AMIT A MOTIVÁCIÓ ELREJT ELŐLED

MOTIVÁCIÓ

Vannak, akiknek többre van szüksége az átlagnál...

Az egyik tanfolyamra készülve jutott eszembe a motiváció témája. Már többször dolgoztam ezzel, felfedezve a motivációkat, mozgató rugókat, melyek az életem állandó résztvevői, de írásban még nem jegyződött le.

Mi a motiváció?

Neked mi az? Mielőtt továbbolvasnál, fogalmazd meg! Igazából úgysem az én vagy bárki más válaszaira vagy kíváncsi, hanem a sajátodéra. (A kérdések feltevése és a megválaszolása arra jó, hogy feltárd, önmagad számára láthatóvá tedd, ami benned gondolati és érzés szinten van. A feltárás nélkül nem nagyon nyílik a látóterünk, a tapasztaló terünk és benne ragadunk a jól megszokott gondolati és érzés körökben.)

Én arra jutottam, hogy az a motiváció, amikor valamit el akarok érni, meg akarok valósítani, hogy az a valami jobbá váljon, vagy boldogabb, elégedettebb stb. legyek.

Mit szeretnél jobbá tenni az életedben?  Írd le! (ez az, amin változtatnál)

Pl. Szeretnék végre békében, kiegyensúlyozottan élni. (ez az irány, a motiváció)

Úgy tűnik, hogy van egy részünk, ami sokszor mondogatja, hogy: Javítsd ki, tedd jobbá, változtass rajta. Ez rendben is van addig a pontig, amíg ezzel békében vagyunk, amíg ez nem szül bennünk feszültséget. Sokakban viszont nagyon erős ez a jobbítási, megváltoztatási vágy. A kényszerességig fajul bennük. Mindig ezen dolgoznak, ami rengeteg energiát emészt fel, és feszültséggel jár.

Ez a kényszer nagyon erős hiedelmeken alapul. Mélyen belénk ivódott, hogy elégtelenek vagyunk, kevesek, bénák, gyengék vagyunk. Ezek mind a viszonyításból, a dualitásból származtathatóak, és a szüleinken, nagyszüleinken, nevelőinken, tanárainkon, barátainkon keresztül égtek belénk, váltak a hitrendszerünkké. (És persze haragudhatunk rájuk, amivel semmire sem megyünk, csak újabb feszültségek keletkeznek bennünk! Az önvizsgálatokon keresztül megismerve magunkat és a működésinket, megismerjük őket is. Ők is ugyanabban nőttek fel, ugyanúgy beléjük égtek a hiedelmek, és nem tudatosan adták nekünk tovább.)
Amikor felismerhetővé válik ez a feszült, kényszeres vagy vágyott jobbítási, megváltoztatási törekvés, akkor van lehetőségünk arra, hogy kezdjünk vele valamit. Amikor már nagyon nem tetszik, ami van körülöttem, egyszer csak felbukkan a kíváncsiság, hogy mi is történik itt valójában. Ez az önismereti út első, tudatos pillanata. És itt az azonosult elme ezerrel tiltakozik, harcol, igazol, menekül, mert mint értelmező gépezet, nem tudja, nem meri felfogni, hogy az eddigi élete egy nagy illúzióhalmaz. Ezt rendkívül félelmetesnek éli meg. Mindenfélét ki is talál, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia. Próbálja elnyomni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és érzéseket.

Ha épp itt tartasz, légy türelmes és gyengéd magadhoz, mint a bölcs édesanya az enni tanuló gyermekéhez. Tudja, hogy evőeszközzel megtanulni enni nem könnyű! Sok gyakorlás szükséges hozzá. Még ebben a rohanó világban is kell elég idő az idegrendszernek arra, hogy kialakuljanak és bejáratódjanak az idegpályák, amik a mozgásért felelősek.
Ugyanígy idő kell ahhoz is, hogy az elme megszokja ezt az új nézőpontot. Hogy megtapasztalja, nincs ebben semmi félelmetes. Hogy megtanulja, mit kezdjen az érzésekkel, a vetített történeteivel, viszonyítás nélkül.

Ne érts félre! Nincs a motivációval semmi baj. Alapmotivációnk az életben maradás. Fontos, hogy ez az alapmotiváció tevődött át azokra területekre, ahol messze nincs szó életben maradásról. Ezekre a motivációkra nézhetünk rá az önvizsgálatok segítségével, ezekről jöhet le a feszültség.

És vajon miért van erre szükségem? Miért kell megváltoztatnom, jobbá tennem ezt? Ezt a kérdést is válaszold meg mielőtt továbbolvasol!

Az önvizsgálatokkal feltárulhat számodra mindaz, amit egy konkrét dologgal kapcsolatban beléd égett. Ezeknek a dolgoknak a megkérdőjelezésével tovább haladhatsz ezen az önismerkedős úton.

Én azt találtam, hogy azért kell bármit, bárkit (akár önmagamat) jobbá tennem, mert azzal valami baj van. Nem jól működik, így nem elég jó.

Pl. Megértőbbnek kellene lennem. Ilyenkor valami hiány történet aktiválódik bennem, valami nincs rendben velem. Pl. érzéketlennek gondolom magam. Aki érzéketlen, az pedig nincs rendben, hiányos és meg kell javítani. Ilyenkor elhiszem, hogy ilyen, érzéketlen vagyok és nem is nagyon tudom magam másmilyennek látni. Ez a zárt elme a működése, beszűkül az általa igaznak tartott vélekedésbe. Elhisz egy gondolatot és hosszabb-rövidebb ideig ragaszkodik hozzá. Ilyen esetben aktiválódik bennem az Érzéketlen-én, ami egy Hiány-én, hiány-történet. Ez - másképp fogalmazva - az elhitt gondolatokkal és érzésekkel való azonosultság.
Figyelmedbe ajánlom egy korábbi bejegyzésemet, ami az elme működésével, az azonosulás folyamatával foglakozik: http://a-munka.blogspot.hu/2013/06/az-elme-ebredese.html

A legegyszerűbb megfogalmazásban a motiváció = változtatási, jobbá tevési vágy, kényszer.

Ha a konkrét helyzetbe belenézve nem jelenik meg benned feszültség, akkor ez nem motiváció, vagy nem stresszes számodra a várható kimenetele. És persze ebben az esetben is épülésedre szolgál a vizsgálódás. 

Ha már felismerhetővé vált a jobbítási, változtatási kényszered, vágyad, és a motiváció már túl sok feszültséggel jár, nézz körül itt a blogon vagy jelentkezz az egyik aktuális ÖnMunka tanfolyamra!

Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag és Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapcsomag az alábbi linkre kattintva:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

ONLINE Byron Katie - Munka-Módszere Alapcsomag itt:

http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

AZ ELME ÉBREDÉSE

Byron Katie – Az öröm ezer neve című könyvéből osztok meg veled néhány részletet, melyek segítségével könnyebbé válhat az önfelismerés útja. Születésünktől fogva az elme (nevezzük így azt a részünket, amin keresztül felfogjuk a világot) fokozatosan, mély álomba merül. Úgy értem, hogy eleinte mindent önmagában tapasztal, nem címkéz és elemez, egyszerűen jelen van. Tanúja, nem pedig – a hagyományos értelemben – ’aktív’ résztvevője a történéseknek. Aztán megtanul értelmezni. Szavakat hall, amiket – eleinte a szülők, a szűkebb és tágabb környezet, később önmaga – összeköt képekkel (pl. a ’fa’ szót egy fa képével), helyzetekkel (kidőlt fa, nagy fa, korhadt fa) és érzésekkel (nagy fa-csodálat, korhadt fa-undor, kidőlő fa-félelem). Persze ez tudattalan összekötés, nem akaratlagos. Az elme megtanul értelmezni. És közben azonosul a gondolatokkal és érzésekkel.

„Amint az elme felismeri önmagát, abbahagyja a saját gondolataival való azonosulást. Ez pedig óriási nyitott teret hagy maga után. Az érett elme bármilyen gondolattal jól elvan; sosem fenyegeti ellenállás vagy konfliktus, mivel tudja, hogy nem lehet őt hátráltatni. Amikor nincs védelmezni kívánt pozíciója vagy identitása, bárhová elmehet szabadon. Sosincs semmi veszítenivalója, hiszen alapvetően semmi nem is létezik. Nevetés árad ki belőle, és a hála könnyei is, saját természetének megtapasztalása révén.”

Amikor felismered az elme működési mechanizmusait, az életed megváltozik. Fura és félelmetes is lehet, hogy rálátsz ezekre a működésekre, miközben folyamatosan kattognak a gondolatok a fejedben, hogy ’Ha ez mind csak értelmezés, akkor mi van, mi valóságos?’ és jönnek a legkülönfélébb ’rossz’ érzések. És az elméd keresi a régi normákat és menekül az ismerős gondolatokba és érzésekbe, még ha azok fájdalmasak vagy szorongást keltőek is.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.”

Tudatosan megvizsgálva a gondolatokat és érzéseket, fokozatosan, kiazonosulhatsz ezekből a megtanult, elhitt működési mintákból. A tudatosan mindössze annyit jelent, hogy ’nem értelmezve’, ’nem azonosulva’, mondjuk úgy, hogy ’kívülről ránézve’ szemlélőként tapasztaljuk meg a történéseket. Így, önmagukban, a rájuk aggatott címkék nélkül vizsgáljuk a felbukkanó gondolatokat és érzéseket.

„A kérdezést végző rész az elme semleges része, mely képes az elmét az egyik polaritásból a másikba átvinni. Ez a semleges rész lehetővé teszi a zavarodott, beragadt, jól-tudom polaritásnak, hogy megnyissa magát az elme azon polaritása számára, mely azokat az ép, tiszta, szeretetteljes válaszokat rejti, melyek a jól-tudom elmének is értelmezhetőek. A semleges résznek nincs motivációja vagy vágya, „kellenéje” vagy „nem kellenéje”; hídként szolgál az egyik polaritásnak, hogy átkelhessen a másikhoz. És ahogy a jól-tudom elme egyre tanultabbá válik, feloldódik a bölcsesség polaritásában. Ami pedig visszamarad, az teljesen ép(eszű), osztatlan és szabad. Természetesen, mindez csak egy metafora, mivel összesen egy elme létezik. A lényeg azonban annyi, hogy amikor az elme zárva van, a szív is zárt; amikor pedig az elme nyitott, a szív is nyitva áll. Vagyis, amennyiben szeretnéd megnyitni a szívedet, kérdőjelezd meg a gondolataidat.”

Tehát az önvizsgálatot a ’Nem Tudom’ elméből, a nem-tudás teréből végezzük. Ehhez eleinte lehet, hogy segítségre lesz szükséged. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy több-kevesebb idővel egyedül végezd az önvizsgálatokat, hiszen a kérdések és a válaszok is Benned vannak.

„Az önvizsgálat nyomán mindig egyre kevesebb történeted marad. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg önvizsgálatot nem tartasz. Nincs történet, mely te lennél, amely feléd vezet. Minden sztori tőled elfele vezet. Te az vagy, aki az összes történet előtt létezik. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre kerül.”

A történetekből, értelmezésekből kifelé vezető úton egyre többször tapasztalhatod meg a dolgokat önmagukban. A gondolatok és érzések nem valószínű, hogy el fognak tűnni, csak az értelmezés nélküli megtapasztalás teszi őket majd mássá. Nem lesznek téves értelmezések, szorongássá azonosult érzések. Lesz öröm és bánat, csak tiszta megtapasztalásban, teljesen átélve, megélve, címkék nélkül, hogy ez jó vagy rossz.

„Az önvizsgálat túlsó oldalán az élet annyira egyszerű és nyilvánvaló, amilyet innen, önvizsgálat nélkül képtelenség elképzelni. Minden tökéletesnek tűnik úgy, ahogy éppen van. Ezen a helyen nincs szükség reményre és hitre.”

Pihenj a tapasztalásokban értelmezések nélkül, önvizsgálj ezzel a két csodálatos módszerrel és élvezd az életet a hiedelmekkel együtt vagy azok nélkül!

„Az önfelismerés hozadéka egy állandó kegyelmi állapot. Ezt az állapotot nem lehet keresni vagy megtalálni. Más irányból érkezik, és teljesen átveszi feletted a hatalmat. Oly hatalmas, hogy képtelenség elhalványítani vagy befedni. A rövid verzió ennyi: „az önmagába szerelmes elme”. Önmagának teljes, totális elfogadása és elfogyasztása, mely ugyanabban a pillanatban már vissza is tükröződik a központi helyre; mint a fúzió. Amikor erről a helyről éled az életedet, hazaérkeztél.”

Ha az elején tartasz vagy elakadtál az önvizsgálatokban gyere egyéni konzultációra (akkreditált facilitátorok itt), tanfolyamra (vidéki tanfolyamok itt, fővárosi tanfolyamok itt) vagy csatlakozz a Facebook-on az ÖNVIZSGÁLATOK csoporthoz itt.

KIÚT AZ ÍTÉLETEK ÁRNYÉKÁBÓL

Az elmúlt években egyre intenzívebb a megtapasztalásom arról, hogy a bennünk megjelenő ítéletek milyen módon gyakorolnak hatást az életünkre.

Az számomra kétségtelen, hogy ezek az ítéletek – vagy nevezhetjük őket megtanult, elhitt értékrendszernek, viszonyítási pontoknak, identitásnak is – és a velük együtt járó gondolat és érzés, érzelem sokaság időnként feszültséget hoznak az életünkbe.

Arra láttam rá és csodálkozom rá nap, mint nap, hogy az említett ítéletek teljesen automatikusan jelennek meg bennünk. És ez vonatkozik a „pozitív” és „negatív” ítéletekre is. Azért tettem idézőjelbe ezeket a szavakat, hogy kiemeljem – még az ítéletet is megítéljük. Pozitívvá és negatívvá bélyegezzük. Persze ez is automatikus. Gondolhatjátok, hogy nem az. Mondhatjátok, hogy: Én tudatosan, átgondolva, józanul ítélek, értékelek, viszonyítok. És persze ezekkel semmi baj nincs. Nem arról van szó, hogy mondjuk akár egy súlyos bűncselekményt is hagyjunk figyelmen kívül. Mindössze arról, hogy amennyiben egy helyzetben valakit vagy valamit megítélünk és ez bennünk feszültséggel, rossz érzésekkel és kusza gondolatokkal jár, akkor ugyanabban a helyzetben ott a lehetőség a változásra is. A feszültség a mi ébresztőóránk. Ott csilingel szüntelen, amikor az ítéleteinkkel szembe megyünk a valósággal. Amikor azt gondoljuk, hogy valaminek nem úgy kéne lennie. Miközben éppen úgy van. Csak ez a pici ellenállás a valóságnak, annak ami épp van, mekkora feszültséggel jár!?

Visszatérve az automatikus működéseinkhez, megfigyelted már egy napodat percről percre úgy, hogy mennyire vagy tudatos, a jelen pillanatot teljesen megélő és mennyire tudatosság nélküli robot?

A legmeglepőbb tapasztalataim ezekből a robot üzemmódokból fakadnak, amikor értetlenül állok egy cselekedetem, érzésem, gondolatom vagy mondatom előtt (illetve után). Nem értem, hogyan történhetett, hogy gondolhatok vagy érezhetek ilyet, hogyan mondhattam ezt és ezt. Mintha nem is én csináltam volna. Valószínűleg veletek is fordult elő már ilyesmi.

Engem ezek a nem tetsző, automata működések indítottak el azon az úton, amely mentén, szépen egyesével, találkozok és ránézek az adott helyzetekre. Az is megfigyelhető, hogy kerültek ezzel teljesen párhuzamosan az életembe azok a lehetőségek, amik ezt a folyamatot segítik.

Jelenleg a legnagyobb segítség a számomra a Munka, Byron Katie hiedelem megkérdőjelező, valóság vizsgálata és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai. Ez a két módszer nagyban támogat ezen az úton.

Hogyan alakulnak ki az ítéleteink? A kérdés megválaszolásához a születésünkig kell visszamenni. (Lehet, hogy ez előtt is lehet keresgélni, de erre nekem nincs rálátásom.)

Szerencsére vannak gyermekeim, akiknek ott voltam a születésénél és a felnövekedésüknél. A sajátomra ugyanis nem emlékszem, csak úgy 3-4 éves koromtól. Pedig az életünk első 3-4 éve a legmeghatározóbb az ítéletek kialakulása szempontjából.

A megszületett gyermekeimen mind a születésük pillanatában, mind az első hónapokban azt láttam, hogy teljesen rendben vannak mindennel. Persze nekem is megvoltak a történeteim, hogy azért sír, mert fáj a pocija stb. Mégis, ahogy néztem őket, néztem a szemükbe, valami olyan határtalan békesség sugárzott belőlük, amire nincsenek szavaim.

És ahogy teltek múltak a hetek, hónapok, évek szépen megtanulták tőlünk, hogy mi jó és rossz, kellemes és fájdalmas, szép és csúnya és így tovább. Megtanultak viszonyítani és ítélkezni. És ez az élet rendje. Teljesen természetes. Persze, egy tudatosabb létezésben, egy tudatos szülő biztosan másképp nevelné fel a gyermekét. Az is rendben van. És az is, amiben én nőttem fel, amiben én neveltem fel a gyermekeimet. Én ezen keresztül jutottam idáig és ezen tapasztalások szolgálnak alapul a további életemhez.

Most, a tapasztalataimmal, már tudatosabban, jelenlévőbben, mélyebben tudom megélni az életet. És minden egyes apró vagy nagy stressz abban segít, hogy ráláthassak a még meglévő ítéleteimre. Csodás folyamat.

Gyermekként megtanuljuk a dolgokat olyannak, amilyennek a környezetünk, legfőképpen a szüleink, mutatják meg nekünk. Ártatlanul (hiszen nincs választásunk abban, hogy hiszünk-e nekik vagy sem) és megkérdőjelezetlenül szívjuk magunkba a tudást, tapasztaljuk az életet így a szülők és a környezet szemüvegén keresztül. És azonosulunk énné, aki valójában (ebből a szempontból vizsgálva) nem is mi vagyunk. Aztán meg időnként igen szenvedünk ettől az "illúzió éntől".

Felnőttként – sőt tinikkel is dolgozva, látva a nyitottságukat – akár már gyerekként is rátekinthetünk ezekre az ítéletekre és viszonypontokra, melyek oly sokszor korlátozzák a szabad megélésünket.

Az ítéletek kedves segítők. Állhatatosan és következetesen figyelmeztetnek arra, hogy velük élni milyen. És utat nyitnak afelé is, hogy nélkülük milyen.

Ha már Te is kíváncsi vagy, hogy milyen a kivezető út az ítéletek árnyékából, nézd meg az általam nyújtott lehetőségeket itt a http://a-munka.blogspot.hu/ aloldalain!

TE HOGYAN BÁNSZ A GONDOLATOKKAL?

"Nem én csinálom a gondolataimat; ők csinálnak engem - míg meg nem kérdőjelezem őket." Byron Katie

Közel 40 évet éltem úgy, hogy észre sem vettem milyen sok gondolat cikázik naphosszat a fejemben. Sokszor csak bevillan, még csak nem is tudatosodik bennem, máskor hosszasabban időzik vagy egyikből a másikba vándorol. A gondolatok önálló életet élnek. Nincs nagy hatásom rájuk, nem kopogtatnak, mielőtt betérnek az észlelésem ajtaján, nem kérdezik, hogy meddig maradhatnak és még csak el sem köszönnek, mikor elhagynak. Jönnek-mennek és egyáltalán nem foglalkoznak velem. Bezzeg én! Mást se csinálok, mint marasztalnám a kedveseket és kitessékelném a zavaróakat. Miért csinálom ezt!? Erre a kérdésre azt a választ találtam valahol, ahol a gondolatok lelassulnak vagy el is csendesednek, hogy kontrollálni akarom őket. Mégpedig azért, mert az a megélésem, hogy a gondolatok befolyásolják, sőt még korlátozzák is az életemet. Szabadon áramlanak és nem vesznek figyelembe. A Munka arra tanít, hogy a dolgokat megváltoztatni nem tudom. Az egyetlen, amin változtatni tudok az a hozzáállásom. A kontroll és az igazam helyett a kíváncsiságot használva, a "nem tudom"-ból nézve, ahogy azt a pici gyerekek teszik. A pici gyerek, úgy fél-egyéves koráig még nem akar irányítani, nem akar semmit, csak tapasztal. Aztán fokozatosan megtanul akarni. Mi tanítjuk meg. Mi korlátozzuk, irányítjuk, kontrolláljuk. Mi szülők, nagyszülők, óvónénik, tanárok. Megtanulja, hogy vannak jobb és rosszabb dolgok. Megtanulja, hogy mit kell tennie, hogy előidézze a jobbat és elkerülje a rosszabbat. Megtanulja azt, amit én is csinálok a gondolatokkal. Beleszűkülünk a viszonyítások világába. És ha a világunk passzol a valósággal, akkor rendben lévőnek éljük meg az életet. Ha viszont a világunk nem passzol a valósággal, szenvedjük az életet. És ez az egész fejben (elmében vagy hol) zajlik. Gondolat és viszonyítás nélkül nem marad más, mint a puszta megtapasztalás, az Élet.

Az viszont a nagybüdös helyzet, hogy vannak gondolatok és viszonyítás! Megtanultuk és elhittük, hogy vannak és olyan valóságosak. Legalábbis észleljük a gondolatokat és viszonyítjuk a jelenségeket. Milliónyit hittünk el belőlük. Rengetegen vannak! És ilyen sokkal nem lehet mit kezdeni! Egyszerre nem. Csakis egyenként. A jó harcos sem tud legyőzni egyszerre több támadót. Egyesével bánik el velük. És azért képes erre, mert megtanulta, hogy hogyan kell. Jól kigyakorolta. Aztán idővel, a harcok során, rájöhet, hogy a háborúság benne van és az ellenség, a helyzetek csak önmaga kivetülése. Hogy igazából, amint megszűnik a belső háború, lassan megszűnik a külső is. Én is harcoltam, fizikailag. És erre jutottam. Ma már többnyire csak fejben harcolok, természetesen magammal és ez kivetül a környezetemre. A gondolatokkal szállok szembe és azt hiszem ellenségek. Pedig a gondolatok is csak engem tükröznek. Jól megítélve őket és megvizsgálva ezeket az ítéleteket, megláthatom ezt. Megláthatom, hogy mit hittem el megszületésem óta. Hogy kinek hittem el magam. És megláthatom, hogy hol nem passzol a történetem a valósággal.

Nemrégiben facilitáltam valakit, akinek éppen nagyon pörögtek a gondolatkerekei. Próbáltam lassítani, fókuszálni, csendesíteni, nem sok sikerrel. Vagy két és fél órán keresztül ment ez így, amikor egyszer csak elkezdtek folyni a könnyei, csak sírt csendesen. Azt hiszem, leállt a nagy gondolatfolyam vagy nagyon belassult és percekig nem szóltunk csak néztük egymást.

Rengeteg a gondolat és szélsebesen áramlik, aztán kevés és lassan csordogál. Hol ilyen, hol olyan. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb, amit tehetek az az, hogy tudatosan ránézek egy gondolatra, technikásan leírom és megvizsgálom. Mint a harcos több ellenféllel. Egyesével foglalkozom velük. És lehet, hogy az x-edik gondolat már nem lesz olyan intenzív. A harcban is többnyire így van. Amikor a harcos elbánik pár ellenféllel (akik eleve valószínűleg a legbátrabbak, legerősebbek voltak és nem mindig így van) a többi könnyebben feladhatja. Látják, hogy nincs esélyük. (Persze olyan is van, hogy nem a legerősebbek támadnak először) Talán a gondolatokkal is így van. A hiedelmek közül is sokszor eleinte az erősebbek jönnek, sőt vissza-vissza is térnek, aztán az egyre gyengébbekkel találkozunk. (Az is igaz lehet, hogy előbb a gyengébb töltetű hiedelmekkel találkozunk.) És gondolom, hasonlóképpen egy idő után mintha megfutamodnának, illetve ilyenkor már mi nem állunk ellen annyira a gondolatoknak. Meghagyjuk nekik a szabad áramlást. Hiszen ugyanolyan létjogosultságuk van, mint a másik embernek, akit ellenfélnek hiszünk.

Mint a harcban a győzelem vagy az önmagunkkal folytatott harcra való rádöbbenés, a gondolatok megkérdőjelezése és a vizsgálódás is ad valamiféle önbecsülést. Megteszem és ennek értéke van.

A Munka és az Élő Önvizsgálat ennek tudatos megtapasztalásában segít. Amíg azt hiszed, hogy a gondolatokat Te gondolod és nem veszed észre, hogy Te az észlelője vagy a gondolatoknak és más jelenségeknek, addig ezek a módszerek nem fognak neked túl sokat adni. Intellektuális tornagyakorlatok lesznek csupán a felszínen. A mély megtapasztaláshoz elmélyülésre, ránézésre, vizsgálódásra, kíváncsiságra, csendességre van szükséged.

Azt hiszem, hogy a Valami vagy a Semmi, természetéből fakadóan egyensúlyra törekszik. Nincs folyton gondolat és nincs teljes és örök csend sem. A világ változik, az élet változik, a dolgok változnak, ahogy a bölcsektől hallom, ez a változás az állandó. És az is lehet, hogy ez sem :-)

Arra hívlak, hogy találkozz a gondolatokkal egyesével! Hogy találkozz Magaddal!

ALAPELVEK V. RÉSZ

KERESD MEG A SZENVEDÉST OKOZÓ GONDOLATO(KA)T!

Byron Katie meglátta, hogy minden érzést/érzelmet megelőz egy gondolat. Nem kell ezt elhinned. Vizsgálj meg egy szenvedéssel teli érzést és magad győződhetsz meg róla!

Lássunk egy konkrét példát:

A lányomat nem engedtem el bulizni az éjszakába, ő meg nem szól hozzám, ha mégis, akkor meg azt mondja, hogy: nem hagyom élni, már nem az őskorban élünk, tönkreteszem a fiatal éveit. Ez intenzív érzelmeket vált ki belőlem: elszomorít, hogy nem tisztel; bűntudatom van, hogy túl szigorú vagyok; dühös vagyok, hogy flegmán szól hozzám és elkeseredett, mert ez sokszor előfordul.

Nézzük csak meg miket hittem el, milyen gondolat/ok előzik meg az érzelmeket.

- Szomorú vagyok: elhittem, hogy a gyerek/em/nek tisztelnie, legalábbis elismerni kellene azt, amit és ahogyan teszek érte. Tudhatná (hiszen sokszor elmondtam már neki), hogy az ő érdekében teszem. (Micsoda önhittség a részemről! Később leírom, hogy miért.)

- Bűntudatom van: elhittem, hogy lehetek túl szigorú, hogy bármit is csinálhatok rosszul.

- Dühös vagyok: elhittem, hogy a gyerekem nem szólhat hozzám flegmán, értenie kell, hogy óvni akarom és örülnie, hogy ilyen szülője van.

- Elkeseredett vagyok: elhittem, hogyha flegmán szól hozzám, akkor nem érdekli, hogy jót akarok neki.

Mi is történt? Jött a felsorolt négy érzelem, ami – megvizsgálva - megmutatta, hogy milyen elhitt gondolatok előzték meg. Sokszor nincs konkrét gondolat, mert már jól begyakoroltuk ezeket a sémákat és egyből a testi érzet vagy az érzelem jelenik meg, ami valamilyen cselekvésre késztet. Ebben az esetben én felküldtem a lányom a szobájába. Éppen látni sem bírtam! Olyan tükröt tartott elém, amibe egyszerűen nem akartam belenézni. Így aztán megítéltem, feltettem a négy kérdést, megfordítottam és erre jutottam. Megköszöntem neki és elmondtam, hogy mit éltem át, kvázi nem hordoztam tovább magamban, hanem megkerestem a szenvedést okozó gondolatot és megMunkáztam.

Katie úgy fogalmaz, hogy „valamennyi feszültséggel terhes érzés ébresztőóraként működik, amely arra int, hogy ideje kikászálódni az álmok világából”.

Ha ezt meglátjuk, már kevésbé fogjuk rossznak ítélni ezeket az érzéseket, sőt idővel meg is szerethetjük az ébresztőóra csengését! Hisz ez a figyelmeztető jel, hogy „hahó, elhittél valamit, ami nem egyezik a Valósággal!”.

Most már ki tudom mondani: Alig várom, hogy a lányom újra kifakadjon! Így megtudhatom, hogy van-e még a témában feszültséggel teli történet.

Ezen az úton haladva akaratlanul is rálelek a boldogságra.

„A Munka tudatosítja bennünk belső történéseink oksági láncolatát. Ha egyszer felismerjük ezt, valamennyi szenvedésünk elenyészik.” BK


Ha még nem ismered A Munkát, kattints az elméleti alapokra!

ALAPELVEK IV. RÉSZ

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SAJÁT TÖRTÉNETEIDET!

Mi jut eszedbe erről a képről? Milyen történetek indulnak el benned? 

Ezeknél az észrevett történeteknél kezdődhet az önvizsgálat.

A mai bejegyzés erről szól.

Minél többet foglalkozom A Munkával, minél többször vizsgálom meg a stresszes gondolatokat vagy a nyomukban keletkező érzéseket, annál inkább válnak láthatóvá az elhitt történetek. Egyszerűen kikerülhetetlen egy idő után.

A tudatosítás nekem így néz ki: „Nézd már Misi, hogy fáj ez!” vagy „Mi is éppen a bajom?”. És ránézek, kicsit kívülről (vagy legalábbis kijjebbről), megvizsgálom mi is zajlik bennem és vajon miért. Ezt többféleképpen próbáltam már mire az ÖnMunkával találkoztam és azt tapasztaltam, hogy az önvizsgálat egyszerűbben világít rá a valóságra, mint bármi más. Nem tudok elbújni és nem is kell, olyan szépen oldódnak fel a hiedelmeim okozta gubancok.

Sokszor foggal-körömmel ragaszkodunk a sztorinkhoz, az igazunkhoz. Abból tudhatjuk, hogy ez nem az igazság-valóság, hogy fájdalmas, szomorú vagy dühítő a helyzet. Ilyenkor rávetítjük a külvilágra a belvilágunk és a külvilág ezt tökéletesen visszatükrözi. A legjobb, ami történhet velünk, hogy meglátjuk magunkat a környezetünk tükrében, hiszen ez az, ami rávilágít az elhitt gondolatokra. A kivetült, tükröződő sztori, a másik fájdalma, szomorúsága vagy dühe mutatja meg, hogy miket hittünk el és mi az, amit érdemes megkérdőjeleznünk. Így tudatosíthatjuk a történeteinket, pontosabban így tudatosodhatunk.

Nézd csak meg mennyi mindent gondolsz az emberekről, dolgokról, a fenti képről. Minden, amit gondolsz a gyerekedről, szüleidről, főnöködről, szomszédodról, gazdaságról, politikáról vagy időjárásról, elhitt történet. Ha ezt észreveszed, megvizsgálod, megváltozik az életed. Ehhez legfőképp nyitott, ítéletektől mentes elmére van szükséged. A nyitott elméhez pedig a zárt, történeteihez ragaszkodó, szenvedő elme szükséges. Épp ezért nem is haragszom a szenvedésre. A szenvedésem ébreszt fel, mutat rá az igaznak vélt történetekre. Végeredményben fontos segítő. Talán ezért is mondja Byron Katie, hogy, akkor nyílt meg az elméd, amikor ki tudod mondani és minden porcikádban ezt is érzed: „Alig várom, hogy a szenvedést okozó helyzetet újra átéljem!”. Ebben a nyitott állapotban megláthatod egy újra történő szituban az aktuális reakcióidon keresztül azt, aki éppen vagy. Lehet, hogy azt, aki azt veszi észre, hogy meg sem érinti az újra átélt helyzet. Ha pedig még fáj, akkor lehet további felderítő utakat tenni az elhitt gondolatok erdejében!

Mindig a valóság történik, és benne megláthatom (nyitott) magam, mint valóság vagy egy másik (zártabb) magam, mint elhitt sztori.

Ha szeretnéd tudatosítani a történeteidet és megakadsz, szívesen látlak, hallak vagy olvaslak, hogy a megakadt fogaskereket közösen mozdítsuk meg!
Bővebb információ ITT

MENNYI ZAVARÓ GONDOLAT!?

Megszámoltad már valaha mennyi zavaró, stresszes, fájdalmas, bosszantó, aggódó gondolat fordul meg a fejedben naponta?

Én pár napja megszámoltam. 10 gondolat(csoport)ra emlékszem, bár biztos több volt. Miközben sok éve tudatosan élek. Figyelek, meditálok, olvasok, tanulok, változok…És ennyi ’negatív’ gondolat!

Érdekelnek az eszembe jutott gondolatok?

Itt vannak, ha igen:

            Éjszaka kezdődött. Sokszor, pontosabban minden mozdulatnál felébredtem egy fájdalomra a hátamban, amit előző nap szereztem. Apámnak segítettem és közben jól meghúzódott egy izom a hátamban. Első gondolatkör: „Minek mentem segíteni? Miért nem figyeltem jobban? Inkább otthon maradtam volna!”

            Reggel azzal folytatódott a történet, hogy úgy keltem ki az ágyból, mint egy rossz karban lévő 70 éves. A felkelés mozdulatai igen fájdalmasak voltak, de álló helyzetben már elviselhető volt az állapotom. Második gondolatkör: „Hogyan fogok így dolgozni? Mennyire fog fájni? Hogyan és mennyi idő alatt fog elmúlni? Mi lesz, ha nem tudok dolgozni, és ha rosszabbodik az állapot?”

            Elég sűrűre alakult a reggel (persze ennyi gondolattal nem is csoda J), alig 10 percem maradt bedobni a reggelit. Pedig szeretek nyugodtan enni! Harmadik gondolatkör: „Még enni sincs elég időm! Fontos lenne ezt a jó kis zabkását megenni! Magamra mindig kevés idő jut! Ráadásul a mai első vendégem állandóan 10 perccel előbb érkezik, mint a megbeszélt időpont!”

            Két lányunkkal lakunk az egyik éppen beteg, a másik suliba indul. Negyedik gondolatkör: „Olyan sokszor beteg ez a gyerek! Csak nem lesz komolyabb baja! A másik meg el fog késni. Minden reggel ezt csinálja! Hogy lehet ilyen lassú és miért nem kel fel előbb!”

            Elkezdtem dolgozni. A hátamban lévő fájdalom elviselhető. Egy-egy gondolat még bekúszik a második gondolatkörből. Némely mozdulatra fáj a hátam, de elhanyagolható. Pár vendég lemondja a megbeszélt időpontot. Legalább pihentethetem! Később elvittük a lányunk az orvoshoz. Én kint vártam, mert nem volt parkoló. Telik az idő. Várok és jól elvagyok. Ránézek az órára. Már több, mint fél órája bent vannak! Ötödik gondolatkör: „Csak nincs valami baj? Csak felhívna a párom! Remélem, nem lett rosszul! Mi lehet? Olyan lassan telnek a percek!” Felhívom telefonon. Azt mondja, mindjárt jönnek. Elmeséli, hogy a doki jól átvizsgálta és még státuszt vett fel, ha már ott voltak. Csak vírusfertőzés.

            Hazafelé menet felhív a gumis, hogy a cserére szánt téli gumik kukásak, kellene új gumi a kocsira. Fúúú! Hatodik gondolatkör: „Már csak ez kellett! A nyári gumikra is ezt mondta! Még a tüzelőt sem vettem meg, most meg gumit is kell vennem! A biztonság fontos! Gyalog kéne járni!”

            Később eszembe jut egy barátom, akit már rég nem láttam, bár annyira nem is akarok vele találkozni. Mégis sokszor eszembe jut. Hetedik gondolatkör: „Mindig akkor jut eszembe, amikor épp nem érek rá! Fel kéne hívnom! Ő is kereshetne engem!”

            A hátam még mindig fáj. Újabb gondolat, hogy jót tenne egy kis termálvíz. Nyolcadik gondolatkör: „Annyi dolgom van! Nem jut idő egy kis dagonyázásra sem?! A munkámat nem mondhatom le! A páromnak és gyerekeimnek is szüksége van rám! Fontos az egészségem!”

            Este hét óra. A hátam alig veszem észre. Bezzeg a bal vállam megint fáj! Mostanában egyre gyakrabban veszem észre. Kilencedik gondolatkör: „Egy ideje mindig fáj valamim! Öregszem? Más negyveneseknek is ennyi nyűgjük van? Lesz még olyan, hogy éppen nem fáj semmim?”

            Tettem a vállamra egy melegítő, dunsztkötést (előző este meg a hátamra J). Így feküdtem le és az ölembe vettem a laptopot. Megnéztem az iméleket, az FB-t, az ÖnMunka blogot és arra gondoltam, hogy több, mint egy hónapja kezdtem el ezt a saját blogomat és csak két bejegyzést írtam. Tízedik gondolatkör: „Minek kezdtem el? Nem vagyok rendszeres! Írnom kellene! Tényleg ezzel akarok foglalkozni? Vegyem már komolyan! Több időt kellene szánnom a Munkára és az írásra!”

           

            És elkezdtem írni. Időt szántam rá. Közben megerősített, hogy ezzel akarok foglalkozni. Pláne, hogy éppen ezzel foglalkoztam. Új erőt adott az írás! Nem éreztem egyik fájdalmamat sem, nem vettem észre semmilyen zavaró gondolatot. Csak írtam. Örömmel. Már újra tudtam, hogy miért kezdtem el. Hát az örömért. Hogy az írás közben teljesen ott vagyok. Benne az írásban. Jelen vagyok.

            A megkérdőjelezetlen gondolataim okoznak szenvedést és hálás vagyok ezért! Hálás, mert amint megkérdőjelezem őket, a jelenbe kerülök és eltűnik a szenvedés. Valamilyen, végtelen öröm jár át ilyenkor. Újra meg újra felfedezem.

            Nem tudom hogyan működik. Talán az ennek az állapotnak az oka, hogy nem tudom.

Byron Katie azt mondja, hogy a ’nem tudom elme’ birodalma a Szeretet maga. A Valóság, ami mentes a hozzáfűzött gondolatoktól. Írás közben ezt éltem át. Szavakkal neheten kifejezhető ez az állapot.

Szóval, megszámoltam, leírtam a gondolatokat és közben áteresztettem magamon őket. Mélyen, mélyebben, mint amikor felmerültek. Megengedtem magamnak, hogy behatoljanak fájdalmas zónákba is. Csak hagytam és átéltem. Némelyik magától megkérdőjeleződött, másokat megkérdőjeleztem. Ilyen a Munka. Így működik. Magától, ha engedem.

Szentendrén csoportosan és egyénileg is dolgozunk A Munka önvizsgálati módszerével. A legközelebbi összejövetel 2011. október 28.-án, pénteken 19 órától lesz a Natura Életmód Stúdióban.