A MEGISMERÉS ÁTTETSZŐVÉ TESZI A FÉLELMEKET - RÁDIÓINTERJÚ A SZORONGÁSRÓL ÉS PÁNIKRÓL

A múlt hónap végén megkeresett a helyi rádióadó egyik műsorvezetője, Rácz Cili azzal, hogy lenne-e kedvem beszélni a szorongásról és pánikról egy reggeli műsorban. Mivel még soha sem volt velem élő rádióinterjú, és kihívásnak tűnt, belementem. Jó próbája egy ilyen alkalom a félelmek vagy a stressz megtapasztalásának, az önvizsgálatok gyakorlati hasznosításának.

Volt bennem némi izgalom, feszültség a műsor kezdete előtt, így alkalmam nyílt megfigyelni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és testi érzeteket. Egy rövid önvizsgálat után megérkeztem a jelen pillanatba – miközben már 10 perce a stúdióban ültem – és elkezdődött a beszélgetés.

Első körben a félelem és feszültség kapcsolatáról, a pozitív és negatív stresszről beszéltünk. Arról, hogy szorongás esetén az ismeretlentől félünk, nem tudjuk mi lesz velünk, illetve felületes, számunkra negatív elképzeléseink vannak a jövőről. Szó volt róla, hogy fontos megkülönböztetni az indokolt és indokolatlan félelmet, mert az indokolt félelem, a racionális megfontolás – amíg nem válik fóbiává – hasznos nekünk.

Cili nagyon jól kérdezett, valódi figyelemmel volt jelen. Hálás köszönet érte, nagyon megkönnyítette a dolgom!

Beszéltem a saját élményeimről, a tünetekről, a pánikrohamokról. Megemlítettem az elme azon funkcióját, hogy meg akarja találni a tünetek okát, meg akarja ismerni a racionális magyarázatot. Pánikbetegség esetén gyakran előfordul, hogy az orvosi vizsgálatok nem mutatnak semmilyen szervi elváltozást, ami még félelmetesebbé teheti a tüneteket, rohamokat. Megesik, hogy ilyenkor a testünk és gondolataink feletti irányításunk elvesztésével szembesülünk, és kiszolgáltatottság érzésünk támad.

Szó esett még a legfőbb kiváltó okokról és arról, hogyan közelítsük meg a pánik helyzeteket, hogy mi történik ilyenkor pontosan, hogy mit lehet tenni. Megemlítettük a környezet támogató hozzáállásának fontosságát, az önsegítés jelentőségét, az önvizsgálat szerepét és természetesen a számomra kiutat jelentő módszereket: Byron Katie Munka önvizsgálatát és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait.

Végül megegyeztünk abban, hogy a félelemtől, a félelmetes dolgoktól nem félni kell, hanem megismerni. Mert megismerve a félelem feloldódik, áttetszővé válik.

Az alábbi linkre kattintva meghallgathatod a riportot (a megnyíló oldalon a DOWNLOAD/LETÖLTÉS feliratra kattintva hallgatható):
Rádióinterjú a szorongásról és pánikról

MIHEZ KEZDHETÜNK A FÉLELMEINKKEL

Sokszor írtam már arról, hogy az állapotok, mint a félelem, szorongás, pánik vagy akár a pozitív előjelű elégedettség, boldogság, siker mind ugyanúgy működnek. Ugyanazokból a részekből állnak, csak a minősítésünk más róluk.

Nem szoktuk a pozitív azonosulásokkal kezdeni az önvizsgálati munkát, mert ha ezen a téren tapasztalatlanok vagyunk és ha az eddig elérendőnek és megtartandónak tanult pozitív azonosulások szétesnek, akkor a negatív oldal még erőteljesebbnek hathat, így eltántoríthat a mélyebb megismeréstől. Maradjunk ezért a negatívaknál, kezdjünk negatív azonosulásokkal, ebben a bejegyzésben a félelemmel. Minden, a félelem is két részből áll: gondolatból és érzésből. Sosem fogod a félelmet, mint kézzelfogható valamit megtalálni a keresés, az önvizsgálat során.

Találsz majd gondolatokat, azaz szavakat, mondatokat, amiket belső hangokként hallhatsz vagy akár láthatod is a szavakat (pl. félek a vizsgától, rettegek a metrón vagy tömegben), és találsz majd mentális képeket, amik többnyire halvány képek, elképzelések csupán (pl. egy kép arról, hogy állsz a vizsgabizottság előtt és nem jön ki hang a torkodon vagy látod magad a metróban, ahogy elájulsz).

Mindig van mentális kép a tudatodban ez nagyon fontos (nem mindig képszerű, látható formában, inkább elképzelésként jelenik meg), hiszen hogyan is találnál haza, ha nem lenne semmilyen képed, elképzelésed a hazaútról, a házatokról. Van mentális képed, elképzelésed a családod tagjairól és mindenről, ami körbevesz, enélkül nem ismernéd fel őket és nem tudnál eligazodni a hétköznapi életedben sem. Csukott szemmel is tudod hogyan néznek ki a családtagjaid, lakásod, kocsid, vagy bármi, amit már valaha láttál. Van mentális képed a metróról és a vizsgahelyzetről is, csak ezek mind halovány, az elméden átsuhanó képek, amiknek nem feltétlenül vagy tudatában. Ezek a képek és szavak a gondolatok, a félelem összetevőinek egyik csoportja.

A másik csoport az érzések, pontosítva a testedben megjelenő érzetek, mint melegség, borzongás, remegés, szívdobogás, szédülés, nyomás, szúrás. Ezek az érzetek együtt jelennek meg a félelem-gondolatokkal és ezek a testérzetek teszik olyan valóságossá a félelmet. Attól valóságos érzelem a félelem, hogy egy helyzetben egyszerre jelenik/jelennek meg a félelemre mutató gondolat/ok és a félelmet erősítő érzet/ek. Gyakran nevezzük ezeket testérzeteket energiáknak is.

Eleinte nehezebb lehet meglátni, hogy valóban csak ezekből áll a félelem. Olyannyira megszoktuk félelemnek ezt az állapotot, hogy megkérdőjelezetlenül hisszük: ez a félelem. De vajon van-e a tapasztalásunkban egy egzakt dolog, ami a félelem? Amikor félünk azok a gondolatok és érzések, amik a félelmet jelzik a számunkra egyszerre és intenzíven vannak jelen. A félelem teljesen valóságosnak tűnik.
Induljunk ki abból, hogy ez jó alaposan beivódott a tudatunkba. Igen, mondjuk, a félelem létezik és szörnyűséges. Oké, ha próbáltad már a félelmeidet megszüntetni, eltávolítani, átváltoztatni, elkerülni, akkor lehet róla tapasztalatod, hogy ez ideig óráig sikerülhet, de váratlanul vagy előre látva újra és újra feltűnik. Akkor mégis mi a csudát kezdjünk a félelmekkel?

Mindennel, amit valamilyen szempontból rossznak, kerülendőnek, félelmetesnek tanultunk és tapasztaltunk meg az eddigi életünkben, ellenállásban vagyunk. Ha például otthon vagy és nem tudsz elindulni a vizsgára azért, hogy ne kelljen átélni a megkukulás előrevetített állapotát, mindössze annyi történik, hogy ellenállsz a jelen megtapasztalásodnak. A jelen megtapasztalásod itt lehet a mentális kép, amin magad látod szótlanul, megszégyenülve és lehet ezzel együtt egy gombóc érzet a torkodban és gyengeség érzet a lábadban. Azzal, hogy ezekkel a gondolatokkal és érzetekkel ellenállásban vagy, alakul ki és tartódik fenn a feszültség, a félelem. (Nem fura, hogy egy-egy mentális képnek és testi érzetnek való ellenállás idézi elő ezt az állapotot?)

Figyeld meg, ha elkezded kicsit lelassítani és csendesíteni ezt az állapotot, hogy könnyebben észrevehesd a részleteket, a félelmet összetevő gondolatokat és energiákat, megtapasztalhatod, hogy milyen aprócska dolgok összességétől féltél. Észreveheted, hogy pl. a 'Szorongok a tömegben' mondat az egyik összetevő, amitől félsz. Hogy ezzel együtt megjelenik pl. a szédülés, légszomj vagy remegés érzet. Ugye önmagában a szédülésérzettől nem szoktunk félni, sőt gyerekként még szerettük is előidézni a pörgéssel. Amint elkezdjük részeiben látni és érezni a félelmünket alkotó dolgokat, és kitisztul, hogy ezektől nem kell félnünk, a félelem eloszlik.

Persze pusztán intellektussal, gondolkodással ezt nem fogod így megélni. Ehhez teljesen jelenlévő, tudatos tapasztalás szükséges. Nem lehet kihagyni a félelmetesnek tűnő érzeteket sem. Nem lehet kihagyni az erős szívverést, mellkasi szorítást, a torokgombócot, a légszomjat, semmilyen fura érzetet, mert ez mind része a félelem-történetednek. És amíg a legkisebb részlet félelmetes, addig a félelem, a szorongás vagy pánik nem szűnik vagy vissza-visszatér. Mert összetartja még pár részlet.

Ezért lehet hosszú ez a munka. Lehet, hogy száz önvizsgálatot és több száz éber jelenlét meditációt is megcsinálsz mire szétesik a félelem-történet.

Nálam így történt. Rengeteg jelenlét gyakorlás és önvizsgálat után tisztult ki az elmém számára a kép. Megértettem és megéltem, hogy semmilyen mentális kép, semmilyen szó vagy mondat, semmilyen testi érzet nem félelmetes, önmagában nem fenyegeti az életem vagy a testi-lelki épségem. Mindössze annyi történik, hogy ezek a gondolatok és testi érzetek egyszerre vannak jelen a megtapasztalásomban, és amíg nem látom tisztán, hogy ezekben semmi fenyegető vagy veszélyes nincs, addig félelemben élek. Amikorra átlátok a félelem-történeten, feloszlik a félelem és többé nem is áll össze.

Függetlenül attól, hogy még előfordulnak az életemben olyan gondolatok, hogy ’Félek, hogy beteg leszek’ vagy ’Ha egyedül utazom pánikrohamom lehet’ és megjelennek torokszorító vagy heves szívverés érzetek a testemben, már nem indul be a félelem program, nem pánikolok, mert megismertem a mechanizmust. A gondolat nem indítja be az érzést, ha pedig mégis, akkor tudatában vagyok a folyamatnak. Tisztán látom, hogy mi zajlik bennem és nem menekülök el az érzéstől. Nem akarom megszüntetni a torokszorítást vagy mellkasi nyomást, hanem hagyom érződni önmagában. A további gondolatok nélkül ugyanis szépen lassan vagy éppen gyorsan feloszlik. Mára megszűnt az ellenállásom a félelem összetevőivel szemben, így szabadon lehetek tudatában a felmerülő gondolatoknak és érezhetem a testi érzeteket, energiákat.

Nincs ebben semmi varázslat, nem is bonyolult. Mindössze a módszer (Szorongás Önvizsgálat) és gyakorlás, tapasztalás szükséges hozzá. Bárki képes megtanulni és használni ezt.

Ha szeretnél végre egy valóban hasznos, bármikor bevethető gyakorlati módszert a félelmeid, pánik vagy szorongás kezelésére, jelentkezz be hozzám egy ingyenes konzultációra, amin megbeszéljük, hogy merre és hogyan indulhatsz el. A misi.pakolicz@gmail.com címen tudsz bejelentkezni időpont egyeztetésre!

A PÁNIK SEM BETEGSÉG

„Hogy mi minősül betegségnek és mi nem, azt az adott kultúra gondolkodása és tudása határozza meg. Az emberek felnőve folyamatosan megtanulják látni és értelmezni a világot. Ennek része az is, hogy bizonyos tünetekről azt tanultuk, az betegség. Az orvoslás, a pszichiátria, a pszichológia számos dolgot megtanított nekünk nevén nevezni, de sokszor ezek a megfogalmazások tévesek. Téves a rosszkedvet és a boldogtalanságot depressziónak és agyi elváltozásnak nevezni, és ugyanígy téves az önmagában veszélytelen spontán pánikot betegségnek beállítani. De arról sem ön, sem sorstársai nem tehetnek, hogy valamit tévesen tanítottak meg önöknek.” Szendi Gábor: PÁNIK Tények és Tévhitek

Ez a bejegyzés a másfél hónapja írt ’A pánik az betegség?’ című írásom folytatása is lehetne. Talán az is, bár nem annak szántam. Az említett írás inkább a tünetek, állapotok szabadabb, ítéletektől mentes megtapasztalását, és az abból fakadó változást mutatta be. Ez az írás a tanult minta, a megkérdőjelezetlen és feszültséggel járó ’tudás’ csapdáját, annak felülvizsgálatát, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimat taglalja. Talán csak a megközelítésben különböznek, talán másban is. Ha egy ember megérint, megérte leírni! :)

Az Önvizsgálatok hatására tisztán szétvált bennem a tanult értelmezés a tényektől, más szóval a valóságtól. Erről írt Szendi Gábor is a fenti részletben. Hihetetlenül felszabadító, hogy a 'pániknak' nevezett tünetek mára nemcsak ritkultak, de még csak nem is értelmeződnek pániknak bennem! Arra hívlak, hogy ismerd fel Te is, hogy a pánik nem betegség és nem kell félni tőle.

Ha jobban belegondolok, a pánik valójában sosem bántott engem. Semelyik tünet, érzés vagy állapot nem volt veszélyes! Csak az elme, a jövőbe mutató, bizonytalansággal teli és rémisztőnek ható gondolatok tették veszélyessé, félelmetessé. És ezeket a gondolatokat is ’csak’ elhittük rémisztőnek, és megtanultunk félni tőlük.

Ha ezt meglátjuk, megértjük, lehetővé válik a szemléletváltás. És elkezdhetünk tenni azért, hogy változzunk.

A szemléletváltás nem valami átgondolás vagy újraértelmezés, hanem megkérdőjelezés és felülvizsgálás!

A megkérdőjelezés minden tanult minta, gondolat és érzés, értelmezés megvizsgálása. Ami egészen addig tart, amíg elkezdünk átlátni a személyes történetünkön. A történeten, amit az eddigi életünkben megkérdőjelezetlenül hittünk el. És onnan tudható, hogy átláttunk a történeten, illetve annak részein, hogy az addig feszültséggel teli helyzetekben már nem jelenik meg a feszültség. A feszültség, ami járhat félelemmel, elkeseredéssel, boldogtalansággal, dühvel, tehetetlenséggel, szeretetlenséggel vagy akár sikerrel, hírnévvel, pénzzel, boldogsággal is. Ugyanis teljesen mindegy, hogy negatívan vagy pozitívan címkéződik valami. Ha jobban szemügyre vesszük, feltűnhet, hogy azt tanultuk meg, hogy a negatívtól szabaduljunk és a pozitívat tartsuk meg, idézzük elő. Feszültség mindkettővel jár. Hiszen, ha megvan a 'jó állapot', akkor azt meg kell tartani, és el is lehet veszíteni. Ha el lehet veszíteni, az feszültséget kelthet. Ha nincs meg a 'jó állapot', akkor 'rossz állapot' van, ami szintúgy stresszes. A duálisan értelemzett világunkban nincs más lehetőség: vagy jó valami, vagy rossz.

Ez a szemléletváltás olyan 35 éves korom környékén indult és az önvizsgálat teljesíti ki és tette könnyeddé. Akkoriban kezdett feltűnni, hogy jelentősen befolyásolja az érzelmi állapotomat, ha mást akarok, mint ami éppen van. Mondhatom, az élet nagyon kegyes volt hozzám és sorra hozta elém azokat a helyzeteket, amik nem tetszettek. Hol egy helyzetet tartottam elfogadhatatlannak, hol egy emberi viselkedést. Mindegy volt, hogy a Másikkal van bajom vagy saját magammal, nekifeszültem ezeknek a helyzeteknek. Többnyire az ’igazságérzetem’ vezetett a viszonyulásaimban, a hozzáállásomban. Sokszor nagyon határozottan tudtam, ha valami igazságtalan, és többnyire volt is kényszerem ezt kifejezni. Néha elbizanytalanodtam, de ilyenkor bizton számíthattam a Jól Tudom Elmémre, ami addig csűrte csavarta a gondolatokat, amíg végül kiderült, hogy azért csak igazam van.

Ma már jókat mosolygok ezeken az emlékeken, de akkor ez ’vérre’ ment. Az igazam, az elhitt identitásom valóságosnak tűnő léte, azaz az ’életem’ forgott kockán. Nem csoda, hogy a tudattalan énvédő mechanizmusok – amik elsődlegesen a túlélést tartják szem előtt – ilyen aktívan működtek.

Utólag azt is megértettem, hogy ilyen erős segítő-békéltető – az Enneagram 3-as és 9-es személyiség típus a legjellemzőbb rám – azonosulással nem is működhettem másképp.

Olvasd csak újra a fenti Szendi idézetet!

Mindössze azáltal, hogy megkérdőjelezés nélkül szívtuk magunkba, hittük el, amit mondanak nekünk, lettünk azzá, akik most vagyunk. A természettel már nem harcolok, elfogadtam, hogy az elme így működik. Elfogadtam, hogy az elmén keresztül fogjuk fel a dolgokat, és az elme értelmezi olyanná, amilyenek. Megláttam, hogy ez eddig tudattalanul folyt, amivel tudatossá váltam erre a törvényszerűségre. Ez a váltópont! Innen egyre gyakrabban észreveszem, hogy a dolgok történnek, a gondolatok jönnek, a test érzéssekkel reagál, az elme értelmez. És Én vagyok. Vagyok, aki mindezt látja és érzi. Tudatában vagyok a történéseknek. Csak annyi változott, hogy amikor tudatában vagyok, hogy a dolgok, gondolatok és érzések önmagukban nem okoznak se rosszat, se jót, akkor nem szenvedek, nincs feszültség. Ezt előtte nem láttam, azt hittem én vagyok a gondolat és az érzés, és ez az egész velem történik. Azt hittem igazam van, igazamnak kell lennie ahhoz, hogy jól legyek. Azt hittem, hogy a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy gondolom, és amikor nem úgy volt, akkor szenvedtem. Volt, hogy rövidebb ideig, mert stratégiákat alkottam a helyzet megváltoztatására vagy egyszerűen kimenekültem belőle. Volt, hogy hosszasan szenvedtem, másokat okoltam, ragaszkodtam az elképzeléseimhez.

Megtanultuk a tünetekről, hogy betegség. Megkérdőjelezetlenül hittük el. Vannak és voltak kultúrák, ahol a tüneteket jeleknek értelmezték. Manapság következményként és – előre tekintve – előzményként is értelmezzük őket. Az Újmedicina a tüneteket természetes, biologikus válaszreakciónak nevezi. Éljük az életünk és reagál a testünk, lelkünk.

6 millió évre teszik az emberszabású majmok és az emberi faj kialakulásának szétválását. Ki tudja, hogy hány millió éve élnek emlősök a földön?! Megismerhetjük a tudósok kutatásai alapján készült feltételezéseket, de az elég biztosnak tűnik, hogy nagyon rég vagyunk itt, mint faj és élőlény. Milyen paradox, hogy a tünetek betegségnek definiálása – ennek az értelmes Homo Sapiens-nek – akár halálfélelmet is okozhat, miközben ilyen ’régóta’ fennmaradt! Egy kutya – feltehetően – nem értelmezi a testi tüneteit. Láthatóan, nem is szenved (annyit)! :)

Érzelmi állapotokat is elneveztünk, megtanultunk értelmezni. Bizonyos testben érzékelhető energiákat elneveztünk rosszkedvnek, majd a hosszabb rosszkedvet megtanultuk depressziónak hívni. Más energiákat jó érzésnek tanultunk meg és a hosszabb időtartamú jó érzést boldogságnak címkéztünk. Ez az működése: észlel, elnevez, értelmez.

’Tévesen’ tanultunk meg dolgokat, mert ’tévesen’ – másképpen értelmezve – tanították meg nekünk. Akiktől tanultuk, azok is így tanulták. Nem vették észre, hogy értelmeznek, és hogy ha az értelmezésük szemben van a tényekkel, akkor szenvednek. Nem voltak erre tudatosak. Most, nekünk van itt pár lehetőség, hogy tudatosodjunk ezekre az emberi működésekre.

Ha elég volt a feszültségből, illetve végre elérte a feszültség a ’célját’, azaz észrevettük, hogy miért van itt, akkor ráléphetünk a tudatosság útjára. Isten vagy a természet jól kitalálta ezt. Ha úgy nézzük a feszültség egy jelzőberendezés! Jelzi, hogy álmodunk! Nem a tényeket, a valóságot látjuk, hanem az értelmezéseket!

Az ÖnMunka – majdnem az unalomig koptatott szavai – erről szól! Kérdőjelezd meg a stresszes gondolataid! Ez a tudatosság és a szenvedéstől való megszabadulás egyik útja!

Aktuális tanfolyamok:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
2014. június 14-15. Jelentkezési határidő: május 16.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Jelentkezési határidő: május 15.

Részletek itt: http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

MENEKÜLÉS HELYETT

Sokszor merül fel az ülések során, hogy a kliensek menekülnek a helyzetekből mind az ülés alatt, mind az életükben.

Fontos tudni, hogy a menekülés nem rossz, kerülendő vagy megváltoztatandó dolog, mindössze tudattalan, automatikus önvédelmi reakció, ami evolúciósan alakult ki és alapvetően az életünk megóvását szolgálja! (Fontos, hogy a valós veszélyt, az indokolt félelmeket ne keverjük össze a konkrét veszélyt nem tartalmazó helyzetekkel, állapotokkal!) A menekülésre akkor nincs szükségünk, amikor nem vagyunk valós veszélyben. Ha szorongsz, akkor még indokoltnak tűnik a félelmed. Gyere, lássunk át együtt ezen az illúzión!

A menekülés természetes reflex veszélyhelyzetben! Evolúciósan 3 életmentő reakció alakult ki a veszély elhárítására az embernél és állatoknál egyaránt: a lefagyás, a menekülés és a harc. Nem tudatos szinten aszerint választunk ezek közül, hogy melyikkel van a legnagyobb túlélési esélyünk. Ez működik a hétköznapi helyzetekben is, ahol nincs konkrét életveszély!

Ha LEFAGYUNK, MEGDERMEDÜNK, akkor talán észre sem vesz a ragadozó (hétköznapi helyzetben a szülő, tanár, főnök, házastárs stb.)

Amikor MENEKÜLÜNK,  akkor esélyét látjuk annak, hogy így megússzuk a konfliktust (indokolatlan félelemnél, amikor nincs konkrét veszély ez azért nem szokott működni, mert a félelem gondolati-érzet szinten keletkezett, így hiába menekülünk, a gondolat-érzet 'jön' velünk, újra meg újra felbukkan).

Vagy HARCOLUNK, amikor sem a lefagyást, sem a menekülést nem látjuk már lehetőségnek. Ez az a pont pánikosoknál és szorongóknál, amikor úgymond megelégeljük az eddigi menekülést és lefagyást. Amikor rájövünk, hogy ez nem segít! Ilyenkor felvesszük a harcot és szembenézhetünk a helyzettel, a félelmekkel.

Ennek több módja is lehet, abból fakadóan, hogy milyen a 'fegyvertárunk', milyen módszereket ismerünk.

Nekem az önvizsgálat, valóságvizsgálat, a dolgok-gondolatok-érzések mélyebb megértése segített a pánik és szorongás 'legyőzésében'. Úgy is fogalmazhatok, hogy a pánikon, szorongáson való ÁTLÁTÁSBAN segítettek a rendszeres önvizsgálatok. Ez az út azonban nem harc, hanem megismerés. Megismertem a félelmek részleteit: a gondolatokat és az érzéseket. És megláttam, megtapasztaltam, hogy egyik sem veszélyes. Nem kell tőlük félnem. Mondhatom úgy is, hogy megbarátkoztam ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel, mert sosem bántottak. Megértettem, hogy csak úgy képzeltem-éreztem, hogy félek, és átláttam a félelem illúzióján.

Ez az átlátás, megértés velem nem napok alatt történt meg. Hónapokban, sőt több, mint másfél évben mérhető a folyamat. Persze ez egyéni, kinek mennyi, kinek mikor esik le vagy válik világossá. Nem az idő, hanem a hozzáállás, a belefektetett energia, a kíváncsiság a fontos.

Évtizedekben mérhető, hogy elhittük: félni kell bizonyos helyzetekben. Ezt a beégett tapasztalatot nem lehet gyógyszerekkel vagy átírt gondolatokkal pár nap alatt megváltoztatni! Ez munka! Kinek több, hosszabb, kinek kevesebb, de munka!

És megéri ez a befektetés, mert ha átlátsz a félelmeken, akkor egy merőben más minőségű élet vár!

Ahhoz, hogy meglássuk, nem vagyunk veszélyben az egyik legjobb módszer a Szorongás Önvizsgálat (SZÖ) lehet. Én az SZÖ-vel voltam képes a legjobban belemenni a félelmeimbe. Szóról szóra, képről képre és érzésről érzésre vált megtalálhatatlanná a fenyegetettség érzés, a veszélyérzet, a félelem.

"Nem vagyok különleges talentum, csak szenvedélyesen kíváncsi." - Albert Einstein

A fentebb említett hozzáállás két legfontosabb eleme a kíváncsiság és a gyengédség. Hogy miért?

Kíváncsiság nélkül nincs tanulás. Márpedig az önvizsgálat tanulás. A kíváncsiságot lehet, hogy újra fel kell ébresztened, mert felnőttkorunkra már azt hisszük, hogy ’Jól Tudjuk’ a dolgokat. Ha valamit biztosan ’tudok’, akkor a kíváncsiság meghalt és a ’jól tudásom’ bezárt egy kalitkába. A ’Nem Tudás’ elsőre lehet rémisztő, de ’ő’ a kíváncsiság ’nagybácsikája’. Nézd csak meg ezt: ha úgy gondolom, hogy a szorongás sosem fog elmúlni, akkor épp ’jól tudok’. Így a szorongás újra és újra előidézi önmagát. Ha ’nem tudok’, ha nem tudom, hogy mi lesz a szorongással – tovább megyek: nem tudom mi a szorongás – az lassan vagy gyorsan feloldódik.

A kíváncsiság másik fontos velejárója a ’nem elutasítás’ avagy az elfogadás. Ugyanazzal a dologgal egyszerre nem tudsz kíváncsi és elutasító lenni. Mondhatnám úgy is, hogy a kíváncsiság következménye az elfogadás.

És itt jön a gyengédség szerepe. Ha már jól megtanultam szorongani és sokat pánikoltam, nem biztos, hogy az első önvizsgálat után szertefoszlik minden félelmem. A különböző helyzetekre adott öntudatlan félelmi reakciók még egy darabig működni fognak. Sokak feladják az elején, a közepén vagy a vége előtt közvetlenül, mert nem látják a változást!

Az önmagunkhoz való gyengédség azért szükséges, hogy ezekben az esetekben ne hibáztassuk magunkat. Ez csak benne fog tartani a szenvedésben. Tudjátok, tanulhatunk a kisgyerekektől és a kölyök állatoktól. Amikor kúszni, állni vagy járni tanulnak, miközben újra meg újra elesnek, nem kezdik el ócsárolni magukat. Nem modogatják, hogy de béna vagyok. A kíváncsiság és a gyengédség természtesen és öntudatlanul van velük. És ezek nélkül nem tanulnának meg semmit. Hála a jó Égnek, hogy így lettünk kitalálva!

A gyengéd, önmagunkat és a helyzeteket elfogadó hozzáállás nélkül még befizetünk egy kis időre a kalitkánkba.

A gyengédség önmagunkkal szemben továbbsegít a nehézségeken.

Ha kíváncsi lettél és eleged van az élet, mások és önmagad hibáztatásából, és szeretnéd elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, akkor lehet érdemes az önvizsgálatokat megtanulni és használni!

ÉSZLELÉS GYAKORLAT (A FÉLELEMRE)

Most éppen félsz? (=Most éppen szorongsz, pánikolsz, rettegsz, aggódsz?) És most?.....És most?....És ebben a pillanatban?...

Légy résen! Nem tudsz állandóan félni vagy szorongani. Ez egyszerűen nem lehetséges.

Vedd észre a pillanatokat, amikor épp nem félsz! Figyeld meg, hogy az ilyen pillanatokból is rengeteg van.

Állandóan szorongsz? Én nem hiszek neked! Te elhiszed magadnak ezt? Igen, néha tényleg úgy tűnik, hogy állandóan vagy szinte mindig ott a szorongás. De ez is, a félelem is csak pillanatnyi. Mindig csak abban a pillanatban létezik, és még csak nem is valódi, csak valóságosnak tűnik.

Mi a félelem, mi a szorongás?

A legjobban akkor tudod ezt a kérdést megválaszolni, ha a legközelebbi szorongásnál nagyon figyelsz! Figyelsz, hogy mi zajlik éppen.

Mert sokszor mondjuk, hogy félünk, és a társai. De mi az tulajdonképpen? Nem azt kérdem, hogy mitől félsz, hanem, hogy mi az pontosan, amit ilyenkor érzel és gondolsz.

Hadd szemléltessem ezt egy hasonlattal. Gyakran használom a vihar példáját. Amíg nem tudom, hogy a vihar milyen alkotórészekből áll és nagyjából meddig tarthat, illetve mi az oka, addig félelmetes is lehet. Ezt sokan átéltük gyerekként.

A vihar addig félelmetes, amíg nem ismerjük, és amíg megtoldjuk néhány jövőbe mutató, többesélyes és számunkra hátrányos kimenetelű gondolattal.

Miből is áll ez a félelmetes vihar? Felhő, szél, esőcsepp, villanás, dörgés. Együtt és ismeretlenül félelmetes lehet. (Azért csak lehet, mert minimanóként még sehogy sem értelmeztük a vihart. Nagyobb gyerekként már hallhattunk ezt azt róla, és kialakult bennünk valamilyen kép a sötétről, szélről, villámról és mennydörgésről.)

Szóval, ha különválasztjuk a felhő félelmetes? A szél? Az esőcsepp? A fényvillanás? A hangos dörgés? Főleg úgy, hogy már tudjuk, mi hogyan jön létre. És azt is tudjuk, hogy el fog múlni!

A félelemmel, pánikkal és társaival ugyanez a helyzet! Mondhatni, hogy ezek érzelmi viharok, amiket nem ismerünk igazán.

Miből is áll a félelem?

Figyeld meg legközelebb, vagy most, ha éppen most is félsz! (amit kétlek, mert éppen olvasol. És ha nem csak nézed a betűket, hanem érted is miről hablatyolok, akkor most nem a féléssel vagy elfoglalva.)

Figyeld meg, hogy pontosan mi történik! Mi alkotja a félelem vihart? Milyen összetevői vannak a szorongásnak?

Ha jól figyelsz, lecsendesedsz kicsit, lassítasz az elme fénysebességű tempóján, észreveheted, hogy két dologból áll a félelem!

Gondolatokból és érzésekből. Ennyi.

Tovább szemlélődve szavakból, mondatokból, (néha halovány) mentális képekből és érzetekből. Ahogy viharnál is néztük: egy szó, kép vagy érzet önmagában félelmetes? Az logikus elme most lehet, hogy hahotázik: 'Már hogy is félhetnék pár betűtől!?'

Amint megismered a félelem részeit, a gondolatokat és érzeteket, már nem is olyan szörnyűséges ez az félelem vihar.

És még tovább mehetsz! Volt már olyan, hogy nem múlt el a szorongás? Mindig elmúlik, akárcsak a valódi vihar. Lassan kezded kiismerni. Egyre kevésbé félelmetes, nem? :)

Mi maradt még? Ja, igen, a jövőbe mutató gondolatok. Várjunk csak...hisz ezek is csak gondolatok: szavak és (rém)képek!

Már csak az ok maradt hátra. Na erre aztán temérdek a magyarázat. Keresd meg a hozzád legközelebb állót, vagy találd meg a saját válaszod. De még az is lehet, hogy némi vizsgálódás után már nem is fog érdekelni az ok. Én így jártam :) A félelmek megszűntek, elhagytak. Most meg - amióta már nem foglalkoztat az ok - kezembe akadt Szendi Gábor: Pánik könyve. És kezdem megérteni az okokat. A valóság (vagy Sors, Isten, Univerzum) mindig azt adja, amire épp szükség van.

Most éppen félsz? :)

A PÁNIK AZ BETEGSÉG?

„Egy életprobléma keltette ’depresszió’ vagy ’pánik’ sikeres kezelése azt jelenti, hogy valakit tünetmentessé tettek egy olyan helyzetben, amelyben indokoltak volnának a tünetei. A ’tünetek’ csak a pszichiátria szemüvegén keresztül patológiásak, a mindennapi élet szempontjából a ’tünetek’ a változtatni akarást kiváltó szorongást, lehangoltságot, dühöt jelentik.” Szendi Gábor – Pánik, Tények és Tévhitek c. könyvéből

Érdemes kicsit jobban szemügyre venni, mit is írt le ide a könyv tiszteletre méltó szerzője.

Tehát, akad némi problémám az életemben, amitől lehangolt, depresszív leszek vagy éppenséggel félelemmel teli, szorongó, pánik tüneteim lesznek. Elmegyek a dokihoz, aki gyógyszerrel kezel, tünetmentessé tesz. Mindenki boldog lehetne, de mi is történik valójában? A tüneteim, a lehangoltság vagy félelem, indokoltak, hiszen van valamilyen ok (legalább a fejemben), ami kiváltotta őket. Azzal, hogy tünetmentessé tesz a doki a gyógyszerrel (lenyugtat, tompítja a gondolatokat és az érzéseket), még az ok – nagy valószínűséggel – megmarad. És jó eséllyel újra ki is fogja váltani a tüneteket. Továbbá jöhet még a tünetekhez némi gyógyszer mellékhatás, amitől még nagyobb lesz a katyvasz bennem, plusz ha visszamegyek a dokihoz, a mellékhatás tünetei alapján újabb gyógyszereket írhat fel. Így 'tetézve a bajaim'.

A pszichiátriai protokoll beteges megnyilvánulásnak állítja be az adott élethelyzetre adott reakcióm, a lehangoltsággal vagy félelemmel járó érzelmi állapotom. Magyarul az orvos betegnek nyilvánít.

Ha egy példával akarok élni: Kiderül, hogy a szeretett házastársam el akar válni tőlem, amire én elkeseredett és lehangolt érzelmi állapotba kerülök. Teljesen normális reakció ez, ami tarthat pár órától pár hétig vagy hónapig is, attól függően, hogy milyen mélyen, váratlanul stb. ér engem. A körülöttem élők – tisztán szeretetből – elkezdenek aggódni (lehet, hogy én magam is) és félteni, jobbnál jobb megoldásokat javasolnak, beleérve a pszichiátert is, ha már akkorának érzékelik a bajt.

Mi lenne, ha hagynánk ilyenkor ezeket az érzelmeket megélődni? Hadd legyen a lehangoltság, az aggodalom vagy akár a düh is jelen. Miért kellene elnyomni? Ahogy a könyvrészletben is van: ezek az érzelmi állapotok váltják ki a változtatni akarást. Ami nem más, mint az énvédő, életvédő, öngyógyító belső mechanizmusunk.

A magam életében azt tapasztalom, – és ezt bárki megfigyelheti a saját élethelyzeteiben – hogy nem volt még olyan érzelmi állapot, ami bizonyos idő elteltével el nem múlt volna. Nem tudunk egyfolytában félni, szomorúnak vagy dühösnek lenni. Hosszabb rövidebb idő elteltével minden állapot elmúlik.

Mindemellett, ezek az érzelmi állapotok segítenek nekünk, segítenek kiváltani belőlünk az alapvető emberi és természeti működésünket: a változást, változtatást, változtatni akarást.
(Nem mellesleg a kínai orvoslás többezer éves megfigyelései alapján a betegségeket az érzelmek elfojtása, ki nem fejezése okozza!)

A gyógyszerrel vagy bármilyen figyelemelterelő módszerrel pedig ettől a természetes, változtatni akarástól fosztjuk meg – ha csak átmenetileg is – magunkat. Persze, a gyógyszerrel is úgymond változtatni akarunk a helyzeten. Ha viszont kicsit jobban belegondolunk, a természet évmilliók alatt kialakította a jól bevált túlélő struktúráit, szemben a modern orvostudomány alig több, mint másfél évszázados próbálkozásaival. Mi mégis jobban bízunk az utóbbiban?

Hát, ezt mindeki döntse el a saját belátása szerint.

Az Újmedicina szerint a megjelenő testi tünetek, érzetek nem betegségek, hanem biológiailag logikus következményei egy-egy átélt érzelmi konfliktusnak. És amíg az érzelmeinket konfliktusként éljük meg, nem a maguk természetességében, addig lesznek is tüneteink.

A helyzetek konfliktusként való megélésének feloldására, ezeknek a működéseknek a mélyebb megértésére kiváló eszköz az önvizsgálat!

Én nem hiszem, hogy ha hosszabb ideig vagy gyakran lehangolt vagyok vagy félek, akkor ez betegség. És már bízom annyira a természetben, hogy meg tudjam várni a változtatni akarás állapotát. Engem a pánik és a szorongás tanított meg arra, hogy nincs mitől félni és hogy semmi más nem létezik, mint a jelen pillanat, amiben soha semmi félelmetes nincs. A félelem csak a jövőben ’létezik’, azaz nem létezik, és a múlt értelmezései táplálják. Ezekről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok.


Ha úgy érzed, hogy jó lenne átlátni a pánikon, félelmeken, depresszión, betegségen, ha szeretnéd megérteni, megismerni a működéseid, reakcióid és szabadon megélni az érzelmi állapotokat, akkor nézz körül itt a blogon vagy gyere el valamelyik programunkra.

Aktuális ÖnMunka programok itt!

Byron Katie Munka módszere, 1 napos workshop a MagNet házban május 10.-én

A PÁNIKROHAM JELEI...ÉS KÖDDÉ VÁLÁSUK

A napokban olvastam valahol az alábbi pár sort arról, hogy mik a pánikroham jelei. Ha kisgyerekként tapasztaltál ezek közül egyet is, nagy valószínűséggel, nem foglalkoztál vele. Inkább játszottál tovább. Felnőttként, ’tudással’ a kezünkben, elneveztük betegségnek.

A pánikroham legfőbb jelei:
- elviselhetetlenségig fokozódó, intenzív rossz közérzet

- "gombóc" a torokban, nehéz nyelés, légszomj, fulladás érzés

- szapora szívverés, szívrohamhoz hasonló szorítás érzés a mellkasban

- hőhullámok, émelygés, szédülés

- attól való félelem, hogy elveszíti uralmát a helyzet fölött, megtébolyodik, esetleg meghal 
- menekülési vágy

Elneveztük ezeket az ÉRZETEKET a pánikbetegség tüneteinek. De mik is ezek valójában? Csak olvasd végig párszor, lassan, egymás után a szavakat. Ha egy-egy szónál megállsz és csak azt nézed, mit tapasztalsz? Figyeld meg mielőtt továbbolvasnál!

Vegyük példának a ’nyelés’ szót. Figyeld meg, ahogy nézed ezt a szót, mi történik benned? Megindul a nyáltermelésed? Nyelsz is? Ha becsukod a szemed, látsz valamilyen képet, színt vagy formát is? Ne ijedj meg, ha képet látsz vagy valamilyen elképzelés körvonalazódik, amikor csukva van a szemed! Nem vagy klinikai eset :) Minden szóhoz van képszerű, formai elképzelésünk. Nézd csak tovább a ’nyelés’ szót és figyelj csendesen befelé. Lehet, hogy újabb szavak vagy mondatok is megjelennek ott bent.

Izgalmas felfedezés, amikor ennyire lelassítod az észlelésed. Csak nézel egy szót és észreveszed, hogy mi minden bukkan fel benned a szóval együtt. További szavak, mentális képek és testi érzetek.

Ezt a jelenséget nevezte el Scott Kiloby TÉPŐZÁR-HATÁSNAK. Megfigyelheted ezt bármilyen más szónál is. Például olvasod a ’hamburger’ szót és máris megfigyelheted a tépőzár-hatást működés közben, amint a szóval együtt ott a hamburger képe és az szájban valamilyen érzet. Nem mellesleg a reklámok pont erre a hatásmechanizmusra alapoznak.

Hogy miért fontos felfedezés ez? Hozzájuthatunk vele a legalapvetőbb emberi működéseink mechanizmusához. Megfigyelhetjük így az érzelmi állapotainkat. Mondjuk a félelmet. Eljárhatsz a fenti módon: csak nézed a ’félelem’ szót. Észreveheted, amint gondolatok és érzések árasztanak el. Nézed a szót és felbukkan egy emlékkép vagy egy érzet a testedben.

Játssz ezzel kicsit. Nézz egy szót vagy egy képet (lehet fénykép) és figyeld meg, hogy mik bukkannak fel!

És hogy mi a gyakorlati haszna ennek a játéknak? Ha csak a félelmekkel kapcsolatban nézzük, akkor tudatosodhatunk a tépőzár-hatás működésére és megszabadulhatunk a következményes vérnyomásemelkedéstől, a rossz közérzettől stb. Végeredményben, ahogy tudatossá válunk erre a mechanizmusra, úgy szűnnek meg ezek az összetapadások, mígnem egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem pánikolunk.

Hogy is mondják? Azt azért ne várd, hogy a sültgalamb a szádba repüljön. Legalább végy egy galambot, süsd meg, tálald fel és szúrd fel a villádra. Ennyit minimum meg kell tenned, ha enni akarsz, avagy ki akarsz szabadulni a félelmek szorításából. Lefordítva: vegyél egy gondolatot, nézz rá, vedd észre a hozzátapadó érzetet, válaszd szét az érzetet a gondolattól (az önvizsgálat alkalmazásával) és tapasztald meg, hogy különválasztva, önmagában sem a gondolat, sem az érzet nem félelmetes.

Ne keseredj el, ha elsőre nem megy vagy fura ez az egész. Gyakorlat teszi a mestert. Használd ezt az önvizsgálati eszközt naponta és a maga idejében beköszönt a szabadság.

Ha megtanulnád az önvizsgálatok gyakorlati alkalmazását, elsősorban a Szorongás Önvizsgálatot, akkor nézz körül itt a blogon és ha úgy érzed, gyere el az alábbi programra:

https://www.facebook.com/events/501825939947158/?ref_dashboard_filter=upcoming

A FÉLELEM AJÁNDÉKAI

Lehet, hogy meghökkentő a cím. Hogyan lehet a félelem ajándék? Ez nonszensz. Hát…ha két évvel ezelőtt kérdezik ez tőlem, én biztos visszakérdeztem volna, hogy: ’Jól vagy? Miről beszélsz? A félelem ajándék? Hahaha’.

Most meg itt vagyok ezzel a címmel és kiteszem magam annak, hogy furán nézzenek rám. Egy biztos: ez utóbbitól nem félek. J

Az elmúlt két év nekem a félelemről, és annak különböző megnyilvánulásairól szólt. Egy pánikrohammal kezdődött, amiről már olvashattatok itt a blogon. Arról nem írtam, hogy nem sokkal az első ilyen roham után elmentem egy Hellinger-féle állításra, ahol a félelmet állítottam fel. A félelmet megszemélyesítő férfi csak keringett körülöttem azt mondogatva, hogy ő nem is létezik. Igen szürreálisnak hatott a dolog, és nem fűztem túl nagy reményeket ahhoz, hogy ezután majd a félelem megszűnik. Ugyanis ez a para igencsak valóságosnak tűnt. A testem a rohamok közben remegett, elgyengült, szúrt, nyomott vagy feszített és egy jó nagy rakás gondolat is társult az érzésekhez. Kompakt kis pánik, szorongás vagy félelem volt ez.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy ez mekkora ajándék nekem. Inkább szabadultam volna tőle, próbáltam elkerülni, kimenekülni ezekből a helyzetekből, csak hogy ne kelljen éreznem ezeket a félelmeket. Mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A rohamok jöttek, a szorongás erősödött és egyre gyakrabban és hosszabban volt jelen.

Szerencsémre ismertem pár módszert, melyekkel próbáltam a végére járni ennek a történetnek és nem kellett – nem is akartam – gyógyszereket szedni és orvoshoz menni. Bár a biztonság kedvéért egy időben ott lapult pár pirula a zsebemben.

Gondolom, már inkább azt olvasnád, hogy lett ebből ajándék. Igyekszem rövidre fogni, de hát két év az két év. Persze, hozzá vagyunk szoktatva – a nem mindig értékes – instant megoldásokhoz, és értem, ha már azt fontolgatod, hogy abbahagyod az olvasást.

Visszatekintve erre az időszakra, rájöttem, hogy a gyors megoldással kecsegtető lehetőségek nem segítettek hosszabb távon, a végleges megoldásról már nem is beszélve.

Tudjátok, a jó ajándék jól be van csomagolva, és ránézésre nem lehet megállapítani, hogy mit rejt a csomagolópapír. Nos, így jártam én is a szorongással. Jól be volt csomagolva. És a csomagolás nem más volt, mint a gondolatok és az érzések.

Egyértelműbben fogalmazva: amennyiszer csak beindult a pánik, mindig ott voltak a következő gondolatok: ’Mi fog történni velem?’ ’Biztos bele fogok halni.’ ’A családom magára marad, ha kimúlok.’ és ezek társai. És mindig ott voltak az érzések: a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem és még sorolhatnám. Akkor még nem tudtam, de ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel volt becsomagolva a történetem. Ezek a gondolatok és érzések rejtik el előlünk az ajándékot. Egyszerűen nem látjuk meg tőlük. És ugye, ahhoz, hogy megkaparinthassuk az ajándékot, hozzá kell fognuk a kicsomagoláshoz. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. És van, hogy nem vagyunk elég kitartóak és kíváncsiak ahhoz, hogy kibontsuk a csomagot. Néha szídjuk azt, aki becsomagolta és nekünk adta.

Én a félelmeimmel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel való közvetlen találkozással bontogattam az ajándékomat. (Erről most nem írok részletesebben, a blogon mindent elolvashatsz az önvizsgálatokról, és több bejegyzésben is leírtam ezt részletekbe menően. A bejegyzés végére beillesztek pár linket.)

Mondhatom, ez az ajándék akkurátusan volt becsomagolva. Több réteg, vaskos papírral és erős szalagokkal leragasztva és átkötve. De én nagyon kíváncsi voltam, és ugyan a lelkesedésemet időnként elvesztettem, mégis mindig újra nekiálltam a bontogatásnak.

Míg végül elfogyott a csomagolóanyag. Először fel sem tűnt. De lassacskán észrevettem, hogy már napok, hetek óta nem szorongok. Függetlenül attól, hogy volt egy-egy kósza gondolatom, amiktől azelőtt pánikoltam, és volt pár érzésem, amitől korábban beparáztam. Valahogy megszűnt a szorongás. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen szétesett a félelem hiedelme, az illúzió. És eszembe ötlött az állítás, amikor a félelem azt mondogatta nekem, hogy ő nem létezik. Igen, megszűnt, atomjaira, alkotóelemeire esett szét.

És akkor jöjjön az ajándék, ha még nem kristályosodott ki a számodra. Az ajándék az út volt. A tapasztalás. A csomag nem rejtett semmit, illetve a semmit rejtette. A félelem illúzióját.

És ez az egész folyamat egy újabb ajándékot adott. Az, hogy ezt az utat megjártam, tapaszatlatokat szereztem, kinyitott abba az irányba, hogy megosszam ezt az utat veled. Hogy bátorítsalak, ha épp elfogyott a kitartásod, ha nem találod a kíváncsiságod, ha egyedül vagy és elveszettnek érzed a helyzeted. Ez is az ajándék része.

Egy soron következő bejegyzésben majd arról írok, hogy a különböző félelmek milyen konkrét ajándékot rejtettek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

És a linkek:

Szorongás Önvizsgálat

Pánikbetegség

Szorongás hol vagy?

Félelemmentesen élni

A közeljövőben készülök hirdetni csoportos intenzív kurzussal és rendszeres, beszélgetős-megosztós-gyakorlós összejövetelekkel is! Részleteket megtudhatsz itt a blogon és a Facebook-on:

https://www.facebook.com/onvizsgalatok

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

„Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a félelmet, vagy úgy teszünk, mintha nem félnénk, hisz ez csupán megjátszás lenne. És a félelemnek sosem vetne véget. Félelemmentesen élni azt jelenti, hogy minden félelemmel elme és test szinten szembenézünk, és sehol nem találjuk meg benne a fenyegetést. Számomra ez bizonyult az egyetlen, közvetlen útnak a szabadság felé, minden más elkerülés, elmenekülés vagy megjátszás.” (Scott Kiloby)

Amikor megszülettem – feltehetően – nem ismertem a félelmet. Aztán lassan megtanultam félni, tartani, aggódni, sőt rettegni is. Majd elkezdtem harcolni a félelemmel, megtanulni legyőzni vagy elkerülni. Huszonéves koromra úgy nézett ki, hogy ez nagyjából sikerült is. 40 éves korom környékén viszont olyan félelmek, szorongás és pánik lettek rajtam úrrá, amikről csak hallhattam előtte. (Többekkel találkoztam, akik pánikrohamokkal, szorongással küszködtek, én meg akkoriban nem értettem, hogy mitől félnek. Mondták, hogy utazástól, a párjuk elvesztésétől, betegségektől, haláltól…de nem értettem, hogy lehet ilyen megfoghatatlan dolgoktól félni.) Aztán megértettem, az élet segített megérteni. Közel egy évig tapasztaltam a saját bőrömön ezeket az érzéseket. Aggódtam az egészségem, a gyermekeim és a párkapcsolatom miatt. Egészen a mindennapi szorongásig, a pánikrohamokig vitt a jó sors. Olyasmit kaptam a félelmektől, amire nem számítottam. Nem írom le ide, hogy mit. Nem veszem el tőled. Legyen ez a te folyamatod, tapasztalásod, felismerésed, megértésed és feloldódásod!

Az önvizsgálat gyakorlatias, könnyen és bármikor alkalmazható módszer, és egyenesen ahhoz az ajándékhoz visz, amit én is megkaptam a félelmek közbenjárásával.

Gondolj csak bele, mi a félelem, az aggódás és társai? Beleengedted már valaha magad? Csak mondod, hogy félsz? Gondolod, hogy félsz? Vagy érzed is? Mielőtt továbbolvasnál, hagyj magadnak itt egy kis időt, hogy megválaszold ezeket a kérdéseket. Meglásd, hogy valójában – jobban megvizsgálva – mi van benned a félelemmel kapcsolatban!

Egy buddhista szerzetes nagyon egyszerűen fogalmazta meg: a félelem akkor jelenik meg, amikor a ’Mi lesz, ha…!?’ gondolat bármely verziója felbukkan.

A félelem gondolatok és érzések egyvelege, amihez gyakran társul bűntudat, szégyen és más érzelmek, gondolatok is. Az egész kaotikusnak tűnik, és pont ez az kavargó gondolati és érzelmi halmaz tart benne ebben az állapotban. És gondolkodással, szembehelyezkedéssel, elkerüléssel, meneküléssel nem nagyon szokott változni a helyzet. Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor nagy valószínűséggel megtapasztaltad már, hogy a félelem egykönnyen nem lerázható.

Akkor mihez lehet kezdeni a félelmekkel?

Ezzel a módszerrel megtanulhatod, hogyan engedd bele magad egy félelemmel teli helyzetbe. Megtapasztalhatod, hogy milyen így benne lenni, és azt, ahogy darabjaira hullik a félelmetes történet. Hihetetlenül egyszerű ez. Az elmém alig tudta felfogni ezt, és egy darabig még ragaszkodott a szorongáshoz, az aggódáshoz. Majd lassan megenyhült ez a ragaszkodása. Manapság ritkán kapcsol be a félelem érzése egy-egy olyan gondolatnál, aminél azelőtt igen. És a legszebb az egészben, hogy ma már nem akarok megszabadulni tőle. Merek félni, merek belemenni a félelem bármely formájába. Ez az egész folyamat nem a megszabadulásról, a félelmek eltüntetéséről vagy eltűnéséről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy amit azelőtt félelemnek, szorongásnak, aggódásnak vagy pániknak hívtam, az már nem fenyegető a számomra. A valóságban nem fenyeget semmi. Csak egy stresszes gondolat és a vele együtt felmerülő érzés tud fenyegetőnek tűnni, de valójában ezek nem veszélyesek. Ki mondana olyat, hogy a ’Meg fogok halni’ gondolat veszélyes? Csak a gondolat, ha leírod, veszélyes? Ugye, nem. Csak akkor fog veszélyesnek tűnni, ha valami rossz érzés is megjelenik vele együtt. És fordítva, ha megjelenik benned egy érzés, az csak akkor lehet veszélyes, ha a gondolat is felbukkan vele együtt. Nem kell ezt elhinned, nem is kérlek erre. Inkább tapasztald meg a saját bőrödön!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje szembenézni a félelmeiddel, akkor jelentkezz az alábbi 4 hetes intenzív kurzusra:

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

4 hetes, intenzív kurzus a félelmek, szorongás, aggódás, pánik, stressz témakörében

http://a-munka.blogspot.hu/p/szorongas-felelem-panik.html

Érdemes elolvasni a témában az alábbi két írást is:

http://onmunka.blogspot.hu/2013/07/a-felelembol-nem-tudod-kigondolkodni.html

http://onmunka.blogspot.hu/2013/05/szorongaspanikfelelem-onvizsgalat-szo.html

A TÉPŐZÁR-HATÁS

Ha beindult a nyáltermelődésed miközben a képeket nézted, máris megtapasztaltad a Tépőzár-hatást.

SZERELMES ÖLELÉS

Ha eszedbe jutott egy emlék a fenti két szóról vagy arra gondoltál, hogy milyen jó is lenne egy ilyen ölelés, akkor megint megtapasztaltad a Tépőzár-hatást működés közben.

És amennyiben akár a képek nézése, akár a szavak olvasása közben megjelent a testedben bármilyen érzés, érzet, megint csak a Tépőzár-hatással találkoztál.

Ez a hatás, ez a működés meghatározza az életünk minden egyes percét. Az elme úgy működik, hogy bizonyos képekhez bizonyos szavakat és érzeteket tapaszt, tépőzáraz hozzá. Fontos, hogy ezek az összekapcsolódások nem fixek. Némi tudatos figyelemmel elválaszthatóak egymástól.

No, de miért van erre szükség, kérdezheted? Miért kellene szétválasztani? Enni jó, szerelmesen ölelni meg lehet, még jobb. Hát, elsősorban nem is a ’jó’-nak ítélt dolgokkal kapcsolatban szoktuk használni.

Ha felidézel egy számodra kellemetlen helyzetet, képet, szót vagy érzést, akkor viszont máris itt van a jelentősége.

GYENGE VAGY! UNALMAS VAGY! ÖNZŐ VAGY! UTÁLATOS VAGY! TEHETETLEN VAGY! BÉNA VAGY!

Ezeket a szavakat olvasva, nagy valószínűséggel, elindult benned valami pici rossz érzés, felidéződött egy kellemetlen helyzet vagy beindult a gondolat áradat. Talán gondolatban védekeztél, menekültél vagy megrémültél. És az is lehet, hogy csak elgondolkodtatott a fenti pár szó.

Ha látsz az utcán egy balesetet vagy éppen két embert, akik kiabálnak egymással, vagy a mögötted álló autós ráfekszik a dudára, azonnal beindulnak az érzések és a gondolatok. Ez a tépőzár-hatás, és ezekben az esetekben már lehet, hogy szükséged lenne arra, hogy szétválaszd a képeket, szavakat és érzeteket egymástól.

Scott Kiloby, az Élő Önvizsgálatok atyja, az találta, hogy a bennünk keletkező feszültség egy olyan történet, ami az adott helyzethez tartozó szavak, képek és érzetek összetapadásából áll. Hogy a dolgok elkülönülve nem léteznek és hogy mi (mint egyén) sem vagyunk elkülönülve egymástól és a dolgoktól.

A feszültség (és minden más dolog) a következőkből áll össze:

-          a FESZÜLTSÉG SZÓBÓL, és összes hozzá kapcsolódó szóból

-          olyan KÉPEKBŐL a fejünkben, amikhez feszültség kapcsolódik

-          és TESTI ÉRZETEKBŐL, amiket a feszült helyzetekben szoktunk érezni

Ezek együtt tudnak a feszültség lenni.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy nem szeretünk feszültek lenni. Próbálkozunk is megszabadulni ettől az érzéstől vagy valahogy feloldani. Ez hol sikerül, hol nem. És a feszültség újra fel-feltűnik az életünkben. Olyan, mintha nem sok hatásunk lenne rá. Amikor meg konkrétan feszültek vagyunk, inkább még erősödik is, mikor szeretnénk eltüntetni.

Az én életemben akkor lett ennek jelentősége, amikor a feszültség több területen és egyre gyakrabban jelent meg. Nem is értettem, hogy mi történik, mert alapvetően nyugodt embernek ismertem magam.

Amikor elkezdtem megtapasztalni a Tépőzár-hatás működését, amikor elkezdtem tudatossá válni az elme működésére, akkor láttam rá, hogy a nyugodtság és a feszültség nem több, mint a gondolatok és érzések összekapcsolódása. Amióta megértettem a Tépőzár-hatást, azóta nem érzem rosszul magam, amikor egy nagyon beteg emberrel találkozom. Nem kell rettegnem, amikor egy intenzív és ismeretlen érzés van bennem. Nem kell szenvednem attól, ha valamelyik szerettem szomorú vagy ideges.

És ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenné váltam. Mindössze arról van szó, hogy egy ilyen helyzetben nem azonosulok a felmerülő gondolatokkal és érzetekkel. Ha meg mégis, akkor van lehetőségem megvizsgálni és megtapasztalni újra a Tépőzár-hatást működés közben. És van lehetőségem találkozni az azonosulásokkal.

Sokakkal dolgoztam az elmúlt 3 évben és amikor a klienseket megismertetem ezzel az alapvető és automatikus működéssel, minden egyes esetben oszlik a feszültség, tovatűnik a rossz érzés, semmivé válik egy pánikroham vagy szorongás.

A Tépőzár-hatást megfigyelheted az életed bármely pillanatában. Az Élő Önvizsgálatokat pedig megtanulhatod az Alaptanfolyamon, a Mélyítő Kurzusokon és a Tematikus Tanfolyamokon.