HONNAN TUDOD, HOGY NEM SZERETED? - AZ ÖNVIZSGÁLAT LEHETSÉGES 'MELLÉKHATÁSAI', AZAZ FUTNI IS 'JÓ'!

Olyan természetességgel vágjuk rá dolgokra, hogy nem szeretjük. Vagy azt, hogy szeretjük. Nem szoktunk ezeken túl sokat gondolkodni. Nem nagyon vizsgájuk felül, nézzük meg közelebbről, hogy pontosan mit nem szeretünk. Hogy miből áll ez a nem szeretés. Ritkán próbálunk meg dolgokat, amiket eddig nem szerettünk.

Pedig ezek a dolgok, a felülvizsgált vagy az újrapróbált dolgok sok csodát rejtenek.

Nézzünk egy konkrét példát mielőtt elunod az általános megfogalmazást!

Itt van a testmozgás, vegyük most a futást. Én sose szerettem futni. Kellett persze a tornaórákon meg néha az állólképesség javító edzéseken, de nem rajongtam érte.

Gyakran viccelődtem vele, mondván fussanak azok, akiket üldöznek. Aztán olyan 30 lehettem, amikor itt-ott megjelentek fájdalmak, kellemetlen érzetek, merevebbé váltak az izmaim. Akkoriban kezdtem masszírozni, ami elég statikus, egy helyben álló munka. A tüneteim, a fájdalmak, merevségek természetes következményei voltak életmódomnak. Átgondolva arra jutottam, hogy kb. 10 év sportmentes élet után újra elkezdek mozogni. Nem sorolom fel, hogy miket csináltam hosszabb-rövidebb ideig. Mind hasznos volt. Inkább a futásra kanyarodnék vissza.

A futás annyira kézenfekvő mozgás. Bármikor lehet űzni, nem kell hozzá semmilyen különleges adottság vagy tárgyi feltétel. Mégis, mindig találtam valamilyen kifogást, hogy miért ne fussak. Első helyen a ’nem szeretek futni’ hiedelmem állt. Hogy ez miért hiedelem? Mert egyszerűen elhittem. Semmi tényszerű nem volt ebben a gondolatban. Bár az tényszerűnek tűnik, hogy unalmas, fárasztó stb., olyan mintha valóban ilyen lenne a futás. Az elmém rengeteg bizonyítékot hozott arra vonatkozólag, hogy miért ne fussak. Kifogásoknak vagy bizonyítékoknak is hívhatjuk ezeket. Voltak még ilyenek bőven. Például a ’gerincsérvvel nem lehet futni, mert romlani fog az állapota’ vagy ’a kattogó térdemnek sem jó’. Bőven volt még ilyen, mint: túl meleg van, hideg van, esik, fáradt vagyok, nincs kedvem, túl sok idő, megizzadok, más dolgoktól veszi el az időt és energiát, és még találhatnék jó pár ilyet.

A koncepcióink, a hiedelmek, a sokat ismételt, berögzült gondolatok valójában az életünk minden területén megtalálhatók. Megnézheted ezt a kapcsolataidban, a munkádban, még a szórakozásban is. Nincs olyan területe az életünknek, ahol ne lenne valamilyen kifogás vagy elképzelés, hogy miért nem szeretem, miért nem jó, miért nem csinálom, vagy ezeknek az ellenkezője. Az elme minduntalan viszonyít és bizonyít. Mindig tudja. Még sokáig akkor is, ha fáj. Az elme önmagától így működik.

Az önvizsgálatokban töltött közel 4 évem alatt sok koncepciómra néztem rá. Több száz hiedelmet vizsgáltam felül, de a futással kapcsolatosak nem voltak benne. Az izgalmas az ebben, hogy az önvizsgálatoknak van egy ilyen ’mellékhatása’. Kinyit. Kinyitja az elmét. Egyre kíváncsibbá tesz, és ezzel olyan szélessé teszi a megtapasztalásunkat, ahogy azt még a legvadabb álmainkban sem láttuk.

A futáshoz való hozzáállásomban a ’mellékhatás’ a következőképpen alakult ki: Úgy egy éve kezdtem futni. Na, jó inkább kocogni. Érdekelt, hogy mit bírok, mi az az eufória, amiről a futók beszélnek, milyen hatásai lesznek rám, az egészségemre.

Szóval belefogtam – ebben, az elkezdésben mindig is jó voltam :) – és igen meglepődtem, hogy milyen keveset bírok levegővel és izomból. Eleinte csak pár száz métereket kocogtam. És levegőhiány és gyorsan elfáradó izmok mellett hol a derekam, hol a térdem fájt. Ez néha hetekre is visszavetett, azaz hetekre jó kifogásként szolgált.

Egy darabig próbáltam azt, hogy nagyon 'jelenlévő' leszek és mindig azt teszem, amit a bensőm sugall. Ebben is megláttam a kifogást, de már ’tartottam ott’, hogy ezzel én jól vagyok. És ez igaz is volt.

Aztán jött egy pont, – és itt jön a ’mellékhatás’ – amikor nagyon kíváncsi lettem, hogy mi van az állandóan kommentáló elme és a kellemetlennek és fáradtnak értelmezett testi érzeteken túl. A szülinapomra kaptam egy futócipőt és azt mondtam magamnak: futok minden reggel, nem számít, hogy mi van épp velem, milyen kedvem van, milyen az idő, amíg fizikailag képes vagyok rá, futok. Mert kíváncsi vagyok, hogy az összes kifogásom és ’jól’ megalapozott elme-bizonyítékon túl milyen megtapasztalás vár.

Nem akartam, akarok bebizonyítani semmit. A pillanatra, a jelen pillanat megtapasztalására vagyok kíváncsi. A koncepciók nélküli valóságra.

Más lett a futás így. Egyre könnyedebb, egyre szabadabb. Nincs benne kell, mert a kíváncsiság hajt, mint a kisgyerekeket. Biztos láttál már gyerekeket, akik órákon át képesek szaladni, játszani. Ha szülő vagy, lehet próbáltál is velük ’lépést tartani’. Nehéz, mert hihetetlen energiájuk van. Ez az energia a kíváncsiságukból, a nem ellenállásukból és a koncepciómentességükből fakad. Ők a jelen pillanatban élnek. Nem mászkálnak gondolatban a jövőben és a múltban. ’Csak’ élik a pillanatot.

Ilyen nekem a futás ma. Élem. És nem is annyira futás már. Ez a szó már csak a mozgásforma meghatározása. Nem csak könnyed és szabad ez a mozgás, hanem határtalan, egybeolvadt mindennel. A patakparton futok, ahol megfér egymás mellett a víz, a halak, a fák, a madarak, kutyák, macskák, futók, sétálók, bringások, munkába és iskolába igyekvők, házak, autók és motorok (ez utóbbi kettőből szerencsére kevés), az elmémben futó gondolatok, a testemben jelentkező érzetek. És az érzelmek, a hála, hogy ezt átélhetem, a szeretet, mert lehetővé teszem ezt magamnak.

Még egy dolog eszembe jutott, ami elég fontos fizikai szinten ehhez a könnyedséghez. A légzés ritmusa. Eleinte futás közben kevés volt a levegő. Egyrészt, mert szoktatni kellett a tüdőt ehhez az új megterheléshez, másrészt, mert nem volt ritmusa. Az egyik reggeli futás közben villant fel az a mentális mozi az elmém vetítővásznán, amit egy videón láttam. Ajánlom is megnézni, hallgatni!

Itt meg is nézheted: https://www.youtube.com/watch?v=lVPLIuBy9CY)

Ez rövid videó (sajnos csak angol felirattal elérhető) a Nyugat-afrikai zenét-életet mutatja be. Azért írom kötőjellel, mert náluk ez a két dolog nem választódik szét. A zenében, a ritmusban élnek. Minden hétköznapi és ünnepi tevékenységükben benne van. Ebből jelentek meg futás közben képek, és került előtérbe a ritmus jelentősége. Eleinte a futás közben ezt tudatosan figyeltem. Ma időnként ráeszmélek erre a csodálatos ritmikusságra, ami a légzésben, futás, az életben van.

Ehhez párosult még a Buteyko-féle gyengéd orrlégzés, amiről egy korábbi bejegyzésben már írtam (ezt itt találod: http://a-munka.blogspot.hu/2014/07/legzes-es-panik.html#uds-search-results). Úgy vélem, hogy ez a ritmikus orrlégzés és a kíváncsi attitűd az alapja ennek a könnyed és szabad megtapasztalásnak.

Ma szeretek futni. Mert a futás koncepciója megváltozott bennem. Kiürült. Már nem célom elérni vele bármit is. Nem akarom bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Nem az elhatározásról és kitartásról szól. Nem akarok erősödni, testsúlyt megtartani. Még az egészséges életmód részét képező elképzeléseim is elhalványultak a pillanat megtapasztalásában. Önmagáért az élményért futok. Nem azért, mert jobb, mint feküdni, olvasni, sétálni, tévézni, másokkal együtt lenni. Ezek is mind jók, ha valóban, koncepciók nélkül vagyok jelen. Önmagáért a jelen megtapasztalásért teszem, és még ez a gondolat is felolvad benne. Néha már csak áramlok ebben, és ’észre sem veszem, hogy futok’.

Párszor az életemben, teljesen öntudatlanul ezt megéltem pillanatokra, néha percekre. Annyira finomak voltak ezek a tapasztalások, hogy nagyon, már-már görcsösen akartam újra megélni. Mondanom sem kell, hogy nem 'sikerült'. :)

Ma, azt hiszem, elsősorban az önvizsgálatok, az elmélyült, lelassult és belső csendes jelenlétnek köszönhetően ez az áramló, tiszta élmény gyakorivá vált. Ez is ’mellékhatás’. A gyakoriság nem volt cél. És ez a ’mellékhatás’ fincsi. Nem kell megkérdezned a gyógyszerészed vagy a kezelőorvosod – de még a facilitátorod sem – erről, mert úgysem tudja, hogy rád miképpen hat. Honnan is tudhatná?
Ha az önvizsgálatot konkrét cél nélkül végezzük, akkor nem hatása lesz, hanem 'mellékhatása'. Úgy értsd ezt, ha céllal végezzük, akkor hatást várunk, amiről elképzelésünk van. Ez meg kiránt a valóságból, a jelen pillanatból. A 'mellékhatás' szóval egyszerűen a következményt fejezem ki, a nem elvárt eredményt. De nagyon ott van…!

Mindegy, hogy milyen tevékenységet végzel. Futhatsz, sétálhatsz, bámulhatod a tájat vagy egy emberektől nyüzsgő teret, mosogathatsz, dolgozhatsz, nyaralhatsz, játszhatsz, bulizhatsz, tanulhatsz. A jelen pillanat mindig ott van veled. Bármikor tapasztalhatod önmaga valóságában. Ez a ’képesség’ ott van benned is, csak kicsit eltemette a sok elhitt gondolat, a koncepciók. Fedezd fel újra!

Nézz körül itt a blogon, gyere el valamelyik aktuális tanfolyamunkra vagy meditálj velünk online!

JELENLÉT MEDITÁCIÓ - ONLINE

A jelenlét, a jelen pillanatban levés, a szenvedés abbahagyásának egyik kulcsa.  A jelenlétben a gondolatok (legyenek azok szavak vagy képek) és a testi érzetek észrevevése, puszta észlelése a másik kulcs. És ahogy a jó mesékben itt is van harmadik kulcs: tudatában lenni, hogy ha nem értelmezzük a dolgokat, a gondolatokat és érzéseket, minden bajunk megszűnik.
Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik, valóban megélni azonban – a tapasztalataim szerint – csak gyakorlással lehet. Hogyan is lehetne másképp, hiszen a szenvedést, azaz a dolgok értelmezését is jó sokat gyakoroltuk, igaz nem voltunk ennek feltétlenül tudatában.

Legkorábbi és legevidensebb példa az anyukánk. A már születésünk pillanatában is láttuk őt, de nem voltunk tudatában, hogy ő az anyukánk. Megtanultuk, hisz sokszor hallottuk az anya szót, és szépen összekötődött vele. Ebben persze még semmi szenvedés nem volt. Aztán megtanultuk, hogy baba, vagyis én vagyok, majd a rossz és a jó babát. Gyakran hallottuk ezeket, el is hittük igaznak. Amikor rossz gyereknek neveztek egy-egy helyzetben, megjelentek érzések is, és valahogy, tudattalanul megtanultuk, hogy van rossz gyerek és ilyenkor rosszul is éreztük magunkat. Annyiszor történt ilyen, hogy ezekben a helyzetekben rossznak értelmeztük magunkat, igen jól ’begyakoroltuk’ ezt, és szenvedünk is tőle. Olyan mélyen bennünk vannak a tanult értelmezés minták, hogy ha évtizedekig nem találkozunk a rossz gyerek azonosulásainkkal, akkor is rögtön aktiválódik, ha újra egy ilyen helyzetbe kerülünk. Például gyerekünk születik, és mi ugyanúgy, mint a szüleink, bizonyos helyzeteket rossznak fogunk minősíteni, és ezzel el is kezdjük megtanítani a gyermekünket szenvedni.

A jelenlét meditációk behoznak és itt tartanak a jelenbe. A vezetett meditációk során segítséget kapsz ahhoz, hogy elcsendesedve és lelassítva észrevehesd a gondolatokat és érzéseket. Hogy szabadon tapasztalhasd a testi érzeteket. A meditáció alatt észreveheted a gondolatok és érzések természetét, azaz, hogy jönnek-mennek az észlelésed ’terében’. Megtapasztalhatod, hogy ha nem értelmezel egy gondolatot vagy érzést, az szabadon továbbhalad.
A jelenlét alapvető természetünk, és fejleszthető, ’visszahozható’ állapot. A jelen levés elengedhetetlen az önismereti munkához, az önvizsgálatok végzéséhez. Enélkül az önvizsgálatból agyalás, intellektualizálás lesz, ami továbbra is benne tart a szenvedésben.

Ebben a pillanatban nincs semmi baj. És ebben sem. És ebben sem.
A ’baj’ abból fakad, hogy egy helyzetet rossznak értelmezünk, hogy a gondolataink a múltban és valamilyen elképzelt jövőben járnak, a testünkben meg olyan érzetek jelennek meg, amiket kellemetlennek, fájdalmasnak vagy félelmetesnek tanultunk meg. Itt, a jelen pillanatban – ha anélkül szemléled a gondolatokat, hogy hinnél nekik, és anélkül érzed a testi érzeteket, hogy bármilyennek is minősítenéd – minden teljesen rendben van.

Gyakoroljuk együtt a jelenlétet! Nem csak vezetem ezeket a meditációkat, veletek együtt megyek, tapasztalok, nézem a gondolatokat és érzem az érzeteket, így még élőbbé válik a folyamat!

Időpont: minden hónap 2. és 4. csütörtöki napján, este 7-8 óráig (első alkalom augusztus 14.)

Helyszín: ONLINE (Skype-fiók, stabil internet kapcsolat szükséges!)

A vezetett meditáció díja 1.500 Ft/alkalom (10 alkalom egyben fizetve 12.000 Ft)

Bejelentkezés szükséges! Kérlek, hogy egy héttel az alkalmak előtt, azaz minden hónap első csütörtökéig jelezd a részvételi szándékod a misi.pakolicz@gmail.com email címen!

AZ ELME TUDATTALAN ELKERÜLÉSI ÚTJAI I.

Valahogyan eljutottál az önvizsgálatokhoz. Az élet, sors vagy elme ide vezetett. Ez nem az utolsó megálló, csak egy állomás. Az önvizsgálatok, vagy ahova ezen keresztül jutsz, nem végállomás. Az csak az elme játéka vagy elképzelése, hogy van bármilyen végcél, végleges, megtalálandó, csúcs állapot. Az a tévhite, hogy valahova el kell jutni. Csak azt nem veszi észre, hogy már ebben a pillanatban is ott van. És mindössze azért nem veszi észre, mert gondolati szinten valóban nincs ott. Hol a közelebbi, hol a távolabbi múltban és jövőben kószál keresve a bizonyítékokat az álláspontjai igazára és valamit, ami jobb és szebb, mint az eddigiek. Nem mondom, hogy ez rossz így. Az is jó valamire, amikor épp nem vagyok a jelenben. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem: ráébredhetek, hogy éppen nem itt vagyok, hogy valami jobbat, szebbet keresgélek a jövőben, és hogy mindez mennyi feszültséggel jár, ami azonnal vissza is ránt ide. Így érkezünk meg – sokszor a fájdalmakon, feszültségen keresztül – újra a jelenbe.

Visszatérve, találkozol az önvizsgálatokkal, mert keresed a nyugalmat, békét, szeretetet vagy bármi fontosnak tetsző dolgot. Elkezded végezni és az elme – mivel a dualitást, a dolgok egymáshoz viszonyítását tanulta meg alapvető értéknek – az önvizsgálatokban is megtalálja azt, ami nincs rendben vele. Az önvizsgálatokat is képes arra használni, hogy az igazát, az elképzeléseit védje. Mintha ezek az elképzelések, az identitás szétesése az elme, illetve az Én halálához vezetne. És hogy ezt a képzelt identitás-halált elkerülje, mindent megtesz.

Ebben a bejegyzésben a saját utamon tapasztaltalt első elkerülési módot írom le, ami Byron Katie Munka Önvizsgálatának első kérdésénél mutatkozott meg.

Az Igaz ez? kérdés az első sokk az elménknek. Mi az, hogy nem igaz?? Pl. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’. És az elme máris példák tömkelegét hozza, hogy alátámassza az igazát. Jól megtanulta már, hogy csak akkor ér valamit, ha igaza van, és ezt be is tudja bizonyítani. Legalább önmagának.

Ha azt kérjük az elmétől, hogy kérdőjelezze meg az évtizedes, igazzá bizonygatott hiedelmét, ezerrel fog tiltakozni. És azért fog küzdeni, hogy véletlenül se veszítse el a keservesen összetákolt igazát, önazonosságát. Mert valamit kap ezektől a hiedelmektől. Hosszabb rövidebb ideig jó érzéssel tölti el, hogy igaza van vagy igaznak hisz valamit.

Minden egyes gondolatnál érdemes külön megnézni, hogy mit ad nekünk vagy mitől óv meg minket. ’A főnököm folyton kiszúr velem, a legrosszabb munkát adja nekem’ gondolat például elfedheti a ’nem vagyok megfelelő’ identitásomat, vagy megóvhat attól, hogy konfrontálódjak a főnökömmel, illetve akár azt is adhatja, hogy megkapom a titkárnő helyeslését vagy sajnálatát. Ezektől kicsit jobban érzem magam, és úgy tűnik, hogy igazam is van. Megmarad az identitásom, ’tudom’ ki vagyok és – bár jól nem érzem magam – picit mégis jobb nekem, mintha csak úgy hagynám, hogy azt csináljon a főnök, amit akar.

Minek kérdőjelezzem meg? Az elme azt hiszi, hogyha megkérdőjelezi a gondolatot, akkor semmivé válik, nem fogják elismerni és elfogadni, pláne szeretni. Azt tanulta meg, hogy ahhoz, hogy elismerjék és elfogadják, bizonyítania kell. Ha nem bizonyítja az igazát, akkor a Másiknak lesz igaza, és ezzel megsemmisül. Ezért harcol foggal-körömmel, nem akar megsemmisülni. Mindössze annyit nem lát, hogy a megkérdőjelezés nem az ellentétes igazságot hozza, hanem kinyílást, lehetőséget, békét, megértést, elfogadást és szeretetet.

Nagyon egyszerű ez. Amíg egy gondolatban hiszünk, nem látunk mást. Próbáld ki! Nézz rá egy autóra vagy egy házra, bármire és keresd meg mi az, ami nem tetszik benne. Utána csak azt nézd! Amíg a nem tetsző részt nézed, nem fogsz mást látni! Így szűkül be az elme látóköre is, amint hisz egy gondolatnak. Egyszerűen nem lát mást.

Amikor elkezdjük megkérdőjelezni a hiedelmeink igazságát, akkor mindössze szélesítjük a látómezőt. Megnézzük innen és onnan. És amikor meglátjuk, hogy egy helyzetben többféle – sokszor ellentétes – igazság van, megnyílunk, és természetes béke tölt el. Vagy – és eleinte ez gyakori – szétesünk és káoszként fogjuk megélni az ellentétes igazságokat.

Az Igaz ez? kérdés elkezdi meglazítani a kőbe vésett igazságunkat. Ne próbálj jó választ adni erre a kérdésre vagy hosszan ecsetelni a miérteket. Ezek is csak egy elkerülési módok. Ha jó választ adok, akkor jól fogom magam érezni – bukkanhat fel a gondolat. Nincs jó vagy rossz válasz. Csak válasz van, ami ebben a pillanatban jön. Igen, nem vagy nem tudom. Ne bonyolítsd túl, ne magyarázd meg. Csak nézz magadba, hogy éppen mi az a válasz, ami benned van!

Azt is megteheted, hogy napokig, akár hetekig vagy egy adott gondolatra feltett Igaz ez? kérdéssel, várva a választ. Nem kell sietned. És persze megválaszolhatod azonnal is. Itt nem kell megfelelned semmilyen elvárásnak. Hagyj magadnak annyi időt és teret a válaszra, amennyire épp szükség van.

Elkerülés lehet az is, ha gyorsan válaszolsz, hogy túl legyél már rajta. Vagy szöszmötölsz a válaszadással, hogy ne kelljen vele foglalkoznod. Nincs más dolgod, mint észrevenni az ilyen gondolatokat is. Ilyenkor hagyhatod elcsitulni az újabb gondolatokat vagy ezekre is felteheted a kérdéseket.

Amint észreveszed az elme elkerülési kísérleteit, a tudattalan szférából a tudatosba kerül ez az önvédő mechanizmus. Így lehetőséged nyílik a megtapasztalásra, az elkerülés helyett.

Az önvizsgálatok hatékony gyakorlati út a megkérdőjelezésre, a tudattalan működések felszínre hozására és a feszültséget keltő hiedelmeink feloldására.

Ha késznek érzed magad arra, hogy megkérdőjelezd a stresszes gondolataid, ha szeretnél felszabadulni a feszültség alól, gyere el valamelyik programunkra:

Önismeret-Önszeretet csoport Szentendén

Szorongás, félelem, pánik - Gyakorlati Megoldások

Párkapcsolat tréning

Aktuális ÖnMunka alaptanfolyamok és tematikus képzések

AZ ELME ÉBREDÉSE

Byron Katie – Az öröm ezer neve című könyvéből osztok meg veled néhány részletet, melyek segítségével könnyebbé válhat az önfelismerés útja. Születésünktől fogva az elme (nevezzük így azt a részünket, amin keresztül felfogjuk a világot) fokozatosan, mély álomba merül. Úgy értem, hogy eleinte mindent önmagában tapasztal, nem címkéz és elemez, egyszerűen jelen van. Tanúja, nem pedig – a hagyományos értelemben – ’aktív’ résztvevője a történéseknek. Aztán megtanul értelmezni. Szavakat hall, amiket – eleinte a szülők, a szűkebb és tágabb környezet, később önmaga – összeköt képekkel (pl. a ’fa’ szót egy fa képével), helyzetekkel (kidőlt fa, nagy fa, korhadt fa) és érzésekkel (nagy fa-csodálat, korhadt fa-undor, kidőlő fa-félelem). Persze ez tudattalan összekötés, nem akaratlagos. Az elme megtanul értelmezni. És közben azonosul a gondolatokkal és érzésekkel.

„Amint az elme felismeri önmagát, abbahagyja a saját gondolataival való azonosulást. Ez pedig óriási nyitott teret hagy maga után. Az érett elme bármilyen gondolattal jól elvan; sosem fenyegeti ellenállás vagy konfliktus, mivel tudja, hogy nem lehet őt hátráltatni. Amikor nincs védelmezni kívánt pozíciója vagy identitása, bárhová elmehet szabadon. Sosincs semmi veszítenivalója, hiszen alapvetően semmi nem is létezik. Nevetés árad ki belőle, és a hála könnyei is, saját természetének megtapasztalása révén.”

Amikor felismered az elme működési mechanizmusait, az életed megváltozik. Fura és félelmetes is lehet, hogy rálátsz ezekre a működésekre, miközben folyamatosan kattognak a gondolatok a fejedben, hogy ’Ha ez mind csak értelmezés, akkor mi van, mi valóságos?’ és jönnek a legkülönfélébb ’rossz’ érzések. És az elméd keresi a régi normákat és menekül az ismerős gondolatokba és érzésekbe, még ha azok fájdalmasak vagy szorongást keltőek is.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.”

Tudatosan megvizsgálva a gondolatokat és érzéseket, fokozatosan, kiazonosulhatsz ezekből a megtanult, elhitt működési mintákból. A tudatosan mindössze annyit jelent, hogy ’nem értelmezve’, ’nem azonosulva’, mondjuk úgy, hogy ’kívülről ránézve’ szemlélőként tapasztaljuk meg a történéseket. Így, önmagukban, a rájuk aggatott címkék nélkül vizsgáljuk a felbukkanó gondolatokat és érzéseket.

„A kérdezést végző rész az elme semleges része, mely képes az elmét az egyik polaritásból a másikba átvinni. Ez a semleges rész lehetővé teszi a zavarodott, beragadt, jól-tudom polaritásnak, hogy megnyissa magát az elme azon polaritása számára, mely azokat az ép, tiszta, szeretetteljes válaszokat rejti, melyek a jól-tudom elmének is értelmezhetőek. A semleges résznek nincs motivációja vagy vágya, „kellenéje” vagy „nem kellenéje”; hídként szolgál az egyik polaritásnak, hogy átkelhessen a másikhoz. És ahogy a jól-tudom elme egyre tanultabbá válik, feloldódik a bölcsesség polaritásában. Ami pedig visszamarad, az teljesen ép(eszű), osztatlan és szabad. Természetesen, mindez csak egy metafora, mivel összesen egy elme létezik. A lényeg azonban annyi, hogy amikor az elme zárva van, a szív is zárt; amikor pedig az elme nyitott, a szív is nyitva áll. Vagyis, amennyiben szeretnéd megnyitni a szívedet, kérdőjelezd meg a gondolataidat.”

Tehát az önvizsgálatot a ’Nem Tudom’ elméből, a nem-tudás teréből végezzük. Ehhez eleinte lehet, hogy segítségre lesz szükséged. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy több-kevesebb idővel egyedül végezd az önvizsgálatokat, hiszen a kérdések és a válaszok is Benned vannak.

„Az önvizsgálat nyomán mindig egyre kevesebb történeted marad. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg önvizsgálatot nem tartasz. Nincs történet, mely te lennél, amely feléd vezet. Minden sztori tőled elfele vezet. Te az vagy, aki az összes történet előtt létezik. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre kerül.”

A történetekből, értelmezésekből kifelé vezető úton egyre többször tapasztalhatod meg a dolgokat önmagukban. A gondolatok és érzések nem valószínű, hogy el fognak tűnni, csak az értelmezés nélküli megtapasztalás teszi őket majd mássá. Nem lesznek téves értelmezések, szorongássá azonosult érzések. Lesz öröm és bánat, csak tiszta megtapasztalásban, teljesen átélve, megélve, címkék nélkül, hogy ez jó vagy rossz.

„Az önvizsgálat túlsó oldalán az élet annyira egyszerű és nyilvánvaló, amilyet innen, önvizsgálat nélkül képtelenség elképzelni. Minden tökéletesnek tűnik úgy, ahogy éppen van. Ezen a helyen nincs szükség reményre és hitre.”

Pihenj a tapasztalásokban értelmezések nélkül, önvizsgálj ezzel a két csodálatos módszerrel és élvezd az életet a hiedelmekkel együtt vagy azok nélkül!

„Az önfelismerés hozadéka egy állandó kegyelmi állapot. Ezt az állapotot nem lehet keresni vagy megtalálni. Más irányból érkezik, és teljesen átveszi feletted a hatalmat. Oly hatalmas, hogy képtelenség elhalványítani vagy befedni. A rövid verzió ennyi: „az önmagába szerelmes elme”. Önmagának teljes, totális elfogadása és elfogyasztása, mely ugyanabban a pillanatban már vissza is tükröződik a központi helyre; mint a fúzió. Amikor erről a helyről éled az életedet, hazaérkeztél.”

Ha az elején tartasz vagy elakadtál az önvizsgálatokban gyere egyéni konzultációra (akkreditált facilitátorok itt), tanfolyamra (vidéki tanfolyamok itt, fővárosi tanfolyamok itt) vagy csatlakozz a Facebook-on az ÖNVIZSGÁLATOK csoporthoz itt.

AZ ELME NYITOTTSÁGI ÁLLAPOTA

A minap volt egy "nehéz" helyzet az életemben. Ebből született a következő írás. Köszönöm a nehéz helyzetnek és a résztvevőknek! No meg az önvizsgálatnak és az önvizsgálónak :-)

Azt hinni, hogy a Másik megérti (úgy érti, ahogy az bennem megélődik - amit sokszor magam sem értek!) azt, amit kommunikálok felé, a beszűkült érzékelésű elme szüleménye. Egy megvizsgálatlan hiedelem az a gondolat, hogy a Másik meg/ért engem. Fogalmazhatok pontosan, tisztán érthetően, gesztikulálhatok tudatosan, lehet a szívemben mindent körülölelő szeretet, a Másik mindenképpen a saját szemüvegén, a saját szűrőjén, az elméje aktuális nyitottsági állapotán keresztül fogja értelmezni a hallottakat, látottakat. És ugyanígy az, amit közölni szeretnék, a szűrőimen, az elmém jelenlegi nyitottsági állapotán keresztül indul a Másik felé. Lehet elképzelésem arról, hogy hogyan fogja vagy hogyan kellene fogadnia, hogy meg kellene értenie és úgy kellene értenie, ahogy az bennem van és megy felé. Nem rajtam múlik, hogy miképpen értelmezi a kommunikációmat és még csak rajta sem. A másik "megértése" csak azon múlik, hogy az elme éppen mit tud befogadni. 

Megjegyzem, az elme nem ellenség. Az elme egyszerűen kondíciónálódott. Az elme működését úgy képzelem, hogy a bejövő információkat valamely módon értelmezi és az értelmezések összességéből azonosul énné. Az a bibliai jelenet jutott eszembe, amikor Ádám és Éva a tudás fájáról csemegéznek. Talán ez lehetett az elme szimbolikus születése.

Visszatérve, nem azt mondom, hogy értelmetlen körültekintően fogalmazni, átgondoltan gesztikulálni, egyszóval csiszolni, tisztítani a kommunikációnkat, csak azt, hogy ahogyan ezt a Másik fogadja, ahogy megérkezik hozzá, az Ő szűrőjén, az elméjén. Sőt, a tiszta kommunikáció alapja a békés megélésnek.
Olyan világban élünk, ahol többnyire az elmén keresztül értelmeződnek a dolgok. Az önvizsgálat erre az értelmezésre láttat rá! Az önismeret olyan folyamat, amiben felfedezzük az értelmezéseket és ezek az értelmezések így, rájuk látva, elkezdenek szertefoszlani. Visszakerülhetünk abba a Paradicsomi állapotba, amikor úgy mentünk el az Almafa mellett, hogy észre sem vettük :-) A Nem-tudás, békés állapotába. A billegő egyensúlyunk középpontjába. 

Milyen szó már ez is: köz-ép-pont.

És - ahogyan a Másikhoz megérkezett a mondandóm és gesztusom - az Ő reakciója tükröződés önmagamról. Hiszen a reakciója megint csak az én szűrőimen keresztül, az elmém aktuális állapotán keresztül, kerül befogadásra. Az egész rólam szól, illetve az azonosult elme értelmezéséről. Amikor erre rálátok, akkor kezd a világ és a benne lévő dolgok másról szólni. Már meglátom őt is. Az elkülönültségem meglazul és egyre inkább látom magam a Másikban és a Másikat bennem. Elmosódnak a határok. Szertefoszlanak a történetek. Csak a jelen közvetlen megtapasztalása marad! És már vannak, pontosabban fogalmazva, észreveszem ezeket a jelen pillanatokat az életemben.

Erre invitállak Téged is!

Legközelebbi tréningek és egyéni konzultáció (kattints a linkekre):

Vidéken
Budapesten

Egyéni konzultáció 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL?

Tanmese:

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer  a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte: - Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta a  lányt. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'

Köszönöm ezt a tanmesét a szerzőjének és azoknak, akiken keresztül eljutott hozzám!

Ez a történet is megmutatja, hogy mi a különbség a Valóság (tények) és az elhitt gondolatok (hiedelmek) között. Ha Valóság szempontjából kicsit ’szétszedjük’ a történetet, megláthatjuk, hogy az ellenállásunknak milyen következményei lehetnek és azt is, hogyha megvizsgáljuk a feszültséget szülő gondolatainkat, akkor hogyan élhetjük meg ugyanazt a valóságot.

Nézzük végig:

1.      A lány gyűlölte magát a vaksága miatt. Ellenáll a valóságnak, hogy ő vak és felbukkannak benne a gondolatok: Nem kellene vaknak lennem. Látóként jobb lenne élni. Még a kedveséhez is hozzámenne, ha látna. A gondolatok nyomában meg jönnek a társított érzelmek (gyűlölet), érzetek és persze újabb gondolatok és érzelmek újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem vizsgájuk a kiváltó okot, az elhitt gondolatot. Az ilyen stresszes gondolatok annyira leszűkíthetik a látókörünket, hogy észre sem vesszük, azt ami van. Például, hogy van kedvesünk, aki szeret és akit szeretünk.

2.      A lányt sokkolta a fiú vaksága. Akár ennyire is blokkolhat minket egy történet (jelen esetben a fiú vaksága). Hogy észre sem veszünk egy olyan evidenciát, hogy a kedvesünk nem volt vak. És azáltal, hogy ’nem számított rá’, tehát olyan történettel, gondolatokkal élt, hogy a fiú látó, megint szembekerült a valósággal. Újabb stresszes gondolat, újabb ’negatív’ érzelmek és újra a valóságtól távoli álomvilágban találja magát. A zárt elméje pedig csak arra volt képes, hogy visszautasítsa a fiút.

3.      A fiú története pedig az volt, hogyha a szeme világát a kedvesének adja, hozzá megy feleségül. Az ő érzelmeiről itt nem volt szó, de kis fantáziával és tapasztalattal könnyen kitalálhatjuk, hogy miket is érezhetett.

És megnézhetjük a hiedelmeik nélkül is:

A lány nem tudja elhinni, hogy látóként jobban érezné magát, és azt sem tudja elhinni, hogy a fiú önkéntes vakságával valami baj lenne. Amikor nem állok ellen a valóságnak, kinyílok és meglátom, megélem a jelen pillanatot. Észreveszem annak tágasságát. Áramlok vele és így élhetem át. Az ellenállással az ellenállást élhetem meg. Ez nem jobb vagy rosszabb. Egyszerű jelenLÉT. Amíg ellenállok, addig az VAN. Amikor észreveszem, hogy ellenállok, az VAN. Amikor áramlok, amikor megkérdőjelezem és már nem hiszem el a gondolatokat, az VAN. A stresszes gondolatok megvizsgálása rámutat az ítéleteimre és azok hamisságára. Elvisz ahhoz az Énemhez, akiben nincsenek ítéletek és feszültség nélkül éli azt, ami VAN.

Nyitott elmével a fiú odaadhatta volna az egyik szemét és mindketten látva egy másféle Valóságba kerültek volna.

Ha kíváncsi vagy a nyitott elmével tapasztalható valóságra, nézz körül az ÖnMunka által nyújtott lehetőségek világában!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. 2012. október 27-28. (jelentkezési határidő: október 5.) Két külön helyszín: Budapest és Debrecen.

Bővebb információ ITT vagy ITT

PÁRKAPCSOLAT

Párkapcsolat. Nem vagyok nyelvész, mégis gyakran elgondolkozom szavakon.

A pár az pár. Kettő. Én és a Másik. Csak annyi jut eszembe róla, hogy kiegészíti, segíti egymást. Közös az életük vagy közösen élik az életüket?!

A kapcsolat már összetettebb. Kap. Kapcsolódik. Aki elfogad. Jön felé valami – kap – és nem áll neki ellen, elfogadja, befogadja. Ergo kapcsolódik. Ha nem áll ellen, kapcsolódik.  

Párkapcsolatban – ez alapján – kapcsolódok a Másikhoz, ő meg hozzám. Kapok és befogadok és viszont. Na, itt ér véget a halivudi álomtörténet. Rendező azt mondja: Ilyen szép az élet.

Mi van, amikor ez az idealisztikus kép összetörik? Mi van, ha azt gondolom: Nem kapok vagy a Másik elvárja, hogy adjak. És jönnek a társított történetek: Nem is szeret! Mindig piszkál! Mártírkodik! Valami baj van velem! Nem tudok párkapcsolatban élni! Nem tudok a Másik nélkül élni! … és így tovább. Rengeteg történetünk lehet.

Bontsuk ezt le egy kicsit jobban. Vizsgáljuk meg, hogy hol is van itt a bibi!

Tehát adott egy adó-kapó, befogadó párkapcsolati sztori. Minden szép és jó és egyszer csak valami megváltozik. Nem tudok adni vagy nem kapok, nem tudok befogadni vagy a Másik nem tud. Mi történt? A tapasztalatom egyre inkább azt mutatja, hogy a kulcs a kisgyerekkorban található. Akkor hittünk el minden történetet. Kicsit egyszerűsítve: minden gondolatot, szót és értelmezést. Gyerekként láttuk, hallottuk, hogy milyen is a Párkapcsolat, Anyu és Apu hogyan is csinálja ezt a dolgot. Szépen belénk ívódott. Ki kell hangsúlyoznom, hogy: ÁRTATLANUL hittük el ezeket a történeteket. Nem tudtunk másképp tenni. Úgy tűnik gyerekként – tiszta, gondolatoktól mentes, üres fejjel – ez az egyetlen lehetőségünk. Megjegyzem, ez nem azt jelenti, hogy a szülők hibásak. Hiszen ők hasonlóképpen gyerekként hittek el minden egyes gondolatértelmezést. Ezek szerint ez, ebben a formában, így működik. (Nem megyek bele, hogy mi lenne, ha egy szülő megvizsgálva minden értelmezését, letisztulva azoktól vállalna gyereket és nevelné fel. Így milyen gyerekké válna!? Nem tudom.) Amit most tehetünk, az az önvizsgálat. Ezzel láthatjuk meg, hogy miket is hittünk el például a PÁRKAPCSOLATról. Mit csinált-mondott      Apu, Anyu és hogyan is értelmeztük, értelmezzük ezeket a mai napig.

Ha van feszültség a párkapcsolatodban, lehet, hogy pont most jutsz el idáig: Már annyira zavar, hogy valamit tennem kell! Ekkor segíthet a gondolatok megkérdőjelezése.          

Nézzünk meg   egy konkrét, stresszes gondolatot a témában.

A PÁROMNAK JOBBAN KELLENE FIGYELNIE RÁM

IGAZ EZ?

Nem. Úgy tűnik, ebben a helyzetben éppen nem kellett, mivel nem is tette.

MI ZAJLIK BENNEM?

Elszomorít, hogy nem érdeklem. Hogy nem vagyok fontos neki. Ilyenkor én sem figyelek rá és sajnálom magam, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Nem tudok közelíteni hozzá vagy kezdeményezni a békülést. Attól félek, hogy kiderül, nem is szeret igazán, csak nincs más, akivel lehet.

KI LENNÉK A GONDOLAT NÉLKÜL?

Felszabadult. Ha nem tudom elhinni, hogy nem figyel rám, akkor csak úgy vagyok vele. És jól vagyok magammal is. Akár megkérdezhetem, hogy mire figyel, mi jár a fejében vagy megoszthatom azt, ami éppen velem van. Ilyen szabadsággal bármit tehetek.

MEGFORDÍTÁSOK

+A páromnak nem kell jobban figyelnie rám.

- Hiszen éppen másra figyel.

- Arra kell a figyelmét fordítania, amit éppen csinál. Több dologra figyelve, valószínűleg kevésbé lehet.           

- Így megtapasztalhatom magamat a figyelme nélkül. Ráláthatok, arra, amire őt használom. Történetesen, hogy a figyelmén keresztül akarom érezni a szeretetét.

+A páromnak jobban figyelmen kívül kell hagynia.

- Ez erősebb. Még inkább azt mutatja, hogy milyen mértékben függ a boldogságom tőle.

+Nekem kell jobban figyelnem rá.

- Ez még igazabb. Amikor azt hiszem, hogy ő nem figyel rám, akkor én sem rá figyelek, hanem el vagyok foglalva a szenvedésemmel.

- Sokszor nem is hallom meg, amit mond.

- Sőt, olyan is előfordult már, hogy tudatosan nem figyeltem rá.           

+Jobban kell figyelnem magamra.

- Elsősorban, amikor szenvedek. Jobban kell figyelnem, hogy éppen melyik gondolatokat hiszem el.

- Amikor fáradt vagyok, hogy pihenjek.

- Amikor nem tudok nemet mondani, pedig inkább azt tenném.       
                                                                    

MENNYI ZAVARÓ GONDOLAT!?

Megszámoltad már valaha mennyi zavaró, stresszes, fájdalmas, bosszantó, aggódó gondolat fordul meg a fejedben naponta?

Én pár napja megszámoltam. 10 gondolat(csoport)ra emlékszem, bár biztos több volt. Miközben sok éve tudatosan élek. Figyelek, meditálok, olvasok, tanulok, változok…És ennyi ’negatív’ gondolat!

Érdekelnek az eszembe jutott gondolatok?

Itt vannak, ha igen:

            Éjszaka kezdődött. Sokszor, pontosabban minden mozdulatnál felébredtem egy fájdalomra a hátamban, amit előző nap szereztem. Apámnak segítettem és közben jól meghúzódott egy izom a hátamban. Első gondolatkör: „Minek mentem segíteni? Miért nem figyeltem jobban? Inkább otthon maradtam volna!”

            Reggel azzal folytatódott a történet, hogy úgy keltem ki az ágyból, mint egy rossz karban lévő 70 éves. A felkelés mozdulatai igen fájdalmasak voltak, de álló helyzetben már elviselhető volt az állapotom. Második gondolatkör: „Hogyan fogok így dolgozni? Mennyire fog fájni? Hogyan és mennyi idő alatt fog elmúlni? Mi lesz, ha nem tudok dolgozni, és ha rosszabbodik az állapot?”

            Elég sűrűre alakult a reggel (persze ennyi gondolattal nem is csoda J), alig 10 percem maradt bedobni a reggelit. Pedig szeretek nyugodtan enni! Harmadik gondolatkör: „Még enni sincs elég időm! Fontos lenne ezt a jó kis zabkását megenni! Magamra mindig kevés idő jut! Ráadásul a mai első vendégem állandóan 10 perccel előbb érkezik, mint a megbeszélt időpont!”

            Két lányunkkal lakunk az egyik éppen beteg, a másik suliba indul. Negyedik gondolatkör: „Olyan sokszor beteg ez a gyerek! Csak nem lesz komolyabb baja! A másik meg el fog késni. Minden reggel ezt csinálja! Hogy lehet ilyen lassú és miért nem kel fel előbb!”

            Elkezdtem dolgozni. A hátamban lévő fájdalom elviselhető. Egy-egy gondolat még bekúszik a második gondolatkörből. Némely mozdulatra fáj a hátam, de elhanyagolható. Pár vendég lemondja a megbeszélt időpontot. Legalább pihentethetem! Később elvittük a lányunk az orvoshoz. Én kint vártam, mert nem volt parkoló. Telik az idő. Várok és jól elvagyok. Ránézek az órára. Már több, mint fél órája bent vannak! Ötödik gondolatkör: „Csak nincs valami baj? Csak felhívna a párom! Remélem, nem lett rosszul! Mi lehet? Olyan lassan telnek a percek!” Felhívom telefonon. Azt mondja, mindjárt jönnek. Elmeséli, hogy a doki jól átvizsgálta és még státuszt vett fel, ha már ott voltak. Csak vírusfertőzés.

            Hazafelé menet felhív a gumis, hogy a cserére szánt téli gumik kukásak, kellene új gumi a kocsira. Fúúú! Hatodik gondolatkör: „Már csak ez kellett! A nyári gumikra is ezt mondta! Még a tüzelőt sem vettem meg, most meg gumit is kell vennem! A biztonság fontos! Gyalog kéne járni!”

            Később eszembe jut egy barátom, akit már rég nem láttam, bár annyira nem is akarok vele találkozni. Mégis sokszor eszembe jut. Hetedik gondolatkör: „Mindig akkor jut eszembe, amikor épp nem érek rá! Fel kéne hívnom! Ő is kereshetne engem!”

            A hátam még mindig fáj. Újabb gondolat, hogy jót tenne egy kis termálvíz. Nyolcadik gondolatkör: „Annyi dolgom van! Nem jut idő egy kis dagonyázásra sem?! A munkámat nem mondhatom le! A páromnak és gyerekeimnek is szüksége van rám! Fontos az egészségem!”

            Este hét óra. A hátam alig veszem észre. Bezzeg a bal vállam megint fáj! Mostanában egyre gyakrabban veszem észre. Kilencedik gondolatkör: „Egy ideje mindig fáj valamim! Öregszem? Más negyveneseknek is ennyi nyűgjük van? Lesz még olyan, hogy éppen nem fáj semmim?”

            Tettem a vállamra egy melegítő, dunsztkötést (előző este meg a hátamra J). Így feküdtem le és az ölembe vettem a laptopot. Megnéztem az iméleket, az FB-t, az ÖnMunka blogot és arra gondoltam, hogy több, mint egy hónapja kezdtem el ezt a saját blogomat és csak két bejegyzést írtam. Tízedik gondolatkör: „Minek kezdtem el? Nem vagyok rendszeres! Írnom kellene! Tényleg ezzel akarok foglalkozni? Vegyem már komolyan! Több időt kellene szánnom a Munkára és az írásra!”

           

            És elkezdtem írni. Időt szántam rá. Közben megerősített, hogy ezzel akarok foglalkozni. Pláne, hogy éppen ezzel foglalkoztam. Új erőt adott az írás! Nem éreztem egyik fájdalmamat sem, nem vettem észre semmilyen zavaró gondolatot. Csak írtam. Örömmel. Már újra tudtam, hogy miért kezdtem el. Hát az örömért. Hogy az írás közben teljesen ott vagyok. Benne az írásban. Jelen vagyok.

            A megkérdőjelezetlen gondolataim okoznak szenvedést és hálás vagyok ezért! Hálás, mert amint megkérdőjelezem őket, a jelenbe kerülök és eltűnik a szenvedés. Valamilyen, végtelen öröm jár át ilyenkor. Újra meg újra felfedezem.

            Nem tudom hogyan működik. Talán az ennek az állapotnak az oka, hogy nem tudom.

Byron Katie azt mondja, hogy a ’nem tudom elme’ birodalma a Szeretet maga. A Valóság, ami mentes a hozzáfűzött gondolatoktól. Írás közben ezt éltem át. Szavakkal neheten kifejezhető ez az állapot.

Szóval, megszámoltam, leírtam a gondolatokat és közben áteresztettem magamon őket. Mélyen, mélyebben, mint amikor felmerültek. Megengedtem magamnak, hogy behatoljanak fájdalmas zónákba is. Csak hagytam és átéltem. Némelyik magától megkérdőjeleződött, másokat megkérdőjeleztem. Ilyen a Munka. Így működik. Magától, ha engedem.

Szentendrén csoportosan és egyénileg is dolgozunk A Munka önvizsgálati módszerével. A legközelebbi összejövetel 2011. október 28.-án, pénteken 19 órától lesz a Natura Életmód Stúdióban.

A VALÓSÁG ÖRÖME - A JELEN PILLANAT

(Olvasd lassan és állj meg kicsit a mondatok után. Csukd be a szemed és engedd magadba. Így lehet a tiéd. Pontosabban így élheted meg. Egyébként csak mondatok maradnak.)

Figyeld meg a jelen pillanatot!

Nem is olyan könnyű. Amint megfigyelem, már el is illant. Már múlt idő. Ekkor, a jelen pillanatban már figyelő vagyok, akit figyelek. A figyelőt figyelem. Ebből mi sül ki?

Beindulnak a gondolataim...és már nem figyelő vagyok, hanem gondolkodó!? És közben újra figyelő lettem, mert megfigyeltem a gondolataimat.

Úgy tűnik, ketten vagyunk…a megfigyelő és megfigyelt.

Végül is tudok nem a jelen pillanatban lenni?

A cím szerint tudok, hiszen nem örülök mindig a valóságnak. Illetve az egyik részem nem örül neki. Az a részem, amelyik elhitte, hogy a valóság nem jó neki. Amelyik elhitte a gondolatot, ami az „eszébe jutott”. Szép, kifejező nyelvünk van: eszébe jutott. Valahogy odakerült. Hogyan? Sokáig elhittem, hogy gondolok, de egy meditáció alkalmával megtapasztaltam, hogy nem tudok gondolni. Hogy a gondolatok csak úgy jönnek, valahogy az „eszembe jutnak”. Byron Katie azt mondja, hogy az elhitt gondolataink a szenvedésünk forrása. Akkor szenvedünk, amikor a gondolatunk szemben áll a valósággal. Az egyszerűség kedvéért nevezzük személyiségnek azt a részem, amelyik elhitte a gondolatot. A személyiségem úgy alakul ki, hogy elhiszi a gondolatait és ebből áll össze az önképe. Elmének és egónak is hívják.

És mi a helyzet a másik részemmel, amelyik észrevette, megfigyelte a gondolatot? Ez a részem mindig megvolt. Ez a részem a születésemkor és már az anyaméhben is megfigyelt, jelen volt. Saját megfigyelési emlékeim ugyan csak 2-3 éves koromtól vannak, viszont a gyermekeim születésétől fogva láthattam, ahogy az átható tekintetükkel megfigyeltek. Jelen voltak minden pillanatban. A megfigyelő részünket szokták felsőbb énnek, egyéniségnek is nevezni. Nekem valamiért a lény, lényem jobban tetszik. Talán azért, mert ebből a tőből fakad a lényeg szavunk is. A lényem megfigyel, nem analizál, nem viszonyít, nem ítél. A lényemnek úgy jó minden, ahogy van. Nézz meg egy párhetes kisbabát. Nem vitázik a valósággal, nem manipulál, nem hiszi, hogy bármivel árthat. Ha álmos, alszik. Ha éhes, eszik. Ha nem kap enni, megtesz érte mindent, hogy kapjon. Ha fáj a hasa, ordít. Megéli a pillanatot. Byron Katie így fogalmaz: ül, áll, fekszik. A kisbaba nem bonyolít, ahogy a lényünk sem. Még nincsen elhitt gondolata, miszerint ha nem fog aludni, fáradt lesz. Vagy ha nem kap enni, kilyukad a gyomra. Vagy ha fáj a hasa, akkor vastagbélfekélye van és kórházba fog kerülni, megműtik stb. Ordít, amíg érzi a fájdalmat, aztán nem ordít. A lényemnek megfelel a valóság. Békés a valósággal. Csendesen figyeli a személyiségemet. Néha valahogy megfeledkezünk a személyiségünkről és lényünkből érzékelünk. Ilyenkor egyfajta békés nyugalom száll ránk. Az első ilyen tudatos megtapasztalás után sokáig keresetem és vágytam ezt az állapotot. Legjobban a lelassulás segített rátalálni. Lelassulva könnyebb megfigyelni. Byron Katie Munka módszere mélyítette legjobban ezt a folyamatot. A hiedelmek megkérdőjelezésével kézzelfogható és egyszerű módszerhez jutottam ennek megéléséhez. Fokozatosan oldódik az elhitt gondolatokból adódó belső feszültségem. A személyiségem békés egyéniséggé változik. Visszatalálok a lényemhez. 

A valóság öröme nem azt jelenti, hogy mindig fülig ér a szám. Csupán annyit jelent, hogy nem vitázom a valóssággal. Megélem a valóságot és az tölt el örömmel, hogy ezt megtehetem, mert a szenvedést okozó fájdalmas gondolataimat bármikor megkérdőjelezhetem, letehetem a fegyvert és tovább élhetem a békés valóságot.
A valóság öröme minden egyes pillanatban ott van. És minden egyes pillanatban felfedezheted, ha kicsit elcsendesedsz, lelassítasz és figyelsz. Amikor a gondolat csak gondolat, az érzés csak energia, picit megszűnik az értelmezés és nem marad más csak a nézés-érzés címkék és ítéletek nélkül. Ez a meditáció, a jelen pillanat tiszta megtapasztalása.

Byron Katie önvizsgálati, Munka módszerét Magyarországon, ÖnMunka néven Oravecz Andrea kezdte népszerűsíteni, amivel komoly lehetőséghez segített minket az önismeret terén. Hálás köszönet érte!
 
Immáron 2 éve - újfent Oravecz Andrea hathatós közreműködésével - megismerkedtem egy újabb önvizsgálati módszerrel Scott Kiloby Élő Önvizsgálataival, aminek 2013 óta okleveles facilitátora vagyok. Az Élő Önvizsgálatok tovább 'mélyítették és szélesítették' a tapasztalásomat a jelen pillanattal és az elme működésével kapcsolatban. Itt a blogon több bejegyzésben és az Oldalak menüpontjaiban is megtalálható!

Örömmel veszek minden hozzászólást, kérést vagy kérdést! 

2014-es kiegészítés sárga színnel.