressztől szabadulnék meg. Hagynám, hogy az legyen, aki, a maga csendességével.

- Hiába mondja valaki, hogy „Ó, értem”, nem lehetünk biztosak benne, hogy valójában mit is ért. Amit te akarsz, Csillagom, az egyszerűen képtelenség. Nézzük mi az, ami lehetséges. „Szükségem van rá, hogy a férjem megértsen.” – fordítsd meg!

- Szükségem van rá, hogy megértsem magam.

- Igen. Már azzal is rengeteg megértésben részesítetted magad, hogy kitöltötted ezt a Munkalapot. Ezentúl bármikor, ha jobban meg szeretnéd érteni magadat, először mondj ítéletet a párodról és írd le a gondolataidat, aztán tedd fel és válaszold meg a négy kérdést, és végezd el a megfordításokat. És most tudnál mondani még egy megfordítást?

- Szükségem van rá, hogy megértsem a férjemet.

- Lehetséges, hogy őt is nagyon bántja ez az egész, és képtelen megérteni. Most már van néhány válaszod a számára, amiket megoszthatsz vele – szeretettel, mindenféle indulat nélkül. Mondd el neki, hogy mire jöttél rá önmagaddal kapcsolatban, mintha csak egy jó baráttal beszélgetnél. És értsd meg őt. De van még másik megfordítás.

- Nincs szükségem rá, hogy a férjem megértsen. Hát ez jó lenne.

- Ha őszinték akarunk lenni, be kell, hogy lássuk, hogy sokkal egyszerűbb a szeretteinkkel, ha megértik, honnan jövünk. Ha nem kiabálunk velük, mintha az ellenségeink volnának. Ha kedvesen és szeretettel fordulunk feléjük, és kertelés nélkül elmondjuk, hogyan járultunk hozzá a mi problémánkhoz. Ha tudjuk, hogy meg akarnak érteni bennünket, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ha elvárjuk ezt tőlük, rossz úton járunk. Mert nem az a lényeg, hogy ők megértsenek bennünket, hanem hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa.

Egy olyan gondolat elhívésekor, amely szemben áll a Valósággal, a tényekkel, pont arra nem vagyunk képesek, amit szeretnénk. A fenti példában pont a megértéstől zárjuk el magunkat abban a pillanatban, amikor ezt a másiktól várjuk.

Amíg hiszünk a gondolatnak, olyan, mintha egy mókuskerékben taposnánk, midig ugyanazokat a köröket rójuk. Mindig a másikat vagy magunkat okoljuk a helyzetünkért, miközben nem történt más, csak hittünk egy gondolatnak, ami nem igaz.

A gondolat nélkül (vagy egy elvégzett Munka után) egy teljesen más világba kerülünk. Egy olyan világba, ami mindig is létezett, csak nem láttuk meg. Eltakarták a hiedelmeink. Sokszor rácsodálkozok, hogy ennyire egyszerű!? Gondolattal feszült, nélküle békés. Persze előfordul, hogy befeszülök, csak már van hozzá eszközöm, hogy megvizsgáljam hol megyek szemben a Valósággal J

A Megfordításoknak hihetetlen ereje lehet. Amikor meglátjuk magunkat, amint pontosan ugyanazt tesszük egy konkrét helyzetben a másikkal, amiért őt megítéltük…akkor felismerjük, hogy ez az egész nem is arról szól, amit hittünk.

A fenti példában nem ismertük meg a megfordításra adott válaszokat. Ki-ki belenézhet az életében felmerülő hasonló helyzetbe és megtalálhatja a saját válaszait.

Az én válaszaim ilyenek:

Szükségem van rá, hogy megértsem magam:

Mert néha olyan dolgokat mondok, teszek, amiket nem értek. Nem tudom honnan jönnek. Sokszor észreveszem, hogy automatikusan reagálok, valamilyen ismert vagy ismeretlen minta alapján. Ha egy szituációban nem azonnal reagálok, hanem lecsendesedek és kicsit várok a felbukkanó reakcióra, egészen meglepően egy békés valakit találok.

Szükségem van rá, hogy megértsem a másikat:

Igen, és ehhez a megértéshez a meg nem értésen keresztül vezet az út, hiszen pont ez az, ami felhívja a figyelmemet arra, hogy mélyebbre nézzek magamba. Így megérthetem magam és közelebb kerülhetek a másik megértéséhez is.

Nincs szükségem rá, hogy a másik megértsen:

Amíg nem ért meg, addig arra van szükségem. Hogyan is érthetne meg, amikor sokszor én sem értem magamat. Amikor meg már megértettem, akkor tényleg nem szükséges, hogy ő is értse. Amint megbékélek magammal és a világgal, automatikusan elfogadódik, hogy a másik még éppen nem ért meg.

Ha még azt gondolod, hogy másoknak meg kellene érteni téged, és ez feszültséget szül benned, vedd a kezedbe a 4 kérdést és a Megfordításokat, hogy a saját bőrödön tapasztald meg milyen az élet a megvizsgált hiedelmek után.

KIVEL HÁBORÚZOL?

„A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, elutasító, kemény, rosszindulatú és tisztességtelen vagyok, azt válaszolom: - Köszönöm Kedvesem, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondj el nyugodtan mindet, amit velem kapcsolatban látsz és segíts, hogy jobban megértsem magamat. Általad ismerem meg önmagam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságaimat, amik láthatatlanok? Te vezetsz el önmagamhoz. Úgyhogy Kedvesem, nézz a szemembe és mondd el még egyszer. Szeretném, ha nem fognád magad vissza: mondj el mindent.

Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem. Ha rosszindulatúnak látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek és felfedezzem, mi történik az életemben. Valóban rosszindulatú voltam? Ha igen, rájövök. Valóban tisztességtelen voltam? Nem lesz nehéz válaszolnom. Ha nem vagyok biztos benne, ott vannak a gyerekeim, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalakinek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van és arra vár, hogy felfedezzem.” BK

            Örülök, hogy ezen a bekezdésen akadt ma meg a szemem. Életünk nagy részét töltjük védekezéssel. Nézd végig egy napodat. Mennyi energiád megy el a védekezésre? És mit is védelmezünk ilyenkor olyan vehemensen? Az identitásunkat. Azt, akinek hisszük magunkat. Azt, akinek elhittük magunkat. Személyiségünk a magunkról elhitt gondolatok, képek, érzések, érzelmek összessége. Ezen az énképen keresztül szemléljük a történéseket, és amikor ez sérülni látszik, elkezdjük védelmezni. Valami olyasmit védelmezünk - figyelmen kívül hagyva a tényeket -, ami csak a fejünkben, az elménkben létezik. Nevezzük - Byron Katie után - Jóltudom elmének azt a helyet, ahol ezek a gondolatok, képek, érzések lerakódtak, felhalmozódtak. Igazából nem többek, mint történetek. Tehát védelmezzük őket. Miért is? - ahogy a nagyobbik lányom szokta kérdezni, ha valami nem tetszik neki. Talán azért, mert ha megvédem az igazamat, akkor van létjogusultságom!? Vagy, mert azt feltételezem, hogy megtámadták az igazamat? Úgy tűnik, hogy nem csak nekem van identitásom, elhitt gondolataim, igazam. Mások is így jártak J Elhitték magukat.

            Régebben nem nagyon értettem a Mesterek által emlegetett illúzióvilágot, tükröződést és kivetítést, kivetülést. Megfoghatatlan és félelmetes volt, amiket olvastam. Miközben azt hittem, hogy Ők különlegesek és kiválasztottak, addig magamat nem sokra tartva, csak vágytam, hogy én is olyanná váljak, mint Ők. Olvastam, meditáltam, felismertem, megértettem és megtapasztaltam dolgokat és a hétköznapokban nem változott semmi. Talán kicsit ritkábban voltam már dühös, szomorú vagy elkeseredett. De vissza-visszatértek ezek az állapotok, sőt sokszor sokkal erőteljesebbé váltak. Mi történt?

            Ma már látom, hogy erről van szó: Harcolok az életben maradásért. Pontosabban az azonosult elme életben maradásáért harcol az elme. Ezt az egészet nem én csinálom! Sokáig ezt hittem. A háború bennem zajlik. Az azonosult elmém háborúzik. Nézzünk egy konkrét helyzetet: „A kamasz gyerekem azt mondja, hogy ne nézzem már óvodásnak! Nem nézlek annak, de mutasd meg tettekben is, hogy már felnőttél! - válaszolom én.” Azonnal védekezek. Védem a ’felelősségteljes apa’ énemet (Nem nézlek annak). És még ellentámadásba is lendülők, hogy igazoljam magamat (mutasd meg tettekben is). Tehát a ’felelősségteljes apa’ identitást védelmezem. Magammal háborúzok.

            Sok ilyen ’énünk’ lehet: ’szerető férj’ ’gondoskodó anya’ ’jó gyerek’ ’rossz gyerek’ ’felelőtlen szülő’ ’szerethetetlen társ’ ’magára hagyott feleség’ csak hogy párat említsek.

            A Munka egy kiváló módszer ezen azonosult ének vizsgálatán keresztüli megértésre. Ezen az önvizsgálati folyamaton keresztül elengedődnek az ’azonosult ének’ és megtapasztalhatjuk azt ami, van, azonosulások nélkül. A Munka azt is megmutatja, hogy miért és kivel háborúzol valójában; és azt is, hogy milyen háború nélkül élni!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 15.) Helyszín: Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL?

Tanmese:

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer  a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta a  lányt. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'

Köszönöm ezt a tanmesét a szerzőjének és azoknak, akiken keresztül eljutott hozzám!

Ez a történet is megmutatja, hogy mi a különbség a Valóság (tények) és az elhitt gondolatok (hiedelmek) között. Ha Valóság szempontjából kicsit ’szétszedjük’ a történetet, megláthatjuk, hogy az ellenállásunknak milyen következményei lehetnek és azt is, hogyha megvizsgáljuk a feszültséget szülő gondolatainkat, akkor hogyan élhetjük meg ugyanazt a valóságot.

Nézzük végig:

1.      A lány gyűlölte magát a vaksága miatt. Ellenáll a valóságnak, hogy ő vak és felbukkannak benne a gondolatok: Nem kellene vaknak lennem. Látóként jobb lenne élni. Még a kedveséhez is hozzámenne, ha látna. A gondolatok nyomában meg jönnek a társított érzelmek (gyűlölet), érzetek és persze újabb gondolatok és érzelmek újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem vizsgájuk a kiváltó okot, az elhitt gondolatot. Az ilyen stresszes gondolatok annyira leszűkíthetik a látókörünket, hogy észre sem vesszük, azt ami van. Például, hogy van kedvesünk, aki szeret és akit szeretünk.

2.      A lányt sokkolta a fiú vaksága. Akár ennyire is blokkolhat minket egy történet (jelen esetben a fiú vaksága). Hogy észre sem veszünk egy olyan evidenciát, hogy a kedvesünk nem volt vak. És azáltal, hogy ’nem számított rá’, tehát olyan történettel, gondolatokkal élt, hogy a fiú látó, megint szembekerült a valósággal. Újabb stresszes gondolat, újabb ’negatív’ érzelmek és újra a valóságtól távoli álomvilágban találja magát. A zárt elméje pedig csak arra volt képes, hogy visszautasítsa a fiút.

3.      A fiú története pedig az volt, hogyha a szeme világát a kedvesének adja, hozzá megy feleségül. Az ő érzelmeiről itt nem volt szó, de kis fantáziával és tapasztalattal könnyen kitalálhatjuk, hogy miket is érezhetett.

És megnézhetjük a hiedelmeik nélkül is:

A lány nem tudja elhinni, hogy látóként jobban érezné magát, és azt sem tudja elhinni, hogy a fiú önkéntes vakságával valami baj lenne. Amikor nem állok ellen a valóságnak, kinyílok és meglátom, megélem a jelen pillanatot. Észreveszem annak tágasságát. Áramlok vele és így élhetem át. Az ellenállással az ellenállást élhetem meg. Ez nem jobb vagy rosszabb. Egyszerű jelenLÉT. Amíg ellenállok, addig az VAN. Amikor észreveszem, hogy ellenállok, az VAN. Amikor áramlok, amikor megkérdőjelezem és már nem hiszem el a gondolatokat, az VAN. A stresszes gondolatok megvizsgálása rámutat az ítéleteimre és azok hamisságára. Elvisz ahhoz az Énemhez, akiben nincsenek ítéletek és feszültség nélkül éli azt, ami VAN.

Nyitott elmével a fiú odaadhatta volna az egyik szemét és mindketten látva egy másféle Valóságba kerültek volna.

Ha kíváncsi vagy a nyitott elmével tapasztalható valóságra, nézz körül az ÖnMunka által nyújtott lehetőségek világában!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 5.) Két külön helyszín: Budapest és Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT

PÁRKAPCSOLAT

Párkapcsolat. Nem vagyok nyelvész, mégis gyakran elgondolkozom szavakon.

A pár az pár. Kettő. Én és a Másik. Csak annyi jut eszembe róla, hogy kiegészíti, segíti egymást. Közös az életük vagy közösen élik az életüket?!

A kapcsolat már összetettebb. Kap. Kapcsolódik. Aki elfogad. Jön felé valami – kap – és nem áll neki ellen, elfogadja, befogadja. Ergo kapcsolódik. Ha nem áll ellen, kapcsolódik.  

Párkapcsolatban – ez alapján – kapcsolódok a Másikhoz, ő meg hozzám. Kapok és befogadok és viszont. Na, itt ér véget a halivudi álomtörténet. Rendező azt mondja: Ilyen szép az élet.

Mi van, amikor ez az idealisztikus kép összetörik? Mi van, ha azt gondolom: Nem kapok vagy a Másik elvárja, hogy adjak. És jönnek a társított történetek: Nem is szeret! Mindig piszkál! Mártírkodik! Valami baj van velem! Nem tudok párkapcsolatban élni! Nem tudok a Másik nélkül élni! … és így tovább. Rengeteg történetünk lehet.

Bontsuk ezt le egy kicsit jobban. Vizsgáljuk meg, hogy hol is van itt a bibi!

Tehát adott egy adó-kapó, befogadó párkapcsolati sztori. Minden szép és jó és egyszer csak valami megváltozik. Nem tudok adni vagy nem kapok, nem tudok befogadni vagy a Másik nem tud. Mi történt? A tapasztalatom egyre inkább azt mutatja, hogy a kulcs a kisgyerekkorban található. Akkor hittünk el minden történetet. Kicsit egyszerűsítve: minden gondolatot, szót és értelmezést. Gyerekként láttuk, hallottuk, hogy milyen is a Párkapcsolat, Anyu és Apu hogyan is csinálja ezt a dolgot. Szépen belénk ívódott. Ki kell hangsúlyoznom, hogy: ÁRTATLANUL hittük el ezeket a történeteket. Nem tudtunk másképp tenni. Úgy tűnik gyerekként – tiszta, gondolatoktól mentes, üres fejjel – ez az egyetlen lehetőségünk. Megjegyzem, ez nem azt jelenti, hogy a szülők hibásak. Hiszen ők hasonlóképpen gyerekként hittek el minden egyes gondolatértelmezést. Ezek szerint ez, ebben a formában, így működik. (Nem megyek bele, hogy mi lenne, ha egy szülő megvizsgálva minden értelmezését, letisztulva azoktól vállalna gyereket és nevelné fel. Így milyen gyerekké válna!? Nem tudom.) Amit most tehetünk, az az önvizsgálat. Ezzel láthatjuk meg, hogy miket is hittünk el például a PÁRKAPCSOLATról. Mit csinált-mondott      Apu, Anyu és hogyan is értelmeztük, értelmezzük ezeket a mai napig.

Ha van feszültség a párkapcsolatodban, lehet, hogy pont most jutsz el idáig: Már annyira zavar, hogy valamit tennem kell! Ekkor segíthet a gondolatok megkérdőjelezése.          

Nézzünk meg   egy konkrét, stresszes gondolatot a témában.

A PÁROMNAK JOBBAN KELLENE FIGYELNIE RÁM

IGAZ EZ?

Nem. Úgy tűnik, ebben a helyzetben éppen nem kellett, mivel nem is tette.

MI ZAJLIK BENNEM?

Elszomorít, hogy nem érdeklem. Hogy nem vagyok fontos neki. Ilyenkor én sem figyelek rá és sajnálom magam, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Nem tudok közelíteni hozzá vagy kezdeményezni a békülést. Attól félek, hogy kiderül, nem is szeret igazán, csak nincs más, akivel lehet.

KI LENNÉK A GONDOLAT NÉLKÜL?

Felszabadult. Ha nem tudom elhinni, hogy nem figyel rám, akkor csak úgy vagyok vele. És jól vagyok magammal is. Akár megkérdezhetem, hogy mire figyel, mi jár a fejében vagy megoszthatom azt, ami éppen velem van. Ilyen szabadsággal bármit tehetek.

MEGFORDÍTÁSOK

+A páromnak nem kell jobban figyelnie rám.

- Hiszen éppen másra figyel.

- Arra kell a figyelmét fordítania, amit éppen csinál. Több dologra figyelve, valószínűleg kevésbé lehet.           

- Így megtapasztalhatom magamat a figyelme nélkül. Ráláthatok, arra, amire őt használom. Történetesen, hogy a figyelmén keresztül akarom érezni a szeretetét.

+A páromnak jobban figyelmen kívül kell hagynia.

- Ez erősebb. Még inkább azt mutatja, hogy milyen mértékben függ a boldogságom tőle.

+Nekem kell jobban figyelnem rá.

- Ez még igazabb. Amikor azt hiszem, hogy ő nem figyel rám, akkor én sem rá figyelek, hanem el vagyok foglalva a szenvedésemmel.

- Sokszor nem is hallom meg, amit mond.

- Sőt, olyan is előfordult már, hogy tudatosan nem figyeltem rá.           

+Jobban kell figyelnem magamra.

- Elsősorban, amikor szenvedek. Jobban kell figyelnem, hogy éppen melyik gondolatokat hiszem el.

- Amikor fáradt vagyok, hogy pihenjek.

- Amikor nem tudok nemet mondani, pedig inkább azt tenném.