A SAJÁT HÁZUNK TÁJÁN SEPERJÜNK!
„Az én szememben a mindenség három részre különül el: van, ami az én ügyem; van, ami másoké; és van, ami kizárólag Istenre tartozik. Számomra Isten egyet jelent a Valósággal.” BK
Ez elmúlt évben bőven volt alkalmam megfigyelni, hogy mi történik, amikor nem az én dolgommal foglalkozom. Ráláttam, hogy sokszor foglalkozom a párom és a gyermekeim dolgával és időnként még Isten kezéből is ki akartam venni a kormánykereket. Persze ilyenkor rendesen szenvedtem, hol szomorú, hol tehetetlen, hol dühös voltam. Ezek a „negatívnak nevezett” érzelmek a mi figyelmezető jelzéseink, hogy nem a saját dolgunkkal foglakozunk. Igazából hálásak lehetünk minden „negatív” érzésünknek és gondolatunknak, mert ezek az iránymutatók az utunkon.
Csodálatos adomány az a képességünk, hogy kívülről is rá tudunk nézni a működésünkre. A Munka pedig kiváló segítség ezen képességünk tudatos használatára. Egy stresszes helyzetben feltett „Kinek a dolgával foglalkozom éppen?” kérdés és az arra, a belső csendünkből felbukkanó válasz már önmagában kibillenti a Jól Tudom Elménket a jól megszokott szenvedésből. Megéri beiktatni egy-egy olyan napot az életünkbe, amikor minden kellemetlen helyzetben feltesszük ezt a kérdést.
A Munka végzése közben is fontos, hogy feltegyük ezt az alkérdést a „Hogyan reagálok, amikor elhiszem a gondolatot?” kérdéskörben.
Eleinte folyton- folyvást beleakadtam ebbe a kérdésbe és sokszor nagyon zavart, hogy tudom, nem a más dolgával kéne foglalkoznom, miközben éppen azt tettem. Munkáztam is rá párszor és az alvilágból fel is bukkantak azok a hiedelmek és minták, amik teljesen logikussá és érthetővé tették számomra, hogy addig fogok a másik dolgával foglakozni, amíg meg nem vizsgálom az összes elhitt gondolatomat. Most éppen ott tartok, ha előfordul, hogy beleütöm az orrom más dolgába, mihamarabb megvizsgálom. És bizton mondhatom, ez egyre ritkábban fordul elő velem és már kevésbé ráz meg.
Nézzünk egy konkrét példát:
- Vegyél fel meleg kabátot gyermekem, mert hideg van.
A gyermekem persze nem akar. Én dühös leszek, hogy nem fogad szót. Vagy aggódó, hogy meg fog fázni. Vagy tehetetlen, mert nem tudom rávenni. Vagy erőszakos, hogy ráadjam. Vagy manipulatív, hogy azt mondom neki beteg lesz vagy nem találkozhat a barátaival. Mindenki megtalálhatja a rá leginkább jellemző érzelmi állapotokat és reakciókat.
Kinek a dolgával foglakozok ilyenkor?
Az biztos, hogy nem a sajátommal! Az a gyerek dolga, hogy szót fogad-e vagy meg fog-e fázni. Az én dolgom annyi lehet, hogy veszek neki kabátot, megmondom hány fok van, esetleg, hogy én mennyire fázok, amikor nem öltözök melegen. Ja, és szerethetem is, ha nem az egyéb érzelmeimmel vagyok elfoglalva.
Érezhetem-e azt, hogy ő fázik? Volt olyan, hogy én nem fáztam, amikor mások igen?
Ha megkérdőjelezem a hiedelmeim, - miszerint „A gyereknek szót kell fogadnia.” Vagy „Nem kellene megfáznia.”, egyáltalán, hogy „Ha nem öltözik melegen, meg fog fázni.” Vagy „Én tudom, hogy mire van szüksége a gyereknek.” – megláthatom azt, hogy én mikor hittem el, amiket mondok neki és így megérthetem a működésemet. Megláthatom, hogy mennyire igaz az állításom ellenkezője, amikor szót fogad vagy amikor „melegben fázik meg”.
Mi változik, ha végzem a Munkát? Én változok. Az elmém megtisztul az elhitt gondolatoktól, az ítéletektől, az előfeltételezésektől, történetektől. A másik nem biztos, hogy változik. Én viszont másképpen fogok tükröződni benne. A szeretet, a megértés, az elfogadás fog tükröződni benne. Kapcsolódni fogok, elsősorban valódi önmagamhoz. Ahhoz, aki történetek előtt van. És ebben az állapotban másokhoz is tudok kapcsolódni.
Szívesen és köszönettel veszem a kérdéseket, hozzászólásokat, ellenvéleményeket és kritikákat!