MIÉRT KELL AZ ÚJ SZERELEM?

Sok felbomlott házasságot, nyűglődő párkapcsolatot, titkolt vagy felvállalt félrelépést láthatunk magunk körül. Gyakran meglepődve hallok ilyen történeteket olyanoktól és olyanokról, akikről álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet velük. És mégis. Miért? Erre a területre fókuszálva született meg ez az írás.

A saját példámmal kezdem. A következő sorok a szerelem érzelmi részéről szólnak. Ez az érzelmi szintű szerelmi élet a tinédzserkorom elején kezdődött.

Talán a Rák napom és a családi mintám az oka, hogy ha ’szerelmes’ lettem egy lányba, mindig hosszútávon, sőt egy életen át tartó kapcsolatban gondolkodtam. Persze pár hét vagy hónap után minden esetben kiderült, hogy valamiért nem működik a kapcsolat.

20 éves koromra rengeteg csalódáson voltam túl, mind önmagamban, mind a partnerekben. Ez nem szegte kedvem az újabb pár, azaz az ’igazi’ megtalálásában, viszont rendesen leszűkítette a józan ítélőképességemet. Egyre inkább az volt a lényeg, hogy megtaláljam végre azt, akivel tényleg leélhetem az életem, akivel gyereket vállalhatunk és rendes családként élhetünk.

Ekkoriban éppen egy hosszabb kapcsolatból fájtam ki, amikor belefutottam a következőbe – miközben persze a ’véletlenül se kelljen érezni az érzelmi sebet, inkább írjuk felül egy új szerelemmel’ tudatalatti program akadálymentesen futott – amiről már az első hetekben kiderült, hogy nem fog működni. Mégis – az előző és az éppen kialakuló érzelmi trauma elkerülése érdekében, és ennek abszolút nem voltam tudatában – makacsul mindent elkövettem, hogy ezt a kapcsolatot megtarthassam. Meg is volt az eredménye: 6 év érzelmi hullámvasút és egy gyermek. Utólag sem bánom ezt az időszakot, mert rengeteg tapasztalatot hozott. Teszem hozzá, én nem hiszek az ’okos ember a más hibájából tanul’ frázisnak, legalábbis az érzelmek területén nem.

Újabb csalódás és újabb kapcsolatba menekülés következett, ami persze alig fél év elteltével megint felborult. Mégsem szakadt meg a ’meg kell találnom az életem párját’ program. Szerencsére. Hamar megtaláltam, újra elhittem, megint nagyon szerelmes voltam és nagyon bíztam. Az élet és a közös elhatározásunk úgy hozta, hogy az első szerelmes hét után fél évre 2000 kilométer távolságba kerültünk egymástól, és internet és skype híján leginkább a heti rendszerességű levelezés maradt. Talán ez is lehet az oka, hogy életem legtartósabb és legmélyebb érzelmi kapcsolatává alakult ez a történet. Persze a hullámvasútozás ebben a kapcsolatban is megvolt, hiszen a gondolati programok és az érzelmi megélések ugyanúgy működtek, vagyis eleinte igen csekély tudatossággal.

Az elmúlt 16 évben fokozatosan tudatára ébredtem az érzelmi és gondolati működéseimnek. Az én oldalamról nézve ez ’mentette meg’ a párkapcsolatomat. (Persze kihagyhatatlan a másik oldal érdeme is!)

Szóval az ébredező tudatosság tette élvezhetővé és egyensúlyozta ki a kapcsolatunkat. Azt, hogy hogyan arra az elmúlt négy év adja folyamatosan a válaszokat. Olyan válaszokat, hogy nem kell egy újabb szerelembe vagy bármilyen más érzelmi sebeket elfedő tevékenységbe menekülnöm.

Az egyik dolog, amit felismertem, hogy a kapcsolatból való kimenekülés vagy egy új kapcsolatba belemenekülés a mély érzelmi sebek elfedésére szolgál. Ez legtöbbször teljesen tudattalan védekezés, hogy ne kelljen az érzelmi fájdalmat megélni. Ezért nem tudok haragudni azokra, akik kilépnek egy kapcsolatból vagy megcsalják a másikat. Egyszerűen nincsenek ennek tudatában. Nincsenek tudatában az én-védő működéseiknek.

Egy példán keresztül szemléltetve: Benne vagyunk egy kapcsolatban, mondjuk akár egy-két évtizede. Megismertük a Másikat valamilyennek. Beleszerettünk valamilyen számunkra jó tulajdonságába vagy adottságába. Aztán az évek során – a duális gondolkodásunk velejárójaként – természetesen megtaláljuk, meglátjuk a Másikban a kevésbé elfogadható, számunkra nem jó tulajdonságokat is. Minősítjük, kategorizáljuk, megítéljük a Másikat és kezdődik a libikóka. Az elménk folyamatosan jelzőkkel, címkékkel látja el, minősíti a Másikat, a kapcsolatot és önmagunkat is, illetve veszettül próbálkozik megtalálni az elveszőben lévő egyensúlyt, boldogságot és szerelmességet. Próbáljuk a lehető legkevesebb érzelmi fájdalommal megúszni, de közben többnyire csak egyre mélyebbre süppedünk az érzelmi és gondolati mocsárba.

És ekkor ’varázsütésre’ megjelenik az ÚJ Szerelem. Az Élet elénk hoz valakit, akit nem ismerünk és Ő sem ismer minket. (Nem mintha már annyira ’jól’ ismernénk a Másikat vagy önmagunkat.)
Szóval, megjelenik az Új, a Vonzó, az Érdekes. Itt tiszta lappal kezdhetünk, nem csak a Másik előtt, de Önmagunk előtt is. Szükségünk van a tiszta lapra, mert már annyira tud fájni a sok csalódás, emlék, bántás, félreértés.

Azonban valami ezzel párhuzamosan is zajlik. A pár együtt töltött évtized alatt, ami során a mocsárba ragadtunk, azért sok mindenben változtunk. Gyakran ezeket a változásokat nem merjük vagy tudjuk felvállalni a párunk és önmagunk előtt sem. A változásokat szeretjük persze, de félünk is tőlük.

Ezeket a Változásokat az Új Szerelem már természetes tartozékunkként ismeri meg, nem kell előtte titkolni, sőt valószínűleg ezek imponálnak neki. Mennyivel könnyebb erre menni. Itt elfogadás, elismerés és szeretet vár az ítéletek mocsara helyett.

Természetes, hogy erre megyünk, amikor már úgy érezzük, hogy a fulladás határán vagyunk ebben az érzelmi-gondolati mocsárban.

Viszont jobb, ha résen leszünk, mert újabb csalódás rejlik azonban az új szerelemben is, ha a régi program fut tovább. Ha nem tanulunk a történésekből. Ha nem ismerjük fel, hogy a felszíni helyzetek mélyén milyen vezérlő erők működnek. Ha nem ismerjük fel, hogy mi késztet minket menekülésre, támadásra, védekezésre, ítélkezésre, vitázásra, kifelé mutogatásra, önámításra, önsajnálatra vagy önhibáztatásra.

És ha már látunk összefüggéseket, kezdjük érteni az érzelmi reakcióinkat, felismerjük az automatikus működéseinket, és hogy miképp szeretnénk élni, könnyen lehet, hogy ugyanott fogjuk találni magunkat, mint azelőtt, ha nem kezdünk valamit ezekkel a felismeréseinkkel. A program fut tovább, mert nincs jobb az elménk értelmezései szerint.

Az elme mindig a lehető legjobbat vagy a legkevésbé rosszat választja. Ez az elme én-védelmi mechanizmusa. Az elme akkor ’cseréli le’ a régi programot, ha egy új program számára jobbnak tűnik, és többszörösen beigazolódott, hogy tényleg jobb is.

A régi program feloldása a megismeréssel kezdődik. Ez sokszor sziszifuszi és haladatlannak tűnő munka, de ne keseredj el, ha már elindultál ezen az úton és ezt tapasztalod. Évtizedek berögzült és valamely szempontok alapján az elménk által jónak minősített működésink nem fognak azonnal megváltozni. Lehet, hogy van ilyen ember is, de én még nem találkoztam eggyel sem. Az önismereti munka időt és energiát igényel. Mindenki a saját tempójában halad ebben a folyamatban, de rendszeres elmélyülés, rátekintés nélkül maradunk a mocsárban. És persze ez a mocsár lehet relatív kényelmes, meleg, megszokott, fura mód biztonságos is.

Amikor elkezdjük rászánni az időt és energiát a megismerésre, gyakran találjuk magunkat újra abban a kinőtt cipőben, ami már igencsak nyomja a lábunkat. Ez elkeseríthet és visszatarthat a további munkától, de a hasznukra is fordíthatjuk. Mint ahogy a kinőtt cipő nyomja a lábunk, úgy jeleznek a régi hiedelmeink érzelmi fájdalommal. Ez a fájdalom lehet egyfajta jelzőberendezés és megerősíthet minket abban, hogy tovább menjünk az úton, hogy lerúgjuk a kinőtt cipőt. A régi program feloldása felé tartó úton a következő lépés a rendszeres önismereti munka, bármilyen módszert is választunk. E nélkül megrekedünk és visszacsúszunk. A rendszeres munkával szerzett tapasztalások és felismerések fogják beigazolni az elménknek, hogy ez az út jó nekünk.

(Ellentmondásosnak tűnhet, hogy az elménknek próbáljuk igazolni az új út megfelelőségét és közben – főként Scott önvizsgálataival – az elme címkéitől szabadítjuk meg a jelen tapasztalásunkat. Én azt találom, hogy mindkettő hasznos. Az elme mindig ott lesz és mindig minősít. Ennek tudatában viszont könnyebben lehetünk jelen címkékkel vagy címkék nélkül. Amikor felismerjük az elme ezen működését, amikor látjuk, hogy tudatosság nélkül, egyszerűen hittünk a felmerülő gondolatoknak, akkor könnyedebben, természetesebben élhetjük meg a sorsunk különböző helyzeteit.)

Az elmúlt négy év önismereti munkája során sokszor elegem lett. Sokszor bekapcsolt a régi program. Sokszor éreztem, hogy reménytelen a helyzet, nem fognak változni a dolgok. De ez nem igaz. A dolgok mindig változnak. A dualitás világa tele van paradoxonnal. Szeretnénk a változást, de tartunk is tőle. Szeretnénk tartós, jól működő párkapcsolatot, de szabotáljuk azt és gyakran nem bírjuk felfedezni azt a jelen kapcsolatunkban.

Az elménk állandóan elemez, szinte fáradhatatlanul keresi a legjobbat vagy a legkevésbé rosszat. Ez a funkciója.

A problémáink abból fakadnak, hogy azonosulunk az elménkkel, a gondolatainkkal, az érzelmi energiákkal. Az új kapcsolattól várjuk a megoldást, a megelégedettséget. Ez nem baj, de a szenvedésünk abbahagyásának kulcsa a felismerés, hogy nem az elménk, nem a gondolatok és nem az érzelmi energiák vagyunk. Az elme hasznos a számunkra. Általa ismerjük fel nap, mint nap a szeretteinket, a dolgokat, mindent. Az elme beazonosít. Így működik. Segít eligazodni a világban. Tudunk vele tervezni és emlékezni. Használjuk ezekre.

Az érzelmi energiák is hasznosak. Hihetetlen színessé teszik az életünk. Velük tudunk szeretni, szomorkodni, érezni. Az érzelmi energiák töltik fel élettel az életünket.

Az elme és az érzelmi energiák együtt csodás tapasztalásokhoz is vezethetnek minket. Csak amikor azonosulunk velük, amikor abban a hitben élünk, hogy én vagyok a gondolatom és az érzelmem, és ez nem a számomra elképzelt módon valósul meg, akkor szenvedünk. Akkor beindul a régi program.

Persze a leírtak bármelyik emberi kapcsolatunkban megjelenhetnek. A gondolati sémáink, az érzelmi reakcióink bármelyik kapcsolatban tükröződhetnek. A tudattalan programjaink egészen addig működnek, mígnem elkezdjük felismerni, hogy valójában nem azt kapjuk tőlük, amit szeretnénk. És ez a belépési pont a valódi változáshoz, a tudatos jelenléthez. Itt válik hasznossá a baj, a szenvedés, az ellenállás. Ezen a ponton kezdhetjük másképp szemlélni és tapasztalni az életünket. Ekkor – és ez minden egyes pillanatra igaz – kezdhetjük megismerni azt az énünk, akit eddig a sok rárakódott hiedelemtől, elgondolástól, koncepciótól, érzelmi sebtől, fájdalomtól, félelemtől nem láthattunk.

Ezeket a belépési pontokat adja számomra folyamatosan az önvizsgálat és a jelenlét. Így ismerkedek magammal nap, mint nap. Ismerem meg a hiedelmek és érzelmi sebek ’mögött’ élő énem és tapasztalok sok apró csodát, szerelmet, belső megnyugvást és szabadon megélhető érzelmeket.


Ha kedved adódik, nézz körül itt a blogon a bejegyzések között, látogass el egy eseményünkre vagy az ÚJ HONLAPUNKRA: www.termeszetesnyugalom.hu

A SPONTÁN PÁNIKROHAM - EGY TELJESEN NORMÁLIS FIZIOLÓGIÁS REAKCIÓ TOTÁLIS FÉLREÉRTÉSE

„…az érzelmek minősége, hogy például valami félelmetes-e vagy izgalmas, azon múlik, hogyan értelmezzük a helyzetet. Ha például valakinek kialakul egy spontán pánikrohama, azt értelmezheti veszélyesnek, s így épülhet ki nála az ismételt rohamok hatására a spontán pánikos pánikzavar. Ha viszont sikerül megértenie, hogy ezek a rohamok teljesen veszélytelenek, akkor megszűnhet a félelme, bár a rohamok esetleg még néha előjönnek.” Szendi Gábor: Pánik – Tények és Tévhitek

Kiegészítésként fontos tudni, hogy mit értünk spontán pánikrohamon és spontán pánikos pánikzavaron!

Spontán pánikroham: amikor nincs konkrét ijesztő vagy félelmetes helyzet, gondolat vagy érzés, ami kiváltja a rohamot. A roham tünetei felismert ok nélkül jelennek meg.

Spontán pánikos pánikzavar: Szendi Gábor a spontán pánikot nem betegségnek, hanem zavarnak hívja, mert nincs rendellenesen működő szervi háttere a rohamnak. A spontán pániknál mindössze arról van szó, hogy az agyban a széndioxid szintje – az oxigén szinthez képest – megnövekszik, ezért az agy parancsot ad a széndioxid-oxigén arány normalizálására. Ez tünetileg légszomj, szédülés, zsibbadás, ziháló légzés, szapora szívverés, vérnyomásemelkedés formájában jelenhet meg. Ha az elme ezeket a tüneteket veszélyesnek értelmezi, akkor hosszabb ideig fennmaradnak, felerősödnek és gyakrabban fordulnak elő. Ez a pánikzavar. Ha az elme ezt nem értelmezi veszélyesnek, akkor gyorsabban és félelemmentesen zajlik a spontán pánikroham és többé nem, vagy nagyon ritkán és enyhén jelentkezik.

A pánikosok körében bizonyított a széndioxid érzékenység, ami az agyi széndioxid érzékelők extra érzékenységének következménye. Ez önmagában nem befolyásolja az egészséget, és evolúciós gyökerei vannak. Ezekről bővebben a fent említett könyvben olvashatsz.

Ha ezt a mechanizmust a pánikos megérti, átlátja, az nagyban elősegíti az indokolatlan veszélyérzet, a félelemérzet csökkenését vagy teljes megszűnését. A megértési folyamatot pedig nagyban támogatja a rendszeres önvizsgálat.

Az első két pánikrohamom a spontán pánik kategóriájába sorolható, ugyanis mindkettő az éjszaka közepén felébredve ért. Ez a két roham izomfeszülésekkel, egész testre kiterjedő remegéssel, hidegverítékezéssel, fokozott szívdobogással és nagyfokú izgatottsággal jártak. Az első alkalommal felhívtam az orvosi ügyeletet, ahol egy unott női hang nyugtató gyógyszert javasolt, és letette a telefont. Ez némiképp kizökkentett a félelemből. Igazából alaposan felbosszantott a hozzám állása, így a testemben másféle érzetek is megjelentek, de alapjában véve a félelmem csökkent. A második roham két nappal később következett be és nagyjából ugyanúgy folyt le, mint az előző, leszámítva az ügyelet felhívását. Mindkettő körülbelül egy órán keresztül tartott.

Ezek után az elmém elkezdett nagyon figyelni. Amikor észlete az említett tünetek egyikét vagy valamilyen fura – addig nem észlelt – érzetet, és veszélyesnek minősítette, akkor beindult a roham. Ezek a rohamok annyiban különböztek az első kettőtől, hogy az elmém folyamatosan értelmezte a testi érzeteket, illetve elkezdett előre gondolkodni. Például ha valahova egyedül vagy éjszaka kellett mennem, ahol nem volt gyorsan elérhető segítség, akkor az veszélyesnek minősült, és sokszor beindította a rohamot. Ez a fajta pánikroham már a másik csoportba, a szorongásos pánik csoportjába tartozik.

Erről majd a következő bejegyzésben írok!

Kicsit visszatérve az indító idézetre, a pánik, a szorongás, összeségében a félelmek az elme értelmezései. Az éppen adott információk (gondolatok: 'valami baj lesz' és testi érzetek: 'szapora szívverés, szédülés' stb.) alapján az agy válaszreakciókat eszközöl a 'túlélés' érdekében. Az elme mindig a lehető legkissebb rosszat választja, ami lehet egy félelmetes gondolat vagy egy menekülési útvonal. Mindegy, bármiképp is van, mert csak az elme önvédelmi mechanizmusai indulnak be. És amikor ezek működések átláthatóvá válnak, akkor a tünetek lassan vagy akár azonnal megszűnnek, illetve nem értelmeződnek rossznak vagy félelmetesnek. Magyarul, amikor megértem az elme és a test működését, akkor már nem fog veszélyesnek tűnni a légszomj vagy mellkasi nyomás, így ezek a tünetek könnyebben távozhatnak.

Az önvizsgálatok hozadéka az értelmezések kioldódása és az érzések tiszta, feszültségmentes átélése.

ÍGY IS LEHETSZ AZ ÉRZÉSEKKEL

Gyakran kapom a kérdést, hogy mit kezdjünk az intenzív, változni nem nagyon akaró, kellemetlen vagy kifejezetten rossz érzésekkel.

Az önvizsgálatok alatt többnyire eljutunk odáig, hogy rálátunk például a tehetetlenség, kilátástalanság vagy a magányosság érzésének okaira. Meglátjuk és meg is értjük hogyan kapcsol be ez az érzés. Néha tudunk vele lenni vagy egyszerűen csak szertefoszlik. Mégis előfordul, hogy olyan elemi erővel tör ránk az érzés, hogy azt gondoljuk-érezzük: Nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel!

Többféleképpen is megközelíthetünk egy ilyen helyzetet. Az egyik lehetőség – nem feltétlenül a legkönnyebb – az, hogy az érzést közvetlenül tapasztaljuk meg. Persze, kinek mit jelent a megtapasztalás :-) Megpróbálom úgy szavakba önteni ezt, hogy befogadható és megérthető legyen.

Először is, a közvetlen megtapasztalás alatt azt értjük, hogy az adott érzést, érzelmet önmagában, gondolatok (szavak és képek) nélkül, mint testi érzetet, pozitív és negatív címkék nélküli energiát tapasztaljuk meg. Amikor ez megtörténik, a címkék, értelmezések lehullanak és marad az energia, úgy ahogy van, feszültség nélkül.

Vegyük a fent említett tehetetlenséget vagy bármilyen, épp aktuális érzést, érzelmet. Ez a tapasztalás akkor a legerőteljesebb, ha akkor csinálod, amikor az érzés éppen elborít. Jól jöhet ilyenkor – főként eleinte – egy képzett facilitátor is!

Szóval, itt van veled az érzés. Tombol, mint egy vihar. Amit ilyenkor – teljesen tudattalanul – csinálunk az az, hogy automatikusan elhisszük az érzéssel együtt felbukkanó gondolatokat. Például a tehetetlenség érzéséhez kapcsolódó ’ha a gyerekem nem tanul, akkor nem viszi semmire az életben’. Vagy amikor azt érzem, hogy elkeseredek, mert ’az apám nem veszi észre, hogy folyton megbánt’, vagy a félelem érzéshez tapad a ’meg fogok bukni a vizsgán’ gondolata. Lehetek a másikkal kedvesen kérő vagy határozottan utasító, esetleg mérgesen kiabáló, a helyzet látszólag mit sem változik. Rajtam meg egyre jobban eluralkodik az említett példák tehetetlenség, elkeseredés vagy félelem érzése.

Mindössze annyi történik, hogy a sok gondolat és az érzés közepette valahol elveszek, összezavarodok. Az egész azért tud így lenni, mert nem vagyok tudatában, hogy mi is történik. Azt hiszem, hogy az elmémben sorakozó gondolatok és a testemben lévő érzések én vagyok, és ez a valóság.

Most akár el is kívánhatsz engem a jó fenébe, mert hogyan is írhatok neked olyat, hogy amit megélsz az nem te vagy, az nem a valóság!

Teljesen érthető ez számomra. Én is ezt gondoltam, amikor először találkoztam ezzel. Ezért is fontos tisztázni, hogy mit értek az alatt, hogy a gondolatok és érzések nem te vagy és hogy nem valósak.

Az érzés, érzelem a következőkből tevődik össze:

1. A tehetetlenség és bármilyen más érzés csak úgy létezik, hogy:
   Van hozzá egy leírt szavunk: pl. TEHETETLENSÉG. Az érzéshez hozzákapcsolódott a szó.
2. Az érzéshez hozzákapcsolódtak képek: pl. a szülő, testvér - vagy saját magam - egy helyzetben hogyan néz ki, milyen a testtartása, arckifejezése.
3. És az adott helyzetekben megjelenő testi érzet is hozzákapcsolódott. Pl. kimegy a kézből-lábból az erő vagy gombócérzet keletkezik a torokban.
4. Végül megtanultuk, hogy ez mit jelent: pl. akkor vagyok tehetetlen, amikor bármit is csinálok, a helyzet, dolog, személy mégsem változik. Megtanultuk az értelmezést. Ezt halhattuk, láttuk a szülőktől, nagyszülőktől, testvérektől, óvónénitől stb., és így értelmeződött bennünk.

Ez a megközelítés fura lehet, ha először találkozol vele ebben a formában. Az önvizsgálatok során a fenti megközelítést sajátíthatod el. És a megközelítés erre a tapasztalásra egy nagyon gyenge szavacska J

Amikor elönt az érzés, egyszerűen csak csukd be a szemed és ülj bele a kellős közepébe. A figyelmedet irányítsd a megjelent testi érzetre. Az adott érzelemhez, érzéshez többféle testi érzet is tapadhat, kapcsolódhat. Lehet, hogy a gyomrodban érzel feszültséget, lehet, hogy a mellkasodra nehezedik valami vagy a torokban érzel gombócot. És lehet, hogy figyelsz befelé és épp semmit sem érzel. Ilyenkor az elme képes olyan zakatolásba kezdeni, hogy a gondolatoktól nem tapasztalsz testi érzetet. Ez teljesen normális én-védelmi mechanizmus. A testi érzet mindig ott van, csak éppen nem érzékeled. Ha nem lenne, akkor nem tudnád rosszul vagy feszültnek érezni magad.

A facilitátor pont ebben tud segíteni neked. Ott tart az érzelemben, felhívja figyelmed a felbukkanó szavakra, képekre és segít megtalálni és visszakerülni a testi érzethez. Ilyenkor ő a tudatosságod. És ahogy haladsz önvizsgálatokban, megtapasztalhatod azt, hogy te, önállóan is képes vagy tudatában lenni a gondolatoknak és érzéseknek. Megtanulod ezt a fajta nézést és jelenlétet.

Tehát ülsz az érzelmi vihar kellős közepében. Hogyan? Úgy, hogy tudatában vagy a gondolatoknak (mint pl. tehetetlen vagyok, a gyerek nem tanul, hiába beszélek neki stb.) és figyelmedet a testedbe irányítod, megfigyeled, mit érzel. Ha olyanok jönnek, hogy dühöt vagy elkeseredést érzel, akkor tudatosítsd, hogy ezek is érzelmeket kifejező szavak, gondolatok. Nem ilyeneket keresünk, hanem testi érzeteket! Csak legyél tudatában a szavaknak. Felbukkanhatnak képek is az elmédben, mint pl.: a gyerek a gép előtt játszik. Ezeknek is legyél tudatában és figyelj befelé, a testi érzetre.

Amikor megvan az érzet (gombóc, nyomás, feszítés vagy bármi más), csak legyél vele. Merülj el benne, érezd, figyelgesd, tapasztald. Ha észreveszed, hogy újra gondolatokkal foglalkozol, csak legyél ennek tudatában és irányítsd vissza a figyelmed az érzetre. Ezt folytathatod egészen addig, míg csak az érzet marad, feszültség nélkül.

Erőteljes, sokáig elfojtott érzelmek kerülhetnek felszínre az önvizsgálat, az érzet tapasztalása közepette.

Lehet, hogy ez a testi érzet félelmetesnek, fenyegetőnek tűnik a számodra. Ilyen esetekben szintén nagy segítség a facilitátor, aki megfelelően képzett abban, hogy addig vigyen a tapasztalásban, amíg ez a fenyegetés szertefoszlik.

Fontos hangsúlyoznom, hogy az esetek többségében, eleinte a képzett facilitátor támogatása, tapasztalata elősegíti a folyamatot! Ez megkönnyíti az elindulást és elkerülhetővé teszi a téves következtetések levonását, és az ebből adódó nagyobb, hosszabb ideig tartó feszültséget.

A testi érzet önmagában való, gondolatok és érzések nélküli, tapasztalása egészen új perspektívába helyezi az életet. Az érzések és gondolatok szabad áramlása felszabadítóan hat az egész életünk megtapasztalására. A feszültséget keltő gondolatoknak és kellemetlen érzéseknek való ellenállás megszűnésével kinyílik a kapu valódi önmagad megtapasztalására.


Ha nem csak kukucskálni akarsz ezen a kapun túlra, hanem át is mennél rajta, hogy körülnézz ott is, gyere el az év utolsó alaptanfolyamaira!
BYRON KATIE Munka Önvizsgálat október 26.-n és SCOTT KILOBY Élő Önvizsgálatok november 2-3.-n.
Részletek az alábbi linkre kattintva:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

AZ ELME ÉBREDÉSE

Byron Katie – Az öröm ezer neve című könyvéből osztok meg veled néhány részletet, melyek segítségével könnyebbé válhat az önfelismerés útja. Születésünktől fogva az elme (nevezzük így azt a részünket, amin keresztül felfogjuk a világot) fokozatosan, mély álomba merül. Úgy értem, hogy eleinte mindent önmagában tapasztal, nem címkéz és elemez, egyszerűen jelen van. Tanúja, nem pedig – a hagyományos értelemben – ’aktív’ résztvevője a történéseknek. Aztán megtanul értelmezni. Szavakat hall, amiket – eleinte a szülők, a szűkebb és tágabb környezet, később önmaga – összeköt képekkel (pl. a ’fa’ szót egy fa képével), helyzetekkel (kidőlt fa, nagy fa, korhadt fa) és érzésekkel (nagy fa-csodálat, korhadt fa-undor, kidőlő fa-félelem). Persze ez tudattalan összekötés, nem akaratlagos. Az elme megtanul értelmezni. És közben azonosul a gondolatokkal és érzésekkel.

„Amint az elme felismeri önmagát, abbahagyja a saját gondolataival való azonosulást. Ez pedig óriási nyitott teret hagy maga után. Az érett elme bármilyen gondolattal jól elvan; sosem fenyegeti ellenállás vagy konfliktus, mivel tudja, hogy nem lehet őt hátráltatni. Amikor nincs védelmezni kívánt pozíciója vagy identitása, bárhová elmehet szabadon. Sosincs semmi veszítenivalója, hiszen alapvetően semmi nem is létezik. Nevetés árad ki belőle, és a hála könnyei is, saját természetének megtapasztalása révén.”

Amikor felismered az elme működési mechanizmusait, az életed megváltozik. Fura és félelmetes is lehet, hogy rálátsz ezekre a működésekre, miközben folyamatosan kattognak a gondolatok a fejedben, hogy ’Ha ez mind csak értelmezés, akkor mi van, mi valóságos?’ és jönnek a legkülönfélébb ’rossz’ érzések. És az elméd keresi a régi normákat és menekül az ismerős gondolatokba és érzésekbe, még ha azok fájdalmasak vagy szorongást keltőek is.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.”

Tudatosan megvizsgálva a gondolatokat és érzéseket, fokozatosan, kiazonosulhatsz ezekből a megtanult, elhitt működési mintákból. A tudatosan mindössze annyit jelent, hogy ’nem értelmezve’, ’nem azonosulva’, mondjuk úgy, hogy ’kívülről ránézve’ szemlélőként tapasztaljuk meg a történéseket. Így, önmagukban, a rájuk aggatott címkék nélkül vizsgáljuk a felbukkanó gondolatokat és érzéseket.

„A kérdezést végző rész az elme semleges része, mely képes az elmét az egyik polaritásból a másikba átvinni. Ez a semleges rész lehetővé teszi a zavarodott, beragadt, jól-tudom polaritásnak, hogy megnyissa magát az elme azon polaritása számára, mely azokat az ép, tiszta, szeretetteljes válaszokat rejti, melyek a jól-tudom elmének is értelmezhetőek. A semleges résznek nincs motivációja vagy vágya, „kellenéje” vagy „nem kellenéje”; hídként szolgál az egyik polaritásnak, hogy átkelhessen a másikhoz. És ahogy a jól-tudom elme egyre tanultabbá válik, feloldódik a bölcsesség polaritásában. Ami pedig visszamarad, az teljesen ép(eszű), osztatlan és szabad. Természetesen, mindez csak egy metafora, mivel összesen egy elme létezik. A lényeg azonban annyi, hogy amikor az elme zárva van, a szív is zárt; amikor pedig az elme nyitott, a szív is nyitva áll. Vagyis, amennyiben szeretnéd megnyitni a szívedet, kérdőjelezd meg a gondolataidat.”

Tehát az önvizsgálatot a ’Nem Tudom’ elméből, a nem-tudás teréből végezzük. Ehhez eleinte lehet, hogy segítségre lesz szükséged. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy több-kevesebb idővel egyedül végezd az önvizsgálatokat, hiszen a kérdések és a válaszok is Benned vannak.

„Az önvizsgálat nyomán mindig egyre kevesebb történeted marad. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg önvizsgálatot nem tartasz. Nincs történet, mely te lennél, amely feléd vezet. Minden sztori tőled elfele vezet. Te az vagy, aki az összes történet előtt létezik. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre kerül.”

A történetekből, értelmezésekből kifelé vezető úton egyre többször tapasztalhatod meg a dolgokat önmagukban. A gondolatok és érzések nem valószínű, hogy el fognak tűnni, csak az értelmezés nélküli megtapasztalás teszi őket majd mássá. Nem lesznek téves értelmezések, szorongássá azonosult érzések. Lesz öröm és bánat, csak tiszta megtapasztalásban, teljesen átélve, megélve, címkék nélkül, hogy ez jó vagy rossz.

„Az önvizsgálat túlsó oldalán az élet annyira egyszerű és nyilvánvaló, amilyet innen, önvizsgálat nélkül képtelenség elképzelni. Minden tökéletesnek tűnik úgy, ahogy éppen van. Ezen a helyen nincs szükség reményre és hitre.”

Pihenj a tapasztalásokban értelmezések nélkül, önvizsgálj ezzel a két csodálatos módszerrel és élvezd az életet a hiedelmekkel együtt vagy azok nélkül!

„Az önfelismerés hozadéka egy állandó kegyelmi állapot. Ezt az állapotot nem lehet keresni vagy megtalálni. Más irányból érkezik, és teljesen átveszi feletted a hatalmat. Oly hatalmas, hogy képtelenség elhalványítani vagy befedni. A rövid verzió ennyi: „az önmagába szerelmes elme”. Önmagának teljes, totális elfogadása és elfogyasztása, mely ugyanabban a pillanatban már vissza is tükröződik a központi helyre; mint a fúzió. Amikor erről a helyről éled az életedet, hazaérkeztél.”

Ha az elején tartasz vagy elakadtál az önvizsgálatokban gyere egyéni konzultációra (akkreditált facilitátorok itt), tanfolyamra (vidéki tanfolyamok itt, fővárosi tanfolyamok itt) vagy csatlakozz a Facebook-on az ÖNVIZSGÁLATOK csoporthoz itt.

VALÓSÁGOS ILLÚZIÓ

Ebben a pillanatban minden rendben van. És ezen a pillanaton kívül nem is létezik más.

A valóság nekem a pillanat, értelmezés nélkül. És elég feszült vagyok, amikor értelmezem a dolgokat :-)

Sokszor - ezekben a rendben levő pillanatokban - felbukkannak olyan gondolatok, hogy „Ez nem fog így maradni.”, „A múltkor is ez meg ez történt.” Vagy, hogy „Mi lesz a következő pillanatban?” és a gondolatokkal szorosan együtt rossznak címkézett érzések is, amiket nem szeretnénk átélni. Ezek a gondolatok és érzések viszont sosem állandóak, jönnek-mennek, ahogy mondani és tapasztalni szoktuk. Miközben pont attól félünk, hogy állandóak, hogy mindig itt lesznek vagy lesben állnak, fenyegetnek bennünket. Erről szó sincs. Ahhoz, hogy észrevegyük a gondolatok, érzések állandótlanságát, szükség van egyfajta tudatosságra. Arra, hogy az eddigiekhez képest, máshogyan tekintsünk a helyzetünkre. Erre ad lehetőséget az ÖnMunka.

A jelen pillanatban nem létezik feszültség, tehát minden rendben van. (Lehet, hogy ezzel nem értesz egyet, amit abszolút megértek, hiszen lehet olyan megtapasztalásod, hogy feszült vagy.) A feszültség abból adódik, hogy a felbukkant gondolatnak hiszünk. Elhisszük, hogy „Nem fog így maradni.” és máris itt van a feszültség érzése. Mintha a kéz a kézben járnának. Úgy is mondjuk, hogy a gondolatokhoz érzések társulnak, tapadnak. És persze az ilyen érzésektől menekülünk vagy próbáljuk valahogy elnyomni őket.

Nézd csak meg ezt a folyamatot tüzetesebben! Ebben a pillanatban minden rendben, felbukkan a gondolat, hogy ez nem marad így, társul hozzá egy feszültség és máris fuccs a minden rendben érzésnek. Fura egy működés, nem? Mit lehet ezzel kezdeni?

Két dolgot ’csinálhatunk’: hosszabb-rövidebb ideig feszültek leszünk és így éljük az életet vagy megvizsgáljuk, hogy mi is történik valójában. Ha a másodikat ’választjuk’, két dolgot tehetünk (én ezt a kettőt ismerem és használom, és biztos vannak más lehetőségek is):

-          Az egyik, hogy megnézzük az állítás („Nem fog így maradni”) igazságát. Itt használjuk a 4 kérdés + megfordításokat, Byron Katie Munka módszerét. Ez a mód igénybe veszi az elme értelmező képességét és olyan szabadságot adhat a valóság sokszínűségének felismerésére, amilyet azelőtt nem tapasztaltam.

-          A másik, hogy értelmezés nélkül tapasztaljuk meg azt, ami éppen van. Az Élő Önvizsgálatok használata igen közvetlen megtapasztalást ad arról, ami a pillanatban zajlik. Emellett feltárja az elme értelmező mechanizmusait, sőt a megtapasztalással fokozatosan kiazonosít a gondolati és érzés identitásokból.

Arra láthatsz rá, hogy az életedet eddig javarészt fejben élted, kerested a jó érzéseket és menekültél a rossznak bélyegzett érzésektől. Most megtapasztalhatod, hogy ezek az érzések nem rosszak vagy jók, hanem csak vannak, és az elme értelmezte, különböztette meg őket. Ezzel a megtapasztalással teljesen szabadon élheted meg az érzéseket, nem félve vagy menekülve tőlük. 

Ha nincs minden rendben a pillanatban, szívesen megtanítjuk neked az ÖnMunka módszereit, hogy máshogyan is megtapasztalhasd a pillanatot!

Egyéni konzultáció keretében:

http://a-munka.blogspot.hu/p/egyeni-konzultacio.html 

és http://www.onmunka.blogspot.hu/p/akkreditalt-facilitatorok.html

Tanfolyamokon:

http://www.onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html 

és http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

AZ ELME NYITOTTSÁGI ÁLLAPOTA

A minap volt egy "nehéz" helyzet az életemben. Ebből született a következő írás. Köszönöm a nehéz helyzetnek és a résztvevőknek! No meg az önvizsgálatnak és az önvizsgálónak :-)

Azt hinni, hogy a Másik megérti (úgy érti, ahogy az bennem megélődik - amit sokszor magam sem értek!) azt, amit kommunikálok felé, a beszűkült érzékelésű elme szüleménye. Egy megvizsgálatlan hiedelem az a gondolat, hogy a Másik meg/ért engem. Fogalmazhatok pontosan, tisztán érthetően, gesztikulálhatok tudatosan, lehet a szívemben mindent körülölelő szeretet, a Másik mindenképpen a saját szemüvegén, a saját szűrőjén, az elméje aktuális nyitottsági állapotán keresztül fogja értelmezni a hallottakat, látottakat. És ugyanígy az, amit közölni szeretnék, a szűrőimen, az elmém jelenlegi nyitottsági állapotán keresztül indul a Másik felé. Lehet elképzelésem arról, hogy hogyan fogja vagy hogyan kellene fogadnia, hogy meg kellene értenie és úgy kellene értenie, ahogy az bennem van és megy felé. Nem rajtam múlik, hogy miképpen értelmezi a kommunikációmat és még csak rajta sem. A másik "megértése" csak azon múlik, hogy az elme éppen mit tud befogadni. 

Megjegyzem, az elme nem ellenség. Az elme egyszerűen kondíciónálódott. Az elme működését úgy képzelem, hogy a bejövő információkat valamely módon értelmezi és az értelmezések összességéből azonosul énné. Az a bibliai jelenet jutott eszembe, amikor Ádám és Éva a tudás fájáról csemegéznek. Talán ez lehetett az elme szimbolikus születése.

Visszatérve, nem azt mondom, hogy értelmetlen körültekintően fogalmazni, átgondoltan gesztikulálni, egyszóval csiszolni, tisztítani a kommunikációnkat, csak azt, hogy ahogyan ezt a Másik fogadja, ahogy megérkezik hozzá, az Ő szűrőjén, az elméjén. Sőt, a tiszta kommunikáció alapja a békés megélésnek.
Olyan világban élünk, ahol többnyire az elmén keresztül értelmeződnek a dolgok. Az önvizsgálat erre az értelmezésre láttat rá! Az önismeret olyan folyamat, amiben felfedezzük az értelmezéseket és ezek az értelmezések így, rájuk látva, elkezdenek szertefoszlani. Visszakerülhetünk abba a Paradicsomi állapotba, amikor úgy mentünk el az Almafa mellett, hogy észre sem vettük :-) A Nem-tudás, békés állapotába. A billegő egyensúlyunk középpontjába. 

Milyen szó már ez is: köz-ép-pont.

És - ahogyan a Másikhoz megérkezett a mondandóm és gesztusom - az Ő reakciója tükröződés önmagamról. Hiszen a reakciója megint csak az én szűrőimen keresztül, az elmém aktuális állapotán keresztül, kerül befogadásra. Az egész rólam szól, illetve az azonosult elme értelmezéséről. Amikor erre rálátok, akkor kezd a világ és a benne lévő dolgok másról szólni. Már meglátom őt is. Az elkülönültségem meglazul és egyre inkább látom magam a Másikban és a Másikat bennem. Elmosódnak a határok. Szertefoszlanak a történetek. Csak a jelen közvetlen megtapasztalása marad! És már vannak, pontosabban fogalmazva, észreveszem ezeket a jelen pillanatokat az életemben.

Erre invitállak Téged is!

Legközelebbi tréningek és egyéni konzultáció (kattints a linkekre):

Vidéken
Budapesten

Egyéni konzultáció 

VISSZATEKINTÉS

"Visszatekintve az életedre rájöhetsz, hogy egy nagyon különleges személy követte végig azt: 
TE MAGAD! És még nem késő újra azzá a különleges személlyé válni." Ismeretlen szerző

2010 karácsonyán Byron Katie Négy kérdés című könyvét olvasva úgy tűnt, hogy - cirka 15 év kevésbé tudatos és 5 év intenzív önismereti út bejárása után - az élet működésének esszenciáját kaptam a kezembe. A kérdések egyszerűsége, a rálátás történetekre kíváncsisággal töltött el. Persze két év elmúltával látom, hogy az első találkozásom a Munkával még nagyon intellektuális volt. És az intellektussal semmi baj, hiszen az ember élete így épül fel, az intellektuson keresztül épül az identitásunk. Egyszerűbben fogalmazva elhisszük azt, akik vagyunk. Tapasztalatokat szerzünk, gondolatok és érzetek jelennek meg bennünk és ezek összefonódásából állunk össze. Ez is egyfajta tudatosság. A Munka segítségével egyre inkább ráláttam, hogy a tudatosság sokkal szélesebb, mélyebb - és még ki tudja milyen dimenziókon - spektrumon mozog.

A kíváncsiságom a 2011 év eleji ÖnMunka alaptanfolyamig vitt. Ez volt az első „élő” megtapasztalásom a Munka világában. Már az első vezetett meditáció hazavágott (nem én gondolok??). Megtudtam, hogy van Jól Tudom Elmém és ezzel el is kezdődött az a folyamat, melyben egyre többször láttam meg a működését. Az egyszerűsége még itt is tetszett, bár az elmém helyenként igencsak tiltakozott, bonyolított és menekült. Már látszott valami ’más’, ami ismeretlen volt szemben az időnként igen kényelmetlen, de jól megszokott működésekkel. Őszintén szólva úgy mentem az Alaptanfolyamra, hogy én már csak egy-két lépésre vagyok a megvilágosodástól. Túl voltam már komoly betegségeken, váláson, válságokon, csodás meditációkon. Nos, valóban egy-két lépésre voltam, csak nem a megvilágosodástól, hanem attól, hogy rájöjjek: ez nem egy-két lépés és hogy nem is a megvilágosodásról szól. Néha úgy éreztem, hogy inkább távolodok ettől az áhított állapottól. Most meg nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e. És ez a két éves utazás megmutatta nekem, hogy ez a tudás egyáltalán nem is fontos.

A lelkesedésem viszont nem csökkent és éltem a különböző tematikus napok adta lehetőségekkel, miközben egyre többet használtam a Munkát, hiedelmeket kérdőjeleztem, ítélkező lapokat töltöttem ki, dolgoztam fel és jóvátevő leveleket töltöttem ki. És az is igaz, hogy sokszor elakadtam, elkeseredtem és egy-egy hétre abba is hagytam az önvizsgálatokat. Többször előfordult, hogy egy hiedelem megkérdőjelezése után újra és újra hittem az adott, már megvizsgált gondolatnak. Ilyenkor úgy éreztem, hogy már nem itt kéne tartanom. Ezen az úton ez sokszor előfordul. És a „Már nem itt kéne tartanom.” is csak egy gondolat. Ha hiszünk neki szenvedünk, ha megvizsgáljuk nem!

2011 nyarán két különleges esemény várt. Katie néni Bécsben tartott workshop-ot és Andi szervezett egy 8 napos tábort. Mindkettő különleges élmény volt újabb tapasztalatokat, megéléseket és lendületet adva a további önvizsgálatokhoz.

Összejövetelek, tematikus napok, csodás megtapasztalások és még csodásabb mélypontok váltogatták egymást. Voltak fizikai és érzelmi nehézségek. És volt a Munka. Mindig ott volt és segített, ha használtam. Döbbenet hegyekkel találkoztam. Olyan automatikus, ahogy elhiszek egy gondolatot, olyan mélyen hívődött el némelyik, hogy szinte fejbe vág, hogy észrevegyem. Mint, ahogy egy hegy tornyosul elénk, eltakarva azt, ami mögötte van. A Munka, az önvizsgálat a hegymászás. A hegy ott van, ahogy a gondolat is. Nem tudom eltüntetni és nem is kell. A hegyet meg lehet mászni, a gondolatot meg lehet vizsgálni. A hegyeket mindig szerettem és mára a gondolatokat is megszerettem. A gondolat nem kinyírandó ellenség. Nem tudom, honnan kerülnek a ’fejembe’ és ez nem is az én dolgom, ahogy egy hegy ott léte sem.

Időközben másokkal is elkezdtem a Munkával dolgozni. Nekem ez is különleges élmény. Látni, ahogy a másik járja az utat. Látni magamat a benne, a történeteimet a történeteiben. Régebben azt hittem tanítani fogok, ma úgy gondolom, engem tanítanak. Mindenki, akivel találkozom.

2012 közepe hozta a lehetőséget, hogy megismerjem Scott Kiloby Megtalálhatatlan Önvizsgálatát, mely bennem mára a legteljesebb összhangba került a Munkával. Ez a módszer mélyebb megtapasztalást adott a valóság és az értelmezések közti különbözőségben. Ez a módszer megmutatta, hogy minden értelmezés. Hogy a szenvedés is csak történet és keresve sem találni. Megtapasztaltam a nem találásban lévő természetes békét, amit szavakkal csak értelmezni lehet. A tapasztalás, az észlelés és a nem tudás a csoda.

Az év végén, nyolcad magammal, meghívást kaptam Anditól egy intenzív kurzusra, amely mindkét önvizsgálati módszer elmélyítését magába foglalja. Az önismereti út, az önvizsgálat az életem része lett.

Hálával tartozom mindenkinek, aki hozzásegített a megtapasztalásokhoz, beleértve önmagamat!

Ha Te is elindulnál Önmagad felé, mélyítenéd a kapcsolatot magaddal, olvasd el a bejegyzéseket ezen a blogon, keress meg vagy nézd meg az alábbi honlapokat és programokat!

www.kincsamivan.hu

www.onmunka.blogspot.com