A MEGÉRTÉSTŐL AZ ELFOGADÁSIG, ÉS TOVÁBB ...

Elöljáróban pár szót ejtenék a megfigyelésről, ami az életünk során előbb jelentkezik a megértésnél és értelmezésnél.

A megfigyelés velünk született képesség. Enélkül az ember megmaradna abban az állapotában, amiben megszületik. A megfigyelésen keresztül helyezzük el magunkat – már csecsemőkortól, csak tudattalanul – a térben. A megfigyelés az érzékszerveinken, elsősorban látáson, tapintáson, halláson, kisebb mértékben a szagláson, ízlelésen keresztül történik.

A megfigyelés következménye a reakció, ami lehet veleszületett és tanult. Veleszületett reakció például a szemhéj becsukása, amikor valami közel kerül a szemhez, a légutak zárása víz alatt vagy a sírás. Tanult reakciók például a visszamosolygás, a fejrázás a ’nem’-nél és a bólogatás az ’igen’-nél.

A megfigyelésre adott reakciók az ismétlések hatására reakciósémákká válhatnak. Ez a jól ismert Pavlovi reflex. A hasonló dolgok ismétlését az elme – az adott élethelyzetekhez mérten – értelmezi, alapvetően úgy – és ez a velünkszületett túlélő programokból ered – , hogy a lehető legjobb vagy a legkevésbé rossz legyen neki.

A reakciósémáink rögzülnek és más, de valamilyen szempontból hasonló helyzetekben aktiválódnak. Például, ha gyerekként sokat sírunk és Anya erre hangos szóval vagy elfordulással reagál, akkor bennünk kialakul az erre adott válaszreakciók egy-egy formája, amik később sémává válnak. A reakciók lehetnek hangosabb sírás, mással foglalkozás vagy akár alvás. Ezek a reakciók sémává válnak és értelmeződnek. Például úgy értelmezzük, hogy nem törődnek velünk, és ez a rögzült séma részévé válik. Illetve az adott reakció értelmezését (’nem törődnek velem’) az elme egy-egy hiány-történetként (pl. ’nem vagyok fontos’ vagy ’nem fogadnak el’) azonosítja.

Nagyobb gyerekként vagy felnőttként, amikor valaki kiabál velünk vagy hátat fordít nekünk (és még az sem kell, hogy velünk történjen, elég, ha látunk egy ilyen helyzetet), akkor aktiválódik a hiány-történet és a reakciónk a tanult séma szerint sírás, kimenekülés, mással foglakozás vagy alvás lesz.

A megértés alapja a gondolkodásnak, a gondolati sémák kialakulásának.

A megfigyelésből úgy lesz megértés, hogy valamilyen képi inger (Anyu ’nem’-mel rázza fejét) sokszor megtörténik (Anyu praktikusan meg akarja tanítani, hogy az étel nem a ruhára és a padlóra való). Ezzel párhuzamosan lehet külső fizikai inger is (Anyu elveszi az ételt, irányítja a kezet, rácsap a kézre stb.), amit elmécske értelmez, és valahogy reagál. Az elme reagál gondolattal (múltkor is ez volt) és a számára éppen legjobb megoldást választja (pl. duzzog, hisztizik, szót fogad). Reagál érzelemmel – ami a testi érzet/ek és gondolat/ok összekapcsolódása -, pl. dühös lesz, ami az aktuális legjobb értelmezett reakció (a legjobb vagy a legkisebb rossz reakció, amit a gyerek vagy felnőtt elme abban a pillanatban reagálni tud).

Gyerekkorban az ilyen ismétlődő helyzetekből tanuljuk meg, értjük meg, hogy ha valamit csinálunk, annak valamilyen következménye lesz. A következményeket az elme sémákba rendezi, hogy ’el tudjon igazodni’ a kapcsolataiban, a világban. Van ui. a megértéssel párhuzamosan kialakuló duális értelmezés is. Azért kell sémákba rendezni a következményeket, mert megtanultuk (sokszor a bőrünkön), hogy vannak ’jó’ és ’rossz’ dolgok. Így rendeződik pozitív és negatív/hiány történetekké az életünk.

Persze szűkebb értelemben, praktikusan jó, ha a gyerek az ételt a szájába teszi! A szülő ott követi el a ’hibát’, hogy nem szelektál. A valóságban a praktikum jó dolog. Az, hogy a gyereket nem engedjük át a forgalmas úttesten (megtanítjuk arra, hogy az autó ’nagyobb és erősebb’) hasznos a gyermek életének megóvásában, és saját életünk nyugalmas leélésében. Amíg a szülő maga is a következmény sémák ’rabságában’ él, nem tudja a gyereket másképp tanítani. Nem tudja megtanítani arra, hogy ’elég jó’ gyerek, hisz még nem látja, hogy ő maga is sémákban él. Hogy a hiány-azonosulások és reakciósémák irányítják a gondolatait, érzelmeit és cselekedeteit. Az ’étel a szájba való’ és a ’gyerek a járdára való’ közt annyi a különbség, hogy az utóbbi életet menthet, tehát valós veszélyre hívja fel a figyelmet. Persze az előbbinek is van ’értelme’, hisz, ha a gyerek megtanulja, hogy hova való az étel, akkor kevesebbett kell mosni, takarítani és kukázni.

Nem ítélem meg a szülői gondolkodást és cselekedetet, mindössze felhívnám a szülői/emberi sematikus-tanult működéseinkre a figyelmet. Ez az írás is nagyrészt abból születik, ahogy gyerekeimre való reagálásomból kezdtek kiviláglani a hiány-történeteim, a reakcióimból pedig gondolati-érzelmi sémáim.

A sematikus reakcióink azért alakultak ki, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobban érezzük magunkat. Ezek a reakciók nálunk is úgy alakultak ki, mint ahogy a fenti példákon keresztül a gyerekben is kialakulnak. Az elme a megfigyelései alapján értelmezi a helyzetet és a számára, abban a pillanatban ’legjobb’ vagy ’legkevésbé rossz’ módon reagál.

A rendszeres önvizsgálattal először láthatóvá válnak ezek a sémák. Megértjük, hogy működünk. Ezzel elérkeztünk a befogadás, elfogadás előszobájába.
(Megjegyzem, hogy a sémák azért alakultak ki, hogy megóvjuk magunkat! Ezek automatikus önvédő mechanizmusok. Ennek egyik gyökere az evolúcióban, túlélésben, a másik gyökere a valóság értelmezésből kialakuló hiány-történetekben található. Erről majd legközelebb.)

A megértéssel nem sokra megyünk, ha ennél a pontnál megállunk. Hogy példával érzékeltessem: hiába értem, hogy miért pofozom fel a gyereket, ordibálok a feleségemmel, puffogok a dugóban, tartok a főnökömtől vagy látom meg a hiány-történetemet, ha nem tudom elfogadni, hogy épp így reagálok, hogy ezek a gondolatok és érzések vannak bennem. Mivel főképpen sematikusan és automatikusan működünk, reagálunk és ezek a sémák évtizedekig így működtek, a megértés nem tud megoldás lenni, csak az első lépés.
A gyerekkori megértés/tanulásnál még nem volt meg a tudatos megkérdőjelezés lehetősége, a dolgok több szemszögből való vizsgálatának képessége. Ehhez a sokévi tapasztalás volt szükséges. Felnőttként már több lehetőségünk van a dolgokra, helyzetekre rátekinteni. Képesek vagyunk mérlegelni, több szempontot figyelembe venni. Ezt a képességet és az elme értelmező üzemmódját használhatjuk a továbblépéshez. Hiszen az elménk nem ellenség, a túléléshez szükséges értelmezés talán a legfontosabb az életben.

Az önvizsgálattal a működési sémák felfedésével, kialakulásuk megértésével jutunk el az elfogadásig. Fontos, hogy az elfogadás nem ’csinálás’, hanem következmény. Nem tudunk egy dolgot, amit addig teljes meggyőződéssel elutasítottunk, csak úgy, a következő pillanatban elfogadni. A megértés, a Másik valóságának meglátása szüli az elfogadást.

A Munkában a megértés abból fakad, hogy egy valós helyzetet megvizsgálva ráébredünk mekkora különbség van egy adott gondolatra adott sematikus reakció és a gondolat nélküli reakció között. Emellett a Megfordításokban rejlő párhuzamos igazságok megmutatják, hogy amit addig kizárólagos igazságnak véltünk, csak egy nézőpont. Megértjük, hogy a keletkezett feszültség abból adódott, hogy egy séma szerint értelmeztünk, ami valóságot beleszorította, bezárta ebbe a sémába. Az önvizsgálat kinyitja az elmét, megláttatja a sémákat.

Az Élő Önvizsgálatokban a megértés átlátás az Én történetén. Az Én történetén, aki elhitte, hogy nem elég jó. A hiány-Én, a hiány-azonosulás felismerése és alkotó elemeinként való vizsgálata során jutunk el a reakcóink, működésünk mélyebb megértéséig, a történeteken való átlátásig.

Sokan elakadunk itt. Megrekedünk egy darabig, mert nem használjuk a megszerzett tapasztalatot. Ha a gyerek ugyanígy nem használná a megszerzett tapasztalatát, hogy a forgalmas úttesten haladó autó elütheti őt, akkor átmenne az úton. Ergo alkalmazza a megszerzett tudást. Ez a következő lépés!

Az önvizsgálat alkalmazása nélkül a megértésnél elakadunk és lehet, hogy még inkább fogunk szenvedni, mint előtte. Mondhatnánk úgy is, hogy egy új séma szerint kezdünk élni. Ez annyiban igaz is, hogy egy darabig tudatosan használjuk a módszereket. Így később a gondolat, hogy feltegyek pár kérdést, amikor éppen feszült vagyok, már automatikusan jön. Kissé paradox, hogy a tudatosságot használjuk az automata gondolat előidézésére, de ez – az élet – már csak ilyen. Tele van paradoxonnal. Kicsit továbbmutatva: a tudatos önvizsgálattal előidézett automatikusan megjelenő gondolatot aztán tudatosan használhatjuk. Hogy mire, azt majd mindenki megtudja a határozott határokkal körbevett határtalan szabadságban. :)

Ahogy sorra végzem az önvizsgálatokat, úgy értettem meg, hogy az életem minden egyes helyzete, minden szereplője és saját magam úgy jó, ahogy van. Ezen a ponton a megértés elfogadássá, befogadássá válik. Ez az elfogadás nem gondolati szinten történik. Valóban megszeretem a helyzeteket és embereket. Bár az értelmezés valahol megmarad, mégis megváltozik a tapasztalás. Épp most fogalmazódik bennem a különbség.

Az elme továbbra is értelmez, csak már nem ragaszkodik az értelmezés kizárólagos igazságához. Másképp fogalmazva szélesebben, más nézőpontokat is figyelembe véve lát. És ennek a látásnak – a kinyíló elme látásának – következménye egy másféle érzelmi megtapasztalás. Byron Katie szavaival élve a következmény: a Nyitott Elme és Nyitott Szív.

A valóban nyitott állapotba minden belefér. Az is, hogy helyzetekben újra bezáródhassak. Ha éppen az a valóság, hogy feszült vagyok, bekapcsolt egy sémaműködés, kicsit bezárulok. A különbség az, hogy a nyitottság megtapasztalása, az önvizsgálat alkalmazása segít abban, hogy újra és újra ránézhessek, hogy mi is történik itt valójában.

Hogy mi is történik valójában, illetve Byron Katie Munka Önvizsgálatát legközelebb itt ismerheted meg:

HOGYAN HAGYD ABBA A SZENVEDÉST! - Egynapos workshop Budapesten, május 10-én

SZOKÁSOK ÉS TUDATOSSÁG

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk szokás és tudatosság alatt.

A szokás minden automatikus, tudattalan működés, amit nem gondolunk át, veszünk fontolóra vagy mélyedünk el benne mielőtt cselekszünk, beleértve a beszédet és a kimondatlan véleményeket is. Minden cselekedet szokás, amire nem tesszük fel a kérdést, hogy ’Valóban ezt akarom?’ vagy ’Valóban erre van szükségem?’ A szokás a megkérdőjelezetlen, felülvizsgálatlan hiedelemből, elhitt gondolatból fakadó, automatikus gondolati-érzelmi reakció és cselekvés.

A tudatosság az az állapot, amiben nincs kész válaszunk, válasz reakciónk egy adott helyzetben. A tudatosság a csend, amelyből a feszültségmentes válasz vagy reakció fakad. A tudatosság az, amikor észreveszed a gondolatot vagy cselekedetet, tudatossá válsz a gondolatra vagy cselekedetre. Tudatos vagy, amikor felteszed a kérdést, hogy ’Valóban reggelizni akarok? Éhes vagyok?’, és amikor tudatában vagy a gondolatnak, hogy ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’, vagy csak robot üzemmódban betolod a reggelit. Tudatos vagy abban a pillanatban is, amikor reggeli közben észreveszed, hogy elég, vagy észreveszed, hogy ott a gondolat: ’Ételt nem dobok ki.’.

Az életünk napjai a szokások folyamata. Az ébredés utáni első gondolattal és cselekvéssel kezdődik és az elalvás előtti utolsóval zárul. A szokás nem rossz dolog. Addig nem is okoz bennünk feszültséget semmilyen szokás, amíg nem áll szemben a valósággal. Mondok egy példát: Az ’Ilyenkor szoktam reggelizni.’ gondolattal és a reggelizéssel semmi bajom, amíg van, és olyan étel van reggelire, amit szeretek. Amikor azonban nincs semmi a hűtőben vagy a kedvesem egy új receptet próbált ki éppen (amit persze nem szeretek), azonnal ott terem a feszültség valamely formája. Ez lehet enyhe rosszallás vagy heves tiltakozás, akár düh is. Miközben csak annyi történt, hogy a valóság nem passzolt az elképzelésünkkel, a szokásunkkal. Biztos történt már veled is olyan, hogy egy ételt valamiért nem szerettél, de egyszer úgy alakult, hogy megkóstoltad és ízlett. Egészen addig ragaszkodtál egy olyan élményhez a múltban, ami azt mondta, hogy azt nem szereted. Egyszerűen a szokásod volt, hogy nem eszel olyat. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell enned bármit, meg kell csinálnod vagy másképp kell gondolnod bármit, mindössze arról szól, hogyha feszültség keletkezik benned egy helyzetben, attól nem feltétlenül szükséges szenvedned. A tudatosság az, ami segíthet felismerni a szenvedésed okát, az ellenállásod a valóságnak. Ha nincs semmi a hűtőben, akkor nem eszek vagy átmegyek a boltba, vagy csak megkérdem magamtól: Valóban éhes vagyok? A tudatosságban mindig felbukkan a következő, stressz-mentes lépés. Byron Katie úgy mondja, hogy a nyitott elme az egyszerű utasításokat követi: nincs kaja a hűtőben és éhes vagyok, megyek veszek a boltban, vagy megkérem a párom, hogy készítsen, vegyen nekem stb. Az egyszerű utasítások az elmémben megjelenő, feszültség mentes gondolatok, amikhez nem fűzök kommentárt, magyarázatot, nem keresek kifogást vagy hibást.

A szokásokat eltanultuk, lemásoltuk a körülöttünk élőktől. Vannak, amelyeket tudatosan, mert tetszett nekünk, de többnyire teljesen tudattalanul vettük át és kezdtük el használni ezeket.

A szokások sokszor lezárnak, lebénítanak minket helyzetekben. Az étkezésnél maradva: Napi 3 étkezés szükséges, amiből egynek melegnek kell lennie. Gyerekként sokszor átéltem, hogy a szüleim azt mondák ennem kell. Miközben nem voltam mindig éhes. Ez feszültséget keltett bennem és nyilván a szüleimben is, akik ugyanúgy elhitték ezt a gondolatot. Jelzem, nem a napi 3 étkezés a probléma, hanem az, hogy ha valaki épp nem éhes egész nap, akkor csak úgy tud feszültség keletkezni benne, ha a gondolat (Ennem kellene) megjelenik. Amíg a valósággal (nem vagyok éhes) szembe menő gondolat nem bukkan fel, semmi bajom. Ebben az esetben az egyszerű utasítás az, hogy: Nem eszek. Ha az elme ehhez nem fűz kommentárt (pl. ha nem eszel, akkor legyengülsz vagy beteg leszel), akkor nem keletkezik feszültség. Ezt a kommentáló elmét nevezzük Jól Tudom Elmének, ami a szokások, hiedelmek alapján értelmezi a helyzetet. A helyzetben egyébként nincs semmi feszültség. Az értelmezés teszi stresszesé.

A tudatosság a Nyitott Elme. A Nyitott Elmének ugyanúgy megjelenik a gondolat (Ebédidő van), csak amikor észreveszi a gondolatot, lecsendesedve befelé figyel. Figyel, hogy éhes-e. És ha nem, akkor folytatja a napját. A Nyitott Elme tudatos a történésekre. Ha később éhes lesz, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem megy szembe a Valósággal. Követi az egyszerű utasítást és eszik, amikor éhes. Ha meg épp nem tud enni, akkor sem keletkezik benne feszültség, mert nem értelmezi a helyzetet. Egyszerűen teszi a dolgát.

A feszültséget csak az tudja előidézni és fenntartani, ha gondolatban szembehelyezkedünk a Valósággal! Ahogy Katie mondja: Mondhatod az esőnek, hogy ne essen, amikor éppen esik. A Valóság az, hogy esik. Ez tény. Gondolatban ellene mehetsz ennek, de mindig alul maradsz. A Valóság mindent ural.

Ha felülvizsgálod, megkérdőjelezed a feszültséggel teli gondolatokat, a Zárt Elme kinyílik. És egy másik, békés világba kerülsz. Egy olyan világba, ami addig is ott volt, mindössze néhány elhitt, megkérdőjelezetlen gondolat választott el tőle!

Ha már kíváncsi vagy arra a világra, amiben nyitottan, feszültségektől mentesen élhetsz, jelentkezz az alábbi programok valamelyikére:

Scott Kiloby - Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag ONLINE nov. 21.-től:
http://onmunka.blogspot.hu/p/online-scott-kiloby-elo-onvizsgalatok.html

Byron Katie - Munka-Módszere Alapképzési Csomag dec. 7.:
http://onmunka.blogspot.hu/p/aktualis-onmunka-tanfolyamok-treningek.html

Bevezetés az ÖnMunkába - Gyakorlati ismerkedés az önvizsgálatokkal nov. 27.-én Szentendrén:
http://a-munka.blogspot.hu/p/hogyan-tovabb-programok.html

és nov. 30.-án ONLINE:
http://a-munka.blogspot.hu/p/online-kurzusok.html