A valóság nekem a pillanat, értelmezés nélkül. És elég feszült vagyok, amikor értelmezem a dolgokat :-)
Sokszor - ezekben a rendben levő pillanatokban - felbukkannak olyan gondolatok, hogy
„Ez nem fog így maradni.”, „A múltkor is ez meg ez történt.” Vagy, hogy „Mi
lesz a következő pillanatban?” és a gondolatokkal szorosan együtt rossznak
címkézett érzések is, amiket nem szeretnénk átélni. Ezek a gondolatok és érzések viszont sosem
állandóak, jönnek-mennek, ahogy mondani és tapasztalni szoktuk. Miközben
pont attól félünk, hogy állandóak, hogy mindig itt lesznek vagy lesben állnak,
fenyegetnek bennünket. Erről szó sincs. Ahhoz, hogy észrevegyük a gondolatok, érzések állandótlanságát, szükség van
egyfajta tudatosságra. Arra, hogy az eddigiekhez képest, máshogyan tekintsünk a
helyzetünkre. Erre ad lehetőséget az ÖnMunka.
A jelen pillanatban nem létezik
feszültség, tehát minden rendben van. (Lehet, hogy ezzel nem értesz egyet, amit
abszolút megértek, hiszen lehet olyan megtapasztalásod, hogy feszült vagy.) A feszültség abból adódik, hogy a
felbukkant gondolatnak hiszünk. Elhisszük, hogy „Nem fog így maradni.” és
máris itt van a feszültség érzése. Mintha a kéz a kézben járnának. Úgy is
mondjuk, hogy a gondolatokhoz érzések
társulnak, tapadnak. És persze az ilyen érzésektől menekülünk vagy
próbáljuk valahogy elnyomni őket.
Nézd csak meg ezt a folyamatot
tüzetesebben! Ebben a pillanatban minden rendben, felbukkan a gondolat, hogy ez
nem marad így, társul hozzá egy feszültség és máris fuccs a minden rendben
érzésnek. Fura egy működés, nem? Mit lehet ezzel kezdeni?
Két dolgot ’csinálhatunk’:
hosszabb-rövidebb ideig feszültek leszünk és így éljük az életet vagy megvizsgáljuk, hogy mi is történik valójában. Ha a
másodikat ’választjuk’, két dolgot tehetünk (én ezt a kettőt ismerem és
használom, és biztos vannak más lehetőségek is):
-
Az egyik, hogy megnézzük
az állítás („Nem fog így maradni”) igazságát.
Itt használjuk a 4 kérdés + megfordításokat, Byron Katie Munka módszerét. Ez a
mód igénybe veszi az elme értelmező képességét és olyan szabadságot adhat a
valóság sokszínűségének felismerésére, amilyet azelőtt nem tapasztaltam.
-
A másik, hogy értelmezés
nélkül tapasztaljuk meg azt, ami éppen van. Az Élő Önvizsgálatok használata
igen közvetlen megtapasztalást ad arról, ami a pillanatban zajlik. Emellett
feltárja az elme értelmező mechanizmusait, sőt a megtapasztalással fokozatosan
kiazonosít a gondolati és érzés identitásokból.
Ha nincs minden rendben a pillanatban, szívesen megtanítjuk neked az
ÖnMunka módszereit, hogy máshogyan is megtapasztalhasd a pillanatot!
Egyéni konzultáció keretében:
Tanfolyamokon:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése