BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

"BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

A titok nyitja, hogy ne légy gépies. Ha ki tudod iktatni a gépiességet az életedből, akkor az egész életed meditációvá válik. Akkor minden apróság, a zuhanyozás, az étkezés, egy baráti beszélgetés is meditáció lesz.

A meditáció belső érték, nem pedig valami külsőség - ezért aztán bármi azzá válhat.

Az emberek úgy gondolják, hogy a meditáció egy speciális cselekvés-sor: ülsz arccal kelet felé, bizonyos mantrákat ismételgetsz, füstölőt égetsz, mindenféle hókuszpókuszt csinálsz egy adott időben, egy adott helyen, kimért mozdulatokkal.

A meditációnak semmi köze ezekhez a dolgokhoz.

Ezek csak gépiessé tesznek, pedig a meditáció épp azért van, hogy felszámolja benned az elgépiesedést.

Tehát, ha éber tudsz maradni, akkor minden cselekvés meditáció, és minden mozdulat óriási segítség lehet." - Osho

 

A gépiesség, az automata gondolati és érzelmi reakciók az élet különböző helyzeteire sokszor okoznak félelmet, járnak hiányérzettel, vezetnek kényszerességhez, hoznak szenvedést a mindennapi életünkbe.

A meditáció, az éberség, az éber tudatosság, a jelenét tanulható. Két dologra van szükséged hozzá, és mindkettő megvan minden emberi lényben: FIGYELEM, hogy észrevedd ami éppen történik a tapasztalásodban, legyen az gondolat vagy érzés; és LELASSULÁS, hogy finoman elválasztódjanak egymástól a szavak, mentális képek és testi energiák, hogy ezek tisztán, önmagukban megélhetővé váljanak. Ez a tudatos és közvetlen megtapasztalás oldja fel a gépiességet.

Én több lépcsőn keresztül jutottam/jutok egyre gyakrabban az éber jelenlét békés állapotába. Eleinte vezetett meditációkat hallgattam és imaginációs technikákat gyakoroltam. Később Byron Katie írásos önvizsgálataiban, majd Scott Kiloby Élő Önvizsgálataiban mélyültem el. Ez utóbbi hozta meg számomra a jelen pillanat természetes békéjének megtapasztalását. Messze nem folyamatos tapasztalás ez, és nem is célom állandóan ebben az állapotban lenni. Önmagában a szándék, hogy ebben az állapotban tartsam magam, már szűkíti a megtapasztalást; már ott a félelem magja, hogy elveszíthetem ezt; már kényszerességet szülhet, hogy előidézzem és fenntartsam ezt az állapotot; már hiányérzetet okoz, amikor nincs ott.

A jelenlétet nem lehet előidézni vagy fenntartani. A jelenlét minden pillanatban ott van, csak észre ’kell’ venni. Amikor megtapasztalod a jelen pillanatot, amikor tudatában vagy minden egyes gondolatnak és testi energiának, máris a jelenlét állapotában vagy. Ehhez segít a meditáció.

Szeretettel látlak kéthetente csütörtökön az ONLINE meditáción:  

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/meditacio.html

Facebook esemény itt:

https://www.facebook.com/events/1464186813851444/

és a legközelebbi élő Meditációs Napon Szentendrén, szept. 27.-én:

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

Facebook esemény itt: 

https://www.facebook.com/events/282369185290087/?ref_dashboard_filter=upcoming

HONNAN TUDOD, HOGY NEM SZERETED? - AZ ÖNVIZSGÁLAT LEHETSÉGES 'MELLÉKHATÁSAI', AZAZ FUTNI IS 'JÓ'!

Olyan természetességgel vágjuk rá dolgokra, hogy nem szeretjük. Vagy azt, hogy szeretjük. Nem szoktunk ezeken túl sokat gondolkodni. Nem nagyon vizsgájuk felül, nézzük meg közelebbről, hogy pontosan mit nem szeretünk. Hogy miből áll ez a nem szeretés. Ritkán próbálunk meg dolgokat, amiket eddig nem szerettünk.

Pedig ezek a dolgok, a felülvizsgált vagy az újrapróbált dolgok sok csodát rejtenek.

Nézzünk egy konkrét példát mielőtt elunod az általános megfogalmazást!

Itt van a testmozgás, vegyük most a futást. Én sose szerettem futni. Kellett persze a tornaórákon meg néha az állólképesség javító edzéseken, de nem rajongtam érte.

Gyakran viccelődtem vele, mondván fussanak azok, akiket üldöznek. Aztán olyan 30 lehettem, amikor itt-ott megjelentek fájdalmak, kellemetlen érzetek, merevebbé váltak az izmaim. Akkoriban kezdtem masszírozni, ami elég statikus, egy helyben álló munka. A tüneteim, a fájdalmak, merevségek természetes következményei voltak életmódomnak. Átgondolva arra jutottam, hogy kb. 10 év sportmentes élet után újra elkezdek mozogni. Nem sorolom fel, hogy miket csináltam hosszabb-rövidebb ideig. Mind hasznos volt. Inkább a futásra kanyarodnék vissza.

A futás annyira kézenfekvő mozgás. Bármikor lehet űzni, nem kell hozzá semmilyen különleges adottság vagy tárgyi feltétel. Mégis, mindig találtam valamilyen kifogást, hogy miért ne fussak. Első helyen a ’nem szeretek futni’ hiedelmem állt. Hogy ez miért hiedelem? Mert egyszerűen elhittem. Semmi tényszerű nem volt ebben a gondolatban. Bár az tényszerűnek tűnik, hogy unalmas, fárasztó stb., olyan mintha valóban ilyen lenne a futás. Az elmém rengeteg bizonyítékot hozott arra vonatkozólag, hogy miért ne fussak. Kifogásoknak vagy bizonyítékoknak is hívhatjuk ezeket. Voltak még ilyenek bőven. Például a ’gerincsérvvel nem lehet futni, mert romlani fog az állapota’ vagy ’a kattogó térdemnek sem jó’. Bőven volt még ilyen, mint: túl meleg van, hideg van, esik, fáradt vagyok, nincs kedvem, túl sok idő, megizzadok, más dolgoktól veszi el az időt és energiát, és még találhatnék jó pár ilyet.

A koncepcióink, a hiedelmek, a sokat ismételt, berögzült gondolatok valójában az életünk minden területén megtalálhatók. Megnézheted ezt a kapcsolataidban, a munkádban, még a szórakozásban is. Nincs olyan területe az életünknek, ahol ne lenne valamilyen kifogás vagy elképzelés, hogy miért nem szeretem, miért nem jó, miért nem csinálom, vagy ezeknek az ellenkezője. Az elme minduntalan viszonyít és bizonyít. Mindig tudja. Még sokáig akkor is, ha fáj. Az elme önmagától így működik.

Az önvizsgálatokban töltött közel 4 évem alatt sok koncepciómra néztem rá. Több száz hiedelmet vizsgáltam felül, de a futással kapcsolatosak nem voltak benne. Az izgalmas az ebben, hogy az önvizsgálatoknak van egy ilyen ’mellékhatása’. Kinyit. Kinyitja az elmét. Egyre kíváncsibbá tesz, és ezzel olyan szélessé teszi a megtapasztalásunkat, ahogy azt még a legvadabb álmainkban sem láttuk.

A futáshoz való hozzáállásomban a ’mellékhatás’ a következőképpen alakult ki: Úgy egy éve kezdtem futni. Na, jó inkább kocogni. Érdekelt, hogy mit bírok, mi az az eufória, amiről a futók beszélnek, milyen hatásai lesznek rám, az egészségemre.

Szóval belefogtam – ebben, az elkezdésben mindig is jó voltam :) – és igen meglepődtem, hogy milyen keveset bírok levegővel és izomból. Eleinte csak pár száz métereket kocogtam. És levegőhiány és gyorsan elfáradó izmok mellett hol a derekam, hol a térdem fájt. Ez néha hetekre is visszavetett, azaz hetekre jó kifogásként szolgált.

Egy darabig próbáltam azt, hogy nagyon 'jelenlévő' leszek és mindig azt teszem, amit a bensőm sugall. Ebben is megláttam a kifogást, de már ’tartottam ott’, hogy ezzel én jól vagyok. És ez igaz is volt.

Aztán jött egy pont, – és itt jön a ’mellékhatás’ – amikor nagyon kíváncsi lettem, hogy mi van az állandóan kommentáló elme és a kellemetlennek és fáradtnak értelmezett testi érzeteken túl. A szülinapomra kaptam egy futócipőt és azt mondtam magamnak: futok minden reggel, nem számít, hogy mi van épp velem, milyen kedvem van, milyen az idő, amíg fizikailag képes vagyok rá, futok. Mert kíváncsi vagyok, hogy az összes kifogásom és ’jól’ megalapozott elme-bizonyítékon túl milyen megtapasztalás vár.

Nem akartam, akarok bebizonyítani semmit. A pillanatra, a jelen pillanat megtapasztalására vagyok kíváncsi. A koncepciók nélküli valóságra.

Más lett a futás így. Egyre könnyedebb, egyre szabadabb. Nincs benne kell, mert a kíváncsiság hajt, mint a kisgyerekeket. Biztos láttál már gyerekeket, akik órákon át képesek szaladni, játszani. Ha szülő vagy, lehet próbáltál is velük ’lépést tartani’. Nehéz, mert hihetetlen energiájuk van. Ez az energia a kíváncsiságukból, a nem ellenállásukból és a koncepciómentességükből fakad. Ők a jelen pillanatban élnek. Nem mászkálnak gondolatban a jövőben és a múltban. ’Csak’ élik a pillanatot.

Ilyen nekem a futás ma. Élem. És nem is annyira futás már. Ez a szó már csak a mozgásforma meghatározása. Nem csak könnyed és szabad ez a mozgás, hanem határtalan, egybeolvadt mindennel. A patakparton futok, ahol megfér egymás mellett a víz, a halak, a fák, a madarak, kutyák, macskák, futók, sétálók, bringások, munkába és iskolába igyekvők, házak, autók és motorok (ez utóbbi kettőből szerencsére kevés), az elmémben futó gondolatok, a testemben jelentkező érzetek. És az érzelmek, a hála, hogy ezt átélhetem, a szeretet, mert lehetővé teszem ezt magamnak.

Még egy dolog eszembe jutott, ami elég fontos fizikai szinten ehhez a könnyedséghez. A légzés ritmusa. Eleinte futás közben kevés volt a levegő. Egyrészt, mert szoktatni kellett a tüdőt ehhez az új megterheléshez, másrészt, mert nem volt ritmusa. Az egyik reggeli futás közben villant fel az a mentális mozi az elmém vetítővásznán, amit egy videón láttam. Ajánlom is megnézni, hallgatni!

Itt meg is nézheted: https://www.youtube.com/watch?v=lVPLIuBy9CY)

Ez rövid videó (sajnos csak angol felirattal elérhető) a Nyugat-afrikai zenét-életet mutatja be. Azért írom kötőjellel, mert náluk ez a két dolog nem választódik szét. A zenében, a ritmusban élnek. Minden hétköznapi és ünnepi tevékenységükben benne van. Ebből jelentek meg futás közben képek, és került előtérbe a ritmus jelentősége. Eleinte a futás közben ezt tudatosan figyeltem. Ma időnként ráeszmélek erre a csodálatos ritmikusságra, ami a légzésben, futás, az életben van.

Ehhez párosult még a Buteyko-féle gyengéd orrlégzés, amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam (ezt itt találod: http://a-munka.blogspot.hu/2014/07/legzes-es-panik.html#uds-search-results). Úgy vélem, hogy ez a ritmikus orrlégzés és a kíváncsi attitűd az alapja ennek a könnyed és szabad megtapasztalásnak.

Ma szeretek futni. Mert a futás koncepciója megváltozott bennem. Kiürült. Már nem célom elérni vele bármit is. Nem akarom bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Nem az elhatározásról és kitartásról szól. Nem akarok erősödni, testsúlyt megtartani. Még az egészséges életmód részét képező elképzeléseim is elhalványultak a pillanat megtapasztalásában. Önmagáért az élményért futok. Nem azért, mert jobb, mint feküdni, olvasni, sétálni, tévézni, másokkal együtt lenni. Ezek is mind jók, ha valóban, koncepciók nélkül vagyok jelen. Önmagáért a jelen megtapasztalásért teszem, és még ez a gondolat is felolvad benne. Néha már csak áramlok ebben, és ’észre sem veszem, hogy futok’.

Párszor az életemben, teljesen öntudatlanul ezt megéltem pillanatokra, néha percekre. Annyira finomak voltak ezek a tapasztalások, hogy nagyon, már-már görcsösen akartam újra megélni. Mondanom sem kell, hogy nem 'sikerült'. :)

Ma, azt hiszem, elsősorban az önvizsgálatok, az elmélyült, lelassult és belső csendes jelenlétnek köszönhetően ez az áramló, tiszta élmény gyakorivá vált. Ez is ’mellékhatás’. A gyakoriság nem volt cél. És ez a ’mellékhatás’ fincsi. Nem kell megkérdezned a gyógyszerészed vagy a kezelőorvosod – de még a facilitátorod sem – erről, mert úgysem tudja, hogy rád miképpen hat. Honnan is tudhatná?
Ha az önvizsgálatot konkrét cél nélkül végezzük, akkor nem hatása lesz, hanem 'mellékhatása'. Úgy értsd ezt, ha céllal végezzük, akkor hatást várunk, amiről elképzelésünk van. Ez meg kiránt a valóságból, a jelen pillanatból. A 'mellékhatás' szóval egyszerűen a következményt fejezem ki, a nem elvárt eredményt. De nagyon ott van…!

Mindegy, hogy milyen tevékenységet végzel. Futhatsz, sétálhatsz, bámulhatod a tájat vagy egy emberektől nyüzsgő teret, mosogathatsz, dolgozhatsz, nyaralhatsz, játszhatsz, bulizhatsz, tanulhatsz. A jelen pillanat mindig ott van veled. Bármikor tapasztalhatod önmaga valóságában. Ez a ’képesség’ ott van benned is, csak kicsit eltemette a sok elhitt gondolat, a koncepciók. Fedezd fel újra!

Nézz körül itt a blogon, gyere el valamelyik aktuális tanfolyamunkra vagy meditálj velünk online!

TUDATOS JELENLÉT - ELVONULÁS AUG. 18-22.

Azt látod, ami Valójában van, vagy az Elmében kavargó gondolatokat?

Mindegy, hogy eddig mit tanultál vagy hol tartasz, a tudatos jelenlét az elme pihenője. Kicsit, ha csak pillanatokra is, csendesen szemléljük azt, ami éppen történik, akár kívül, akár belül. Észrevesszük és nem minősítjük a gondolatokat és érzéseket, önmagunkat vagy a Másikat, csak vagyunk. Ez a tudatos jelenlét.

A tudatos jelenlét (mindfulness) az önvizsgálathoz nélkülözhetetlen tapasztalás. A fizikai jelenléten túl szükséges a tudatosság, hiszen fizikailag mindig jelen vagyunk. A fizikai jelenlét önmagában nem biztosítja számunkra a valódi jelenlétet. Hogy mi a valódi jelenlét? Nekem valami olyasmi, amit szavakkal nem könnyű kifejezni, de a legjobban a 'dolgok értelmezés nélküli megtapasztalása' megfogalmazás írja le. Gondolataink többnyire nem a jelenre vonatkoznak, aminek kulturális és társadalmi okai vannak. Egyszerűen fogalmazva nem tanultunk meg jelen lenni, pedig születésünkkor a jelenlét állapota, a jelen pillanat volt az egyetlen megélésünk.

Évek óta hangsúlyozzuk a megpihenés (ami tulajdonképp tudatos jelenlétet takar) jelentőségét. Akik ismerik az ÖnMunka önvizsgálati módszereit, tudják, hogy a megpihenés nem más, mint a jelenben felbukkanó gondolatok és érzések észlelése, önmagukban, bármilyen értelmezés nélkül. Eleinte ez gyakorolható az általunk készített vezetett meditációk keretében, később pedig önállóan, bármikor és bárhol használható. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a megpihenés, tudatos jelenlét rendszeres gyakorlása hozzásegít ahhoz, hogy a jelenlét ne egy gyakorlat, hanem folyamatos megtapasztalás legyen.

A valódi jelenlét megélését eleinte a gondolatok pörgése, és a gondolatok kiváltotta érzések kavalkádja alaposan megnehezítheti, hisz a gondolatok ritkán mutatnak a jelen pillanatra. Ezért is javasoljuk ennek tudatos gyakorlását.

Az 5 napos tudatos jelenlét elvonulás minden eleme a jelen teljes, feszültséget keltő értelmezéstől mentes megélését segíti elő. Reggeltől estig, minden tevékenységünkben ez a tudatos megtapasztalás van előtérben.

Az elvonuláson olyan – önmagadhoz és minden máshoz való – viszonyulást tanulhatsz és tapasztalhatsz meg, amivel az önvizsgálat valódi megértést és átélést hoz számodra, az intellektuális megértés helyett. A gondolati megértés persze szükséges, hiszen ugyanaz az ’elme’ értelmezi a megtapasztalásokat, azonban a tudatos jelenlét, a dolgok értelmezésmentes észlelése nélkül az intellektuális megértés hosszabb távon nem hoz békét az életünkbe. Ebben az esetben marad az önmagunk és mások okolása, a probléma, a baj, a nehézség, a fájdalom és a félelem.

A jelenben ezek nem léteznek. Amikor úgy érezzük, hogy bárki hibás vagy bármi probléma, nem történik más, mint hogy a múltba és jövőbe mutató gondolatok, és a velük járó érzések átvették a hatalmat. A tudatosság ilyenkor nincs jelen.

Az elvonulásról bővebben itt olvashatsz: http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

AMIT AZ ÖNVIZSGÁLAT ADHAT

Ma a nyári egyhetes tábor két résztvevőjének a táborral kapcsolatos tapasztalatait osztom meg veletek.

Ezeket a megosztásokat nagyon fontosnak tartom. Az életemben többször is megtörtént, hogy ilyen megosztások indítottak el olyan utakon, mint például az önvizsgálatok használata. Egyszerűen csodálatos ez az út számomra. Kétségtelen, hogy - hagyományos értelemben véve - nem könnyű önmagunk megismerése, a szembesülés az azonosulásainkkal és félelmeinkkel. És egy-egy önvizsgálat elvégzése nem is feltétlenül rövid, nem egy instant megoldás. A kíváncsiság, kitartás, türelem és az önmagunkhoz való gyengéd hozzáállás jó, ha velünk tartanak ebben a folyamatban. Sokszor megtorpanhatunk ezen az úton. Kételyek merülhetnek fel, összezavarodhatunk. És közben elkezdünk - néha, majd egyre gyakrabban - rálátni az életünkre, az elme működésére, a hiedelmeinkre, és arra, hogy milyen a stresszes történetek nélkül a valóságban lenni.

Az első ilyen, 7 napos ÖnMunkás táborban két éve vettem részt, amiben még 'csak' a Munka önvizsgálattal dolgoztunk Oravecz Andi vezetésével. Erről akkor, az alábbi, egy rövid beszámolót írtam:

"Nem könnyű ezt szavakba önteni.

Először is, azt hiszem, megmutatta, hogy szinte ugyanazok a gyötrő gondolatok jönnek-mennek a fejünkben. Nagy rácsodálkozások és felismerések villantak be a semmiből.

Sok megértés, mély megértés érkezett hozzám mind másokról, mind önmagammal kapcsolatban. És még több, ami a többiektől felém áramlott.

Igen. Valamiféle természetes áramlás volt a tábor, amibe bele engedődtem. Mert, hogy én csináltam, azt túlzás lenne állítani. A gyakorlatok sokat segítettek, hogy benne maradhassunk ebben az áramlásban. Olyan érzésem volt, mintha az események teljesen spontán alakultak volna, miközben egyértelmű volt, hogy komoly tematikus felkészülés előzte meg őket. Nem volt ellenállás, csak egy-egy örvény, amiből úgy kerültünk ki, mint a gyakorlott dunai úszó.

Nonstop lehetőségünk volt Munkázni. Valószínűleg ebben is rejlett a nagyszerűsége, hiszen semmi más dolgunk nem volt. Persze, a gondolatok jöttek, de a Munka pont erre jó. Ez az, amit a tábor és az elmúlt év még adott: Örülök a gondolatoknak! Nem akarok megszabadulni tőlük. Örülök a történéseknek! Látom, hogy minden ad, minden ’jó’ nekem.

Köszönöm Mindannyiunknak!"

Az idei tábor vezetését, immáron az Élő Önvizsgálatokkal kiegészítve, vállaltam fel. Még egyszer köszönöm ezt a lehetőséget és a bizalmat Andinak!

Már a tavaszi 3 napos elvonulás is azt mutatta, hogy ez az intenzitású, folyamatos munka önmagunkon más perspektívákat nyit a megtapasztalásokra, mint a 'hétköznapi' életünk mellett végzett önvizsgálódás. Persze nagyon fontos, hogy a 'hétköznapi' életben is használjuk, használni tudjuk az ismereteinket, mégis ott eleinte - a sok hiedelem és trigger-pont miatt - nehezebb lehet ezt megvalósítani. Nekem csodás élmény volt végigkísérni a résztvevők találkozását önmagukkal, látni-hallani a felismeréseiket és csak lenni velük. És ebben a 'táborvezető' minőségben is megjelentek hiedelmeim. Az önvizsgálatok nem vetnek véget a hiedelmeknek, csak megengedővé tesznek minket a befogadásukra.

Íme kettejük megosztása, amihez kaptak kérdéseket is, ahogy azt az önvizsgálatoknál már megszokhattuk: 

 

"Nyitottan és kíváncsian mentem, hogy hogyan fogok reagálni, előjönnek-e majd történetek és volt előítéletem néhány ember iránt.  A nyitottság és kíváncsiság megmaradt, az előítéletek megszűntek. Mindenkiben megtaláltam magamat, és nagyon megszerettem ezeket az embereket. Úgy érzem hogy legszívesebben telehajigálnám a fb. csoportot hatalmas szívecskékkel  és egy igazi nyálgép lett belőlem. J
Leírom hogy mi motivált:

továbblépés a történeteimből, intenzív önmunka, mélyebb megélések, a saját Munka iránti ellenérzés legyűrése, hogy rálássak a történeteimre, kíváncsiság, hogy milyen vagyon itt más emberek között, kiszakadni a megszokott családi közegből.

Mit kaptam:

oldott, nyitott, őszinte, segítő, támogató közeget; hálás vagyok, hogy ráláthattam a történeteimre, néhány helyzetben ezek erősen beindultak, és ezek rögtön feldolgozásra is kerülhettek; feloldódott az egyedüli munka iránti ellenérzésem; fantasztikus embereket ismerhettem meg; szembenézhettem szorongásaimmal ; mélyülést, rálátást magamra; a térben levés intenzívebb megtapasztalását; mélyebb tudatosságot az érzetek és címkék észrevételére.

Az igazság az, hogy nagyon jól éreztem magam, megszerettem mindenkit, ráláthattam a saját működéseimre, megtapasztalhattam magam helyzetekben tét nélkül,  elveszítettem gátlásokat, szorongásokat és félelmeket, sokkal megengedőbb lettem saját magamhoz.

Külön köszönöm Misinek, hogy a segítségével  kaphattam egy csinos  és vonzó nőt, a saját személyemben (nem kis beakadásom volt a csúnyaságon), és  Gabinak és Ildinek a segítséget, nagyon intenzív önmunkában lehetett részem általuk.

Konkrétan a megéléseim: Hazafelé a buszon  nagyon doppingolnak érzetem magam. Alig vártam, hogy hazaérjek, és megtapasztalhassam magam a régi-új helyzetekben.  Nagy blokkjaim voltak a kommunikáción, a saját vágyaim, önmagam felvállalása, és ennek kimondása terén (is).  Ehhez képest már első este hosszan meséltem a férjemnek a táborról, a módszerekről, teljesen oldottan, felvállalva amit gondolok. Úgy érzem hogy közelebb kerültünk egymáshoz ezáltal és főleg én kerültem közelebb magamhoz. Másnap pedig szex közben többször is sikerült őszinte kérést és közlést adnom, voltak visszajelzéseim. Simán kimondtam, hogy mit hogyan szeretnék, és utána egy olyan meghitt és őszinte beszélgetés alakult ki, amiben még nem volt részem. Olyan dolgokat is ki mertem mondani, amire eddig nem volt példa. Ez a nyitottság és őszinteség megmaradt,  ma is ugyanígy működött, szóval halleluja. (régen ilyenkor jött a toroknál az érzet, a szívtájéki érzet, és nem tudtam kimondani).  Nagyon hálás vagyok, hogy ez így megélődhetett bennem, a férjem szerint egy új nőt kapott, és van benne igazság. Misinek hála, a csúnya énből sikerül kiazonosulni, és csinosnak és vonzónak érzem magam. Már ez is egy nagy szó, mert ez nagyon be volt akadva. A táplálkozással kapcsolatos elakadásom is oldódott rendesen, sokkal megengedőbb vagyok magamhoz. Hirtelen ennyi jön belőlem, de azt hiszem igazán szavakkal nem lehet kifejezni a változást. Nagyon élveztem, hogy ez az egy hét rólam szólt, hogy nem kellett mosogatnom, takarítanom, pakolni a lányom után, hogy meg lehetett élni a félelmeket, és milyen sok mindennek szembenézhettem, és nagyon konkrét oldódásaim voltak. Kipróbálhattam a cigit, vitorlázhattam, ott is volt bátorság-próba, imádtam a koncertet, teljesen feltöltött, és legfőképpen az ott levő embereket, közeget szerettem. Nem tudtak kialakulni konfliktusok, annyira hálás vagyok mindenkinek aki jelen volt, és magamnak is, hogy ezt megengedtem magamnak.  Köszönöm." (KI)

"Mi motivált arra, hogy elmenjek?

Az utolsó előtti másodpercben jelentkeztem a táborba, mert az életemben is pont ugyanitt tartottam, hogy most már muszáj leszek lassan döntéseket hozni. De valahol mélyen éreztem, hogy a jelenlegi hiedelmeimmel nem tudok együtt élni, és nem tudok olyan döntéseket hozni, amivel igazán jól érezném magam. A házasságom számomra elviselhetetlenné vált, ugyanakkor nem akartam elfogadni, hogy vége legyen. Tudtam jól, hogy nem tettem meg még mindent érte, és ez nem engedett kilépni sem. Mindemellett magammal is nagyon elégedetlen voltam. Pánikszerűen vágytam az anyagi függetlenség elérésére, mert elegem lett abból, hogy nem számíthatok magamra, és folyton kiszolgáltatottnak érezzem magam. Vágytam arra, hogy merjek érezni, és hogy sebezhető legyek.
Milyen ítéleteim születtek a táborral kapcsolatosan?
Közben millió és egy, nem volna elég a mai nap, hogy leírjam. De a végén, amikor indulni készültünk, azt éreztem, hogy nem változtatnék semmin. Volt, hogy rühelltem egy feladatot, vagy rettegtem tőle, vagy csak sűrűn gondoltam Misi felmenőire… Ettől függetlenül a programok és a feladatok eszméletlen jól épültek egymásra, és ahogy telt az idő, kezdett kibontakozni előttem a kép, hogy sehol máshol nem lennék most, bármi jöjjön is még. A kezdeti ellenállásom Misivel és a korlátokkal kapcsolatosan szertefoszlottak, mint a köd a napsütésben. Már nem akartam mindenről tudni, hogy miért kell, vagy tudni, hogy éppen mi jön. Fantasztikus élmény volt beleengedődni az egészbe. Biztonságban voltam. A tábor résztvevői, mintha kifejezetten miattam jöttek volna. Mindenki mutatott valami tanulságosat a számomra. Rengeteget tanultam magamról általuk. Sokan közülük akaratukon kívül megszemélyesítettek olyan karaktereket az életemben, akikkel ideje volt szembenéznem. Misiről az a képem alakult ki, hogy amiket tőlünk kért, Ő is megtette már, átment rajta, túlélte, hasznosnak találja, ezért kéri. Hitelesnek éreztem és támogatónak. Bármikor kész volt segíteni, a szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen számomra. Nekem a tábor tökéletes volt, kerek és egész.
Mit kaptam a tábortól? Megfelelt-e az elvárásaimnak?
Szerencsére nem felelt meg az elvárásaimnak, hanem túlszárnyalta azokat. Ugyanis nem csak az történt, hogy sokat Munkáztunk és UI-ztunk (Unfindable Inquary - Megtalálhatatlan Önvizsgálat), hanem annál sokkal több. Többek között, amiért jöttem a táborba, az teljesen átértékelődött bennem, és bár meg nem oldódott még, a kényszert, stresszt, pánikot el tudtam engedni róla, és maradt a kíváncsi, megoldásokra nyitott elme. 
A tábortól időt kaptam magammal lenni, hogy felfedezhessem magam, és megkérdőjelezzem a hitrendszereimet. Kaptam impulzusokat, melyek olyan történeteket is beindítottak, amelyekre már nem is emlékeztem, nem is gondoltam volna, hogy még számítanak, fájnak. Kaptam visszaemlékezést arra az énre, akivel elégedettebb voltam, akivel szerettem volna újra azonosulni, és még Őt is jobban kinyitni. Kaptam új barátokat, akikre szintén vágytam már. Engedték, hogy megítéljem őket, és ők is engedték, hogy általam megítéltessenek. Engedték, hogy szeressem és csodáljam őket, és én is meg tudtam engedni, hogy szeretve és csodálva legyek. Megtanultam nem félni az érzéseimtől, a testi érzeteimtől, és nyitottan várni, mit hoz a következő pillanat. Rugalmasabb lett az elmém. Rengeteget nevettem, remekül szórakoztam. A tábortól azt kaptam még, amire régen vágytam, hogy itt önmagam lehettem. Mert tudni akartam, kíváncsi voltam, hogy ki is vagyok, ha úgy viselkedem, ahogy az természetes, megfelelés és görcsölés nélkül. És ez még csak a jéghegy csúcsa! De már látom, hogy milyen irány az, amin ha továbbmegyek, akkor összejöhetek azzal a személlyel, aki a legfontosabb az életemben: önmagammal. 
A tábor óta eltelt időben tapasztalt dolgok:
A Férjemmel a kapcsolatunk varázslatos változásnak indult. Nem túlzok, tényleg. Amióta hazajöttem, egyre nyílunk, udvarolunk egymásnak, pajkoskodunk, rengeteget beszélgetünk nyíltan és őszintén, felfedezzük önmagunkat, egymást. Nagyon élvezem! Elkezdtem szexuálisan vonzódni önmagamhoz, és ez belőle is kihozza a Férfit még jobban. A fogyás is beindult nálam, már látszik, hogy olvadnak le rólam a kilók. Tele vagyok ötletekkel, életkedvvel, önbizalommal, vidámsággal, újra ÉLEK! És kész vagyok arra is, hogy ez bármikor változzon, kész vagyok érezni." (IH)

Az út önmagunkhoz a hiedelmeinken keresztül vezet! Hálásak lehetünk minden egyes stresszes gondolatnak és 'rossz érzésnek', hogy lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megkérdőjelezhessük, megvizsgáljuk és megláthassuk a Valóságot!

Köszönöm a tábor résztvevőinek ez a csodás hetet!

A legközelebbi elvonulás november végén lesz. Részletek az alábbi linken:

http://a-munka.blogspot.hu/p/elvonulas.html

ÉLMÉNYEK

Mik az élmények?

Az önvizsgálatokon először kérdéseket teszünk fel és nem a Jól Tudom válaszait várjuk, hiszen azokat már jól tudjuk. Vegyél csak egy élményt! Gondolj egy meghatározó, karakteres, intenzív élményre. Pl. amikor szerelmes vagy, egy jót eszel, vagy a tengerben úszol. Figyeld csak meg, mi zajlik benned, miközben erre az élményre gondolsz! (Ez az önvizsgálat következő része: megtapasztalás, figyelem, észlelés). Mit tapasztalsz, érzel? Milyen gondolatok, szavak, képek, hangok, szagok bukkannak elő? És milyen érzelmekké, érzelmi állapotokká állnak össze ezek az érzések és gondolatok? Ez - amivé összeáll - az azonosulás. A szerelmessé vagy dühössé azonosult Én. Ilyenkor hisszük-érezzük, hogy szerelmesek, dühösek vagyunk, félünk vagy örülünk. Azt hisszük, hogy ezek az érzelmi állapotok vagyunk. És amíg nem hatalmasodnak el egy-egy életszakaszunkban a negatívnak bélyegzett érzelmi állapotok, addig ’jól’ elvagyunk. Ha viszont túl sok vagy hosszabb ideig tartanak ezek a dühös, szomorú, elkeseredett szakaszok, akkor a szenvedés felerősödik, az elhitt identitásunk erőteljesebben mutatja meg magát. Amíg nem vagyunk tudatosak erre és nem látjuk a működési mechanizmusait, addig szenvedünk, menekülünk, elnyomunk, vagy valamilyen módon próbálunk megszabadulni ezektől az állapotoktól. Az összes ’megváltoztató’ módszernek ez a nehézsége, ezért nem hoz maradandó változást. Ezek a módszerek megszabadulni, megváltoztatni akarnak dolgokat, anélkül, hogy tisztában lennének vele, hogy mi is az érzelmi állapot. Hogy miből áll.

Az Önvizsgálatokban a figyelmet, a megértést, az észrevevést, az észlelést és a megtapasztalást használjuk. Ezeken keresztül találkozhatunk azzal a valakivel, aki az azonosulások előtt van. Ez úgy történik egy önvizsgálat során, hogy nézőpontot váltunk és 'kívülről' nézünk rá az érzelmi állapotra. Megkérdezzük, hogy mit mond rólunk ez az állapot. Feltárjuk az azonosulásokat és meglátjuk, hogy minden ilyen azonosulás képekből, szavakból és érzésekből áll. Ez az önvizsgálat harmadik szakasza.

Konkrét élményt nézve a dühöm szavakból (pl. ’Utálom xy-t, mert átvert.’), képekből (’Látom a lelki szemeim előtt, ahogy Hawai-on henyél a pénzemből.’) és érzésekből (összeszorul a torkom, görcsbe rándul a gyomrom vagy szétmegy a fejem) áll.

Ezeket a szavakat, képeket és érzéseket szétválasztva, önmagában nézve vagy megtapasztalva jöhet létre a kiazonosulás egy érzelmi állapotból.

És itt egy saját élmény:

Elmentünk családostul egy hétre kikapcsolódni a mindennapi életünkből, a munkából olaszhonba. Mivel már jártunk ott, nagyon vártuk a szép tájakat, finom ételeket, fürdést a tengerben, napsütést, városnézést, pihenést, fagylaltozást és még sorolhatnám. (Ezeket nevezhetjük elképzeléseknek, elvárásoknak.)

Ez részben sikerült is, hiszen napokig eszembe sem jutottak az önvizsgálatok vagy a masszázs. Csak élveztem a vezetést (egy lakóautóval mentünk), a tájakat, már első nap a tengert és a fagyit, hogy a családom (egy híján) együtt van. Imádtam reggelit készíteni és mosogatni utána. Minden szép és jó volt, még azzal együtt is, hogy öt emberből (három tini!), szinte mindig volt valami, ami valakinek nem tetszett.

Ez amolyan menős, intenzív megtapasztalásos út volt. Minden nap máshol aludtunk, más városban vagy tengerparton töltöttük a napot. Rengeteg élményben volt részünk, és bennem nem is minősítődtek már ezek az élmények, egyszerűen élveztem, megéltem a pillanatokat.

Magam is meglepődtem, amikor az ötödik napon - éppen Pisa-ban a ferde toronynál vigadtunk - visszaértünk az lakóautóhoz és nyitva volt az ajtaja. Egyből bűzlött valami, miközben az is megfordult a fejemben, hogy én hagytam nyitva. Kihajtva az ajtót mát tisztán láttam a szemközti ablak maradványait, kétség nem volt: feltörték. Minden kinyitva, szétdobálva. El is vittek egy-két dolgot: a laptopot, a lányom telefonját,  a másik lányom ipod-ját. Szerencsére a pénz széfben volt, ahhoz nem fértek hozzá. (Ezeket nevezzük tényeknek, valóságnak.)

Miközben tettem a dolgom (kerestem egy olaszt, felhívtam a rendőrséget, a biztosítót, letiltattam a sim kártyát), figyeltem a testembe is. Először a megszokott feszítést éreztem a fejemben, de semmilyen erős érzelem nem tapadt hozzá, és a felbukkanó gondolatokat is hagytam, hadd jöjjenek-menjenek. Persze nem voltam a ’határtalan boldogság’ állapotában, de nagyon rossznak sem címkézném a történteket.

Az egyetlen többször felbukkanó gondolat a ’Miért hoztam laptopot magammal!? Nem is volt rá szükségem.’ volt. (Ezt nevezzük stresszes gondolatnak. Ha hiszel neki, szenvedsz.) És észre is vettem azokat az újra feljövő gondolatokat, amik az indulás előtt azt sugallták, hogy vigyem. Lassan meg is békéltem ezzel. Észrevettem olyan gondolatokat is, hogy ’Tőlem még soha nem loptak.’ vagy ’Milyen jó, hogy nem voltunk a kocsiban, amikor feltörték. Aztán megláttam azt is, hogy milyen jól ’kezelem’ a helyzetet. Oda tudtam fordulni magamhoz és a fontos intézkedések után, meg némileg közben a családom felé is. Bár erről inkább őket kellene kérdezni. (Ilyen a stresszes gondolat nélkül.)

A másik, kicsit később felbukkanó, érzet a nyomás a hasamban volt. Ez egész délután velem volt. Étvágyam sem nagyon volt, de azért ezt a dolgot fogyókúrás receptként nem fogom népszerűsíteni J Ehhez az érzéshez csak az a gondolatkör társult, ami az Új medicinából jön, hogy a testi tünet az érzelmi konfliktus megoldása után jön. Ezek szerint ez egy rövid és gyenge kis konfliktus volt, hiszen nem voltak erős és hosszan tartó testi tünetei. (persze itt beindult a megmagyarázó elme :-) )

Az enyhe feszültség a nap végére fel is oldódott.

Pár éve máshogy reagáltam volna. Más ’megoldó képletek’ jutottak volna eszembe, más reakciók kerültek volna elő.

Hála ezért magamnak, az Önvizsgálatoknak, és mindenkinek, akinek bármi köze is van ehhez az egészhez!

Ha szeretnéd az élményeket önmagukban, címkék és azonosulások nélkül is megélni nézd meg programjainkat:

Nyári intenzív tréningek

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok, Tréningek

ÖnMunka tanfolyamok vidéken

AZ ELME ÉBREDÉSE

Byron Katie – Az öröm ezer neve című könyvéből osztok meg veled néhány részletet, melyek segítségével könnyebbé válhat az önfelismerés útja. Születésünktől fogva az elme (nevezzük így azt a részünket, amin keresztül felfogjuk a világot) fokozatosan, mély álomba merül. Úgy értem, hogy eleinte mindent önmagában tapasztal, nem címkéz és elemez, egyszerűen jelen van. Tanúja, nem pedig – a hagyományos értelemben – ’aktív’ résztvevője a történéseknek. Aztán megtanul értelmezni. Szavakat hall, amiket – eleinte a szülők, a szűkebb és tágabb környezet, később önmaga – összeköt képekkel (pl. a ’fa’ szót egy fa képével), helyzetekkel (kidőlt fa, nagy fa, korhadt fa) és érzésekkel (nagy fa-csodálat, korhadt fa-undor, kidőlő fa-félelem). Persze ez tudattalan összekötés, nem akaratlagos. Az elme megtanul értelmezni. És közben azonosul a gondolatokkal és érzésekkel.

„Amint az elme felismeri önmagát, abbahagyja a saját gondolataival való azonosulást. Ez pedig óriási nyitott teret hagy maga után. Az érett elme bármilyen gondolattal jól elvan; sosem fenyegeti ellenállás vagy konfliktus, mivel tudja, hogy nem lehet őt hátráltatni. Amikor nincs védelmezni kívánt pozíciója vagy identitása, bárhová elmehet szabadon. Sosincs semmi veszítenivalója, hiszen alapvetően semmi nem is létezik. Nevetés árad ki belőle, és a hála könnyei is, saját természetének megtapasztalása révén.”

Amikor felismered az elme működési mechanizmusait, az életed megváltozik. Fura és félelmetes is lehet, hogy rálátsz ezekre a működésekre, miközben folyamatosan kattognak a gondolatok a fejedben, hogy ’Ha ez mind csak értelmezés, akkor mi van, mi valóságos?’ és jönnek a legkülönfélébb ’rossz’ érzések. És az elméd keresi a régi normákat és menekül az ismerős gondolatokba és érzésekbe, még ha azok fájdalmasak vagy szorongást keltőek is.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.”

Tudatosan megvizsgálva a gondolatokat és érzéseket, fokozatosan, kiazonosulhatsz ezekből a megtanult, elhitt működési mintákból. A tudatosan mindössze annyit jelent, hogy ’nem értelmezve’, ’nem azonosulva’, mondjuk úgy, hogy ’kívülről ránézve’ szemlélőként tapasztaljuk meg a történéseket. Így, önmagukban, a rájuk aggatott címkék nélkül vizsgáljuk a felbukkanó gondolatokat és érzéseket.

„A kérdezést végző rész az elme semleges része, mely képes az elmét az egyik polaritásból a másikba átvinni. Ez a semleges rész lehetővé teszi a zavarodott, beragadt, jól-tudom polaritásnak, hogy megnyissa magát az elme azon polaritása számára, mely azokat az ép, tiszta, szeretetteljes válaszokat rejti, melyek a jól-tudom elmének is értelmezhetőek. A semleges résznek nincs motivációja vagy vágya, „kellenéje” vagy „nem kellenéje”; hídként szolgál az egyik polaritásnak, hogy átkelhessen a másikhoz. És ahogy a jól-tudom elme egyre tanultabbá válik, feloldódik a bölcsesség polaritásában. Ami pedig visszamarad, az teljesen ép(eszű), osztatlan és szabad. Természetesen, mindez csak egy metafora, mivel összesen egy elme létezik. A lényeg azonban annyi, hogy amikor az elme zárva van, a szív is zárt; amikor pedig az elme nyitott, a szív is nyitva áll. Vagyis, amennyiben szeretnéd megnyitni a szívedet, kérdőjelezd meg a gondolataidat.”

Tehát az önvizsgálatot a ’Nem Tudom’ elméből, a nem-tudás teréből végezzük. Ehhez eleinte lehet, hogy segítségre lesz szükséged. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy több-kevesebb idővel egyedül végezd az önvizsgálatokat, hiszen a kérdések és a válaszok is Benned vannak.

„Az önvizsgálat nyomán mindig egyre kevesebb történeted marad. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg önvizsgálatot nem tartasz. Nincs történet, mely te lennél, amely feléd vezet. Minden sztori tőled elfele vezet. Te az vagy, aki az összes történet előtt létezik. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre kerül.”

A történetekből, értelmezésekből kifelé vezető úton egyre többször tapasztalhatod meg a dolgokat önmagukban. A gondolatok és érzések nem valószínű, hogy el fognak tűnni, csak az értelmezés nélküli megtapasztalás teszi őket majd mássá. Nem lesznek téves értelmezések, szorongássá azonosult érzések. Lesz öröm és bánat, csak tiszta megtapasztalásban, teljesen átélve, megélve, címkék nélkül, hogy ez jó vagy rossz.

„Az önvizsgálat túlsó oldalán az élet annyira egyszerű és nyilvánvaló, amilyet innen, önvizsgálat nélkül képtelenség elképzelni. Minden tökéletesnek tűnik úgy, ahogy éppen van. Ezen a helyen nincs szükség reményre és hitre.”

Pihenj a tapasztalásokban értelmezések nélkül, önvizsgálj ezzel a két csodálatos módszerrel és élvezd az életet a hiedelmekkel együtt vagy azok nélkül!

„Az önfelismerés hozadéka egy állandó kegyelmi állapot. Ezt az állapotot nem lehet keresni vagy megtalálni. Más irányból érkezik, és teljesen átveszi feletted a hatalmat. Oly hatalmas, hogy képtelenség elhalványítani vagy befedni. A rövid verzió ennyi: „az önmagába szerelmes elme”. Önmagának teljes, totális elfogadása és elfogyasztása, mely ugyanabban a pillanatban már vissza is tükröződik a központi helyre; mint a fúzió. Amikor erről a helyről éled az életedet, hazaérkeztél.”

Ha az elején tartasz vagy elakadtál az önvizsgálatokban gyere egyéni konzultációra (akkreditált facilitátorok itt), tanfolyamra (vidéki tanfolyamok itt, fővárosi tanfolyamok itt) vagy csatlakozz a Facebook-on az ÖNVIZSGÁLATOK csoporthoz itt.

PÁNIKBETEGSÉG VAGY CSAK MEGVIZSGÁLATLAN HIEDELMEK?

Egy tapasztalatomat szeretném megosztani veletek! 

Innen és a konkrét helyzet szempontjából nézve az elmúlt két évnek gyönyörű íve van. Az írásom végére meg is értheted, miért.

Kezdem – a történet szempontjából – az elején. Bő két évvel ezelőtt, időben a Munka alaptanfolyam után, egy éjszaka valami feszültségre ébredtem. Nem is tudtam, hogy igazából mi a bajom, csak azt vettem észre, hogy meg-megfeszülnek izmaim, görcsösen rángatózni, remegni kezd itt-ott a testem, míg végül az egész testemben remegtem, kivert a víz és lesápadtam. Félelmetes volt, ahogy ezek az érzetek és a vele járó érzelmek eluralták az egész lényem. Egy kis kupac görccsé váltam, aki retteg, hogy mi lesz. Meddig fog tartani és mivé fog még alakulni. Fél óra után felhívtam az ügyeletet, ahol azt mondta a nővér, hogy vegyek be nyugtatót. Na, ettől aztán még ideges is lettem. Beindultak más történeteim is, de az erős testi érzetek nem engedtek a gondolataimban kóricálni. Egy irányba fókuszáltak: mi lesz? A félelemmel telt gondolataim voltak a központban. Aztán lassan, a következő fél órában enyhültek és elmúltak ezek a tünetek, anélkül, hogy nyugtatót vettem volna be. A páromtól kaptam homeopátiás görcs elleni szert, illetve végig támogatóan volt mellettem. Biztos ezek is segítették a dolgot. Megnyugodtam, elaludtam és másnap reggel, ezzel a tapasztalással ugyan, de ment minden a megszokott módon.

Két nappal később az éjszaka közepén újra beindult a tünet együttes. Volt is egy rakat ’új’ gondolat. A jövő még félelmetesebbé vált számomra, ami azért is furcsa, mert ezek előtt nem féltem a jövőtől. Pánikbetegnek diagnosztizáltam magam és frissítettem az ismereteimet a témában. És persze ott volt a lehetőségem élesben tesztelni az új kis kedvencemet, a Munkát (Byron Katie Munka-módszerét)!

Próbálkoztam is vele, szép felismerésekkel gazdagodtam önmagammal és a hiedelmeimmel kapcsolatban. És – ahogy mondják: A puding próbája az evés! – már csak a következő rohamra kellett várnom. No, de ahogy az utóbb kiderült, azért annyira nem vártam :-). Ez alkalommal nappal találkoztunk. Egy hétvégi kikapcsolódás során lepett meg a Drága, (nem)szeretett tünetsor. És ez új fejezetet nyitott a pánikos történetemben. A következő két roham is hétvégi kikapcsolódások alkalmával üdvözölt. Már-már kezdtem hozzászokni, csak az zavart, hogy a családom nem nagyon örül ezeknek a mókáimnak.

Addigra már úgy éltem – ahogy mások haldokolnak :-) - többé-kevésbe tartottam az utazástól, az egyedülléttől és sorra bukkantak fel a legkülönbözőbb, teljesen hétköznapi helyzetek, amik szorongással töltöttek el. Közben többször megMunkáztam a helyzetet, a betegséget, magamat. És eljutottam arra a pontra, hogy ki tudtam mondani: Alig várom már, hogy újra átélhessem a pánikrohamot. Elterveztem, hogy belemegyek az érzésekbe, és hogy a feljövő gondolatoknak nem fogok hinni. Vártam, hogy ezt megtapasztalhassam. (Érdekes, hogy ez az egész előremutatott az időben, mert fél évvel később ismerkedtem meg az Élő Önvizsgálatokkal, ami részben az érzések közvetlen megtapasztalásról szól.)

Aztán, az első tünetek megjelenéséhez képest, közel egy év elteltével, egy ismerősömet szállítottam a Bécshez közeli reptérre. Előtte többször megfordult a fejemben a gondolat, hogy ezen az úton esélyes a megtapasztalás. Kicsit aggasztott is a dolog, merthogy visszafelé egyedül voltam, éjszaka, az országúton. Ez egyfajta kihívássá is tette a dolgot. Én meg belementem. Végül is mit veszíthettem!? Hát, össze is jött a randi. Már a kifelé vezető úton beindultak a testi reakciók, szép sorjában, ahogy azt már megszokhattam. Közben persze arra is kellett figyelnem, hogy az utasom lehetőleg ezt ne vegye észre. Ugyanis az ő luxusautójával mentünk, amit nekem kellett visszavezetni, plusz ő nyaralni indult és nem akartam ezt a stresszt rárakni. A Valóság igen kedves volt hozzánk, mert mire az utasom kiszállt a kocsiból, én már a remegős fázisban voltam, de még nem vált annyira láthatóvá ez a tünet, hogy ezt kiszúrja. Így ő a terminál felé vette az útját és meg egyenesen a pánikroham felé. Félreálltam a kocsival, hogy teljesen, csak az érzetekre figyelve meg tudjam élni őket. Ekkor – és már előtte is – igyekeztem az éppen jelenlévő érzettel lenni, hagyva, hogy a felmerülő gondolatok távozzanak. Minden egyes gondolatnál feltettem a kérdések egyikét. Igaz ez a gondolat? Tuti, hogy úgy lesz, ahogy a gondolat mondja? Ki vagyok én most e nélkül a gondolat nélkül? És némelyeket meg is fordítottam az ellenkezőjére. Pl. azt, hogy ’ Meg fogok halni.’ Néha kifejezetten viccesnek tűnt az egész. Pillanatokra, már közben is, felszabadultam.

És az érzetek meg tudtak élődni. Talán ez a legfontosabb megtapasztalásom. Az összes korábbi rohamnál nem akartam érezni, meg akartam szabadulni az érzésektől és a társult gondolatoktól. Nem hagytam semmilyen teret az érzéseknek. Mintha ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal valami baj lenne. Azt ’értettem’ meg, hogy a gondolatoknak és érzéseknek ’saját’ élete van, amit én meg akartam rövidíteni, sőt el akartam tüntetni. És ezzel pont az ellenkezőjét értem el. Meghosszabbítottam és újrageneráltam. És persze ezeket nem csináltam, csak így alakultak. Mégis, azóta, az elmúlt egy évben, pár perces szorongásos, torokszorító, néha egy-egy enyhe belső remegésen kívül nem volt semmi. És minden egyes alkalommal megengedő-megélő voltam az érzetekkel és gondolatokkal. Katie azt mondja, ha megértéssel fordulsz a gondolataid felé, akkor ők hagynak el téged. Ez történt, szép lassan elhagytak. Scott arra hív, hogy vizsgáld meg, a konkrét érzés vagy gondolat önmagában a pánik! Ekkor még nem ismertem az Élő Önvizsgálatokat és mégis valahogy szétválasztódtak az érzetek és a gondolatok. És külön-külön mindegyik érzet csak energia volt, ami – odafigyelve, megtapasztalva, átélve – igencsak változékonynak mutatkozott. Miközben előtte attól féltem, hogy állandósulnak. De csak gondolataim állandósultak, azok is csak átmenetileg. Elhittem, hogy ez pánik, hogy baj lesz belőle, hogy rossz, sőt szinte elviselhetetlen, hogy korlátoz, és még sorolhatnám az ezzel kapcsolatos stresszes gondolatokat.

Hálás vagyok Katie-nek a kérdéseiért! Hálás vagyok, hogy feltettem őket magamnak! És hálás vagyok neked is, hogy elolvasod!

Korábban el nem tudtam képzelni, hogy az elhitt, megkérdőjelezetlen gondolatoknak ilyen ereje van, ilyen érzéseket képesek kiváltani. Hálás vagyok az életemnek, hogy ezt megtapasztalhattam!

A bölcs, kínai paraszt története jut eszembe, aki a szomszédja megjegyzéseire, hogy valami szerencsés vagy szerencsétlen-e, csak ennyit válaszolt: Nem tudom. Majd meglátjuk.

Minden ’rossz’ ott hordozza magában a 'jót' és minden ’jó’ ott hordozhatja magában a 'rosszat'. A jó és rossz csak ítéletek, viszonyítás. Az egész csak attól függ, hogy mit hiszünk el. A dolgok, történések puszta megélése, ítéletek nélkül, maga a békesség, az öröm, a boldogság, a szeretet, melyeknek még csak nem is létezik az ellentéte. És ezek mind csak fogalmak. A valóság megélését, a jelenlétet én nem tudom szavakkal kifejezni.

Ha pánikoltál már, volt pánikrohamod, vagy van bármilyen fóbiád, az említett két módszer (Scott Kiloby – Élő Önvizsgálatok és Byron Katie – Munka-módszere) hatékony segítség lehet a számodra.

Az aktuális vidéki tanfolyamokat ITT találod. A budapesti tanfolyamok ITT.

Bővebb információ egyéni konzultációról ITT.

TE HOGYAN BÁNSZ A GONDOLATOKKAL?

"Nem én csinálom a gondolataimat; ők csinálnak engem - míg meg nem kérdőjelezem őket." Byron Katie

Közel 40 évet éltem úgy, hogy észre sem vettem milyen sok gondolat cikázik naphosszat a fejemben. Sokszor csak bevillan, még csak nem is tudatosodik bennem, máskor hosszasabban időzik vagy egyikből a másikba vándorol. A gondolatok önálló életet élnek. Nincs nagy hatásom rájuk, nem kopogtatnak, mielőtt betérnek az észlelésem ajtaján, nem kérdezik, hogy meddig maradhatnak és még csak el sem köszönnek, mikor elhagynak. Jönnek-mennek és egyáltalán nem foglalkoznak velem. Bezzeg én! Mást se csinálok, mint marasztalnám a kedveseket és kitessékelném a zavaróakat. Miért csinálom ezt!? Erre a kérdésre azt a választ találtam valahol, ahol a gondolatok lelassulnak vagy el is csendesednek, hogy kontrollálni akarom őket. Mégpedig azért, mert az a megélésem, hogy a gondolatok befolyásolják, sőt még korlátozzák is az életemet. Szabadon áramlanak és nem vesznek figyelembe. A Munka arra tanít, hogy a dolgokat megváltoztatni nem tudom. Az egyetlen, amin változtatni tudok az a hozzáállásom. A kontroll és az igazam helyett a kíváncsiságot használva, a "nem tudom"-ból nézve, ahogy azt a pici gyerekek teszik. A pici gyerek, úgy fél-egyéves koráig még nem akar irányítani, nem akar semmit, csak tapasztal. Aztán fokozatosan megtanul akarni. Mi tanítjuk meg. Mi korlátozzuk, irányítjuk, kontrolláljuk. Mi szülők, nagyszülők, óvónénik, tanárok. Megtanulja, hogy vannak jobb és rosszabb dolgok. Megtanulja, hogy mit kell tennie, hogy előidézze a jobbat és elkerülje a rosszabbat. Megtanulja azt, amit én is csinálok a gondolatokkal. Beleszűkülünk a viszonyítások világába. És ha a világunk passzol a valósággal, akkor rendben lévőnek éljük meg az életet. Ha viszont a világunk nem passzol a valósággal, szenvedjük az életet. És ez az egész fejben (elmében vagy hol) zajlik. Gondolat és viszonyítás nélkül nem marad más, mint a puszta megtapasztalás, az Élet.

Az viszont a nagybüdös helyzet, hogy vannak gondolatok és viszonyítás! Megtanultuk és elhittük, hogy vannak és olyan valóságosak. Legalábbis észleljük a gondolatokat és viszonyítjuk a jelenségeket. Milliónyit hittünk el belőlük. Rengetegen vannak! És ilyen sokkal nem lehet mit kezdeni! Egyszerre nem. Csakis egyenként. A jó harcos sem tud legyőzni egyszerre több támadót. Egyesével bánik el velük. És azért képes erre, mert megtanulta, hogy hogyan kell. Jól kigyakorolta. Aztán idővel, a harcok során, rájöhet, hogy a háborúság benne van és az ellenség, a helyzetek csak önmaga kivetülése. Hogy igazából, amint megszűnik a belső háború, lassan megszűnik a külső is. Én is harcoltam, fizikailag. És erre jutottam. Ma már többnyire csak fejben harcolok, természetesen magammal és ez kivetül a környezetemre. A gondolatokkal szállok szembe és azt hiszem ellenségek. Pedig a gondolatok is csak engem tükröznek. Jól megítélve őket és megvizsgálva ezeket az ítéleteket, megláthatom ezt. Megláthatom, hogy mit hittem el megszületésem óta. Hogy kinek hittem el magam. És megláthatom, hogy hol nem passzol a történetem a valósággal.

Nemrégiben facilitáltam valakit, akinek éppen nagyon pörögtek a gondolatkerekei. Próbáltam lassítani, fókuszálni, csendesíteni, nem sok sikerrel. Vagy két és fél órán keresztül ment ez így, amikor egyszer csak elkezdtek folyni a könnyei, csak sírt csendesen. Azt hiszem, leállt a nagy gondolatfolyam vagy nagyon belassult és percekig nem szóltunk csak néztük egymást.

Rengeteg a gondolat és szélsebesen áramlik, aztán kevés és lassan csordogál. Hol ilyen, hol olyan. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb, amit tehetek az az, hogy tudatosan ránézek egy gondolatra, technikásan leírom és megvizsgálom. Mint a harcos több ellenféllel. Egyesével foglalkozom velük. És lehet, hogy az x-edik gondolat már nem lesz olyan intenzív. A harcban is többnyire így van. Amikor a harcos elbánik pár ellenféllel (akik eleve valószínűleg a legbátrabbak, legerősebbek voltak és nem mindig így van) a többi könnyebben feladhatja. Látják, hogy nincs esélyük. (Persze olyan is van, hogy nem a legerősebbek támadnak először) Talán a gondolatokkal is így van. A hiedelmek közül is sokszor eleinte az erősebbek jönnek, sőt vissza-vissza is térnek, aztán az egyre gyengébbekkel találkozunk. (Az is igaz lehet, hogy előbb a gyengébb töltetű hiedelmekkel találkozunk.) És gondolom, hasonlóképpen egy idő után mintha megfutamodnának, illetve ilyenkor már mi nem állunk ellen annyira a gondolatoknak. Meghagyjuk nekik a szabad áramlást. Hiszen ugyanolyan létjogosultságuk van, mint a másik embernek, akit ellenfélnek hiszünk.

Mint a harcban a győzelem vagy az önmagunkkal folytatott harcra való rádöbbenés, a gondolatok megkérdőjelezése és a vizsgálódás is ad valamiféle önbecsülést. Megteszem és ennek értéke van.

A Munka és az Élő Önvizsgálat ennek tudatos megtapasztalásában segít. Amíg azt hiszed, hogy a gondolatokat Te gondolod és nem veszed észre, hogy Te az észlelője vagy a gondolatoknak és más jelenségeknek, addig ezek a módszerek nem fognak neked túl sokat adni. Intellektuális tornagyakorlatok lesznek csupán a felszínen. A mély megtapasztaláshoz elmélyülésre, ránézésre, vizsgálódásra, kíváncsiságra, csendességre van szükséged.

Azt hiszem, hogy a Valami vagy a Semmi, természetéből fakadóan egyensúlyra törekszik. Nincs folyton gondolat és nincs teljes és örök csend sem. A világ változik, az élet változik, a dolgok változnak, ahogy a bölcsektől hallom, ez a változás az állandó. És az is lehet, hogy ez sem :-)

Arra hívlak, hogy találkozz a gondolatokkal egyesével! Hogy találkozz Magaddal!