AMIT A MOTIVÁCIÓ ELREJT ELŐLED

MOTIVÁCIÓ

Vannak, akiknek többre van szüksége az átlagnál...

Az egyik tanfolyamra készülve jutott eszembe a motiváció témája. Már többször dolgoztam ezzel, felfedezve a motivációkat, mozgató rugókat, melyek az életem állandó résztvevői, de írásban még nem jegyződött le.

Mi a motiváció?

Neked mi az? Mielőtt továbbolvasnál, fogalmazd meg! Igazából úgysem az én vagy bárki más válaszaira vagy kíváncsi, hanem a sajátodéra. (A kérdések feltevése és a megválaszolása arra jó, hogy feltárd, önmagad számára láthatóvá tedd, ami benned gondolati és érzés szinten van. A feltárás nélkül nem nagyon nyílik a látóterünk, a tapasztaló terünk és benne ragadunk a jól megszokott gondolati és érzés körökben.)

Én arra jutottam, hogy az a motiváció, amikor valamit el akarok érni, meg akarok valósítani, hogy az a valami jobbá váljon, vagy boldogabb, elégedettebb stb. legyek.

Mit szeretnél jobbá tenni az életedben?  Írd le! (ez az, amin változtatnál)

Pl. Szeretnék végre békében, kiegyensúlyozottan élni. (ez az irány, a motiváció)

Úgy tűnik, hogy van egy részünk, ami sokszor mondogatja, hogy: Javítsd ki, tedd jobbá, változtass rajta. Ez rendben is van addig a pontig, amíg ezzel békében vagyunk, amíg ez nem szül bennünk feszültséget. Sokakban viszont nagyon erős ez a jobbítási, megváltoztatási vágy. A kényszerességig fajul bennük. Mindig ezen dolgoznak, ami rengeteg energiát emészt fel, és feszültséggel jár.

Ez a kényszer nagyon erős hiedelmeken alapul. Mélyen belénk ivódott, hogy elégtelenek vagyunk, kevesek, bénák, gyengék vagyunk. Ezek mind a viszonyításból, a dualitásból származtathatóak, és a szüleinken, nagyszüleinken, nevelőinken, tanárainkon, barátainkon keresztül égtek belénk, váltak a hitrendszerünkké. (És persze haragudhatunk rájuk, amivel semmire sem megyünk, csak újabb feszültségek keletkeznek bennünk! Az önvizsgálatokon keresztül megismerve magunkat és a működésinket, megismerjük őket is. Ők is ugyanabban nőttek fel, ugyanúgy beléjük égtek a hiedelmek, és nem tudatosan adták nekünk tovább.)
Amikor felismerhetővé válik ez a feszült, kényszeres vagy vágyott jobbítási, megváltoztatási törekvés, akkor van lehetőségünk arra, hogy kezdjünk vele valamit. Amikor már nagyon nem tetszik, ami van körülöttem, egyszer csak felbukkan a kíváncsiság, hogy mi is történik itt valójában. Ez az önismereti út első, tudatos pillanata. És itt az azonosult elme ezerrel tiltakozik, harcol, igazol, menekül, mert mint értelmező gépezet, nem tudja, nem meri felfogni, hogy az eddigi élete egy nagy illúzióhalmaz. Ezt rendkívül félelmetesnek éli meg. Mindenfélét ki is talál, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia. Próbálja elnyomni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és érzéseket.

Ha épp itt tartasz, légy türelmes és gyengéd magadhoz, mint a bölcs édesanya az enni tanuló gyermekéhez. Tudja, hogy evőeszközzel megtanulni enni nem könnyű! Sok gyakorlás szükséges hozzá. Még ebben a rohanó világban is kell elég idő az idegrendszernek arra, hogy kialakuljanak és bejáratódjanak az idegpályák, amik a mozgásért felelősek.
Ugyanígy idő kell ahhoz is, hogy az elme megszokja ezt az új nézőpontot. Hogy megtapasztalja, nincs ebben semmi félelmetes. Hogy megtanulja, mit kezdjen az érzésekkel, a vetített történeteivel, viszonyítás nélkül.

Ne érts félre! Nincs a motivációval semmi baj. Alapmotivációnk az életben maradás. Fontos, hogy ez az alapmotiváció tevődött át azokra területekre, ahol messze nincs szó életben maradásról. Ezekre a motivációkra nézhetünk rá az önvizsgálatok segítségével, ezekről jöhet le a feszültség.

És vajon miért van erre szükségem? Miért kell megváltoztatnom, jobbá tennem ezt? Ezt a kérdést is válaszold meg mielőtt továbbolvasol!

Az önvizsgálatokkal feltárulhat számodra mindaz, amit egy konkrét dologgal kapcsolatban beléd égett. Ezeknek a dolgoknak a megkérdőjelezésével tovább haladhatsz ezen az önismerkedős úton.

Én azt találtam, hogy azért kell bármit, bárkit (akár önmagamat) jobbá tennem, mert azzal valami baj van. Nem jól működik, így nem elég jó.

Pl. Megértőbbnek kellene lennem. Ilyenkor valami hiány történet aktiválódik bennem, valami nincs rendben velem. Pl. érzéketlennek gondolom magam. Aki érzéketlen, az pedig nincs rendben, hiányos és meg kell javítani. Ilyenkor elhiszem, hogy ilyen, érzéketlen vagyok és nem is nagyon tudom magam másmilyennek látni. Ez a zárt elme a működése, beszűkül az általa igaznak tartott vélekedésbe. Elhisz egy gondolatot és hosszabb-rövidebb ideig ragaszkodik hozzá. Ilyen esetben aktiválódik bennem az Érzéketlen-én, ami egy Hiány-én, hiány-történet. Ez - másképp fogalmazva - az elhitt gondolatokkal és érzésekkel való azonosultság.
Figyelmedbe ajánlom egy korábbi bejegyzésemet, ami az elme működésével, az azonosulás folyamatával foglakozik: http://a-munka.blogspot.hu/2013/06/az-elme-ebredese.html

A legegyszerűbb megfogalmazásban a motiváció = változtatási, jobbá tevési vágy, kényszer.

Ha a konkrét helyzetbe belenézve nem jelenik meg benned feszültség, akkor ez nem motiváció, vagy nem stresszes számodra a várható kimenetele. És persze ebben az esetben is épülésedre szolgál a vizsgálódás. 

Ha már felismerhetővé vált a jobbítási, változtatási kényszered, vágyad, és a motiváció már túl sok feszültséggel jár, nézz körül itt a blogon vagy jelentkezz az egyik aktuális ÖnMunka tanfolyamra!

Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapcsomag az alábbi linkre kattintva:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

ONLINE Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag itt:

http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

SCOTT KILOBY: ÖNSZERETET VIDEÓ

Mennyi mindent hittünk el a szeretetről! Hogy elfogadó, gyengéd, örömteli, megengedő, megbocsátó, kellemes, együtt érző és még sorolhatnám a jelzőket. És amikor ezek a jelzők nincsenek vagy épp az ellenkezőjük van egy adott helyzetben, akkor az már nem szeretet. Más címkét kap, és innentől nyomban kezdjük rosszul érezni magunkat. Elhittük, hogy a szeretet egy olyan JÓ dolog, aminek az ellentéte ROSSZ. Miközben a 'gyengéd' és a 'nyers' csak történet. Mit is jelent ez? Csak azt, hogy mindkettő viszonyítás és nagyon is szubjektív.

Scott ebben videóban rámutat, hogy a 'rossz' dolgok, amik nem tetszenek más emberekben viselkedésében, csupán visszatükrözik az elhitt hiányosságainkat, a Hiány-énünket, azokat az azonosulásainkat, amik azt mondják: 'Nem vagyok elég jó'! Ez a viszonyítás okozza az elkülönültség érzetét, ami gondolatok, mentális képek és testi érzetek összessége.

Amikor őszintén beismered, hogy 'Nem vagyok elég jó', akkor nyílik lehetőséged ténylegesen találkozni ennek a nem rendben levőségnek, hiány-énnek az aspektusaival. Amint szembenézel ezzel a hiány-történettel, akkor van végre lehetőséged találkozni azzal, amivé elhitted magad. Pontosabban azokkal a gondolatokkal és kapcsolódó érzésekkel, amik ezt bizonygatják a számodra. És a gondolatokra, szavakra, képekre, érzetekre feltett kérdéssel, hogy 'Ez az, aki nem elég jó?', láthatsz rá, arra, hogy nincs itt olyan, aki 'nem elég jó'. Csak szavakat, képeket és érzéseket fogsz találni, melyek mind energiák, amik címkék nélkül csak vannak, nem okoznak semmit. Így a feszültség is semmivé foszlik.

FÉRFI IDENTITÁSOK

Mi az identitásunk?

Gyakran merülnek fel bennem kérdések. Sok mindent megtanulunk, miután megszületünk és cseperedünk kisfiúvá, kamaszodunk, és felnőtt férfivé válunk.

Lexikon szerint ez az identitás fogalma: „Az identitás én-azonosság, önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, mely a "teljes én" érzésével társul. A személyiségfejlődés eredménye, a  szocializáció eredménye, az emberi kölcsönhatások során jön létre.”

A én (J) megfogalmazásomban azon elhitt gondolatok és a hozzá kapcsolódó érzések összessége az, amit ’én’-ként értelmeztem. Minden, amit mondtak nekem (kisfiam, egy fiú ilyen meg olyan, a kislányok pityeregnek stb.) és amit mutattak, azzal, ahogyan éltek azok, akik körülöttem voltak az életutamon hozzátett az identitásomhoz. Folyamatosan érnek minket ingerek és ezeket – többnyire az adott társadalmi-kulturális környezet mintájára – értelmezzük. Leegyszerűsítve elhisszük magunkat. Azt mondják fiú vagy és elhiszed. Azt mondják erős vagy gyenge vagy és egy idő után elhiszed, és így tovább megy mindennel. És mivel viszonyítanak minket, kialakul bennünk (elhisszük) egy értékrendszer. Értékelünk (viszonyítunk, megítélünk) másokat és persze magunkat is. Párhuzamosan kialakul az önértékelés is. Így hisszük el magunkat.

Kicsit visszanéztem az utam eddigi részére, fontosabbnak ítélt állomásokra és ezt találtam:

• Kukival születtem. Azt mondták: - Fiú.
• Kék ruhákat kaptam, nadrágot és inget, mert fiú vagyok.
• Kisautót kaptam ajándékba, meg labdát, puskát. Egy fiúnak ez kell.
• Azt mondták rossz vagyok, verekedős. Egy fiúnál ez elmegy.
• Lehorzsoltam a térdem, katonadolog.
• Fociztam és karatéztam. Fiús sportok.
• Begyújtottam, füvet nyírtam, kocsit mostam. Férfi munkák.
• Katonai főiskolára jelentkeztem pilótának, szerencsére nem vettek fel.
• Besoroztak. Ez is katonadolog.
• Férj lettem, apa lettem.
• Még a daganatom is férfias helyen volt.
• Autószerelőnek tanultam.
• Elváltam és nulláról újrakezdtem. Igazán tökös, kemény fickó.
• Új család, kettő + 1 gyerek. Bevállalós pasi.
• Házat építettem. Kétkezű melósként. Egy férfi erre is képes.
• Önismeretre adtam a fejem. Ez a legférfiasabb J

Az eddigi életem kiemelt részeiben 16, kemény, férfi identitás. A sok aprócskát nem is említem.

Jól elhittem, hogy férfi vagyok. És ezzel semmi baj. Ez a természetes, mondhatnánk.

És akkor jön a bibi. Ugyanis (a viszonyítások világában), ha valamilyen vagyok, akkor annak az ellenkezője is előfordulhat. És elő is fordul J

Nézzünk egy listát arról, hogy hol nem voltam ezekben az azonosulásokban eléggé fiú, férfi:

• Eleinte még nem álltam ellen a férfi identitásnak.
• Verekedni nem szerettem. Féltem, hogy megvernek, bajom lesz.
• Ha elestem és véreztem, akkor - közterületen - tartottam magam, de ahogy egyedül maradtam, sírtam vagy fájlaltam.
• A focit abbahagytam, mert orrba vágtak. A karatét abba kellet hagynom, mert orrba vágtak. Menekültem.
• A főiskolára nem vettek fel. Béna voltam.
• A laktanyából el-elszöktem, mert nem bírtam a korlátokat. Gyenge voltam.
• Férjként, az első házasságomban, megbuktam. Apaként, akkoriban dettó.
• Az autószerelés nem jött be. Túl koszos meló. Puhány voltam. 

Csak, hogy pár ’nem vagyok eléggé férfi’ identitást említsek.

Szépen, rendben elhittem magam fiúnak, majd férfinak és eközben elhittem magam nem eléggé férfinak is.

Az elmúlt években sok férfi és kevésbé férfi hiedelmet kérdőjeleztem meg. Feltettem a kérdéseket és megcsináltam a megfordításokat. Az utóbbi pár hónapban kerestem a férfi identitásokat a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal. Sok teljesen feloldódott, nem hagyva feszültséget maga után. Néhány még itt van. Újra elhívődik. Újra ránézek. És puhul, ritkul, csendesedik. Némelyik erősödik, feszültséggel telik. Így vagyok.

És egyre kevesebb az ítéletem magamról. Magamról, mint férfiról. És másokról is.

Imádom ezt! Meg utálom. Azt is imádom, mikor utálom. Jó imádni meg utálni. Jó érezni és kifejezni az érzéseket. Nem kell mindig férfiasan, józanul lenni. Nem kell tartani magam. Egyre többet lehetek ilyen is, meg olyan is. Egyre többet vagyok. Vagyok azzal, ami éppen van. És kapom hozzá a lehetőségeket, hogy megéljem minden részét ennek a világnak J

Ha neked is vannak hasonló identitásaid, és ha eljött a pillanat az életedben, gyere és nézzünk rá együtt a FÉRFI hiedelmekre!
További információ itt: A Munka

TE HOGYAN BÁNSZ A GONDOLATOKKAL?

"Nem én csinálom a gondolataimat; ők csinálnak engem - míg meg nem kérdőjelezem őket." Byron Katie

Közel 40 évet éltem úgy, hogy észre sem vettem milyen sok gondolat cikázik naphosszat a fejemben. Sokszor csak bevillan, még csak nem is tudatosodik bennem, máskor hosszasabban időzik vagy egyikből a másikba vándorol. A gondolatok önálló életet élnek. Nincs nagy hatásom rájuk, nem kopogtatnak, mielőtt betérnek az észlelésem ajtaján, nem kérdezik, hogy meddig maradhatnak és még csak el sem köszönnek, mikor elhagynak. Jönnek-mennek és egyáltalán nem foglalkoznak velem. Bezzeg én! Mást se csinálok, mint marasztalnám a kedveseket és kitessékelném a zavaróakat. Miért csinálom ezt!? Erre a kérdésre azt a választ találtam valahol, ahol a gondolatok lelassulnak vagy el is csendesednek, hogy kontrollálni akarom őket. Mégpedig azért, mert az a megélésem, hogy a gondolatok befolyásolják, sőt még korlátozzák is az életemet. Szabadon áramlanak és nem vesznek figyelembe. A Munka arra tanít, hogy a dolgokat megváltoztatni nem tudom. Az egyetlen, amin változtatni tudok az a hozzáállásom. A kontroll és az igazam helyett a kíváncsiságot használva, a "nem tudom"-ból nézve, ahogy azt a pici gyerekek teszik. A pici gyerek, úgy fél-egyéves koráig még nem akar irányítani, nem akar semmit, csak tapasztal. Aztán fokozatosan megtanul akarni. Mi tanítjuk meg. Mi korlátozzuk, irányítjuk, kontrolláljuk. Mi szülők, nagyszülők, óvónénik, tanárok. Megtanulja, hogy vannak jobb és rosszabb dolgok. Megtanulja, hogy mit kell tennie, hogy előidézze a jobbat és elkerülje a rosszabbat. Megtanulja azt, amit én is csinálok a gondolatokkal. Beleszűkülünk a viszonyítások világába. És ha a világunk passzol a valósággal, akkor rendben lévőnek éljük meg az életet. Ha viszont a világunk nem passzol a valósággal, szenvedjük az életet. És ez az egész fejben (elmében vagy hol) zajlik. Gondolat és viszonyítás nélkül nem marad más, mint a puszta megtapasztalás, az Élet.

Az viszont a nagybüdös helyzet, hogy vannak gondolatok és viszonyítás! Megtanultuk és elhittük, hogy vannak és olyan valóságosak. Legalábbis észleljük a gondolatokat és viszonyítjuk a jelenségeket. Milliónyit hittünk el belőlük. Rengetegen vannak! És ilyen sokkal nem lehet mit kezdeni! Egyszerre nem. Csakis egyenként. A jó harcos sem tud legyőzni egyszerre több támadót. Egyesével bánik el velük. És azért képes erre, mert megtanulta, hogy hogyan kell. Jól kigyakorolta. Aztán idővel, a harcok során, rájöhet, hogy a háborúság benne van és az ellenség, a helyzetek csak önmaga kivetülése. Hogy igazából, amint megszűnik a belső háború, lassan megszűnik a külső is. Én is harcoltam, fizikailag. És erre jutottam. Ma már többnyire csak fejben harcolok, természetesen magammal és ez kivetül a környezetemre. A gondolatokkal szállok szembe és azt hiszem ellenségek. Pedig a gondolatok is csak engem tükröznek. Jól megítélve őket és megvizsgálva ezeket az ítéleteket, megláthatom ezt. Megláthatom, hogy mit hittem el megszületésem óta. Hogy kinek hittem el magam. És megláthatom, hogy hol nem passzol a történetem a valósággal.

Nemrégiben facilitáltam valakit, akinek éppen nagyon pörögtek a gondolatkerekei. Próbáltam lassítani, fókuszálni, csendesíteni, nem sok sikerrel. Vagy két és fél órán keresztül ment ez így, amikor egyszer csak elkezdtek folyni a könnyei, csak sírt csendesen. Azt hiszem, leállt a nagy gondolatfolyam vagy nagyon belassult és percekig nem szóltunk csak néztük egymást.

Rengeteg a gondolat és szélsebesen áramlik, aztán kevés és lassan csordogál. Hol ilyen, hol olyan. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb, amit tehetek az az, hogy tudatosan ránézek egy gondolatra, technikásan leírom és megvizsgálom. Mint a harcos több ellenféllel. Egyesével foglalkozom velük. És lehet, hogy az x-edik gondolat már nem lesz olyan intenzív. A harcban is többnyire így van. Amikor a harcos elbánik pár ellenféllel (akik eleve valószínűleg a legbátrabbak, legerősebbek voltak és nem mindig így van) a többi könnyebben feladhatja. Látják, hogy nincs esélyük. (Persze olyan is van, hogy nem a legerősebbek támadnak először) Talán a gondolatokkal is így van. A hiedelmek közül is sokszor eleinte az erősebbek jönnek, sőt vissza-vissza is térnek, aztán az egyre gyengébbekkel találkozunk. (Az is igaz lehet, hogy előbb a gyengébb töltetű hiedelmekkel találkozunk.) És gondolom, hasonlóképpen egy idő után mintha megfutamodnának, illetve ilyenkor már mi nem állunk ellen annyira a gondolatoknak. Meghagyjuk nekik a szabad áramlást. Hiszen ugyanolyan létjogosultságuk van, mint a másik embernek, akit ellenfélnek hiszünk.

Mint a harcban a győzelem vagy az önmagunkkal folytatott harcra való rádöbbenés, a gondolatok megkérdőjelezése és a vizsgálódás is ad valamiféle önbecsülést. Megteszem és ennek értéke van.

A Munka és az Élő Önvizsgálat ennek tudatos megtapasztalásában segít. Amíg azt hiszed, hogy a gondolatokat Te gondolod és nem veszed észre, hogy Te az észlelője vagy a gondolatoknak és más jelenségeknek, addig ezek a módszerek nem fognak neked túl sokat adni. Intellektuális tornagyakorlatok lesznek csupán a felszínen. A mély megtapasztaláshoz elmélyülésre, ránézésre, vizsgálódásra, kíváncsiságra, csendességre van szükséged.

Azt hiszem, hogy a Valami vagy a Semmi, természetéből fakadóan egyensúlyra törekszik. Nincs folyton gondolat és nincs teljes és örök csend sem. A világ változik, az élet változik, a dolgok változnak, ahogy a bölcsektől hallom, ez a változás az állandó. És az is lehet, hogy ez sem :-)

Arra hívlak, hogy találkozz a gondolatokkal egyesével! Hogy találkozz Magaddal!

AMIRE SZÜKSÉGED VAN A KÉRDÉSEK MEGVÁLASZOLÁSÁHOZ

Az alábbi írás egy feladatnak készült a Mélyülő csoportnak, aztán lett belőle egy bejegyzés :-) Imádom a Valóságot! (Amikor épp nem utálom.) :-)
Szeretettel ajánlom Mindenkinek, elmélyülésre!

IGAZ EZ? Nagyon szeretem ezt a kérdést. Olyan egyszerű. És amilyen egyszerű, olyan ritkán tesszük fel. És ha fel is tesszük, olyan összetett, koncepciózus válaszokat adunk, hogy az szinte kibogozhatatlan. Pedig, ha kicsit csendesítjük az elmét - megengedve neki, hogy a gondolatok és érzések szabadon megjelenjenek benne; és megengedve magunknak, hogy ne kezdjünk velük semmit, csak hagyjuk, hadd legyenek - megláthatjuk az igazat. Azt a tiszta igazságot, ami mentes a koncepcióktól, az ítéletektől és a viszonyítástól. Ebben a csendben meglelhetjük azt az igazságot, ami abban a pillanatban a miénk. És honnan tudhatjuk, hogy ez az igazság? Onnan, hogy nincs benne feszültség.

Nincs más dolgunk, csak együtt lenni a hiedelemmel és a kérdéssel: Igaz ez? Úgy is megkérdezhetjük, hogy: Mi a konkrét bizonyíték az adott gondolat igazságára? Pl. Karcsi megbántott! Mi a bizonyíték erre? Mi történt valójában? Mik a konkrét tények? Tudhatom, hogy mi volt a szándéka? Egyáltalán volt-e szándéka? Tudhatom, hogy mi zajlott benne, miközben azt tette/mondta, amivel engem „megbántott”?

Tedd fel a kérdést és várj! Az intellektuális válaszra a feszültség nem vagy csak kicsit és átmenetileg csökken. Az igazi válasz, az igazság felszabadít. Békéssé válsz, innen tudhatod, hogy már nem vagy történetben. Karcsi azt mondta, hogy kövér vagyok. Mihelyst meglátom, hogy a „kövérség” a történetem (az alvilág a „megbántott” történetnél mélyebben elhitt gondolat), abban a pillanatban tud szertefoszlani a „megbántott” történet. (És persze a kövérség is történet, de erre - a történet alvilágára - majd később, egy következő bejegyzésben visszatérünk.)

Próbáld ki azt, hogy amikor éppen feszült vagy, amikor épp történetben vagy, csak vedd észre a feszültséget és a történetet. Amíg a feszültségre a menekülést választod, minden marad a régiben. Ha kész vagy az igazságra, akkor tapasztald meg a feszültséget, engedd meg a történetnek, hogy ott legyen és vedd észre a gondolatot, ami szemben áll a valósággal. Ehhez kell a csendesség. Arra is fordíthatod az energiádat, hogy bizonygasd az igazad. Mindig megbánt. A múltkor azt mondta, hogy kiállhatatlan vagyok. Így is élhetsz. És ha semmilyen feszültséget nem okoz az igazad, boldog ember vagy. Ha viszont ez nem így van, felteheted ezt az egyszerű kérdést és várhatsz.

Ebben a csendes várakozásban sok mindent megtudhatsz magadról, a hiedelmeidről, történeteidről és a Valóságról. Ez az önismeret útja, az önvizsgálat. A csendességben ismered meg magad, születsz újjá. És így már tudatosan élheted ugyanazt az életet, amit az „első” születésednél kezdtél megtapasztalni. Akkor még nem volt történeted, nem voltak viszonyításaid és ítéleteid. A világot és annak működését, amit ezután ártatlanul (hiszen nem tudtad megkérdőjelezni és megvizsgálni) elhittél, most már megvizsgált hiedelmekkel, újra megtapasztalhatod.

A Munka ehhez a megtapasztaláshoz segít hozzá!