2013. július 30., kedd

ÉLMÉNYEK



Mik az élmények?

Az önvizsgálatokon először kérdéseket teszünk fel és nem a Jól Tudom válaszait várjuk, hiszen azokat már jól tudjuk. Vegyél csak egy élményt! Gondolj egy meghatározó, karakteres, intenzív élményre. Pl. amikor szerelmes vagy, egy jót eszel, vagy a tengerben úszol. Figyeld csak meg, mi zajlik benned, miközben erre az élményre gondolsz! (Ez az önvizsgálat következő része: megtapasztalás, figyelem, észlelés). Mit tapasztalsz, érzel? Milyen gondolatok, szavak, képek, hangok, szagok bukkannak elő? És milyen érzelmekké, érzelmi állapotokká állnak össze ezek az érzések és gondolatok? Ez - amivé összeáll - az azonosulás. A szerelmessé vagy dühössé azonosult Én. Ilyenkor hisszük-érezzük, hogy szerelmesek, dühösek vagyunk, félünk vagy örülünk. Azt hisszük, hogy ezek az érzelmi állapotok vagyunk. És amíg nem hatalmasodnak el egy-egy életszakaszunkban a negatívnak bélyegzett érzelmi állapotok, addig ’jól’ elvagyunk. Ha viszont túl sok vagy hosszabb ideig tartanak ezek a dühös, szomorú, elkeseredett szakaszok, akkor a szenvedés felerősödik, az elhitt identitásunk erőteljesebben mutatja meg magát. Amíg nem vagyunk tudatosak erre és nem látjuk a működési mechanizmusait, addig szenvedünk, menekülünk, elnyomunk, vagy valamilyen módon próbálunk megszabadulni ezektől az állapotoktól. Az összes ’megváltoztató’ módszernek ez a nehézsége, ezért nem hoz maradandó változást. Ezek a módszerek megszabadulni, megváltoztatni akarnak dolgokat, anélkül, hogy tisztában lennének vele, hogy mi is az érzelmi állapot. Hogy miből áll.
Az Önvizsgálatokban a figyelmet, a megértést, az észrevevést, az észlelést és a megtapasztalást használjuk. Ezeken keresztül találkozhatunk azzal a valakivel, aki az azonosulások előtt van. Ez úgy történik egy önvizsgálat során, hogy nézőpontot váltunk és 'kívülről' nézünk rá az érzelmi állapotra. Megkérdezzük, hogy mit mond rólunk ez az állapot. Feltárjuk az azonosulásokat és meglátjuk, hogy minden ilyen azonosulás képekből, szavakból és érzésekből áll. Ez az önvizsgálat harmadik szakasza.
Konkrét élményt nézve a dühöm szavakból (pl. Utálom xy-t, mert átvert.), képekből (’Látom a lelki szemeim előtt, ahogy Hawai-on henyél a pénzemből.’) és érzésekből (összeszorul a torkom, görcsbe rándul a gyomrom vagy szétmegy a fejem) áll.
Ezeket a szavakat, képeket és érzéseket szétválasztva, önmagában nézve vagy megtapasztalva jöhet létre a kiazonosulás egy érzelmi állapotból.

És itt egy saját élmény:
Elmentünk családostul egy hétre kikapcsolódni a mindennapi életünkből, a munkából olaszhonba. Mivel már jártunk ott, nagyon vártuk a szép tájakat, finom ételeket, fürdést a tengerben, napsütést, városnézést, pihenést, fagylaltozást és még sorolhatnám. (Ezeket nevezhetjük elképzeléseknek, elvárásoknak.)
Ez részben sikerült is, hiszen napokig eszembe sem jutottak az önvizsgálatok vagy a masszázs. Csak élveztem a vezetést (egy lakóautóval mentünk), a tájakat, már első nap a tengert és a fagyit, hogy a családom (egy híján) együtt van. Imádtam reggelit készíteni és mosogatni utána. Minden szép és jó volt, még azzal együtt is, hogy öt emberből (három tini!), szinte mindig volt valami, ami valakinek nem tetszett.
Ez amolyan menős, intenzív megtapasztalásos út volt. Minden nap máshol aludtunk, más városban vagy tengerparton töltöttük a napot. Rengeteg élményben volt részünk, és bennem nem is minősítődtek már ezek az élmények, egyszerűen élveztem, megéltem a pillanatokat.
Magam is meglepődtem, amikor az ötödik napon - éppen Pisa-ban a ferde toronynál vigadtunk - visszaértünk az lakóautóhoz és nyitva volt az ajtaja. Egyből bűzlött valami, miközben az is megfordult a fejemben, hogy én hagytam nyitva. Kihajtva az ajtót mát tisztán láttam a szemközti ablak maradványait, kétség nem volt: feltörték. Minden kinyitva, szétdobálva. El is vittek egy-két dolgot: a laptopot, a lányom telefonját,  a másik lányom ipod-ját. Szerencsére a pénz széfben volt, ahhoz nem fértek hozzá. (Ezeket nevezzük tényeknek, valóságnak.)
Miközben tettem a dolgom (kerestem egy olaszt, felhívtam a rendőrséget, a biztosítót, letiltattam a sim kártyát), figyeltem a testembe is. Először a megszokott feszítést éreztem a fejemben, de semmilyen erős érzelem nem tapadt hozzá, és a felbukkanó gondolatokat is hagytam, hadd jöjjenek-menjenek. Persze nem voltam a ’határtalan boldogság’ állapotában, de nagyon rossznak sem címkézném a történteket.
Az egyetlen többször felbukkanó gondolat a ’Miért hoztam laptopot magammal!? Nem is volt rá szükségem.’ volt. (Ezt nevezzük stresszes gondolatnak. Ha hiszel neki, szenvedsz.) És észre is vettem azokat az újra feljövő gondolatokat, amik az indulás előtt azt sugallták, hogy vigyem. Lassan meg is békéltem ezzel. Észrevettem olyan gondolatokat is, hogy ’Tőlem még soha nem loptak.’ vagy ’Milyen jó, hogy nem voltunk a kocsiban, amikor feltörték. Aztán megláttam azt is, hogy milyen jól ’kezelem’ a helyzetet. Oda tudtam fordulni magamhoz és a fontos intézkedések után, meg némileg közben a családom felé is. Bár erről inkább őket kellene kérdezni. (Ilyen a stresszes gondolat nélkül.)
A másik, kicsit később felbukkanó, érzet a nyomás a hasamban volt. Ez egész délután velem volt. Étvágyam sem nagyon volt, de azért ezt a dolgot fogyókúrás receptként nem fogom népszerűsíteni J Ehhez az érzéshez csak az a gondolatkör társult, ami az Új medicinából jön, hogy a testi tünet az érzelmi konfliktus megoldása után jön. Ezek szerint ez egy rövid és gyenge kis konfliktus volt, hiszen nem voltak erős és hosszan tartó testi tünetei. (persze itt beindult a megmagyarázó elme :-) )
Az enyhe feszültség a nap végére fel is oldódott.

Pár éve máshogy reagáltam volna. Más ’megoldó képletek’ jutottak volna eszembe, más reakciók kerültek volna elő.
Hála ezért magamnak, az Önvizsgálatoknak, és mindenkinek, akinek bármi köze is van ehhez az egészhez!

Ha szeretnéd az élményeket önmagukban, címkék és azonosulások nélkül is megélni nézd meg programjainkat:




2013. július 16., kedd

HASONLÓSÁGOK, MÁSKÉPPEN MINDEN EGY



Az elmúlt húszon pár évben sokféle hagyománnyal ismerkedtem. Vallási, ezoterikus és spirituális könyveket olvastam, látókkal és ’hétköznapi bölcsekkel’ találkoztam. Kerestem. Eleinte meg sem fogalmaztam, hogy mit. Aztán olyan címkéket kapott a keresés, mint kiegyensúlyozottság, harmónia, belső béke, szeretet, tiszta szív, önzetlenség, nyitottság. És ez a keresés nem volt hiábavaló. Mind megtaláltam. Csak a megtartással volt és van némi nehézség :-) Mára már csitult a megtartás vágya, már nem jelent mindig nehézséget a békétlenség, az önzőség vagy zártság. És ebben nagy segítségemre vannak az Önvizsgálatok.
Minden, amivel az életem során találkoztam, kapcsolódik. Mindig van hasonlóság, néha pedig egyszerűen azt látom, hogy két teljesen más hagyomány vagy kultúra ugyanúgy fogalmaz. Különböző könyvekben szinte ugyanaz van leírva, kicsit másképp fogalmazva. Például a Ji King-ben (Müller Péter – Jóskönyv) ezeket olvasom:

„Abban a tévhitben élünk, hogy semmi sem egy velünk, mindentől külön élünk…”

Scott Kiloby ugyanezt találta. Ő is azt tartja, a különállóság hiedelem, mondhatjuk tévhitnek is. A lényeg, hogy elhittük, hogy a dolgok elkülönülve léteznek. Az Élő Önvizsgálatokkal az elkülönültség, a nem rendben levőség, a hiányosság különböző megjelenési formáit keressük, és nem találjuk. Mert nincs elkülönültség. Minden Egy, ahogy sok hagyomány és bölcs hangoztatja, és némelyek élik is. És ezt mondja Jézus is a Bibliában: „Az Atya és én egyek vagyunk.”. Byron Katie azt írja, hogy a gondolatok az Egy Elmében vannak és – függetlenül a földrajzi és kulturális különbségektől – az emberekben a világon mindenhol ugyanolyan gondolatok bukkannak fel, ugyanazoktól a gondolatoktól szenvednek. Vagy éppenséggel ugyanazoktól a gondolatoktól boldogok.

Régebben sokat forgattam a Ji King-et, az ősi, kínai jóskönyvet, ami nem jövendőt mond, hanem a jin és a jang energia viszonyait láttatja egy adott helyzetben, és megmutatja, hogy ebben a helyzetben a cselekvés melyik irányban az áldott és melyikben nem. Ez nem valami misztikus csoda, csak csodálatos. Azt tapasztalom, hogy amikor tiszta szívvel állok magam elé, ugyanazokat az irányokat látom, amit a könyv szokott mutatni. Ez az állapot a józan paraszti ész és a tiszta szív keveréke. Nem mindig értettem a könyv, a jósjelek üzenetét. 
Két és fél év ÖnMunka után, mostanában újra olvasgatom. Újdonságként hat. És most mélyebben jön át. Talán a több tapasztalat, talán az új nézőpont az okai, nem tudom.

az ősi szemlélet azt mondja: a Mindenség nem értelmetlenül kattogó, öntudatlan gépezet, hanem minden ízében Tudatos világ, amelyet egy Tökéletes Intelligencia teremtett, sőt benne is van!”  (Müller Péter: Jóskönyv)

ÖnMunkás szemmel ezeket a sorokat nézhetjük úgy is, hogy hemzsegnek a hiedelmektől. Főleg akkor, ha az ellenkezőjét gondoljuk vagy véljük tapasztalni.
Mióta ismerkedek a Munkával és az Élő Önvizsgálatokkal és észrevettem, tudatosodtam a hiedelmeimre, próbáltam valamilyen módon megszabadulni tőlük. Megértéssel, közvetlen, értelmezés nélküli ránézéssel vagy megtapasztalással, de valahol mindig ott volt a megszabadulás, megváltoztatás, jobbá tétel vágya, igénye, akarata. Az ’én’ akarata.
Pár napja ez elkezdett megváltozni. Ezt a változást vagy látást nem ’én’ akartam. Egyszer csak azt láttam, hogy a szavak hordoznak jelentést, van értelmük. Csak félreértelmezzük őket az ’én’ akarásával, rövidlátásával, türelmetlenségével. Lehet, hogy ez csak nekem nagy felismerés.
Az Élő Önvizsgálatokat is értelmeztem, mégpedig úgy, hogy ha egy szó önmagában (legyen ez a szó a szeretet), értelmezés nélkül, nem jelent semmit, akkor az nincs is (nincs szeretet). Miközben valamit érzek, tehát valóságosnak tűnik (van szeretet). És megtapasztaltam az érzést, értelmezés nélkül, mint energia és ennek az energiának sincs jelentése (nincs szeretet). Akkor most van vagy nincs? (Többektől is hallottam hasonló, káosz-szerű állapot-érzéseket. Úgy látjuk, hogy ez egy stációja az önismereti utunknak.) Nagy könnyebbség számomra, hogy a választ nem kell tudnom. Nem számít, hogy mit gondolok, milyen gondolat jelenik meg bennem. Valahol mélyen, belül ott a szavakkal kifejezhetetlen (szeretet), amiről nem tudom, hogy mi. De jó és rendben levő, természetes, mint minden.
Erről ír, beszél minden hagyomány és bölcselet, csak mi, egyénenként, sokféle értelmezéssel, sokszor félre értelmezve éljük meg. Ebben is hasonlóak vagyunk. Minden Egy.

„Ami láthatatlan, az a felfoghatatlan Bölcsesség irányító mintája, ereje, szelleme, mely mindent áthat, mindenben benne van és mindennel szétválaszthatatlanul egy!” – Müller Péter: Jóskönyv


Ha úgy érzed, hogy hiányzik valami vagy nem vagy elég jó, és szembe néznél a vélt hiányosságokkal, olvass itt a blogon erről a két nagyszerű önvizsgálatról, végezd önállóan, vagy ha elakadsz, kérj segítséget. Szeptembertől újra tartunk tanfolyamokat, ahol elsajátíthatod az ÖnMunka módszereit.

Aktuális tanfolyamok itt: 

Akkreditált facilitátorok itt: 

2013. június 18., kedd

AZ ELME ÉBREDÉSE



Byron Katie – Az öröm ezer neve című könyvéből osztok meg veled néhány részletet, melyek segítségével könnyebbé válhat az önfelismerés útja. Születésünktől fogva az elme (nevezzük így azt a részünket, amin keresztül felfogjuk a világot) fokozatosan, mély álomba merül. Úgy értem, hogy eleinte mindent önmagában tapasztal, nem címkéz és elemez, egyszerűen jelen van. Tanúja, nem pedig – a hagyományos értelemben – ’aktív’ résztvevője a történéseknek. Aztán megtanul értelmezni. Szavakat hall, amiket – eleinte a szülők, a szűkebb és tágabb környezet, később önmaga – összeköt képekkel (pl. a ’fa’ szót egy fa képével), helyzetekkel (kidőlt fa, nagy fa, korhadt fa) és érzésekkel (nagy fa-csodálat, korhadt fa-undor, kidőlő fa-félelem). Persze ez tudattalan összekötés, nem akaratlagos. Az elme megtanul értelmezni. És közben azonosul a gondolatokkal és érzésekkel.

„Amint az elme felismeri önmagát, abbahagyja a saját gondolataival való azonosulást. Ez pedig óriási nyitott teret hagy maga után. Az érett elme bármilyen gondolattal jól elvan; sosem fenyegeti ellenállás vagy konfliktus, mivel tudja, hogy nem lehet őt hátráltatni. Amikor nincs védelmezni kívánt pozíciója vagy identitása, bárhová elmehet szabadon. Sosincs semmi veszítenivalója, hiszen alapvetően semmi nem is létezik. Nevetés árad ki belőle, és a hála könnyei is, saját természetének megtapasztalása révén.”

Amikor felismered az elme működési mechanizmusait, az életed megváltozik. Fura és félelmetes is lehet, hogy rálátsz ezekre a működésekre, miközben folyamatosan kattognak a gondolatok a fejedben, hogy ’Ha ez mind csak értelmezés, akkor mi van, mi valóságos?’ és jönnek a legkülönfélébb ’rossz’ érzések. És az elméd keresi a régi normákat és menekül az ismerős gondolatokba és érzésekbe, még ha azok fájdalmasak vagy szorongást keltőek is.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.”

Tudatosan megvizsgálva a gondolatokat és érzéseket, fokozatosan, kiazonosulhatsz ezekből a megtanult, elhitt működési mintákból. A tudatosan mindössze annyit jelent, hogy ’nem értelmezve’, ’nem azonosulva’, mondjuk úgy, hogy ’kívülről ránézve’ szemlélőként tapasztaljuk meg a történéseket. Így, önmagukban, a rájuk aggatott címkék nélkül vizsgáljuk a felbukkanó gondolatokat és érzéseket.

A kérdezést végző rész az elme semleges része, mely képes az elmét az egyik polaritásból a másikba átvinni. Ez a semleges rész lehetővé teszi a zavarodott, beragadt, jól-tudom polaritásnak, hogy megnyissa magát az elme azon polaritása számára, mely azokat az ép, tiszta, szeretetteljes válaszokat rejti, melyek a jól-tudom elmének is értelmezhetőek. A semleges résznek nincs motivációja vagy vágya, „kellenéje” vagy „nem kellenéje”; hídként szolgál az egyik polaritásnak, hogy átkelhessen a másikhoz. És ahogy a jól-tudom elme egyre tanultabbá válik, feloldódik a bölcsesség polaritásában. Ami pedig visszamarad, az teljesen ép(eszű), osztatlan és szabad. Természetesen, mindez csak egy metafora, mivel összesen egy elme létezik. A lényeg azonban annyi, hogy amikor az elme zárva van, a szív is zárt; amikor pedig az elme nyitott, a szív is nyitva áll. Vagyis, amennyiben szeretnéd megnyitni a szívedet, kérdőjelezd meg a gondolataidat.”

Tehát az önvizsgálatot a ’Nem Tudom’ elméből, a nem-tudás teréből végezzük. Ehhez eleinte lehet, hogy segítségre lesz szükséged. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy több-kevesebb idővel egyedül végezd az önvizsgálatokat, hiszen a kérdések és a válaszok is Benned vannak.

„Az önvizsgálat nyomán mindig egyre kevesebb történeted marad. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg önvizsgálatot nem tartasz. Nincs történet, mely te lennél, amely feléd vezet. Minden sztori tőled elfele vezet. Te az vagy, aki az összes történet előtt létezik. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre kerül.”

A történetekből, értelmezésekből kifelé vezető úton egyre többször tapasztalhatod meg a dolgokat önmagukban. A gondolatok és érzések nem valószínű, hogy el fognak tűnni, csak az értelmezés nélküli megtapasztalás teszi őket majd mássá. Nem lesznek téves értelmezések, szorongássá azonosult érzések. Lesz öröm és bánat, csak tiszta megtapasztalásban, teljesen átélve, megélve, címkék nélkül, hogy ez jó vagy rossz.

„Az önvizsgálat túlsó oldalán az élet annyira egyszerű és nyilvánvaló, amilyet innen, önvizsgálat nélkül képtelenség elképzelni. Minden tökéletesnek tűnik úgy, ahogy éppen van. Ezen a helyen nincs szükség reményre és hitre.”

Pihenj a tapasztalásokban értelmezések nélkül, önvizsgálj ezzel a két csodálatos módszerrel és élvezd az életet a hiedelmekkel együtt vagy azok nélkül!

„Az önfelismerés hozadéka egy állandó kegyelmi állapot. Ezt az állapotot nem lehet keresni vagy megtalálni. Más irányból érkezik, és teljesen átveszi feletted a hatalmat. Oly hatalmas, hogy képtelenség elhalványítani vagy befedni. A rövid verzió ennyi: „az önmagába szerelmes elme”. Önmagának teljes, totális elfogadása és elfogyasztása, mely ugyanabban a pillanatban már vissza is tükröződik a központi helyre; mint a fúzió. Amikor erről a helyről éled az életedet, hazaérkeztél.”

Ha az elején tartasz vagy elakadtál az önvizsgálatokban gyere egyéni konzultációra (akkreditált facilitátorok itt), tanfolyamra (vidéki tanfolyamok itt, fővárosi tanfolyamok itt) vagy csatlakozz a Facebook-on az ÖNVIZSGÁLATOK csoporthoz itt.


2013. június 13., csütörtök

VALÓSÁGOS ILLÚZIÓ





Ebben a pillanatban minden rendben van. És ezen a pillanaton kívül nem is létezik más.

A valóság nekem a pillanat, értelmezés nélkül. És elég feszült vagyok, amikor értelmezem a dolgokat :-)

Sokszor - ezekben a rendben levő pillanatokban - felbukkannak olyan gondolatok, hogy „Ez nem fog így maradni.”, „A múltkor is ez meg ez történt.” Vagy, hogy „Mi lesz a következő pillanatban?” és a gondolatokkal szorosan együtt rossznak címkézett érzések is, amiket nem szeretnénk átélni. Ezek a gondolatok és érzések viszont sosem állandóak, jönnek-mennek, ahogy mondani és tapasztalni szoktuk. Miközben pont attól félünk, hogy állandóak, hogy mindig itt lesznek vagy lesben állnak, fenyegetnek bennünket. Erről szó sincs. Ahhoz, hogy észrevegyük a gondolatok, érzések állandótlanságát, szükség van egyfajta tudatosságra. Arra, hogy az eddigiekhez képest, máshogyan tekintsünk a helyzetünkre. Erre ad lehetőséget az ÖnMunka.

A jelen pillanatban nem létezik feszültség, tehát minden rendben van. (Lehet, hogy ezzel nem értesz egyet, amit abszolút megértek, hiszen lehet olyan megtapasztalásod, hogy feszült vagy.) A feszültség abból adódik, hogy a felbukkant gondolatnak hiszünk. Elhisszük, hogy „Nem fog így maradni.” és máris itt van a feszültség érzése. Mintha a kéz a kézben járnának. Úgy is mondjuk, hogy a gondolatokhoz érzések társulnak, tapadnak. És persze az ilyen érzésektől menekülünk vagy próbáljuk valahogy elnyomni őket.

Nézd csak meg ezt a folyamatot tüzetesebben! Ebben a pillanatban minden rendben, felbukkan a gondolat, hogy ez nem marad így, társul hozzá egy feszültség és máris fuccs a minden rendben érzésnek. Fura egy működés, nem? Mit lehet ezzel kezdeni?

Két dolgot ’csinálhatunk’: hosszabb-rövidebb ideig feszültek leszünk és így éljük az életet vagy megvizsgáljuk, hogy mi is történik valójában. Ha a másodikat ’választjuk’, két dolgot tehetünk (én ezt a kettőt ismerem és használom, és biztos vannak más lehetőségek is):
-          Az egyik, hogy megnézzük az állítás („Nem fog így maradni”) igazságát. Itt használjuk a 4 kérdés + megfordításokat, Byron Katie Munka módszerét. Ez a mód igénybe veszi az elme értelmező képességét és olyan szabadságot adhat a valóság sokszínűségének felismerésére, amilyet azelőtt nem tapasztaltam.
-          A másik, hogy értelmezés nélkül tapasztaljuk meg azt, ami éppen van. Az Élő Önvizsgálatok használata igen közvetlen megtapasztalást ad arról, ami a pillanatban zajlik. Emellett feltárja az elme értelmező mechanizmusait, sőt a megtapasztalással fokozatosan kiazonosít a gondolati és érzés identitásokból.

Arra láthatsz rá, hogy az életedet eddig javarészt fejben élted, kerested a jó érzéseket és menekültél a rossznak bélyegzett érzésektől. Most megtapasztalhatod, hogy ezek az érzések nem rosszak vagy jók, hanem csak vannak, és az elme értelmezte, különböztette meg őket. Ezzel a megtapasztalással teljesen szabadon élheted meg az érzéseket, nem félve vagy menekülve tőlük. 


Ha nincs minden rendben a pillanatban, szívesen megtanítjuk neked az ÖnMunka módszereit, hogy máshogyan is megtapasztalhasd a pillanatot!

Egyéni konzultáció keretében:

Tanfolyamokon:

2013. május 14., kedd

PÁNIKBETEGSÉG VAGY CSAK MEGVIZSGÁLATLAN HIEDELMEK?




Egy tapasztalatomat szeretném megosztani veletek! 
Innen és a konkrét helyzet szempontjából nézve az elmúlt két évnek gyönyörű íve van. Az írásom végére meg is értheted, miért.
Kezdem – a történet szempontjából – az elején. Bő két évvel ezelőtt, időben a Munka alaptanfolyam után, egy éjszaka valami feszültségre ébredtem. Nem is tudtam, hogy igazából mi a bajom, csak azt vettem észre, hogy meg-megfeszülnek izmaim, görcsösen rángatózni, remegni kezd itt-ott a testem, míg végül az egész testemben remegtem, kivert a víz és lesápadtam. Félelmetes volt, ahogy ezek az érzetek és a vele járó érzelmek eluralták az egész lényem. Egy kis kupac görccsé váltam, aki retteg, hogy mi lesz. Meddig fog tartani és mivé fog még alakulni. Fél óra után felhívtam az ügyeletet, ahol azt mondta a nővér, hogy vegyek be nyugtatót. Na, ettől aztán még ideges is lettem. Beindultak más történeteim is, de az erős testi érzetek nem engedtek a gondolataimban kóricálni. Egy irányba fókuszáltak: mi lesz? A félelemmel telt gondolataim voltak a központban. Aztán lassan, a következő fél órában enyhültek és elmúltak ezek a tünetek, anélkül, hogy nyugtatót vettem volna be. A páromtól kaptam homeopátiás görcs elleni szert, illetve végig támogatóan volt mellettem. Biztos ezek is segítették a dolgot. Megnyugodtam, elaludtam és másnap reggel, ezzel a tapasztalással ugyan, de ment minden a megszokott módon.
Két nappal később az éjszaka közepén újra beindult a tünet együttes. Volt is egy rakat ’új’ gondolat. A jövő még félelmetesebbé vált számomra, ami azért is furcsa, mert ezek előtt nem féltem a jövőtől. Pánikbetegnek diagnosztizáltam magam és frissítettem az ismereteimet a témában. És persze ott volt a lehetőségem élesben tesztelni az új kis kedvencemet, a Munkát (Byron Katie Munka-módszerét)!
Próbálkoztam is vele, szép felismerésekkel gazdagodtam önmagammal és a hiedelmeimmel kapcsolatban. És – ahogy mondják: A puding próbája az evés! – már csak a következő rohamra kellett várnom. No, de ahogy az utóbb kiderült, azért annyira nem vártam :-). Ez alkalommal nappal találkoztunk. Egy hétvégi kikapcsolódás során lepett meg a Drága, (nem)szeretett tünetsor. És ez új fejezetet nyitott a pánikos történetemben. A következő két roham is hétvégi kikapcsolódások alkalmával üdvözölt. Már-már kezdtem hozzászokni, csak az zavart, hogy a családom nem nagyon örül ezeknek a mókáimnak.
Addigra már úgy éltem – ahogy mások haldokolnak :-) - többé-kevésbe tartottam az utazástól, az egyedülléttől és sorra bukkantak fel a legkülönbözőbb, teljesen hétköznapi helyzetek, amik szorongással töltöttek el. Közben többször megMunkáztam a helyzetet, a betegséget, magamat. És eljutottam arra a pontra, hogy ki tudtam mondani: Alig várom már, hogy újra átélhessem a pánikrohamot. Elterveztem, hogy belemegyek az érzésekbe, és hogy a feljövő gondolatoknak nem fogok hinni. Vártam, hogy ezt megtapasztalhassam. (Érdekes, hogy ez az egész előremutatott az időben, mert fél évvel később ismerkedtem meg az Élő Önvizsgálatokkal, ami részben az érzések közvetlen megtapasztalásról szól.)
Aztán, az első tünetek megjelenéséhez képest, közel egy év elteltével, egy ismerősömet szállítottam a Bécshez közeli reptérre. Előtte többször megfordult a fejemben a gondolat, hogy ezen az úton esélyes a megtapasztalás. Kicsit aggasztott is a dolog, merthogy visszafelé egyedül voltam, éjszaka, az országúton. Ez egyfajta kihívássá is tette a dolgot. Én meg belementem. Végül is mit veszíthettem!? Hát, össze is jött a randi. Már a kifelé vezető úton beindultak a testi reakciók, szép sorjában, ahogy azt már megszokhattam. Közben persze arra is kellett figyelnem, hogy az utasom lehetőleg ezt ne vegye észre. Ugyanis az ő luxusautójával mentünk, amit nekem kellett visszavezetni, plusz ő nyaralni indult és nem akartam ezt a stresszt rárakni. A Valóság igen kedves volt hozzánk, mert mire az utasom kiszállt a kocsiból, én már a remegős fázisban voltam, de még nem vált annyira láthatóvá ez a tünet, hogy ezt kiszúrja. Így ő a terminál felé vette az útját és meg egyenesen a pánikroham felé. Félreálltam a kocsival, hogy teljesen, csak az érzetekre figyelve meg tudjam élni őket. Ekkor – és már előtte is – igyekeztem az éppen jelenlévő érzettel lenni, hagyva, hogy a felmerülő gondolatok távozzanak. Minden egyes gondolatnál feltettem a kérdések egyikét. Igaz ez a gondolat? Tuti, hogy úgy lesz, ahogy a gondolat mondja? Ki vagyok én most e nélkül a gondolat nélkül? És némelyeket meg is fordítottam az ellenkezőjére. Pl. azt, hogy ’ Meg fogok halni.’ Néha kifejezetten viccesnek tűnt az egész. Pillanatokra, már közben is, felszabadultam.
És az érzetek meg tudtak élődni. Talán ez a legfontosabb megtapasztalásom. Az összes korábbi rohamnál nem akartam érezni, meg akartam szabadulni az érzésektől és a társult gondolatoktól. Nem hagytam semmilyen teret az érzéseknek. Mintha ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal valami baj lenne. Azt ’értettem’ meg, hogy a gondolatoknak és érzéseknek ’saját’ élete van, amit én meg akartam rövidíteni, sőt el akartam tüntetni. És ezzel pont az ellenkezőjét értem el. Meghosszabbítottam és újrageneráltam. És persze ezeket nem csináltam, csak így alakultak. Mégis, azóta, az elmúlt egy évben, pár perces szorongásos, torokszorító, néha egy-egy enyhe belső remegésen kívül nem volt semmi. És minden egyes alkalommal megengedő-megélő voltam az érzetekkel és gondolatokkal. Katie azt mondja, ha megértéssel fordulsz a gondolataid felé, akkor ők hagynak el téged. Ez történt, szép lassan elhagytak. Scott arra hív, hogy vizsgáld meg, a konkrét érzés vagy gondolat önmagában a pánik! Ekkor még nem ismertem az Élő Önvizsgálatokat és mégis valahogy szétválasztódtak az érzetek és a gondolatok. És külön-külön mindegyik érzet csak energia volt, ami – odafigyelve, megtapasztalva, átélve – igencsak változékonynak mutatkozott. Miközben előtte attól féltem, hogy állandósulnak. De csak gondolataim állandósultak, azok is csak átmenetileg. Elhittem, hogy ez pánik, hogy baj lesz belőle, hogy rossz, sőt szinte elviselhetetlen, hogy korlátoz, és még sorolhatnám az ezzel kapcsolatos stresszes gondolatokat.
Hálás vagyok Katie-nek a kérdéseiért! Hálás vagyok, hogy feltettem őket magamnak! És hálás vagyok neked is, hogy elolvasod!
Korábban el nem tudtam képzelni, hogy az elhitt, megkérdőjelezetlen gondolatoknak ilyen ereje van, ilyen érzéseket képesek kiváltani. Hálás vagyok az életemnek, hogy ezt megtapasztalhattam!
A bölcs, kínai paraszt története jut eszembe, aki a szomszédja megjegyzéseire, hogy valami szerencsés vagy szerencsétlen-e, csak ennyit válaszolt: Nem tudom. Majd meglátjuk.
Minden ’rossz’ ott hordozza magában a 'jót' és minden ’jó’ ott hordozhatja magában a 'rosszat'. A jó és rossz csak ítéletek, viszonyítás. Az egész csak attól függ, hogy mit hiszünk el. A dolgok, történések puszta megélése, ítéletek nélkül, maga a békesség, az öröm, a boldogság, a szeretet, melyeknek még csak nem is létezik az ellentéte. És ezek mind csak fogalmak. A valóság megélését, a jelenlétet én nem tudom szavakkal kifejezni.
Ha pánikoltál már, volt pánikrohamod, vagy van bármilyen fóbiád, az említett két módszer (Scott Kiloby – Élő Önvizsgálatok és Byron Katie – Munka-módszere) hatékony segítség lehet a számodra.

Az aktuális vidéki tanfolyamokat ITT találod. A budapesti tanfolyamok ITT.
Bővebb információ egyéni konzultációról ITT.