A SZABADSÁG A TUDATOSSÁGBAN REJLIK

Eredendően nincsen velünk semmi baj. Csak éppen nem mindig vagyunk ennek tudatában. Nem vagyunk hiányosak vagy nem megfelelőek. Csupán elhittük ezeket magunkról, megtanultuk, hogy rosszak vagy jók, ügyesek vagy ügyetlenek vagyunk. És mindezeket, megkérdőjelezés nélkül hittük el. Nem volt olyan gondolatunk, hogy ’Elhiggyem?’. Elhittük és kész. Nem volt választási lehetőségünk, mert nem voltunk tudatában, hogy épp elhiszünk valamit. Így azonosultunk be rossz és jó gyerekké, okossá vagy butává, széppé vagy csúnyává, bátorrá vagy félénkké és még sorolhatnám az ellentétpárokat.

Nem vagyunk sem ilyenek, sem olyanok. Ez csak a dualista hitvilág szüleménye. A valódi lényünk nem kettős. Amikor megszülettünk még úgy voltunk egységben mindennel, hogy fogalmunk sem volt róla. Nem volt ’földi’ tudásunk, nem volt értelmezésünk, nem tudtunk különbséget tenni. Nem voltunk elkülönülve.

A valódi lényünk közelebb van, mint gondolnánk. Csak az elhitt gondolatok, az azonosulásaink választanak el tőle. És ez sem teljesen igaz. Ez az elválasztás egyben a híd is önmagunk felé. Ugyanis elválasztva élni nem ’jó’ nekünk. Az elválasztottság-érzés a szenvedésünk egyik fő forrása. Egyedül érezzük magunkat, ezért is keressük a Másik vagy mások társaságát. Hogy ne kelljen éreznünk a különállóságot.

És maga az elkülönültség gondolat-érzés együttese is hiedelem. Megtanultuk magunkat különálló lényként látni. Például amikor a szüleink mutattak egymásra, hogy ’Ő apu’ és ’Ő meg anyu’. Aztán ránk, hogy ’Baba’. Így szép lassan elhittük magunkat különállónak, és beleestünk a dualitás világába. Innen fakad minden magányosság érzetünk.

Amikor elkezd bennünk tudatosulni az automatikusan működő ’robot-énünk’ és az ebből származó szenvedés, legyen az fájdalom, félelem, hiányérzet vagy elkülönültség érzés, akkor nyílik meg a lehetőség a hiedelmeink felülvizsgálására. Amikor ráeszmélünk arra a képességünkre, hogy tudatában vagyunk a gondolatoknak, érzéseknek és cselekvésnek, azt is megérthetjük, hogy az, aki tudatában van ezeknek, ’nem lehet’ egy a gondolattal, az érzéssel vagy a cselekvéssel. Ekkor világlik ki, hogy azonosultunk a fájdalmunkkal, félelmünkkel, hiányérzetünkkel és különállóságunkkal. Hogy nem a fájdalom vagyok, hanem az, aki tudatában a fájdalomnak. Hogy nem én félek, hanem tudatában vagyok a félelmet egyben tartó gondolatoknak és érzéseknek. Hogy nem vagyok hiányos, nem vagyok elégtelen, hanem csak elhittem, hogy valami nincs velem rendben. Hogy nem vagyok elkülönülve másoktól, hanem mindössze így értelmezte az elmém.

Nincs velünk semmi baj. Csupán elhittük, hogy igen. Csupán így értelmeződött bennünk.

Ezzel a felismeréssel bármikor felülvizsgálhatom, hogy valójában kell-e hinnem a gondolatoknak. Legyen az félelmetes gondolat, a ’nem vagyok megfelelő’ gondolat, vagy bármilyen más feszültséget keltő gondolat.

Nap, mint nap azt találom, hogy nem szükséges. Az automata üzemmód fokozatosan elkezdett átváltani a tudatos jelenlét állapotába. És minden egyes alkalom, amikor észreveszem az automata reakcióimat, az egy-egy lépés a tudatosság útján.
Van mód arra is, hogy ezek az 'észrevevések' gyakoribbak legyenek. Találhatok különböző eszközöket az élet tudatos megéléséhez. Ilyen például a meditáció, ami lényegében nem más, mint a figyelem képességének aktív használata.

Meditálni, azaz észrevenni, ami a jelen pillanatban történik, és tudatosítani, hogy az észlelésemben nincs más, mint gondolatok (mentális és élő képek, illetve szavak) és testi érzetek (melegség, bizsergés, nyomás, szúrás, szorítás stb.) bárhol és bármikor lehet. Meditáció lehet a reggeli felkelés, egy kávé elfogyasztása, a munkába utazás, a sport, az evés, egy beszélgetés, a külvilág hangjainak hallgatása, egy ölelés, a szex, az írás és sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg, hogy minden érzékszervemmel, tudatos figyelemmel legyek benne. Minél többször teszem ezt, annál tudatosabbá válok.
És hogy ez mire jó? Arra, hogy egy olyan gondolat, ami feszültséget szül, vagy maga a feszültség érzése nem zár be többé. Ha tudatában vagyok a feszültséggel kapcsolatos gondolatoknak és az érzéseknek, már kevésbé azonosítom magam velük. Így szabadon megélhetem az érzést, vehetem észre a gondolatokat.

Itt egy gyakorlat, hívhatjuk meditációnak is, ha szeretnéd megtapasztalni, amiről írtam:

Csendesedj el belül, akár hunyd is le a szemed egy-egy mondat között. Idézz fel egy benned feszültséget keltő helyzetet, személyt. Lehet ez múltbeli vagy a jövőbe vetített helyzet. Nézz rá erre a helyzetre, személyre úgy, mintha egy külső szemlélő lennél. Figyeld meg, hogy mi történik, mit látsz vagy érzel…. Fedezd fel, hogy semmi más nem történik, mint gondolatok és érzések merülnek fel…. Lehet, hogy kívülről vagy a saját nézőpontodból látod a helyzetet. Lehet, hogy a gondolatok szavakként, mondatokban bukkannak fel. Lehet, hogy enyhébb vagy intenzívebb érzeteket tapasztalsz a testedben.

Nincs más dolgod, mint tudatában lenni ezeknek a gondolatoknak és érzeteknek. Csak nézd és érezd. Hagyd most kicsit itt lenni ezeket, anélkül, hogy továbbgondolnád, megoldást keresnél, kimenekülnél vagy meg akarnád szüntetni őket. Legyél megfigyelő…. Vedd észre, hogy egyik érzés, egyik gondolat sem mondja, hogy változtatnod kellene…. Figyeld meg, ahogy felerősödnek az érzések, ahogy újabb és újabb gondolatok tolulnak, és maradj még kicsit külső szemlélő…. Lásd, hogy a gondolat nem Te vagy, hiszen akkor nem is vennéd észre. Egy gondolat nem lehet tudatában önmagának…. Lásd, hogy az érzés nem Te vagy, egy érzés nem lehet tudatában önmagának…. Ha valami, akkor a tudat vagy, az észlelő.

Most térj vissza a kiinduló helyzethez, személyhez. Van azzal a gondolattal vagy érzéssel bármi baj, ami épp most merül fel?... Lásd, hogy a válasz erre a kérdésre, egy újabb gondolat vagy érzés. Lehet, hogy ez is, az is, egyszerre…. Fedezd fel a tapasztalásodban, hogy ha nem ’csinálsz’ semmit a felmerült gondolattal, érzéssel, akkor is változik, eltűnik…. Nem kell megszabadulnod tőle vagy megoldást keresni, mert magától jött és magától megy…. Mindössze az tart itt egy stresszes élményt, hogy el akarod távolítani. Most hagyd kicsit, hogy észrevehesd, amint magától oszlik szét.

A tudatosság ennyi: észreveszed a gondolatot, észleled az érzést. A szabadság ebben a tudatosságban rejlik. A szabadság a gondolatok és érzések ítéletektől mentes, puszta megtapasztalása.

Ha élőben is kíváncsi vagy ilyen tapasztalásra, gyere el a Meditációs Napra szeptember 27.-én, Szentendrére! 

További részletek itt a blogon: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

A KONTROLL ILLÚZIÓJA

Nagyon kedves ÖnMunkás társam Munkáját ajánlom nektek. Az egyik leggyakoribb hiedelmünkbe visz, a kontroll birodalmába. Ezen belül pedig a 'Tudnom kell' ösvényén kirándulhatunk el vele! 

"Ne légy óvatos, még kárt okozhatsz magadban. Hagyd, hogy az élet éljen téged.” /Byron Katie/

„Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem." /Byron Katie/

Oravecz Andi blogján olvasva Katie  sorait , rájöttem, hogy az az érzés, ami most bennem van  és eddig nem tudta az elmém beazonosítani, valójában a gyász érzése. Most úgy érzem magam, mint akit veszteség ért: elveszítettem a gyerekeimet, a páromat, az eddigi életemet, vagyis azt, amit eddig gondoltam róluk….

Az elmém folyamatos „kereső” üzemmódban van , kétségbeesetten kapaszkodik bele újabb és újabb gondolatokba….Egyelőre, mint a tengerész a viharban próbálok talpon maradni, figyelem magam…csinálom az önmunkát…..

„ Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyerekeid számára. Reménytelen. Amikor azt gondolod, hogy meg kell védened őket, szorongást és függőséget tanítasz. A legjobb mód, az egyetlen hatékony mód az, ha példával jársz elől, és senkire nem kényszeríted rá az akaratodat” / Byron Katie/

Több mint negyven éve élem az életem hiedelmeim sokaságával a fejemben, amelyek közül a legerősebb a kontroll illúziója miszerint elhittem azt, hogy nekem kell irányítanom az életemet, különben megszégyenülök.

Hála, hála az Univerzumnak, a páromnak, Andinak…mindenkinek és persze magamnak, hogy végre rájöttem mitől is félek valójában…Az már csak hab a tortán, hogy egy másik hiedelem gyerekemet is magamhoz tudtam ölelni: Őt úgy hívják, hogy „ büntetnem kell!”

Íme egy munkám magamnak, magamról…, ha másoknak is segít annak örülök.

Tudnom kell mi fog történni

1. a párkapcsolatomban
2. a gyerekeim életében
3. a munkámban,

készenlétben kell lennem, különben megszégyenülök, bántani fognak.

1. Tudnom kell mi fog történni a párkapcsolatomban.

Igaz ez? Tudnom kell mi történik éppen a párommal, vagy mi fog történni, mit gondol, mit érez, mit mond ( és annak milyen kihatása lesz rám nézve, hiszen valójában ettől félek) miközben nem tudom? Nem.

Hogyan reagálok, amikor elhiszem, hogy tudnom kellene mi történik a párommal , milyen megélései lesznek, és a valóság az, hogy nem tudhatom…. Megszégyenülök az azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, mások jobbak nálam, nem tudom képviselni, felvállalni , megmutatni magamat. Mások negatívan ítélnek meg J.

Velem még ezt is meg lehet csinálni…szánalmassá, kiszolgáltatottá, nevetségessé  válok.

Gyilkos indulatok kerítenek a hatalmukba. Úgy érzem meg kell őt büntetnem. Fizikai fájdalmat akarok neki okozni. Tudom mire vágyik és azt megvonom tőle…ugyanakkor iszonyúan szenvedek. Utálom magam, amiért, nem vagyok képes irányítani. Dühös vagyok magamra, amiért ennyire függő vagyok, egy másik embertől várom a boldogságomat. Marcangolom magam, amiért nem tudok különleges lenni a számára…., hogy szeressen engem… Még a Sorsra is haragszom, hogy folyton olyan helyzetekbe kerülök, ahol megszégyenülhetek. Menekülök…menekülök…menekülök…

Mikor jutott először eszembe ez a gondolat, hogy tudnom kell mi történik? Gyerekkoromban, , testvérem születése kapcsán…jött egy másik nő az én világomba (4 éves voltam) és osztoznom kellett vele….nagyon sokat büntettem gyerekkorunkban. Szintén kicsi voltam még, megbeszéltük az unokanővéremmel, hogy átjön hozzám játszani, és ő nem jött el. Amikor legközelebb találkoztunk: nagyon megvertem.  Megbüntettem, mert fájdalmat okozott nekem.

Mire jó nekem ez a gondolat, mire használom, hogy tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban? Mitől félek, mi történne ha nem tudnám többé elhinni, hogy tudnom kell….Váratlanul egy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnék ( tudom, hogy csak a gondolataimnak vagyok kiszolgáltatva J ) 

Olyan dolgokat kellene megtennem, amiket nem akarok….pl. elköltözni, a gyerekemet ritkábban látni., anyagi problémákat megélni...és persze attól is félek, hogy a végén egyedül maradok.

Ki lennék a gondolat nélkül, hogy, tudnom kell mi történik a párkapcsolatomban…?

A szabadság jut először eszembe, meg az, hogy mennyivel fittebb lennék, ha nem fárasztanám le magam ezzel a folyamatos készültséggel…

Elképzelem, hogy feladnék egy társkereső hirdetést: „ keresem azt a bolondot, aki társam lenne az önismeret útján, aki el tudja fogadni, ha néha befordulok és megértően tud nekem segíteni az elakadásaimban” Basszus, hiszen megtaláltam ezt az embert! Én vagyok az! Sőt a valóság annyira kedves, hogy még a párom is ilyen J.

Élvezném a kreatív elmém ötleteit. Sokkal több dologba belefognék, , kíváncsian figyelném a valóságban felbukkanó lehetőségeket , örömmel venném a változásokat.

Megfordítások: 
Nem kell tudnom mi történik a párkapcsolatomban.

- A valóság az, hogy minden igyekezetem ellenére fogalmam sincs mi fog történni benne.

- Amikor elváltam a férjemtől, szintén nem tudtam mi fog történni, rettegtem, fájtam, rossznak ítéltem a helyzetet és most utólag visszanézve a lehető legjobban alakultak a dolgok, amiért hálás vagyok.

- Amikor jött egy gondolat, hogy majd megint az fog történni, hogy….. és én megengedtem magamnak, hogy éppen ne akarjam tudni mi lesz…..a valóság teljesen máshogy alakult, mint az eredeti gondolatom előre vetítette. 
"A valóság mindig kedvesebb." (BK)

Tudnom kell mi történik bennem, a gondolataimban…..

- Minden törekvésem arra irányul, hogy kontroll alatt tartsam saját magam: hogyan viselkedjek, hogy nézzek ki, mit érezzek…Sokszor elnyomom az érzéseimet, büntetem magam, nem engedem meg magamnak, hogy szeressek….Félek attól, hogy fájni fog…..Hú ez nagyon durva most, hogy leírtam…Apukámnak ezek voltak az utolsó szavai:” nem akarom, hogy fájjon…..”Ugyanakkor  éltem át egy kontroll nélküli állapotot , amikor elfogadtam a valóságot, más állapotba kerültem, éreztem a halál közelségét és annyira szépnek láttam…nem tudtam elhinni, hogy bármi baj lenne vele.

- Félek megtapasztalni ki vagyok én valójában, félek attól, hogy egy-egy helyzetben milyen gondolatommal fogok találkozni és arra hogyan reagálok….és az esetleges reakcióim alapján nem fogom tudni többé beazonosítani magamat olyannak, amilyennek hiszem magamat.

Nem kell tudnom mi történik majd a gondolataimban….

- Úgyse tudom..

- Amikor nem akarom előre tudni a forgatókönyvet, nem keletkezik bennem feszültség.

- Amikor felmerül egy stresszes gondolat és rögtön felteszem az igaz ez? kérdést pláne, ha megfordítom máris enyhülést tapasztalok.

Köszönöm Andinak a névtelenül kommentálókkal kapcsolatos sorait, gyönyörű volt…Én nem szoktam kommentálni sem névtelenül, sem sehogyan, csak csinálom az önmunkát magamnak. Mégis nagyon megérintve éreztem magam, amikor azt írta, hogy aki még a nevét sem vállalja az „nem fontos önmagának”. Ezért határoztam úgy, hogy megmutatom az egyik munkámat, mert „a fontos vagyok magamnak” gondolat egyáltalán nem stresszes számomra.  Gabi


Köszönöm az őszinte megosztást!
Misi

ÚJRA "IGAZ EZ?"

9 hónap telt el az első bejegyzéseim óta. Ennyi idő alatt két sejt találkozásából kifejlődik egy emberi lény.

Újraolvasom a 4 kérdést és azt veszem észre, hogy már másként (új emberként) látom, hallom a leírtakat. Ez ihleti soraimat. És azért osztom meg, mert úgy érzem, érdemes újra és újra ránézni önmagunkra, hogy tisztán lássuk a változást.

A második, IGAZ EZ?, bejegyzésemet olvasva ráláttam, hogy mennyi minden történt, változott azóta. Pl. a bejegyzésben vizsgált hiedelem kiváltója, a pánikroham, azóta többször meglátogatott és az egész egy gyönyörű ívet írt le. Megmutatta magát, méghozzá olyan intenzitással, hogy komolyan azt hittem, bele is halhatok. Így aztán a 2. megfordításnál leírt „Katie azt mondja, akkor végezeted el a Munkát, ha ki tudod jelenteni a végén, hogy „Alig várom, hogy újra megtörténjen!” Amikor pedig újra belekerülsz ugyanabba vagy egy nagyon hasonló helyzetbe, a reakciódból kiderül, hogy van-e még megvizsgálandó hiedelmed az adott területen vagy teljesen kibékültél a Valósággal!” többször is megélhetődhetett. A szép ív pedig azt jelenti, hogy ezeket a rohamokat újra átélve, ÖnMunkás szemmel figyelve, a közben felmerülő stresszes gondolatokat megkérdőjelezve egyre gyengébb hatása lett. Mára azt mondhatom, már csak néha és nyomokban felfedezhetőek az érzések. Nem kötődnek hozzájuk félelemmel teli gondolatok és ha mégis felbukkan egy-egy, hát megvizsgálom. Már ki merem mondani, hogy „Alig várom, hogy újra átéljem!”

Folyamatosan változik bennem valami! Minél többször teszem fel az „Igaz ez?” kérdést, úgy változik a valóságom. Talán azért, mert megkérdőjeleződnek a hiedelmeim. Ráadásul az Élet elém is hozza a helyzeteket. Én meg csak nézem, hogyan is reagálok. Azt nem mondom, hogy nincs már bennem feszültség, de sokkal kevesebb!

Sokat segítenek a csoportos összejövetelek is! Szinte hihetetlen, hogy nagyon hasonló, sőt néha ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Azt látom, hogy a Munka akkor dolgozik bennem, ha használom. Minél többször, minél mélyebbre megyek az önvizsgálatban, annál jobban dolgozik. Az összejövetelek, csoportos Munkázások, tematikus napok és táborok jó beindítók, továbblendítők. Használjátok ezeket a lehetőségeket és Munkázzatok egyedül is, mert egy csodával fogtok találkozni: Önmagatokkal!

A legközelebbi ÖnMunka összejövetel Szentendrén, május 11.-én péntek este 7 órától lesz és a fókuszt az elkövetkezendő alkalmakkor egy-egy kérdésre tesszük, hogy kicsit jobban elmélyülhessünk a Munkában!

ALAPELVEK IV. RÉSZ

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SAJÁT TÖRTÉNETEIDET!

Mi jut eszedbe erről a képről? Milyen történetek indulnak el benned? 

Ezeknél az észrevett történeteknél kezdődhet az önvizsgálat.

A mai bejegyzés erről szól.

Minél többet foglalkozom A Munkával, minél többször vizsgálom meg a stresszes gondolatokat vagy a nyomukban keletkező érzéseket, annál inkább válnak láthatóvá az elhitt történetek. Egyszerűen kikerülhetetlen egy idő után.

A tudatosítás nekem így néz ki: „Nézd már Misi, hogy fáj ez!” vagy „Mi is éppen a bajom?”. És ránézek, kicsit kívülről (vagy legalábbis kijjebbről), megvizsgálom mi is zajlik bennem és vajon miért. Ezt többféleképpen próbáltam már mire az ÖnMunkával találkoztam és azt tapasztaltam, hogy az önvizsgálat egyszerűbben világít rá a valóságra, mint bármi más. Nem tudok elbújni és nem is kell, olyan szépen oldódnak fel a hiedelmeim okozta gubancok.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a sztorinkhoz, az igazunkhoz. Abból tudhatjuk, hogy ez nem az igazság-valóság, hogy fájdalmas, szomorú vagy dühítő a helyzet. Ilyenkor rávetítjük a külvilágra a belvilágunk és a külvilág ezt tökéletesen visszatükrözi. A legjobb, ami történhet velünk, hogy meglátjuk magunkat a környezetünk tükrében, hiszen ez az, ami rávilágít az elhitt gondolatokra. A kivetült, tükröződő sztori, a másik fájdalma, szomorúsága vagy dühe mutatja meg, hogy miket hittünk el és mi az, amit érdemes megkérdőjeleznünk. Így tudatosíthatjuk a történeteinket, pontosabban így tudatosodhatunk.

Nézd csak meg mennyi mindent gondolsz az emberekről, dolgokról, a fenti képről. Minden, amit gondolsz a gyerekedről, szüleidről, főnöködről, szomszédodról, gazdaságról, politikáról vagy időjárásról, elhitt történet. Ha ezt észreveszed, megvizsgálod, megváltozik az életed. Ehhez legfőképp nyitott, ítéletektől mentes elmére van szükséged. A nyitott elméhez pedig a zárt, történeteihez ragaszkodó, szenvedő elme szükséges. Épp ezért nem is haragszom a szenvedésre. A szenvedésem ébreszt fel, mutat rá az igaznak vélt történetekre. Végeredményben fontos segítő. Talán ezért is mondja Byron Katie, hogy, akkor nyílt meg az elméd, amikor ki tudod mondani és minden porcikádban ezt is érzed: „Alig várom, hogy a szenvedést okozó helyzetet újra átéljem!”. Ebben a nyitott állapotban megláthatod egy újra történő szituban az aktuális reakcióidon keresztül azt, aki éppen vagy. Lehet, hogy azt, aki azt veszi észre, hogy meg sem érinti az újra átélt helyzet. Ha pedig még fáj, akkor lehet további felderítő utakat tenni az elhitt gondolatok erdejében!

Mindig a valóság történik, és benne megláthatom (nyitott) magam, mint valóság vagy egy másik (zártabb) magam, mint elhitt sztori.

Ha szeretnéd tudatosítani a történeteidet és megakadsz, szívesen látlak, hallak vagy olvaslak, hogy a megakadt fogaskereket közösen mozdítsuk meg!
Bővebb információ ITT

ALAPELVEK I. RÉSZ

Elsősorban a Munkában kezdőknek ajánlom az alapelvekkel való ismerkedést, bár a bejegyzés írása közben én is újabb felismerésekre leltem. Az ismétlés és elmélyülés sosem árt!

Vedd észre, amikor gondolataid szembehelyezkednek a valósággal!

„Kizárólag az okoz szenvedést, amikor olyan gondolatnak hiszünk, amelyik szembehelyezkedik a tényekkel.” BK

Nem kell mást tenned, mint hogy megvizsgálod a legutóbbi olyan helyzetet, ami heves és negatív érzelmeket váltott ki belőled. Mi történt? Hogyan reagáltál?

Pl.: A párod, amikor haza érkezel azt mondja neked: - Nem igaz, hogy sáros cipővel kell bejönnöd! Egész nap a lakást takarítottam. Semmibe veszed a munkámat!

Neked is nehéz napod volt. A főnököd sem volt elégedett a munkáddal, miközben lelkiismeretesen elvégezted az aznapi feladataidat. Milyen gondolatok és érzelmek jelennek meg benned ekkor? Lehet, hogy bűntudatot érzel, dühössé vagy elkeseredetté válsz. Ilyenkor azt gondolhatod, hogy a párod üdvözölhetett vagy örülhetett volna, hogy megérkeztél. Vagy azt, hogy azért gürizel, hogy ő otthon lehessen és ne kelljen dolgoznia. Lehetne hálásabb vagy megértőbb.

Mindkettőtök gondolatai szemben állnak a valósággal. A tény az, hogy sáros cipővel bementél. Az összes többi történet. Nyilván nem azért mentél be sáros cipővel, hogy tönkretedd a munkáját.

Mit lehet tenni, amikor egy fájdalmas érzelmi állapotba kerülünk?

Észre lehet venni, hogy nem történt más, minthogy szembe kerültünk a valósággal. A Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal meg lehet vizsgálni, hogy mi történt. Lelassítjuk a kavargó gondolat-érzés áradatot. A Munka végzése elvihet a megértéshez. Elvihet valódi önmagadhoz. És miért feltételes módban írtam? Mert Te is kellesz hozzá. A nyitottságod, a bátorságod. Az önvizsgálat nem mindig könnyű! A tapasztalatom az, hogy minél nehezebb, minél mélyebb, annál nagyobb a feloldódás, a megértés, az öröm és a szeretet, ami áramlik a lényedben. Amint az ellenállásod oldódik, az áramlás válik természetessé.

Tehát, ahogy észrevetted, hogy szembe mész a tényekkel, nincs más dolgod, mint megkérdőjelezni a gondolatot.

Pl.: Örülhetett volna, hogy megérkeztem.

1. Igaz ez?

      Csak engedd magadba a kérdést és hagyd, hogy a válasz felbukkanjon. A Munka meditáció. A válasz igen, nem vagy nem tudom. Nincs rossz válasz és ne magyarázd meg. Ha a válaszod igen, tedd fel a második kérdést.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz ez?

       Ez a kérdés arra szolgál, hogy még mélyebbre engedd magadba az állítást. Itt sincs rossz válasz és igen, nem és nem tudom lehet a válasz.  Itt se magyarázkodj. A magyarázat, értelmezés a Jól Tudom Elme működése. A válaszaidat most a Nem Tudom Elme adja. Ez a két kérdés egy olyan birodalomba visz, ahol ritkán járunk. Megkérdőjelezi azt, amit szent meggyőződéssel hiszünk. Legyél magaddal gyengéd.

3. Hogyan reagálsz, mi történik, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

      Ennél a résznél figyeld meg, mi zajlik benned ebben a konkrét helyzetben. Milyen gondolataid, érzelmeid jönnek elő. Pl.: Dühös vagyok magamra, hogy nem voltam figyelmes. Elkeserít, hogy elszúrok dolgokat. Az anyám is mindig szidott.

Megnézheted, hogy ilyenkor hogyan bánsz a pároddal és magaddal. Milyen félelmeid kerülnek a felszínre és hogy mire nem vagy képes ebben a helyzetben.

4. Ki lennél a fenti gondolat nélkül?

      Ennél a kérdésnél egy utazásra invitállak. Itt megláthatod azt a részed, aki a gondolat nélkül van. Aki látja magát. A nyitott, szabad elméjét, ami nem korlátozza semmiben. Aki látja a párja igazát és tudja, hogy mi rejlik a mögött, amit kommunikál. Csak engedd magad a gondolat nélkül, szabadon szárnyalni.

Megkérdőjelezted, újra átélted a gondolattal járó érzelmi és intellektuális állapotokat és megnézted magad a gondolat nélkül is. Jöhetnek a megfordítások! A megfordítások tovább nyitják az elménket. Megmutatják, hogy amikor elhittük az adott gondolatot, mennyire bezártunk, mennyire leszűkítettük a látómezőnket és hogy mennyire igaz a gondolatunk szöges ellentéte is. A gondolatot megfordítjuk az ellenkezőjére, a másikra, önmagunkra és hozunk legalább 3 konkrét példát mindegyikre.

Eredeti gondolat: Örülhetett volna, hogy megérkeztem.

      + Nem örülhetett, hogy megérkeztem.

•  Nehéz annak örülni, amikor összesározzák a lakást.
•  Kifáradt a takarításban és pihenni készült.
•  Késtem és a vacsora is kihűlt.

+ Örülhettem volna, hogy megérkeztem.

•    Bocsánatot kérek tőle.
•    Örömmel üdvözlöm és feltakarítom a sarat.
•   Végre itthon vagyok a párommal és gyújtok pár gyertyát a    megmelegített vacsora mellé.

A Munka végzése kinyitja az elménket és olyan tettekre késztet, amikre nem is gondoltunk előtte. Amikor az energiánkat az ellenállás helyett az önvizsgálatra fordítjuk, akkor nem a szenvedés fog hatványozódni, hanem az Öröm.

„Amikor az elme tökéletesen tiszta, azt akarjuk, ami van.” BK

A Munkával az elménket tisztogatjuk! Kellemes tisztogatást!

MENNYI ZAVARÓ GONDOLAT!?

Megszámoltad már valaha mennyi zavaró, stresszes, fájdalmas, bosszantó, aggódó gondolat fordul meg a fejedben naponta?

Én pár napja megszámoltam. 10 gondolat(csoport)ra emlékszem, bár biztos több volt. Miközben sok éve tudatosan élek. Figyelek, meditálok, olvasok, tanulok, változok…És ennyi ’negatív’ gondolat!

Érdekelnek az eszembe jutott gondolatok?

Itt vannak, ha igen:

            Éjszaka kezdődött. Sokszor, pontosabban minden mozdulatnál felébredtem egy fájdalomra a hátamban, amit előző nap szereztem. Apámnak segítettem és közben jól meghúzódott egy izom a hátamban. Első gondolatkör: „Minek mentem segíteni? Miért nem figyeltem jobban? Inkább otthon maradtam volna!”

            Reggel azzal folytatódott a történet, hogy úgy keltem ki az ágyból, mint egy rossz karban lévő 70 éves. A felkelés mozdulatai igen fájdalmasak voltak, de álló helyzetben már elviselhető volt az állapotom. Második gondolatkör: „Hogyan fogok így dolgozni? Mennyire fog fájni? Hogyan és mennyi idő alatt fog elmúlni? Mi lesz, ha nem tudok dolgozni, és ha rosszabbodik az állapot?”

            Elég sűrűre alakult a reggel (persze ennyi gondolattal nem is csoda J), alig 10 percem maradt bedobni a reggelit. Pedig szeretek nyugodtan enni! Harmadik gondolatkör: „Még enni sincs elég időm! Fontos lenne ezt a jó kis zabkását megenni! Magamra mindig kevés idő jut! Ráadásul a mai első vendégem állandóan 10 perccel előbb érkezik, mint a megbeszélt időpont!”

            Két lányunkkal lakunk az egyik éppen beteg, a másik suliba indul. Negyedik gondolatkör: „Olyan sokszor beteg ez a gyerek! Csak nem lesz komolyabb baja! A másik meg el fog késni. Minden reggel ezt csinálja! Hogy lehet ilyen lassú és miért nem kel fel előbb!”

            Elkezdtem dolgozni. A hátamban lévő fájdalom elviselhető. Egy-egy gondolat még bekúszik a második gondolatkörből. Némely mozdulatra fáj a hátam, de elhanyagolható. Pár vendég lemondja a megbeszélt időpontot. Legalább pihentethetem! Később elvittük a lányunk az orvoshoz. Én kint vártam, mert nem volt parkoló. Telik az idő. Várok és jól elvagyok. Ránézek az órára. Már több, mint fél órája bent vannak! Ötödik gondolatkör: „Csak nincs valami baj? Csak felhívna a párom! Remélem, nem lett rosszul! Mi lehet? Olyan lassan telnek a percek!” Felhívom telefonon. Azt mondja, mindjárt jönnek. Elmeséli, hogy a doki jól átvizsgálta és még státuszt vett fel, ha már ott voltak. Csak vírusfertőzés.

            Hazafelé menet felhív a gumis, hogy a cserére szánt téli gumik kukásak, kellene új gumi a kocsira. Fúúú! Hatodik gondolatkör: „Már csak ez kellett! A nyári gumikra is ezt mondta! Még a tüzelőt sem vettem meg, most meg gumit is kell vennem! A biztonság fontos! Gyalog kéne járni!”

            Később eszembe jut egy barátom, akit már rég nem láttam, bár annyira nem is akarok vele találkozni. Mégis sokszor eszembe jut. Hetedik gondolatkör: „Mindig akkor jut eszembe, amikor épp nem érek rá! Fel kéne hívnom! Ő is kereshetne engem!”

            A hátam még mindig fáj. Újabb gondolat, hogy jót tenne egy kis termálvíz. Nyolcadik gondolatkör: „Annyi dolgom van! Nem jut idő egy kis dagonyázásra sem?! A munkámat nem mondhatom le! A páromnak és gyerekeimnek is szüksége van rám! Fontos az egészségem!”

            Este hét óra. A hátam alig veszem észre. Bezzeg a bal vállam megint fáj! Mostanában egyre gyakrabban veszem észre. Kilencedik gondolatkör: „Egy ideje mindig fáj valamim! Öregszem? Más negyveneseknek is ennyi nyűgjük van? Lesz még olyan, hogy éppen nem fáj semmim?”

            Tettem a vállamra egy melegítő, dunsztkötést (előző este meg a hátamra J). Így feküdtem le és az ölembe vettem a laptopot. Megnéztem az iméleket, az FB-t, az ÖnMunka blogot és arra gondoltam, hogy több, mint egy hónapja kezdtem el ezt a saját blogomat és csak két bejegyzést írtam. Tízedik gondolatkör: „Minek kezdtem el? Nem vagyok rendszeres! Írnom kellene! Tényleg ezzel akarok foglalkozni? Vegyem már komolyan! Több időt kellene szánnom a Munkára és az írásra!”

           

            És elkezdtem írni. Időt szántam rá. Közben megerősített, hogy ezzel akarok foglalkozni. Pláne, hogy éppen ezzel foglalkoztam. Új erőt adott az írás! Nem éreztem egyik fájdalmamat sem, nem vettem észre semmilyen zavaró gondolatot. Csak írtam. Örömmel. Már újra tudtam, hogy miért kezdtem el. Hát az örömért. Hogy az írás közben teljesen ott vagyok. Benne az írásban. Jelen vagyok.

            A megkérdőjelezetlen gondolataim okoznak szenvedést és hálás vagyok ezért! Hálás, mert amint megkérdőjelezem őket, a jelenbe kerülök és eltűnik a szenvedés. Valamilyen, végtelen öröm jár át ilyenkor. Újra meg újra felfedezem.

            Nem tudom hogyan működik. Talán az ennek az állapotnak az oka, hogy nem tudom.

Byron Katie azt mondja, hogy a ’nem tudom elme’ birodalma a Szeretet maga. A Valóság, ami mentes a hozzáfűzött gondolatoktól. Írás közben ezt éltem át. Szavakkal neheten kifejezhető ez az állapot.

Szóval, megszámoltam, leírtam a gondolatokat és közben áteresztettem magamon őket. Mélyen, mélyebben, mint amikor felmerültek. Megengedtem magamnak, hogy behatoljanak fájdalmas zónákba is. Csak hagytam és átéltem. Némelyik magától megkérdőjeleződött, másokat megkérdőjeleztem. Ilyen a Munka. Így működik. Magától, ha engedem.

Szentendrén csoportosan és egyénileg is dolgozunk A Munka önvizsgálati módszerével. A legközelebbi összejövetel 2011. október 28.-án, pénteken 19 órától lesz a Natura Életmód Stúdióban.

IGAZ EZ?

Még a hideg is kirázott, amikor egy stresszes gondolatra először feltettem magamnak ezt a kérdést. Mi van? Hogyne lenne igaz?! Hát bárki láthatja, hogy a másik mit művel velem vagy magával! Hogy mit képzel magáról! Értelmetlennek tűnt feltenni ezt a kérdést! (Byron Katie hiedelem megkérdőjelező Munka módszerének 4 kérdéséből ez az első.) A másodikról nem is beszélve: Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz ez! Hát persze, hogy az. Mitől változott volna meg a válaszom?

Leírok egy konkrét helyzetet, hogy érthetőbb legyek:

Egy éjszaka, úgy 3 órakor felébredtem és enyhe fájdalmat éreztem a veséim tájékán. (A történethez hozzátartozik egy órás vesegörcs KO ezelőtt két évvel.) Pár perc múlva finoman meg-megremegett egyik, másik izmom. Kis idő elteltével az egész testemben remegtem. Bejött pár emlékkép a vesegörcsről, de a fájdalom nem fokozódott. Csak a remegés. Közben felmerült bennem, hogy a fájdalom emléke keltette pánik lett rajtam úrrá. Némi homeopátiás nyugtatószer lassan segített és egy óra múlva már aludtam is. Két nap múlva megismétlődött a dolog, úgyhogy kénytelen voltam „megmunkázni”!

A következő hiedelmemet vizsgáltam meg: Félek, hogy fájni fog.

1. Igaz ez? Hogy a csudába ne lenne igaz! Kétszer is pánikrohamot kaptam! (Már, ha ez az volt.)

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy ez igaz? Persze, hogy az! Félek. Úgy remegtem, mint a nyárfalevél.

3. Hogyan reagálok a gondolatra, hogy fájni fog? A testem hullámokban meleg önti el; enyhe fájdalmaim vannak; remegek; kiver a víz; lesápadok; feszültté válok; eszembe jut, hogy mennyire szenvedtem a görcstől; kórházba kerülhetek; félelem jár át; egyedül érzem magam; félek, hogy akár bele is halhatok.

Ezt a kérdést már könnyebben meg tudtam válaszolni. Csak vissza kellett emlékeznem a történésre és a felmerült gondolataimra.

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy fájni fog? Megfigyelő, szemlélő, aki tudja, hogy a fájdalom nem tart örökké; nem félnék a fájdalom magányától; nem félnék a haláltól.

Csodálatos, amikor megengedem magamnak, hogy átérezzem a helyzetemet a stresszes gondolat nélkül. Katie szavaival élve ilyenkor megnyílunk, nyitott az elménk. Amikor elhiszünk egy gondolatot, akkor zárt az elménk. Ilyenkor a fókuszt az elhitt gondolaton tartjuk. Katie a zárt elmét JÓL TUDOM ELMÉnek nevezi, mert az nagyon jól tudja,hogy mi fog történni. (Biztos megint erős görcseim lesznek és csak feküdni, nyögni leszek képes.) A nyitott elmét NEM TUDOM ELMÉnek nevezi, ami megengedi, hogy ne tudjuk, hogy mi fog történni és így ne stresszeljünk az elképzelt jövőtől. Végül is negyven év alatt egyszer volt ilyen fájdalmam, miért kellene a hátralévő életemet a fájdalomtól való félelemben töltenem.

A Munka 4 kérdése után fontos azokra Megfordításokat találni, amivel a Jól tudom elmének megmutathatjuk, hogy egy stresszes gondolatnak az ellenkezője ugyanannyira vagy még jobban is igaz lehet az életünkre. Ez a rész hihetetlenül megnyitott engem is!

Első megfordítás: Félek, hogy nem fog fájni. Hogyan lehet ez igaz? Eleinte csak ültem a kérdésen és ezerrel pörgött az agyam. Nemhogy félek, de örülnék neki, ha nem fájna! Mire használom, mire jó nekem, hogy félek a fájdalomtól? (Ebből a szemszögből még sosem néztem rá a helyzetre! A nyitott elme ezt megengedi. Végül is mi bajom lehet? ) Becsuktam a szemem és beengedtem a gondolatot…és befurakodott egy teljesen új gondolat-érzés: Félek, hogy elveszítem a Párom! Hoppá! Ez egy mélyebb rétegből került felszínre. Visszaemlékezve, sokszor éreztem már a veszteségtől való félelmet. Tehát erre használom, ha más miatt nem, hát sajnálatból vagy kötelességből, csak nem hagy el. A veszteség a fájdalom-hiedelemnek az ún. alvilága, tehát egy mélyebben elhitt gondolat. Hogy bármit is elveszíthetek. Erre még visszatérhetünk J.

Második megfordítás: Félek, hogy nem történik (semmi). Ezt még jobban be kellett engednem. Olyan megfoghatatlan. Ahogy becsukom a szemem, - most is ezt teszem és visszakerülök abba a meditációba – azt látom, hogy mindig történik valami. Mindig csinálok valamit. Olyan ritkán hagyom abba, olyan ritkán élem meg a nem csinálást. Igen, ha jobban megfigyelem, félek tőle, hogy nem történik semmi. Nem voltam tudatában. Valahol mélyen viszont félek tőle. És ahogy ezt átélem, már oldódik is. Most éppen nem érzek félelmet. Katie azt mondja, akkor végezeted el a Munkát, ha ki tudod jelenteni a végén, hogy „Alig várom, hogy újra megtörténjen!” Amikor pedig újra belekerülsz ugyanabba vagy egy nagyon hasonló helyzetbe, a reakciódból kiderül, hogy van-e még megvizsgálandó hiedelmed az adott területen vagy teljesen kibékültél a Valósággal!

A kedvencem Katie-től, ami nekem minden helyzetben segít, a következő:

„A valóság mindig kedvesebb, mint a róla szőtt történet!”

A Munka meditáció. Lassú és mély. Összeköt mindennel. A Nem Tudom Elme birodalmában működik. A Jól Tudom Elme nem visz közelebb valódi önmagunkhoz. Agyal, bonyolít, történeteket sző és jól megmond. Eltávolít mindentől.

ELJÖTT AZ IDŐ, HOGY MEGISMERD VALÓDI ÖNMAGAD?
Szeptembertől csoportos foglakozásokat indítunk Szentendrén, a Natura Életmód Stúdióban, gyakorlott ÖnMunkások segítségével! Az első foglalkozás szeptember 30.-án, pénteken 19 órakor kezdődik. Bejelentkezés itt a blogon vagy e-mail-ben!
Szeretettel várunk!

Továbbra is örömmel veszek minden hozzászólást, kérést és kérdést!