TELJES ÉLET

„Elképesztő, mi minden történik, amikor az elme kinyílik!” (Byron Katie)

Teljes élet… Mi az? Milyen az?

Teljes élet - ha a szavakból indulok ki - olyan, amiből nem hiányzik semmi. Ez ellentmondásos, hiszen akkor hiány nélkül nincs (értelmezhető) teljesség. A teljesség meg nem teljes, ha hiányzik belőle valami. Tehát nincs teljes élet és az ellenkezője is igaz: az élet csak teljes lehet.

Honnan tudhatod, hogy Te, vagy egy számodra fontos ember teljes életet él-e? Nézd csak végig tételesen, milyen elvárásokat támasztasz az élet felé, ha a „teljes” élet elérésére törekszel, és mennyire reménytelen, hogy bármikor is minden pont megvalósuljon ezekből viszonylag egy időben és térben. Milyen hosszú a listád? Hány ponton akadályozod magad abban, hogy itt és most szeresd az életedet, és ugyanezt meg tudd tenni egy másik ember látszólag „nem teljes” életével? Írj egy listát erről.

Igen, tudom, azt gondolhatod, hogy tutira meghibbantam. Pedig mindössze arra kívánom felhívni a figyelmedet, hogyan elégedetlenkedsz még mindig azzal, ami van, hogyan vágysz valami olyasmire, ami szerinted teljesebbé és boldogabbá tenne, hogyan vagy ellenállásban azzal, ami épp most van, és mennyi energiád megy el minderre. Pedig az életed az, ami épp most van. Nem az, amit elképzelsz magadnak. A kreatív életenergia nem az ellenállásból, hanem a teljes megélésből fakad. Annak a teljes megéléséből, ami épp van. És abból, hogy megengedem másoknak is, hogy úgy éljék az életüket, ahogy épp teszik, hisz nyilván nekik ez az útjuk, és nem véletlenül járnak rajta. Mint ahogy én sem az enyémen. Már amennyiben megengedem magamnak, hogy járjak rajta, végigmenjek rajta, tudatosan, figyelemmel, örömmel, hálával. Még akkor is, ha ez a jól-tudom elme szempontjai szerint „nem teljes”.

A teljességet épp a jól-tudom elme által diktált szempontok és elvárások takarják el előled. Az életed mindig minden pillanatban teljes. Nem tud épp másmilyen lenni, mint amilyen. Megértheted és megélheted ezt a legmélyebb szinten, vagy harcolhatsz ellene; a boldogságod vagy szenvedésed mindössze azon múlik, melyik hozzáállást választod.

Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy a következő videót belinkelhetném ehhez a bejegyzéshez. Teljesen igaza van! Köszönöm Kriszti!

Az alábbi videón Katie segít felismerni, hogy a férfi húga, miképp tükrözi azt, ahogyan ő maga maga él. A film végén rádöbben, hogy a húga teljesen más, mint ahogyan gondolta. Az elme egy vetítőgép. A történeteinket vetíti. Azokat a történeteket, amik az életünk során ráégtek az elme filmtekercsére. Azokat a történeteket, amiket - megkérdőjelezés nélkül - elhittünk. Ez nem baj! Nem volt választásunk, hogy elhiggyük-e vagy sem. Most van választásunk abban, hogy megvizsgáljuk a történetünket vagy sem. És még ez sem igazán 'választás' kérdése. Megvizsgáljuk vagy nem. Ennyi. A Valóság ennyi: igen vagy nem. Nincs hiba. Mindkettő teljesen rendben van.

Byron Katie - 'Teljes életet kéne élnie' video

SZEPTEMBER 7.-ÉN ESTE 7-10 ÓRÁIG SZENTENDRÉN VIZSGÁLJUK MEG A TÖRTÉNETEINEK, AKÁR A TELJES ÉLETTEL KAPCSOLATBAN IS :-)

NEM LEHETEK FÁRADT

Igaz ez?

Nem. Sokszor az vagyok.

Hogyan reagálok erre a gondolatra?

Zavar, hogy elfáradok. Fiatalabban talán kevésbé fáradtam el és sosem zavart, egyszerűen pihentem. Úgy érzem öregszem.

Próbálok úrrá lenni a fáradtságon. Jár az agyam, hogy mit kéne tennem, hogy kevésbé legyek fáradt. Kevesebbet és táplálóbbakat kellene ennem. Böjtölnöm kéne, az már többször feltöltött energiával.

Befordulok, azt mondom magamnak, hogy ’Nagyon fáradt vagy pihenj!’ és azt, hogy ’Legyél pároddal, foglakozz a gyerekeiddel!’, ’ÖnMunkázz!’, ’Gyakorolj!’ (dobon). Ez feszültséget szül.

Nem szeretem, hogy elfáradok. Napi 48 órát is simán kitöltenék. Lemaradok dolgokról, amíg pihenek, alszok.

Ostorozom magam, hogy nem egyvalamivel foglakozom mélyebben (az elmélyülés már többször feljött), hanem több dolgot szeretnék párhuzamosan, mélységében csinálni.

Néha félek, hogyha nem pihenek megbetegítem magam, tönkreteszem a családi életem és végül egyedül maradok. Akkor aztán lesz időm magamra, de az egyedülléttől is van némi szorongás bennem.

Ilyenkor evésbe menekülök, attól még fáradtabb leszek és elalszom.

A szervezetem dolga, hogy fáradt.

Néha magam is meglepődöm, mert a legnagyobb fáradtság közepette megmozdulok és azt veszem észre, hogy elillant a fáradtság.

Nagyobbik lányomban nagyon zavar, hogy állandóan fáradt és mindig pihen. Hétvégén délig alszik. Persze bulizni nem fáradt. Jó kis tükör!

Ki lennék a gondolat nélkül?

Könnyű. Könnyedén fáradt, aki egyszerűen pihen. Szeretném a fáradtságot, szeretnék pihenni.

Megfordítások:

1. Lehetek fáradt.

·         Fizikai munkát végzek.

·         Hiszen elfáradok.

·         Sokszor azt veszem észre, hogyha valami megoldáson töröm a fejem vagy ellenállok a Valóságnak, az is nagyon elfáraszt. Az ellenállás is komoly, fárasztó munka J

2. Nem lehetek kipihent. (Pedig élvezném J)

·         Ilyenek jutnak eszembe: „Aki nem dolgozik ne is egyék.” „Előbb a munka, aztán a pihenés.”

·         Mert akkor nincs ésszerű kifogás, ha valamit el kell végezni, amihez épp nincs kedvem. A fáradtsággal takarózhatok J

·         Ha kipihent vagyok nem szeretnek azok, akik azt hiszik (amit én is), hogy a feladatokat el kell végezni. (Már megint a „szeretetrevanszükségem”-re lyukadok ki J)

A KONTROLL ILLÚZIÓJA

Nagyon kedves ÖnMunkás társam Munkáját ajánlom nektek. Az egyik leggyakoribb hiedelmünkbe visz, a kontroll birodalmába. Ezen belül pedig a 'Tudnom kell' ösvényén kirándulhatunk el vele! 

"Ne légy óvatos, még kárt okozhatsz magadban. Hagyd, hogy az élet éljen téged.” /Byron Katie/

„Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem." /Byron Katie/

Oravecz Andi blogján olvasva Katie  sorait , rájöttem, hogy az az érzés, ami most bennem van  és eddig nem tudta az elmém beazonosítani, valójában a gyász érzése. Most úgy érzem magam, mint akit veszteség ért: elveszítettem a gyerekeimet, a páromat, az eddigi életemet, vagyis azt, amit eddig gondoltam róluk….

Az elmém folyamatos „kereső” üzemmódban van , kétségbeesetten kapaszkodik bele újabb és újabb gondolatokba….Egyelőre, mint a tengerész a viharban próbálok talpon maradni, figyelem magam…csinálom az önmunkát…..

„ Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyerekeid számára. Reménytelen. Amikor azt gondolod, hogy meg kell védened őket, szorongást és függőséget tanítasz. A legjobb mód, az egyetlen hatékony mód az, ha példával jársz elől, és senkire nem kényszeríted rá az akaratodat” / Byron Katie/

Több mint negyven éve élem az életem hiedelmeim sokaságával a fejemben, amelyek közül a legerősebb a kontroll illúziója miszerint elhittem azt, hogy nekem kell irányítanom az életemet, különben megszégyenülök.

Hála, hála az Univerzumnak, a páromnak, Andinak…mindenkinek és persze magamnak, hogy végre rájöttem mitől is félek valójában…Az már csak hab a tortán, hogy egy másik hiedelem gyerekemet is magamhoz tudtam ölelni: Őt úgy hívják, hogy „ büntetnem kell!”

Íme egy munkám magamnak, magamról…, ha másoknak is segít annak örülök.

Tudnom kell mi fog történni

1. a párkapcsolatomban
2. a gyerekeim életében
3. a munkámban,

készenlétben kell lennem, különben megszégyenülök, bántani fognak.

1. Tudnom kell mi fog történni a párkapcsolatomban.

Igaz ez? Tudnom kell mi történik éppen a párommal, vagy mi fog történni, mit gondol, mit érez, mit mond ( és annak milyen kihatása lesz rám nézve, hiszen valójában ettől félek) miközben nem tudom? Nem.

Hogyan reagálok, amikor elhiszem, hogy tudnom kellene mi történik a párommal , milyen megélései lesznek, és a valóság az, hogy nem tudhatom…. Megszégyenülök az azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, mások jobbak nálam, nem tudom képviselni, felvállalni , megmutatni magamat. Mások negatívan ítélnek meg J.

Velem még ezt is meg lehet csinálni…szánalmassá, kiszolgáltatottá, nevetségessé  válok.

Gyilkos indulatok kerítenek a hatalmukba. Úgy érzem meg kell őt büntetnem. Fizikai fájdalmat akarok neki okozni. Tudom mire vágyik és azt megvonom tőle…ugyanakkor iszonyúan szenvedek. Utálom magam, amiért, nem vagyok képes irányítani. Dühös vagyok magamra, amiért ennyire függő vagyok, egy másik embertől várom a boldogságomat. Marcangolom magam, amiért nem tudok különleges lenni a számára…., hogy szeressen engem… Még a Sorsra is haragszom, hogy folyton olyan helyzetekbe kerülök, ahol megszégyenülhetek. Menekülök…menekülök…menekülök…

Mikor jutott először eszembe ez a gondolat, hogy tudnom kell mi történik? Gyerekkoromban, , testvérem születése kapcsán…jött egy másik nő az én világomba (4 éves voltam) és osztoznom kellett vele….nagyon sokat büntettem gyerekkorunkban. Szintén kicsi voltam még, megbeszéltük az unokanővéremmel, hogy átjön hozzám játszani, és ő nem jött el. Amikor legközelebb találkoztunk: nagyon megvertem.  Megbüntettem, mert fájdalmat okozott nekem.

Mire jó nekem ez a gondolat, mire használom, hogy tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban? Mitől félek, mi történne ha nem tudnám többé elhinni, hogy tudnom kell….Váratlanul egy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnék ( tudom, hogy csak a gondolataimnak vagyok kiszolgáltatva J ) 

Olyan dolgokat kellene megtennem, amiket nem akarok….pl. elköltözni, a gyerekemet ritkábban látni., anyagi problémákat megélni...és persze attól is félek, hogy a végén egyedül maradok.

Ki lennék a gondolat nélkül, hogy, tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban…?

A szabadság jut először eszembe, meg az, hogy mennyivel fittebb lennék, ha nem fárasztanám le magam ezzel a folyamatos készültséggel…

Elképzelem, hogy feladnék egy társkereső hirdetést: „ keresem azt a bolondot, aki társam lenne az önismeret útján, aki el tudja fogadni, ha néha befordulok és megértően tud nekem segíteni az elakadásaimban” Basszus, hiszen megtaláltam ezt az embert! Én vagyok az! Sőt a valóság annyira kedves, hogy még a párom is ilyen J.

Élvezném a kreatív elmém ötleteit. Sokkal több dologba belefognék, , kíváncsian figyelném a valóságban felbukkanó lehetőségeket , örömmel venném a változásokat.

Megfordítások: 
Nem kell tudnom mi történik a párkapcsolatomban.

- A valóság az, hogy minden igyekezetem ellenére fogalmam sincs mi fog történni benne.

- Amikor elváltam a férjemtől, szintén nem tudtam mi fog történni, rettegtem, fájtam, rossznak ítéltem a helyzetet és most utólag visszanézve a lehető legjobban alakultak a dolgok, amiért hálás vagyok.

- Amikor jött egy gondolat, hogy majd megint az fog történni, hogy….. és én megengedtem magamnak, hogy éppen ne akarjam tudni mi lesz…..a valóság teljesen máshogy alakult, mint az eredeti gondolatom előre vetítette. 
"A valóság mindig kedvesebb." (BK)

Tudnom kell mi történik bennem, a gondolataimban…..

- Minden törekvésem arra irányul, hogy kontroll alatt tartsam saját magam: hogyan viselkedjek, hogy nézzek ki, mit érezzek…Sokszor elnyomom az érzéseimet, büntetem magam, nem engedem meg magamnak, hogy szeressek….Félek attól, hogy fájni fog…..Hú ez nagyon durva most, hogy leírtam…Apukámnak ezek voltak az utolsó szavai:” nem akarom, hogy fájjon…..”Ugyanakkor  éltem át egy kontroll nélküli állapotot , amikor elfogadtam a valóságot, más állapotba kerültem, éreztem a halál közelségét és annyira szépnek láttam…nem tudtam elhinni, hogy bármi baj lenne vele.

- Félek megtapasztalni ki vagyok én valójában, félek attól, hogy egy-egy helyzetben milyen gondolatommal fogok találkozni és arra hogyan reagálok….és az esetleges reakcióim alapján nem fogom tudni többé beazonosítani magamat olyannak, amilyennek hiszem magamat.

Nem kell tudnom mi történik majd a gondolataimban….

- Úgyse tudom..

- Amikor nem akarom előre tudni a forgatókönyvet, nem keletkezik bennem feszültség.

- Amikor felmerül egy stresszes gondolat és rögtön felteszem az igaz ez? kérdést pláne, ha megfordítom máris enyhülést tapasztalok.

Köszönöm Andinak a névtelenül kommentálókkal kapcsolatos sorait, gyönyörű volt…Én nem szoktam kommentálni sem névtelenül, sem sehogyan, csak csinálom az önmunkát magamnak. Mégis nagyon megérintve éreztem magam, amikor azt írta, hogy aki még a nevét sem vállalja az „nem fontos önmagának”. Ezért határoztam úgy, hogy megmutatom az egyik munkámat, mert „a fontos vagyok magamnak” gondolat egyáltalán nem stresszes számomra.  Gabi


Köszönöm az őszinte megosztást!
Misi

ÚJRA "IGAZ EZ?"

9 hónap telt el az első bejegyzéseim óta. Ennyi idő alatt két sejt találkozásából kifejlődik egy emberi lény.

Újraolvasom a 4 kérdést és azt veszem észre, hogy már másként (új emberként) látom, hallom a leírtakat. Ez ihleti soraimat. És azért osztom meg, mert úgy érzem, érdemes újra és újra ránézni önmagunkra, hogy tisztán lássuk a változást.

A második, IGAZ EZ?, bejegyzésemet olvasva ráláttam, hogy mennyi minden történt, változott azóta. Pl. a bejegyzésben vizsgált hiedelem kiváltója, a pánikroham, azóta többször meglátogatott és az egész egy gyönyörű ívet írt le. Megmutatta magát, méghozzá olyan intenzitással, hogy komolyan azt hittem, bele is halhatok. Így aztán a 2. megfordításnál leírt „Katie azt mondja, akkor végezeted el a Munkát, ha ki tudod jelenteni a végén, hogy „Alig várom, hogy újra megtörténjen!” Amikor pedig újra belekerülsz ugyanabba vagy egy nagyon hasonló helyzetbe, a reakciódból kiderül, hogy van-e még megvizsgálandó hiedelmed az adott területen vagy teljesen kibékültél a Valósággal!” többször is megélhetődhetett. A szép ív pedig azt jelenti, hogy ezeket a rohamokat újra átélve, ÖnMunkás szemmel figyelve, a közben felmerülő stresszes gondolatokat megkérdőjelezve egyre gyengébb hatása lett. Mára azt mondhatom, már csak néha és nyomokban felfedezhetőek az érzések. Nem kötődnek hozzájuk félelemmel teli gondolatok és ha mégis felbukkan egy-egy, hát megvizsgálom. Már ki merem mondani, hogy „Alig várom, hogy újra átéljem!”

Folyamatosan változik bennem valami! Minél többször teszem fel az „Igaz ez?” kérdést, úgy változik a valóságom. Talán azért, mert megkérdőjeleződnek a hiedelmeim. Ráadásul az Élet elém is hozza a helyzeteket. Én meg csak nézem, hogyan is reagálok. Azt nem mondom, hogy nincs már bennem feszültség, de sokkal kevesebb!

Sokat segítenek a csoportos összejövetelek is! Szinte hihetetlen, hogy nagyon hasonló, sőt néha ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Azt látom, hogy a Munka akkor dolgozik bennem, ha használom. Minél többször, minél mélyebbre megyek az önvizsgálatban, annál jobban dolgozik. Az összejövetelek, csoportos Munkázások, tematikus napok és táborok jó beindítók, továbblendítők. Használjátok ezeket a lehetőségeket és Munkázzatok egyedül is, mert egy csodával fogtok találkozni: Önmagatokkal!

A legközelebbi ÖnMunka összejövetel Szentendrén, május 11.-én péntek este 7 órától lesz és a fókuszt az elkövetkezendő alkalmakkor egy-egy kérdésre tesszük, hogy kicsit jobban elmélyülhessünk a Munkában!

ALAPELVEK V. RÉSZ

KERESD MEG A SZENVEDÉST OKOZÓ GONDOLATO(KA)T!

Byron Katie meglátta, hogy minden érzést/érzelmet megelőz egy gondolat. Nem kell ezt elhinned. Vizsgálj meg egy szenvedéssel teli érzést és magad győződhetsz meg róla!

Lássunk egy konkrét példát:

A lányomat nem engedtem el bulizni az éjszakába, ő meg nem szól hozzám, ha mégis, akkor meg azt mondja, hogy: nem hagyom élni, már nem az őskorban élünk, tönkreteszem a fiatal éveit. Ez intenzív érzelmeket vált ki belőlem: elszomorít, hogy nem tisztel; bűntudatom van, hogy túl szigorú vagyok; dühös vagyok, hogy flegmán szól hozzám és elkeseredett, mert ez sokszor előfordul.

Nézzük csak meg miket hittem el, milyen gondolat/ok előzik meg az érzelmeket.

- Szomorú vagyok: elhittem, hogy a gyerek/em/nek tisztelnie, legalábbis elismerni kellene azt, amit és ahogyan teszek érte. Tudhatná (hiszen sokszor elmondtam már neki), hogy az ő érdekében teszem. (Micsoda önhittség a részemről! Később leírom, hogy miért.)

- Bűntudatom van: elhittem, hogy lehetek túl szigorú, hogy bármit is csinálhatok rosszul.

- Dühös vagyok: elhittem, hogy a gyerekem nem szólhat hozzám flegmán, értenie kell, hogy óvni akarom és örülnie, hogy ilyen szülője van.

- Elkeseredett vagyok: elhittem, hogyha flegmán szól hozzám, akkor nem érdekli, hogy jót akarok neki.

Mi is történt? Jött a felsorolt négy érzelem, ami – megvizsgálva - megmutatta, hogy milyen elhitt gondolatok előzték meg. Sokszor nincs konkrét gondolat, mert már jól begyakoroltuk ezeket a sémákat és egyből a testi érzet vagy az érzelem jelenik meg, ami valamilyen cselekvésre késztet. Ebben az esetben én felküldtem a lányom a szobájába. Éppen látni sem bírtam! Olyan tükröt tartott elém, amibe egyszerűen nem akartam belenézni. Így aztán megítéltem, feltettem a négy kérdést, megfordítottam és erre jutottam. Megköszöntem neki és elmondtam, hogy mit éltem át, kvázi nem hordoztam tovább magamban, hanem megkerestem a szenvedést okozó gondolatot és megMunkáztam.

Katie úgy fogalmaz, hogy „valamennyi feszültséggel terhes érzés ébresztőóraként működik, amely arra int, hogy ideje kikászálódni az álmok világából”.

Ha ezt meglátjuk, már kevésbé fogjuk rossznak ítélni ezeket az érzéseket, sőt idővel meg is szerethetjük az ébresztőóra csengését! Hisz ez a figyelmeztető jel, hogy „hahó, elhittél valamit, ami nem egyezik a Valósággal!”.

Most már ki tudom mondani: Alig várom, hogy a lányom újra kifakadjon! Így megtudhatom, hogy van-e még a témában feszültséggel teli történet.

Ezen az úton haladva akaratlanul is rálelek a boldogságra.

„A Munka tudatosítja bennünk belső történéseink oksági láncolatát. Ha egyszer felismerjük ezt, valamennyi szenvedésünk elenyészik.” BK


Ha még nem ismered A Munkát, kattints az elméleti alapokra!