MENEKÜLÉS HELYETT

Sokszor merül fel az ülések során, hogy a kliensek menekülnek a helyzetekből mind az ülés alatt, mind az életükben.

Fontos tudni, hogy a menekülés nem rossz, kerülendő vagy megváltoztatandó dolog, mindössze tudattalan, automatikus önvédelmi reakció, ami evolúciósan alakult ki és alapvetően az életünk megóvását szolgálja! (Fontos, hogy a valós veszélyt, az indokolt félelmeket ne keverjük össze a konkrét veszélyt nem tartalmazó helyzetekkel, állapotokkal!) A menekülésre akkor nincs szükségünk, amikor nem vagyunk valós veszélyben. Ha szorongsz, akkor még indokoltnak tűnik a félelmed. Gyere, lássunk át együtt ezen az illúzión!

A menekülés természetes reflex veszélyhelyzetben! Evolúciósan 3 életmentő reakció alakult ki a veszély elhárítására az embernél és állatoknál egyaránt: a lefagyás, a menekülés és a harc. Nem tudatos szinten aszerint választunk ezek közül, hogy melyikkel van a legnagyobb túlélési esélyünk. Ez működik a hétköznapi helyzetekben is, ahol nincs konkrét életveszély!

Ha LEFAGYUNK, MEGDERMEDÜNK, akkor talán észre sem vesz a ragadozó (hétköznapi helyzetben a szülő, tanár, főnök, házastárs stb.)

Amikor MENEKÜLÜNK,  akkor esélyét látjuk annak, hogy így megússzuk a konfliktust (indokolatlan félelemnél, amikor nincs konkrét veszély ez azért nem szokott működni, mert a félelem gondolati-érzet szinten keletkezett, így hiába menekülünk, a gondolat-érzet 'jön' velünk, újra meg újra felbukkan).

Vagy HARCOLUNK, amikor sem a lefagyást, sem a menekülést nem látjuk már lehetőségnek. Ez az a pont pánikosoknál és szorongóknál, amikor úgymond megelégeljük az eddigi menekülést és lefagyást. Amikor rájövünk, hogy ez nem segít! Ilyenkor felvesszük a harcot és szembenézhetünk a helyzettel, a félelmekkel.

Ennek több módja is lehet, abból fakadóan, hogy milyen a 'fegyvertárunk', milyen módszereket ismerünk.

Nekem az önvizsgálat, valóságvizsgálat, a dolgok-gondolatok-érzések mélyebb megértése segített a pánik és szorongás 'legyőzésében'. Úgy is fogalmazhatok, hogy a pánikon, szorongáson való ÁTLÁTÁSBAN segítettek a rendszeres önvizsgálatok. Ez az út azonban nem harc, hanem megismerés. Megismertem a félelmek részleteit: a gondolatokat és az érzéseket. És megláttam, megtapasztaltam, hogy egyik sem veszélyes. Nem kell tőlük félnem. Mondhatom úgy is, hogy megbarátkoztam ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel, mert sosem bántottak. Megértettem, hogy csak úgy képzeltem-éreztem, hogy félek, és átláttam a félelem illúzióján.

Ez az átlátás, megértés velem nem napok alatt történt meg. Hónapokban, sőt több, mint másfél évben mérhető a folyamat. Persze ez egyéni, kinek mennyi, kinek mikor esik le vagy válik világossá. Nem az idő, hanem a hozzáállás, a belefektetett energia, a kíváncsiság a fontos.

Évtizedekben mérhető, hogy elhittük: félni kell bizonyos helyzetekben. Ezt a beégett tapasztalatot nem lehet gyógyszerekkel vagy átírt gondolatokkal pár nap alatt megváltoztatni! Ez munka! Kinek több, hosszabb, kinek kevesebb, de munka!

És megéri ez a befektetés, mert ha átlátsz a félelmeken, akkor egy merőben más minőségű élet vár!

Ahhoz, hogy meglássuk, nem vagyunk veszélyben az egyik legjobb módszer a Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) lehet. Én az SZÖ-vel voltam képes a legjobban belemenni a félelmeimbe. Szóról szóra, képről képre és érzésről érzésre vált megtalálhatatlanná a fenyegetettség érzés, a veszélyérzet, a félelem.

"Nem vagyok különleges talentum, csak szenvedélyesen kíváncsi." - Albert Einstein

A fentebb említett hozzáállás két legfontosabb eleme a kíváncsiság és a gyengédség. Hogy miért?

Kíváncsiság nélkül nincs tanulás. Márpedig az önvizsgálat tanulás. A kíváncsiságot lehet, hogy újra fel kell ébresztened, mert felnőttkorunkra már azt hisszük, hogy ’Jól Tudjuk’ a dolgokat. Ha valamit biztosan ’tudok’, akkor a kíváncsiság meghalt és a ’jól tudásom’ bezárt egy kalitkába. A ’Nem Tudás’ elsőre lehet rémisztő, de ’ő’ a kíváncsiság ’nagybácsikája’. Nézd csak meg ezt: ha úgy gondolom, hogy a szorongás sosem fog elmúlni, akkor épp ’jól tudok’. Így a szorongás újra és újra előidézi önmagát. Ha ’nem tudok’, ha nem tudom, hogy mi lesz a szorongással – tovább megyek: nem tudom mi a szorongás – az lassan vagy gyorsan feloldódik.

A kíváncsiság másik fontos velejárója a ’nem elutasítás’ avagy az elfogadás. Ugyanazzal a dologgal egyszerre nem tudsz kíváncsi és elutasító lenni. Mondhatnám úgy is, hogy a kíváncsiság következménye az elfogadás.

És itt jön a gyengédség szerepe. Ha már jól megtanultam szorongani és sokat pánikoltam, nem biztos, hogy az első önvizsgálat után szertefoszlik minden félelmem. A különböző helyzetekre adott öntudatlan félelmi reakciók még egy darabig működni fognak. Sokak feladják az elején, a közepén vagy a vége előtt közvetlenül, mert nem látják a változást!

Az önmagunkhoz való gyengédség azért szükséges, hogy ezekben az esetekben ne hibáztassuk magunkat. Ez csak benne fog tartani a szenvedésben. Tudjátok, tanulhatunk a kisgyerekektől és a kölyök állatoktól. Amikor kúszni, állni vagy járni tanulnak, miközben újra meg újra elesnek, nem kezdik el ócsárolni magukat. Nem modogatják, hogy de béna vagyok. A kíváncsiság és a gyengédség természtesen és öntudatlanul van velük. És ezek nélkül nem tanulnának meg semmit. Hála a jó Égnek, hogy így lettünk kitalálva!

A gyengéd, önmagunkat és a helyzeteket elfogadó hozzáállás nélkül még befizetünk egy kis időre a kalitkánkba.

A gyengédség önmagunkkal szemben továbbsegít a nehézségeken.

Ha kíváncsi lettél és eleged van az élet, mások és önmagad hibáztatásából, és szeretnéd elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, akkor lehet érdemes az önvizsgálatokat megtanulni és használni!

Mr. Ramesh - A Félelem

Ez a videó nagyon jól szemlélteti, és a lehető legegyszerűbben mutatja be, hogy mit csinálunk, amikor félünk. Illetve azt is, hogy mi az, amit olyankor tehetünk, amikor félünk. Plusz nagyon szórakoztató az előadásmód és az indiai akcentussal beszélt angol. :)

Itt a videó fordítása:

"Jó napot mindenkinek! Ma a félelemről fogok nektek beszélni. Mi a félelem? Félni…mi az, félni? Mert észrevettem, hogy az emberek gyakran félnek. Sokat félnek az emberek. Félnek az öregedéstől, félnek a pénzhiánytól, a haláltól, félnek ettől, félnek attól, és a legrosszabb: félnek magától a félelemtől! Félnek attól, hogy féljenek! A félelemtől félnek! A félelemtől akarunk tehát megszabadulni. Ó, jaj! Rossz irány. A probléma nem maga a félelem, a gond az, hogy nem vagyunk elég kíváncsiak! Amikor félünk: azonnal menekülünk. Azt sem tudjuk, hogy mitől menekülünk! Hogyan tudsz megismerni valamit, amitől elmenekülsz? Ha ki akarsz jönni valamiből, akkor előbb bele kell menned. Ezt nagyon egyszerű megérteni. Nem tudsz kijönni egy szobából, ha még nem mentél be oda. Ez nagyon egyszerű. A kifelé vezető út: a befelé vezető út! Ahogy egy szobánál, úgy a félelemnél is. Ugyanaz! Ugorj bele! Próbáld meg megismerni a félelmet, lehet, hogy életed legizgalmasabb dolgaitól félsz. Amikor félsz, a tested reszketni kezd, így… Ugorj bele! Ó! Figyeld a tested! Mi történik a bensődben? Fel fogod fedezni, hogy buli van odabent. Egy óriási energiahalom mozog odabent. Ó, nézz rám, reszketek, anélkül, hogy akarnám. Nem én vagyok a főnök ebben itt benn. Néha fizetsz azért, hogy felülj a hullámvasútra, hogy ezt érezd. És most ez az érzés itt van benned, pont itt van, a bensődben! Amikor félünk, az másfajta élmény is lehet! A legközelebbi alkalommal, amikor félsz, ne menekülj, légy kíváncsi! Megmondom nektek, a legnagyobb félelem nem a halálfélelem, hanem az élettől való félelem! Tehát legközelebb, amikor szemben találod magad a félelemmel, vegyél részt a buliban! Életben vagyok! Életben vagyok! Reszketek…Reszketek…Nézd a tested! Még el is táncolhatod: Életben vagyok! Életben vagyok! Reszketek…reszketek…félek…félek…életben vagyok…életben vagyok!"

Gyors és lényegretörő, amit Mr. Ramesh mond. Lassítsuk le egy kicsit és nézzük meg részleteiben.

'Mi a félelem?' - teszi fel a kérdést. Hát igen, ez talán az egyik legfontosabb kérdés. Akár foghatsz is egy papírt és ceruzát. Leírhatod, hogy neked mi. Mit érzel? Hogyan félsz? Kicsit aggódsz, szorongsz vagy rettegsz? Mire gondolsz ilyenkor? Mik járnak a fejedben? Hogyan reagálsz? Menekülsz, lefagysz, vagy küzdesz?

Én azt tapasztaltam, hogy a félelemmel addig semmit sem tudtam kezdeni, amíg nem lassítottam le a bennem dúló érzelmi vihart. És ez írásban volt a leghatékonyabb. Ráadásul a leírt mondatok igazság-valóságtartalmát aztán egyesével felül tudtam vizsgálni. Így kicsit jobban képbe kerültem, hogy mi is történik, amikor épp félek, plusz egy kissé le is nyugodtam.

Aztán, többnyire a félelem valamire mutat. Pontosabban valamitől félünk. Ahogy mondja, ez sok minden lehet, és az is igaz, hogy magától a félelemtől is félünk. Félünk félni, mintha az valami szörnyűséges dolog lenne.

Miközben mi is történik, amikor félünk?

Igazából nem is tudjuk, hiszen azonnal meg akarunk szabadulni tőle, menekülünk fizikailag vagy a gondolatainkba, de semmiképp sem tapasztuljuk meg úgy jó alaposan. Nagyon igaz, hogy egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak a félelemre, és a vele járó érzésekre és gondolatokra sem.

Pedig könnyen lehet, hogy ezzel a kimeneküléssel lemaradunk valamiről. Ami talán nem is olyan szörnyű.

Nem is ismerjük a félelmet, mert csak a megszabadulással vagyunk elfoglalva.

De miért menekülünk valami elől, amit nem is ismerünk?

Egyetértek Mr. Ramesh-el. Legalább ismerjük meg a félelmet, mielőtt az összes energiánkat arra pazarolnánk, hogy megszüntessük. Ráadásul milyen eredményességgel sikerül ez? És mennyi energiát emészt fel?!

Egyszóval, van az a lehetőségünk is, hogy megtapasztaljuk, ami akkor történik, amikor félünk. Mi történik ilyenkor?

Reszketünk, remegünk, gombóc van a torkunkban, bizsereg-zsibbad a testünk...csupa energia. Miért kell ezektől az érzésektől félni?

Egy csomó gondolat is megjelenhet: 'Mi lesz velem? Hova fog ez vezetni? Mi lesz, ha ez már örökké így marad? Bele fogok halni!' Miért kell ezektől a gondolatoktól félni?

Olyan valóságosnak tűnik, olyan félelmetesnek! És az? Tényleg, valóban félelmetes?

Nagyon hasonló ez az érzés a hullámvasúton átélhető érzésekhez, amiért még fizetünk is! Tiszta őrület! Amikor meg itt van (hullámvasút nélkül), akkor nem akarjuk.

Nincs szükség semmi másra, mint némi kiváncsiságra! Hogy hagyjuk az érzésnek, hadd vigyen. Nem tart ez sokkal tovább, mint egy hullámvasutas menet, ha hagyjuk neki, hogy legyen, remegjen, szorítson, nyomjon...

Sőt, ha elfelejtjük, hogy épp félünk, akkor még bulinak is felfoghatjuk! Pont, mint a vidámparkban, nem?

És mi a különbség a hullámvasút-érzés és a félelem közt? Egy valami: az előbbit akarjuk, az utóbbi csak úgy jön.

Nincs más különbség csak az irányítás (pontosabban annak illúziója). Mert valójában mit kontrollálunk a hullámvasúton? Semmit, nem tudjuk, hogy fogunk-e hányni, megfájdul-e a fejünk, kisiklik-e a kocsi, leszakad-e a szerkezet.

Ezzel szemben mi az, amit nem tudunk kontrollálni a félelemben? Semmit! Azaz abszolút kontrollálható a folyamat. Teljes figyelmünkkel ott tudunk lenni. A legapróbb részletekig tudjuk érezni a remegést, észre tudjuk venni az összes gondolatot!

Végül pedig, mi is az élet?

Az élet érzések és gondolatok összessége. Nézz csak utána! Szólj, ha találsz valamit, ami nem gondolat vagy érzés az emberi megtapasztalásban! Ha találsz ilyet, azért még Nóbel díjat is kaphatsz! :)

Ez az indiai úriember azt mondja, hogy a legnagyobb félelmünk nem a halálfélelem, hanem az élettől való félelem. Félünk az élettől? Ez elgondolkodtató...próbáld ki fordítva! Legalább egyszer! Legalább egyszer ne félj az érzésektől, hanem élvezd őket, akárcsak valami gigantikus hullámvasút-bulit! Egyszer, a kedvedért...aztán úgy élheted az életed...ahogy addig soha. A kifelé vezető út a befelé vezető út!

Én megtanultam verekedni, hogy megvédjem magam. Megtanultam a test fizikai működését, egészségesen étkeztem és mozogtam, nehogy megbetegedjek. Elkezdtem a mentális összetevőket vizsgálni, hogy ne kelljen félnem. Lelki, spirituális tanítások és tapasztalások felé is mentem, hogy megtaláljam a belső békét. Mindössze azért, mert féltem! Féltem, hogy eltángálnak, féltem, hogy beteg leszek, hogy gyenge leszek, hogy fájni fog, hogy örökké így marad. Féltem, hogy valami baj van velem és hogy a békét sosem lelem meg.

És mit nem vettem észre közben? Azt, hogy élek. Hogy a félelem (is) az élet. Mert az élet és a félelem = érzések és gondolatok.

Lehet, hogy kissé filozófikusnak tűnik ez az írás. És az is, sok tapasztalással mögötte.

Ha kíváncsi vagy többre is, nézz körül itt a blogon. Ha saját megtapasztalást szeretnél, gyere el valamelyik tanfolyamunkra vagy keress meg személyesen!

VÁLTOZÁST AKAROK!

"Az Életre néha más nézőpontból szükséges ránézni."

Előre jelzem: Nem gondolom, hogy meg kellene változni! A Változás talán az egyetlen állandó jelenség. Amikor aut hisszük, hogy bárminek vagy magunknak meg kellene változnia, pont nem vesszük észre a folyamatos változást. A fókuszunk ilyenkor beragad, mindössze azzal, hogy ilyenkor egy-egy gondolathoz és érzéshez ragaszkodunk. A Változás önmagától történik, ahogy a ragaszkodás oldódik.

Az életünk időnként úgy alakul, hogy legszívesebben újrakezdenénk. Időnként elegünk lesz a szüleinkből, párunkból, gyerekünkből, munkánkból, a testünkből, a betegségből, a hajtásból, az egyhangúságból, a boldogtalanságból, a fájdalomból, a félelemből és ritkábban akár a jólétből, a pénzből, a jó munkából, boldog családból is. Hogy miért? Pláne, miért lesz elegünk az ún. pozitív dolgokból? Talán azért, mert elkezd unalmas, mechanikus, értelmetlen, értéktelen, zavaros vagy kilátástalan lenni a helyzetünk.

Ilyenkor azt szeretnénk, és sokszor azért teszünk, hogy megváltozzon az életünk. Ezt a változást sokféleképp próbáljuk elérni. Megszakítjuk vagy kimenekülünk a kapcsolatokból, új munkát keresünk, fogyózunk vagy erősítjük, gyógyítgatjuk a testünk, próbáljuk elkerülni a veszélyeket, csökkenteni a fájdalmakat és megkeresni a boldogságot.

Egyszóval változtatni, váltani akarunk.

Úgy találtam a saját életemben, hogy a változás nem könnyű. Sok mindennel próbálkoztam, de a legtöbb ilyen nem hozott ’nagy’ fordulatot. Van egy ’hang’ – nevezhetjük gondolatnak is – ami gyakran és hosszasan kommentálja a történéseket. És ahogy visszagondoltam ezekre a próbálkozásokra, rájöttem, hogy bármilyen kis változás történt az életemben, annak voltak bizonyos ’feltételei’. Először is érdemes észrevenni, hogy mi is van, mi az, amiben vagyok. Pontosan megfigyelve az érzéseimet és gondolataimat. Emellett megláttam, hogy nem mindegy a hozzáállásom. Ha pl. utálom a helyzetet, a Másikat vagy magam, az nagyban nehezíti a dolgot. És végül a korona csak akkor kerülhet Változás Herceg fejére, ha megmozdulok. Önmagában kevés tudni, hogy miben vagyok és nyitott kíváncsisággal hozzáállni. És fordítva is igaz: önmagában tenni, negatív ’úgysem lesz jobb’ attitűddel vagy anélkül, hogy tisztában lennék a helyzethez fűződő érzelmeimmel és gondolataimmal, sosem hozott megnyugvást.
Az alábbiakban kicsit részletesebben is leírom ezeket a – véletlenül sem kőbe vésett – ’feltételeket’.

A Változás feltételei:

1. Észlelés: Észrevenni, tudatosítani a helyzetet

Lehet, hogy magától értetődőnek tűnik egy helyzet – legyen az pozitív, semleges vagy negatív – észlelése. Sokszor mégsem vesszük észre, nem tudatosul, hogy mi is történik velünk, miben vagyunk benne. Az életünk jó részét automatizmusok, feltételes reflexek, berögzült reakciók alkotják.

Ezek tudatosítása az első feltétele a Változásnak. Ha nem veszem észre, hogy miben vagyok, hogyan vagyok, hanem csak a gondolati-érzelmi vihar dobál, akkor nehezen találok ’fogást’ a helyzeten. Ehhez elsősorban egy kis lassításra, csendre lesz szükségem. Ha lecsendesülök, akkor kivehetővé válnak az egyes gondolatok és érzések. A viharos kavalkádból így hozzáférhetővé válnak az alkotóelemek. Ha a viharban nyitott szemmel, tiszta tudattal vagy, mindig egyértelműen fogod látni a következő lépést. Ha viszont félsz és el akarod kerülni, sok mindent nem tudsz észrevenni.

Én többnyire az írásos formát választom a lassításra. Azért írom le, mert azt figyeltem meg, ha ’fejben’ csinálom, akkor a gondolatok és érzések csak cirkulálnak, az azonosulás marad, a feszkó meg nő. Ezért egyszerűen leírom, ami éppen zajlik bennem. Szemügyre veszem a vihart. Feketén fehéren odateszem a papírra a gondolatokat és az érzéseket. Leírom, hogy mi nem tetszik, mit szeretnék, mitől félek,  mit érzek, miért vagyok dühös, szomorú vagy elkeseredett. Minden érzelem és szó kikerül a papírlapra. Már önmagában az, hogy leírom, oldja a feszültséget. Érdekes ez, mert amíg ’bent’ dúl a vihar, az tele van feszültséggel. Amint ’kikerül’ enyhülni kezd. Mintha ez lenne az útja. Csak, amikor bent reked, akkor feszít. (Lehet, hogy ez szimpla fizikai-lelki törvényszerűség.) Tanult mintánk az érzelmek elfojtása és a gondolataink, igazunk hangsúlyozása. Ezekkel a mintákkal, tudattalanul reagálva éljük az életünk nagyobbik részét egészen addig, amíg a feszültség, az érzelmek elő nem törnek, kikényszerítve a törvényszerű változást. De ezt nem feltétlenül kell megvárnunk.

A lényeg, hogy leírva, kézzelfoghatóvá válik az addigi kaotikus, belső vihar. Így már lehet vele valamit kezdeni. És ezen a ponton lesz szükségünk a következő ’feltételre’.

2. Attitűd: Kíváncsi, elfogadó hozzáállás

A hozzáállás – a HOGYAN – elengedhetetlen része a változásnak. Ha ugyanazzal a hozzáállásal folytatjuk az életünket egy-egy viharos időszak után, akkor nem indul be a változás, sőt még haragudhatunk is magunkra, ezzel plusz feszültséget adva az amúgy sem kiegyensúlyozott helyzethez.

Felmerülhet itt a kérdés: Hogyan legyek kíváncsi és elfogadó, amikor mondjuk éppen dühös vagyok az egész világra, beleértve saját magam is?

Az én esetemben ez kétféleképpen történt meg. Vagy egyszerűen bevillant a gondolat, hogy ’nem igaz, hogy ez csak így lehet’ – így kíváncsivá lettem, illetve ’ez van, erre nincs hatásom’ – így elfogadóvá váltam. Vagy annyira nagy volt bennem a feszkó, félelem, fájdalom, hogy egyszerűen az érzés átlökött a kíváncsiság és elfogadás térfelére.

A kíváncsiság és az elfogadás nem ’csinálás’. Nem lehet előidézni, csak megtörténik, kialakul. Pontosabban újra megélődik. Gondolj csak vissza arra az időre, amikor pici gyerek voltál. Amikor tudni akartál, akkor voltál kíváncsi. És ezt nem ’csináltad’,  akkor még nem nagyon álltál ellen a dolgoknak, elfogadó voltál. Talán nincs is más dolgod, mint felidézni ezt az állapotot. Újra átélni, és ebből az átélt, kíváncsi és elfogadó, gyermeki állapotból szemléni a történéseket és cselekedni. És meg is érkeztünk a harmadik feltételhez.

3. Cselekvés: Lelassult, csendes, átélő, mentális és fizikai tevés

Sokszor azon agyalunk, hogy mit csináljunk, merre induljunk, mihez kezdjünk. Amint megvan a HOGYAN állapota, azaz a hozzáállás, többnyire már nincs nagy szükség a MIT-re. Amikor a kíváncsiság és az elfogadás állapotába kerülsz, elfogynak a kérdések. A tett, a cselekvés önmagától értetődő lesz. És ha mégsem, akkor van itt pár lehetőség J

’Rest. Inquire. Enjoy life’ ahogy Scott Kiloby írja. ’Pihenj. Önvizsgálj. Élvezd az életet.’

Pihenés:

Hihetetlenül felszabadító tud lenni ez a – megszokott pihenéstől kissé eltérő – megpihenés. A lényege a megjelenő gondolatok (szavak és mentális képek) és érzések (érzelmek, testi érzetek) észlelése. Csak nézünk és érzünk. Nem gondolkodunk, nem gondolunk tovább, nem értelmezünk, csak tudatában vagyunk a felbukkanó gondolatoknak és érzéseknek. Ez egyszerű, békés szemlélődés.
Ez persze nem biztos, hogy eleinte könnyen megy. Kezdd rövid, pár perces megpihenéssel, más szavakkal belső szemlélődéssel, egyszerű létezéssel, levéssel.

Ez lehet, hogy fura vagy félelmetes is lesz. Kérj ehhez, illetve az önvizsgálathoz facilitátor segítséget, ha úgy érzed!

Önvizsgálat:

Az Élő Önvizsgálatok (ÉÖ), Scott módszere az egyik legletisztultabb eszköz arra, hogy átláss a szenvedés legfőbb forrásán, az elkülönültségbe és elégtelenségbe vetett hiedelmeken. Ezekkel az önvizsgálatokkal, az életed stresszes helyzeteiben, feltárhatod a feszültségeid okait. Láthatóvá válnak azok a ’részeid’, élethelyzeteid, amikben úgy érzed nem vagy megfelelő, nem vagy elég jó. Amikor fény derül egy ilyen azonosulásra (pl. mások nem fogadnak el), az olyan mintha lenne egy ilyen én-részünk, aki nem elfogadható. Ilyenkor Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ az ÉÖ egyik fajtája) keressük ezt az én-részt, addig amíg megtalálhatatlanná válik, azaz már semmi nem jelenti, tükrözi vissza az elfogadhatatlanságot. Ez az, amikor átlátunk egy hiedelmen, azonosuláson.

Megközelíthetjük az elkülönültség és elégtelenség érzését a félelmeken vagy függőségeken keresztül is. Ezekben az esetekben a Szorongás Önvizsgálatot (SZÖ) és Függőség Önvizsgálatot (FÖ) használhatjuk. Az SZÖ-ben a valós fenyegetést, az FÖ-ben a parancsot vagy késztetést keressük, amíg megtalálható. Ezek az eszközök megmutatják nekünk, hogy miért félünk vagy használunk valamilyen szert vagy cselekvést kényszeresen. Megmutatják azokat az érzéseinket és hiányainkat, amiket el akarunk fedni vagy el akarunk kerülni. És talán már megfigyelted, hogy az elkerüléssel, hosszabb távon, nem mész sokra.

Az írásos önvizsgálat szintén hatékony formája A Munka, Byron Katie módszere, ami a Négy Kérdés és a Megfordítások segítségével fedi fel a békés Valóságot. A Munka a bennünk feszültséget keltő, eddig megkérdőjelezetlen gondolatok felülvizsgálásával megmutatja, hogy minden stressz, nehézség, fájdalom és félelem a tények értelmezéséből fakad. Egyszerűbben fogalmazva nem szeretjük, nem tudjuk elfogadni azt, ami van. A Munka önvizsgálat kinyitja az elmét, és ezen keresztül a szívet, így hozza el a Változást az életünkbe.

Az élet élvezete:

Ezt nem részletezem nagyon. Élvezem a lélegzést, a mozgást, az evést, a szexet, a kikapcsolódást, a tanulást, a munkát, az együttlétet, az egyedüllétet vagy bármit, ami van.

És ez sokkal könnyebb, amint felülvizsgáltam a történeteimet.

Aktuális képzések:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html