VISSZATEKINTÉS

"Visszatekintve az életedre rájöhetsz, hogy egy nagyon különleges személy követte végig azt: 
TE MAGAD! És még nem késő újra azzá a különleges személlyé válni." Ismeretlen szerző

2010 karácsonyán Byron Katie Négy kérdés című könyvét olvasva úgy tűnt, hogy - cirka 15 év kevésbé tudatos és 5 év intenzív önismereti út bejárása után - az élet működésének esszenciáját kaptam a kezembe. A kérdések egyszerűsége, a rálátás történetekre kíváncsisággal töltött el. Persze két év elmúltával látom, hogy az első találkozásom a Munkával még nagyon intellektuális volt. És az intellektussal semmi baj, hiszen az ember élete így épül fel, az intellektuson keresztül épül az identitásunk. Egyszerűbben fogalmazva elhisszük azt, akik vagyunk. Tapasztalatokat szerzünk, gondolatok és érzetek jelennek meg bennünk és ezek összefonódásából állunk össze. Ez is egyfajta tudatosság. A Munka segítségével egyre inkább ráláttam, hogy a tudatosság sokkal szélesebb, mélyebb - és még ki tudja milyen dimenziókon - spektrumon mozog.

A kíváncsiságom a 2011 év eleji ÖnMunka alaptanfolyamig vitt. Ez volt az első „élő” megtapasztalásom a Munka világában. Már az első vezetett meditáció hazavágott (nem én gondolok??). Megtudtam, hogy van Jól Tudom Elmém és ezzel el is kezdődött az a folyamat, melyben egyre többször láttam meg a működését. Az egyszerűsége még itt is tetszett, bár az elmém helyenként igencsak tiltakozott, bonyolított és menekült. Már látszott valami ’más’, ami ismeretlen volt szemben az időnként igen kényelmetlen, de jól megszokott működésekkel. Őszintén szólva úgy mentem az Alaptanfolyamra, hogy én már csak egy-két lépésre vagyok a megvilágosodástól. Túl voltam már komoly betegségeken, váláson, válságokon, csodás meditációkon. Nos, valóban egy-két lépésre voltam, csak nem a megvilágosodástól, hanem attól, hogy rájöjjek: ez nem egy-két lépés és hogy nem is a megvilágosodásról szól. Néha úgy éreztem, hogy inkább távolodok ettől az áhított állapottól. Most meg nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e. És ez a két éves utazás megmutatta nekem, hogy ez a tudás egyáltalán nem is fontos.

A lelkesedésem viszont nem csökkent és éltem a különböző tematikus napok adta lehetőségekkel, miközben egyre többet használtam a Munkát, hiedelmeket kérdőjeleztem, ítélkező lapokat töltöttem ki, dolgoztam fel és jóvátevő leveleket töltöttem ki. És az is igaz, hogy sokszor elakadtam, elkeseredtem és egy-egy hétre abba is hagytam az önvizsgálatokat. Többször előfordult, hogy egy hiedelem megkérdőjelezése után újra és újra hittem az adott, már megvizsgált gondolatnak. Ilyenkor úgy éreztem, hogy már nem itt kéne tartanom. Ezen az úton ez sokszor előfordul. És a „Már nem itt kéne tartanom.” is csak egy gondolat. Ha hiszünk neki szenvedünk, ha megvizsgáljuk nem!

2011 nyarán két különleges esemény várt. Katie néni Bécsben tartott workshop-ot és Andi szervezett egy 8 napos tábort. Mindkettő különleges élmény volt újabb tapasztalatokat, megéléseket és lendületet adva a további önvizsgálatokhoz.

Összejövetelek, tematikus napok, csodás megtapasztalások és még csodásabb mélypontok váltogatták egymást. Voltak fizikai és érzelmi nehézségek. És volt a Munka. Mindig ott volt és segített, ha használtam. Döbbenet hegyekkel találkoztam. Olyan automatikus, ahogy elhiszek egy gondolatot, olyan mélyen hívődött el némelyik, hogy szinte fejbe vág, hogy észrevegyem. Mint, ahogy egy hegy tornyosul elénk, eltakarva azt, ami mögötte van. A Munka, az önvizsgálat a hegymászás. A hegy ott van, ahogy a gondolat is. Nem tudom eltüntetni és nem is kell. A hegyet meg lehet mászni, a gondolatot meg lehet vizsgálni. A hegyeket mindig szerettem és mára a gondolatokat is megszerettem. A gondolat nem kinyírandó ellenség. Nem tudom, honnan kerülnek a ’fejembe’ és ez nem is az én dolgom, ahogy egy hegy ott léte sem.

Időközben másokkal is elkezdtem a Munkával dolgozni. Nekem ez is különleges élmény. Látni, ahogy a másik járja az utat. Látni magamat a benne, a történeteimet a történeteiben. Régebben azt hittem tanítani fogok, ma úgy gondolom, engem tanítanak. Mindenki, akivel találkozom.

2012 közepe hozta a lehetőséget, hogy megismerjem Scott Kiloby Megtalálhatatlan Önvizsgálatát, mely bennem mára a legteljesebb összhangba került a Munkával. Ez a módszer mélyebb megtapasztalást adott a valóság és az értelmezések közti különbözőségben. Ez a módszer megmutatta, hogy minden értelmezés. Hogy a szenvedés is csak történet és keresve sem találni. Megtapasztaltam a nem találásban lévő természetes békét, amit szavakkal csak értelmezni lehet. A tapasztalás, az észlelés és a nem tudás a csoda.

Az év végén, nyolcad magammal, meghívást kaptam Anditól egy intenzív kurzusra, amely mindkét önvizsgálati módszer elmélyítését magába foglalja. Az önismereti út, az önvizsgálat az életem része lett.

Hálával tartozom mindenkinek, aki hozzásegített a megtapasztalásokhoz, beleértve önmagamat!

Ha Te is elindulnál Önmagad felé, mélyítenéd a kapcsolatot magaddal, olvasd el a bejegyzéseket ezen a blogon, keress meg vagy nézd meg az alábbi honlapokat és programokat!

www.kincsamivan.hu

www.onmunka.blogspot.com

Egy hiedelem a süllyesztőben

Az első Munkáim egyike akadt a kezembe a minap. Ahogy átolvastam, szinte újraéltem azt az állapotot, amiben írtam. Az olvasás közben a másik megtapasztalásom az, hogy visszanézve az elmúlt két évre, ez a megvizsgált hiedelem nem jött vissza. Azóta nem éreztem, hogy bárki is b@sztatna. Néha felmerült ez a gondolat egy-egy helyzetben és ahogy felmerült, úgy süllyedt el. Nem hagyva maga után érzéseket vagy kapcsolódó történeteket és igazolásokat. Két éve nem gondoltam volna, hogy hiedelem így el tud tűnni. Mára ez többszörös tapasztalattá vált. Amikor ezt a Munkát végeztem, hihetetlen intenzitással jártak át a megfordítások felismerései. Ez nincs mindig így és nem is kell mindig így lennie. Ez nem tervezhető folyamat. Ahogy mondani szoktuk: megengedődik. Amikor 'kész' vagyok rá, megtörténik. Nem előbb és nem később. Csak arra van szükség, hogy ott legyek és annyira tudok ott lenni, amennyire megengedődik nekem abban a pillanatban. Olyan természetes ez a folyamat. És a gondolatok elhívésével tudom csak ezt a természetes áramlást gátolni és igazából ezt sem én csinálom. Egyszerűen így alakul. Ez a Valóság. Egy ideje imádom ezt. Mégpedig úgy imádom, hogy már az ellenkezőjét sem utálom. Pedig gyakran utáltam. Nem mondom, hogy nincs már mit megvizsgálnom, csak megváltozott/változik bennem valami. A feszültség muladozik, enyhül, ritkul. És az előző mondat megfordítása is igaz. Volt egy hosszú időszak, amikor olyan feszült állapotokba kerültem, mint még soha. Pontosabban ezeket az állapotokat azonosítottam feszültségnek. Ez is csodás megtapasztalásokhoz vitt, de erről majd legközelebb. Most következzen a hiedelem:

Önmagam kivetülése vagy!

Azt mondtad nekem: nincs rám időd, nem töltöd velem az időt.

Ez igaz: az elmúlt napokban mindenképpen és ha a mélyére tekintek én is így érzem: kevés időm van rád. Az is igaz, hogy neked is kevés időd van mostanában rám.

Az is igaz, hogy amennyi időt veled tudok tölteni, annyit veled is töltök és ez fordítva is igaz: amennyi időt velem tudsz tölteni, annyit el is töltesz velem.

Azt válaszoltam: ne b@sztass, direkt b@sztatsz.

Elgondolkodtató, hogy így reagáltam. Te kifejezted a gondolatod, amit én b@sztatásként éltem meg. Mert én is úgy gondolom, hogy keveset vagyunk együtt. Csak éppen most neked fájt jobban és te jegyezted meg. (Persze a nincs rám időd is megkérdőjelezendő hiedelem.)

Szóval igaz az, hogy b@sztatsz? - Nem

Hogyan reagálok arra gondolatra, hogy b@sztatsz? – Fáj, dühös vagyok, megsértődök. Arra gondolok, hogy mikor jössz már rá, hogy veled vagyok és én is vágyom veled lenni. Félek, hogy elveszítelek. Ilyenkor nem tudlak szeretni és magamat is utálom.

Mi lenne a gondolat nélkül, hogy b@sztatsz? – Egyszerűen látnám, hogy most kevesebbet voltunk együtt és te kifejezed, hogy szükséged van több együttlétre és ez örömmel töltene el. Érezném, hogy szeretsz. Abban a pillanatban is tudnálak szeretni.

Megfordítások:

-         Nem b@sztatsz: ez sokkal többször előfordul és különben is csak hangot adtál a gondolatodnak.

-         Én b@sztatom magamat: pl. azzal, hogy elhiszem, hogy te b@sztatsz engem. És azzal, hogy megsértődöm és a fejedhez vágom a saját gondolatomat. Azzal meg pláne, hogy elhiszem a bennem felbukkanó, feszültséget okozó gondolatokat.

-         Én b@sztatlak téged: hát ez még sokkal igazabb. Abban a pillanatban, amikor azt mondtad: nincs rám időd, máris elkezdtelek b@sztatni, azzal, hogy azonnal támadásba lendültem, mert engem is igen zavart, hogy nem töltök veled több időt.

Hogyan változik meg az életünk a Munka végzésével?

Akkor leszek boldog, ha azt hiszed, amit én! Ez a gondolat, ha nem is tudatos szinten, de ott van a fejünkben. Folyamatosan próbáljuk az igazunkat másokkal elfogadtatni és fordítva is: mi magunk is próbáljuk a másik igazságait elfogadni. Ezt a játékot kisgyermek korunktól fogva tanuljuk és alkalmazzuk anélkül, hogy belegondolnánk, miért?

A Munka az elhitt gondolataink (pl.: Szeretnem kell a gyermekem.) megkérdőjelezésével, megvizsgálásával nyit ki minket a Valóság megtapasztalására. Nem azt állítja, hogy egy dolog nem úgy van, mindössze azt vizsgálja, hogy ez a dolog milyen viszonyban van a Valósággal. És amennyiben szemben áll a Valósággal, akkor mit okoz az életünkben. Nem azt mondja, hogy az anya ne szeresse a gyermekét, csak feltérképezi, hogy mi vezet oda, hogy egy adott pillanatban ne találjuk magunkban a szeretetet a gyermekünk felé. Szeretetről pont olyan történetünk van, mint a nem szeretetről.

A Munka felteszi a kérdéseket, mi pedig megválaszoljuk őket. A Munka nem fogalmakról szól, hanem a megtapasztalásról. Megtapasztalni, ami éppen van. Ha ez épp az, hogy nem szeretem a gyermekem, akkor az. Felteszem a kérdéseket és megválaszolom. Igaz az, hogy szeretnem kell? Milyen feltételrendszer szerint? Hogyan reagálok, amikor azt hiszem, hogy szeretnem kell? Alap feszültség van bennem, már attól, hogy szeretnem kell, miközben mindenem azt mondja, hogy épp nagyon nem szeretem. És megnézem, a megfordítások igazságait ugyanabban a helyzetben. Nem kell szeretnem a gyermekem. Amikor ezt érzem, egyszerűen nem is tudom. Ha azzal bombázom magam, hogy szeretnem kéne, az fog a szeretethez vezetni? Bűntudathoz inkább. A gyermekemnek kell szeretnie engem. Ennek a megfordításnak is érdekes igazságai lehetnek. Ha pl. azt hiszem, hogy a gyermekem nem szeret engem. Azt gondolom, tanultam, hogy szeretnie kellene, mert…és ő az adott pillanatban nem szeret, hiszen már neki is vannak történetei a szeretetről. Szembe helyezkedem a pillanatnyi Valósággal és már nem is szeretem. Nem is beszélve magamról. Magamat kell szeretnem. Ez ebben a helyzetben lehetetlen. Megkérdőjelezetlen hiedelmekkel lehetetlen. Hogyan is szerethetné egy anya magát, amikor épp a gyerekét nem szereti, és a gyerek sem őt? Viszont, amikor megvizsgálom a szituációt, ráláthatok, hogy az egész csak a fejemben játszódik. Az identitásom, a gondolatok a fejemben azok, amik épp azt mondják, hogy nem szeretem. Az ítéletek magamról, róla és a helyzetről mondják, hogy ezzel baj van. A gondolataimat kell szeretnem. Igen. Amíg a megszülető gondolatokkal háborúzok, nem marad lehetőségem szeretni. Egyszerűen nem látom az elhitt gondolatoktól a Valóságot. A fától az erdőt. És mit tehetünk, ha nem látjuk a fától az erdőt? Arrébb lépünk. Nézőpontot váltunk. Ez a Munka. Nézőpontváltás, kíváncsiság, vizsgálódás.

A MEGÉRTÉS AJÁNDÉKA: TE MAGAD

 „Nem a te feladatod, hogy megérts engem, hanem az enyém.” BK

Gondolj csak bele, hogyan is éljük az életünket! Nézzük csak a megértés szempontjából: folyamatosan próbáljuk megértetni magunkat másokkal és fordítva is így van, mi magunk is mások megértésére törekszünk. A verbális kommunikációnk java erről szól. És mit érünk el? Többnyire csak félreértjük, vagy egyszerűen nem értjük a másikat. Ritkán azt hisszük, hogy megértjük és még ritkábban talán ténylegesen megértjük.

A Munka 4 kérdése és a Megfordítások segítségével megtapasztaltam, hogy csak egy valakit tudok megérteni: saját magamat. Ami teljesen logikus, hiszen kivel töltöm a legtöbb időmet, kinek az életét tapasztalom a bőrömön, kinek az érzéseit érzem, kinek a gondolatait hallom? Csakis a sajátomat. Nekem legalábbis ez a megélésem.

Hadd osszam meg egy önvizsgálat részletét Byron Katie Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? című könyvéből.

„Szükségem van rá, hogy a férjem megértse, nem vagyok képes tovább a házasságunkban élni.”

- Szükséged van rá, hogy megértsen – igaz ez?

- Inkább szeretném, hogy megértsen.

- Szükséged van rá, hogy megértsen – tökéletesen biztos vagy benne, hogy ez így van? Ez egy nagyon fontos kérdés.

- Nem, nem vagyok benne biztos.

- És hogyan reagálsz, ha elhiszed a gondolatot, hogy szükséged van a megértésére, miközben ő nem ért meg.

- Tovább hajszolok valamit, amit nem kaphatok meg. Folyton csak őt bámulom és válaszokat várok tőle. Persze nem kapok és ettől csak még frusztráltabb leszek.

- És hogyan bánsz vele, ha még ezek után sem tanúsít megértést irántad?

- Úgy, mintha az egész az ő hibája lenne.

- És ha ez után se?

- Akkor feladom.

- És hogyan fest, amikor feladod? Továbbra is úgy gondolod, hogy szükséged van a megértésére?

- Leereszkedően bánok vele. Keserű, hallgatag és mogorva leszek. Úgy érzem magam és úgy is teszek, mintha áldozat lennék.

- Ki lennél a gondolat nélkül, hogy szükséged van a férjed megértésére?

- Egy csomó stressztől szabadulnék meg. Hagynám, hogy az legyen, aki, a maga csendességével.

- Hiába mondja valaki, hogy „Ó, értem”, nem lehetünk biztosak benne, hogy valójában mit is ért. Amit te akarsz, Csillagom, az egyszerűen képtelenség. Nézzük mi az, ami lehetséges. „Szükségem van rá, hogy a férjem megértsen.” – fordítsd meg!

- Szükségem van rá, hogy megértsem magam.

- Igen. Már azzal is rengeteg megértésben részesítetted magad, hogy kitöltötted ezt a Munkalapot. Ezentúl bármikor, ha jobban meg szeretnéd érteni magadat, először mondj ítéletet a párodról és írd le a gondolataidat, aztán tedd fel és válaszold meg a négy kérdést, és végezd el a megfordításokat. És most tudnál mondani még egy megfordítást?

- Szükségem van rá, hogy megértsem a férjemet.

- Lehetséges, hogy őt is nagyon bántja ez az egész, és képtelen megérteni. Most már van néhány válaszod a számára, amiket megoszthatsz vele – szeretettel, mindenféle indulat nélkül. Mondd el neki, hogy mire jöttél rá önmagaddal kapcsolatban, mintha csak egy jó baráttal beszélgetnél. És értsd meg őt. De van még másik megfordítás.

- Nincs szükségem rá, hogy a férjem megértsen. Hát ez jó lenne.

- Ha őszinték akarunk lenni, be kell, hogy lássuk, hogy sokkal egyszerűbb a szeretteinkkel, ha megértik, honnan jövünk. Ha nem kiabálunk velük, mintha az ellenségeink volnának. Ha kedvesen és szeretettel fordulunk feléjük, és kertelés nélkül elmondjuk, hogyan járultunk hozzá a mi problémánkhoz. Ha tudjuk, hogy meg akarnak érteni bennünket, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ha elvárjuk ezt tőlük, rossz úton járunk. Mert nem az a lényeg, hogy ők megértsenek bennünket, hanem hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa.

Egy olyan gondolat elhívésekor, amely szemben áll a Valósággal, a tényekkel, pont arra nem vagyunk képesek, amit szeretnénk. A fenti példában pont a megértéstől zárjuk el magunkat abban a pillanatban, amikor ezt a másiktól várjuk.

Amíg hiszünk a gondolatnak, olyan, mintha egy mókuskerékben taposnánk, midig ugyanazokat a köröket rójuk. Mindig a másikat vagy magunkat okoljuk a helyzetünkért, miközben nem történt más, csak hittünk egy gondolatnak, ami nem igaz.

A gondolat nélkül (vagy egy elvégzett Munka után) egy teljesen más világba kerülünk. Egy olyan világba, ami mindig is létezett, csak nem láttuk meg. Eltakarták a hiedelmeink. Sokszor rácsodálkozok, hogy ennyire egyszerű!? Gondolattal feszült, nélküle békés. Persze előfordul, hogy befeszülök, csak már van hozzá eszközöm, hogy megvizsgáljam hol megyek szemben a Valósággal J

A Megfordításoknak hihetetlen ereje lehet. Amikor meglátjuk magunkat, amint pontosan ugyanazt tesszük egy konkrét helyzetben a másikkal, amiért őt megítéltük…akkor felismerjük, hogy ez az egész nem is arról szól, amit hittünk.

A fenti példában nem ismertük meg a megfordításra adott válaszokat. Ki-ki belenézhet az életében felmerülő hasonló helyzetbe és megtalálhatja a saját válaszait.

Az én válaszaim ilyenek:

Szükségem van rá, hogy megértsem magam:

Mert néha olyan dolgokat mondok, teszek, amiket nem értek. Nem tudom honnan jönnek. Sokszor észreveszem, hogy automatikusan reagálok, valamilyen ismert vagy ismeretlen minta alapján. Ha egy szituációban nem azonnal reagálok, hanem lecsendesedek és kicsit várok a felbukkanó reakcióra, egészen meglepően egy békés valakit találok.

Szükségem van rá, hogy megértsem a másikat:

Igen, és ehhez a megértéshez a meg nem értésen keresztül vezet az út, hiszen pont ez az, ami felhívja a figyelmemet arra, hogy mélyebbre nézzek magamba. Így megérthetem magam és közelebb kerülhetek a másik megértéséhez is.

Nincs szükségem rá, hogy a másik megértsen:

Amíg nem ért meg, addig arra van szükségem. Hogyan is érthetne meg, amikor sokszor én sem értem magamat. Amikor meg már megértettem, akkor tényleg nem szükséges, hogy ő is értse. Amint megbékélek magammal és a világgal, automatikusan elfogadódik, hogy a másik még éppen nem ért meg.

Ha még azt gondolod, hogy másoknak meg kellene érteni téged, és ez feszültséget szül benned, vedd a kezedbe a 4 kérdést és a Megfordításokat, hogy a saját bőrödön tapasztald meg milyen az élet a megvizsgált hiedelmek után.

KIVEL HÁBORÚZOL?

„A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, elutasító, kemény, rosszindulatú és tisztességtelen vagyok, azt válaszolom: - Köszönöm Kedvesem, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondj el nyugodtan mindet, amit velem kapcsolatban látsz és segíts, hogy jobban megértsem magamat. Általad ismerem meg önmagam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságaimat, amik láthatatlanok? Te vezetsz el önmagamhoz. Úgyhogy Kedvesem, nézz a szemembe és mondd el még egyszer. Szeretném, ha nem fognád magad vissza: mondj el mindent.

Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem. Ha rosszindulatúnak látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek és felfedezzem, mi történik az életemben. Valóban rosszindulatú voltam? Ha igen, rájövök. Valóban tisztességtelen voltam? Nem lesz nehéz válaszolnom. Ha nem vagyok biztos benne, ott vannak a gyerekeim, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalakinek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van és arra vár, hogy felfedezzem.” BK

            Örülök, hogy ezen a bekezdésen akadt ma meg a szemem. Életünk nagy részét töltjük védekezéssel. Nézd végig egy napodat. Mennyi energiád megy el a védekezésre? És mit is védelmezünk ilyenkor olyan vehemensen? Az identitásunkat. Azt, akinek hisszük magunkat. Azt, akinek elhittük magunkat. Személyiségünk a magunkról elhitt gondolatok, képek, érzések, érzelmek összessége. Ezen az énképen keresztül szemléljük a történéseket, és amikor ez sérülni látszik, elkezdjük védelmezni. Valami olyasmit védelmezünk - figyelmen kívül hagyva a tényeket -, ami csak a fejünkben, az elménkben létezik. Nevezzük - Byron Katie után - Jóltudom elmének azt a helyet, ahol ezek a gondolatok, képek, érzések lerakódtak, felhalmozódtak. Igazából nem többek, mint történetek. Tehát védelmezzük őket. Miért is? - ahogy a nagyobbik lányom szokta kérdezni, ha valami nem tetszik neki. Talán azért, mert ha megvédem az igazamat, akkor van létjogusultságom!? Vagy, mert azt feltételezem, hogy megtámadták az igazamat? Úgy tűnik, hogy nem csak nekem van identitásom, elhitt gondolataim, igazam. Mások is így jártak J Elhitték magukat.

            Régebben nem nagyon értettem a Mesterek által emlegetett illúzióvilágot, tükröződést és kivetítést, kivetülést. Megfoghatatlan és félelmetes volt, amiket olvastam. Miközben azt hittem, hogy Ők különlegesek és kiválasztottak, addig magamat nem sokra tartva, csak vágytam, hogy én is olyanná váljak, mint Ők. Olvastam, meditáltam, felismertem, megértettem és megtapasztaltam dolgokat és a hétköznapokban nem változott semmi. Talán kicsit ritkábban voltam már dühös, szomorú vagy elkeseredett. De vissza-visszatértek ezek az állapotok, sőt sokszor sokkal erőteljesebbé váltak. Mi történt?

            Ma már látom, hogy erről van szó: Harcolok az életben maradásért. Pontosabban az azonosult elme életben maradásáért harcol az elme. Ezt az egészet nem én csinálom! Sokáig ezt hittem. A háború bennem zajlik. Az azonosult elmém háborúzik. Nézzünk egy konkrét helyzetet: „A kamasz gyerekem azt mondja, hogy ne nézzem már óvodásnak! Nem nézlek annak, de mutasd meg tettekben is, hogy már felnőttél! - válaszolom én.” Azonnal védekezek. Védem a ’felelősségteljes apa’ énemet (Nem nézlek annak). És még ellentámadásba is lendülők, hogy igazoljam magamat (mutasd meg tettekben is). Tehát a ’felelősségteljes apa’ identitást védelmezem. Magammal háborúzok.

            Sok ilyen ’énünk’ lehet: ’szerető férj’ ’gondoskodó anya’ ’jó gyerek’ ’rossz gyerek’ ’felelőtlen szülő’ ’szerethetetlen társ’ ’magára hagyott feleség’ csak hogy párat említsek.

            A Munka egy kiváló módszer ezen azonosult ének vizsgálatán keresztüli megértésre. Ezen az önvizsgálati folyamaton keresztül elengedődnek az ’azonosult ének’ és megtapasztalhatjuk azt ami, van, azonosulások nélkül. A Munka azt is megmutatja, hogy miért és kivel háborúzol valójában; és azt is, hogy milyen háború nélkül élni!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 15.) Helyszín: Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT