ÉLMÉNYEK

Mik az élmények?

Az önvizsgálatokon először kérdéseket teszünk fel és nem a Jól Tudom válaszait várjuk, hiszen azokat már jól tudjuk. Vegyél csak egy élményt! Gondolj egy meghatározó, karakteres, intenzív élményre. Pl. amikor szerelmes vagy, egy jót eszel, vagy a tengerben úszol. Figyeld csak meg, mi zajlik benned, miközben erre az élményre gondolsz! (Ez az önvizsgálat következő része: megtapasztalás, figyelem, észlelés). Mit tapasztalsz, érzel? Milyen gondolatok, szavak, képek, hangok, szagok bukkannak elő? És milyen érzelmekké, érzelmi állapotokká állnak össze ezek az érzések és gondolatok? Ez - amivé összeáll - az azonosulás. A szerelmessé vagy dühössé azonosult Én. Ilyenkor hisszük-érezzük, hogy szerelmesek, dühösek vagyunk, félünk vagy örülünk. Azt hisszük, hogy ezek az érzelmi állapotok vagyunk. És amíg nem hatalmasodnak el egy-egy életszakaszunkban a negatívnak bélyegzett érzelmi állapotok, addig ’jól’ elvagyunk. Ha viszont túl sok vagy hosszabb ideig tartanak ezek a dühös, szomorú, elkeseredett szakaszok, akkor a szenvedés felerősödik, az elhitt identitásunk erőteljesebben mutatja meg magát. Amíg nem vagyunk tudatosak erre és nem látjuk a működési mechanizmusait, addig szenvedünk, menekülünk, elnyomunk, vagy valamilyen módon próbálunk megszabadulni ezektől az állapotoktól. Az összes ’megváltoztató’ módszernek ez a nehézsége, ezért nem hoz maradandó változást. Ezek a módszerek megszabadulni, megváltoztatni akarnak dolgokat, anélkül, hogy tisztában lennének vele, hogy mi is az érzelmi állapot. Hogy miből áll.

Az Önvizsgálatokban a figyelmet, a megértést, az észrevevést, az észlelést és a megtapasztalást használjuk. Ezeken keresztül találkozhatunk azzal a valakivel, aki az azonosulások előtt van. Ez úgy történik egy önvizsgálat során, hogy nézőpontot váltunk és 'kívülről' nézünk rá az érzelmi állapotra. Megkérdezzük, hogy mit mond rólunk ez az állapot. Feltárjuk az azonosulásokat és meglátjuk, hogy minden ilyen azonosulás képekből, szavakból és érzésekből áll. Ez az önvizsgálat harmadik szakasza.

Konkrét élményt nézve a dühöm szavakból (pl. ’Utálom xy-t, mert átvert.’), képekből (’Látom a lelki szemeim előtt, ahogy Hawai-on henyél a pénzemből.’) és érzésekből (összeszorul a torkom, görcsbe rándul a gyomrom vagy szétmegy a fejem) áll.

Ezeket a szavakat, képeket és érzéseket szétválasztva, önmagában nézve vagy megtapasztalva jöhet létre a kiazonosulás egy érzelmi állapotból.

És itt egy saját élmény:

Elmentünk családostul egy hétre kikapcsolódni a mindennapi életünkből, a munkából olaszhonba. Mivel már jártunk ott, nagyon vártuk a szép tájakat, finom ételeket, fürdést a tengerben, napsütést, városnézést, pihenést, fagylaltozást és még sorolhatnám. (Ezeket nevezhetjük elképzeléseknek, elvárásoknak.)

Ez részben sikerült is, hiszen napokig eszembe sem jutottak az önvizsgálatok vagy a masszázs. Csak élveztem a vezetést (egy lakóautóval mentünk), a tájakat, már első nap a tengert és a fagyit, hogy a családom (egy híján) együtt van. Imádtam reggelit készíteni és mosogatni utána. Minden szép és jó volt, még azzal együtt is, hogy öt emberből (három tini!), szinte mindig volt valami, ami valakinek nem tetszett.

Ez amolyan menős, intenzív megtapasztalásos út volt. Minden nap máshol aludtunk, más városban vagy tengerparton töltöttük a napot. Rengeteg élményben volt részünk, és bennem nem is minősítődtek már ezek az élmények, egyszerűen élveztem, megéltem a pillanatokat.

Magam is meglepődtem, amikor az ötödik napon - éppen Pisa-ban a ferde toronynál vigadtunk - visszaértünk az lakóautóhoz és nyitva volt az ajtaja. Egyből bűzlött valami, miközben az is megfordult a fejemben, hogy én hagytam nyitva. Kihajtva az ajtót mát tisztán láttam a szemközti ablak maradványait, kétség nem volt: feltörték. Minden kinyitva, szétdobálva. El is vittek egy-két dolgot: a laptopot, a lányom telefonját,  a másik lányom ipod-ját. Szerencsére a pénz széfben volt, ahhoz nem fértek hozzá. (Ezeket nevezzük tényeknek, valóságnak.)

Miközben tettem a dolgom (kerestem egy olaszt, felhívtam a rendőrséget, a biztosítót, letiltattam a sim kártyát), figyeltem a testembe is. Először a megszokott feszítést éreztem a fejemben, de semmilyen erős érzelem nem tapadt hozzá, és a felbukkanó gondolatokat is hagytam, hadd jöjjenek-menjenek. Persze nem voltam a ’határtalan boldogság’ állapotában, de nagyon rossznak sem címkézném a történteket.

Az egyetlen többször felbukkanó gondolat a ’Miért hoztam laptopot magammal!? Nem is volt rá szükségem.’ volt. (Ezt nevezzük stresszes gondolatnak. Ha hiszel neki, szenvedsz.) És észre is vettem azokat az újra feljövő gondolatokat, amik az indulás előtt azt sugallták, hogy vigyem. Lassan meg is békéltem ezzel. Észrevettem olyan gondolatokat is, hogy ’Tőlem még soha nem loptak.’ vagy ’Milyen jó, hogy nem voltunk a kocsiban, amikor feltörték. Aztán megláttam azt is, hogy milyen jól ’kezelem’ a helyzetet. Oda tudtam fordulni magamhoz és a fontos intézkedések után, meg némileg közben a családom felé is. Bár erről inkább őket kellene kérdezni. (Ilyen a stresszes gondolat nélkül.)

A másik, kicsit később felbukkanó, érzet a nyomás a hasamban volt. Ez egész délután velem volt. Étvágyam sem nagyon volt, de azért ezt a dolgot fogyókúrás receptként nem fogom népszerűsíteni J Ehhez az érzéshez csak az a gondolatkör társult, ami az Új medicinából jön, hogy a testi tünet az érzelmi konfliktus megoldása után jön. Ezek szerint ez egy rövid és gyenge kis konfliktus volt, hiszen nem voltak erős és hosszan tartó testi tünetei. (persze itt beindult a megmagyarázó elme :-) )

Az enyhe feszültség a nap végére fel is oldódott.

Pár éve máshogy reagáltam volna. Más ’megoldó képletek’ jutottak volna eszembe, más reakciók kerültek volna elő.

Hála ezért magamnak, az Önvizsgálatoknak, és mindenkinek, akinek bármi köze is van ehhez az egészhez!

Ha szeretnéd az élményeket önmagukban, címkék és azonosulások nélkül is megélni nézd meg programjainkat:

Nyári intenzív tréningek

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok, Tréningek

ÖnMunka tanfolyamok vidéken