A FÉLELEM AJÁNDÉKAI

Lehet, hogy meghökkentő a cím. Hogyan lehet a félelem ajándék? Ez nonszensz. Hát…ha két évvel ezelőtt kérdezik ez tőlem, én biztos visszakérdeztem volna, hogy: ’Jól vagy? Miről beszélsz? A félelem ajándék? Hahaha’.

Most meg itt vagyok ezzel a címmel és kiteszem magam annak, hogy furán nézzenek rám. Egy biztos: ez utóbbitól nem félek. J

Az elmúlt két év nekem a félelemről, és annak különböző megnyilvánulásairól szólt. Egy pánikrohammal kezdődött, amiről már olvashattatok itt a blogon. Arról nem írtam, hogy nem sokkal az első ilyen roham után elmentem egy Hellinger-féle állításra, ahol a félelmet állítottam fel. A félelmet megszemélyesítő férfi csak keringett körülöttem azt mondogatva, hogy ő nem is létezik. Igen szürreálisnak hatott a dolog, és nem fűztem túl nagy reményeket ahhoz, hogy ezután majd a félelem megszűnik. Ugyanis ez a para igencsak valóságosnak tűnt. A testem a rohamok közben remegett, elgyengült, szúrt, nyomott vagy feszített és egy jó nagy rakás gondolat is társult az érzésekhez. Kompakt kis pánik, szorongás vagy félelem volt ez.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy ez mekkora ajándék nekem. Inkább szabadultam volna tőle, próbáltam elkerülni, kimenekülni ezekből a helyzetekből, csak hogy ne kelljen éreznem ezeket a félelmeket. Mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A rohamok jöttek, a szorongás erősödött és egyre gyakrabban és hosszabban volt jelen.

Szerencsémre ismertem pár módszert, melyekkel próbáltam a végére járni ennek a történetnek és nem kellett – nem is akartam – gyógyszereket szedni és orvoshoz menni. Bár a biztonság kedvéért egy időben ott lapult pár pirula a zsebemben.

Gondolom, már inkább azt olvasnád, hogy lett ebből ajándék. Igyekszem rövidre fogni, de hát két év az két év. Persze, hozzá vagyunk szoktatva – a nem mindig értékes – instant megoldásokhoz, és értem, ha már azt fontolgatod, hogy abbahagyod az olvasást.

Visszatekintve erre az időszakra, rájöttem, hogy a gyors megoldással kecsegtető lehetőségek nem segítettek hosszabb távon, a végleges megoldásról már nem is beszélve.

Tudjátok, a jó ajándék jól be van csomagolva, és ránézésre nem lehet megállapítani, hogy mit rejt a csomagolópapír. Nos, így jártam én is a szorongással. Jól be volt csomagolva. És a csomagolás nem más volt, mint a gondolatok és az érzések.

Egyértelműbben fogalmazva: amennyiszer csak beindult a pánik, mindig ott voltak a következő gondolatok: ’Mi fog történni velem?’ ’Biztos bele fogok halni.’ ’A családom magára marad, ha kimúlok.’ és ezek társai. És mindig ott voltak az érzések: a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem és még sorolhatnám. Akkor még nem tudtam, de ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel volt becsomagolva a történetem. Ezek a gondolatok és érzések rejtik el előlünk az ajándékot. Egyszerűen nem látjuk meg tőlük. És ugye, ahhoz, hogy megkaparinthassuk az ajándékot, hozzá kell fognuk a kicsomagoláshoz. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. És van, hogy nem vagyunk elég kitartóak és kíváncsiak ahhoz, hogy kibontsuk a csomagot. Néha szídjuk azt, aki becsomagolta és nekünk adta.

Én a félelmeimmel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel való közvetlen találkozással bontogattam az ajándékomat. (Erről most nem írok részletesebben, a blogon mindent elolvashatsz az önvizsgálatokról, és több bejegyzésben is leírtam ezt részletekbe menően. A bejegyzés végére beillesztek pár linket.)

Mondhatom, ez az ajándék akkurátusan volt becsomagolva. Több réteg, vaskos papírral és erős szalagokkal leragasztva és átkötve. De én nagyon kíváncsi voltam, és ugyan a lelkesedésemet időnként elvesztettem, mégis mindig újra nekiálltam a bontogatásnak.

Míg végül elfogyott a csomagolóanyag. Először fel sem tűnt. De lassacskán észrevettem, hogy már napok, hetek óta nem szorongok. Függetlenül attól, hogy volt egy-egy kósza gondolatom, amiktől azelőtt pánikoltam, és volt pár érzésem, amitől korábban beparáztam. Valahogy megszűnt a szorongás. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen szétesett a félelem hiedelme, az illúzió. És eszembe ötlött az állítás, amikor a félelem azt mondogatta nekem, hogy ő nem létezik. Igen, megszűnt, atomjaira, alkotóelemeire esett szét.

És akkor jöjjön az ajándék, ha még nem kristályosodott ki a számodra. Az ajándék az út volt. A tapasztalás. A csomag nem rejtett semmit, illetve a semmit rejtette. A félelem illúzióját.

És ez az egész folyamat egy újabb ajándékot adott. Az, hogy ezt az utat megjártam, tapaszatlatokat szereztem, kinyitott abba az irányba, hogy megosszam ezt az utat veled. Hogy bátorítsalak, ha épp elfogyott a kitartásod, ha nem találod a kíváncsiságod, ha egyedül vagy és elveszettnek érzed a helyzeted. Ez is az ajándék része.

Egy soron következő bejegyzésben majd arról írok, hogy a különböző félelmek milyen konkrét ajándékot rejtettek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

És a linkek:

Szorongás Önvizsgálat

Pánikbetegség

Szorongás hol vagy?

Félelemmentesen élni

A közeljövőben készülök hirdetni csoportos intenzív kurzussal és rendszeres, beszélgetős-megosztós-gyakorlós összejövetelekkel is! Részleteket megtudhatsz itt a blogon és a Facebook-on:

https://www.facebook.com/onvizsgalatok

ÍGY IS LEHETSZ AZ ÉRZÉSEKKEL

Gyakran kapom a kérdést, hogy mit kezdjünk az intenzív, változni nem nagyon akaró, kellemetlen vagy kifejezetten rossz érzésekkel.

Az önvizsgálatok alatt többnyire eljutunk odáig, hogy rálátunk például a tehetetlenség, kilátástalanság vagy a magányosság érzésének okaira. Meglátjuk és meg is értjük hogyan kapcsol be ez az érzés. Néha tudunk vele lenni vagy egyszerűen csak szertefoszlik. Mégis előfordul, hogy olyan elemi erővel tör ránk az érzés, hogy azt gondoljuk-érezzük: Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel!

Többféleképpen is megközelíthetünk egy ilyen helyzetet. Az egyik lehetőség – nem feltétlenül a legkönnyebb – az, hogy az érzést közvetlenül tapasztaljuk meg. Persze, kinek mit jelent a megtapasztalás :-) Megpróbálom úgy szavakba önteni ezt, hogy befogadható és megérthető legyen.

Először is, a közvetlen megtapasztalás alatt azt értjük, hogy az adott érzést, érzelmet önmagában, gondolatok (szavak és képek) nélkül, mint testi érzetet, pozitív és negatív címkék nélküli energiát tapasztaljuk meg. Amikor ez megtörténik, a címkék, értelmezések lehullanak és marad az energia, úgy ahogy van, feszültség nélkül.

Vegyük a fent említett tehetetlenséget vagy bármilyen, épp aktuális érzést, érzelmet. Ez a tapasztalás akkor a legerőteljesebb, ha akkor csinálod, amikor az érzés éppen elborít. Jól jöhet ilyenkor – főként eleinte – egy képzett facilitátor is!

Szóval, itt van veled az érzés. Tombol, mint egy vihar. Amit ilyenkor – teljesen tudattalanul – csinálunk az az, hogy automatikusan elhisszük az érzéssel együtt felbukkanó gondolatokat. Például a tehetetlenség érzéséhez kapcsolódó ’ha a gyerekem nem tanul, akkor nem viszi semmire az életben’. Vagy amikor azt érzem, hogy elkeseredek, mert ’az apám nem veszi észre, hogy folyton megbánt’, vagy a félelem érzéshez tapad a ’meg fogok bukni a vizsgán’ gondolata. Lehetek a másikkal kedvesen kérő vagy határozottan utasító, esetleg mérgesen kiabáló, a helyzet látszólag mit sem változik. Rajtam meg egyre jobban eluralkodik az említett példák tehetetlenség, elkeseredés vagy félelem érzése.

Mindössze annyi történik, hogy a sok gondolat és az érzés közepette valahol elveszek, összezavarodok. Az egész azért tud így lenni, mert nem vagyok tudatában, hogy mi is történik. Azt hiszem, hogy az elmémben sorakozó gondolatok és a testemben lévő érzések én vagyok, és ez a valóság.

Most akár el is kívánhatsz engem a jó fenébe, mert hogyan is írhatok neked olyat, hogy amit megélsz az nem te vagy, az nem a valóság!

Teljesen érthető ez számomra. Én is ezt gondoltam, amikor először találkoztam ezzel. Ezért is fontos tisztázni, hogy mit értek az alatt, hogy a gondolatok és érzések nem te vagy és hogy nem valósak.

Az érzés, érzelem a következőkből tevődik össze:

1. A tehetetlenség és bármilyen más érzés csak úgy létezik, hogy:
   Van hozzá egy leírt szavunk: pl. TEHETETLENSÉG. Az érzéshez hozzákapcsolódott a szó.
2. Az érzéshez hozzákapcsolódtak képek: pl. a szülő, testvér - vagy saját magam - egy helyzetben hogyan néz ki, milyen a testtartása, arckifejezése.
3. És az adott helyzetekben megjelenő testi érzet is hozzákapcsolódott. Pl. kimegy a kézből-lábból az erő vagy gombócérzet keletkezik a torokban.
4. Végül megtanultuk, hogy ez mit jelent: pl. akkor vagyok tehetetlen, amikor bármit is csinálok, a helyzet, dolog, személy mégsem változik. Megtanultuk az értelmezést. Ezt halhattuk, láttuk a szülőktől, nagyszülőktől, testvérektől, óvónénitől stb., és így értelmeződött bennünk.

Ez a megközelítés fura lehet, ha először találkozol vele ebben a formában. Az önvizsgálatok során a fenti megközelítést sajátíthatod el. És a megközelítés erre a tapasztalásra egy nagyon gyenge szavacska J

Amikor elönt az érzés, egyszerűen csak csukd be a szemed és ülj bele a kellős közepébe. A figyelmedet irányítsd a megjelent testi érzetre. Az adott érzelemhez, érzéshez többféle testi érzet is tapadhat, kapcsolódhat. Lehet, hogy a gyomrodban érzel feszültséget, lehet, hogy a mellkasodra nehezedik valami vagy a torokban érzel gombócot. És lehet, hogy figyelsz befelé és épp semmit sem érzel. Ilyenkor az elme képes olyan zakatolásba kezdeni, hogy a gondolatoktól nem tapasztalsz testi érzetet. Ez teljesen normális én-védelmi mechanizmus. A testi érzet mindig ott van, csak éppen nem érzékeled. Ha nem lenne, akkor nem tudnád rosszul vagy feszültnek érezni magad.

A facilitátor pont ebben tud segíteni neked. Ott tart az érzelemben, felhívja figyelmed a felbukkanó szavakra, képekre és segít megtalálni és visszakerülni a testi érzethez. Ilyenkor ő a tudatosságod. És ahogy haladsz önvizsgálatokban, megtapasztalhatod azt, hogy te, önállóan is képes vagy tudatában lenni a gondolatoknak és érzéseknek. Megtanulod ezt a fajta nézést és jelenlétet.

Tehát ülsz az érzelmi vihar kellős közepében. Hogyan? Úgy, hogy tudatában vagy a gondolatoknak (mint pl. tehetetlen vagyok, a gyerek nem tanul, hiába beszélek neki stb.) és figyelmedet a testedbe irányítod, megfigyeled, mit érzel. Ha olyanok jönnek, hogy dühöt vagy elkeseredést érzel, akkor tudatosítsd, hogy ezek is érzelmeket kifejező szavak, gondolatok. Nem ilyeneket keresünk, hanem testi érzeteket! Csak legyél tudatában a szavaknak. Felbukkanhatnak képek is az elmédben, mint pl.: a gyerek a gép előtt játszik. Ezeknek is legyél tudatában és figyelj befelé, a testi érzetre.

Amikor megvan az érzet (gombóc, nyomás, feszítés vagy bármi más), csak legyél vele. Merülj el benne, érezd, figyelgesd, tapasztald. Ha észreveszed, hogy újra gondolatokkal foglalkozol, csak legyél ennek tudatában és irányítsd vissza a figyelmed az érzetre. Ezt folytathatod egészen addig, míg csak az érzet marad, feszültség nélkül.

Erőteljes, sokáig elfojtott érzelmek kerülhetnek felszínre az önvizsgálat, az érzet tapasztalása közepette.

Lehet, hogy ez a testi érzet félelmetesnek, fenyegetőnek tűnik a számodra. Ilyen esetekben szintén nagy segítség a facilitátor, aki megfelelően képzett abban, hogy addig vigyen a tapasztalásban, amíg ez a fenyegetés szertefoszlik.

Fontos hangsúlyoznom, hogy az esetek többségében, eleinte a képzett facilitátor támogatása, tapasztalata elősegíti a folyamatot! Ez megkönnyíti az elindulást és elkerülhetővé teszi a téves következtetések levonását, és az ebből adódó nagyobb, hosszabb ideig tartó feszültséget.

A testi érzet önmagában való, gondolatok és érzések nélküli, tapasztalása egészen új perspektívába helyezi az életet. Az érzések és gondolatok szabad áramlása felszabadítóan hat az egész életünk megtapasztalására. A feszültséget keltő gondolatoknak és kellemetlen érzéseknek való ellenállás megszűnésével kinyílik a kapu valódi önmagad megtapasztalására.


Ha nem csak kukucskálni akarsz ezen a kapun túlra, hanem át is mennél rajta, hogy körülnézz ott is, gyere el az év utolsó alaptanfolyamaira!
BYRON KATIE Munka Önvizsgálat október 26.-n és SCOTT KILOBY Élő Önvizsgálatok november 2-3.-n.
Részletek az alábbi linkre kattintva:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

AMIT A MOTIVÁCIÓ ELREJT ELŐLED

MOTIVÁCIÓ

Vannak, akiknek többre van szüksége az átlagnál...

Az egyik tanfolyamra készülve jutott eszembe a motiváció témája. Már többször dolgoztam ezzel, felfedezve a motivációkat, mozgató rugókat, melyek az életem állandó résztvevői, de írásban még nem jegyződött le.

Mi a motiváció?

Neked mi az? Mielőtt továbbolvasnál, fogalmazd meg! Igazából úgysem az én vagy bárki más válaszaira vagy kíváncsi, hanem a sajátodéra. (A kérdések feltevése és a megválaszolása arra jó, hogy feltárd, önmagad számára láthatóvá tedd, ami benned gondolati és érzés szinten van. A feltárás nélkül nem nagyon nyílik a látóterünk, a tapasztaló terünk és benne ragadunk a jól megszokott gondolati és érzés körökben.)

Én arra jutottam, hogy az a motiváció, amikor valamit el akarok érni, meg akarok valósítani, hogy az a valami jobbá váljon, vagy boldogabb, elégedettebb stb. legyek.

Mit szeretnél jobbá tenni az életedben?  Írd le! (ez az, amin változtatnál)

Pl. Szeretnék végre békében, kiegyensúlyozottan élni. (ez az irány, a motiváció)

Úgy tűnik, hogy van egy részünk, ami sokszor mondogatja, hogy: Javítsd ki, tedd jobbá, változtass rajta. Ez rendben is van addig a pontig, amíg ezzel békében vagyunk, amíg ez nem szül bennünk feszültséget. Sokakban viszont nagyon erős ez a jobbítási, megváltoztatási vágy. A kényszerességig fajul bennük. Mindig ezen dolgoznak, ami rengeteg energiát emészt fel, és feszültséggel jár.

Ez a kényszer nagyon erős hiedelmeken alapul. Mélyen belénk ivódott, hogy elégtelenek vagyunk, kevesek, bénák, gyengék vagyunk. Ezek mind a viszonyításból, a dualitásból származtathatóak, és a szüleinken, nagyszüleinken, nevelőinken, tanárainkon, barátainkon keresztül égtek belénk, váltak a hitrendszerünkké. (És persze haragudhatunk rájuk, amivel semmire sem megyünk, csak újabb feszültségek keletkeznek bennünk! Az önvizsgálatokon keresztül megismerve magunkat és a működésinket, megismerjük őket is. Ők is ugyanabban nőttek fel, ugyanúgy beléjük égtek a hiedelmek, és nem tudatosan adták nekünk tovább.)
Amikor felismerhetővé válik ez a feszült, kényszeres vagy vágyott jobbítási, megváltoztatási törekvés, akkor van lehetőségünk arra, hogy kezdjünk vele valamit. Amikor már nagyon nem tetszik, ami van körülöttem, egyszer csak felbukkan a kíváncsiság, hogy mi is történik itt valójában. Ez az önismereti út első, tudatos pillanata. És itt az azonosult elme ezerrel tiltakozik, harcol, igazol, menekül, mert mint értelmező gépezet, nem tudja, nem meri felfogni, hogy az eddigi élete egy nagy illúzióhalmaz. Ezt rendkívül félelmetesnek éli meg. Mindenfélét ki is talál, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia. Próbálja elnyomni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és érzéseket.

Ha épp itt tartasz, légy türelmes és gyengéd magadhoz, mint a bölcs édesanya az enni tanuló gyermekéhez. Tudja, hogy evőeszközzel megtanulni enni nem könnyű! Sok gyakorlás szükséges hozzá. Még ebben a rohanó világban is kell elég idő az idegrendszernek arra, hogy kialakuljanak és bejáratódjanak az idegpályák, amik a mozgásért felelősek.
Ugyanígy idő kell ahhoz is, hogy az elme megszokja ezt az új nézőpontot. Hogy megtapasztalja, nincs ebben semmi félelmetes. Hogy megtanulja, mit kezdjen az érzésekkel, a vetített történeteivel, viszonyítás nélkül.

Ne érts félre! Nincs a motivációval semmi baj. Alapmotivációnk az életben maradás. Fontos, hogy ez az alapmotiváció tevődött át azokra területekre, ahol messze nincs szó életben maradásról. Ezekre a motivációkra nézhetünk rá az önvizsgálatok segítségével, ezekről jöhet le a feszültség.

És vajon miért van erre szükségem? Miért kell megváltoztatnom, jobbá tennem ezt? Ezt a kérdést is válaszold meg mielőtt továbbolvasol!

Az önvizsgálatokkal feltárulhat számodra mindaz, amit egy konkrét dologgal kapcsolatban beléd égett. Ezeknek a dolgoknak a megkérdőjelezésével tovább haladhatsz ezen az önismerkedős úton.

Én azt találtam, hogy azért kell bármit, bárkit (akár önmagamat) jobbá tennem, mert azzal valami baj van. Nem jól működik, így nem elég jó.

Pl. Megértőbbnek kellene lennem. Ilyenkor valami hiány történet aktiválódik bennem, valami nincs rendben velem. Pl. érzéketlennek gondolom magam. Aki érzéketlen, az pedig nincs rendben, hiányos és meg kell javítani. Ilyenkor elhiszem, hogy ilyen, érzéketlen vagyok és nem is nagyon tudom magam másmilyennek látni. Ez a zárt elme a működése, beszűkül az általa igaznak tartott vélekedésbe. Elhisz egy gondolatot és hosszabb-rövidebb ideig ragaszkodik hozzá. Ilyen esetben aktiválódik bennem az Érzéketlen-én, ami egy Hiány-én, hiány-történet. Ez - másképp fogalmazva - az elhitt gondolatokkal és érzésekkel való azonosultság.
Figyelmedbe ajánlom egy korábbi bejegyzésemet, ami az elme működésével, az azonosulás folyamatával foglakozik: http://a-munka.blogspot.hu/2013/06/az-elme-ebredese.html

A legegyszerűbb megfogalmazásban a motiváció = változtatási, jobbá tevési vágy, kényszer.

Ha a konkrét helyzetbe belenézve nem jelenik meg benned feszültség, akkor ez nem motiváció, vagy nem stresszes számodra a várható kimenetele. És persze ebben az esetben is épülésedre szolgál a vizsgálódás. 

Ha már felismerhetővé vált a jobbítási, változtatási kényszered, vágyad, és a motiváció már túl sok feszültséggel jár, nézz körül itt a blogon vagy jelentkezz az egyik aktuális ÖnMunka tanfolyamra!

Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapcsomag az alábbi linkre kattintva:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

ONLINE Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag itt:

http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

SZORONGÁS! HOL VAGY?

Stressz, félelem, szorongás, pánik. Azt hiszem, ezek a szavak és állapotok mindenki életében előfordultak már. Kinél gyakrabban, kinél ritkábban, erősebben vagy gyengébben, de megjelennek. A stresszre, félelemre, szorongásra vagy pánikra adott reakció három féle lehet: HARC (ellenállás), MENEKÜLÉS (elkerülés) vagy LEFAGYÁS (blokk).

Ezek a reakciók mélyen belénk kódolódtak és a természetes előfordulásukban (pl. megtámad egy kutya) teljesen normális, hiszen ott van konkrét fenyegetés (pl. megharap). Az elme pillanatok alatt felméri a helyzetet és menekülésre, harcra vagy lefagyásra utasítja a testet. Nem megyek bele a miértekbe. Ennek megvan a biológiai, pszichikai, fiziológiai, genetikus stb. oka.

Számunkra a lényeg az, hogy egy konkrét veszélyhelyzetben ez teljesen rendben van, viszont az a személyes tapasztalatom, hogy ezeket a fenyegetésre, veszélyre adott reakciókat olyankor is produkáljuk, amikor nincs konkrét veszély. (Pl. a főnököm azzal vár reggel, hogy miattam elvesztettük a cég legjobb ügyfelét, mert nem voltam elég körültekintő. És tegyük fel, hogy tényleg van benne részem.) Nincs konkrét veszélyhelyzet, mégis a három reakció egyike indul be. Elkezdek védekezni vagy támadni (harc), megpróbálom megmagyarázni (menekülés) vagy csak állok ott kukán és egy szó sem jön ki a számon (lefagyás). Nincs fenyegetés, konkrét veszély, mert a főnök nem fog megharapni vagy megverni. Persze a gondolataim között lehet olyan, hogy „Ki fog rúgni.”, „Levon a fizumból.”, „Nem fog előléptetni.” stb., viszont konkrétan, abban a pillanatban nem vagyok semmilyen veszélynek kitéve. Csak az elmém vetíti ki az előbb felsorolt gondolatokat, képeket. A reakcióm mégis ugyanaz lesz, mint egy konkrét veszélyhelyzetben.

A miértekbe most sem megyek bele. Elmondom, miért J Nagyon úgy néz ki, hogy az elme egy értelmezőgépezet. Így kondicionálódott. Az elmén keresztül fogjuk fel a világot, történéseket. Az elmén keresztül értelmezünk. És az elmének szuper önvédelmi mechanizmusa van. Ahogy értelmezi a világot, úgy talál benne veszélyes és veszélytelen dolgokat, és amit veszélyesnek ítél, attól próbál megóvni. Amikor tudatosulunk arra, hogy az elme így működik és éppen semmilyen konkrét veszélyhelyzet nem áll fenn, akkor tehetjük meg az első lépést azért, hogy ne kelljen a fenyegetettség illúziójában élnünk. Amíg erre nem vagy tudatos, benne maradsz az automatikus működéseidben.

A tudatosság elsőre itt annyit jelent, hogy észleled az aktuális működésed (pl. a főnök szavaitól megrémülsz), és észreveszed, hogy melyik válaszreakció beindult (harc, menekülés, lefagyás). Aztán tovább mehetsz. Fokozottabb figyelemmel lehetsz az életed történéseire és az adott reakciókra. Így ismerheted meg az automatikus, tanult működéseidet. És tapasztalhatod, hogy éppen kellemesen vagy kellemetlenül érzed magad egy helyzetben.

A következő lépés lehet a változtatás, pontosabban a változás. És nem a helyzetek vagy a másik megváltoztatása. Ezeket mind megpróbáltam, sikertelenül. Lehet, hogy neked is van ilyen tapasztalatod J

Én az önvizsgálatok során láttam rá ezekre az automatikus működésekre. Ezek segítségével tudatosodtam az azonosulásokra és tapasztaltam meg, hogy nincs fenyegetés vagy veszély ezekben a helyzetekben. Az elme kreálja ezeket, hogy megóvjon, mert nem látja, hogy nincs veszély. És nem mondom, hogy egy konkrét helyzetben haraptasd meg magad vagy állj bele egy pofonba. Mindössze légy tudatos rá, hogy van- e konkrét veszély vagy nincs.

Ezeknek az illúzióknak a felismerésére az egyik legnagyszerűbb módszer, ami megtalált az Élő Önvizsgálatok, illetve ezek közül a Szorongás Önvizsgálat.

Ez a módszer hihetetlenül hatékony. Olyan radikálisan mállasztja darabjaira a stresszt, félelmet, szorongást, hogy öröm nézni. Én önmagamon pánikrohamokra és szorongásra alkalmaztam. Kliensekkel hasonlóképp. Hosszú évek óta tartó szorongásos, fóbiás, pánikos embereknél néhány alkalom és intenzív gyakorlás, használat után, napok vagy hetek alatt foszlottak semmivé ezek az azonosulások, amit hagyományosan pánikbetegségnek, depressziónak, fóbiáknak hívnak. A különböző gyógyszeres vagy pszichikai kezelések során is ’kigyógyulhatsz’ ezekből. Bár, én nem is gyógyulásnak hívom ezt a folyamatot. Szerintem ezek nem betegségek, csak elhittük őket betegségnek. Betegségként azonosultak bennünk. Ezek az azonosulások oszlanak szét az önvizsgálatok során, és a SZORONGÁS többé NEM MEGTALÁLHATÓ!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje egy kicsit másképp találkozni a szorongásos vagy bármilyen más történeteddel, gyere el a legközelebbi, vidéki Élő Önvizsgálatok alapképzésre szeptember 14-15.-n! Bővebben itt!

KIÚT AZ ÍTÉLETEK ÁRNYÉKÁBÓL

Az elmúlt években egyre intenzívebb a megtapasztalásom arról, hogy a bennünk megjelenő ítéletek milyen módon gyakorolnak hatást az életünkre.

Az számomra kétségtelen, hogy ezek az ítéletek – vagy nevezhetjük őket megtanult, elhitt értékrendszernek, viszonyítási pontoknak, identitásnak is – és a velük együtt járó gondolat és érzés, érzelem sokaság időnként feszültséget hoznak az életünkbe.

Arra láttam rá és csodálkozom rá nap, mint nap, hogy az említett ítéletek teljesen automatikusan jelennek meg bennünk. És ez vonatkozik a „pozitív” és „negatív” ítéletekre is. Azért tettem idézőjelbe ezeket a szavakat, hogy kiemeljem – még az ítéletet is megítéljük. Pozitívvá és negatívvá bélyegezzük. Persze ez is automatikus. Gondolhatjátok, hogy nem az. Mondhatjátok, hogy: Én tudatosan, átgondolva, józanul ítélek, értékelek, viszonyítok. És persze ezekkel semmi baj nincs. Nem arról van szó, hogy mondjuk akár egy súlyos bűncselekményt is hagyjunk figyelmen kívül. Mindössze arról, hogy amennyiben egy helyzetben valakit vagy valamit megítélünk és ez bennünk feszültséggel, rossz érzésekkel és kusza gondolatokkal jár, akkor ugyanabban a helyzetben ott a lehetőség a változásra is. A feszültség a mi ébresztőóránk. Ott csilingel szüntelen, amikor az ítéleteinkkel szembe megyünk a valósággal. Amikor azt gondoljuk, hogy valaminek nem úgy kéne lennie. Miközben éppen úgy van. Csak ez a pici ellenállás a valóságnak, annak ami épp van, mekkora feszültséggel jár!?

Visszatérve az automatikus működéseinkhez, megfigyelted már egy napodat percről percre úgy, hogy mennyire vagy tudatos, a jelen pillanatot teljesen megélő és mennyire tudatosság nélküli robot?

A legmeglepőbb tapasztalataim ezekből a robot üzemmódokból fakadnak, amikor értetlenül állok egy cselekedetem, érzésem, gondolatom vagy mondatom előtt (illetve után). Nem értem, hogyan történhetett, hogy gondolhatok vagy érezhetek ilyet, hogyan mondhattam ezt és ezt. Mintha nem is én csináltam volna. Valószínűleg veletek is fordult elő már ilyesmi.

Engem ezek a nem tetsző, automata működések indítottak el azon az úton, amely mentén, szépen egyesével, találkozok és ránézek az adott helyzetekre. Az is megfigyelhető, hogy kerültek ezzel teljesen párhuzamosan az életembe azok a lehetőségek, amik ezt a folyamatot segítik.

Jelenleg a legnagyobb segítség a számomra a Munka, Byron Katie hiedelem megkérdőjelező, valóság vizsgálata és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai. Ez a két módszer nagyban támogat ezen az úton.

Hogyan alakulnak ki az ítéleteink? A kérdés megválaszolásához a születésünkig kell visszamenni. (Lehet, hogy ez előtt is lehet keresgélni, de erre nekem nincs rálátásom.)

Szerencsére vannak gyermekeim, akiknek ott voltam a születésénél és a felnövekedésüknél. A sajátomra ugyanis nem emlékszem, csak úgy 3-4 éves koromtól. Pedig az életünk első 3-4 éve a legmeghatározóbb az ítéletek kialakulása szempontjából.

A megszületett gyermekeimen mind a születésük pillanatában, mind az első hónapokban azt láttam, hogy teljesen rendben vannak mindennel. Persze nekem is megvoltak a történeteim, hogy azért sír, mert fáj a pocija stb. Mégis, ahogy néztem őket, néztem a szemükbe, valami olyan határtalan békesség sugárzott belőlük, amire nincsenek szavaim.

És ahogy teltek múltak a hetek, hónapok, évek szépen megtanulták tőlünk, hogy mi jó és rossz, kellemes és fájdalmas, szép és csúnya és így tovább. Megtanultak viszonyítani és ítélkezni. És ez az élet rendje. Teljesen természetes. Persze, egy tudatosabb létezésben, egy tudatos szülő biztosan másképp nevelné fel a gyermekét. Az is rendben van. És az is, amiben én nőttem fel, amiben én neveltem fel a gyermekeimet. Én ezen keresztül jutottam idáig és ezen tapasztalások szolgálnak alapul a további életemhez.

Most, a tapasztalataimmal, már tudatosabban, jelenlévőbben, mélyebben tudom megélni az életet. És minden egyes apró vagy nagy stressz abban segít, hogy ráláthassak a még meglévő ítéleteimre. Csodás folyamat.

Gyermekként megtanuljuk a dolgokat olyannak, amilyennek a környezetünk, legfőképpen a szüleink, mutatják meg nekünk. Ártatlanul (hiszen nincs választásunk abban, hogy hiszünk-e nekik vagy sem) és megkérdőjelezetlenül szívjuk magunkba a tudást, tapasztaljuk az életet így a szülők és a környezet szemüvegén keresztül. És azonosulunk énné, aki valójában (ebből a szempontból vizsgálva) nem is mi vagyunk. Aztán meg időnként igen szenvedünk ettől az "illúzió éntől".

Felnőttként – sőt tinikkel is dolgozva, látva a nyitottságukat – akár már gyerekként is rátekinthetünk ezekre az ítéletekre és viszonypontokra, melyek oly sokszor korlátozzák a szabad megélésünket.

Az ítéletek kedves segítők. Állhatatosan és következetesen figyelmeztetnek arra, hogy velük élni milyen. És utat nyitnak afelé is, hogy nélkülük milyen.

Ha már Te is kíváncsi vagy, hogy milyen a kivezető út az ítéletek árnyékából, nézd meg az általam nyújtott lehetőségeket itt a http://a-munka.blogspot.hu/ aloldalain!