A valóság megbízható.
Már-már kezdem elhinni, hogy minden úgy jó nekem, ahogy van, aztán jön a (keserű) valóság és rá kell, hogy jöjjek: vannak még stresszes gondolatok. Utólag még örülni is tudok neki, de amikor épp jönnek, nem mindig örülök nekik.
Örülnöm kellene a stresszes gondolatoknak.
- Igaz ez?
- Nem igaz.
- Hogyan reagálok, amikor elhiszem a gondolatot?
- Először is nem hiszem el és meglepődök. Elkezdek védekezni, érvelni vagy támadni.
- Kicsit haragszom magamra, hogy ellene megyek a valóságnak és elszomorodok, hogy még mindig itt tartok.
- Ilyenkor leblokkolok, egy darabig benne maradok az ellenállásban, majd elvesztem a csatát, visszavonulok, megsértődök, rosszul érzem magam és aztán megMunkázom.
- Talán attól félek, hogyha nem tudnám elhinni a gondolatot, akkor veszítenék, nem lehetne felnézni rám, mint társ vagy apa. Furán néznének rám, hogy minek is örülök. (Bár ez inkább szórakoztat, mint félelmet kelt)
- Ilyenkor nem vagyok képes gyorsan kapcsolni, nyugodt középpontból szemlélni, ami éppen történik.
- Ki lennék a gondolat nélkül?
- Szabadon örülnék, vagy épp nem örülnék a felbukkanó gondolatoknak. Nyitottabban szemlélném őket. Talán meg is szeretném őket J
+ Nem kell örülnöm a stresszes gondolatoknak.
- Hiszen nem is teszem. Illetve csak néha.
- Mert így megláthatom, hogy hol kell még magamon Munkázni.
- Nem néznek hülyének J
+ A stresszes gondolatoknak kell örülniük nekem J
- Még szép! Mert így megkérdőjeleződhetnek és mehetnek stressz mentesen a dolgukra.
+ Örülnöm kell magamnak.
- Igen, hiszen én láthatok rá az elhitt gondolataimra.
- Megtalált/am a Munkát és használom.
- A valóság megbízható és mindig visszatalálhatok hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése