AZ ELME TUDATTALAN ELKERÜLÉSI ÚTJAI I.

Valahogyan eljutottál az önvizsgálatokhoz. Az élet, sors vagy elme ide vezetett. Ez nem az utolsó megálló, csak egy állomás. Az önvizsgálatok, vagy ahova ezen keresztül jutsz, nem végállomás. Az csak az elme játéka vagy elképzelése, hogy van bármilyen végcél, végleges, megtalálandó, csúcs állapot. Az a tévhite, hogy valahova el kell jutni. Csak azt nem veszi észre, hogy már ebben a pillanatban is ott van. És mindössze azért nem veszi észre, mert gondolati szinten valóban nincs ott. Hol a közelebbi, hol a távolabbi múltban és jövőben kószál keresve a bizonyítékokat az álláspontjai igazára és valamit, ami jobb és szebb, mint az eddigiek. Nem mondom, hogy ez rossz így. Az is jó valamire, amikor épp nem vagyok a jelenben. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem: ráébredhetek, hogy éppen nem itt vagyok, hogy valami jobbat, szebbet keresgélek a jövőben, és hogy mindez mennyi feszültséggel jár, ami azonnal vissza is ránt ide. Így érkezünk meg – sokszor a fájdalmakon, feszültségen keresztül – újra a jelenbe.

Visszatérve, találkozol az önvizsgálatokkal, mert keresed a nyugalmat, békét, szeretetet vagy bármi fontosnak tetsző dolgot. Elkezded végezni és az elme – mivel a dualitást, a dolgok egymáshoz viszonyítását tanulta meg alapvető értéknek – az önvizsgálatokban is megtalálja azt, ami nincs rendben vele. Az önvizsgálatokat is képes arra használni, hogy az igazát, az elképzeléseit védje. Mintha ezek az elképzelések, az identitás szétesése az elme, illetve az Én halálához vezetne. És hogy ezt a képzelt identitás-halált elkerülje, mindent megtesz.

Ebben a bejegyzésben a saját utamon tapasztaltalt első elkerülési módot írom le, ami Byron Katie Munka Önvizsgálatának első kérdésénél mutatkozott meg.

Az Igaz ez? kérdés az első sokk az elménknek. Mi az, hogy nem igaz?? Pl. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’. És az elme máris példák tömkelegét hozza, hogy alátámassza az igazát. Jól megtanulta már, hogy csak akkor ér valamit, ha igaza van, és ezt be is tudja bizonyítani. Legalább önmagának.

Ha azt kérjük az elmétől, hogy kérdőjelezze meg az évtizedes, igazzá bizonygatott hiedelmét, ezerrel fog tiltakozni. És azért fog küzdeni, hogy véletlenül se veszítse el a keservesen összetákolt igazát, önazonosságát. Mert valamit kap ezektől a hiedelmektől. Hosszabb rövidebb ideig jó érzéssel tölti el, hogy igaza van vagy igaznak hisz valamit.

Minden egyes gondolatnál érdemes külön megnézni, hogy mit ad nekünk vagy mitől óv meg minket. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’ gondolat például elfedheti a ’nem vagyok megfelelő’ identitásomat, vagy megóvhat attól, hogy konfrontálódjak a főnökömmel, illetve akár azt is adhatja, hogy megkapom a titkárnő helyeslését vagy sajnálatát. Ezektől kicsit jobban érzem magam, és úgy tűnik, hogy igazam is van. Megmarad az identitásom, ’tudom’ ki vagyok és – bár jól nem érzem magam – picit mégis jobb nekem, mintha csak úgy hagynám, hogy azt csináljon a főnök, amit akar.

Minek kérdőjelezzem meg? Az elme azt hiszi, hogyha megkérdőjelezi a gondolatot, akkor semmivé válik, nem fogják elismerni és elfogadni, pláne szeretni. Azt tanulta meg, hogy ahhoz, hogy elismerjék és elfogadják, bizonyítania kell. Ha nem bizonyítja az igazát, akkor a Másiknak lesz igaza, és ezzel megsemmisül. Ezért harcol foggal-körömmel, nem akar megsemmisülni. Mindössze annyit nem lát, hogy a megkérdőjelezés nem az ellentétes igazságot hozza, hanem kinyílást, lehetőséget, békét, megértést, elfogadást és szeretetet.

Nagyon egyszerű ez. Amíg egy gondolatban hiszünk, nem látunk mást. Próbáld ki! Nézz rá egy autóra vagy egy házra, bármire és keresd meg mi az, ami nem tetszik benne. Utána csak azt nézd! Amíg a nem tetsző részt nézed, nem fogsz mást látni! Így szűkül be az elme látóköre is, amint hisz egy gondolatnak. Egyszerűen nem lát mást.

Amikor elkezdjük megkérdőjelezni a hiedelmeink igazságát, akkor mindössze szélesítjük a látómezőt. Megnézzük innen és onnan. És amikor meglátjuk, hogy egy helyzetben többféle – sokszor ellentétes – igazság van, megnyílunk, és természetes béke tölt el. Vagy – és eleinte ez gyakori – szétesünk és káoszként fogjuk megélni az ellentétes igazságokat.

Az Igaz ez? kérdés elkezdi meglazítani a kőbe vésett igazságunkat. Ne próbálj jó választ adni erre a kérdésre vagy hosszan ecsetelni a miérteket. Ezek is csak egy elkerülési módok. Ha jó választ adok, akkor jól fogom magam érezni – bukkanhat fel a gondolat. Nincs jó vagy rossz válasz. Csak válasz van, ami ebben a pillanatban jön. Igen, nem vagy nem tudom. Ne bonyolítsd túl, ne magyarázd meg. Csak nézz magadba, hogy éppen mi az a válasz, ami benned van!

Azt is megteheted, hogy napokig, akár hetekig vagy egy adott gondolatra feltett Igaz ez? kérdéssel, várva a választ. Nem kell sietned. És persze megválaszolhatod azonnal is. Itt nem kell megfelelned semmilyen elvárásnak. Hagyj magadnak annyi időt és teret a válaszra, amennyire épp szükség van.

Elkerülés lehet az is, ha gyorsan válaszolsz, hogy túl legyél már rajta. Vagy szöszmötölsz a válaszadással, hogy ne kelljen vele foglalkoznod. Nincs más dolgod, mint észrevenni az ilyen gondolatokat is. Ilyenkor hagyhatod elcsitulni az újabb gondolatokat vagy ezekre is felteheted a kérdéseket.

Amint észreveszed az elme elkerülési kísérleteit, a tudattalan szférából a tudatosba kerül ez az önvédő mechanizmus. Így lehetőséged nyílik a megtapasztalásra, az elkerülés helyett.

Az önvizsgálatok hatékony gyakorlati út a megkérdőjelezésre, a tudattalan működések felszínre hozására és a feszültséget keltő hiedelmeink feloldására.

Ha késznek érzed magad arra, hogy megkérdőjelezd a stresszes gondolataid, ha szeretnél felszabadulni a feszültség alól, gyere el valamelyik programunkra:

Önismeret-Önszeretet csoport Szentendén

Szorongás, félelem, pánik - Gyakorlati Megoldások

Párkapcsolat tréning

Aktuális ÖnMunka alaptanfolyamok és tematikus képzések

VALÓSÁGOS ILLÚZIÓ

Ebben a pillanatban minden rendben van. És ezen a pillanaton kívül nem is létezik más.

A valóság nekem a pillanat, értelmezés nélkül. És elég feszült vagyok, amikor értelmezem a dolgokat :-)

Sokszor - ezekben a rendben levő pillanatokban - felbukkannak olyan gondolatok, hogy „Ez nem fog így maradni.”, „A múltkor is ez meg ez történt.” Vagy, hogy „Mi lesz a következő pillanatban?” és a gondolatokkal szorosan együtt rossznak címkézett érzések is, amiket nem szeretnénk átélni. Ezek a gondolatok és érzések viszont sosem állandóak, jönnek-mennek, ahogy mondani és tapasztalni szoktuk. Miközben pont attól félünk, hogy állandóak, hogy mindig itt lesznek vagy lesben állnak, fenyegetnek bennünket. Erről szó sincs. Ahhoz, hogy észrevegyük a gondolatok, érzések állandótlanságát, szükség van egyfajta tudatosságra. Arra, hogy az eddigiekhez képest, máshogyan tekintsünk a helyzetünkre. Erre ad lehetőséget az ÖnMunka.

A jelen pillanatban nem létezik feszültség, tehát minden rendben van. (Lehet, hogy ezzel nem értesz egyet, amit abszolút megértek, hiszen lehet olyan megtapasztalásod, hogy feszült vagy.) A feszültség abból adódik, hogy a felbukkant gondolatnak hiszünk. Elhisszük, hogy „Nem fog így maradni.” és máris itt van a feszültség érzése. Mintha a kéz a kézben járnának. Úgy is mondjuk, hogy a gondolatokhoz érzések társulnak, tapadnak. És persze az ilyen érzésektől menekülünk vagy próbáljuk valahogy elnyomni őket.

Nézd csak meg ezt a folyamatot tüzetesebben! Ebben a pillanatban minden rendben, felbukkan a gondolat, hogy ez nem marad így, társul hozzá egy feszültség és máris fuccs a minden rendben érzésnek. Fura egy működés, nem? Mit lehet ezzel kezdeni?

Két dolgot ’csinálhatunk’: hosszabb-rövidebb ideig feszültek leszünk és így éljük az életet vagy megvizsgáljuk, hogy mi is történik valójában. Ha a másodikat ’választjuk’, két dolgot tehetünk (én ezt a kettőt ismerem és használom, és biztos vannak más lehetőségek is):

-          Az egyik, hogy megnézzük az állítás („Nem fog így maradni”) igazságát. Itt használjuk a 4 kérdés + megfordításokat, Byron Katie Munka módszerét. Ez a mód igénybe veszi az elme értelmező képességét és olyan szabadságot adhat a valóság sokszínűségének felismerésére, amilyet azelőtt nem tapasztaltam.

-          A másik, hogy értelmezés nélkül tapasztaljuk meg azt, ami éppen van. Az Élő Önvizsgálatok használata igen közvetlen megtapasztalást ad arról, ami a pillanatban zajlik. Emellett feltárja az elme értelmező mechanizmusait, sőt a megtapasztalással fokozatosan kiazonosít a gondolati és érzés identitásokból.

Arra láthatsz rá, hogy az életedet eddig javarészt fejben élted, kerested a jó érzéseket és menekültél a rossznak bélyegzett érzésektől. Most megtapasztalhatod, hogy ezek az érzések nem rosszak vagy jók, hanem csak vannak, és az elme értelmezte, különböztette meg őket. Ezzel a megtapasztalással teljesen szabadon élheted meg az érzéseket, nem félve vagy menekülve tőlük. 

Ha nincs minden rendben a pillanatban, szívesen megtanítjuk neked az ÖnMunka módszereit, hogy máshogyan is megtapasztalhasd a pillanatot!

Egyéni konzultáció keretében:

http://a-munka.blogspot.hu/p/egyeni-konzultacio.html 

és http://www.onmunka.blogspot.hu/p/akkreditalt-facilitatorok.html

Tanfolyamokon:

http://www.onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html 

és http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

Egy hiedelem a süllyesztőben

Az első Munkáim egyike akadt a kezembe a minap. Ahogy átolvastam, szinte újraéltem azt az állapotot, amiben írtam. Az olvasás közben a másik megtapasztalásom az, hogy visszanézve az elmúlt két évre, ez a megvizsgált hiedelem nem jött vissza. Azóta nem éreztem, hogy bárki is b@sztatna. Néha felmerült ez a gondolat egy-egy helyzetben és ahogy felmerült, úgy süllyedt el. Nem hagyva maga után érzéseket vagy kapcsolódó történeteket és igazolásokat. Két éve nem gondoltam volna, hogy hiedelem így el tud tűnni. Mára ez többszörös tapasztalattá vált. Amikor ezt a Munkát végeztem, hihetetlen intenzitással jártak át a megfordítások felismerései. Ez nincs mindig így és nem is kell mindig így lennie. Ez nem tervezhető folyamat. Ahogy mondani szoktuk: megengedődik. Amikor 'kész' vagyok rá, megtörténik. Nem előbb és nem később. Csak arra van szükség, hogy ott legyek és annyira tudok ott lenni, amennyire megengedődik nekem abban a pillanatban. Olyan természetes ez a folyamat. És a gondolatok elhívésével tudom csak ezt a természetes áramlást gátolni és igazából ezt sem én csinálom. Egyszerűen így alakul. Ez a Valóság. Egy ideje imádom ezt. Mégpedig úgy imádom, hogy már az ellenkezőjét sem utálom. Pedig gyakran utáltam. Nem mondom, hogy nincs már mit megvizsgálnom, csak megváltozott/változik bennem valami. A feszültség muladozik, enyhül, ritkul. És az előző mondat megfordítása is igaz. Volt egy hosszú időszak, amikor olyan feszült állapotokba kerültem, mint még soha. Pontosabban ezeket az állapotokat azonosítottam feszültségnek. Ez is csodás megtapasztalásokhoz vitt, de erről majd legközelebb. Most következzen a hiedelem:

Önmagam kivetülése vagy!

Azt mondtad nekem: nincs rám időd, nem töltöd velem az időt.

Ez igaz: az elmúlt napokban mindenképpen és ha a mélyére tekintek én is így érzem: kevés időm van rád. Az is igaz, hogy neked is kevés időd van mostanában rám.

Az is igaz, hogy amennyi időt veled tudok tölteni, annyit veled is töltök és ez fordítva is igaz: amennyi időt velem tudsz tölteni, annyit el is töltesz velem.

Azt válaszoltam: ne b@sztass, direkt b@sztatsz.

Elgondolkodtató, hogy így reagáltam. Te kifejezted a gondolatod, amit én b@sztatásként éltem meg. Mert én is úgy gondolom, hogy keveset vagyunk együtt. Csak éppen most neked fájt jobban és te jegyezted meg. (Persze a nincs rám időd is megkérdőjelezendő hiedelem.)

Szóval igaz az, hogy b@sztatsz? - Nem

Hogyan reagálok arra gondolatra, hogy b@sztatsz? – Fáj, dühös vagyok, megsértődök. Arra gondolok, hogy mikor jössz már rá, hogy veled vagyok és én is vágyom veled lenni. Félek, hogy elveszítelek. Ilyenkor nem tudlak szeretni és magamat is utálom.

Mi lenne a gondolat nélkül, hogy b@sztatsz? – Egyszerűen látnám, hogy most kevesebbet voltunk együtt és te kifejezed, hogy szükséged van több együttlétre és ez örömmel töltene el. Érezném, hogy szeretsz. Abban a pillanatban is tudnálak szeretni.

Megfordítások:

-         Nem b@sztatsz: ez sokkal többször előfordul és különben is csak hangot adtál a gondolatodnak.

-         Én b@sztatom magamat: pl. azzal, hogy elhiszem, hogy te b@sztatsz engem. És azzal, hogy megsértődöm és a fejedhez vágom a saját gondolatomat. Azzal meg pláne, hogy elhiszem a bennem felbukkanó, feszültséget okozó gondolatokat.

-         Én b@sztatlak téged: hát ez még sokkal igazabb. Abban a pillanatban, amikor azt mondtad: nincs rám időd, máris elkezdtelek b@sztatni, azzal, hogy azonnal támadásba lendültem, mert engem is igen zavart, hogy nem töltök veled több időt.