3-5 MÁSODPERCES JELENLÉT GYAKORLAT - MEGPIHENÉS AZ ELMÉNEK

Életünk nagyobb részét tudattalan működések teszik ki. A tudattalan kifejezés annyit tesz, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy valójában csak felszínesen éljük meg a történéseket, mert gondolatban éppen máshol járunk és mert a mélyebben megbúvó érzéseket és hiedelmeket elfedik ezek a felszíni gondolatok. Például amikor munkába megyünk, mennyire vagyunk tudatában az egyes lépések kiváltotta érzeteknek, a tájnak, az épületeknek, a gondolatoknak, amik átsuhannak az elménken, a részleteknek? Mennyire vagyunk jelen abban, amit épp csinálunk vagy ami épp történik?

Leggyakrabban a munkába menet fejben még otthon vagyunk a reggeli beszélgetésben vagy vitában. Lehet, hogy gondolatban már bent vagyunk a főnök irodájában vagy azon mélázunk, hogy mennyire utáljuk a munkánkat.

A múltban és jövőben tett gondolati és érzelmi séták igen kimerítőek tudnak lenni. Persze vannak ebből praktikusak és feltöltő erejűek is, de most nem ezekről írok.

Ha például a reggelinél feszült volt a hangulat már az a feszültség is abból fakadt, hogy valójában nem voltunk jelen. Megjegyzi a társad, hogy reméli, ma itthon leszel vacsorára, te meg már gondolatban ott tartasz, hogy jó lenne, ha észrevenné, hogy nincs más választásod, mert simán kirúgnak, ha a munkaidő végén lelépsz. Igazából a társad csak azt fejezte ki, hogy veled szeretné tölteni az estét és te is szeretnél vele lenni, de közben félted a munkád. Tudatos szinten azonban ebből csak annyi jelenik meg, hogy a társad elvárja, hogy otthon legyél, meg pénzt is keress. A társ pedig a felszínen csak annyit lát, hogy mindig későn jössz, és azt gondolja, hogy már nem fontos neked. Ez a felszín.

Ezek a felszíni gondolatok szülik a feszültséget és fedik el a tudat alatt meghúzódó, homályos, alig észrevehető, kellemetlen gondolatokat és érzéseket. A múlttal és jövővel kapcsolatos felszíni, stresszes érzéseket és gondolatokat persze nem szoktuk szeretni, így tudattalanul is menekülünk ezektől, és pont ez a menekülés tart minket benne a szenvedésben. Menekülni meg félelmetes dolgok elől szokás, tehát kell itt mindig lennie valaminek, ami fenyegető a számunkra. Valami, amit veszélyesnek vagy félelmetesnek ítélünk.

Hogy lehet ezen változtatni? Hogyan lehet a feszült életvitelből, a szenvedésből vagy egyszerűen csak a stresszes helyzetekből kilépni?

A menekülésre, elkerülésre és megváltoztatásra tett hosszabb távon sikertelen kísérleteim során ráébredtem, hogy egyetlen út van számomra: szembenézni a félelmeimmel. A félelmek alapos megtapasztalása azért, hogy megismerjem a félelem valós természetét. Mire erre a pontra jutottam, már csak az hiányzott, hogy a félelmekre alkalmazva használjam az addig megtanultakat.

Hogyan lehet kilépni a vissza-visszatérő szenvedésből? A belépéssel. Belépni pedig annyit tesz, hogy elkezdek jelen lenni. Elkezdem tudatosítani azt, ami éppen történik. Észrevenni az egyes gondolatokat, észlelni a testi érzeteket. Nem továbbgondolni, nem megváltoztatni, nem érzésteleníteni, nem címkézni és minősíteni. Mindössze tudatában lenni, kicsit megállni és hagyni a gondolatnak vagy érzésnek, hogy legyen. Miért is kellene bármit csinálni velük? Lehet egy gondolattól bármi bajom? Vagy egy érzettől, például egy nyomás érzettől a fejemben? (Persze, ha már hosszabb ideje fáj a fejem, szúr a szívem vagy görcsöl a gyomrom, azért elmehetek kivizsgáltatni. A józan ész legyen kéznél. :) )

A félelem, a pánikrohamok és a szorongás hozta el számomra a lehetőséget, hogy a gyakorlatban, valós élethelyzetben is használjam mindazt, amit tanultam az önvizsgálatokról. Eljött a próba ideje. A lehetőség a jelenlétben rejlik. Jelen lenni. Itt és most észrevenni, tudatosítani, hogy éppen ez a gondolat jelent meg. Én raktam ide? Mondhatod, hogy igen, de valóban? Mindenkinél előfordulnak olyan gondolatok, amit véletlenül sem akar gondolni. Például, hogy elveszít valakit, akit szeret. Ezt senki nem akarja gondolni, mégis megjelenik időnként ilyen gondolat. Jelen lenni annyi, hogy itt és most észlelem, hogy milyen érzet jelenik meg a testemben a gondolattal egy időben. Például a veszteség gondolatával együtt összeszorul a torok, a sírás kerülget, nyomás nehezedik a mellkasra.

A gondolatok és testi érzetek együttes megjelenését Tépőzár-hatásnak nevezzük. A jelenlét annyi, hogy észlelem a gondolat és az érzet megjelenését ugyanabban az időben. Látom, hogy a gondolat önmagában nem több, mint szavak vagy mentális képek, és az érzet pedig önmagában (címkék, azaz szavak és képek nélkül) csak egy energia, ami épp átáramlik a pillanaton. A Tépőzár-hatás azt mutatja, hogy bár együtt jelennek meg a gondolatok és érzetek, de – ahogy a tépőzárnál is – ezek könnyen szétválaszthatóak, és persze könnyen újra össze is tapadnak. Idővel, mint a sokat használt tépőzárnál is, egyre gyengébben tart a kötés, végül már egyáltalán nem tapad. Amikor például a félelem, mint gondolat és a félelemérzet (mondjuk a mellkasi nyomás vagy remegés) elválik egymástól, akkor a félelem koncepciónk fellazul és elenged, megszűnik félelemnek lenni.

A jelen megtapasztalása mindössze annyi, hogy látom vagy hallom a gondolatot. Érzem az érzést. Nem kombinálok, nem akarom eltüntetni vagy megváltoztatni, mert ahogy jött úgy fog továbbállni bármilyen gondolat vagy érzés. Ha hagyom, hogy az legyen, ami. Ha hagyom, hogy a gondolat csak gondolat legyen és az érzet csak érzet legyen. Ha nem állok ellen a jelen tapasztalatomnak. Ha nem keresek kiváltó okokat vagy magyarázatokat a múltban, illetve megoldásokat a jövőben.

Megerősítem, hogy a jelen tapasztalásával nem akarjuk eltüntetni a múlt emlékeit és nem akarjuk megszüntetni a jövőre irányuló tervezést sem. Ezek természetesek, ha nem okoznak feszültséget. Ha viszont szenvedéssel járnak, érdemes visszatérni a jelen pillanatba, a pillanat természetes nyugalmába.

A jelenlét, a jelen pillanat természetes nyugalmához a következő gyakorlat segíthet el.

Bármit is csinálsz, bárhol is vagy mindig van 3-5 másodperced arra, hogy jelen legyél a pillanatban.

Hogy ez mit jelent? Csak annyit, hogy megállsz egy pillanatra és tudatosítod a gondolatot vagy testi érzetet, ami éppen jelen van.

Ha például most arra gondolsz, hogy ’Ez meg mire lesz jó?’, csak lásd vagy halld a szavakat. Legyél tudatában a szavaknak, anélkül, hogy tovább fűznéd a gondolatot. Csak tartsd itt pár másodpercre a szavakat. Aztán folytasd azt, amit csináltál e rövid gyakorlat előtt.

Amikor legközelebb eszedbe jut a gyakorlat, újra állj meg egy pillanatra és vedd észre a gondolatot, ami épp megjelent és tartsd kicsit rajta a figyelmed. Majd folytasd a teendőid.

Ha fáj a fejed vagy bármilyen kellemetlen érzet van a testedben, állj meg pár másodpercre és csak érezd. Néhány pillanatig úgy legyél az érzettel, hogy semmilyen szándékod ne legyen vele. És folytasd a napod tovább.

Ha éppen felbosszant valaki, állj meg pár másodpercre és figyeld meg az éppen jelenlévő gondolatot. Merevítsd ki egy kicsit és csak nézd a szavakat. Vagy ismételd el magadban párszor és halld. Most nincs vele teendőd, nem kell továbbgondolnod vagy megmásítanod. Csak hagyd pár pillanatra.

Ha maradt valamilyen érzet is a testedben miközben felbosszantottak, akkor most irányítsd rá a teljes figyelmed és legyél vele pár röpke pillanatra, anélkül, hogy címkéznéd az érzést. Hagyd érződni kicsit.

Figyeld meg, ha a nap folyamán többször megállsz és megpihensz picit abban, ami épp van – legyen az gondolat vagy érzet – akkor mit tapasztalsz! Figyeld meg, hogy pusztán azzal, ha hagyod a gondolatoknak és érzéseknek, hogy legyenek, mennyivel könnyedebb a pillanat! Ha nem minősíted a gondolatot, ha nem címkézed az érzést, ha nem próbálod megváltoztatni, akkor lehetőséged van megismerni a gondolat és testérzet valós természetét, ami mindössze annyi, hogy megjelenik, majd eltűnik.

Lehet, hogy ez kevés az elmédnek. Lehet, hogy ez túl egyszerűnek tűnik. Lehet, hogy többre, jobbra, komolyabb magyarázatra vagy hihetőbb történetre vágyik. Ez teljesen rendben van, hiszen azt tanultad meg, hogy a kevés tudásodat gyarapítani kell, amit bonyolult képletekkel érhetsz el. Ha így van, vedd észre, hogy ezek is gondolatok. Vedd észre, ha testérzetek is járnak a gondolatokkal. Nézz és érezz! Hagyd kicsit magad mögött a történetedet és pihenj meg a jelen pillanat puszta megtapasztalásában.

Ez az elme pihenője. Sokat dolgozik egész nap, jár neki pár másodperc pihenő.
A pillanat természetes nyugalmában pihenve az elme előtt egy új perspektívák nyílnak. A ’nem kell szenvedni’ perspektívája. A ’rendben vagyok’ perspektívája. A ’dolgok megfelelőek’ perspektívája. És paradox módon ezek az új perspektívák nem a passzivitás, a beletörődés vagy motiválatlanság felé visznek, hanem éppen ellenkezőleg: a szabad, aktív és szeretetteli élet felé. A könnyed, kreatív cselekvés felé.

Hagyd ezeket a gondolatokat és a velük járó érzeteket is, hogy legyenek. Pihenj meg ebben a jelenlétben kicsit. Vedd észre, hogy ezek is gondolatok és testérzetek. Hogy felbukkantak és szertefoszlanak. Pihenj ebben a tapasztalásban pár pillanatot.

3-5 másodperc. Naponta többször. Ahányszor eszedbe jut. Ennyi.


Ebben a hónapban jelenik meg Scott Kiloby Természetes Nyugalom című könyve, amit a Libri boltjaiban lehet majd kapni. Ebben a könyvben Scott részletesen bemutatja rövid megpihenések jelentőségét, az Élő Önvizsgálatokat, a kapcsolatot a félelmek, a függőségek és az identitások között, illetve rengeteg gyakorlati lehetőséget mutat be, amivel megkönnyítheti az önismereti utunkat.
Itt a blogon megtalálod a Természetes Nyugalommal és az Élő Önvizsgálatokkal kapcsolatos legtöbb információt és programot.

BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

"BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ

A titok nyitja, hogy ne légy gépies. Ha ki tudod iktatni a gépiességet az életedből, akkor az egész életed meditációvá válik. Akkor minden apróság, a zuhanyozás, az étkezés, egy baráti beszélgetés is meditáció lesz.

A meditáció belső érték, nem pedig valami külsőség - ezért aztán bármi azzá válhat.

Az emberek úgy gondolják, hogy a meditáció egy speciális cselekvés-sor: ülsz arccal kelet felé, bizonyos mantrákat ismételgetsz, füstölőt égetsz, mindenféle hókuszpókuszt csinálsz egy adott időben, egy adott helyen, kimért mozdulatokkal.

A meditációnak semmi köze ezekhez a dolgokhoz.

Ezek csak gépiessé tesznek, pedig a meditáció épp azért van, hogy felszámolja benned az elgépiesedést.

Tehát, ha éber tudsz maradni, akkor minden cselekvés meditáció, és minden mozdulat óriási segítség lehet." - Osho

 

A gépiesség, az automata gondolati és érzelmi reakciók az élet különböző helyzeteire sokszor okoznak félelmet, járnak hiányérzettel, vezetnek kényszerességhez, hoznak szenvedést a mindennapi életünkbe.

A meditáció, az éberség, az éber tudatosság, a jelenét tanulható. Két dologra van szükséged hozzá, és mindkettő megvan minden emberi lényben: FIGYELEM, hogy észrevedd ami éppen történik a tapasztalásodban, legyen az gondolat vagy érzés; és LELASSULÁS, hogy finoman elválasztódjanak egymástól a szavak, mentális képek és testi energiák, hogy ezek tisztán, önmagukban megélhetővé váljanak. Ez a tudatos és közvetlen megtapasztalás oldja fel a gépiességet.

Én több lépcsőn keresztül jutottam/jutok egyre gyakrabban az éber jelenlét békés állapotába. Eleinte vezetett meditációkat hallgattam és imaginációs technikákat gyakoroltam. Később Byron Katie írásos önvizsgálataiban, majd Scott Kiloby Élő Önvizsgálataiban mélyültem el. Ez utóbbi hozta meg számomra a jelen pillanat természetes békéjének megtapasztalását. Messze nem folyamatos tapasztalás ez, és nem is célom állandóan ebben az állapotban lenni. Önmagában a szándék, hogy ebben az állapotban tartsam magam, már szűkíti a megtapasztalást; már ott a félelem magja, hogy elveszíthetem ezt; már kényszerességet szülhet, hogy előidézzem és fenntartsam ezt az állapotot; már hiányérzetet okoz, amikor nincs ott.

A jelenlétet nem lehet előidézni vagy fenntartani. A jelenlét minden pillanatban ott van, csak észre ’kell’ venni. Amikor megtapasztalod a jelen pillanatot, amikor tudatában vagy minden egyes gondolatnak és testi energiának, máris a jelenlét állapotában vagy. Ehhez segít a meditáció.

Szeretettel látlak kéthetente csütörtökön az ONLINE meditáción:  

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/meditacio.html

Facebook esemény itt:

https://www.facebook.com/events/1464186813851444/

és a legközelebbi élő Meditációs Napon Szentendrén, szept. 27.-én:

Részletek itt: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

Facebook esemény itt: 

https://www.facebook.com/events/282369185290087/?ref_dashboard_filter=upcoming

A FÉLELEM AJÁNDÉKAI

Lehet, hogy meghökkentő a cím. Hogyan lehet a félelem ajándék? Ez nonszensz. Hát…ha két évvel ezelőtt kérdezik ez tőlem, én biztos visszakérdeztem volna, hogy: ’Jól vagy? Miről beszélsz? A félelem ajándék? Hahaha’.

Most meg itt vagyok ezzel a címmel és kiteszem magam annak, hogy furán nézzenek rám. Egy biztos: ez utóbbitól nem félek. J

Az elmúlt két év nekem a félelemről, és annak különböző megnyilvánulásairól szólt. Egy pánikrohammal kezdődött, amiről már olvashattatok itt a blogon. Arról nem írtam, hogy nem sokkal az első ilyen roham után elmentem egy Hellinger-féle állításra, ahol a félelmet állítottam fel. A félelmet megszemélyesítő férfi csak keringett körülöttem azt mondogatva, hogy ő nem is létezik. Igen szürreálisnak hatott a dolog, és nem fűztem túl nagy reményeket ahhoz, hogy ezután majd a félelem megszűnik. Ugyanis ez a para igencsak valóságosnak tűnt. A testem a rohamok közben remegett, elgyengült, szúrt, nyomott vagy feszített és egy jó nagy rakás gondolat is társult az érzésekhez. Kompakt kis pánik, szorongás vagy félelem volt ez.

Akkoriban még nem gondoltam, hogy ez mekkora ajándék nekem. Inkább szabadultam volna tőle, próbáltam elkerülni, kimenekülni ezekből a helyzetekből, csak hogy ne kelljen éreznem ezeket a félelmeket. Mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel. A rohamok jöttek, a szorongás erősödött és egyre gyakrabban és hosszabban volt jelen.

Szerencsémre ismertem pár módszert, melyekkel próbáltam a végére járni ennek a történetnek és nem kellett – nem is akartam – gyógyszereket szedni és orvoshoz menni. Bár a biztonság kedvéért egy időben ott lapult pár pirula a zsebemben.

Gondolom, már inkább azt olvasnád, hogy lett ebből ajándék. Igyekszem rövidre fogni, de hát két év az két év. Persze, hozzá vagyunk szoktatva – a nem mindig értékes – instant megoldásokhoz, és értem, ha már azt fontolgatod, hogy abbahagyod az olvasást.

Visszatekintve erre az időszakra, rájöttem, hogy a gyors megoldással kecsegtető lehetőségek nem segítettek hosszabb távon, a végleges megoldásról már nem is beszélve.

Tudjátok, a jó ajándék jól be van csomagolva, és ránézésre nem lehet megállapítani, hogy mit rejt a csomagolópapír. Nos, így jártam én is a szorongással. Jól be volt csomagolva. És a csomagolás nem más volt, mint a gondolatok és az érzések.

Egyértelműbben fogalmazva: amennyiszer csak beindult a pánik, mindig ott voltak a következő gondolatok: ’Mi fog történni velem?’ ’Biztos bele fogok halni.’ ’A családom magára marad, ha kimúlok.’ és ezek társai. És mindig ott voltak az érzések: a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, halálfélelem és még sorolhatnám. Akkor még nem tudtam, de ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel volt becsomagolva a történetem. Ezek a gondolatok és érzések rejtik el előlünk az ajándékot. Egyszerűen nem látjuk meg tőlük. És ugye, ahhoz, hogy megkaparinthassuk az ajándékot, hozzá kell fognuk a kicsomagoláshoz. Ez elkerülhetetlen. Nem feltétlenül könnyű ez, mert jó erős a szalag és a papír is vághat. És van, hogy nem vagyunk elég kitartóak és kíváncsiak ahhoz, hogy kibontsuk a csomagot. Néha szídjuk azt, aki becsomagolta és nekünk adta.

Én a félelmeimmel kapcsolatos gondolatokkal és érzésekkel való közvetlen találkozással bontogattam az ajándékomat. (Erről most nem írok részletesebben, a blogon mindent elolvashatsz az önvizsgálatokról, és több bejegyzésben is leírtam ezt részletekbe menően. A bejegyzés végére beillesztek pár linket.)

Mondhatom, ez az ajándék akkurátusan volt becsomagolva. Több réteg, vaskos papírral és erős szalagokkal leragasztva és átkötve. De én nagyon kíváncsi voltam, és ugyan a lelkesedésemet időnként elvesztettem, mégis mindig újra nekiálltam a bontogatásnak.

Míg végül elfogyott a csomagolóanyag. Először fel sem tűnt. De lassacskán észrevettem, hogy már napok, hetek óta nem szorongok. Függetlenül attól, hogy volt egy-egy kósza gondolatom, amiktől azelőtt pánikoltam, és volt pár érzésem, amitől korábban beparáztam. Valahogy megszűnt a szorongás. Csak később értettem meg, hogy egyszerűen szétesett a félelem hiedelme, az illúzió. És eszembe ötlött az állítás, amikor a félelem azt mondogatta nekem, hogy ő nem létezik. Igen, megszűnt, atomjaira, alkotóelemeire esett szét.

És akkor jöjjön az ajándék, ha még nem kristályosodott ki a számodra. Az ajándék az út volt. A tapasztalás. A csomag nem rejtett semmit, illetve a semmit rejtette. A félelem illúzióját.

És ez az egész folyamat egy újabb ajándékot adott. Az, hogy ezt az utat megjártam, tapaszatlatokat szereztem, kinyitott abba az irányba, hogy megosszam ezt az utat veled. Hogy bátorítsalak, ha épp elfogyott a kitartásod, ha nem találod a kíváncsiságod, ha egyedül vagy és elveszettnek érzed a helyzeted. Ez is az ajándék része.

Egy soron következő bejegyzésben majd arról írok, hogy a különböző félelmek milyen konkrét ajándékot rejtettek.

Köszönöm, hogy elolvastad!

És a linkek:

Szorongás Önvizsgálat

Pánikbetegség

Szorongás hol vagy?

Félelemmentesen élni

A közeljövőben készülök hirdetni csoportos intenzív kurzussal és rendszeres, beszélgetős-megosztós-gyakorlós összejövetelekkel is! Részleteket megtudhatsz itt a blogon és a Facebook-on:

https://www.facebook.com/onvizsgalatok

VÁLTOZÁST AKAROK!

"Az Életre néha más nézőpontból szükséges ránézni."

Előre jelzem: Nem gondolom, hogy meg kellene változni! A Változás talán az egyetlen állandó jelenség. Amikor aut hisszük, hogy bárminek vagy magunknak meg kellene változnia, pont nem vesszük észre a folyamatos változást. A fókuszunk ilyenkor beragad, mindössze azzal, hogy ilyenkor egy-egy gondolathoz és érzéshez ragaszkodunk. A Változás önmagától történik, ahogy a ragaszkodás oldódik.

Az életünk időnként úgy alakul, hogy legszívesebben újrakezdenénk. Időnként elegünk lesz a szüleinkből, párunkból, gyerekünkből, munkánkból, a testünkből, a betegségből, a hajtásból, az egyhangúságból, a boldogtalanságból, a fájdalomból, a félelemből és ritkábban akár a jólétből, a pénzből, a jó munkából, boldog családból is. Hogy miért? Pláne, miért lesz elegünk az ún. pozitív dolgokból? Talán azért, mert elkezd unalmas, mechanikus, értelmetlen, értéktelen, zavaros vagy kilátástalan lenni a helyzetünk.

Ilyenkor azt szeretnénk, és sokszor azért teszünk, hogy megváltozzon az életünk. Ezt a változást sokféleképp próbáljuk elérni. Megszakítjuk vagy kimenekülünk a kapcsolatokból, új munkát keresünk, fogyózunk vagy erősítjük, gyógyítgatjuk a testünk, próbáljuk elkerülni a veszélyeket, csökkenteni a fájdalmakat és megkeresni a boldogságot.

Egyszóval változtatni, váltani akarunk.

Úgy találtam a saját életemben, hogy a változás nem könnyű. Sok mindennel próbálkoztam, de a legtöbb ilyen nem hozott ’nagy’ fordulatot. Van egy ’hang’ – nevezhetjük gondolatnak is – ami gyakran és hosszasan kommentálja a történéseket. És ahogy visszagondoltam ezekre a próbálkozásokra, rájöttem, hogy bármilyen kis változás történt az életemben, annak voltak bizonyos ’feltételei’. Először is érdemes észrevenni, hogy mi is van, mi az, amiben vagyok. Pontosan megfigyelve az érzéseimet és gondolataimat. Emellett megláttam, hogy nem mindegy a hozzáállásom. Ha pl. utálom a helyzetet, a Másikat vagy magam, az nagyban nehezíti a dolgot. És végül a korona csak akkor kerülhet Változás Herceg fejére, ha megmozdulok. Önmagában kevés tudni, hogy miben vagyok és nyitott kíváncsisággal hozzáállni. És fordítva is igaz: önmagában tenni, negatív ’úgysem lesz jobb’ attitűddel vagy anélkül, hogy tisztában lennék a helyzethez fűződő érzelmeimmel és gondolataimmal, sosem hozott megnyugvást.
Az alábbiakban kicsit részletesebben is leírom ezeket a – véletlenül sem kőbe vésett – ’feltételeket’.

A Változás feltételei:

1. Észlelés: Észrevenni, tudatosítani a helyzetet

Lehet, hogy magától értetődőnek tűnik egy helyzet – legyen az pozitív, semleges vagy negatív – észlelése. Sokszor mégsem vesszük észre, nem tudatosul, hogy mi is történik velünk, miben vagyunk benne. Az életünk jó részét automatizmusok, feltételes reflexek, berögzült reakciók alkotják.

Ezek tudatosítása az első feltétele a Változásnak. Ha nem veszem észre, hogy miben vagyok, hogyan vagyok, hanem csak a gondolati-érzelmi vihar dobál, akkor nehezen találok ’fogást’ a helyzeten. Ehhez elsősorban egy kis lassításra, csendre lesz szükségem. Ha lecsendesülök, akkor kivehetővé válnak az egyes gondolatok és érzések. A viharos kavalkádból így hozzáférhetővé válnak az alkotóelemek. Ha a viharban nyitott szemmel, tiszta tudattal vagy, mindig egyértelműen fogod látni a következő lépést. Ha viszont félsz és el akarod kerülni, sok mindent nem tudsz észrevenni.

Én többnyire az írásos formát választom a lassításra. Azért írom le, mert azt figyeltem meg, ha ’fejben’ csinálom, akkor a gondolatok és érzések csak cirkulálnak, az azonosulás marad, a feszkó meg nő. Ezért egyszerűen leírom, ami éppen zajlik bennem. Szemügyre veszem a vihart. Feketén fehéren odateszem a papírra a gondolatokat és az érzéseket. Leírom, hogy mi nem tetszik, mit szeretnék, mitől félek,  mit érzek, miért vagyok dühös, szomorú vagy elkeseredett. Minden érzelem és szó kikerül a papírlapra. Már önmagában az, hogy leírom, oldja a feszültséget. Érdekes ez, mert amíg ’bent’ dúl a vihar, az tele van feszültséggel. Amint ’kikerül’ enyhülni kezd. Mintha ez lenne az útja. Csak, amikor bent reked, akkor feszít. (Lehet, hogy ez szimpla fizikai-lelki törvényszerűség.) Tanult mintánk az érzelmek elfojtása és a gondolataink, igazunk hangsúlyozása. Ezekkel a mintákkal, tudattalanul reagálva éljük az életünk nagyobbik részét egészen addig, amíg a feszültség, az érzelmek elő nem törnek, kikényszerítve a törvényszerű változást. De ezt nem feltétlenül kell megvárnunk.

A lényeg, hogy leírva, kézzelfoghatóvá válik az addigi kaotikus, belső vihar. Így már lehet vele valamit kezdeni. És ezen a ponton lesz szükségünk a következő ’feltételre’.

2. Attitűd: Kíváncsi, elfogadó hozzáállás

A hozzáállás – a HOGYAN – elengedhetetlen része a változásnak. Ha ugyanazzal a hozzáállásal folytatjuk az életünket egy-egy viharos időszak után, akkor nem indul be a változás, sőt még haragudhatunk is magunkra, ezzel plusz feszültséget adva az amúgy sem kiegyensúlyozott helyzethez.

Felmerülhet itt a kérdés: Hogyan legyek kíváncsi és elfogadó, amikor mondjuk éppen dühös vagyok az egész világra, beleértve saját magam is?

Az én esetemben ez kétféleképpen történt meg. Vagy egyszerűen bevillant a gondolat, hogy ’nem igaz, hogy ez csak így lehet’ – így kíváncsivá lettem, illetve ’ez van, erre nincs hatásom’ – így elfogadóvá váltam. Vagy annyira nagy volt bennem a feszkó, félelem, fájdalom, hogy egyszerűen az érzés átlökött a kíváncsiság és elfogadás térfelére.

A kíváncsiság és az elfogadás nem ’csinálás’. Nem lehet előidézni, csak megtörténik, kialakul. Pontosabban újra megélődik. Gondolj csak vissza arra az időre, amikor pici gyerek voltál. Amikor tudni akartál, akkor voltál kíváncsi. És ezt nem ’csináltad’,  akkor még nem nagyon álltál ellen a dolgoknak, elfogadó voltál. Talán nincs is más dolgod, mint felidézni ezt az állapotot. Újra átélni, és ebből az átélt, kíváncsi és elfogadó, gyermeki állapotból szemléni a történéseket és cselekedni. És meg is érkeztünk a harmadik feltételhez.

3. Cselekvés: Lelassult, csendes, átélő, mentális és fizikai tevés

Sokszor azon agyalunk, hogy mit csináljunk, merre induljunk, mihez kezdjünk. Amint megvan a HOGYAN állapota, azaz a hozzáállás, többnyire már nincs nagy szükség a MIT-re. Amikor a kíváncsiság és az elfogadás állapotába kerülsz, elfogynak a kérdések. A tett, a cselekvés önmagától értetődő lesz. És ha mégsem, akkor van itt pár lehetőség J

’Rest. Inquire. Enjoy life’ ahogy Scott Kiloby írja. ’Pihenj. Önvizsgálj. Élvezd az életet.’

Pihenés:

Hihetetlenül felszabadító tud lenni ez a – megszokott pihenéstől kissé eltérő – megpihenés. A lényege a megjelenő gondolatok (szavak és mentális képek) és érzések (érzelmek, testi érzetek) észlelése. Csak nézünk és érzünk. Nem gondolkodunk, nem gondolunk tovább, nem értelmezünk, csak tudatában vagyunk a felbukkanó gondolatoknak és érzéseknek. Ez egyszerű, békés szemlélődés.
Ez persze nem biztos, hogy eleinte könnyen megy. Kezdd rövid, pár perces megpihenéssel, más szavakkal belső szemlélődéssel, egyszerű létezéssel, levéssel.

Ez lehet, hogy fura vagy félelmetes is lesz. Kérj ehhez, illetve az önvizsgálathoz facilitátor segítséget, ha úgy érzed!

Önvizsgálat:

Az Élő Önvizsgálatok (ÉÖ), Scott módszere az egyik legletisztultabb eszköz arra, hogy átláss a szenvedés legfőbb forrásán, az elkülönültségbe és elégtelenségbe vetett hiedelmeken. Ezekkel az önvizsgálatokkal, az életed stresszes helyzeteiben, feltárhatod a feszültségeid okait. Láthatóvá válnak azok a ’részeid’, élethelyzeteid, amikben úgy érzed nem vagy megfelelő, nem vagy elég jó. Amikor fény derül egy ilyen azonosulásra (pl. mások nem fogadnak el), az olyan mintha lenne egy ilyen én-részünk, aki nem elfogadható. Ilyenkor Megtalálhatatlan Önvizsgálattal (MÖ az ÉÖ egyik fajtája) keressük ezt az én-részt, addig amíg megtalálhatatlanná válik, azaz már semmi nem jelenti, tükrözi vissza az elfogadhatatlanságot. Ez az, amikor átlátunk egy hiedelmen, azonosuláson.

Megközelíthetjük az elkülönültség és elégtelenség érzését a félelmeken vagy függőségeken keresztül is. Ezekben az esetekben a Szorongás Önvizsgálatot (SZÖ) és Függőség Önvizsgálatot (FÖ) használhatjuk. Az SZÖ-ben a valós fenyegetést, az FÖ-ben a parancsot vagy késztetést keressük, amíg megtalálható. Ezek az eszközök megmutatják nekünk, hogy miért félünk vagy használunk valamilyen szert vagy cselekvést kényszeresen. Megmutatják azokat az érzéseinket és hiányainkat, amiket el akarunk fedni vagy el akarunk kerülni. És talán már megfigyelted, hogy az elkerüléssel, hosszabb távon, nem mész sokra.

Az írásos önvizsgálat szintén hatékony formája A Munka, Byron Katie módszere, ami a Négy Kérdés és a Megfordítások segítségével fedi fel a békés Valóságot. A Munka a bennünk feszültséget keltő, eddig megkérdőjelezetlen gondolatok felülvizsgálásával megmutatja, hogy minden stressz, nehézség, fájdalom és félelem a tények értelmezéséből fakad. Egyszerűbben fogalmazva nem szeretjük, nem tudjuk elfogadni azt, ami van. A Munka önvizsgálat kinyitja az elmét, és ezen keresztül a szívet, így hozza el a Változást az életünkbe.

Az élet élvezete:

Ezt nem részletezem nagyon. Élvezem a lélegzést, a mozgást, az evést, a szexet, a kikapcsolódást, a tanulást, a munkát, az együttlétet, az egyedüllétet vagy bármit, ami van.

És ez sokkal könnyebb, amint felülvizsgáltam a történeteimet.

Aktuális képzések:

http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

HADD NÉZZELEK CSAK...

Ma Mayer Móni írását osztom meg. Móni a saját útját és megtapasztalásait sűríti egy rövid bejegyzésbe. Feltárja, hogyan élte az életét a tudatos önvizsgálódás előtt, és hogy miben változott az élete a vizsgálódás és tapasztalás során. Egyéni stílusával és őszinteségével olyan helyre viszi az olvasót, ahol a csodák történnek! Fogadjátok szeretettel Őt!

Hadd nézzelek csak…

Tavaly áprilisig a világért se vettem volna be, hogy a félelemmel, szorongással együtt lenni a legfelszabadítóbb dolgok közé tartozik. Sőt, gyerekkoromtól fogva ezerrel menekültem tőlük, mert úgy tanultam, ez a legjobb megoldás. 

Mikor a szüleim megpróbáltak rávenni, hogy aludjak végre külön szobában, éjszakánként gyakran elfogott valami furcsa, szorongató érzés. Ahogy visszaemlékszem, úgy hívtam: "egyedül vagyok". Ilyenkor átsomfordáltam hozzájuk, bebújtam közéjük a nagyágyba. Erre persze felébredtek és kérdezgetni kezdték, hogy mi van. Mondtam, félek, hadd maradjak velük, hadd bújjak oda. Sokszor belementek, odavettek, magyarázták, nincs semmi baj, minden rendben. Néha megkérdezték, mitől félek, és mikor megpróbáltam valahogy kibeszélni, azt mondták, olyan nincs is, csak képzelem, vagy hogy rosszat álmodtam, mindenesetre nyugodjak meg. Amúgy is nagy vagyok már, aludjak ügyesen egyedül.

Ebből úgy vettem észre, félni nem jó. A legtöbb, amit tehettek értem, hogy körbevettek, simogattak, hátha elmúlik. Ők se tudták, nekik se tanította meg senki, hogy együtt is lehetnénk ezzel a furcsa érzéssel.

Hát elkezdtem megtanulni a hárítást. És senki se tehetett róla, mindenki ártatlan volt benne. Ők is így szokták meg, ezt adták tovább.

Az oviban, suliban sokszor már ki is nevettek érte a nagyobbak, ha féltem. Ott ez volt a hagyomány, így tanulták meg Ők is. Ebből rájöttem, bátornak kell lenni, a félelmet muszáj titkolni, akkor lehetek valaki a többiek szemében.

Már csak elképzelni volt szabad, hogy mondjuk Anyu odavesz, és bőgni is csak a párnába lehetett, kis levegőkkel, nehogy meghallják a többiek, mert akkor jön a röhögés, a csúfolódás.

Erre ügyesen kifejlesztettem a hang nélküli könnypotyogtatást és egész nagy gombócokat is le bírtam nyelni a torkomon. 

Ők se rosszból csinálták, a tapasztalataikból tudtak élni.

Persze a képzelgés se használt, csak sokkal rosszabb lett tőle, mert Anyu nem tudott jönni, az meg nagyon fájt. Így egyre gyakrabban választottam, hogy inkább elnyomom a félelmet, elfoglalom magam valamivel, vagy jó bátornak mutatkozom, mert sokkal élhetőbbnek tűnt, mint együtt lenni a szorongás érzésével, meg az Anyu nélküliség fájdalmával.

Azt mindenesetre jól kitaláltam magamnak, hogy mikor félek, kell nekem valaki ahhoz, hogy elmúljon. Szólni viszont nem szabad, úgyhogy a saját csapdámba estem.

Erre az egészre persze kicsit se voltam tudatos, csak éppen ebben a katyvaszban éltem az életemet, egészen addig, míg el nem kezdtem önismerkedni vagy hat éve. Addigra már túl voltam jó néhány pánikközeli élményen, amiken egyszerűen áttoltam magam erőből, vagy ha nagyon nem ment, megkértem egy-egy barátomat, hogy szóljon hozzám, mielőtt kipurcanok.

Amúgy nem szedtem rá semmit, legfeljebb az alvást használtam védekezésre, ha nagyon nem bírtam. Komoly segítséget kérni ciki lett volna, és ezt egészen addig éreztem így, míg be nem ütött az önismeret.

Na, ahogy ízlelgettem, tanultam, használtam a különféle módszereket, fölszakadt belőlem az a visszatartott rengeteg érzés, csakhogy még mindig nem tudtam velük igazán mit kezdeni azon túl, hogy vállaltam egy részüket, mert már nem bírtam visszatartani.

Jó sokat tanultam arról, hogy a különféle lelki nehézségeink gyerekkori emlékekhez meg generációs viselkedési mintákhoz kapcsolódnak, és ha ezeket felfejtjük, oldjuk, akkor a dolgok a helyükre kerülnek. És tényleg rengeteg tapasztaláshoz, felismeréshez jutottam, amiknek köszönhetően egyre többet éreztem, értettem meg abból, hogy milyen srófra jár az agyunk, mi az oka a különféle viselkedéseinknek, valami mégis hiányzott.

Másfél éve akadtam össze Oravecz Andival, akihez Byron Katie Négy kérdés módszerét mentem megtanulni. (Erről itt részletesen: http://onmunka.blogspot.hu/p/byron-katie-munka-atfogo-ismerteto.html) Ez a dolog azért keltette fel az érdeklődésemet, mert valami olyan szemléletet mutatott nekem, amilyenről még sose hallottam. Eleve mi az, hogy ítéljem meg, aki/ami abba a helyzetbe hozott, amivel éppen bajom van?

Lehet, hogy a helyzettel van bajom, nem is azzal, aki bele hozott?

Ne is fogjam vissza magam? Na, ítélkezni csúnya dolog, nem?

Aztán még kérdőjelezzem is meg?

Dehát hogy?

Fordítsam meg az állításaimat? Az ellenkezőjére? A másikra? Magamra? 

Hogy egyszerre mindegyik igaz lehet? Ááááá!

És ahogy összejött a csoport, ahogy a két nap alatt ráláttunk egymás életére, helyzeteire, döbbenetes volt, mennyire felszabadítóan más így nézegetni a világot. Persze magamat hagytam utolsónak, mert éreztem, hogy meleg lesz a pite. Egyre jobban féltem, mik fognak itt kiderülni, meg hogy kibírom-e bőgés nélkül bátran, ügyesen.

Az utolsó szünetben, óriási zavaromban császkáltam ide-oda, és ahogy pörögtem a szorongásban, úgy ráléptem az Andi lábára, tisztára égő volt. Ahelyett, hogy leállított, megnyugtatott vagy tudom is én mit csinált volna, csak rám mosolygott, és köszönt, hogy "szia".

Fogalmam sincs, minek szánta, én mindenesetre azt kaptam ettől, hogy üdvözölt, úgy ahogy voltam, a bénáskodásommal, a félelmemmel együtt. Nem próbált meg kivenni belőle, csak hagyta, legyen, ahogy van.

Ez valami varázslatosan jó és érzékeny pillanatban jött, az elfogadása a szívem közepébe talált. Főleg az, hogy nem akart megmenteni a helyzetemből, csak nézte és üdvözölte.

Hát van ilyen? Szabad félni? Szabad látszódnia is? 

És nyilván ez az én megélésem volt akkor, ami pont elégnek bizonyult arra, hogy a kíváncsiságom, a nyitottságom csak nőjön.

Aztán megtanultam Anditól Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait is. (Erről pedig itt: http://onmunka.blogspot.hu/p/scott-kiloby-elo-onvizsgalatai-eo.html) Ezek segítségével az emberi működés nagyon fontos elemeit értettem, tapasztaltam, éreztem meg a saját bőrömön:

Bármilyen helyzetben is vagyok, ott valakinek érzékelem magam, ez vagyok Én (szerethető, értékes, elfogadhatatlan, képtelen, stb). Ennek az Énnek "látszólag" tennie kell valamit azért, hogy a helyzetét fenntartsa vagy elkerülje. Itt fedezhetem fel a tudat alatt működő kényszeres cselekvéseimet arra, hogy megvédjem magamat valamitől. 

És asszem azért kell védekeznem, mert gyerekkoromban ügyesen elhittem, hogy velem valami baj van. Ráadásul olyanoknak, akik magukról pont ugyanezt hiszik. Aztán jól belekevertük a buliba azt is, hogy az érzéseinket, érzeteinket nem szabad megélni, kifejezni, mert abból további bajok lesznek.

Oké, és akkor most merre tovább?

Scott, meg az Andi azt javasolták, hogy vegyük csak észre a gondolatainkat, amik képek, és szavak formájában jelentkeznek, tapasztaljuk meg bátran a hozzájuk kapcsolódó testérzeteinket. Először ehhez megtanultunk lelassulni, elcsendesedni, felfedezni azt a bennünk és körülöttünk lévő teret, amiben minden jelenség (kép, szó, hang, testérzet) felbukkan majd idővel eloszlik. 

Nekem ezt úgy sikerült észrevenni, hogy elmentem oda, ahonnan a hangok felbukkannak, aztán ahová később eltűnnek. Hatalmas tágasságot, mély csendességet találtam ott, mindennek a lehetőségével.

Rácsodálkoztam, hogy hiszen én ezt már gyerekkorom óta ismerem, csak sose hívtam így.

Megfigyeltem, hogy a gondolataim jönnek-mennek ebben a csendességben. Nem is tőlem függ, hogy miket gondolok. És csak az a gondolat marad velem, amelyikkel együtt testérzet is jár. Így megtapasztaltam, hogy az érzeteket attól függően minősítem jónak vagy rossznak, megőrizni vagy elkerülnivalónak, hogy mit gondolok, miközben éppen érzem őket.

Ha mondjuk hamarosan vizsgáznom kell és azt gondolom, hogy nem fog menni, közben meg heves szívdobogást érzek, az pocsék. Viszont randihoz készülődve imádom, ahogy kalapál a szívem, holott az is heves és erősen hasonlít a vizsgázós érzethez.

Akkor most mi van?

Lehet, hogyha szétválasztom a gondolatokat (képeket, szavakat, stb) a testérzetektől, és külön-külön fordítok figyelmet rájuk, akkor önmagában mindegyik teljesen élhető és veszélytelen?

Ez azért nem ment egy húzásra, sok-sok gyakorlás kellett hozzá.

Az első nagyon mély megélésem tavaly áprilisban jött, akkor éreztem, hogy igazán a véremmé válik. Sajnos már nem emlékszem pontosan, milyen helyzetben voltam, kinek érzékeltem magam éppen, csak az maradt meg, hogy valami jó kis "elhagyatott" érzésem volt, nagyon erős félelemmel.

Andival vizsgáltuk, kerestük az ide kapcsolódó hiány-ént, sorra szedegetve szét a képeket, szavakat, testérzeteket. Nagyon erős fizikai tünetek jöttek, és ahogy elfogytak róluk a képek meg szavak, egyszer csak már nem tudtam hogyan kifejezni magam. Onnantól gondolni se bírtam róluk semmit, csak hagytam, hogy remegjen a testem, befeszüljenek az izmaim, alig kapjak levegőt, engedtem, hogy szabadon fájjon, élődjön ez az egész. És ahogy nem szabtam neki gátat, határt, nem minősítettem ezt a helyzetet semminek, elmenekülni se volt igényem belőle.

Andi folyamatosan benne tartott, bátorított, hogy hadd jöjjön, minden rendben van ezzel, teljesen biztonságos, ami zajlik. Bő 30 év visszatartott érzése, érzete szakadt fel, és végre megélődhetett minden szégyen, félelem, szorongás nélkül. Nem éreztem, hogy bármi baj is lenne velem közben.

Aztán ahogy jött, szépen elsimult, és bennem olyan energia szabadult fel, hogy az leírhatatlan.

Ott éreztem meg először, hogy nincs mitől menekülni, nincs miért elbújni. Egyszerűen csak eddig nem tanultam meg együtt lenni ezekkel az érzetekkel, mert még senki se mondta, hogy lehetne. (Scott Kiloby videó az érzelmek megéléséről: http://onmunka.blogspot.hu/2012/12/scott-kiloby-video-amit-soha-nem.html)

Így váltak a félelmeim a felszabadítóimmá. Ez persze nem azt jelenti, hogy azóta sose próbálok semmit elkerülni, csak ismerem már magam olyannak, aki tudott biztonságban lenni az ilyen érzetek között. És ez egyre gyakrabban van így, mikor jönnek.

A "hálás" szó kutyafüle kifejezni, ami vagyok Andinak, Scottnak, meg mindenkinek, aki idáig elszöszmötölt velem. Csak köszönöm, hogy élek, hogy másképp élek, mint azelőtt.

És ismerek még egy csuda lehetőséget, ami rengeteget segíthet elkerülés helyett felvenni a kapcsolatot a különféle helyzetekben bennünk zajló folyamatokkal, hiedelmekkel, lelki és fizikai nehézségekkel, a testünkkel, bármivel, amivel csak el vagyunk akadva.

Megtehetjük, hogy a találkozás, ismerkedés, rálátás és szabad megélődés idejére kihelyezzük magunkból ezeket, tárgyakat - vagy ha csoportban dolgozunk -, embereket hívva segítségül a megszemélyesítéshez.

Felállíthatjuk a szükséges szereplőket a mindig rendelkezésre álló "térben" úgy, ahogy az a helyzetünket a leginkább kifejezi. Így rájuk tudunk nézni kívülről, meg tudjuk szólítani őket. Ha tárgyakat választottunk, mindegyik helyére beléphetünk átélni, milyen is lehet ott, mi esne jól. 

Csoportban dolgozva megkérdezhetjük a képviselő személyeket, Ők hogy érzik magukat azon a helyen, ahova kerültek és persze az Ő helyüket is ki lehet próbálni. Így megélődésre, kimondásra, rendeződésre kerülhetnek olyan dolgok, amik eddig talán rejtve voltak vagy nem mertünk rájuk nézni.

Ha úgy érzed, hogy szívesen belekóstolnál ezekbe a tapasztalásokba, ha kedvet kaptál hozzá, hogy megtanuld vagy tovább mélyítsd magadban ezeket az Önvizsgálati módszereket, Szeretettel megyünk Veled oda, ahol te vagy, kísérünk, támogatunk a folyamatban, hogy végül egyedül is boldogulj. 

Rengeteg infó, videó, cikk minderről itt, ezen a blogon és az ÖnMunka blogon – Gondolati és Érzelmi Öngyógyítás Önvizsgálatokkal: http://onmunka.blogspot.hu/

Aktuális Tanfolyami időpontok: http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

„Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a félelmet, vagy úgy teszünk, mintha nem félnénk, hisz ez csupán megjátszás lenne. És a félelemnek sosem vetne véget. Félelemmentesen élni azt jelenti, hogy minden félelemmel elme és test szinten szembenézünk, és sehol nem találjuk meg benne a fenyegetést. Számomra ez bizonyult az egyetlen, közvetlen útnak a szabadság felé, minden más elkerülés, elmenekülés vagy megjátszás.” (Scott Kiloby)

Amikor megszülettem – feltehetően – nem ismertem a félelmet. Aztán lassan megtanultam félni, tartani, aggódni, sőt rettegni is. Majd elkezdtem harcolni a félelemmel, megtanulni legyőzni vagy elkerülni. Huszonéves koromra úgy nézett ki, hogy ez nagyjából sikerült is. 40 éves korom környékén viszont olyan félelmek, szorongás és pánik lettek rajtam úrrá, amikről csak hallhattam előtte. (Többekkel találkoztam, akik pánikrohamokkal, szorongással küszködtek, én meg akkoriban nem értettem, hogy mitől félnek. Mondták, hogy utazástól, a párjuk elvesztésétől, betegségektől, haláltól…de nem értettem, hogy lehet ilyen megfoghatatlan dolgoktól félni.) Aztán megértettem, az élet segített megérteni. Közel egy évig tapasztaltam a saját bőrömön ezeket az érzéseket. Aggódtam az egészségem, a gyermekeim és a párkapcsolatom miatt. Egészen a mindennapi szorongásig, a pánikrohamokig vitt a jó sors. Olyasmit kaptam a félelmektől, amire nem számítottam. Nem írom le ide, hogy mit. Nem veszem el tőled. Legyen ez a te folyamatod, tapasztalásod, felismerésed, megértésed és feloldódásod!

Az önvizsgálat gyakorlatias, könnyen és bármikor alkalmazható módszer, és egyenesen ahhoz az ajándékhoz visz, amit én is megkaptam a félelmek közbenjárásával.

Gondolj csak bele, mi a félelem, az aggódás és társai? Beleengedted már valaha magad? Csak mondod, hogy félsz? Gondolod, hogy félsz? Vagy érzed is? Mielőtt továbbolvasnál, hagyj magadnak itt egy kis időt, hogy megválaszold ezeket a kérdéseket. Meglásd, hogy valójában – jobban megvizsgálva – mi van benned a félelemmel kapcsolatban!

Egy buddhista szerzetes nagyon egyszerűen fogalmazta meg: a félelem akkor jelenik meg, amikor a ’Mi lesz, ha…!?’ gondolat bármely verziója felbukkan.

A félelem gondolatok és érzések egyvelege, amihez gyakran társul bűntudat, szégyen és más érzelmek, gondolatok is. Az egész kaotikusnak tűnik, és pont ez az kavargó gondolati és érzelmi halmaz tart benne ebben az állapotban. És gondolkodással, szembehelyezkedéssel, elkerüléssel, meneküléssel nem nagyon szokott változni a helyzet. Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor nagy valószínűséggel megtapasztaltad már, hogy a félelem egykönnyen nem lerázható.

Akkor mihez lehet kezdeni a félelmekkel?

Ezzel a módszerrel megtanulhatod, hogyan engedd bele magad egy félelemmel teli helyzetbe. Megtapasztalhatod, hogy milyen így benne lenni, és azt, ahogy darabjaira hullik a félelmetes történet. Hihetetlenül egyszerű ez. Az elmém alig tudta felfogni ezt, és egy darabig még ragaszkodott a szorongáshoz, az aggódáshoz. Majd lassan megenyhült ez a ragaszkodása. Manapság ritkán kapcsol be a félelem érzése egy-egy olyan gondolatnál, aminél azelőtt igen. És a legszebb az egészben, hogy ma már nem akarok megszabadulni tőle. Merek félni, merek belemenni a félelem bármely formájába. Ez az egész folyamat nem a megszabadulásról, a félelmek eltüntetéséről vagy eltűnéséről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy amit azelőtt félelemnek, szorongásnak, aggódásnak vagy pániknak hívtam, az már nem fenyegető a számomra. A valóságban nem fenyeget semmi. Csak egy stresszes gondolat és a vele együtt felmerülő érzés tud fenyegetőnek tűnni, de valójában ezek nem veszélyesek. Ki mondana olyat, hogy a ’Meg fogok halni’ gondolat veszélyes? Csak a gondolat, ha leírod, veszélyes? Ugye, nem. Csak akkor fog veszélyesnek tűnni, ha valami rossz érzés is megjelenik vele együtt. És fordítva, ha megjelenik benned egy érzés, az csak akkor lehet veszélyes, ha a gondolat is felbukkan vele együtt. Nem kell ezt elhinned, nem is kérlek erre. Inkább tapasztald meg a saját bőrödön!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje szembenézni a félelmeiddel, akkor jelentkezz az alábbi 4 hetes intenzív kurzusra:

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

4 hetes, intenzív kurzus a félelmek, szorongás, aggódás, pánik, stressz témakörében

http://a-munka.blogspot.hu/p/szorongas-felelem-panik.html

Érdemes elolvasni a témában az alábbi két írást is:

http://onmunka.blogspot.hu/2013/07/a-felelembol-nem-tudod-kigondolkodni.html

http://onmunka.blogspot.hu/2013/05/szorongaspanikfelelem-onvizsgalat-szo.html

A TÜKÖR-HATÁS

Sokáig nem értettem, sőt bizonyos helyzetekben kifejezettem utáltam, ha valaki – legyen az megvilágosodott mester vagy egy ismerős – azzal jött, hogy amit a másikban látok az bennem is megvan, saját magamat látom benne.

Ilyenkor gyakran összezavarodtam. Hogy lehetek én gyilkos, másokat kihasználó vagy agresszív stb. Láttam másokat, akik ’ilyenek’ voltak, de magamban nem láttam ezeket. Azt hittem, valami baj van velem. A mesterek csak nem tévednek!?

Persze az tetszett, amikor valakit szeretetteljesnek vagy bölcsnek láttam. Ha ilyesmit észrevettem magamban, az nem zavart össze, inkább megelégedettséggel töltött el.

Nekem azóta kezdett kitisztulni a tükör effektus, amióta elmélyedtem az önvizsgálatokban. Ez Byron Katie-féle Munka önvizsgálatában szinte magától értetődő, hiszen a 4 kérdés után a Megfordítások következnek, ahol a stresszes gondolatot az ellenkezőjére fordítjuk. Pl. ha úgy gondolom, hogy főnököm kihasznál engem, és ezt az ellenkezőjére fordítom, azt kapom, hogy én használom ki őt. Ezt ilyenkor fontos tüzetesebben is szemügyre venni és megtalálni, hogy ez hogyan igaz.

Ezt az elme vagy ego eleinte nem mindig engedi. Előfordul, hogy ragaszkodik az igazához. Előfordul, hogy egy darabig még fontosabb az igazunk, minthogy a valóságot lássuk. Azzal nem nagyon szeretünk szembesülni, hogy mi használunk ki mást.

Egy másik megfordítás arra mutat, hogy hogyan használjuk ki saját magunkat ugyanebben a helyzetben. Ezt lehet, hogy könnyebb meglátni. Lehet, hogy egyből felbukkan ennek az igazsága pl. akkor, amikor nem mondunk nemet a sokadik túlórára sem. Ilyenkor kihasználjuk magunkat.

És ez tovább is mutat. A tükör, illetve a tükröződés az első lépcsőfok ebben a folyamatban.

Ha nehezen vagy egyáltalán nem tudsz nemet mondani, az önvizsgálat során azt is megértheted, hogy miért van ez. Fellelheted a tétjeidet. Pl. azért nem mondasz nemet, mert félsz, hogy akkor nem léptetnek elő vagy akár ki is rúgnak. Lehet, hogy attól félsz, hogy a főnök ezért majd keresztbe tesz neked. Nézz bele a saját helyzetedbe és megláthatod a téteket. Itt ezzel részletesebben most nem foglalkozom, de érdemes felülvizsgálni a tétek valóság tartalmát is. Ez a következő lépcsőfok.

Visszatérve, a tükör ott van az életed minden helyzetében. Láthatod direktben magad, a viselkedésed, a reakcióid (tehát a Másikat durvának látom és abban a pillanatban magamat is) vagy indirekt módon. Ez utóbbi azokra a részeidre mutat, amiket mélyen elutasítasz magadban. Pl. ha mindig kedvesnek kell lenned, akkor valószínűsíthető, hogy ennek az ellenkezője (durva, érdektelen, nemtörődöm, nyers stb.) is benned van. Valamikor egy vagy több helyzetben is pl. nyersnek vagy durvának hitted el magad, és jó mélyre ástad vagy egyszerűen elutasítod. Ezért inkább kedves vagy. Ne érts félre, ez nem az a kedvesség, ami csak úgy árad az emberből, elvárások és viszonzások nélkül. Ez a kompenzáció. Onnan tudhatod, hogy kompenzálsz, hogy ez sok plusz energiádba telik, feszültséget szül és cserébe te is kedvességet vársz. Amit persze, ha nem kapsz meg, akkor jól megítéled a Másikat nyersnek vagy durvának.

A tükör, a tükröződés jó barát. Segít felismerni azt a valakit, akinek elhitted magad, akivé azonosultál az életed során. Ahogy találkozol a nem szeretett részeiddel és elkezded befogadni őket, úgy derül fény arra, hogy nem történt más, minthogy valamikor elhitted magad nyersnek vagy durvának. Lehet akár egyetlen helyzet, ahol így azonosultál. És ezek negatív címkéjű dolgok, tulajdonságok. Azok pedig nemkívánatosak.

Ráláthatsz, hogy megkérdőjelezetlenül, felülvizsgálatlanul hittél egy külső ítéletnek és azóta azon munkálkodsz, hogy ez ne látszódjon. Miközben könnyen lehet, hogy nem is voltál nyers, csak a Másik így értelmezte a viselkedésed.

Amikor kisgyerekkorban belénk ívódnak ezek a viselkedés-tulajdonság címkék még egyáltalán nem vagyunk ennek tudatában. Mikor egy gyereknek először azt mondják, hogy durva vagy, még nem érti, nem jelent neki semmit ez a szó. Maximum a hangsúlyból érzékeli, hogy azzal, amit csinál, ahogy csinálja, valami baj van. Aztán – minél többször hallja ezt – elkezd neki összeállni a történet. A történet, amit a szülők és mások mesélnek. Belehiszi magát a mesébe.

Aztán felnőttként még mindig ebben a mesében élünk. Egészen addig, amíg a feszültség el nem kezd gondolkodtatni, valami felé mozgatni minket. Lehet, hogy újabb meséket fogunk keresni, megpróbáljuk átírni a programjainkat. Keresünk egy szebb mesét. De az azonosulások, a hiány történetek ezzel nem változnak, csak el lesznek takarva. És lehet, hogy végül elég kíváncsivá válunk és meglátjuk, hogy mesevilágban, illúziókban élünk. Rálelhetünk a puszta valóságra, amit arról ismerhetünk meg, hogy semmi feszültség nincs benne.

Személyes tapasztalatom az, hogy az azonosulásokból, a történetekből gondolkodással nem lehet kiutat találni. Nincs is rá szükség, ugyanis nem gondolkodással jöttek létre a történetek, hanem egyszerűen összeálltak. Nem tudatosan raktuk össze, hogy pl. ’nem vagyok megfelelő’. Voltak helyzetek, amiket szavakkal jellemeztünk, ehhez tapadnak képek ezekről a helyzetekről, illetve a szituációban megjelent érzések is hozzánőttek ehhez az azonosuláshoz. Így áll össze egy pl. ’nem vagyok megfelelő’ történet.

Scott Kiloby – Élő Önvizsgálataiban közvetlenül ezekhez a szavakhoz, képekhez és érzésekhez fordulunk, és szétválasztva őket, külön-külön nézve és tapasztalva azokat, egyszerűen szétesnek az identitások. Nem értelmezzük, átgondoljuk a helyzetet, hanem szemléljük, érezzük. Nem megváltoztatni, eltűntetni, átprogramozni akarjuk, csak vagyunk velük. De az, hogy leírom ezeket a szavakat, köszönő viszonyban sincs az Élő Önvizsgálatok megtapasztalásával. A tapasztalás leírhatatlan, megfogalmazhatatlan.

Az én története abból áll, hogy valamilyen módon hiányosnak, nem rendben lévőnek tartjuk magunkat, ami kijavítandó, megváltoztatni való, elkerülendő vagy elrejtendő. Ez feszültséget és folytonos keresést eredményez. Azt keressük, hogy mi lenne jobb, hogyan lenne jobb és hogyan érhetjük el azt. Ez rengeteg energiába és feszültségbe kerül. Miközben a kiindulási pont – az hogy nem vagyok így elég jó – téves elképzelésen alapul. Amint átlátunk a történeten, az azonosulásokon, úgy szűnik meg az azonosulás, a feszültség és végül a keresés. A meséből a valóságba kerülünk.

Az önvizsgálatok a hogyan. Egyszerű, gyakorlatias módjai a szenvedés, az ellenállás és a feszültség feloldásának!

Ha szeretnél átlátni a történeteken és a mesevilágodból a feszültségmentes valóságba felé haladni, válassz az alábbi lehetőségek közül:

BYRON KATIE - Munka Alapképzési Csomag ONLINE (2014. január 14.-i kezdéssel)

Aktuális budapesti képzések

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok alapcsomag ONLINE janár 7.-től

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

A TÉPŐZÁR-HATÁS

Ha beindult a nyáltermelődésed miközben a képeket nézted, máris megtapasztaltad a Tépőzár-hatást.

SZERELMES ÖLELÉS

Ha eszedbe jutott egy emlék a fenti két szóról vagy arra gondoltál, hogy milyen jó is lenne egy ilyen ölelés, akkor megint megtapasztaltad a Tépőzár-hatást működés közben.

És amennyiben akár a képek nézése, akár a szavak olvasása közben megjelent a testedben bármilyen érzés, érzet, megint csak a Tépőzár-hatással találkoztál.

Ez a hatás, ez a működés meghatározza az életünk minden egyes percét. Az elme úgy működik, hogy bizonyos képekhez bizonyos szavakat és érzeteket tapaszt, tépőzáraz hozzá. Fontos, hogy ezek az összekapcsolódások nem fixek. Némi tudatos figyelemmel elválaszthatóak egymástól.

No, de miért van erre szükség, kérdezheted? Miért kellene szétválasztani? Enni jó, szerelmesen ölelni meg lehet, még jobb. Hát, elsősorban nem is a ’jó’-nak ítélt dolgokkal kapcsolatban szoktuk használni.

Ha felidézel egy számodra kellemetlen helyzetet, képet, szót vagy érzést, akkor viszont máris itt van a jelentősége.

GYENGE VAGY! UNALMAS VAGY! ÖNZŐ VAGY! UTÁLATOS VAGY! TEHETETLEN VAGY! BÉNA VAGY!

Ezeket a szavakat olvasva, nagy valószínűséggel, elindult benned valami pici rossz érzés, felidéződött egy kellemetlen helyzet vagy beindult a gondolat áradat. Talán gondolatban védekeztél, menekültél vagy megrémültél. És az is lehet, hogy csak elgondolkodtatott a fenti pár szó.

Ha látsz az utcán egy balesetet vagy éppen két embert, akik kiabálnak egymással, vagy a mögötted álló autós ráfekszik a dudára, azonnal beindulnak az érzések és a gondolatok. Ez a tépőzár-hatás, és ezekben az esetekben már lehet, hogy szükséged lenne arra, hogy szétválaszd a képeket, szavakat és érzeteket egymástól.

Scott Kiloby, az Élő Önvizsgálatok atyja, az találta, hogy a bennünk keletkező feszültség egy olyan történet, ami az adott helyzethez tartozó szavak, képek és érzetek összetapadásából áll. Hogy a dolgok elkülönülve nem léteznek és hogy mi (mint egyén) sem vagyunk elkülönülve egymástól és a dolgoktól.

A feszültség (és minden más dolog) a következőkből áll össze:

-          a FESZÜLTSÉG SZÓBÓL, és összes hozzá kapcsolódó szóból

-          olyan KÉPEKBŐL a fejünkben, amikhez feszültség kapcsolódik

-          és TESTI ÉRZETEKBŐL, amiket a feszült helyzetekben szoktunk érezni

Ezek együtt tudnak a feszültség lenni.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy nem szeretünk feszültek lenni. Próbálkozunk is megszabadulni ettől az érzéstől vagy valahogy feloldani. Ez hol sikerül, hol nem. És a feszültség újra fel-feltűnik az életünkben. Olyan, mintha nem sok hatásunk lenne rá. Amikor meg konkrétan feszültek vagyunk, inkább még erősödik is, mikor szeretnénk eltüntetni.

Az én életemben akkor lett ennek jelentősége, amikor a feszültség több területen és egyre gyakrabban jelent meg. Nem is értettem, hogy mi történik, mert alapvetően nyugodt embernek ismertem magam.

Amikor elkezdtem megtapasztalni a Tépőzár-hatás működését, amikor elkezdtem tudatossá válni az elme működésére, akkor láttam rá, hogy a nyugodtság és a feszültség nem több, mint a gondolatok és érzések összekapcsolódása. Amióta megértettem a Tépőzár-hatást, azóta nem érzem rosszul magam, amikor egy nagyon beteg emberrel találkozom. Nem kell rettegnem, amikor egy intenzív és ismeretlen érzés van bennem. Nem kell szenvednem attól, ha valamelyik szerettem szomorú vagy ideges.

És ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenné váltam. Mindössze arról van szó, hogy egy ilyen helyzetben nem azonosulok a felmerülő gondolatokkal és érzetekkel. Ha meg mégis, akkor van lehetőségem megvizsgálni és megtapasztalni újra a Tépőzár-hatást működés közben. És van lehetőségem találkozni az azonosulásokkal.

Sokakkal dolgoztam az elmúlt 3 évben és amikor a klienseket megismertetem ezzel az alapvető és automatikus működéssel, minden egyes esetben oszlik a feszültség, tovatűnik a rossz érzés, semmivé válik egy pánikroham vagy szorongás.

A Tépőzár-hatást megfigyelheted az életed bármely pillanatában. Az Élő Önvizsgálatokat pedig megtanulhatod az Alaptanfolyamon, a Mélyítő Kurzusokon és a Tematikus Tanfolyamokon.