TUDATOS JELENLÉT - ELVONULÁS AUG. 18-22.

Azt látod, ami Valójában van, vagy az Elmében kavargó gondolatokat?

Mindegy, hogy eddig mit tanultál vagy hol tartasz, a tudatos jelenlét az elme pihenője. Kicsit, ha csak pillanatokra is, csendesen szemléljük azt, ami éppen történik, akár kívül, akár belül. Észrevesszük és nem minősítjük a gondolatokat és érzéseket, önmagunkat vagy a Másikat, csak vagyunk. Ez a tudatos jelenlét.

A tudatos jelenlét (mindfulness) az önvizsgálathoz nélkülözhetetlen tapasztalás. A fizikai jelenléten túl szükséges a tudatosság, hiszen fizikailag mindig jelen vagyunk. A fizikai jelenlét önmagában nem biztosítja számunkra a valódi jelenlétet. Hogy mi a valódi jelenlét? Nekem valami olyasmi, amit szavakkal nem könnyű kifejezni, de a legjobban a 'dolgok értelmezés nélküli megtapasztalása' megfogalmazás írja le. Gondolataink többnyire nem a jelenre vonatkoznak, aminek kulturális és társadalmi okai vannak. Egyszerűen fogalmazva nem tanultunk meg jelen lenni, pedig születésünkkor a jelenlét állapota, a jelen pillanat volt az egyetlen megélésünk.

Évek óta hangsúlyozzuk a megpihenés (ami tulajdonképp tudatos jelenlétet takar) jelentőségét. Akik ismerik az ÖnMunka önvizsgálati módszereit, tudják, hogy a megpihenés nem más, mint a jelenben felbukkanó gondolatok és érzések észlelése, önmagukban, bármilyen értelmezés nélkül. Eleinte ez gyakorolható az általunk készített vezetett meditációk keretében, később pedig önállóan, bármikor és bárhol használható. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a megpihenés, tudatos jelenlét rendszeres gyakorlása hozzásegít ahhoz, hogy a jelenlét ne egy gyakorlat, hanem folyamatos megtapasztalás legyen.

A valódi jelenlét megélését eleinte a gondolatok pörgése, és a gondolatok kiváltotta érzések kavalkádja alaposan megnehezítheti, hisz a gondolatok ritkán mutatnak a jelen pillanatra. Ezért is javasoljuk ennek tudatos gyakorlását.

Az 5 napos tudatos jelenlét elvonulás minden eleme a jelen teljes, feszültséget keltő értelmezéstől mentes megélését segíti elő. Reggeltől estig, minden tevékenységünkben ez a tudatos megtapasztalás van előtérben.

Az elvonuláson olyan – önmagadhoz és minden máshoz való – viszonyulást tanulhatsz és tapasztalhatsz meg, amivel az önvizsgálat valódi megértést és átélést hoz számodra, az intellektuális megértés helyett. A gondolati megértés persze szükséges, hiszen ugyanaz az ’elme’ értelmezi a megtapasztalásokat, azonban a tudatos jelenlét, a dolgok értelmezésmentes észlelése nélkül az intellektuális megértés hosszabb távon nem hoz békét az életünkbe. Ebben az esetben marad az önmagunk és mások okolása, a probléma, a baj, a nehézség, a fájdalom és a félelem.

A jelenben ezek nem léteznek. Amikor úgy érezzük, hogy bárki hibás vagy bármi probléma, nem történik más, mint hogy a múltba és jövőbe mutató gondolatok, és a velük járó érzések átvették a hatalmat. A tudatosság ilyenkor nincs jelen.

Az elvonulásról bővebben itt olvashatsz: http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html

A MEGÉRTÉSTŐL AZ ELFOGADÁSIG, ÉS TOVÁBB ...

Elöljáróban pár szót ejtenék a megfigyelésről, ami az életünk során előbb jelentkezik a megértésnél és értelmezésnél.

A megfigyelés velünk született képesség. Enélkül az ember megmaradna abban az állapotában, amiben megszületik. A megfigyelésen keresztül helyezzük el magunkat – már csecsemőkortól, csak tudattalanul – a térben. A megfigyelés az érzékszerveinken, elsősorban látáson, tapintáson, halláson, kisebb mértékben a szagláson, ízlelésen keresztül történik.

A megfigyelés következménye a reakció, ami lehet veleszületett és tanult. Veleszületett reakció például a szemhéj becsukása, amikor valami közel kerül a szemhez, a légutak zárása víz alatt vagy a sírás. Tanult reakciók például a visszamosolygás, a fejrázás a ’nem’-nél és a bólogatás az ’igen’-nél.

A megfigyelésre adott reakciók az ismétlések hatására reakciósémákká válhatnak. Ez a jól ismert Pavlovi reflex. A hasonló dolgok ismétlését az elme – az adott élethelyzetekhez mérten – értelmezi, alapvetően úgy – és ez a velünkszületett túlélő programokból ered – , hogy a lehető legjobb vagy a legkevésbé rossz legyen neki.

A reakciósémáink rögzülnek és más, de valamilyen szempontból hasonló helyzetekben aktiválódnak. Például, ha gyerekként sokat sírunk és Anya erre hangos szóval vagy elfordulással reagál, akkor bennünk kialakul az erre adott válaszreakciók egy-egy formája, amik később sémává válnak. A reakciók lehetnek hangosabb sírás, mással foglalkozás vagy akár alvás. Ezek a reakciók sémává válnak és értelmeződnek. Például úgy értelmezzük, hogy nem törődnek velünk, és ez a rögzült séma részévé válik. Illetve az adott reakció értelmezését (’nem törődnek velem’) az elme egy-egy hiány-történetként (pl. ’nem vagyok fontos’ vagy ’nem fogadnak el’) azonosítja.

Nagyobb gyerekként vagy felnőttként, amikor valaki kiabál velünk vagy hátat fordít nekünk (és még az sem kell, hogy velünk történjen, elég, ha látunk egy ilyen helyzetet), akkor aktiválódik a hiány-történet és a reakciónk a tanult séma szerint sírás, kimenekülés, mással foglakozás vagy alvás lesz.

A megértés alapja a gondolkodásnak, a gondolati sémák kialakulásának.

A megfigyelésből úgy lesz megértés, hogy valamilyen képi inger (Anyu ’nem’-mel rázza fejét) sokszor megtörténik (Anyu praktikusan meg akarja tanítani, hogy az étel nem a ruhára és a padlóra való). Ezzel párhuzamosan lehet külső fizikai inger is (Anyu elveszi az ételt, irányítja a kezet, rácsap a kézre stb.), amit elmécske értelmez, és valahogy reagál. Az elme reagál gondolattal (múltkor is ez volt) és a számára éppen legjobb megoldást választja (pl. duzzog, hisztizik, szót fogad). Reagál érzelemmel – ami a testi érzet/ek és gondolat/ok összekapcsolódása -, pl. dühös lesz, ami az aktuális legjobb értelmezett reakció (a legjobb vagy a legkisebb rossz reakció, amit a gyerek vagy felnőtt elme abban a pillanatban reagálni tud).

Gyerekkorban az ilyen ismétlődő helyzetekből tanuljuk meg, értjük meg, hogy ha valamit csinálunk, annak valamilyen következménye lesz. A következményeket az elme sémákba rendezi, hogy ’el tudjon igazodni’ a kapcsolataiban, a világban. Van ui. a megértéssel párhuzamosan kialakuló duális értelmezés is. Azért kell sémákba rendezni a következményeket, mert megtanultuk (sokszor a bőrünkön), hogy vannak ’jó’ és ’rossz’ dolgok. Így rendeződik pozitív és negatív/hiány történetekké az életünk.

Persze szűkebb értelemben, praktikusan jó, ha a gyerek az ételt a szájába teszi! A szülő ott követi el a ’hibát’, hogy nem szelektál. A valóságban a praktikum jó dolog. Az, hogy a gyereket nem engedjük át a forgalmas úttesten (megtanítjuk arra, hogy az autó ’nagyobb és erősebb’) hasznos a gyermek életének megóvásában, és saját életünk nyugalmas leélésében. Amíg a szülő maga is a következmény sémák ’rabságában’ él, nem tudja a gyereket másképp tanítani. Nem tudja megtanítani arra, hogy ’elég jó’ gyerek, hisz még nem látja, hogy ő maga is sémákban él. Hogy a hiány-azonosulások és reakciósémák irányítják a gondolatait, érzelmeit és cselekedeteit. Az ’étel a szájba való’ és a ’gyerek a járdára való’ közt annyi a különbség, hogy az utóbbi életet menthet, tehát valós veszélyre hívja fel a figyelmet. Persze az előbbinek is van ’értelme’, hisz, ha a gyerek megtanulja, hogy hova való az étel, akkor kevesebbett kell mosni, takarítani és kukázni.

Nem ítélem meg a szülői gondolkodást és cselekedetet, mindössze felhívnám a szülői/emberi sematikus-tanult működéseinkre a figyelmet. Ez az írás is nagyrészt abból születik, ahogy gyerekeimre való reagálásomból kezdtek kiviláglani a hiány-történeteim, a reakcióimból pedig gondolati-érzelmi sémáim.

A sematikus reakcióink azért alakultak ki, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobban érezzük magunkat. Ezek a reakciók nálunk is úgy alakultak ki, mint ahogy a fenti példákon keresztül a gyerekben is kialakulnak. Az elme a megfigyelései alapján értelmezi a helyzetet és a számára, abban a pillanatban ’legjobb’ vagy ’legkevésbé rossz’ módon reagál.

A rendszeres önvizsgálattal először láthatóvá válnak ezek a sémák. Megértjük, hogy működünk. Ezzel elérkeztünk a befogadás, elfogadás előszobájába.
(Megjegyzem, hogy a sémák azért alakultak ki, hogy megóvjuk magunkat! Ezek automatikus önvédő mechanizmusok. Ennek egyik gyökere az evolúcióban, túlélésben, a másik gyökere a valóság értelmezésből kialakuló hiány-történetekben található. Erről majd legközelebb.)

A megértéssel nem sokra megyünk, ha ennél a pontnál megállunk. Hogy példával érzékeltessem: hiába értem, hogy miért pofozom fel a gyereket, ordibálok a feleségemmel, puffogok a dugóban, tartok a főnökömtől vagy látom meg a hiány-történetemet, ha nem tudom elfogadni, hogy épp így reagálok, hogy ezek a gondolatok és érzések vannak bennem. Mivel főképpen sematikusan és automatikusan működünk, reagálunk és ezek a sémák évtizedekig így működtek, a megértés nem tud megoldás lenni, csak az első lépés.
A gyerekkori megértés/tanulásnál még nem volt meg a tudatos megkérdőjelezés lehetősége, a dolgok több szemszögből való vizsgálatának képessége. Ehhez a sokévi tapasztalás volt szükséges. Felnőttként már több lehetőségünk van a dolgokra, helyzetekre rátekinteni. Képesek vagyunk mérlegelni, több szempontot figyelembe venni. Ezt a képességet és az elme értelmező üzemmódját használhatjuk a továbblépéshez. Hiszen az elménk nem ellenség, a túléléshez szükséges értelmezés talán a legfontosabb az életben.

Az önvizsgálattal a működési sémák felfedésével, kialakulásuk megértésével jutunk el az elfogadásig. Fontos, hogy az elfogadás nem ’csinálás’, hanem következmény. Nem tudunk egy dolgot, amit addig teljes meggyőződéssel elutasítottunk, csak úgy, a következő pillanatban elfogadni. A megértés, a Másik valóságának meglátása szüli az elfogadást.

A Munkában a megértés abból fakad, hogy egy valós helyzetet megvizsgálva ráébredünk mekkora különbség van egy adott gondolatra adott sematikus reakció és a gondolat nélküli reakció között. Emellett a Megfordításokban rejlő párhuzamos igazságok megmutatják, hogy amit addig kizárólagos igazságnak véltünk, csak egy nézőpont. Megértjük, hogy a keletkezett feszültség abból adódott, hogy egy séma szerint értelmeztünk, ami valóságot beleszorította, bezárta ebbe a sémába. Az önvizsgálat kinyitja az elmét, megláttatja a sémákat.

Az Élő Önvizsgálatokban a megértés átlátás az Én történetén. Az Én történetén, aki elhitte, hogy nem elég jó. A hiány-Én, a hiány-azonosulás felismerése és alkotó elemeinként való vizsgálata során jutunk el a reakcóink, működésünk mélyebb megértéséig, a történeteken való átlátásig.

Sokan elakadunk itt. Megrekedünk egy darabig, mert nem használjuk a megszerzett tapasztalatot. Ha a gyerek ugyanígy nem használná a megszerzett tapasztalatát, hogy a forgalmas úttesten haladó autó elütheti őt, akkor átmenne az úton. Ergo alkalmazza a megszerzett tudást. Ez a következő lépés!

Az önvizsgálat alkalmazása nélkül a megértésnél elakadunk és lehet, hogy még inkább fogunk szenvedni, mint előtte. Mondhatnánk úgy is, hogy egy új séma szerint kezdünk élni. Ez annyiban igaz is, hogy egy darabig tudatosan használjuk a módszereket. Így később a gondolat, hogy feltegyek pár kérdést, amikor éppen feszült vagyok, már automatikusan jön. Kissé paradox, hogy a tudatosságot használjuk az automata gondolat előidézésére, de ez – az élet – már csak ilyen. Tele van paradoxonnal. Kicsit továbbmutatva: a tudatos önvizsgálattal előidézett automatikusan megjelenő gondolatot aztán tudatosan használhatjuk. Hogy mire, azt majd mindenki megtudja a határozott határokkal körbevett határtalan szabadságban. :)

Ahogy sorra végzem az önvizsgálatokat, úgy értettem meg, hogy az életem minden egyes helyzete, minden szereplője és saját magam úgy jó, ahogy van. Ezen a ponton a megértés elfogadássá, befogadássá válik. Ez az elfogadás nem gondolati szinten történik. Valóban megszeretem a helyzeteket és embereket. Bár az értelmezés valahol megmarad, mégis megváltozik a tapasztalás. Épp most fogalmazódik bennem a különbség.

Az elme továbbra is értelmez, csak már nem ragaszkodik az értelmezés kizárólagos igazságához. Másképp fogalmazva szélesebben, más nézőpontokat is figyelembe véve lát. És ennek a látásnak – a kinyíló elme látásának – következménye egy másféle érzelmi megtapasztalás. Byron Katie szavaival élve a következmény: a Nyitott Elme és Nyitott Szív.

A valóban nyitott állapotba minden belefér. Az is, hogy helyzetekben újra bezáródhassak. Ha éppen az a valóság, hogy feszült vagyok, bekapcsolt egy sémaműködés, kicsit bezárulok. A különbség az, hogy a nyitottság megtapasztalása, az önvizsgálat alkalmazása segít abban, hogy újra és újra ránézhessek, hogy mi is történik itt valójában.

Hogy mi is történik valójában, illetve Byron Katie Munka Önvizsgálatát legközelebb itt ismerheted meg:

HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST! - Egynapos workshop Budapesten, május 10-én

AZ ELME TUDATTALAN ELKERÜLÉSI ÚTJAI I.

Valahogyan eljutottál az önvizsgálatokhoz. Az élet, sors vagy elme ide vezetett. Ez nem az utolsó megálló, csak egy állomás. Az önvizsgálatok, vagy ahova ezen keresztül jutsz, nem végállomás. Az csak az elme játéka vagy elképzelése, hogy van bármilyen végcél, végleges, megtalálandó, csúcs állapot. Az a tévhite, hogy valahova el kell jutni. Csak azt nem veszi észre, hogy már ebben a pillanatban is ott van. És mindössze azért nem veszi észre, mert gondolati szinten valóban nincs ott. Hol a közelebbi, hol a távolabbi múltban és jövőben kószál keresve a bizonyítékokat az álláspontjai igazára és valamit, ami jobb és szebb, mint az eddigiek. Nem mondom, hogy ez rossz így. Az is jó valamire, amikor épp nem vagyok a jelenben. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem: ráébredhetek, hogy éppen nem itt vagyok, hogy valami jobbat, szebbet keresgélek a jövőben, és hogy mindez mennyi feszültséggel jár, ami azonnal vissza is ránt ide. Így érkezünk meg – sokszor a fájdalmakon, feszültségen keresztül – újra a jelenbe.

Visszatérve, találkozol az önvizsgálatokkal, mert keresed a nyugalmat, békét, szeretetet vagy bármi fontosnak tetsző dolgot. Elkezded végezni és az elme – mivel a dualitást, a dolgok egymáshoz viszonyítását tanulta meg alapvető értéknek – az önvizsgálatokban is megtalálja azt, ami nincs rendben vele. Az önvizsgálatokat is képes arra használni, hogy az igazát, az elképzeléseit védje. Mintha ezek az elképzelések, az identitás szétesése az elme, illetve az Én halálához vezetne. És hogy ezt a képzelt identitás-halált elkerülje, mindent megtesz.

Ebben a bejegyzésben a saját utamon tapasztaltalt első elkerülési módot írom le, ami Byron Katie Munka Önvizsgálatának első kérdésénél mutatkozott meg.

Az Igaz ez? kérdés az első sokk az elménknek. Mi az, hogy nem igaz?? Pl. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’. És az elme máris példák tömkelegét hozza, hogy alátámassza az igazát. Jól megtanulta már, hogy csak akkor ér valamit, ha igaza van, és ezt be is tudja bizonyítani. Legalább önmagának.

Ha azt kérjük az elmétől, hogy kérdőjelezze meg az évtizedes, igazzá bizonygatott hiedelmét, ezerrel fog tiltakozni. És azért fog küzdeni, hogy véletlenül se veszítse el a keservesen összetákolt igazát, önazonosságát. Mert valamit kap ezektől a hiedelmektől. Hosszabb rövidebb ideig jó érzéssel tölti el, hogy igaza van vagy igaznak hisz valamit.

Minden egyes gondolatnál érdemes külön megnézni, hogy mit ad nekünk vagy mitől óv meg minket. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’ gondolat például elfedheti a ’nem vagyok megfelelő’ identitásomat, vagy megóvhat attól, hogy konfrontálódjak a főnökömmel, illetve akár azt is adhatja, hogy megkapom a titkárnő helyeslését vagy sajnálatát. Ezektől kicsit jobban érzem magam, és úgy tűnik, hogy igazam is van. Megmarad az identitásom, ’tudom’ ki vagyok és – bár jól nem érzem magam – picit mégis jobb nekem, mintha csak úgy hagynám, hogy azt csináljon a főnök, amit akar.

Minek kérdőjelezzem meg? Az elme azt hiszi, hogyha megkérdőjelezi a gondolatot, akkor semmivé válik, nem fogják elismerni és elfogadni, pláne szeretni. Azt tanulta meg, hogy ahhoz, hogy elismerjék és elfogadják, bizonyítania kell. Ha nem bizonyítja az igazát, akkor a Másiknak lesz igaza, és ezzel megsemmisül. Ezért harcol foggal-körömmel, nem akar megsemmisülni. Mindössze annyit nem lát, hogy a megkérdőjelezés nem az ellentétes igazságot hozza, hanem kinyílást, lehetőséget, békét, megértést, elfogadást és szeretetet.

Nagyon egyszerű ez. Amíg egy gondolatban hiszünk, nem látunk mást. Próbáld ki! Nézz rá egy autóra vagy egy házra, bármire és keresd meg mi az, ami nem tetszik benne. Utána csak azt nézd! Amíg a nem tetsző részt nézed, nem fogsz mást látni! Így szűkül be az elme látóköre is, amint hisz egy gondolatnak. Egyszerűen nem lát mást.

Amikor elkezdjük megkérdőjelezni a hiedelmeink igazságát, akkor mindössze szélesítjük a látómezőt. Megnézzük innen és onnan. És amikor meglátjuk, hogy egy helyzetben többféle – sokszor ellentétes – igazság van, megnyílunk, és természetes béke tölt el. Vagy – és eleinte ez gyakori – szétesünk és káoszként fogjuk megélni az ellentétes igazságokat.

Az Igaz ez? kérdés elkezdi meglazítani a kőbe vésett igazságunkat. Ne próbálj jó választ adni erre a kérdésre vagy hosszan ecsetelni a miérteket. Ezek is csak egy elkerülési módok. Ha jó választ adok, akkor jól fogom magam érezni – bukkanhat fel a gondolat. Nincs jó vagy rossz válasz. Csak válasz van, ami ebben a pillanatban jön. Igen, nem vagy nem tudom. Ne bonyolítsd túl, ne magyarázd meg. Csak nézz magadba, hogy éppen mi az a válasz, ami benned van!

Azt is megteheted, hogy napokig, akár hetekig vagy egy adott gondolatra feltett Igaz ez? kérdéssel, várva a választ. Nem kell sietned. És persze megválaszolhatod azonnal is. Itt nem kell megfelelned semmilyen elvárásnak. Hagyj magadnak annyi időt és teret a válaszra, amennyire épp szükség van.

Elkerülés lehet az is, ha gyorsan válaszolsz, hogy túl legyél már rajta. Vagy szöszmötölsz a válaszadással, hogy ne kelljen vele foglalkoznod. Nincs más dolgod, mint észrevenni az ilyen gondolatokat is. Ilyenkor hagyhatod elcsitulni az újabb gondolatokat vagy ezekre is felteheted a kérdéseket.

Amint észreveszed az elme elkerülési kísérleteit, a tudattalan szférából a tudatosba kerül ez az önvédő mechanizmus. Így lehetőséged nyílik a megtapasztalásra, az elkerülés helyett.

Az önvizsgálatok hatékony gyakorlati út a megkérdőjelezésre, a tudattalan működések felszínre hozására és a feszültséget keltő hiedelmeink feloldására.

Ha késznek érzed magad arra, hogy megkérdőjelezd a stresszes gondolataid, ha szeretnél felszabadulni a feszültség alól, gyere el valamelyik programunkra:

Önismeret-Önszeretet csoport Szentendén

Szorongás, félelem, pánik - Gyakorlati Megoldások

Párkapcsolat tréning

Aktuális ÖnMunka alaptanfolyamok és tematikus képzések

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

ÍGY IS LEHETSZ AZ ÉRZÉSEKKEL

Gyakran kapom a kérdést, hogy mit kezdjünk az intenzív, változni nem nagyon akaró, kellemetlen vagy kifejezetten rossz érzésekkel.

Az önvizsgálatok alatt többnyire eljutunk odáig, hogy rálátunk például a tehetetlenség, kilátástalanság vagy a magányosság érzésének okaira. Meglátjuk és meg is értjük hogyan kapcsol be ez az érzés. Néha tudunk vele lenni vagy egyszerűen csak szertefoszlik. Mégis előfordul, hogy olyan elemi erővel tör ránk az érzés, hogy azt gondoljuk-érezzük: Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel!

Többféleképpen is megközelíthetünk egy ilyen helyzetet. Az egyik lehetőség – nem feltétlenül a legkönnyebb – az, hogy az érzést közvetlenül tapasztaljuk meg. Persze, kinek mit jelent a megtapasztalás :-) Megpróbálom úgy szavakba önteni ezt, hogy befogadható és megérthető legyen.

Először is, a közvetlen megtapasztalás alatt azt értjük, hogy az adott érzést, érzelmet önmagában, gondolatok (szavak és képek) nélkül, mint testi érzetet, pozitív és negatív címkék nélküli energiát tapasztaljuk meg. Amikor ez megtörténik, a címkék, értelmezések lehullanak és marad az energia, úgy ahogy van, feszültség nélkül.

Vegyük a fent említett tehetetlenséget vagy bármilyen, épp aktuális érzést, érzelmet. Ez a tapasztalás akkor a legerőteljesebb, ha akkor csinálod, amikor az érzés éppen elborít. Jól jöhet ilyenkor – főként eleinte – egy képzett facilitátor is!

Szóval, itt van veled az érzés. Tombol, mint egy vihar. Amit ilyenkor – teljesen tudattalanul – csinálunk az az, hogy automatikusan elhisszük az érzéssel együtt felbukkanó gondolatokat. Például a tehetetlenség érzéséhez kapcsolódó ’ha a gyerekem nem tanul, akkor nem viszi semmire az életben’. Vagy amikor azt érzem, hogy elkeseredek, mert ’az apám nem veszi észre, hogy folyton megbánt’, vagy a félelem érzéshez tapad a ’meg fogok bukni a vizsgán’ gondolata. Lehetek a másikkal kedvesen kérő vagy határozottan utasító, esetleg mérgesen kiabáló, a helyzet látszólag mit sem változik. Rajtam meg egyre jobban eluralkodik az említett példák tehetetlenség, elkeseredés vagy félelem érzése.

Mindössze annyi történik, hogy a sok gondolat és az érzés közepette valahol elveszek, összezavarodok. Az egész azért tud így lenni, mert nem vagyok tudatában, hogy mi is történik. Azt hiszem, hogy az elmémben sorakozó gondolatok és a testemben lévő érzések én vagyok, és ez a valóság.

Most akár el is kívánhatsz engem a jó fenébe, mert hogyan is írhatok neked olyat, hogy amit megélsz az nem te vagy, az nem a valóság!

Teljesen érthető ez számomra. Én is ezt gondoltam, amikor először találkoztam ezzel. Ezért is fontos tisztázni, hogy mit értek az alatt, hogy a gondolatok és érzések nem te vagy és hogy nem valósak.

Az érzés, érzelem a következőkből tevődik össze:

1. A tehetetlenség és bármilyen más érzés csak úgy létezik, hogy:
   Van hozzá egy leírt szavunk: pl. TEHETETLENSÉG. Az érzéshez hozzákapcsolódott a szó.
2. Az érzéshez hozzákapcsolódtak képek: pl. a szülő, testvér - vagy saját magam - egy helyzetben hogyan néz ki, milyen a testtartása, arckifejezése.
3. És az adott helyzetekben megjelenő testi érzet is hozzákapcsolódott. Pl. kimegy a kézből-lábból az erő vagy gombócérzet keletkezik a torokban.
4. Végül megtanultuk, hogy ez mit jelent: pl. akkor vagyok tehetetlen, amikor bármit is csinálok, a helyzet, dolog, személy mégsem változik. Megtanultuk az értelmezést. Ezt halhattuk, láttuk a szülőktől, nagyszülőktől, testvérektől, óvónénitől stb., és így értelmeződött bennünk.

Ez a megközelítés fura lehet, ha először találkozol vele ebben a formában. Az önvizsgálatok során a fenti megközelítést sajátíthatod el. És a megközelítés erre a tapasztalásra egy nagyon gyenge szavacska J

Amikor elönt az érzés, egyszerűen csak csukd be a szemed és ülj bele a kellős közepébe. A figyelmedet irányítsd a megjelent testi érzetre. Az adott érzelemhez, érzéshez többféle testi érzet is tapadhat, kapcsolódhat. Lehet, hogy a gyomrodban érzel feszültséget, lehet, hogy a mellkasodra nehezedik valami vagy a torokban érzel gombócot. És lehet, hogy figyelsz befelé és épp semmit sem érzel. Ilyenkor az elme képes olyan zakatolásba kezdeni, hogy a gondolatoktól nem tapasztalsz testi érzetet. Ez teljesen normális én-védelmi mechanizmus. A testi érzet mindig ott van, csak éppen nem érzékeled. Ha nem lenne, akkor nem tudnád rosszul vagy feszültnek érezni magad.

A facilitátor pont ebben tud segíteni neked. Ott tart az érzelemben, felhívja figyelmed a felbukkanó szavakra, képekre és segít megtalálni és visszakerülni a testi érzethez. Ilyenkor ő a tudatosságod. És ahogy haladsz önvizsgálatokban, megtapasztalhatod azt, hogy te, önállóan is képes vagy tudatában lenni a gondolatoknak és érzéseknek. Megtanulod ezt a fajta nézést és jelenlétet.

Tehát ülsz az érzelmi vihar kellős közepében. Hogyan? Úgy, hogy tudatában vagy a gondolatoknak (mint pl. tehetetlen vagyok, a gyerek nem tanul, hiába beszélek neki stb.) és figyelmedet a testedbe irányítod, megfigyeled, mit érzel. Ha olyanok jönnek, hogy dühöt vagy elkeseredést érzel, akkor tudatosítsd, hogy ezek is érzelmeket kifejező szavak, gondolatok. Nem ilyeneket keresünk, hanem testi érzeteket! Csak legyél tudatában a szavaknak. Felbukkanhatnak képek is az elmédben, mint pl.: a gyerek a gép előtt játszik. Ezeknek is legyél tudatában és figyelj befelé, a testi érzetre.

Amikor megvan az érzet (gombóc, nyomás, feszítés vagy bármi más), csak legyél vele. Merülj el benne, érezd, figyelgesd, tapasztald. Ha észreveszed, hogy újra gondolatokkal foglalkozol, csak legyél ennek tudatában és irányítsd vissza a figyelmed az érzetre. Ezt folytathatod egészen addig, míg csak az érzet marad, feszültség nélkül.

Erőteljes, sokáig elfojtott érzelmek kerülhetnek felszínre az önvizsgálat, az érzet tapasztalása közepette.

Lehet, hogy ez a testi érzet félelmetesnek, fenyegetőnek tűnik a számodra. Ilyen esetekben szintén nagy segítség a facilitátor, aki megfelelően képzett abban, hogy addig vigyen a tapasztalásban, amíg ez a fenyegetés szertefoszlik.

Fontos hangsúlyoznom, hogy az esetek többségében, eleinte a képzett facilitátor támogatása, tapasztalata elősegíti a folyamatot! Ez megkönnyíti az elindulást és elkerülhetővé teszi a téves következtetések levonását, és az ebből adódó nagyobb, hosszabb ideig tartó feszültséget.

A testi érzet önmagában való, gondolatok és érzések nélküli, tapasztalása egészen új perspektívába helyezi az életet. Az érzések és gondolatok szabad áramlása felszabadítóan hat az egész életünk megtapasztalására. A feszültséget keltő gondolatoknak és kellemetlen érzéseknek való ellenállás megszűnésével kinyílik a kapu valódi önmagad megtapasztalására.


Ha nem csak kukucskálni akarsz ezen a kapun túlra, hanem át is mennél rajta, hogy körülnézz ott is, gyere el az év utolsó alaptanfolyamaira!
BYRON KATIE Munka Önvizsgálat október 26.-n és SCOTT KILOBY Élő Önvizsgálatok november 2-3.-n.
Részletek az alábbi linkre kattintva:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

SZORONGÁS! HOL VAGY?

Stressz, félelem, szorongás, pánik. Azt hiszem, ezek a szavak és állapotok mindenki életében előfordultak már. Kinél gyakrabban, kinél ritkábban, erősebben vagy gyengébben, de megjelennek. A stresszre, félelemre, szorongásra vagy pánikra adott reakció három féle lehet: HARC (ellenállás), MENEKÜLÉS (elkerülés) vagy LEFAGYÁS (blokk).

Ezek a reakciók mélyen belénk kódolódtak és a természetes előfordulásukban (pl. megtámad egy kutya) teljesen normális, hiszen ott van konkrét fenyegetés (pl. megharap). Az elme pillanatok alatt felméri a helyzetet és menekülésre, harcra vagy lefagyásra utasítja a testet. Nem megyek bele a miértekbe. Ennek megvan a biológiai, pszichikai, fiziológiai, genetikus stb. oka.

Számunkra a lényeg az, hogy egy konkrét veszélyhelyzetben ez teljesen rendben van, viszont az a személyes tapasztalatom, hogy ezeket a fenyegetésre, veszélyre adott reakciókat olyankor is produkáljuk, amikor nincs konkrét veszély. (Pl. a főnököm azzal vár reggel, hogy miattam elvesztettük a cég legjobb ügyfelét, mert nem voltam elég körültekintő. És tegyük fel, hogy tényleg van benne részem.) Nincs konkrét veszélyhelyzet, mégis a három reakció egyike indul be. Elkezdek védekezni vagy támadni (harc), megpróbálom megmagyarázni (menekülés) vagy csak állok ott kukán és egy szó sem jön ki a számon (lefagyás). Nincs fenyegetés, konkrét veszély, mert a főnök nem fog megharapni vagy megverni. Persze a gondolataim között lehet olyan, hogy „Ki fog rúgni.”, „Levon a fizumból.”, „Nem fog előléptetni.” stb., viszont konkrétan, abban a pillanatban nem vagyok semmilyen veszélynek kitéve. Csak az elmém vetíti ki az előbb felsorolt gondolatokat, képeket. A reakcióm mégis ugyanaz lesz, mint egy konkrét veszélyhelyzetben.

A miértekbe most sem megyek bele. Elmondom, miért J Nagyon úgy néz ki, hogy az elme egy értelmezőgépezet. Így kondicionálódott. Az elmén keresztül fogjuk fel a világot, történéseket. Az elmén keresztül értelmezünk. És az elmének szuper önvédelmi mechanizmusa van. Ahogy értelmezi a világot, úgy talál benne veszélyes és veszélytelen dolgokat, és amit veszélyesnek ítél, attól próbál megóvni. Amikor tudatosulunk arra, hogy az elme így működik és éppen semmilyen konkrét veszélyhelyzet nem áll fenn, akkor tehetjük meg az első lépést azért, hogy ne kelljen a fenyegetettség illúziójában élnünk. Amíg erre nem vagy tudatos, benne maradsz az automatikus működéseidben.

A tudatosság elsőre itt annyit jelent, hogy észleled az aktuális működésed (pl. a főnök szavaitól megrémülsz), és észreveszed, hogy melyik válaszreakció beindult (harc, menekülés, lefagyás). Aztán tovább mehetsz. Fokozottabb figyelemmel lehetsz az életed történéseire és az adott reakciókra. Így ismerheted meg az automatikus, tanult működéseidet. És tapasztalhatod, hogy éppen kellemesen vagy kellemetlenül érzed magad egy helyzetben.

A következő lépés lehet a változtatás, pontosabban a változás. És nem a helyzetek vagy a másik megváltoztatása. Ezeket mind megpróbáltam, sikertelenül. Lehet, hogy neked is van ilyen tapasztalatod J

Én az önvizsgálatok során láttam rá ezekre az automatikus működésekre. Ezek segítségével tudatosodtam az azonosulásokra és tapasztaltam meg, hogy nincs fenyegetés vagy veszély ezekben a helyzetekben. Az elme kreálja ezeket, hogy megóvjon, mert nem látja, hogy nincs veszély. És nem mondom, hogy egy konkrét helyzetben haraptasd meg magad vagy állj bele egy pofonba. Mindössze légy tudatos rá, hogy van- e konkrét veszély vagy nincs.

Ezeknek az illúzióknak a felismerésére az egyik legnagyszerűbb módszer, ami megtalált az Élő Önvizsgálatok, illetve ezek közül a Szorongás Önvizsgálat.

Ez a módszer hihetetlenül hatékony. Olyan radikálisan mállasztja darabjaira a stresszt, félelmet, szorongást, hogy öröm nézni. Én önmagamon pánikrohamokra és szorongásra alkalmaztam. Kliensekkel hasonlóképp. Hosszú évek óta tartó szorongásos, fóbiás, pánikos embereknél néhány alkalom és intenzív gyakorlás, használat után, napok vagy hetek alatt foszlottak semmivé ezek az azonosulások, amit hagyományosan pánikbetegségnek, depressziónak, fóbiáknak hívnak. A különböző gyógyszeres vagy pszichikai kezelések során is ’kigyógyulhatsz’ ezekből. Bár, én nem is gyógyulásnak hívom ezt a folyamatot. Szerintem ezek nem betegségek, csak elhittük őket betegségnek. Betegségként azonosultak bennünk. Ezek az azonosulások oszlanak szét az önvizsgálatok során, és a SZORONGÁS többé NEM MEGTALÁLHATÓ!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje egy kicsit másképp találkozni a szorongásos vagy bármilyen más történeteddel, gyere el a legközelebbi, vidéki Élő Önvizsgálatok alapképzésre szeptember 14-15.-n! Bővebben itt!

ÚJRA "IGAZ EZ?"

9 hónap telt el az első bejegyzéseim óta. Ennyi idő alatt két sejt találkozásából kifejlődik egy emberi lény.

Újraolvasom a 4 kérdést és azt veszem észre, hogy már másként (új emberként) látom, hallom a leírtakat. Ez ihleti soraimat. És azért osztom meg, mert úgy érzem, érdemes újra és újra ránézni önmagunkra, hogy tisztán lássuk a változást.

A második, IGAZ EZ?, bejegyzésemet olvasva ráláttam, hogy mennyi minden történt, változott azóta. Pl. a bejegyzésben vizsgált hiedelem kiváltója, a pánikroham, azóta többször meglátogatott és az egész egy gyönyörű ívet írt le. Megmutatta magát, méghozzá olyan intenzitással, hogy komolyan azt hittem, bele is halhatok. Így aztán a 2. megfordításnál leírt „Katie azt mondja, akkor végezeted el a Munkát, ha ki tudod jelenteni a végén, hogy „Alig várom, hogy újra megtörténjen!” Amikor pedig újra belekerülsz ugyanabba vagy egy nagyon hasonló helyzetbe, a reakciódból kiderül, hogy van-e még megvizsgálandó hiedelmed az adott területen vagy teljesen kibékültél a Valósággal!” többször is megélhetődhetett. A szép ív pedig azt jelenti, hogy ezeket a rohamokat újra átélve, ÖnMunkás szemmel figyelve, a közben felmerülő stresszes gondolatokat megkérdőjelezve egyre gyengébb hatása lett. Mára azt mondhatom, már csak néha és nyomokban felfedezhetőek az érzések. Nem kötődnek hozzájuk félelemmel teli gondolatok és ha mégis felbukkan egy-egy, hát megvizsgálom. Már ki merem mondani, hogy „Alig várom, hogy újra átéljem!”

Folyamatosan változik bennem valami! Minél többször teszem fel az „Igaz ez?” kérdést, úgy változik a valóságom. Talán azért, mert megkérdőjeleződnek a hiedelmeim. Ráadásul az Élet elém is hozza a helyzeteket. Én meg csak nézem, hogyan is reagálok. Azt nem mondom, hogy nincs már bennem feszültség, de sokkal kevesebb!

Sokat segítenek a csoportos összejövetelek is! Szinte hihetetlen, hogy nagyon hasonló, sőt néha ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Azt látom, hogy a Munka akkor dolgozik bennem, ha használom. Minél többször, minél mélyebbre megyek az önvizsgálatban, annál jobban dolgozik. Az összejövetelek, csoportos Munkázások, tematikus napok és táborok jó beindítók, továbblendítők. Használjátok ezeket a lehetőségeket és Munkázzatok egyedül is, mert egy csodával fogtok találkozni: Önmagatokkal!

A legközelebbi ÖnMunka összejövetel Szentendrén, május 11.-én péntek este 7 órától lesz és a fókuszt az elkövetkezendő alkalmakkor egy-egy kérdésre tesszük, hogy kicsit jobban elmélyülhessünk a Munkában!

ALAPELVEK IV. RÉSZ

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SAJÁT TÖRTÉNETEIDET!

Mi jut eszedbe erről a képről? Milyen történetek indulnak el benned? 

Ezeknél az észrevett történeteknél kezdődhet az önvizsgálat.

A mai bejegyzés erről szól.

Minél többet foglalkozom A Munkával, minél többször vizsgálom meg a stresszes gondolatokat vagy a nyomukban keletkező érzéseket, annál inkább válnak láthatóvá az elhitt történetek. Egyszerűen kikerülhetetlen egy idő után.

A tudatosítás nekem így néz ki: „Nézd már Misi, hogy fáj ez!” vagy „Mi is éppen a bajom?”. És ránézek, kicsit kívülről (vagy legalábbis kijjebbről), megvizsgálom mi is zajlik bennem és vajon miért. Ezt többféleképpen próbáltam már mire az ÖnMunkával találkoztam és azt tapasztaltam, hogy az önvizsgálat egyszerűbben világít rá a valóságra, mint bármi más. Nem tudok elbújni és nem is kell, olyan szépen oldódnak fel a hiedelmeim okozta gubancok.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a sztorinkhoz, az igazunkhoz. Abból tudhatjuk, hogy ez nem az igazság-valóság, hogy fájdalmas, szomorú vagy dühítő a helyzet. Ilyenkor rávetítjük a külvilágra a belvilágunk és a külvilág ezt tökéletesen visszatükrözi. A legjobb, ami történhet velünk, hogy meglátjuk magunkat a környezetünk tükrében, hiszen ez az, ami rávilágít az elhitt gondolatokra. A kivetült, tükröződő sztori, a másik fájdalma, szomorúsága vagy dühe mutatja meg, hogy miket hittünk el és mi az, amit érdemes megkérdőjeleznünk. Így tudatosíthatjuk a történeteinket, pontosabban így tudatosodhatunk.

Nézd csak meg mennyi mindent gondolsz az emberekről, dolgokról, a fenti képről. Minden, amit gondolsz a gyerekedről, szüleidről, főnöködről, szomszédodról, gazdaságról, politikáról vagy időjárásról, elhitt történet. Ha ezt észreveszed, megvizsgálod, megváltozik az életed. Ehhez legfőképp nyitott, ítéletektől mentes elmére van szükséged. A nyitott elméhez pedig a zárt, történeteihez ragaszkodó, szenvedő elme szükséges. Épp ezért nem is haragszom a szenvedésre. A szenvedésem ébreszt fel, mutat rá az igaznak vélt történetekre. Végeredményben fontos segítő. Talán ezért is mondja Byron Katie, hogy, akkor nyílt meg az elméd, amikor ki tudod mondani és minden porcikádban ezt is érzed: „Alig várom, hogy a szenvedést okozó helyzetet újra átéljem!”. Ebben a nyitott állapotban megláthatod egy újra történő szituban az aktuális reakcióidon keresztül azt, aki éppen vagy. Lehet, hogy azt, aki azt veszi észre, hogy meg sem érinti az újra átélt helyzet. Ha pedig még fáj, akkor lehet további felderítő utakat tenni az elhitt gondolatok erdejében!

Mindig a valóság történik, és benne megláthatom (nyitott) magam, mint valóság vagy egy másik (zártabb) magam, mint elhitt sztori.

Ha szeretnéd tudatosítani a történeteidet és megakadsz, szívesen látlak, hallak vagy olvaslak, hogy a megakadt fogaskereket közösen mozdítsuk meg!
Bővebb információ ITT

ALAPELVEK II. RÉSZ

A SAJÁT HÁZUNK TÁJÁN SEPERJÜNK!

„Az én szememben a mindenség három részre különül el: van, ami az én ügyem; van, ami másoké; és van, ami kizárólag Istenre tartozik. Számomra Isten egyet jelent a Valósággal.” BK

Ez elmúlt évben bőven volt alkalmam megfigyelni, hogy mi történik, amikor nem az én dolgommal foglalkozom. Ráláttam, hogy sokszor foglalkozom a párom és a gyermekeim dolgával és időnként még Isten kezéből is ki akartam venni a kormánykereket. Persze ilyenkor rendesen szenvedtem, hol szomorú, hol tehetetlen, hol dühös voltam. Ezek a „negatívnak nevezett” érzelmek a mi figyelmezető jelzéseink, hogy nem a saját dolgunkkal foglakozunk. Igazából hálásak lehetünk minden „negatív” érzésünknek és gondolatunknak, mert ezek az iránymutatók az utunkon.

Csodálatos adomány az a képességünk, hogy kívülről is rá tudunk nézni a működésünkre. A Munka pedig kiváló segítség ezen képességünk tudatos használatára. Egy stresszes helyzetben feltett „Kinek a dolgával foglalkozom éppen?” kérdés és az arra, a belső csendünkből felbukkanó válasz már önmagában kibillenti a Jól Tudom Elménket a jól megszokott szenvedésből. Megéri beiktatni egy-egy olyan napot az életünkbe, amikor minden kellemetlen helyzetben feltesszük ezt a kérdést.

A Munka végzése közben is fontos, hogy feltegyük ezt az alkérdést a „Hogyan reagálok, amikor elhiszem a gondolatot?” kérdéskörben.

Eleinte folyton- folyvást beleakadtam ebbe a kérdésbe és sokszor nagyon zavart, hogy tudom, nem a más dolgával kéne foglalkoznom, miközben éppen azt tettem. Munkáztam is rá párszor és az alvilágból fel is bukkantak azok a hiedelmek és minták, amik teljesen logikussá és érthetővé tették számomra, hogy addig fogok a másik dolgával foglakozni, amíg meg nem vizsgálom az összes elhitt gondolatomat. Most éppen ott tartok, ha előfordul, hogy beleütöm az orrom más dolgába, mihamarabb megvizsgálom. És bizton mondhatom, ez egyre ritkábban fordul elő velem és már kevésbé ráz meg.

Nézzünk egy konkrét példát:

- Vegyél fel meleg kabátot gyermekem, mert hideg van.

A gyermekem persze nem akar. Én dühös leszek, hogy nem fogad szót. Vagy aggódó, hogy meg fog fázni. Vagy tehetetlen, mert nem tudom rávenni. Vagy erőszakos, hogy ráadjam. Vagy manipulatív, hogy azt mondom neki beteg lesz vagy nem találkozhat a barátaival. Mindenki megtalálhatja a rá leginkább jellemző érzelmi állapotokat és reakciókat.

Kinek a dolgával foglakozok ilyenkor?

Az biztos, hogy nem a sajátommal! Az a gyerek dolga, hogy szót fogad-e vagy meg fog-e fázni. Az én dolgom annyi lehet, hogy veszek neki kabátot, megmondom hány fok van, esetleg, hogy én mennyire fázok, amikor nem öltözök melegen. Ja, és szerethetem is, ha nem az egyéb érzelmeimmel vagyok elfoglalva.

Érezhetem-e azt, hogy ő fázik? Volt olyan, hogy én nem fáztam, amikor mások igen?

Ha megkérdőjelezem a hiedelmeim, - miszerint „A gyereknek szót kell fogadnia.” Vagy „Nem kellene megfáznia.”, egyáltalán, hogy „Ha nem öltözik melegen, meg fog fázni.” Vagy „Én tudom, hogy mire van szüksége a gyereknek.” – megláthatom azt, hogy én mikor hittem el, amiket mondok neki és így megérthetem a működésemet. Megláthatom, hogy mennyire igaz az állításom ellenkezője, amikor szót fogad vagy amikor „melegben fázik meg”.

Mi változik, ha végzem a Munkát? Én változok. Az elmém megtisztul az elhitt gondolatoktól, az ítéletektől, az előfeltételezésektől, történetektől. A másik nem biztos, hogy változik. Én viszont másképpen fogok tükröződni benne. A szeretet, a megértés, az elfogadás fog tükröződni benne. Kapcsolódni fogok, elsősorban valódi önmagamhoz. Ahhoz, aki történetek előtt van. És ebben az állapotban másokhoz is tudok kapcsolódni.

Szívesen és köszönettel veszem a kérdéseket, hozzászólásokat, ellenvéleményeket és kritikákat!

ALAPELVEK I. RÉSZ

Elsősorban a Munkában kezdőknek ajánlom az alapelvekkel való ismerkedést, bár a bejegyzés írása közben én is újabb felismerésekre leltem. Az ismétlés és elmélyülés sosem árt!

Vedd észre, amikor gondolataid szembehelyezkednek a valósággal!

„Kizárólag az okoz szenvedést, amikor olyan gondolatnak hiszünk, amelyik szembehelyezkedik a tényekkel.” BK

Nem kell mást tenned, mint hogy megvizsgálod a legutóbbi olyan helyzetet, ami heves és negatív érzelmeket váltott ki belőled. Mi történt? Hogyan reagáltál?

Pl.: A párod, amikor haza érkezel azt mondja neked: - Nem igaz, hogy sáros cipővel kell bejönnöd! Egész nap a lakást takarítottam. Semmibe veszed a munkámat!

Neked is nehéz napod volt. A főnököd sem volt elégedett a munkáddal, miközben lelkiismeretesen elvégezted az aznapi feladataidat. Milyen gondolatok és érzelmek jelennek meg benned ekkor? Lehet, hogy bűntudatot érzel, dühössé vagy elkeseredetté válsz. Ilyenkor azt gondolhatod, hogy a párod üdvözölhetett vagy örülhetett volna, hogy megérkeztél. Vagy azt, hogy azért gürizel, hogy ő otthon lehessen és ne kelljen dolgoznia. Lehetne hálásabb vagy megértőbb.

Mindkettőtök gondolatai szemben állnak a valósággal. A tény az, hogy sáros cipővel bementél. Az összes többi történet. Nyilván nem azért mentél be sáros cipővel, hogy tönkretedd a munkáját.

Mit lehet tenni, amikor egy fájdalmas érzelmi állapotba kerülünk?

Észre lehet venni, hogy nem történt más, minthogy szembe kerültünk a valósággal. A Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal meg lehet vizsgálni, hogy mi történt. Lelassítjuk a kavargó gondolat-érzés áradatot. A Munka végzése elvihet a megértéshez. Elvihet valódi önmagadhoz. És miért feltételes módban írtam? Mert Te is kellesz hozzá. A nyitottságod, a bátorságod. Az önvizsgálat nem mindig könnyű! A tapasztalatom az, hogy minél nehezebb, minél mélyebb, annál nagyobb a feloldódás, a megértés, az öröm és a szeretet, ami áramlik a lényedben. Amint az ellenállásod oldódik, az áramlás válik természetessé.

Tehát, ahogy észrevetted, hogy szembe mész a tényekkel, nincs más dolgod, mint megkérdőjelezni a gondolatot.

Pl.: Örülhetett volna, hogy megérkeztem.

1. Igaz ez?

      Csak engedd magadba a kérdést és hagyd, hogy a válasz felbukkanjon. A Munka meditáció. A válasz igen, nem vagy nem tudom. Nincs rossz válasz és ne magyarázd meg. Ha a válaszod igen, tedd fel a második kérdést.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz ez?

       Ez a kérdés arra szolgál, hogy még mélyebbre engedd magadba az állítást. Itt sincs rossz válasz és igen, nem és nem tudom lehet a válasz.  Itt se magyarázkodj. A magyarázat, értelmezés a Jól Tudom Elme működése. A válaszaidat most a Nem Tudom Elme adja. Ez a két kérdés egy olyan birodalomba visz, ahol ritkán járunk. Megkérdőjelezi azt, amit szent meggyőződéssel hiszünk. Legyél magaddal gyengéd.

3. Hogyan reagálsz, mi történik, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

      Ennél a résznél figyeld meg, mi zajlik benned ebben a konkrét helyzetben. Milyen gondolataid, érzelmeid jönnek elő. Pl.: Dühös vagyok magamra, hogy nem voltam figyelmes. Elkeserít, hogy elszúrok dolgokat. Az anyám is mindig szidott.

Megnézheted, hogy ilyenkor hogyan bánsz a pároddal és magaddal. Milyen félelmeid kerülnek a felszínre és hogy mire nem vagy képes ebben a helyzetben.

4. Ki lennél a fenti gondolat nélkül?

      Ennél a kérdésnél egy utazásra invitállak. Itt megláthatod azt a részed, aki a gondolat nélkül van. Aki látja magát. A nyitott, szabad elméjét, ami nem korlátozza semmiben. Aki látja a párja igazát és tudja, hogy mi rejlik a mögött, amit kommunikál. Csak engedd magad a gondolat nélkül, szabadon szárnyalni.

Megkérdőjelezted, újra átélted a gondolattal járó érzelmi és intellektuális állapotokat és megnézted magad a gondolat nélkül is. Jöhetnek a megfordítások! A megfordítások tovább nyitják az elménket. Megmutatják, hogy amikor elhittük az adott gondolatot, mennyire bezártunk, mennyire leszűkítettük a látómezőnket és hogy mennyire igaz a gondolatunk szöges ellentéte is. A gondolatot megfordítjuk az ellenkezőjére, a másikra, önmagunkra és hozunk legalább 3 konkrét példát mindegyikre.

Eredeti gondolat: Örülhetett volna, hogy megérkeztem.

      + Nem örülhetett, hogy megérkeztem.

•  Nehéz annak örülni, amikor összesározzák a lakást.
•  Kifáradt a takarításban és pihenni készült.
•  Késtem és a vacsora is kihűlt.

+ Örülhettem volna, hogy megérkeztem.

•    Bocsánatot kérek tőle.
•    Örömmel üdvözlöm és feltakarítom a sarat.
•   Végre itthon vagyok a párommal és gyújtok pár gyertyát a    megmelegített vacsora mellé.

A Munka végzése kinyitja az elménket és olyan tettekre késztet, amikre nem is gondoltunk előtte. Amikor az energiánkat az ellenállás helyett az önvizsgálatra fordítjuk, akkor nem a szenvedés fog hatványozódni, hanem az Öröm.

„Amikor az elme tökéletesen tiszta, azt akarjuk, ami van.” BK

A Munkával az elménket tisztogatjuk! Kellemes tisztogatást!

MENNYI ZAVARÓ GONDOLAT!?

Megszámoltad már valaha mennyi zavaró, stresszes, fájdalmas, bosszantó, aggódó gondolat fordul meg a fejedben naponta?

Én pár napja megszámoltam. 10 gondolat(csoport)ra emlékszem, bár biztos több volt. Miközben sok éve tudatosan élek. Figyelek, meditálok, olvasok, tanulok, változok…És ennyi ’negatív’ gondolat!

Érdekelnek az eszembe jutott gondolatok?

Itt vannak, ha igen:

            Éjszaka kezdődött. Sokszor, pontosabban minden mozdulatnál felébredtem egy fájdalomra a hátamban, amit előző nap szereztem. Apámnak segítettem és közben jól meghúzódott egy izom a hátamban. Első gondolatkör: „Minek mentem segíteni? Miért nem figyeltem jobban? Inkább otthon maradtam volna!”

            Reggel azzal folytatódott a történet, hogy úgy keltem ki az ágyból, mint egy rossz karban lévő 70 éves. A felkelés mozdulatai igen fájdalmasak voltak, de álló helyzetben már elviselhető volt az állapotom. Második gondolatkör: „Hogyan fogok így dolgozni? Mennyire fog fájni? Hogyan és mennyi idő alatt fog elmúlni? Mi lesz, ha nem tudok dolgozni, és ha rosszabbodik az állapot?”

            Elég sűrűre alakult a reggel (persze ennyi gondolattal nem is csoda J), alig 10 percem maradt bedobni a reggelit. Pedig szeretek nyugodtan enni! Harmadik gondolatkör: „Még enni sincs elég időm! Fontos lenne ezt a jó kis zabkását megenni! Magamra mindig kevés idő jut! Ráadásul a mai első vendégem állandóan 10 perccel előbb érkezik, mint a megbeszélt időpont!”

            Két lányunkkal lakunk az egyik éppen beteg, a másik suliba indul. Negyedik gondolatkör: „Olyan sokszor beteg ez a gyerek! Csak nem lesz komolyabb baja! A másik meg el fog késni. Minden reggel ezt csinálja! Hogy lehet ilyen lassú és miért nem kel fel előbb!”

            Elkezdtem dolgozni. A hátamban lévő fájdalom elviselhető. Egy-egy gondolat még bekúszik a második gondolatkörből. Némely mozdulatra fáj a hátam, de elhanyagolható. Pár vendég lemondja a megbeszélt időpontot. Legalább pihentethetem! Később elvittük a lányunk az orvoshoz. Én kint vártam, mert nem volt parkoló. Telik az idő. Várok és jól elvagyok. Ránézek az órára. Már több, mint fél órája bent vannak! Ötödik gondolatkör: „Csak nincs valami baj? Csak felhívna a párom! Remélem, nem lett rosszul! Mi lehet? Olyan lassan telnek a percek!” Felhívom telefonon. Azt mondja, mindjárt jönnek. Elmeséli, hogy a doki jól átvizsgálta és még státuszt vett fel, ha már ott voltak. Csak vírusfertőzés.

            Hazafelé menet felhív a gumis, hogy a cserére szánt téli gumik kukásak, kellene új gumi a kocsira. Fúúú! Hatodik gondolatkör: „Már csak ez kellett! A nyári gumikra is ezt mondta! Még a tüzelőt sem vettem meg, most meg gumit is kell vennem! A biztonság fontos! Gyalog kéne járni!”

            Később eszembe jut egy barátom, akit már rég nem láttam, bár annyira nem is akarok vele találkozni. Mégis sokszor eszembe jut. Hetedik gondolatkör: „Mindig akkor jut eszembe, amikor épp nem érek rá! Fel kéne hívnom! Ő is kereshetne engem!”

            A hátam még mindig fáj. Újabb gondolat, hogy jót tenne egy kis termálvíz. Nyolcadik gondolatkör: „Annyi dolgom van! Nem jut idő egy kis dagonyázásra sem?! A munkámat nem mondhatom le! A páromnak és gyerekeimnek is szüksége van rám! Fontos az egészségem!”

            Este hét óra. A hátam alig veszem észre. Bezzeg a bal vállam megint fáj! Mostanában egyre gyakrabban veszem észre. Kilencedik gondolatkör: „Egy ideje mindig fáj valamim! Öregszem? Más negyveneseknek is ennyi nyűgjük van? Lesz még olyan, hogy éppen nem fáj semmim?”

            Tettem a vállamra egy melegítő, dunsztkötést (előző este meg a hátamra J). Így feküdtem le és az ölembe vettem a laptopot. Megnéztem az iméleket, az FB-t, az ÖnMunka blogot és arra gondoltam, hogy több, mint egy hónapja kezdtem el ezt a saját blogomat és csak két bejegyzést írtam. Tízedik gondolatkör: „Minek kezdtem el? Nem vagyok rendszeres! Írnom kellene! Tényleg ezzel akarok foglalkozni? Vegyem már komolyan! Több időt kellene szánnom a Munkára és az írásra!”

           

            És elkezdtem írni. Időt szántam rá. Közben megerősített, hogy ezzel akarok foglalkozni. Pláne, hogy éppen ezzel foglalkoztam. Új erőt adott az írás! Nem éreztem egyik fájdalmamat sem, nem vettem észre semmilyen zavaró gondolatot. Csak írtam. Örömmel. Már újra tudtam, hogy miért kezdtem el. Hát az örömért. Hogy az írás közben teljesen ott vagyok. Benne az írásban. Jelen vagyok.

            A megkérdőjelezetlen gondolataim okoznak szenvedést és hálás vagyok ezért! Hálás, mert amint megkérdőjelezem őket, a jelenbe kerülök és eltűnik a szenvedés. Valamilyen, végtelen öröm jár át ilyenkor. Újra meg újra felfedezem.

            Nem tudom hogyan működik. Talán az ennek az állapotnak az oka, hogy nem tudom.

Byron Katie azt mondja, hogy a ’nem tudom elme’ birodalma a Szeretet maga. A Valóság, ami mentes a hozzáfűzött gondolatoktól. Írás közben ezt éltem át. Szavakkal neheten kifejezhető ez az állapot.

Szóval, megszámoltam, leírtam a gondolatokat és közben áteresztettem magamon őket. Mélyen, mélyebben, mint amikor felmerültek. Megengedtem magamnak, hogy behatoljanak fájdalmas zónákba is. Csak hagytam és átéltem. Némelyik magától megkérdőjeleződött, másokat megkérdőjeleztem. Ilyen a Munka. Így működik. Magától, ha engedem.

Szentendrén csoportosan és egyénileg is dolgozunk A Munka önvizsgálati módszerével. A legközelebbi összejövetel 2011. október 28.-án, pénteken 19 órától lesz a Natura Életmód Stúdióban.