A MEGISMERÉS ÁTTETSZŐVÉ TESZI A FÉLELMEKET - RÁDIÓINTERJÚ A SZORONGÁSRÓL ÉS PÁNIKRÓL

A múlt hónap végén megkeresett a helyi rádióadó egyik műsorvezetője, Rácz Cili azzal, hogy lenne-e kedvem beszélni a szorongásról és pánikról egy reggeli műsorban. Mivel még soha sem volt velem élő rádióinterjú, és kihívásnak tűnt, belementem. Jó próbája egy ilyen alkalom a félelmek vagy a stressz megtapasztalásának, az önvizsgálatok gyakorlati hasznosításának.

Volt bennem némi izgalom, feszültség a műsor kezdete előtt, így alkalmam nyílt megfigyelni az ezzel kapcsolatos gondolatokat és testi érzeteket. Egy rövid önvizsgálat után megérkeztem a jelen pillanatba – miközben már 10 perce a stúdióban ültem – és elkezdődött a beszélgetés.

Első körben a félelem és feszültség kapcsolatáról, a pozitív és negatív stresszről beszéltünk. Arról, hogy szorongás esetén az ismeretlentől félünk, nem tudjuk mi lesz velünk, illetve felületes, számunkra negatív elképzeléseink vannak a jövőről. Szó volt róla, hogy fontos megkülönböztetni az indokolt és indokolatlan félelmet, mert az indokolt félelem, a racionális megfontolás – amíg nem válik fóbiává – hasznos nekünk.

Cili nagyon jól kérdezett, valódi figyelemmel volt jelen. Hálás köszönet érte, nagyon megkönnyítette a dolgom!

Beszéltem a saját élményeimről, a tünetekről, a pánikrohamokról. Megemlítettem az elme azon funkcióját, hogy meg akarja találni a tünetek okát, meg akarja ismerni a racionális magyarázatot. Pánikbetegség esetén gyakran előfordul, hogy az orvosi vizsgálatok nem mutatnak semmilyen szervi elváltozást, ami még félelmetesebbé teheti a tüneteket, rohamokat. Megesik, hogy ilyenkor a testünk és gondolataink feletti irányításunk elvesztésével szembesülünk, és kiszolgáltatottság érzésünk támad.

Szó esett még a legfőbb kiváltó okokról és arról, hogyan közelítsük meg a pánik helyzeteket, hogy mi történik ilyenkor pontosan, hogy mit lehet tenni. Megemlítettük a környezet támogató hozzáállásának fontosságát, az önsegítés jelentőségét, az önvizsgálat szerepét és természetesen a számomra kiutat jelentő módszereket: Byron Katie Munka önvizsgálatát és Scott Kiloby Élő Önvizsgálatait.

Végül megegyeztünk abban, hogy a félelemtől, a félelmetes dolgoktól nem félni kell, hanem megismerni. Mert megismerve a félelem feloldódik, áttetszővé válik.

Az alábbi linkre kattintva meghallgathatod a riportot (a megnyíló oldalon a DOWNLOAD/LETÖLTÉS feliratra kattintva hallgatható):
Rádióinterjú a szorongásról és pánikról

A FESZÜLTSÉG HASZNA

ZÁRT ELME, NYITOTT ELME

Az elmúlt 4 év alatt ennek a két, látszólag ellentétes fogalomnak különböző ’mélységei’ tárultak fel előttem.

Amikor először olvastam Byron Katie egyik könyvében a zárt és a nyitott elméről, még kissé fura és megfoghatatlan volt számomra. Katie ugyan nagyon jól és egyszerűen fogalmaz, de az emberi elme mindig sajátosan értelmez, mindig úgy, hogy a legkisebb bajba kerüljön.

Szóval, mint általában, az elmém, ez az automata, értelmező gépezet fenntartással kezelte az olvasottakat. Nem teljes elutasítással, mert valami erős igazságszaga volt annak, amiket Katie leírt.

Intellektuálisan elég hamar felfogtam, hogy mi a különbség a zárt és nyitott elme között. Katie gyakorlati módszerének, A Munkának, a kérdéseknek a hatására láthatóvá vált, hogy a Zárt Elme egy olyan állapot, amikor az embernek egy adott helyzetben vagy azzal kapcsolatban nagyon beszűkül a látása és csak azt tudja igaznak vélni, amit éppen gondol és érez. Egy egyszerű példával érzékeltetve: ha a párunk vagy a gyerekünk becaplat a lakásba – amit épp előtte takarítottunk ki – sáros cipővel és harsány jókedvvel, akkor a legritkábban örülünk vele együtt. Ha ilyenkor feszültté válunk az csak azért van, mert az elménk éppen csak a sáros foltokra fókuszál a padlón, és mindeközben olyan gondolataink támadnak, mint például ’Nem veszi figyelembe a fáradtságos munkám!’ vagy ’Nem ezt érdemlem!’. Amikor bezár az elme, mindig feszültség keletkezik a testünkben. Lehet, hogy a fejünk fájdul meg vagy úgy érezzük, hogy gyomorszájon vágtak. Esetleg egy gombócérzet keletkezik a torkunkban. Az, hogy hol jelenik meg a feszültség és milyen intenzitású, egyénenként különbözhet. Mondhatjuk, hogy a feszültség jelzés, ami azt mutatja, hogy az értelmezésünk egy szűk mezsgyén jár, így nem látjuk a fától az erdőt, azaz ilyenkor nem a valóságot látjuk.

Hiszen a valóság itt nem biztos, hogy az, ami a gondolatinkban megjelenik. Nem tudhatjuk, hogy a Másik azzal a belső szándékkal jött-e be, hogy ne vegyen figyelembe. Ez egy gondolat, amit megkérdőjelezés nélkül hiszünk el. És ez teljesen természetes, hiszen eddig még nem ismertük az elme automatikus működési mechanizmusait, egyáltalán nem voltunk tudatosak arra, hogy épp ez a gondolatom támadt és ez nem biztos, hogy így van.

ÉRZÉSEK A TESTBEN ÉS ÉRZELMEK

A gondolati folyamatok mellett fontos - ha nem fontosabb - az érzelmi energia megjelenése, a testi érzetek megjelenése. A nem szeretett érzetek, mint például a feszültség - legyen az gombócérzet a torokban vagy görcs a gyomorban - megjelenése.

Nem tanultuk meg, hogy mik ezek. Nem mondták vagy mutatták meg, hogy nincsen baj az érzésekkel, hogy ezek teljesen természetesen jelennek meg és alakulnak át. Legtöbben azt tanultuk meg, hogy egyik érzés jó, a másik rossz, és olyan hozzáállást tanultunk meg az érzésekkel kapcsolatban, hogy a jókat tartsuk meg és a rosszakat kerüljük el, szabaduljunk meg tőlük vagy nyomjuk el őket. Alap hozzáállásunk, hogy minősítsük és kontrolláljuk az érzéseket.

Scott önvizsgálataival arra ébredtem rá, hogy bármilyen érzést tapasztalok is az önmagában nem több, mint érzet, energia. A feszültség, konkrétabban például a gyomromban megjelenő összehúzódás egy energia. Ez az energia attól lesz feszültség, hogy az elme megcímkézi. Szavakkal írja le. Finom mentális képekkel tűzdeli meg.

Amint ezek a szavak és képek, az értelmezések leválnak az energiáról, az többé nem lesz feszültség, rossz, megváltoztatandó vagy félelmetes. Puszta energia marad, ami szabadon áramlik tova.

Scott módszere megtanított lenni az érzésekkel, valóban átélni és látni a testi és gondolati energiákat. Ez mérhetetlen szabadság és teljesen feszültségmentes.

Paradox módon a feszültség vezetett a feszültség feloldódásához.

AZ EGYSZERŰ VALÓSÁG

Visszatérve a fenti példához a valóság egyszerűbb annál, amit a gondolatok és érzések sugallnak. A Másik bejött a lakásba. Ez a valóság. És zajlott benne is valami. Lehet, hogy valamitől felhőtlen jó hangulata lett és még azt is elfelejtette, hogy cipő van a lábán, nemhogy az még sáros is. (És lehet, hogy ezt olvasva már be is van kapcsolva az elméd értelmezőkéje és azt gondolod, hogy ’Na jó, azért megdicsérni ugye nem kell! Ne adjunk neki egy ilyen felmentést.’) Itt érdemes kicsit lelassítani az épp kiáradni készülő gondolati és érzelemi folyamot, mert ezekkel a gondolatokkal együtt elkezd visszazárni a már kicsit nyíló, kíváncsi részünk. Ha ezeknek a gondolatoknak hiszünk, újra bezár az elménk, ami újabb feszültséggel jár. És az ördögi körből így nem jövünk ki. Az elme nem válik nyitottá.

Azt láttam még meg az önvizsgálataim során (A Munka egy olyan önvizsgálati folyamat, amiben felülvizsgáljuk a stresszes gondolatainkat), hogy amikor csak azt tartom igaznak, amit épp hiszek vagy érzek és ez még feszültséggel is jár, az benne tart a szenvedésben. A hitem, a megkérdőjelezetlen ’tudásom’ tart benne a szenvedésben.  A feszültség megjelenése azt mutatja, hogy az igazunkkal valami nem stimmel, hogy az elménk éppen lezárt.

  

FESZÜLTSÉG ÉS FELOLDÓDÁSA

Az önvizsgálatok előtt a feszültség kellemetlen és elkerülendő dolog volt a számomra. Mára ’jóbaráttá’ vált, aki mindig figyelmeztet, hogy hosszú távon jobb nekem (és persze a környezetemnek is), ha kicsit körülnézek az igazam táján, mert valószínű, hogy éppen nem a valóságot látom. A feszültség mutatja az utat a Nyitott Elme és az érzések természetes megélése felé. Jelzi, hogy ez zsákutca, indulj másfelé.

A legtöbb önvizsgálat után kinyílt az elmém. Ennek legfeltűnőbb jele a feszültség teljes feloldódása és a hála, elfogadás és szeretet megjelenése. Nyitott Elmével nincsenek feltételezéseink vagy tisztán látjuk, hogy azok csak feltételezések. Nyitott Elmével feszültség nélkül kommunikálhatunk. Megkérdezhetjük, hogy mi zajlik a Másikban. Könnyedén elmondhatjuk, hogy rosszul esik a sár látványa a padlón. Kérhetjük a Másikat, hogy vegye figyelembe a munkánk. Kíváncsivá válhatunk és meghallgathatjuk a Másikat. És mindezt stressz nélkül. Ha mégis dühösek leszünk vagy elkeseredünk, akkor tudatában lehetünk, hogy az elme épp zárul, a valóság kezd homályossá válni. Ilyenkor ott a lehetőség újra megállni kicsit és felülvizsgálni a stresszes gondolatokat. Nyitott Elmével nem kell félnünk az érzésektől sem. Szabadon átélhetjük az érzelmi energiákat és a feszültség bármely formáját.

4 év alatt sok lehetőségem volt erre. Sokszor zárt be az elmém, ezzel védve az igazát, az önazonosságát. Csak ezzel mindig járt több-kevesebb feszültség és emellett rengeteg energiát emésztett fel az igazam fenntartása. Persze ma is vannak dolgok, amit igaznak vélek és feszültséggel járnak, ma is beindulnak az automata reakciók és előfordul az ebből fakadó stressz is. Csak már láthatóvá vált ez a működés és gyakran előfordul a tudatos jelenlét állapota, amikor könnyen és gyorsan észrevevődik ez a folyamat. Mára természetessé vált átélni a ’negatív’ érzéseket, tudatában lenni a felmerülő gondolatoknak. Az elme folyamatosan nyílik. És persze tovább értelmez, de már látja, hogy a feszültség egy jelzés, a gondolat nem egy a valósággal, és érezni szabad, az érzés természetes energia. A feszültség haszna, hogy a kellemetlenségéből adódóan nem hagy nyugodni, elgondolkodtat, új irányokba mozdít, új tapasztalatok felé visz és mindezekkel segít feloldani önmagát.

Ez a két önvizsgálati módszer és a jelenlétem napjában többször is táncra perdül. És amikor megjelenik valamilyen stresszes gondolat megfűszerezve egy kis feszültségérzettel, az már nem a világvége, nem húz 'le', nem tart 'lent'. Vagy ha mégis, akkor csak átélem ezt a 'lentet', mert tudom, hogy átmeneti, tudom, hogy történet, és tudom, hogy semmi baj nincs vele.

AZ ÉBER JELENLÉT AZ ÖNVIZSGÁLAT ALAPJA

Ez a bejegyzés kicsit hosszabbra sikeredett és lehet, hogy az elme elveszti az érdeklődését olvasás közben. Próbáld meg a szíveddel olvasni, mert neked is írtam. Van benne legalább egy dolog, ami Neked szól!

A csecsemőben nincs ellenállás. Figyeld meg, hogy egy ilyen picuri lény milyen természetességgel éli meg a pillanatokat. Ahogyan áramlik az élet történéseivel. Néz, amikor néz. Sír, amikor sír. Gügyög, amikor gügyög. Szopik, amikor szoptatja az anyja. Nincs benne ellenállás, ezért áramlik teljesen természetesen mindennel. Jelen van, nincs számára idő, nincsenek lehetőségek vagy elvárások. Csak a most van. Áldott állapot.

Aztán idővel megtanul dolgokat. Megtanul azért sírni, hogy felvegyék, mert így kapcsolódott benne össze. hogy a sírással járó testi érzet elmúlik, amikor anya felveszi. Mielőtt azt hinnénk, hogy milyen kis rafkós, tudnunk kell, hogy ezt nem tudatosan teszi. Teljesen tudattalanul értelmezi a helyzetet és ebből fakadnak a szintúgy tudattalan működései, reakciói. (Felnőttként a működéseink legjava ugyanilyen tudattalan.)

És amikor egyszer mégsem veszi fel anya őt, amikor már jól megszokta ezt, akkor jön az első ellenállás. Ellenállás annak, ami éppen van. Ilyenkor a pici már nem csak az áramlós, természetes sírás-állapot megélésében van, hanem hozzájön egy plusz feszültség, ami abból fakad, hogy nem a megszokott módon alakulnak a dolgok. Nem múlik az érzés, mert nem vettek fel. Már gépiessé vált a sírok-felvesznek. Ez persze feszültséggel jár, ami az ellenállásból fakad. A jelenlét egyre gyakrabban szakad meg, mert a pici – szülői segítséggel – megtanulta, hogy a sírással és az ezzel járó testi érzettel valami baj lehet, meg kell azt szüntetni, és most – talán mert a szülőnek épp tele van a hócipője – nem veszik fel, az érzés meg egyre erősebb, és a kicsi egyre kevésbé ’akarja’ átélni. Ez – az előtte normális sírásból – felfokozott érzelmi állapotot okoz, ami ismeretlen számára, és mindössze a belső ellenállás tartja fenn. Ezt persze a gyerek nem tudja, többnyire a szülő sem tudja és a gyerek így nő fel, így találkozik az életében egyre gyakrabban a feszültséggel és az attól való megszabadulás szándékával.

Felnőve aztán megláthatja ezt a működést, és kemény munkával tudatosulhatnak, feloldódhatnak a gépies reakció sémák. Ehhez van szükség az éber jelenlétre, amolyan kirándulásokra vissza a csecsemőkorba. Abba az állapotunkba, amikor még nem volt semmiről tudomásunk. Most a tudásunkkal és tapasztalatainkkal, az önazonosságunkkal együtt indulhatunk felfedezni azt, akik vagyunk. Megláthatjuk a sematikus működéseinket, az ezeket fenntartó érzéseket, gondolatokat és a belső ellenállásunkat.

Sokféle módszert használhatunk ehhez. Én rengeteget önvizsgálatot tartottam és közben azt láttam meg, hogy az éber jelenlét alapvető fontosságú ebben a folyamatban.

Éber jelenlét nélkül önvizsgálatot tartani olyan, mintha síbakancsban masszíroznák a talpad. Nem érzel semmit sem. Pedig az önvizsgálatok pont az érzéseket hívják elő és teszik megélhetővé. Az érzések elől menekülünk, mert úgy érezzük, hogy fájnak, rosszak, vagy éppen jók viszont gyorsan elmúlnak, nem érdemeljük meg őket és sorolhatnánk a végtelenségig, hogy miért ne érezzünk.

Az érzések elől leggyakrabban a gondolkodásba burkolózunk, teljesen tudattalanul, ezzel védve magunkat a fájdalommá minősített testérzetektől.

Éber jelenlét nélkül bármit tenni olyan, mintha ott sem lennél abban a tevékenységben. Gondolatban már a jövőben, a lehetséges következményeknél vagy a múltban merengve vagy. Figyeld meg például, amikor eszel mennyire vagy jelen. Észreveszed-e a különböző ízösszetevőket vagy azt, ahogy jelez a tested, hogy elég? És azt, hogy egyáltalán kívánod-e? Gyakran eszünk úgy, hogy közben fejben már a következő teendőnél járunk vagy tévézünk. Aztán egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy majd kipukkadunk és mozdulni sem bírunk.

 

Vehetünk egy baráti beszélgetést is példának. Lehet, hogy olyan vagy, aki nehezen bírja kivárni, amíg a Másik befejezi a mondatot, mert gondolatban folyamatosan kommentálod, mindig mindenről eszedbe jut valami, amit valamiért ki is kell mondanod. Vagy az is lehet, hogy csendben meghúzódó vagy, aki szintén kommentálja a Másik mondandóját, de nem mondja ki. Vagy olyan aligvárommárhogyhazamenjek típus vagy, aki ugyanúgy máshol jár fejben.

Próbáld ki milyen úgy enni, hogy minden idegszálad az étel ízeivel, illataival, színeivel, formáival, a testedben kialakuló érzetekkel van elfoglalva. Vagy úgy részt venni egy beszélgetésben, hogy elmerülsz a Másik hangjában, mozdulataiban, gesztusaiban.

Ha nem vagy ott a jelen pillanatban, mindegy, hogy eszel, beszélgetsz vagy bármi mást csinálsz, egészen más dolgokat tapasztalsz. Ezek nem rosszabbak, csak mások.

Felmerülhet benned a gondolat, hogy: Mi az, hogy nem vagyok jelen a pillanatban? Amikor a gondolataimmal, a jövővel vagy a múlttal foglalkozom az nem jelenlevés a pillanatban? Igazad van. Ez is jelenlevés. Itt most arról van szó, hogy egy adott tevékenységben vagy állapotban, az apró részletekben és a testben megjelenő érzésekkel jelen vagy-e. Arról, hogy amikor eszel, beszélgetsz vagy mást csinálsz, ott tudsz-e maradni csupán abban a tevékenységben jelenlévőként. Ha emlékszel, abból indultunk ki, hogy gyerekként megtanultunk menekülni a rossz érzések elől.

Gyakran előfordul, hogy feszültek vagyunk ilyen hétköznapi helyzetekben. Bűntudatunk lesz, hogy túlesszük magunkat. Vagy félreértjük a Másikat, mert valójában oda sem figyeltünk. Ekkor jöhet jól az éberség, a jelenlét, mert ezek segítségével megszakadhatnak a menekülési kényszereink, felismerhetővé válnak a gépies cselekedeteink, gondolataink és érzéseink.

Megtapasztalva a jelenlétet nem kell többé máshova, másra vágyni. Békére lelhetsz benne.

Ahogy keressük a kiutakat a feszültséget keltő helyzeteinkből, lehet, hogy épp az önvizsgálathoz találunk. Buzgón belefogunk az önismerkedésbe, úgy gondoljuk, hogy majd jól megoldjuk az életünk nehézségeit. Aztán a kezdeti lelkesedés le-letörik. Vajon miért? Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy mindössze azért, mert ugyanúgy, azaz intellektuálisan állunk hozzá. Valójában próbáljuk kigondolkodni magunkat a feszültségeinkből.

A feszültség nem csak gondolat, ezt tudjuk. A testben mindig megjelenik valamilyen érzet formájában is. A lényeg, hogy amikor gondolkodunk a feszültség testi érzete csökkenni látszik. Ezt kajálja be az értelmezőkénk, az elme. Azt hisszük, – és ennek nem sem vagyunk tudatában eleinte –  hogy a gondolkodás oldja a feszültséget. (Na, persze ez sem mindig van így, de maradjunk ennél az esetnél.)

A gondolkodás, a gondolati áramlatra való figyelem elveszi a hangsúlyt az érzetről. Ezt tanulta meg az elme és gépiesen megy a gondolati folyamatok felé, mert az könnyebbnek és fájdalommentesebbnek tűnik. Gyakran így is van, csak hosszabb távon észrevehetjük, hogy a feszültség nemhogy oldódik, inkább növekszik. Amiből újfent a gondolkodásba menekülünk és az ördögi kör fel is állt. Ebben őrlődünk egészen addig, amíg rá nem jövünk, meg nem tapasztaljuk, hogy valójában mi is történik velünk. Amíg meg nem ismerjük a gondolati és testi energiák, érzetek működését.

Vissza is érkeztünk az érzéshez. A testben megjelenő energiákhoz, amiket az elme folytonosan osztályoz. Hol kellemetlen, hol kellemes címkével látja el az érzéseket.

Lehet, hogy az olvasottak alapján most már kezdesz kiszaladni a világból. Megértem, én is voltam így. Mindjárt befejezem. Most tudhatod meg, hogy mihez kezdhetsz az érzésekkel, testérzetekkel.

Ha a testedben felbukkanó elutasított, negatívnak minősített érzetekkel elkezdesz úgy bánni, mint az étellel vagy a barátod meghallgatásával, amikor éberen jelen is vagy ezekben, észre fogod venni, hogy az érzetek (pl. egy fejfájás vagy egy gombócérzet a torokban) a velük együtt megjelenő címkék (pl. fájdalmas, kellemetlen) nélkül szabadon áramló energiák, amik csak egy darabig érződnek. Jönnek mennek a tapasztalásodban. Sőt, olyan is megtörténhet, hogy egy lüktető fejfájásból kellemesen hullámzó érzet válik vagy egyszerűen feloldódik.

Az éber jelenlét tanulható. Gondolkodni, jövőbeni terveket szövögetni és a múltunkat felidézve élni is megtanultunk. A szüleinktől, az óvodában, az iskolában, mindenhol ezt láttuk és hallottuk. Mélyen beivódtak a gondolati és testi reakciók, működések a tudatunkba. Sokat ’gyakoroltuk’ ezeket. Ráadásul – gyerekként – mérhetetlen kíváncsisággal gyakoroltuk.

A jelenlét, az éber jelenlévő megtapasztalása gyakorlással ugyanígy beivódik. Persze az elvárás nélküli, puszta kíváncsi hozzáállás elengedhetetlen ehhez a megtapasztaláshoz. Gondolj csak bele, pici, 1-2 éves gyerekként volt-e bármilyen elvárásod? Még a kíváncsiságról sem tudtunk. Figyeld csak meg az ilyen kicsi gyerekeket és megismered az emberi alaptermészetet.

2010 óta tanulom és gyakorlom az éber jelenlétet, amit nevezhetünk meditációnak is. Nem csak a hagyományosan elképzelt meditációs formák ezek, hanem gyakori éberség. Hétköznapi helyzetek figyelemmel átitatott, éber átélése.

Az önvizsgálatok mutatták meg nekem a jelenlét fontosságát. Mert jelenlét nélkül – az érzetek gondolat nélküli megtapasztalása hiányában – a gond gond marad, a feszültség növekszik, mi meg szenvedünk.

Gyere és tapasztaljuk meg együtt a jelenlét gyógyító hatásait a Meditációs Napon, Szentendrén, legközelebb október 18.-án!

A Meditációs Napról bővebben itt olvashatsz:

http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page_3.html

A PÁNIK SEM BETEGSÉG

„Hogy mi minősül betegségnek és mi nem, azt az adott kultúra gondolkodása és tudása határozza meg. Az emberek felnőve folyamatosan megtanulják látni és értelmezni a világot. Ennek része az is, hogy bizonyos tünetekről azt tanultuk, az betegség. Az orvoslás, a pszichiátria, a pszichológia számos dolgot megtanított nekünk nevén nevezni, de sokszor ezek a megfogalmazások tévesek. Téves a rosszkedvet és a boldogtalanságot depressziónak és agyi elváltozásnak nevezni, és ugyanígy téves az önmagában veszélytelen spontán pánikot betegségnek beállítani. De arról sem ön, sem sorstársai nem tehetnek, hogy valamit tévesen tanítottak meg önöknek.” Szendi Gábor: PÁNIK Tények és Tévhitek

Ez a bejegyzés a másfél hónapja írt ’A pánik az betegség?’ című írásom folytatása is lehetne. Talán az is, bár nem annak szántam. Az említett írás inkább a tünetek, állapotok szabadabb, ítéletektől mentes megtapasztalását, és az abból fakadó változást mutatta be. Ez az írás a tanult minta, a megkérdőjelezetlen és feszültséggel járó ’tudás’ csapdáját, annak felülvizsgálatát, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimat taglalja. Talán csak a megközelítésben különböznek, talán másban is. Ha egy ember megérint, megérte leírni! :)

Az Önvizsgálatok hatására tisztán szétvált bennem a tanult értelmezés a tényektől, más szóval a valóságtól. Erről írt Szendi Gábor is a fenti részletben. Hihetetlenül felszabadító, hogy a 'pániknak' nevezett tünetek mára nemcsak ritkultak, de még csak nem is értelmeződnek pániknak bennem! Arra hívlak, hogy ismerd fel Te is, hogy a pánik nem betegség és nem kell félni tőle.

Ha jobban belegondolok, a pánik valójában sosem bántott engem. Semelyik tünet, érzés vagy állapot nem volt veszélyes! Csak az elme, a jövőbe mutató, bizonytalansággal teli és rémisztőnek ható gondolatok tették veszélyessé, félelmetessé. És ezeket a gondolatokat is ’csak’ elhittük rémisztőnek, és megtanultunk félni tőlük.

Ha ezt meglátjuk, megértjük, lehetővé válik a szemléletváltás. És elkezdhetünk tenni azért, hogy változzunk.

A szemléletváltás nem valami átgondolás vagy újraértelmezés, hanem megkérdőjelezés és felülvizsgálás!

A megkérdőjelezés minden tanult minta, gondolat és érzés, értelmezés megvizsgálása. Ami egészen addig tart, amíg elkezdünk átlátni a személyes történetünkön. A történeten, amit az eddigi életünkben megkérdőjelezetlenül hittünk el. És onnan tudható, hogy átláttunk a történeten, illetve annak részein, hogy az addig feszültséggel teli helyzetekben már nem jelenik meg a feszültség. A feszültség, ami járhat félelemmel, elkeseredéssel, boldogtalansággal, dühvel, tehetetlenséggel, szeretetlenséggel vagy akár sikerrel, hírnévvel, pénzzel, boldogsággal is. Ugyanis teljesen mindegy, hogy negatívan vagy pozitívan címkéződik valami. Ha jobban szemügyre vesszük, feltűnhet, hogy azt tanultuk meg, hogy a negatívtól szabaduljunk és a pozitívat tartsuk meg, idézzük elő. Feszültség mindkettővel jár. Hiszen, ha megvan a 'jó állapot', akkor azt meg kell tartani, és el is lehet veszíteni. Ha el lehet veszíteni, az feszültséget kelthet. Ha nincs meg a 'jó állapot', akkor 'rossz állapot' van, ami szintúgy stresszes. A duálisan értelemzett világunkban nincs más lehetőség: vagy jó valami, vagy rossz.

Ez a szemléletváltás olyan 35 éves korom környékén indult és az önvizsgálat teljesíti ki és tette könnyeddé. Akkoriban kezdett feltűnni, hogy jelentősen befolyásolja az érzelmi állapotomat, ha mást akarok, mint ami éppen van. Mondhatom, az élet nagyon kegyes volt hozzám és sorra hozta elém azokat a helyzeteket, amik nem tetszettek. Hol egy helyzetet tartottam elfogadhatatlannak, hol egy emberi viselkedést. Mindegy volt, hogy a Másikkal van bajom vagy saját magammal, nekifeszültem ezeknek a helyzeteknek. Többnyire az ’igazságérzetem’ vezetett a viszonyulásaimban, a hozzáállásomban. Sokszor nagyon határozottan tudtam, ha valami igazságtalan, és többnyire volt is kényszerem ezt kifejezni. Néha elbizanytalanodtam, de ilyenkor bizton számíthattam a Jól Tudom Elmémre, ami addig csűrte csavarta a gondolatokat, amíg végül kiderült, hogy azért csak igazam van.

Ma már jókat mosolygok ezeken az emlékeken, de akkor ez ’vérre’ ment. Az igazam, az elhitt identitásom valóságosnak tűnő léte, azaz az ’életem’ forgott kockán. Nem csoda, hogy a tudattalan énvédő mechanizmusok – amik elsődlegesen a túlélést tartják szem előtt – ilyen aktívan működtek.

Utólag azt is megértettem, hogy ilyen erős segítő-békéltető – az Enneagram 3-as és 9-es személyiség típus a legjellemzőbb rám – azonosulással nem is működhettem másképp.

Olvasd csak újra a fenti Szendi idézetet!

Mindössze azáltal, hogy megkérdőjelezés nélkül szívtuk magunkba, hittük el, amit mondanak nekünk, lettünk azzá, akik most vagyunk. A természettel már nem harcolok, elfogadtam, hogy az elme így működik. Elfogadtam, hogy az elmén keresztül fogjuk fel a dolgokat, és az elme értelmezi olyanná, amilyenek. Megláttam, hogy ez eddig tudattalanul folyt, amivel tudatossá váltam erre a törvényszerűségre. Ez a váltópont! Innen egyre gyakrabban észreveszem, hogy a dolgok történnek, a gondolatok jönnek, a test érzéssekkel reagál, az elme értelmez. És Én vagyok. Vagyok, aki mindezt látja és érzi. Tudatában vagyok a történéseknek. Csak annyi változott, hogy amikor tudatában vagyok, hogy a dolgok, gondolatok és érzések önmagukban nem okoznak se rosszat, se jót, akkor nem szenvedek, nincs feszültség. Ezt előtte nem láttam, azt hittem én vagyok a gondolat és az érzés, és ez az egész velem történik. Azt hittem igazam van, igazamnak kell lennie ahhoz, hogy jól legyek. Azt hittem, hogy a dolgoknak úgy kell lennie, ahogy gondolom, és amikor nem úgy volt, akkor szenvedtem. Volt, hogy rövidebb ideig, mert stratégiákat alkottam a helyzet megváltoztatására vagy egyszerűen kimenekültem belőle. Volt, hogy hosszasan szenvedtem, másokat okoltam, ragaszkodtam az elképzeléseimhez.

Megtanultuk a tünetekről, hogy betegség. Megkérdőjelezetlenül hittük el. Vannak és voltak kultúrák, ahol a tüneteket jeleknek értelmezték. Manapság következményként és – előre tekintve – előzményként is értelmezzük őket. Az Újmedicina a tüneteket természetes, biologikus válaszreakciónak nevezi. Éljük az életünk és reagál a testünk, lelkünk.

6 millió évre teszik az emberszabású majmok és az emberi faj kialakulásának szétválását. Ki tudja, hogy hány millió éve élnek emlősök a földön?! Megismerhetjük a tudósok kutatásai alapján készült feltételezéseket, de az elég biztosnak tűnik, hogy nagyon rég vagyunk itt, mint faj és élőlény. Milyen paradox, hogy a tünetek betegségnek definiálása – ennek az értelmes Homo Sapiens-nek – akár halálfélelmet is okozhat, miközben ilyen ’régóta’ fennmaradt! Egy kutya – feltehetően – nem értelmezi a testi tüneteit. Láthatóan, nem is szenved (annyit)! :)

Érzelmi állapotokat is elneveztünk, megtanultunk értelmezni. Bizonyos testben érzékelhető energiákat elneveztünk rosszkedvnek, majd a hosszabb rosszkedvet megtanultuk depressziónak hívni. Más energiákat jó érzésnek tanultunk meg és a hosszabb időtartamú jó érzést boldogságnak címkéztünk. Ez az működése: észlel, elnevez, értelmez.

’Tévesen’ tanultunk meg dolgokat, mert ’tévesen’ – másképpen értelmezve – tanították meg nekünk. Akiktől tanultuk, azok is így tanulták. Nem vették észre, hogy értelmeznek, és hogy ha az értelmezésük szemben van a tényekkel, akkor szenvednek. Nem voltak erre tudatosak. Most, nekünk van itt pár lehetőség, hogy tudatosodjunk ezekre az emberi működésekre.

Ha elég volt a feszültségből, illetve végre elérte a feszültség a ’célját’, azaz észrevettük, hogy miért van itt, akkor ráléphetünk a tudatosság útjára. Isten vagy a természet jól kitalálta ezt. Ha úgy nézzük a feszültség egy jelzőberendezés! Jelzi, hogy álmodunk! Nem a tényeket, a valóságot látjuk, hanem az értelmezéseket!

Az ÖnMunka – majdnem az unalomig koptatott szavai – erről szól! Kérdőjelezd meg a stresszes gondolataid! Ez a tudatosság és a szenvedéstől való megszabadulás egyik útja!

Aktuális tanfolyamok:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
2014. június 14-15. Jelentkezési határidő: május 16.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) 2014. május 31-június 1. Jelentkezési határidő: május 15.

Részletek itt: http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

„Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a félelmet, vagy úgy teszünk, mintha nem félnénk, hisz ez csupán megjátszás lenne. És a félelemnek sosem vetne véget. Félelemmentesen élni azt jelenti, hogy minden félelemmel elme és test szinten szembenézünk, és sehol nem találjuk meg benne a fenyegetést. Számomra ez bizonyult az egyetlen, közvetlen útnak a szabadság felé, minden más elkerülés, elmenekülés vagy megjátszás.” (Scott Kiloby)

Amikor megszülettem – feltehetően – nem ismertem a félelmet. Aztán lassan megtanultam félni, tartani, aggódni, sőt rettegni is. Majd elkezdtem harcolni a félelemmel, megtanulni legyőzni vagy elkerülni. Huszonéves koromra úgy nézett ki, hogy ez nagyjából sikerült is. 40 éves korom környékén viszont olyan félelmek, szorongás és pánik lettek rajtam úrrá, amikről csak hallhattam előtte. (Többekkel találkoztam, akik pánikrohamokkal, szorongással küszködtek, én meg akkoriban nem értettem, hogy mitől félnek. Mondták, hogy utazástól, a párjuk elvesztésétől, betegségektől, haláltól…de nem értettem, hogy lehet ilyen megfoghatatlan dolgoktól félni.) Aztán megértettem, az élet segített megérteni. Közel egy évig tapasztaltam a saját bőrömön ezeket az érzéseket. Aggódtam az egészségem, a gyermekeim és a párkapcsolatom miatt. Egészen a mindennapi szorongásig, a pánikrohamokig vitt a jó sors. Olyasmit kaptam a félelmektől, amire nem számítottam. Nem írom le ide, hogy mit. Nem veszem el tőled. Legyen ez a te folyamatod, tapasztalásod, felismerésed, megértésed és feloldódásod!

Az önvizsgálat gyakorlatias, könnyen és bármikor alkalmazható módszer, és egyenesen ahhoz az ajándékhoz visz, amit én is megkaptam a félelmek közbenjárásával.

Gondolj csak bele, mi a félelem, az aggódás és társai? Beleengedted már valaha magad? Csak mondod, hogy félsz? Gondolod, hogy félsz? Vagy érzed is? Mielőtt továbbolvasnál, hagyj magadnak itt egy kis időt, hogy megválaszold ezeket a kérdéseket. Meglásd, hogy valójában – jobban megvizsgálva – mi van benned a félelemmel kapcsolatban!

Egy buddhista szerzetes nagyon egyszerűen fogalmazta meg: a félelem akkor jelenik meg, amikor a ’Mi lesz, ha…!?’ gondolat bármely verziója felbukkan.

A félelem gondolatok és érzések egyvelege, amihez gyakran társul bűntudat, szégyen és más érzelmek, gondolatok is. Az egész kaotikusnak tűnik, és pont ez az kavargó gondolati és érzelmi halmaz tart benne ebben az állapotban. És gondolkodással, szembehelyezkedéssel, elkerüléssel, meneküléssel nem nagyon szokott változni a helyzet. Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor nagy valószínűséggel megtapasztaltad már, hogy a félelem egykönnyen nem lerázható.

Akkor mihez lehet kezdeni a félelmekkel?

Ezzel a módszerrel megtanulhatod, hogyan engedd bele magad egy félelemmel teli helyzetbe. Megtapasztalhatod, hogy milyen így benne lenni, és azt, ahogy darabjaira hullik a félelmetes történet. Hihetetlenül egyszerű ez. Az elmém alig tudta felfogni ezt, és egy darabig még ragaszkodott a szorongáshoz, az aggódáshoz. Majd lassan megenyhült ez a ragaszkodása. Manapság ritkán kapcsol be a félelem érzése egy-egy olyan gondolatnál, aminél azelőtt igen. És a legszebb az egészben, hogy ma már nem akarok megszabadulni tőle. Merek félni, merek belemenni a félelem bármely formájába. Ez az egész folyamat nem a megszabadulásról, a félelmek eltüntetéséről vagy eltűnéséről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy amit azelőtt félelemnek, szorongásnak, aggódásnak vagy pániknak hívtam, az már nem fenyegető a számomra. A valóságban nem fenyeget semmi. Csak egy stresszes gondolat és a vele együtt felmerülő érzés tud fenyegetőnek tűnni, de valójában ezek nem veszélyesek. Ki mondana olyat, hogy a ’Meg fogok halni’ gondolat veszélyes? Csak a gondolat, ha leírod, veszélyes? Ugye, nem. Csak akkor fog veszélyesnek tűnni, ha valami rossz érzés is megjelenik vele együtt. És fordítva, ha megjelenik benned egy érzés, az csak akkor lehet veszélyes, ha a gondolat is felbukkan vele együtt. Nem kell ezt elhinned, nem is kérlek erre. Inkább tapasztald meg a saját bőrödön!

Ha úgy érzed, hogy itt az ideje szembenézni a félelmeiddel, akkor jelentkezz az alábbi 4 hetes intenzív kurzusra:

FÉLELEMMENTESEN ÉLNI

4 hetes, intenzív kurzus a félelmek, szorongás, aggódás, pánik, stressz témakörében

http://a-munka.blogspot.hu/p/szorongas-felelem-panik.html

Érdemes elolvasni a témában az alábbi két írást is:

http://onmunka.blogspot.hu/2013/07/a-felelembol-nem-tudod-kigondolkodni.html

http://onmunka.blogspot.hu/2013/05/szorongaspanikfelelem-onvizsgalat-szo.html

NEM TUDNI

Vannak dolgok, amit nehéz szavakkal kifejezni és könnyű félreérteni, félreértelmezni. A ’Nem Tudás’ is ilyen.

Abban a világban, amiben élünk, felnőttünk a ’Nem Tudás’ nem elfogadott. Mindent tudnunk kell, sőt jobban kell tudnunk, mint a Másik. Ez ívódott bele a zsigereinkbe: tudni szükséges, jó dolog, nem tudni elrejtendő, megváltoztatandó, rossz dolog.

Ezzel együtt, talán észrevettétek már, hogy minél többet tanultok és tudtok, annál inkább szélesedik a tudnivalók tárháza és motivál arra, hogy még többet tudjunk. Ahogy nő az ismeretünk, úgy csökken a relatív tudásunk. És ha csak ezt a tágulást veszed észre, és úgy érzékeled, hogy egyre többet kell tudnod, az igen frusztráló tud lenni. Csak épül a tudás, gyűlik az információ, viszont a tudástól várt megértés, béke vagy boldogság közben gyakran nem élődik meg vagy elillan.

Mintha a tudás, a megértés megrekedne egy szinten. Ahol megreked, az az intellektuális szint, ami egyébként nagyon hasznos a praktikus életünkben. Abból a tudásból, amiből az intellektus táplálkozik, nincs rálátás másra, csak az addig információként, tudásként beépült, beégett gondolatokra, érzésekre és cselekedetekre. Sőt, sokszor ezekre sem. A kiegyensúlyozott, boldog és szeretetteli élethez azonban az intellektuális szint kevés. Ehhez az életminőséghez váltás szükséges. Valamiféle nézőpontváltás. Mondhatnánk ezt magasabb szintnek vagy következő lépcsőfoknak, de ez azt a gondolatot szülheti, hogy ez jobb, ez elérendő, ami továbbra is ott tarthat az intellektuális szinten. Mi viszont lépnénk, de akkor hova? Hogyan juthatunk túl az gondolatiság szintjén?

Megfigyelheted, hogy amikor boldog, békés és kiegyensúlyozott vagy, akkor mi is történik pontosan. Mi jár olyankor a fejedben, milyen érzéseid vannak és mennyire igazodik az elképzelésed az aktuális élethelyzetedhez.

A megfigyelés, a gondolatok és érzések észrevétele, a lelassult, csendes levés segít abban, hogy az említett váltás megtörténhessen. A kíváncsiság az újra, és az eddig megszerzett tudás félretevése nyitja ki a kaput a ’Nem Tudás’ világába. Félreteszem azért, hogy más is beleférjen a perspektívába.

Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtünk mindent és majd csak bámulunk ki a fejünkből, nem reagálva az élet történéseire. Csak az előítéleteink, berögzült gondolati és cselekvés sémáink válnak átláthatóvá, szétoszlatva ezzel ezek megkérdőjelezhetetlen igazságát.

Például 'tudom', hogy a szomszédom kárörvendő és rosszindulatú. Ez intellektuális szinten zavaró, feszültséget kelt bennem. Ez az ítélet azért jelenik meg bennem, mert megtanultam, hogy milyen a kárörvendő és rosszindulatú viselkedés, és szegény szomszédom valamennyire megfelel ennek. Persze azt, hogy mi zajlik a szomszédomban, azt valójában nem tudom, csak elképzelésem, történetem van róla. A történetem meg igazából bennem zajlik, semmi közvetlen köze nincs a szomszédhoz. A szomszédomról szóló történet a fejemben megkérdőjelezetlen és igaznak hiszem. Ez a Tudom. Tudom, hogy ő milyen, mit gondol és mit, miért tesz. Hahaha…és ezt tényleg elhiszem?!

Az elme, legalábbis ez az ’Én Tudom’ része, elhiszi. Mi több, Szent meggyőződése, hogy az, ami gondolatban megjelenik benne, az igaz! És még az 'érzései' is megtámogatják a sztoriját. Ebben él, és ragaszkodik az igazához. Nagyjából úgy, mintha az élete függne ettől. (megjegyze, az elme számárá az igazánák, az illuzórikus valóságának elvesztése egyenlő a halállal.) Pedig valójában ez a ’tudás’ vágja el a másik embertől és saját magától is. Ez tartja feszültségben és ettől szenved. Pont azt nem éri el, amit szeretne. Mert szeretné jól érezni magát, szeretne szeretni, kiegyensúlyozottnak, békésnek lenni.

A ’Nem Tudom’ mérhetetlen szabadságot ad. De szükséges hozzá az, hogy lásd: az ’Én Tudom’-mal csak a mókuskerékben hajtasz. Kell hozzá ez a tapasztalat. Amikor ezt meglátod, jöhet a munka. Mert nem adják ingyen a ’Nem Tudom’ szabadságát. Sokáig járjuk az ’Én Tudom’ útját, mélyen átitatódunk a hiedelmekkel, amik ezen az úton ránk ragadnak. Sokáig tanuljuk azt, hogy ez Én vagyok! És ezt nem is lehet elfelejteni. Nem is kell elfelejteni. A ’Nem Tudom’ teljesen békés az ’ÉN Tudom’-mal. Az ’Én Tudom’ viszont egyáltalán nincs kibékülve a ’Nem Tudom’-mal.

A ’Nem Tudom’-ba minden belefér. Belefér a szomszéd bármely megnyilvánulása. A ’Nem Tudom’ békében van a szomszéddal, bármilyen legyen is ő. Nem akarja megváltoztatni. És ez nem azt jelenti, hogyha a kedves szomszéd rendszeresen éjjel kettőkor bömbölteti a hifit, akkor nem kérem meg, hogy halkítsa le, vagy nem keresek valamilyen módot arra, hogy ez megváltozzon. A ’Nem Tudom’ nem fojtja el az érzéseit és nem temeti el a gondolatait. Mindössze feszültség nélkül létezik és teszi azt, amit. Megteszi, amit lehet. És ha feszültség keletkezik, akkor érzékelhető, hogy átcsúsztam az ’Én Tudom’-ba. Pont a feszültség a jelzőberendezés.

Én az önvizsgálatokban találtam meg az utat, ami elvezet ide. Már nem keresem. Itt van. Már sokszor nem tudom. Nem kell tudnom. A dolgok maguktól alakulnak. Én meg alakulok velük.

Ha már annyit 'tudsz', hogy szeretnél kicsit 'nem tudni', akkor nézz körül az önvizsgálatok világában!

Várlak szeretettel itt a blogon, a Facebook Önvizsgálatok oldalon és a zárt csoportban, illetve az alábbi programok bármelyikén!

BYRON KATIE - Munka Alapképzési Csomag ONLINE (2014. január 14.-i kezdéssel)

Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok, Tréningek

BOLDOG KARÁCSONY?

Közeledik a SZERETET ünnepe. Ez csodálatos! Kivéve, amikor borzasztó.

A karácsonnyal, szeretettel, ünnepléssel és ajándékozással kapcsolatban temérdek feszültséggel teli gondolat, érzés, emlékkép és jövőbeni elképzelés kerülhet felszínre.

Ha benned még sosem volt feszültség semmilyen ünneppel kapcsolatban (az enyhe aggódástól a bizonytalanságon keresztül a kilátástalanságig), akkor ne is olvasd tovább ezt a bejegyzést. Ugyanis ez pont azoknak íródik, akikben gyakran vagy időnként megjelenik az ünneppel kapcsolatos stressz.

Hogy pontosan miért is vagyunk ilyenkor feszültek (vagy feszültebbek) az egyénenként változó. Ahhoz, hogy megtaláld, felismerd az ehhez fűződő gondolatokat és érzelmeket, érdemes kicsit lelassítva belehelyezkedni egy konkrét helyzetbe.

Amint megtaláltad ezt a konkrét szitut (ez lehet egy régebbi, vagy gyakran előforduló, illetve egy most aktuális helyzet), kezdd el nézni, mint egy filmet.

Lásd a történéseket, halld az elhangzó mondatokat, és vedd észre az ezzel járó érzelmeket!

Aztán vegyél elő egy papírt és írd le a felmerülő gondolatokat és érzelmeket.

Ezzel tudatosíthatod az elmédben és a testedben lévő folyamatokat, azaz feketén-fehéren megláthatod, hogy pontosan mi zajlik benned. Így van lehetőséged arra, hogy – akár többször is – ránézz ezekre.

Többnyire a felszínen zajló történésekkel vagyunk elfoglalva és látszólag ez okozza a keletkező feszültséget. Például: ’Nem tudom mivel ajándékozzam meg a páromat! Soha nem örül semminek!’ vagy ’Karácsony estére már tiszta feszült vagyok! Nyugodt ünnepet szeretnék!’

A feszültséget nem az okozza, ami a fenti példákban van. Az okot elfedi a felszíni történés és annak értelmezése. Az önvizsgálatok kérdéseivel mélyebbre ásunk és így hozzáférhetővé válnak az okok.

Feltehetjük azt a kérdést, hogy ’Mi a baj azzal, ha nem ajándékozom meg?’ vagy ’Mi a baj azzal, ha nem örül az ajándéknak?’. A kérdésekre adott válaszaink fognak közelebb vinni a hiedelmeinkhez, amik az állapotunkat, a jól levésünket befolyásolják.

Pl.: ’Ha nem ajándékozom meg, akkor megsértődik vagy megbántom.’, ’Amikor nem örül az ajándéknak, olyan nyersen bánik velem.’.

Akár minden kérdésre adott válaszra újra feltehetjük a kérdést. És ahogy jönnek a válaszok, tárul fel az, amit nem szeretünk, félelmetesnek vagy fájdalmasnak tűnik.

Joggal merülhet fel benned, hogy vajon mire jó, ha felbolygatjuk az életünkben előforduló, jól eltemetett problémákat, nehézségeket, félelmeket és fájdalmasságokat!

A személyes megélésem az, hogy akkor foglalkozom ezekkel és az önfeltárással, amikor épp itt van az ideje. Amikor annyira fáj, annyira félek, annyira elegem van, és – a legjobb esetben – akkor, amikor már annyira kíváncsi vagyok, hogy mi is van itt, mi történik valójában!

Az önvizsgálat mélyülés. Elmélyülés abban, rálátás arra, hogy milyen hiedelmek alapján működünk. Nem könnyű út, de alapjaiban szabadít fel, mégpedig az elhitt koncepcióink alól.

Amióta ezen az úton járok az a tapasztalatom, hogy a karácsony és minden más ünnep, sőt minden egyes pillanat más megvilágításba kerül. A boldogság nem elérendő cél lesz az életünkben, hanem tisztán megélhető állapot. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy mindig boldogok leszünk. Csak a boldogság átélhetővé válik. Nem lesz az útjában hiedelem, feltételezés, értelmezés vagy bármilyen koncepció.

Lehetünk éppenséggel szomorúak is. És a szomorúság is teljesen más élmény lesz a számunkra, ha már az érzést nem fedik stresszes történetek és értelmezések.

Az önvizsgálatok következményeképp nem a gondolkodásunk változik, hanem a tapasztalásunk. Nem a dolgok változnak, hanem velük kapcsolatos megtapasztalásunk. Ahogy feltárulnak a működéseink, ahogy a valóságot kezdjük el látni az értelmezés helyett, elkezdünk kinyílni. Kinyílik az elme és a szív. És az ünnep ünneppé válik.

Két olyan önvizsgálati mód van a kezünkben, ami az elméletek helyett a HOGYAN-nal foglakozik. Gyakorlatiasan és a lehető legegyszerűbben közelíti meg az életünk minden részét, finoman rámutatva és kitisztítva azt az értelmezéseinktől. Az értelmezéstől, ami az egyetlen gátja az élet elfogadásának úgy, ahogy az éppen van.

Ha szeretnél átlátni az értelmezéseken és megtapasztalni az ünnepet, az életet ezek nélkül az értelmezések nélkül, akkor kattints az alábbi linkekre:

Bevezetés az ÖnMunkába: http://a-munka.blogspot.hu/p/blog-page.html

ONLINE Byron Katie - Munka Alapcsomag: http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

 

SZOKÁSOK ÉS TUDATOSSÁG

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk szokás és tudatosság alatt.

A szokás minden automatikus, tudattalan működés, amit nem gondolunk át, veszünk fontolóra vagy mélyedünk el benne mielőtt cselekszünk, beleértve a beszédet és a kimondatlan véleményeket is. Minden cselekedet szokás, amire nem tesszük fel a kérdést, hogy ’Valóban ezt akarom?’ vagy ’Valóban erre van szükségem?’ A szokás a megkérdőjelezetlen, felülvizsgálatlan hiedelemből, elhitt gondolatból fakadó, automatikus gondolati-érzelmi reakció és cselekvés.

A tudatosság az az állapot, amiben nincs kész válaszunk, válasz reakciónk egy adott helyzetben. A tudatosság a csend, amelyből a feszültségmentes válasz vagy reakció fakad. A tudatosság az, amikor észreveszed a gondolatot vagy cselekedetet, tudatossá válsz a gondolatra vagy cselekedetre. Tudatos vagy, amikor felteszed a kérdést, hogy ’Valóban reggelizni akarok? Éhes vagyok?’, és amikor tudatában vagy a gondolatnak, hogy ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’, vagy csak robot üzemmódban betolod a reggelit. Tudatos vagy abban a pillanatban is, amikor reggeli közben észreveszed, hogy elég, vagy észreveszed, hogy ott a gondolat: ’Ételt nem dobok ki.’.

Az életünk napjai a szokások folyamata. Az ébredés utáni első gondolattal és cselekvéssel kezdődik és az elalvás előtti utolsóval zárul. A szokás nem rossz dolog. Addig nem is okoz bennünk feszültséget semmilyen szokás, amíg nem áll szemben a valósággal. Mondok egy példát: Az ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’ gondolattal és a reggelizéssel semmi bajom, amíg van, és olyan étel van reggelire, amit szeretek. Amikor azonban nincs semmi a hűtőben vagy a kedvesem egy új receptet próbált ki éppen (amit persze nem szeretek), azonnal ott terem a feszültség valamely formája. Ez lehet enyhe rosszallás vagy heves tiltakozás, akár düh is. Miközben csak annyi történt, hogy a valóság nem passzolt az elképzelésünkkel, a szokásunkkal. Biztos történt már veled is olyan, hogy egy ételt valamiért nem szerettél, de egyszer úgy alakult, hogy megkóstoltad és ízlett. Egészen addig ragaszkodtál egy olyan élményhez a múltban, ami azt mondta, hogy azt nem szereted. Egyszerűen a szokásod volt, hogy nem eszel olyat. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell enned bármit, meg kell csinálnod vagy másképp kell gondolnod bármit, mindössze arról szól, hogyha feszültség keletkezik benned egy helyzetben, attól nem feltétlenül szükséges szenvedned. A tudatosság az, ami segíthet felismerni a szenvedésed okát, az ellenállásod a valóságnak. Ha nincs semmi a hűtőben, akkor nem eszek vagy átmegyek a boltba, vagy csak megkérdem magamtól: Valóban éhes vagyok? A tudatosságban mindig felbukkan a következő, stressz-mentes lépés. Byron Katie úgy mondja, hogy a nyitott elme az egyszerű utasításokat követi: nincs kaja a hűtőben és éhes vagyok, megyek veszek a boltban, vagy megkérem a párom, hogy készítsen, vegyen nekem stb. Az egyszerű utasítások az elmémben megjelenő, feszültség mentes gondolatok, amikhez nem fűzök kommentárt, magyarázatot, nem keresek kifogást vagy hibást.

A szokásokat eltanultuk, lemásoltuk a körülöttünk élőktől. Vannak, amelyeket tudatosan, mert tetszett nekünk, de többnyire teljesen tudattalanul vettük át és kezdtük el használni ezeket.

A szokások sokszor lezárnak, lebénítanak minket helyzetekben. Az étkezésnél maradva: Napi 3 étkezés szükséges, amiből egynek melegnek kell lennie. Gyerekként sokszor átéltem, hogy a szüleim azt mondák ennem kell. Miközben nem voltam mindig éhes. Ez feszültséget keltett bennem és nyilván a szüleimben is, akik ugyanúgy elhitték ezt a gondolatot. Jelzem, nem a napi 3 étkezés a probléma, hanem az, hogy ha valaki épp nem éhes egész nap, akkor csak úgy tud feszültség keletkezni benne, ha a gondolat (Ennem kellene) megjelenik. Amíg a valósággal (nem vagyok éhes) szembe menő gondolat nem bukkan fel, semmi bajom. Ebben az esetben az egyszerű utasítás az, hogy: Nem eszek. Ha az elme ehhez nem fűz kommentárt (pl. ha nem eszel, akkor legyengülsz vagy beteg leszel), akkor nem keletkezik feszültség. Ezt a kommentáló elmét nevezzük Jól Tudom Elmének, ami a szokások, hiedelmek alapján értelmezi a helyzetet. A helyzetben egyébként nincs semmi feszültség. Az értelmezés teszi stresszesé.

A tudatosság a Nyitott Elme. A Nyitott Elmének ugyanúgy megjelenik a gondolat (Ebédidő van), csak amikor észreveszi a gondolatot, lecsendesedve befelé figyel. Figyel, hogy éhes-e. És ha nem, akkor folytatja a napját. A Nyitott Elme tudatos a történésekre. Ha később éhes lesz, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem megy szembe a Valósággal. Követi az egyszerű utasítást és eszik, amikor éhes. Ha meg épp nem tud enni, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem értelmezi a helyzetet. Egyszerűen teszi a dolgát.

A feszültséget csak az tudja előidézni és fenntartani, ha gondolatban szembehelyezkedünk a Valósággal! Ahogy Katie mondja: Mondhatod az esőnek, hogy ne essen, amikor éppen esik. A Valóság az, hogy esik. Ez tény. Gondolatban ellene mehetsz ennek, de mindig alul maradsz. A Valóság mindent ural.

Ha felülvizsgálod, megkérdőjelezed a feszültséggel teli gondolatokat, a Zárt Elme kinyílik. És egy másik, békés világba kerülsz. Egy olyan világba, ami addig is ott volt, mindössze néhány elhitt, megkérdőjelezetlen gondolat választott el tőle!

Ha már kíváncsi vagy arra a világra, amiben nyitottan, feszültségektől mentesen élhetsz, jelentkezz az alábbi programok valamelyikére:

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag ONLINE nov. 21.-től:
http://onmunka.blogspot.hu/p/online-scott-kiloby-elo-onvizsgalatok.html

Byron Katie - Munka-Módszere Alapképzési Csomag dec. 7.:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Bevezetés az ÖnMunkába - Gyakorlati ismerkedés az önvizsgálatokkal nov. 27.-én Szentendrén:
http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

és nov. 30.-án ONLINE:
http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html

A TÉPŐZÁR-HATÁS

Ha beindult a nyáltermelődésed miközben a képeket nézted, máris megtapasztaltad a Tépőzár-hatást.

SZERELMES ÖLELÉS

Ha eszedbe jutott egy emlék a fenti két szóról vagy arra gondoltál, hogy milyen jó is lenne egy ilyen ölelés, akkor megint megtapasztaltad a Tépőzár-hatást működés közben.

És amennyiben akár a képek nézése, akár a szavak olvasása közben megjelent a testedben bármilyen érzés, érzet, megint csak a Tépőzár-hatással találkoztál.

Ez a hatás, ez a működés meghatározza az életünk minden egyes percét. Az elme úgy működik, hogy bizonyos képekhez bizonyos szavakat és érzeteket tapaszt, tépőzáraz hozzá. Fontos, hogy ezek az összekapcsolódások nem fixek. Némi tudatos figyelemmel elválaszthatóak egymástól.

No, de miért van erre szükség, kérdezheted? Miért kellene szétválasztani? Enni jó, szerelmesen ölelni meg lehet, még jobb. Hát, elsősorban nem is a ’jó’-nak ítélt dolgokkal kapcsolatban szoktuk használni.

Ha felidézel egy számodra kellemetlen helyzetet, képet, szót vagy érzést, akkor viszont máris itt van a jelentősége.

GYENGE VAGY! UNALMAS VAGY! ÖNZŐ VAGY! UTÁLATOS VAGY! TEHETETLEN VAGY! BÉNA VAGY!

Ezeket a szavakat olvasva, nagy valószínűséggel, elindult benned valami pici rossz érzés, felidéződött egy kellemetlen helyzet vagy beindult a gondolat áradat. Talán gondolatban védekeztél, menekültél vagy megrémültél. És az is lehet, hogy csak elgondolkodtatott a fenti pár szó.

Ha látsz az utcán egy balesetet vagy éppen két embert, akik kiabálnak egymással, vagy a mögötted álló autós ráfekszik a dudára, azonnal beindulnak az érzések és a gondolatok. Ez a tépőzár-hatás, és ezekben az esetekben már lehet, hogy szükséged lenne arra, hogy szétválaszd a képeket, szavakat és érzeteket egymástól.

Scott Kiloby, az Élő Önvizsgálatok atyja, az találta, hogy a bennünk keletkező feszültség egy olyan történet, ami az adott helyzethez tartozó szavak, képek és érzetek összetapadásából áll. Hogy a dolgok elkülönülve nem léteznek és hogy mi (mint egyén) sem vagyunk elkülönülve egymástól és a dolgoktól.

A feszültség (és minden más dolog) a következőkből áll össze:

-          a FESZÜLTSÉG SZÓBÓL, és összes hozzá kapcsolódó szóból

-          olyan KÉPEKBŐL a fejünkben, amikhez feszültség kapcsolódik

-          és TESTI ÉRZETEKBŐL, amiket a feszült helyzetekben szoktunk érezni

Ezek együtt tudnak a feszültség lenni.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy nem szeretünk feszültek lenni. Próbálkozunk is megszabadulni ettől az érzéstől vagy valahogy feloldani. Ez hol sikerül, hol nem. És a feszültség újra fel-feltűnik az életünkben. Olyan, mintha nem sok hatásunk lenne rá. Amikor meg konkrétan feszültek vagyunk, inkább még erősödik is, mikor szeretnénk eltüntetni.

Az én életemben akkor lett ennek jelentősége, amikor a feszültség több területen és egyre gyakrabban jelent meg. Nem is értettem, hogy mi történik, mert alapvetően nyugodt embernek ismertem magam.

Amikor elkezdtem megtapasztalni a Tépőzár-hatás működését, amikor elkezdtem tudatossá válni az elme működésére, akkor láttam rá, hogy a nyugodtság és a feszültség nem több, mint a gondolatok és érzések összekapcsolódása. Amióta megértettem a Tépőzár-hatást, azóta nem érzem rosszul magam, amikor egy nagyon beteg emberrel találkozom. Nem kell rettegnem, amikor egy intenzív és ismeretlen érzés van bennem. Nem kell szenvednem attól, ha valamelyik szerettem szomorú vagy ideges.

És ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenné váltam. Mindössze arról van szó, hogy egy ilyen helyzetben nem azonosulok a felmerülő gondolatokkal és érzetekkel. Ha meg mégis, akkor van lehetőségem megvizsgálni és megtapasztalni újra a Tépőzár-hatást működés közben. És van lehetőségem találkozni az azonosulásokkal.

Sokakkal dolgoztam az elmúlt 3 évben és amikor a klienseket megismertetem ezzel az alapvető és automatikus működéssel, minden egyes esetben oszlik a feszültség, tovatűnik a rossz érzés, semmivé válik egy pánikroham vagy szorongás.

A Tépőzár-hatást megfigyelheted az életed bármely pillanatában. Az Élő Önvizsgálatokat pedig megtanulhatod az Alaptanfolyamon, a Mélyítő Kurzusokon és a Tematikus Tanfolyamokon.