MIÉRT KELL AZ ÚJ SZERELEM?

Sok felbomlott házasságot, nyűglődő párkapcsolatot, titkolt vagy felvállalt félrelépést láthatunk magunk körül. Gyakran meglepődve hallok ilyen történeteket olyanoktól és olyanokról, akikről álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet velük. És mégis. Miért? Erre a területre fókuszálva született meg ez az írás.

A saját példámmal kezdem. A következő sorok a szerelem érzelmi részéről szólnak. Ez az érzelmi szintű szerelmi élet a tinédzserkorom elején kezdődött.

Talán a Rák napom és a családi mintám az oka, hogy ha ’szerelmes’ lettem egy lányba, mindig hosszútávon, sőt egy életen át tartó kapcsolatban gondolkodtam. Persze pár hét vagy hónap után minden esetben kiderült, hogy valamiért nem működik a kapcsolat.

20 éves koromra rengeteg csalódáson voltam túl, mind önmagamban, mind a partnerekben. Ez nem szegte kedvem az újabb pár, azaz az ’igazi’ megtalálásában, viszont rendesen leszűkítette a józan ítélőképességemet. Egyre inkább az volt a lényeg, hogy megtaláljam végre azt, akivel tényleg leélhetem az életem, akivel gyereket vállalhatunk és rendes családként élhetünk.

Ekkoriban éppen egy hosszabb kapcsolatból fájtam ki, amikor belefutottam a következőbe – miközben persze a ’véletlenül se kelljen érezni az érzelmi sebet, inkább írjuk felül egy új szerelemmel’ tudatalatti program akadálymentesen futott – amiről már az első hetekben kiderült, hogy nem fog működni. Mégis – az előző és az éppen kialakuló érzelmi trauma elkerülése érdekében, és ennek abszolút nem voltam tudatában – makacsul mindent elkövettem, hogy ezt a kapcsolatot megtarthassam. Meg is volt az eredménye: 6 év érzelmi hullámvasút és egy gyermek. Utólag sem bánom ezt az időszakot, mert rengeteg tapasztalatot hozott. Teszem hozzá, én nem hiszek az ’okos ember a más hibájából tanul’ frázisnak, legalábbis az érzelmek területén nem.

Újabb csalódás és újabb kapcsolatba menekülés következett, ami persze alig fél év elteltével megint felborult. Mégsem szakadt meg a ’meg kell találnom az életem párját’ program. Szerencsére. Hamar megtaláltam, újra elhittem, megint nagyon szerelmes voltam és nagyon bíztam. Az élet és a közös elhatározásunk úgy hozta, hogy az első szerelmes hét után fél évre 2000 kilométer távolságba kerültünk egymástól, és internet és skype híján leginkább a heti rendszerességű levelezés maradt. Talán ez is lehet az oka, hogy életem legtartósabb és legmélyebb érzelmi kapcsolatává alakult ez a történet. Persze a hullámvasútozás ebben a kapcsolatban is megvolt, hiszen a gondolati programok és az érzelmi megélések ugyanúgy működtek, vagyis eleinte igen csekély tudatossággal.

Az elmúlt 16 évben fokozatosan tudatára ébredtem az érzelmi és gondolati működéseimnek. Az én oldalamról nézve ez ’mentette meg’ a párkapcsolatomat. (Persze kihagyhatatlan a másik oldal érdeme is!)

Szóval az ébredező tudatosság tette élvezhetővé és egyensúlyozta ki a kapcsolatunkat. Azt, hogy hogyan arra az elmúlt négy év adja folyamatosan a válaszokat. Olyan válaszokat, hogy nem kell egy újabb szerelembe vagy bármilyen más érzelmi sebeket elfedő tevékenységbe menekülnöm.

Az egyik dolog, amit felismertem, hogy a kapcsolatból való kimenekülés vagy egy új kapcsolatba belemenekülés a mély érzelmi sebek elfedésére szolgál. Ez legtöbbször teljesen tudattalan védekezés, hogy ne kelljen az érzelmi fájdalmat megélni. Ezért nem tudok haragudni azokra, akik kilépnek egy kapcsolatból vagy megcsalják a másikat. Egyszerűen nincsenek ennek tudatában. Nincsenek tudatában az én-védő működéseiknek.

Egy példán keresztül szemléltetve: Benne vagyunk egy kapcsolatban, mondjuk akár egy-két évtizede. Megismertük a Másikat valamilyennek. Beleszerettünk valamilyen számunkra jó tulajdonságába vagy adottságába. Aztán az évek során – a duális gondolkodásunk velejárójaként – természetesen megtaláljuk, meglátjuk a Másikban a kevésbé elfogadható, számunkra nem jó tulajdonságokat is. Minősítjük, kategorizáljuk, megítéljük a Másikat és kezdődik a libikóka. Az elménk folyamatosan jelzőkkel, címkékkel látja el, minősíti a Másikat, a kapcsolatot és önmagunkat is, illetve veszettül próbálkozik megtalálni az elveszőben lévő egyensúlyt, boldogságot és szerelmességet. Próbáljuk a lehető legkevesebb érzelmi fájdalommal megúszni, de közben többnyire csak egyre mélyebbre süppedünk az érzelmi és gondolati mocsárba.

És ekkor ’varázsütésre’ megjelenik az ÚJ Szerelem. Az Élet elénk hoz valakit, akit nem ismerünk és Ő sem ismer minket. (Nem mintha már annyira ’jól’ ismernénk a Másikat vagy önmagunkat.)
Szóval, megjelenik az Új, a Vonzó, az Érdekes. Itt tiszta lappal kezdhetünk, nem csak a Másik előtt, de Önmagunk előtt is. Szükségünk van a tiszta lapra, mert már annyira tud fájni a sok csalódás, emlék, bántás, félreértés.

Azonban valami ezzel párhuzamosan is zajlik. A pár együtt töltött évtized alatt, ami során a mocsárba ragadtunk, azért sok mindenben változtunk. Gyakran ezeket a változásokat nem merjük vagy tudjuk felvállalni a párunk és önmagunk előtt sem. A változásokat szeretjük persze, de félünk is tőlük.

Ezeket a Változásokat az Új Szerelem már természetes tartozékunkként ismeri meg, nem kell előtte titkolni, sőt valószínűleg ezek imponálnak neki. Mennyivel könnyebb erre menni. Itt elfogadás, elismerés és szeretet vár az ítéletek mocsara helyett.

Természetes, hogy erre megyünk, amikor már úgy érezzük, hogy a fulladás határán vagyunk ebben az érzelmi-gondolati mocsárban.

Viszont jobb, ha résen leszünk, mert újabb csalódás rejlik azonban az új szerelemben is, ha a régi program fut tovább. Ha nem tanulunk a történésekből. Ha nem ismerjük fel, hogy a felszíni helyzetek mélyén milyen vezérlő erők működnek. Ha nem ismerjük fel, hogy mi késztet minket menekülésre, támadásra, védekezésre, ítélkezésre, vitázásra, kifelé mutogatásra, önámításra, önsajnálatra vagy önhibáztatásra.

És ha már látunk összefüggéseket, kezdjük érteni az érzelmi reakcióinkat, felismerjük az automatikus működéseinket, és hogy miképp szeretnénk élni, könnyen lehet, hogy ugyanott fogjuk találni magunkat, mint azelőtt, ha nem kezdünk valamit ezekkel a felismeréseinkkel. A program fut tovább, mert nincs jobb az elménk értelmezései szerint.

Az elme mindig a lehető legjobbat vagy a legkevésbé rosszat választja. Ez az elme én-védelmi mechanizmusa. Az elme akkor ’cseréli le’ a régi programot, ha egy új program számára jobbnak tűnik, és többszörösen beigazolódott, hogy tényleg jobb is.

A régi program feloldása a megismeréssel kezdődik. Ez sokszor sziszifuszi és haladatlannak tűnő munka, de ne keseredj el, ha már elindultál ezen az úton és ezt tapasztalod. Évtizedek berögzült és valamely szempontok alapján az elménk által jónak minősített működésink nem fognak azonnal megváltozni. Lehet, hogy van ilyen ember is, de én még nem találkoztam eggyel sem. Az önismereti munka időt és energiát igényel. Mindenki a saját tempójában halad ebben a folyamatban, de rendszeres elmélyülés, rátekintés nélkül maradunk a mocsárban. És persze ez a mocsár lehet relatív kényelmes, meleg, megszokott, fura mód biztonságos is.

Amikor elkezdjük rászánni az időt és energiát a megismerésre, gyakran találjuk magunkat újra abban a kinőtt cipőben, ami már igencsak nyomja a lábunkat. Ez elkeseríthet és visszatarthat a további munkától, de a hasznukra is fordíthatjuk. Mint ahogy a kinőtt cipő nyomja a lábunk, úgy jeleznek a régi hiedelmeink érzelmi fájdalommal. Ez a fájdalom lehet egyfajta jelzőberendezés és megerősíthet minket abban, hogy tovább menjünk az úton, hogy lerúgjuk a kinőtt cipőt. A régi program feloldása felé tartó úton a következő lépés a rendszeres önismereti munka, bármilyen módszert is választunk. E nélkül megrekedünk és visszacsúszunk. A rendszeres munkával szerzett tapasztalások és felismerések fogják beigazolni az elménknek, hogy ez az út jó nekünk.

(Ellentmondásosnak tűnhet, hogy az elménknek próbáljuk igazolni az új út megfelelőségét és közben – főként Scott önvizsgálataival – az elme címkéitől szabadítjuk meg a jelen tapasztalásunkat. Én azt találom, hogy mindkettő hasznos. Az elme mindig ott lesz és mindig minősít. Ennek tudatában viszont könnyebben lehetünk jelen címkékkel vagy címkék nélkül. Amikor felismerjük az elme ezen működését, amikor látjuk, hogy tudatosság nélkül, egyszerűen hittünk a felmerülő gondolatoknak, akkor könnyedebben, természetesebben élhetjük meg a sorsunk különböző helyzeteit.)

Az elmúlt négy év önismereti munkája során sokszor elegem lett. Sokszor bekapcsolt a régi program. Sokszor éreztem, hogy reménytelen a helyzet, nem fognak változni a dolgok. De ez nem igaz. A dolgok mindig változnak. A dualitás világa tele van paradoxonnal. Szeretnénk a változást, de tartunk is tőle. Szeretnénk tartós, jól működő párkapcsolatot, de szabotáljuk azt és gyakran nem bírjuk felfedezni azt a jelen kapcsolatunkban.

Az elménk állandóan elemez, szinte fáradhatatlanul keresi a legjobbat vagy a legkevésbé rosszat. Ez a funkciója.

A problémáink abból fakadnak, hogy azonosulunk az elménkkel, a gondolatainkkal, az érzelmi energiákkal. Az új kapcsolattól várjuk a megoldást, a megelégedettséget. Ez nem baj, de a szenvedésünk abbahagyásának kulcsa a felismerés, hogy nem az elménk, nem a gondolatok és nem az érzelmi energiák vagyunk. Az elme hasznos a számunkra. Általa ismerjük fel nap, mint nap a szeretteinket, a dolgokat, mindent. Az elme beazonosít. Így működik. Segít eligazodni a világban. Tudunk vele tervezni és emlékezni. Használjuk ezekre.

Az érzelmi energiák is hasznosak. Hihetetlen színessé teszik az életünk. Velük tudunk szeretni, szomorkodni, érezni. Az érzelmi energiák töltik fel élettel az életünket.

Az elme és az érzelmi energiák együtt csodás tapasztalásokhoz is vezethetnek minket. Csak amikor azonosulunk velük, amikor abban a hitben élünk, hogy én vagyok a gondolatom és az érzelmem, és ez nem a számomra elképzelt módon valósul meg, akkor szenvedünk. Akkor beindul a régi program.

Persze a leírtak bármelyik emberi kapcsolatunkban megjelenhetnek. A gondolati sémáink, az érzelmi reakcióink bármelyik kapcsolatban tükröződhetnek. A tudattalan programjaink egészen addig működnek, mígnem elkezdjük felismerni, hogy valójában nem azt kapjuk tőlük, amit szeretnénk. És ez a belépési pont a valódi változáshoz, a tudatos jelenléthez. Itt válik hasznossá a baj, a szenvedés, az ellenállás. Ezen a ponton kezdhetjük másképp szemlélni és tapasztalni az életünket. Ekkor – és ez minden egyes pillanatra igaz – kezdhetjük megismerni azt az énünk, akit eddig a sok rárakódott hiedelemtől, elgondolástól, koncepciótól, érzelmi sebtől, fájdalomtól, félelemtől nem láthattunk.

Ezeket a belépési pontokat adja számomra folyamatosan az önvizsgálat és a jelenlét. Így ismerkedek magammal nap, mint nap. Ismerem meg a hiedelmek és érzelmi sebek ’mögött’ élő énem és tapasztalok sok apró csodát, szerelmet, belső megnyugvást és szabadon megélhető érzelmeket.


Ha kedved adódik, nézz körül itt a blogon a bejegyzések között, látogass el egy eseményünkre vagy az ÚJ HONLAPUNKRA: www.termeszetesnyugalom.hu

3-5 MÁSODPERCES JELENLÉT GYAKORLAT - MEGPIHENÉS AZ ELMÉNEK

Életünk nagyobb részét tudattalan működések teszik ki. A tudattalan kifejezés annyit tesz, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy valójában csak felszínesen éljük meg a történéseket, mert gondolatban éppen máshol járunk és mert a mélyebben megbúvó érzéseket és hiedelmeket elfedik ezek a felszíni gondolatok. Például amikor munkába megyünk, mennyire vagyunk tudatában az egyes lépések kiváltotta érzeteknek, a tájnak, az épületeknek, a gondolatoknak, amik átsuhannak az elménken, a részleteknek? Mennyire vagyunk jelen abban, amit épp csinálunk vagy ami épp történik?

Leggyakrabban a munkába menet fejben még otthon vagyunk a reggeli beszélgetésben vagy vitában. Lehet, hogy gondolatban már bent vagyunk a főnök irodájában vagy azon mélázunk, hogy mennyire utáljuk a munkánkat.

A múltban és jövőben tett gondolati és érzelmi séták igen kimerítőek tudnak lenni. Persze vannak ebből praktikusak és feltöltő erejűek is, de most nem ezekről írok.

Ha például a reggelinél feszült volt a hangulat már az a feszültség is abból fakadt, hogy valójában nem voltunk jelen. Megjegyzi a társad, hogy reméli, ma itthon leszel vacsorára, te meg már gondolatban ott tartasz, hogy jó lenne, ha észrevenné, hogy nincs más választásod, mert simán kirúgnak, ha a munkaidő végén lelépsz. Igazából a társad csak azt fejezte ki, hogy veled szeretné tölteni az estét és te is szeretnél vele lenni, de közben félted a munkád. Tudatos szinten azonban ebből csak annyi jelenik meg, hogy a társad elvárja, hogy otthon legyél, meg pénzt is keress. A társ pedig a felszínen csak annyit lát, hogy mindig későn jössz, és azt gondolja, hogy már nem fontos neked. Ez a felszín.

Ezek a felszíni gondolatok szülik a feszültséget és fedik el a tudat alatt meghúzódó, homályos, alig észrevehető, kellemetlen gondolatokat és érzéseket. A múlttal és jövővel kapcsolatos felszíni, stresszes érzéseket és gondolatokat persze nem szoktuk szeretni, így tudattalanul is menekülünk ezektől, és pont ez a menekülés tart minket benne a szenvedésben. Menekülni meg félelmetes dolgok elől szokás, tehát kell itt mindig lennie valaminek, ami fenyegető a számunkra. Valami, amit veszélyesnek vagy félelmetesnek ítélünk.

Hogy lehet ezen változtatni? Hogyan lehet a feszült életvitelből, a szenvedésből vagy egyszerűen csak a stresszes helyzetekből kilépni?

A menekülésre, elkerülésre és megváltoztatásra tett hosszabb távon sikertelen kísérleteim során ráébredtem, hogy egyetlen út van számomra: szembenézni a félelmeimmel. A félelmek alapos megtapasztalása azért, hogy megismerjem a félelem valós természetét. Mire erre a pontra jutottam, már csak az hiányzott, hogy a félelmekre alkalmazva használjam az addig megtanultakat.

Hogyan lehet kilépni a vissza-visszatérő szenvedésből? A belépéssel. Belépni pedig annyit tesz, hogy elkezdek jelen lenni. Elkezdem tudatosítani azt, ami éppen történik. Észrevenni az egyes gondolatokat, észlelni a testi érzeteket. Nem továbbgondolni, nem megváltoztatni, nem érzésteleníteni, nem címkézni és minősíteni. Mindössze tudatában lenni, kicsit megállni és hagyni a gondolatnak vagy érzésnek, hogy legyen. Miért is kellene bármit csinálni velük? Lehet egy gondolattól bármi bajom? Vagy egy érzettől, például egy nyomás érzettől a fejemben? (Persze, ha már hosszabb ideje fáj a fejem, szúr a szívem vagy görcsöl a gyomrom, azért elmehetek kivizsgáltatni. A józan ész legyen kéznél. :) )

A félelem, a pánikrohamok és a szorongás hozta el számomra a lehetőséget, hogy a gyakorlatban, valós élethelyzetben is használjam mindazt, amit tanultam az önvizsgálatokról. Eljött a próba ideje. A lehetőség a jelenlétben rejlik. Jelen lenni. Itt és most észrevenni, tudatosítani, hogy éppen ez a gondolat jelent meg. Én raktam ide? Mondhatod, hogy igen, de valóban? Mindenkinél előfordulnak olyan gondolatok, amit véletlenül sem akar gondolni. Például, hogy elveszít valakit, akit szeret. Ezt senki nem akarja gondolni, mégis megjelenik időnként ilyen gondolat. Jelen lenni annyi, hogy itt és most észlelem, hogy milyen érzet jelenik meg a testemben a gondolattal egy időben. Például a veszteség gondolatával együtt összeszorul a torok, a sírás kerülget, nyomás nehezedik a mellkasra.

A gondolatok és testi érzetek együttes megjelenését Tépőzár-hatásnak nevezzük. A jelenlét annyi, hogy észlelem a gondolat és az érzet megjelenését ugyanabban az időben. Látom, hogy a gondolat önmagában nem több, mint szavak vagy mentális képek, és az érzet pedig önmagában (címkék, azaz szavak és képek nélkül) csak egy energia, ami épp átáramlik a pillanaton. A Tépőzár-hatás azt mutatja, hogy bár együtt jelennek meg a gondolatok és érzetek, de – ahogy a tépőzárnál is – ezek könnyen szétválaszthatóak, és persze könnyen újra össze is tapadnak. Idővel, mint a sokat használt tépőzárnál is, egyre gyengébben tart a kötés, végül már egyáltalán nem tapad. Amikor például a félelem, mint gondolat és a félelemérzet (mondjuk a mellkasi nyomás vagy remegés) elválik egymástól, akkor a félelem koncepciónk fellazul és elenged, megszűnik félelemnek lenni.

A jelen megtapasztalása mindössze annyi, hogy látom vagy hallom a gondolatot. Érzem az érzést. Nem kombinálok, nem akarom eltüntetni vagy megváltoztatni, mert ahogy jött úgy fog továbbállni bármilyen gondolat vagy érzés. Ha hagyom, hogy az legyen, ami. Ha hagyom, hogy a gondolat csak gondolat legyen és az érzet csak érzet legyen. Ha nem állok ellen a jelen tapasztalatomnak. Ha nem keresek kiváltó okokat vagy magyarázatokat a múltban, illetve megoldásokat a jövőben.

Megerősítem, hogy a jelen tapasztalásával nem akarjuk eltüntetni a múlt emlékeit és nem akarjuk megszüntetni a jövőre irányuló tervezést sem. Ezek természetesek, ha nem okoznak feszültséget. Ha viszont szenvedéssel járnak, érdemes visszatérni a jelen pillanatba, a pillanat természetes nyugalmába.

A jelenlét, a jelen pillanat természetes nyugalmához a következő gyakorlat segíthet el.

Bármit is csinálsz, bárhol is vagy mindig van 3-5 másodperced arra, hogy jelen legyél a pillanatban.

Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy megállsz egy pillanatra és tudatosítod a gondolatot vagy testi érzetet, ami éppen jelen van.

Ha például most arra gondolsz, hogy ’Ez meg mire lesz jó?’, csak lásd vagy halld a szavakat. Legyél tudatában a szavaknak, anélkül, hogy tovább fűznéd a gondolatot. Csak tartsd itt pár másodpercre a szavakat. Aztán folytasd azt, amit csináltál e rövid gyakorlat előtt.

Amikor legközelebb eszedbe jut a gyakorlat, újra állj meg egy pillanatra és vedd észre a gondolatot, ami épp megjelent és tartsd kicsit rajta a figyelmed. Majd folytasd a teendőid.

Ha fáj a fejed vagy bármilyen kellemetlen érzet van a testedben, állj meg pár másodpercre és csak érezd. Néhány pillanatig úgy legyél az érzettel, hogy semmilyen szándékod ne legyen vele. És folytasd a napod tovább.

Ha éppen felbosszant valaki, állj meg pár másodpercre és figyeld meg az éppen jelenlévő gondolatot. Merevítsd ki egy kicsit és csak nézd a szavakat. Vagy ismételd el magadban párszor és halld. Most nincs vele teendőd, nem kell továbbgondolnod vagy megmásítanod. Csak hagyd pár pillanatra.

Ha maradt valamilyen érzet is a testedben miközben felbosszantottak, akkor most irányítsd rá a teljes figyelmed és legyél vele pár röpke pillanatra, anélkül, hogy címkéznéd az érzést. Hagyd érződni kicsit.

Figyeld meg, ha a nap folyamán többször megállsz és megpihensz picit abban, ami épp van – legyen az gondolat vagy érzet – akkor mit tapasztalsz! Figyeld meg, hogy pusztán azzal, ha hagyod a gondolatoknak és érzéseknek, hogy legyenek, mennyivel könnyedebb a pillanat! Ha nem minősíted a gondolatot, ha nem címkézed az érzést, ha nem próbálod megváltoztatni, akkor lehetőséged van megismerni a gondolat és testérzet valós természetét, ami mindössze annyi, hogy megjelenik, majd eltűnik.

Lehet, hogy ez kevés az elmédnek. Lehet, hogy ez túl egyszerűnek tűnik. Lehet, hogy többre, jobbra, komolyabb magyarázatra vagy hihetőbb történetre vágyik. Ez teljesen rendben van, hiszen azt tanultad meg, hogy a kevés tudásodat gyarapítani kell, amit bonyolult képletekkel érhetsz el. Ha így van, vedd észre, hogy ezek is gondolatok. Vedd észre, ha testérzetek is járnak a gondolatokkal. Nézz és érezz! Hagyd kicsit magad mögött a történetedet és pihenj meg a jelen pillanat puszta megtapasztalásában.

Ez az elme pihenője. Sokat dolgozik egész nap, jár neki pár másodperc pihenő.
A pillanat természetes nyugalmában pihenve az elme előtt egy új perspektívák nyílnak. A ’nem kell szenvedni’ perspektívája. A ’rendben vagyok’ perspektívája. A ’dolgok megfelelőek’ perspektívája. És paradox módon ezek az új perspektívák nem a passzivitás, a beletörődés vagy motiválatlanság felé visznek, hanem éppen ellenkezőleg: a szabad, aktív és szeretetteli élet felé. A könnyed, kreatív cselekvés felé.

Hagyd ezeket a gondolatokat és a velük járó érzeteket is, hogy legyenek. Pihenj meg ebben a jelenlétben kicsit. Vedd észre, hogy ezek is gondolatok és testérzetek. Hogy felbukkantak és szertefoszlanak. Pihenj ebben a tapasztalásban pár pillanatot.

3-5 másodperc. Naponta többször. Ahányszor eszedbe jut. Ennyi.


Ebben a hónapban jelenik meg Scott Kiloby Természetes Nyugalom című könyve, amit a Libri boltjaiban lehet majd kapni. Ebben a könyvben Scott részletesen bemutatja rövid megpihenések jelentőségét, az Élő Önvizsgálatokat, a kapcsolatot a félelmek, a függőségek és az identitások között, illetve rengeteg gyakorlati lehetőséget mutat be, amivel megkönnyítheti az önismereti utunkat.
Itt a blogon megtalálod a Természetes Nyugalommal és az Élő Önvizsgálatokkal kapcsolatos legtöbb információt és programot.

BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

"BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

A titok nyitja, hogy ne légy gépies. Ha ki tudod iktatni a gépiességet az életedből, akkor az egész életed meditációvá válik. Akkor minden apróság, a zuhanyozás, az étkezés, egy baráti beszélgetés is meditáció lesz.

A meditáció belső érték, nem pedig valami külsőség - ezért aztán bármi azzá válhat.

Az emberek úgy gondolják, hogy a meditáció egy speciális cselekvés-sor: ülsz arccal kelet felé, bizonyos mantrákat ismételgetsz, füstölőt égetsz, mindenféle hókuszpókuszt csinálsz egy adott időben, egy adott helyen, kimért mozdulatokkal.

A meditációnak semmi köze ezekhez a dolgokhoz.

Ezek csak gépiessé tesznek, pedig a meditáció épp azért van, hogy felszámolja benned az elgépiesedést.

Tehát, ha éber tudsz maradni, akkor minden cselekvés meditáció, és minden mozdulat óriási segítség lehet." - Osho

 

A gépiesség, az automata gondolati és érzelmi reakciók az élet különböző helyzeteire sokszor okoznak félelmet, járnak hiányérzettel, vezetnek kényszerességhez, hoznak szenvedést a mindennapi életünkbe.

A meditáció, az éberség, az éber tudatosság, a jelenét tanulható. Két dologra van szükséged hozzá, és mindkettő megvan minden emberi lényben: FIGYELEM, hogy észrevedd ami éppen történik a tapasztalásodban, legyen az gondolat vagy érzés; és LELASSULÁS, hogy finoman elválasztódjanak egymástól a szavak, mentális képek és testi energiák, hogy ezek tisztán, önmagukban megélhetővé váljanak. Ez a tudatos és közvetlen megtapasztalás oldja fel a gépiességet.

Én több lépcsőn keresztül jutottam/jutok egyre gyakrabban az éber jelenlét békés állapotába. Eleinte vezetett meditációkat hallgattam és imaginációs technikákat gyakoroltam. Később Byron Katie írásos önvizsgálataiban, majd Scott Kiloby Élő Önvizsgálataiban mélyültem el. Ez utóbbi hozta meg számomra a jelen pillanat természetes békéjének megtapasztalását. Messze nem folyamatos tapasztalás ez, és nem is célom állandóan ebben az állapotban lenni. Önmagában a szándék, hogy ebben az állapotban tartsam magam, már szűkíti a megtapasztalást; már ott a félelem magja, hogy elveszíthetem ezt; már kényszerességet szülhet, hogy előidézzem és fenntartsam ezt az állapotot; már hiányérzetet okoz, amikor nincs ott.

A jelenlétet nem lehet előidézni vagy fenntartani. A jelenlét minden pillanatban ott van, csak észre ’kell’ venni. Amikor megtapasztalod a jelen pillanatot, amikor tudatában vagy minden egyes gondolatnak és testi energiának, máris a jelenlét állapotában vagy. Ehhez segít a meditáció.

Szeretettel látlak kéthetente csütörtökön az ONLINE meditáción:  

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/meditacio.html

Facebook esemény itt:

https://www.facebook.com/events/1464186813851444/

és a legközelebbi élő Meditációs Napon Szentendrén, szept. 27.-én:

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

Facebook esemény itt: 

https://www.facebook.com/events/282369185290087/?ref_dashboard_filter=upcoming

JELENLÉT MEDITÁCIÓ - ONLINE

A jelenlét, a jelen pillanatban levés, a szenvedés abbahagyásának egyik kulcsa.  A jelenlétben a gondolatok (legyenek azok szavak vagy képek) és a testi érzetek észrevevése, puszta észlelése a másik kulcs. És ahogy a jó mesékben itt is van harmadik kulcs: tudatában lenni, hogy ha nem értelmezzük a dolgokat, a gondolatokat és érzéseket, minden bajunk megszűnik.
Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik, valóban megélni azonban – a tapasztalataim szerint – csak gyakorlással lehet. Hogyan is lehetne másképp, hiszen a szenvedést, azaz a dolgok értelmezését is jó sokat gyakoroltuk, igaz nem voltunk ennek feltétlenül tudatában.

Legkorábbi és legevidensebb példa az anyukánk. A már születésünk pillanatában is láttuk őt, de nem voltunk tudatában, hogy ő az anyukánk. Megtanultuk, hisz sokszor hallottuk az anya szót, és szépen összekötődött vele. Ebben persze még semmi szenvedés nem volt. Aztán megtanultuk, hogy baba, vagyis én vagyok, majd a rossz és a jó babát. Gyakran hallottuk ezeket, el is hittük igaznak. Amikor rossz gyereknek neveztek egy-egy helyzetben, megjelentek érzések is, és valahogy, tudattalanul megtanultuk, hogy van rossz gyerek és ilyenkor rosszul is éreztük magunkat. Annyiszor történt ilyen, hogy ezekben a helyzetekben rossznak értelmeztük magunkat, igen jól ’begyakoroltuk’ ezt, és szenvedünk is tőle. Olyan mélyen bennünk vannak a tanult értelmezés minták, hogy ha évtizedekig nem találkozunk a rossz gyerek azonosulásainkkal, akkor is rögtön aktiválódik, ha újra egy ilyen helyzetbe kerülünk. Például gyerekünk születik, és mi ugyanúgy, mint a szüleink, bizonyos helyzeteket rossznak fogunk minősíteni, és ezzel el is kezdjük megtanítani a gyermekünket szenvedni.

A jelenlét meditációk behoznak és itt tartanak a jelenbe. A vezetett meditációk során segítséget kapsz ahhoz, hogy elcsendesedve és lelassítva észrevehesd a gondolatokat és érzéseket. Hogy szabadon tapasztalhasd a testi érzeteket. A meditáció alatt észreveheted a gondolatok és érzések természetét, azaz, hogy jönnek-mennek az észlelésed ’terében’. Megtapasztalhatod, hogy ha nem értelmezel egy gondolatot vagy érzést, az szabadon továbbhalad.
A jelenlét alapvető természetünk, és fejleszthető, ’visszahozható’ állapot. A jelen levés elengedhetetlen az önismereti munkához, az önvizsgálatok végzéséhez. Enélkül az önvizsgálatból agyalás, intellektualizálás lesz, ami továbbra is benne tart a szenvedésben.

Ebben a pillanatban nincs semmi baj. És ebben sem. És ebben sem.
A ’baj’ abból fakad, hogy egy helyzetet rossznak értelmezünk, hogy a gondolataink a múltban és valamilyen elképzelt jövőben járnak, a testünkben meg olyan érzetek jelennek meg, amiket kellemetlennek, fájdalmasnak vagy félelmetesnek tanultunk meg. Itt, a jelen pillanatban – ha anélkül szemléled a gondolatokat, hogy hinnél nekik, és anélkül érzed a testi érzeteket, hogy bármilyennek is minősítenéd – minden teljesen rendben van.

Gyakoroljuk együtt a jelenlétet! Nem csak vezetem ezeket a meditációkat, veletek együtt megyek, tapasztalok, nézem a gondolatokat és érzem az érzeteket, így még élőbbé válik a folyamat!

Időpont: minden hónap 2. és 4. csütörtöki napján, este 7-8 óráig (első alkalom augusztus 14.)

Helyszín: ONLINE (Skype-fiók, stabil internet kapcsolat szükséges!)

A vezetett meditáció díja 1.500 Ft/alkalom (10 alkalom egyben fizetve 12.000 Ft)

Bejelentkezés szükséges! Kérlek, hogy egy héttel az alkalmak előtt, azaz minden hónap első csütörtökéig jelezd a részvételi szándékod a misi.pakolicz@gmail.com email címen!

TUDATOS JELENLÉT - ELVONULÁS AUG. 18-22.

Azt látod, ami Valójában van, vagy az Elmében kavargó gondolatokat?

Mindegy, hogy eddig mit tanultál vagy hol tartasz, a tudatos jelenlét az elme pihenője. Kicsit, ha csak pillanatokra is, csendesen szemléljük azt, ami éppen történik, akár kívül, akár belül. Észrevesszük és nem minősítjük a gondolatokat és érzéseket, önmagunkat vagy a Másikat, csak vagyunk. Ez a tudatos jelenlét.

A tudatos jelenlét (mindfulness) az önvizsgálathoz nélkülözhetetlen tapasztalás. A fizikai jelenléten túl szükséges a tudatosság, hiszen fizikailag mindig jelen vagyunk. A fizikai jelenlét önmagában nem biztosítja számunkra a valódi jelenlétet. Hogy mi a valódi jelenlét? Nekem valami olyasmi, amit szavakkal nem könnyű kifejezni, de a legjobban a 'dolgok értelmezés nélküli megtapasztalása' megfogalmazás írja le. Gondolataink többnyire nem a jelenre vonatkoznak, aminek kulturális és társadalmi okai vannak. Egyszerűen fogalmazva nem tanultunk meg jelen lenni, pedig születésünkkor a jelenlét állapota, a jelen pillanat volt az egyetlen megélésünk.

Évek óta hangsúlyozzuk a megpihenés (ami tulajdonképp tudatos jelenlétet takar) jelentőségét. Akik ismerik az ÖnMunka önvizsgálati módszereit, tudják, hogy a megpihenés nem más, mint a jelenben felbukkanó gondolatok és érzések észlelése, önmagukban, bármilyen értelmezés nélkül. Eleinte ez gyakorolható az általunk készített vezetett meditációk keretében, később pedig önállóan, bármikor és bárhol használható. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a megpihenés, tudatos jelenlét rendszeres gyakorlása hozzásegít ahhoz, hogy a jelenlét ne egy gyakorlat, hanem folyamatos megtapasztalás legyen.

A valódi jelenlét megélését eleinte a gondolatok pörgése, és a gondolatok kiváltotta érzések kavalkádja alaposan megnehezítheti, hisz a gondolatok ritkán mutatnak a jelen pillanatra. Ezért is javasoljuk ennek tudatos gyakorlását.

Az 5 napos tudatos jelenlét elvonulás minden eleme a jelen teljes, feszültséget keltő értelmezéstől mentes megélését segíti elő. Reggeltől estig, minden tevékenységünkben ez a tudatos megtapasztalás van előtérben.

Az elvonuláson olyan – önmagadhoz és minden máshoz való – viszonyulást tanulhatsz és tapasztalhatsz meg, amivel az önvizsgálat valódi megértést és átélést hoz számodra, az intellektuális megértés helyett. A gondolati megértés persze szükséges, hiszen ugyanaz az ’elme’ értelmezi a megtapasztalásokat, azonban a tudatos jelenlét, a dolgok értelmezésmentes észlelése nélkül az intellektuális megértés hosszabb távon nem hoz békét az életünkbe. Ebben az esetben marad az önmagunk és mások okolása, a probléma, a baj, a nehézség, a fájdalom és a félelem.

A jelenben ezek nem léteznek. Amikor úgy érezzük, hogy bárki hibás vagy bármi probléma, nem történik más, mint hogy a múltba és jövőbe mutató gondolatok, és a velük járó érzések átvették a hatalmat. A tudatosság ilyenkor nincs jelen.

Az elvonulásról bővebben itt olvashatsz: http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html