MIHEZ KEZDHETÜNK A FÉLELMEINKKEL

Sokszor írtam már arról, hogy az állapotok, mint a félelem, szorongás, pánik vagy akár a pozitív előjelű elégedettség, boldogság, siker mind ugyanúgy működnek. Ugyanazokból a részekből állnak, csak a minősítésünk más róluk.

Nem szoktuk a pozitív azonosulásokkal kezdeni az önvizsgálati munkát, mert ha ezen a téren tapasztalatlanok vagyunk és ha az eddig elérendőnek és megtartandónak tanult pozitív azonosulások szétesnek, akkor a negatív oldal még erőteljesebbnek hathat, így eltántoríthat a mélyebb megismeréstől. Maradjunk ezért a negatívaknál, kezdjünk negatív azonosulásokkal, ebben a bejegyzésben a félelemmel. Minden, a félelem is két részből áll: gondolatból és érzésből. Sosem fogod a félelmet, mint kézzelfogható valamit megtalálni a keresés, az önvizsgálat során.

Találsz majd gondolatokat, azaz szavakat, mondatokat, amiket belső hangokként hallhatsz vagy akár láthatod is a szavakat (pl. félek a vizsgától, rettegek a metrón vagy tömegben), és találsz majd mentális képeket, amik többnyire halvány képek, elképzelések csupán (pl. egy kép arról, hogy állsz a vizsgabizottság előtt és nem jön ki hang a torkodon vagy látod magad a metróban, ahogy elájulsz).

Mindig van mentális kép a tudatodban ez nagyon fontos (nem mindig képszerű, látható formában, inkább elképzelésként jelenik meg), hiszen hogyan is találnál haza, ha nem lenne semmilyen képed, elképzelésed a hazaútról, a házatokról. Van mentális képed, elképzelésed a családod tagjairól és mindenről, ami körbevesz, enélkül nem ismernéd fel őket és nem tudnál eligazodni a hétköznapi életedben sem. Csukott szemmel is tudod hogyan néznek ki a családtagjaid, lakásod, kocsid, vagy bármi, amit már valaha láttál. Van mentális képed a metróról és a vizsgahelyzetről is, csak ezek mind halovány, az elméden átsuhanó képek, amiknek nem feltétlenül vagy tudatában. Ezek a képek és szavak a gondolatok, a félelem összetevőinek egyik csoportja.

A másik csoport az érzések, pontosítva a testedben megjelenő érzetek, mint melegség, borzongás, remegés, szívdobogás, szédülés, nyomás, szúrás. Ezek az érzetek együtt jelennek meg a félelem-gondolatokkal és ezek a testérzetek teszik olyan valóságossá a félelmet. Attól valóságos érzelem a félelem, hogy egy helyzetben egyszerre jelenik/jelennek meg a félelemre mutató gondolat/ok és a félelmet erősítő érzet/ek. Gyakran nevezzük ezeket testérzeteket energiáknak is.

Eleinte nehezebb lehet meglátni, hogy valóban csak ezekből áll a félelem. Olyannyira megszoktuk félelemnek ezt az állapotot, hogy megkérdőjelezetlenül hisszük: ez a félelem. De vajon van-e a tapasztalásunkban egy egzakt dolog, ami a félelem? Amikor félünk azok a gondolatok és érzések, amik a félelmet jelzik a számunkra egyszerre és intenzíven vannak jelen. A félelem teljesen valóságosnak tűnik.
Induljunk ki abból, hogy ez jó alaposan beivódott a tudatunkba. Igen, mondjuk, a félelem létezik és szörnyűséges. Oké, ha próbáltad már a félelmeidet megszüntetni, eltávolítani, átváltoztatni, elkerülni, akkor lehet róla tapasztalatod, hogy ez ideig óráig sikerülhet, de váratlanul vagy előre látva újra és újra feltűnik. Akkor mégis mi a csudát kezdjünk a félelmekkel?

Mindennel, amit valamilyen szempontból rossznak, kerülendőnek, félelmetesnek tanultunk és tapasztaltunk meg az eddigi életünkben, ellenállásban vagyunk. Ha például otthon vagy és nem tudsz elindulni a vizsgára azért, hogy ne kelljen átélni a megkukulás előrevetített állapotát, mindössze annyi történik, hogy ellenállsz a jelen megtapasztalásodnak. A jelen megtapasztalásod itt lehet a mentális kép, amin magad látod szótlanul, megszégyenülve és lehet ezzel együtt egy gombóc érzet a torkodban és gyengeség érzet a lábadban. Azzal, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzetekkel ellenállásban vagy, alakul ki és tartódik fenn a feszültség, a félelem. (Nem fura, hogy egy-egy mentális képnek és testi érzetnek való ellenállás idézi elő ezt az állapotot?)

Figyeld meg, ha elkezded kicsit lelassítani és csendesíteni ezt az állapotot, hogy könnyebben észrevehesd a részleteket, a félelmet összetevő gondolatokat és energiákat, megtapasztalhatod, hogy milyen aprócska dolgok összességétől féltél. Észreveheted, hogy pl. a 'Szorongok a tömegben' mondat az egyik összetevő, amitől félsz. Hogy ezzel együtt megjelenik pl. a szédülés, légszomj vagy remegés érzet. Ugye önmagában a szédülésérzettől nem szoktunk félni, sőt gyerekként még szerettük is előidézni a pörgéssel. Amint elkezdjük részeiben látni és érezni a félelmünket alkotó dolgokat, és kitisztul, hogy ezektől nem kell félnünk, a félelem eloszlik.

Persze pusztán intellektussal, gondolkodással ezt nem fogod így megélni. Ehhez teljesen jelenlévő, tudatos tapasztalás szükséges. Nem lehet kihagyni a félelmetesnek tűnő érzeteket sem. Nem lehet kihagyni az erős szívverést, mellkasi szorítást, a torokgombócot, a légszomjat, semmilyen fura érzetet, mert ez mind része a félelem-történetednek. És amíg a legkisebb részlet félelmetes, addig a félelem, a szorongás vagy pánik nem szűnik vagy vissza-visszatér. Mert összetartja még pár részlet.

Ezért lehet hosszú ez a munka. Lehet, hogy száz önvizsgálatot és több száz éber jelenlét meditációt is megcsinálsz mire szétesik a félelem-történet.

Nálam így történt. Rengeteg jelenlét gyakorlás és önvizsgálat után tisztult ki az elmém számára a kép. Megértettem és megéltem, hogy semmilyen mentális kép, semmilyen szó vagy mondat, semmilyen testi érzet nem félelmetes, önmagában nem fenyegeti az életem vagy a testi-lelki épségem. Mindössze annyi történik, hogy ezek a gondolatok és testi érzetek egyszerre vannak jelen a megtapasztalásomban, és amíg nem látom tisztán, hogy ezekben semmi fenyegető vagy veszélyes nincs, addig félelemben élek. Amikorra átlátok a félelem-történeten, feloszlik a félelem és többé nem is áll össze.

Függetlenül attól, hogy még előfordulnak az életemben olyan gondolatok, hogy ’Félek, hogy beteg leszek’ vagy ’Ha egyedül utazom pánikrohamom lehet’ és megjelennek torokszorító vagy heves szívverés érzetek a testemben, már nem indul be a félelem program, nem pánikolok, mert megismertem a mechanizmust. A gondolat nem indítja be az érzést, ha pedig mégis, akkor tudatában vagyok a folyamatnak. Tisztán látom, hogy mi zajlik bennem és nem menekülök el az érzéstől. Nem akarom megszüntetni a torokszorítást vagy mellkasi nyomást, hanem hagyom érződni önmagában. A további gondolatok nélkül ugyanis szépen lassan vagy éppen gyorsan feloszlik. Mára megszűnt az ellenállásom a félelem összetevőivel szemben, így szabadon lehetek tudatában a felmerülő gondolatoknak és érezhetem a testi érzeteket, energiákat.

Nincs ebben semmi varázslat, nem is bonyolult. Mindössze a módszer (Szorongás Önvizsgálat) és gyakorlás, tapasztalás szükséges hozzá. Bárki képes megtanulni és használni ezt.

Ha szeretnél végre egy valóban hasznos, bármikor bevethető gyakorlati módszert a félelmeid, pánik vagy szorongás kezelésére, jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, amin megbeszéljük, hogy merre és hogyan indulhatsz el. A misi.pakolicz@gmail.com címen tudsz bejelentkezni időpont egyeztetésre!

'HOGY EZ MEKKORA SZTORI' - A FELISMERÉS EREJE

 Köszönet Móninak, hogy van, hogy megosztotta élete egy szeletét!

Mi a te történeted?

 

'Hogy ez mekkora sztori!' - bukott ki Móniból úgy negyven percnyi önvizsgálat után. 

Hihetetlenül felszabadító, amikor az ember ráeszmél, hogy amit addig valóságnak hitt az egy jókora történet. Egy történet, amit az elménk kreált teljesen tudattalanul, mindössze azért, hogy jobban érezzük magunkat. Mert bármit is gondolunk, az azért van, hogy jó legyen, de legalábbis a legkevésbé rossz legyen. Ez az automatikus én-védő mechanizmusunk.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell védeni magunkat! Ennek egy újabb, erőteljes hiedelem csomag az oka, ami megfogalmazva valahogy így néz ki: Veszélyben vagyok. Támadnak engem. Fenyegetik jóllétem. Megkérdőjelezik az igazam, a jó szándékom, a szeretetem, a tisztaságom és így tovább.

Amikor felismerjük, hogy mindössze azért szenvedünk egy-egy kapcsolatunkban, mert - bár valójában nem tudjuk a Másik gondolatát és érzését - azt hisszük, hogy a Másik ezt vagy azt gondol rólunk, ezt vagy azt csinálja velünk. És legtöbbször még odáig sem jutunk, hogy megkérdezzük: ’Te épp átversz engem?’ vagy ’Bántani akarsz?’. Sokszor addig sem jutunk el, hogy elmondjuk mit gondolunk, érzünk egy-egy helyzetben. Hogy elmondjuk: ’Úgy érzem, átversz.’ vagy ’Engem ez nagyon bánt.’. Gondolatban lerendezzük azzal, hogy elhisszük, átver. Vagy bizonygatjuk magunknak, hogy biztos nem ver át. Többnyire önmagunkon belül lerendezzük, bár szenvedünk tőle.

És itt is fontos tudatában lenni, hogy maga a szenvedés is megóv valamitől, itt is működik az automata én-védő működésünk. Például olyasmitől óvhat meg, hogy szembesülnünk kelljen – ebben az esetben – az átveréssel. Mert az elménk gyakran úgy értelmezi az ilyen helyzeteket, hogy még mindig jobb, ha átver és velem él, mintha mondjuk elhagy. Tűnhet sokkal félelmetesebbnek egyedül élni (legalábbis egy darabig), mint a rendszeres átverés. Nem mellesleg még az is szóba jöhet, hogy a kedves ’átverő’ nincs is tudatában az átverésének, ugyanis az is lehet, hogy nála ez nem minősül átverésnek.

No, de hagyjuk is az Ő részét meg neki. Mert az, amit ő hisz, érez, csinál, az mind az ő dolga.
Erről bővebben a következő bejegyzésben olvashatsz:

http://a-munka.blogspot.hu/2011/12/alapelvek-ii-resz.html 

Van az a pont a szenvedésünkben, amikor elkezdünk kíváncsiak lenni. Elkezdjük felülvizsgálni a helyzeteinket, kapcsolatainkat, hiedelmeinket, az igazunkat. Van, amikor eljutunk oda, hogy meglátjuk, ez már nem jó nekem, ne kapok tőle semmit. Ilyenkor állunk neki keresni, kicsit jobban körülnézni, hogy mi is történik itt. (És ha jobban megfigyeljük, még ilyenkor is kapunk, van értelme a szenvedésnek, hiszen elkezdünk változni, máshogy viszonyulni, kipróbálni dolgokat, módszereket.)
Szóval a kíváncsiságból elindul az életünk egyfajta átvilágítása. És ez kemény. Kemény munka, mert évtizedeken keresztül itatódtunk át az élet, a helyzetek, viselkedések, jó és rossz értelmezésével. Nagyon 'erősen' hisszük, hogy jól látjuk a dolgokat, hogy igazunk van. Bármi áron hajlandóak vagyunk azt védeni. És mit kapunk cserébe? Egy jó adag szenvedést! :) És újfent hangsúlyozom, hogy a szenvedés valójában ’jó’, mert megmozdít, kimozdít a betokosodott történetünkből. 

Amikor ezt meglátjuk, amikor megkaptuk a kellő adag szenvedést, itt az ideje az önvizsgálatnak. Mert nem kell szenvedve leélni az életünket. Felszabadulhatunk a gondolati és érzelmi azonosulásaink, azaz a sztorik alól. Sőt, még élvezhetjük is a gondolatainkat, ha nem hiszünk nekik feltétel nélkül. Az érzelmeinket is megélhetjük szenvedés nélkül. Lehet jót szomorkodni, kellemeset sírni, teljességgel dühösnek lenni, elmélyülve szeretni vagy könnyedén tehetetlennek lenni. Ezeket mind lehet. Szenvedés nélkül is.

Ha már felülvizsgáltuk az érzelmekkel kapcsolatos sztorikat, szabadabban fejezhetjük ki (elsősorban önmagunk felé) az érzéseinket is. 

Ha rájövünk, 'Hogy ez mekkora sztori!'. 

És ha van kedved nézd meg a felvételt Móni önvizsgálatáról az alábbi linken:

Hűtlenség, Átverés, Bizalom a Párkapcsolatban – Munka Önvizsgálat Mónival - Videó

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

PÁNIKBETEGSÉG VAGY CSAK MEGVIZSGÁLATLAN HIEDELMEK?

Egy tapasztalatomat szeretném megosztani veletek! 

Innen és a konkrét helyzet szempontjából nézve az elmúlt két évnek gyönyörű íve van. Az írásom végére meg is értheted, miért.

Kezdem – a történet szempontjából – az elején. Bő két évvel ezelőtt, időben a Munka alaptanfolyam után, egy éjszaka valami feszültségre ébredtem. Nem is tudtam, hogy igazából mi a bajom, csak azt vettem észre, hogy meg-megfeszülnek izmaim, görcsösen rángatózni, remegni kezd itt-ott a testem, míg végül az egész testemben remegtem, kivert a víz és lesápadtam. Félelmetes volt, ahogy ezek az érzetek és a vele járó érzelmek eluralták az egész lényem. Egy kis kupac görccsé váltam, aki retteg, hogy mi lesz. Meddig fog tartani és mivé fog még alakulni. Fél óra után felhívtam az ügyeletet, ahol azt mondta a nővér, hogy vegyek be nyugtatót. Na, ettől aztán még ideges is lettem. Beindultak más történeteim is, de az erős testi érzetek nem engedtek a gondolataimban kóricálni. Egy irányba fókuszáltak: mi lesz? A félelemmel telt gondolataim voltak a központban. Aztán lassan, a következő fél órában enyhültek és elmúltak ezek a tünetek, anélkül, hogy nyugtatót vettem volna be. A páromtól kaptam homeopátiás görcs elleni szert, illetve végig támogatóan volt mellettem. Biztos ezek is segítették a dolgot. Megnyugodtam, elaludtam és másnap reggel, ezzel a tapasztalással ugyan, de ment minden a megszokott módon.

Két nappal később az éjszaka közepén újra beindult a tünet együttes. Volt is egy rakat ’új’ gondolat. A jövő még félelmetesebbé vált számomra, ami azért is furcsa, mert ezek előtt nem féltem a jövőtől. Pánikbetegnek diagnosztizáltam magam és frissítettem az ismereteimet a témában. És persze ott volt a lehetőségem élesben tesztelni az új kis kedvencemet, a Munkát (Byron Katie Munka-módszerét)!

Próbálkoztam is vele, szép felismerésekkel gazdagodtam önmagammal és a hiedelmeimmel kapcsolatban. És – ahogy mondják: A puding próbája az evés! – már csak a következő rohamra kellett várnom. No, de ahogy az utóbb kiderült, azért annyira nem vártam :-). Ez alkalommal nappal találkoztunk. Egy hétvégi kikapcsolódás során lepett meg a Drága, (nem)szeretett tünetsor. És ez új fejezetet nyitott a pánikos történetemben. A következő két roham is hétvégi kikapcsolódások alkalmával üdvözölt. Már-már kezdtem hozzászokni, csak az zavart, hogy a családom nem nagyon örül ezeknek a mókáimnak.

Addigra már úgy éltem – ahogy mások haldokolnak :-) - többé-kevésbe tartottam az utazástól, az egyedülléttől és sorra bukkantak fel a legkülönbözőbb, teljesen hétköznapi helyzetek, amik szorongással töltöttek el. Közben többször megMunkáztam a helyzetet, a betegséget, magamat. És eljutottam arra a pontra, hogy ki tudtam mondani: Alig várom már, hogy újra átélhessem a pánikrohamot. Elterveztem, hogy belemegyek az érzésekbe, és hogy a feljövő gondolatoknak nem fogok hinni. Vártam, hogy ezt megtapasztalhassam. (Érdekes, hogy ez az egész előremutatott az időben, mert fél évvel később ismerkedtem meg az Élő Önvizsgálatokkal, ami részben az érzések közvetlen megtapasztalásról szól.)

Aztán, az első tünetek megjelenéséhez képest, közel egy év elteltével, egy ismerősömet szállítottam a Bécshez közeli reptérre. Előtte többször megfordult a fejemben a gondolat, hogy ezen az úton esélyes a megtapasztalás. Kicsit aggasztott is a dolog, merthogy visszafelé egyedül voltam, éjszaka, az országúton. Ez egyfajta kihívássá is tette a dolgot. Én meg belementem. Végül is mit veszíthettem!? Hát, össze is jött a randi. Már a kifelé vezető úton beindultak a testi reakciók, szép sorjában, ahogy azt már megszokhattam. Közben persze arra is kellett figyelnem, hogy az utasom lehetőleg ezt ne vegye észre. Ugyanis az ő luxusautójával mentünk, amit nekem kellett visszavezetni, plusz ő nyaralni indult és nem akartam ezt a stresszt rárakni. A Valóság igen kedves volt hozzánk, mert mire az utasom kiszállt a kocsiból, én már a remegős fázisban voltam, de még nem vált annyira láthatóvá ez a tünet, hogy ezt kiszúrja. Így ő a terminál felé vette az útját és meg egyenesen a pánikroham felé. Félreálltam a kocsival, hogy teljesen, csak az érzetekre figyelve meg tudjam élni őket. Ekkor – és már előtte is – igyekeztem az éppen jelenlévő érzettel lenni, hagyva, hogy a felmerülő gondolatok távozzanak. Minden egyes gondolatnál feltettem a kérdések egyikét. Igaz ez a gondolat? Tuti, hogy úgy lesz, ahogy a gondolat mondja? Ki vagyok én most e nélkül a gondolat nélkül? És némelyeket meg is fordítottam az ellenkezőjére. Pl. azt, hogy ’ Meg fogok halni.’ Néha kifejezetten viccesnek tűnt az egész. Pillanatokra, már közben is, felszabadultam.

És az érzetek meg tudtak élődni. Talán ez a legfontosabb megtapasztalásom. Az összes korábbi rohamnál nem akartam érezni, meg akartam szabadulni az érzésektől és a társult gondolatoktól. Nem hagytam semmilyen teret az érzéseknek. Mintha ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal valami baj lenne. Azt ’értettem’ meg, hogy a gondolatoknak és érzéseknek ’saját’ élete van, amit én meg akartam rövidíteni, sőt el akartam tüntetni. És ezzel pont az ellenkezőjét értem el. Meghosszabbítottam és újrageneráltam. És persze ezeket nem csináltam, csak így alakultak. Mégis, azóta, az elmúlt egy évben, pár perces szorongásos, torokszorító, néha egy-egy enyhe belső remegésen kívül nem volt semmi. És minden egyes alkalommal megengedő-megélő voltam az érzetekkel és gondolatokkal. Katie azt mondja, ha megértéssel fordulsz a gondolataid felé, akkor ők hagynak el téged. Ez történt, szép lassan elhagytak. Scott arra hív, hogy vizsgáld meg, a konkrét érzés vagy gondolat önmagában a pánik! Ekkor még nem ismertem az Élő Önvizsgálatokat és mégis valahogy szétválasztódtak az érzetek és a gondolatok. És külön-külön mindegyik érzet csak energia volt, ami – odafigyelve, megtapasztalva, átélve – igencsak változékonynak mutatkozott. Miközben előtte attól féltem, hogy állandósulnak. De csak gondolataim állandósultak, azok is csak átmenetileg. Elhittem, hogy ez pánik, hogy baj lesz belőle, hogy rossz, sőt szinte elviselhetetlen, hogy korlátoz, és még sorolhatnám az ezzel kapcsolatos stresszes gondolatokat.

Hálás vagyok Katie-nek a kérdéseiért! Hálás vagyok, hogy feltettem őket magamnak! És hálás vagyok neked is, hogy elolvasod!

Korábban el nem tudtam képzelni, hogy az elhitt, megkérdőjelezetlen gondolatoknak ilyen ereje van, ilyen érzéseket képesek kiváltani. Hálás vagyok az életemnek, hogy ezt megtapasztalhattam!

A bölcs, kínai paraszt története jut eszembe, aki a szomszédja megjegyzéseire, hogy valami szerencsés vagy szerencsétlen-e, csak ennyit válaszolt: Nem tudom. Majd meglátjuk.

Minden ’rossz’ ott hordozza magában a 'jót' és minden ’jó’ ott hordozhatja magában a 'rosszat'. A jó és rossz csak ítéletek, viszonyítás. Az egész csak attól függ, hogy mit hiszünk el. A dolgok, történések puszta megélése, ítéletek nélkül, maga a békesség, az öröm, a boldogság, a szeretet, melyeknek még csak nem is létezik az ellentéte. És ezek mind csak fogalmak. A valóság megélését, a jelenlétet én nem tudom szavakkal kifejezni.

Ha pánikoltál már, volt pánikrohamod, vagy van bármilyen fóbiád, az említett két módszer (Scott Kiloby – Élő Önvizsgálatok és Byron Katie – Munka-módszere) hatékony segítség lehet a számodra.

Az aktuális vidéki tanfolyamokat ITT találod. A budapesti tanfolyamok ITT.

Bővebb információ egyéni konzultációról ITT.

ALAPELVEK V. RÉSZ

KERESD MEG A SZENVEDÉST OKOZÓ GONDOLATO(KA)T!

Byron Katie meglátta, hogy minden érzést/érzelmet megelőz egy gondolat. Nem kell ezt elhinned. Vizsgálj meg egy szenvedéssel teli érzést és magad győződhetsz meg róla!

Lássunk egy konkrét példát:

A lányomat nem engedtem el bulizni az éjszakába, ő meg nem szól hozzám, ha mégis, akkor meg azt mondja, hogy: nem hagyom élni, már nem az őskorban élünk, tönkreteszem a fiatal éveit. Ez intenzív érzelmeket vált ki belőlem: elszomorít, hogy nem tisztel; bűntudatom van, hogy túl szigorú vagyok; dühös vagyok, hogy flegmán szól hozzám és elkeseredett, mert ez sokszor előfordul.

Nézzük csak meg miket hittem el, milyen gondolat/ok előzik meg az érzelmeket.

- Szomorú vagyok: elhittem, hogy a gyerek/em/nek tisztelnie, legalábbis elismerni kellene azt, amit és ahogyan teszek érte. Tudhatná (hiszen sokszor elmondtam már neki), hogy az ő érdekében teszem. (Micsoda önhittség a részemről! Később leírom, hogy miért.)

- Bűntudatom van: elhittem, hogy lehetek túl szigorú, hogy bármit is csinálhatok rosszul.

- Dühös vagyok: elhittem, hogy a gyerekem nem szólhat hozzám flegmán, értenie kell, hogy óvni akarom és örülnie, hogy ilyen szülője van.

- Elkeseredett vagyok: elhittem, hogyha flegmán szól hozzám, akkor nem érdekli, hogy jót akarok neki.

Mi is történt? Jött a felsorolt négy érzelem, ami – megvizsgálva - megmutatta, hogy milyen elhitt gondolatok előzték meg. Sokszor nincs konkrét gondolat, mert már jól begyakoroltuk ezeket a sémákat és egyből a testi érzet vagy az érzelem jelenik meg, ami valamilyen cselekvésre késztet. Ebben az esetben én felküldtem a lányom a szobájába. Éppen látni sem bírtam! Olyan tükröt tartott elém, amibe egyszerűen nem akartam belenézni. Így aztán megítéltem, feltettem a négy kérdést, megfordítottam és erre jutottam. Megköszöntem neki és elmondtam, hogy mit éltem át, kvázi nem hordoztam tovább magamban, hanem megkerestem a szenvedést okozó gondolatot és megMunkáztam.

Katie úgy fogalmaz, hogy „valamennyi feszültséggel terhes érzés ébresztőóraként működik, amely arra int, hogy ideje kikászálódni az álmok világából”.

Ha ezt meglátjuk, már kevésbé fogjuk rossznak ítélni ezeket az érzéseket, sőt idővel meg is szerethetjük az ébresztőóra csengését! Hisz ez a figyelmeztető jel, hogy „hahó, elhittél valamit, ami nem egyezik a Valósággal!”.

Most már ki tudom mondani: Alig várom, hogy a lányom újra kifakadjon! Így megtudhatom, hogy van-e még a témában feszültséggel teli történet.

Ezen az úton haladva akaratlanul is rálelek a boldogságra.

„A Munka tudatosítja bennünk belső történéseink oksági láncolatát. Ha egyszer felismerjük ezt, valamennyi szenvedésünk elenyészik.” BK


Ha még nem ismered A Munkát, kattints az elméleti alapokra!

ALAPELVEK IV. RÉSZ

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SAJÁT TÖRTÉNETEIDET!

Mi jut eszedbe erről a képről? Milyen történetek indulnak el benned? 

Ezeknél az észrevett történeteknél kezdődhet az önvizsgálat.

A mai bejegyzés erről szól.

Minél többet foglalkozom A Munkával, minél többször vizsgálom meg a stresszes gondolatokat vagy a nyomukban keletkező érzéseket, annál inkább válnak láthatóvá az elhitt történetek. Egyszerűen kikerülhetetlen egy idő után.

A tudatosítás nekem így néz ki: „Nézd már Misi, hogy fáj ez!” vagy „Mi is éppen a bajom?”. És ránézek, kicsit kívülről (vagy legalábbis kijjebbről), megvizsgálom mi is zajlik bennem és vajon miért. Ezt többféleképpen próbáltam már mire az ÖnMunkával találkoztam és azt tapasztaltam, hogy az önvizsgálat egyszerűbben világít rá a valóságra, mint bármi más. Nem tudok elbújni és nem is kell, olyan szépen oldódnak fel a hiedelmeim okozta gubancok.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a sztorinkhoz, az igazunkhoz. Abból tudhatjuk, hogy ez nem az igazság-valóság, hogy fájdalmas, szomorú vagy dühítő a helyzet. Ilyenkor rávetítjük a külvilágra a belvilágunk és a külvilág ezt tökéletesen visszatükrözi. A legjobb, ami történhet velünk, hogy meglátjuk magunkat a környezetünk tükrében, hiszen ez az, ami rávilágít az elhitt gondolatokra. A kivetült, tükröződő sztori, a másik fájdalma, szomorúsága vagy dühe mutatja meg, hogy miket hittünk el és mi az, amit érdemes megkérdőjeleznünk. Így tudatosíthatjuk a történeteinket, pontosabban így tudatosodhatunk.

Nézd csak meg mennyi mindent gondolsz az emberekről, dolgokról, a fenti képről. Minden, amit gondolsz a gyerekedről, szüleidről, főnöködről, szomszédodról, gazdaságról, politikáról vagy időjárásról, elhitt történet. Ha ezt észreveszed, megvizsgálod, megváltozik az életed. Ehhez legfőképp nyitott, ítéletektől mentes elmére van szükséged. A nyitott elméhez pedig a zárt, történeteihez ragaszkodó, szenvedő elme szükséges. Épp ezért nem is haragszom a szenvedésre. A szenvedésem ébreszt fel, mutat rá az igaznak vélt történetekre. Végeredményben fontos segítő. Talán ezért is mondja Byron Katie, hogy, akkor nyílt meg az elméd, amikor ki tudod mondani és minden porcikádban ezt is érzed: „Alig várom, hogy a szenvedést okozó helyzetet újra átéljem!”. Ebben a nyitott állapotban megláthatod egy újra történő szituban az aktuális reakcióidon keresztül azt, aki éppen vagy. Lehet, hogy azt, aki azt veszi észre, hogy meg sem érinti az újra átélt helyzet. Ha pedig még fáj, akkor lehet további felderítő utakat tenni az elhitt gondolatok erdejében!

Mindig a valóság történik, és benne megláthatom (nyitott) magam, mint valóság vagy egy másik (zártabb) magam, mint elhitt sztori.

Ha szeretnéd tudatosítani a történeteidet és megakadsz, szívesen látlak, hallak vagy olvaslak, hogy a megakadt fogaskereket közösen mozdítsuk meg!
Bővebb információ ITT

ALAPELVEK III. RÉSZ

KÖZELÍTSÜNK MEGÉRTÉSSEL A GONDOLATAINKHOZ

„Egy gondolat mindaddig ártalmatlan, amíg nem hiszünk neki.” BK

Tehát nem a gondolat okozza a szenvedésünket és negatív érzelmeinket, hanem az, hogy elhisszük őket!?

Ez elég furán hangozhat! Próbáld ki a következő gyakorlatot (szánj rá pár nyugodt, csendes percet):

Csukd be a szemed....Figyeld meg a gondolatokat....Csípd el az egyiket.....Aztán engedd, hadd menjen.....Figyeld meg a következőt, ami jön.....Te gondolod őket?....Vagy csak úgy jönnek?

Nekem még soha nem sikerült egy konkrét gondolatot gondolni. Egyszerűen felbukkannak valahonnan. Ezt a 'helyet' nevezi Byron Katie Egy Elmének. Azt vettem észre, hogy mindössze annyi történik, hogy ezeket a felbukkanó gondolatokat fűzzük egymás után, így szőve a személyes drámáinkat.

Az, hogy nem én gondolok, eleinte kifejezetten rémisztőnek tűnt. Elvesztettem tőle azt a valakit, akit önmagamnak hittem. Azt, aki azt hitte, hogy ő ilyen meg olyan és ezért meg azért tesz ezt meg azt. (És csak helyettesítsd be konkrét tulajdonságokkal, magyarázatokkal és cselekedetekkel az előbbi mondatot.) Igazából csak az önmagamról szóló illúziókat veszítettem, veszítem el.

Szóval, fura volt ránézni magamra úgy, hogy nem én gondolok. Aztán, ahogy sorra vettem a stresszes gondolatokat, egyre inkább beigazolódott számomra, hogy ez a valóság. Nem mi gondolunk!

Azóta sok szenvedést okozó, elhitt gondolatot találtam. Megkérdőjeleztem őket és a stressz, a fájdalom, a szenvedés eltűnt. És amikor újra átélek valamilyen negatív érzelmet, azt már örömmel, kíváncsian tudom fogadni, hiszen csak megmutatja, hogy van még elhitt gondolatom.

„Nem gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodás minden szenvedés forrása.” BK

A gondolat nem személyes! A gondolatok jönnek-mennek, sőt fénysebességgel száguldanak!
A Munka lelassítja ezt a felgyorsult gondolat-tömeget. Ebből a gondolat-tömegből veszünk ki egyet-egyet, aszerint, hogy éppen mi bukkan fel, és milyen erős feszültséget kelt bennünk. (Pl.: A gyerekemnek szót kéne fogadnia.) Amikor a gondolat szemben áll a valósággal (A gyerekem éppen nem fogad szót.), akkor szenvedünk. Csalódottak, szomorúak vagy dühösek leszünk. Miközben csak a gondolathoz ragaszkodunk, miszerint „A gyerekemnek szót kéne fogadnia.”.

Amikor felismerjük, hogy a szenvedésünket ez a ragaszkodás okozta, azonnal feloldódunk. Meglátjuk a valóság és a valóságról alkotott elképzelésünk közötti különbséget és tisztán, ítéletmentesen látjuk a helyzetet. Nyitott elmével bármit teszünk vagy nem teszünk, az úgy lesz jó. Nem tudjuk elrontani. Igazából sosem tudtuk, csak azt hittük.

Nyitott elmével örülhetek, hogy a gyerek épp nem fogad szót. Miért? Például azért, mert önállóan cselekszik. A saját feje után megy. Örülhetek is ennek. És örülhetek annak is, ha nekem ez fáj, mert felhívja a figyelmemet valamelyik hiedelmemre. Megmutatja, hogyan érzem magam, amikor nem fogad nekem szót. Megmutatja, hogyan viszonyulok hozzá és magamhoz, míg hiszek ennek a gondolatnak. Az önvizsgálat során rálátok a működéseimre, amiket a hiedelmeim, illetve a hozzájuk való ragaszkodás okoz. Ezek a működések automatikusak, tanult mintákra épülnek.

Pl.: én azt tanultam, hogy a gyerekeknek szót kell fogadnia a szüleinek és én meg is felelek ennek, ezt várom a sajátomtól is. Ebben nincs egyéniség, csak felvett, megtanult minta. A gyerekem viszont egyéniség, amikor nem fogad szót, nem akar megfelelni, önmagát követi. Ez nem tetszik nekem. Meg az, hogy én ezt nem mertem megtenni annak idején. Ez a tükörkép nem tetszik nekem. Pedig, ha jobban megnézem (pl.: megkérdőjelezem), megláthatom a valóságot. Megláthatom a gyerekemben a tanítót, a segítőt. A tiszta szeretetet, ha fennkölt akarok lenni.

Ha csak azt tudom elhinni, hogy szót kell fogadnia, elválasztom magam tőle, magamtól és a mindenségtől. Pillanatnyilag elbukok, de csak azért, hogy újabb esélyt kapjak. Arra, hogy más szemszögből láthassam a dolgot, hogy megkérdezhessem: Igaz ez?

Tudod, nem lehet elrontani! Mindig felteheted a Négy Kérdést és meglelheted a Valóságot!

„Jómagam nem engedem el a gondolataimat, hanem megértéssel közeledem feléjük. Végül ők engednek el engem.” BK

Már tapasztalattá vált bennem a fenti két mondat. Sok olyan megvizsgált, megértett gondolatom hagyott el, amikhez azelőtt ragaszkodtam.

Szeretettel invitállak a találkozásra Önmagaddal! A Négy Kérdés és a Megfordítások hozzásegítenek valódi Önmagad megértéséhez, megismeréséhez!

Legközelebbi ÖnMunka összejövetel Szentendrén 2011.12.16.-án, 19 órától lesz.